„Az Egyház mint ikon” -Ikonszentelés az Igazhitűség vasárnapján, 2021.02.21.

Nagyböjt első vasárnapján a keleti egyház a képtisztelet visszaállítására emlékezik. Ezen a vasárnapon megszenteltük a négy új alapképet, melyet Vajda Mihály görögkatolikus szerpap festett.

„Az Egyház mint ikon”

Az Egyház – Pál apostol szerint – Krisztus teste (Ef 1,23), aki egyuttal feje is a testnek (Kol 1,18). Hitvalló Szent Maximosz „Misztagógiá”-jában, amely a Liturgia magyarázatát tartalmazza, a következőképpen ír az Egyházról, mint ikonról: „A Szent Egyház Isten képe és ikonja. Mint ahogyan Isten határtalan erejével és bölcsességével megteremti minden létező oszthatatlan egységét, és Teremtőként szoros kötelékkel Magához fűzi őket, ugyanúgy az Egyház, a hit kegyelme és megvallása által egyként kapcsolja össze a hívőket egymással”. Tehát, Szent Maximosz szerint, az Egyház ikon abban az értelemben, hogy egyrészt az Ősképhez, Krisztushoz, alapítójához és fejéhez kapcsolódik, másrészt az Egyház, Krisztusban mindenkit egyesítve, úgy van jelen a világban, mint a krisztusi test misztikus ikonja.”

Részlet Lepahin Valerij: Az óorosz kultúra ikonarcúsága, 68.o.

„Ennek az emberiségnek, melynek öröktől fogva az a hivatása, hogy felemelkedjék Isten Országába, és részesedjen a Bárány húsvéti lakomájában,”

„Arról, hogy mi a tömjénezés jelentése a szertartások folyamán, már szóltunk. Az elmondottakhoz csak annyi fűzünk hozzá, hogy az adományok felajánlásának idején, vagyis azok Krisztus testévé és vérévé változtatása előtt végzett tömjénezés, és az , hogy az adományokat a liturgia kezdetétől fogva szentnek és isteninek nevezik, ugyanazt az előretudást fejezi ki, amelyről a proszkomédiának szentelt részben beszéltünk: az átváltoztatás előtt is Krisztus áldozatát ismerjük fel bennük. Az adományok szentek és isteniek, mint ahogy Krisztus embersége is szent és isteni, hiszen az „új teremtés”, az új élet kezdete és ajándéka. Abban az új életben, amit az Egyház megjeleníteni és beteljesíteni hivatott „ebben a világban”, a teremtés ajándékká és áldozattá változott, s csak így emelhető fel a mennybe, csak így válhat az isteni élet ajándékává, és a Krisztus testében és vérében való részesüléssé. Ezért nem a mulandó „anyagot”, nem a halandó emberek „testét és vérét” tiszteljük meg a tömjénezéssel, hanem az „élő és Istennek tetsző” ajándékot és áldozatot, hiszen az isteni megtestesülés erre rendelte őket, az Egyház pedig ezt látja meg előre bennük. Ez az, amiért a diszkoszon sem pusztán „közönséges” kenyér található. Isten teremtésének egésze van rajta, amely Krisztusban új teremtésként nyilvánult meg, Isten dicsőségének beteljesedéseképp. Akik itt vannak a gyülekezetben, ők sem „egyszerűen” emberek, hanem a Teremtője „kimondhatatlan dicsőségének” képére újjáteremtett új emberiség. Ennek az emberiségnek, melynek öröktől fogva az a hivatása, hogy felemelkedjék Isten Országába, és részesedjen a Bárány húsvéti lakomájában, mutatjuk ki a tömjénezés által tiszteletadásunkat, az előkészületnek, a megszentelődésnek és megtisztulásnak ezzel az ősi rítusával is jelezzük, hogy ez az emberiség „élő, Istennek tetsző áldozattá” lett. „

Részlet Alexander Schmemann: Az Eucharisztia, 159-160.o.

„Aki szíve mélyéből meg van győződve arról, hogy Isten színe előtt áll, mikor imádkozik, az megingathatatlan oszlopnak bizonyul majd.”

18. fejezet: Az alvás, az ima és a közös zsolozsma

  • Az alvás bizonyos mértékben természetünk támasza, a halál képmása, az érzékek pihenője. Az alvás ugyan egy, de annak is, mint a vágynak, sok előzménye és oka van: pl. természetünk, némely ételek, démonok, vagy talán a túlzott és tartós böjt is, amelytől a testünk elgyöngül, az alvással kívánja magát felüdíteni.
  • Ahogy az iszákosság megszokás dolga, úgy a túl sok alvás is. Küzdjünk hát ellene főleg a világról való lemondásunk kezdetén, mert az erősen berögződött szokást már nehéz orvosolni.
  • Figyeljük meg, és meglátjuk, hogy a szellemi kürtjelre látható módon a testvérek gyülekeznek, láthatatlanul pedig ellenségeink gyűlnek egybe; úgyhogy némelyek fölébredésünk után ágyunk mellé állva unszolnak, hogy feküdjünk vissza. „Maradj még –mondják – a szokásos kezdet énekeinek befejezéséig, majd csak azután menj a templomba!”
  • Egyesek álomba ringatják az imádkozókat, mások szokatlanul heves gyomorgörcsöt okoznak, ismét mások arra biztatnak, hogy az Úr házában beszélgessünk. Mások ocsmány gondolatokra csábítgatják az elmét, megint mások arra vesznek rá, hogy mintegy kimerültségtől a falnak támaszkodjunk. Néha aztán sűrű ásítozássak ostromolnak.
  • Némelyek közülük ima közben is olykor-olykor megnevettetnek, hogy ezáltal ingereljék haragra ellenünk Istent. Mások arra biztatnak, hogy a zsoltározáskor hanyagságból siessünk. S vannak, amelyek arra biztatnak, hogy puszta élvezetből kényelmesebben zsolozsmázzunk; néha még a szánkra is rátelepednek, és azt csukva tartják, vagy éppen megnehezítik a kinyitását.
  • Aki szíve mélyéből meg van győződve arról, hogy Isten színe előtt áll, mikor imádkozik, az megingathatatlan oszlopnak bizonyul majd, s az ilyen embert az előbb említett démonok közül egyik sem játssza ki. Aki valóban engedelmes, azt mihelyt feláll imádkozni, világosság és öröm árasztja el, mert kötelességének őszinte teljesítésével már fölkészült és bemelegített a bajnok.
  • Mindenki tud nagyobb közösséggel imádkozni, sok kereszténynek mégis az egyetlen vele azonos felfogású társsal együtt végzett ima való. Nagyon kevesen képesek a magányos imára. Mikor közösséggel énekelsz, olyankor nem tudsz szellemi módon imádkozni. Foglalkozzon hát elméd az elmondott szavak megfontolásával, vagy pedig, mikor társad zsoltrversére vársz, valamelyik meghatározott imádsággal!
  • Nem való, hogy ima közben bárki is mellékesen mással, mint például a rá váró kötelességeivel foglalkozzon: ezt ugyanis világosan tanítja az angyal, aki annak idején megjelent a nagy Antalnak.
  • Az aranyat a kemence próbálja meg, a szerzetes buzgóságát és Isten iránti szeretetét pedig az imádsághoz való hozzáállása.

Szép feladat. Aki teljesíti Istenhez is közelebb kerül, a démonokat is elűzi.”

Részlet Létrás szent János: Mennyekbe vezető létra, 135-136.o.

„Ebben a szeretetben, ebben a vágyakozásban azonban vannak fokozatok.”

Bibliai gondolatok a tékozló fiú vasárnapján

Apostoli szakasz: 1Kor 6,12-20

Atyámfiai! Minden szabad nekem, de nem minden hasznos. Minden szabad, csak ne váljak semminek rabjává. Az étel a gyomorért van, a gyomor az ételért, de Isten mindkettőt elpusztítja. A test azonban nem a kicsapongásért van, hanem az Úrért, az Úr pedig a testért. Isten ugyanis feltámasztotta az Urat, és hatalmával minket is feltámaszt. Nem tudjátok, hogy testetek Krisztus tagja? Leválasszam tehát Krisztus tagját, és a feslett nő tagjává tegyem? Isten mentsen! Nem tudjátok, hogy aki tisztátalannal egyesül, az egy testté lesz vele? Az Írásban ugyanis ez áll: Ketten egy testté lesznek. Aki azonban az Úrral egyesül, egy lélek vele. Kerüljétek az erkölcstelenséget! Minden bűn, amelyet az ember elkövet, a testén kívül van, de a kicsapongó a tulajdon teste ellen vét. Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi? Nagy volt a váltságdíjatok! Dicsőítsétek meg tehát Istent testetekben!

Evamgéliumi szakasz: Lk 15,11-32

Mondta az Úr ezt a példabeszédet: „Egy embernek volt két fia. A fiatalabb így szólt apjához: »Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét!« Erre szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabb fiú összeszedte mindenét, elment egy távoli országba és ott kicsapongó életet élve eltékozolta vagyonát. Miután mindenét elpazarolta, nagy éhínség támadt azon a vidéken, és nélkülözni kezdett. Erre elment, és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte őt a tanyájára disznókat legeltetni. Szeretett volna jóllakni abból a vadgyümölcsből, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki. Ekkor magába szállt, és ezt mondta: »Atyámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én meg éhen halok. Fölkelek, elmegyek atyámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak neveztessem, csak béreseid közé fogadj be engem!« Csakugyan felkelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje futott, a nyakába borult és megcsókolta. Erre a fiú ezt mondta neki: »Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz.« Az apa azonban odaszólt a szolgáknak: »Hozzátok elő a legelső ruhát, és adjátok rá! Húzzatok gyűrűt az ujjára, és sarut a lábára! Hozzátok elő a hizlalt borjút, és vágjátok le! Együnk és vigadjunk, mert ez a fiam halott volt, és életre kelt, elveszett, és megkerült.« Erre vigadozni kezdtek. Az idősebb fia pedig kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Odahívott egyet a szolgák közül, és megkérdezte, hogy mi történt. Ő pedig ezt mondta neki: »Megjött az öcséd, és apád levágatta a hizlalt borjút, mivel egészségben kapta őt vissza.« Erre megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte. Ő azonban feleletül ezt mondta az apának: »Íme, hány éve szolgálok neked, és sohasem szegtem meg parancsodat, nekem mégsem adtál soha egy kecskét sem, hogy mulathassak a barátaimmal. De amikor megjött ez a te fiad, aki vagyonodat paráznákra pazarolta, levágattad neki a hizlalt borjút.« Ő azonban ezt mondta neki: »Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied. De vigadozni és örvendezni kellett, mert ez az öcséd halott volt, és életre kelt, elveszett, és megkerült.«”

„Csak az isteni kegyelem által vagyunk képesek imádkozni. Isteni kegyelem nélkül semmiféle ima sem lehetséges. Emlékezzetek Sírák fia könyvére: „Mert a bölcsesség mondja ki a dicséretet és az Úr teszi azt jó szerencséssé” (Sir 15,10). Vagyis csak az tudja valóban dicsőíteni az Urat, akinek birtokában van az isteni bölcsesség. Az Úr pedig csak annak ad kegyelmet. Ha eljön a kegyelem, ha eljön a szeretet, Krisztus Nevét mondod, s akkor eltelik az értelem, és eltelik a szív is. Ebben a szeretetben, ebben a vágyakozásban azonban vannak fokozatok. Amikor átéled ezt a szeretetet, arra vágysz, hogy lelki dolgokra tegyél szert, nemcsak éberen, de még álmodban is ugyanezeket látod. Arra vágysz, hogy mindent szeretetben tegyél, a szeretetben mozogj, és Isten iránti szeretetből erőfeszítést tégy, bármiféle erőfeszítést. Azt kívánod, hogy szeretetet érezz, hálát adhass Istennek anélkül, hogy arra gondolnál, bármit is elérsz ezzel. Az a fontos, hogy az imát a lélek gyengédségével mondd, szeretettel, vágyakozással, s akkor nem tűnik majd fárasztónak. Éppen úgy, mint amikor azt mondod: „Édesanyám!…, Édesapám!…”, és teljes megnyugvást érzel.”

Részlet Áthoszi Porfíriosz atya tanításai, 62-63.o.

„A következő példák megerősítik: a gonosz léleknek szüntelenül meg kell harcolnia Mária értünk végzett közbenjárásával, amikor rosszat próbál művelni ellenünk.

Ördögűzésből vett példák

Egyik nap a démon – egy tomboló dühkitörés után, mivel nem akarta magát alávetni egy láthatatlan jelenlét parancsának (később megértettük, hogy a Szent Szűz volt az) -, hirtelen így fejezte ki magát: „Ő szüntelenül imádkozik mindnyájatokért; minden egyes imája kín nekünk”.

Egy másik napon a gonosz lélek, akit a Szent Szűzet dicsőitő imák egyértelműen elgyengítettek, alig hallható hangon ezt mondta: „Ő azt kéri, hogy minden bűnösért imádkozzanak, sőt még a reménytelennek látszókért is, mert Ő olvas a szívekben és kimenti őket Isten előőőőtt!”

Részlet Francesco Bamonte: Szűz Mária harca, A gonosszal az ördögűzések alatt, 115,o.