„A legjobb és egyetlen eszköze annak, hogy hűségesek maradjunk Istenhez…”

„Minden megfelelően és odaadással hallgatott szentmise csodálatos hatást vált ki a lelkünkben, olyan bőséges lelki és anyagi kegyelmeket, amelyeket nem ismerünk.

„Pio atya számára a nap minden órája az Oltáriszentségre való felkészülés, vagy az Oltáriszentségért való hálaadás volt: „Atya, mit jelent az Ön számára a szentmise?” „A Jézus szenvedésével való egyesülést. Egyedülálló feladatom van a világban” – mondta sírva.

A szentmise során – elégtelenül ugyan, már amennyire egy emberi teremtménynek lehetséges – én is elszenvedem mindazt, ami Jézussal történt a passióban. Ez minden érdemem ellenére, kizárólag, az ő jóságából történik.

A világ megmaradhat a Nap nélkül, de szentmise nélkül nem.”

Az áldozáskor Jézus végigcsókol, és örvendezik az Ő teremtményében. A szentáldozás olyan egyesülés, mint amikor két gyertya egybeolvad, és többé már nem lehet őket szétválasztani.”

A legjobb és egyetlen eszköze annak, hogy hűségesek maradjunk Istenhez, ha mindennap az angyalok konyhájába járulunk, hogy magunkhoz vegyük Jézust.

Jézus szavai Szent Pióhoz: „Egyedül hagynak a templomban, éjszakára és nappalra is. Nem töródnek már az Oltáriszentséggel, nem beszélnek a szeretet szentségéről, akik pedig beszélnek róla, bár ne tennék! Hisz oly közönnyel, oly hidegen szólnak!”

Részletek Pio atya gondolatai, Bölcsességek az év minden napjára, 53-55.o.

„Mennyi minden fölött elsiklik a figyelmünk!”

„Az Omónia téren hullámzó embertömegben, a forgatag közepén Isten felé emeltem kezemet, és belül, lélekben ugyanúgy éltem, mintha a Szent Hegy pusztájában lettem volna. Ó, eközben ezt mpndogattam magamban: „Nem a világba, hanem a pusztába való vagyok. Ott, a pusztában bármit tehet az ember, senki sem ismeri.” Ennek ellenére a világban éltem. Ott is maradtam. Ott, ahová Isten vezérelt.

Minden embert szerettem, fájdalmaik az én fájdalmaim voltak, minden megindított. Ez az isteni kegyelem ajándéka volt. A fehér köpenyes nővéreket fehér ruhás angyaloknak láttam, amikor lejöttek a templomba, a szemem könnybe lábadt, amint megpillantottam őket. Nagyon szerettem az ápolónővéreket. Amikor köpenyes nővért láttam, úgy éreztem, a könyörület nővérét, a szeretet nővérét látom, aki az isteni szeretet templomában, a kórházban készül szent liturgiát bemutatni, testvéreit, a betegeket szolgálni. Angyal, fehér ruhás angyal! Mennyi minden fölött elsiklik a figyelmünk! Ha megpillantottam egy anyát, aki a csecsemőjét szoptatta, meghatódtam. Ha terhes asszonyt láttam, sírtam. Ha tanítónők vitték a gyermekeket a templomba, a szeretet munkálkodását látva sírva fakadtam.

Talán mondanom sem kell, hogy a legnagyobb gyönyörűséget a szent liturgia végzése jelntette számomra. Amikor az imákat olvastam, a hívők lélegzet-visszafojtva hallgatták. Nem ezen a világon voltam. Nagy odaadással végeztem a liturgiát, mivel szerettem szolgálni. A híveket is fellelkesítette a szertartások végzésének egyszerű módja.”

Részlet Áthoszi Porfíriosz atya élete című könyvből, 108.o.

„Az elmélkedés lassan-lassan leválik az olvasásról”

A szemlélődés felé

„Látjuk, hogy haladó szintjén az elmélkedés lassan-lassan leválik az olvasásról, hogy egészen annak szentelje magát, amit az isteni igazságok megfontolása, a parancsok, és az isteni életbe való bekapcsolódás megkívánnak. Ekkor az elmélkedés elkezd átmenni a szemlélódés elsó fokaiba, az Igében való elmélyülésen át az igazságban való elmélyülésbe, melyet az Ige rejt magában.

Az elmélkedésben való állhatatosság Isten élő Igéjéről szent gondolatokkal tölti meg a szívet és a lelket, és ezt aztán a szemlélődésben hasznára fordítja. Egy idő után ezek a szent gondolatok szárnyakat adnak neki, és lehetővé teszik számára, hogy a lélek az olvasmányon való elmélkedés nélkül rögtön az égbe szárnyaljon

Az Isten Igéjén, az Úr parancsain és az ő igéretein való kitartó elmélkedés nélkül azonban lehetetlen, hogy szent gondolatok és megfontolások szülessenek bennünk, amelyek csordultig megtöltik szívünket, lelkünket.

Az ezzel járó boldogságon, a gondolatokon és megfontolásokon kívül, amelyek mérhetetlen kegyelmi kincset szereznek a szent könyvekről való állhatatos elmélkedéssel, az Isten Igéjén, az Úr parancsain és az ő ígéretein való kitartó elmélkedés a Szentlélek gazdagságát is megszerzi az ember számára. Eltávolít belőle minden rossz gondolatot, s ezen kívül Istennek tetsző adományt hoz létre az emberben: „Hadd legyen kedves előtted szám beszéde, és szívem elmélkedése mindenkor, Uram, én segítőm, én üdvözítőm!”(Zsolt 19,15)

Részlet Matta el Meszkin: Isten megtapasztalása az imában, 55.o.