2019. december 7. (szombat) estétől, 8. (vasárnap) reggelig ― legalább 10-15 fő
jelentkezése estén ― virrasztásos zarándoklatot szervezünk a Szűzanya tiszteletére
Bécsbe, melyre szeretettel hívunk, várunk jelentkezőket az alábbi elérhetőségen:
Mészáros László
Paraklétosz Közösség
kapcsinfo @ freemail.hu
A Rönöki Árpád-házi Szent Imre Herceg Templom Alapítvány nevében Hegyi László, az Alapítvány elnöke és görögkatolikus testvérünk, szeretettel hív mindenkit a 2019. november 10-én 11 órakor Rönökön a templom kertbe, ahol a szent Mise után az összes Magyar Szent tiszteletére emlékművet avatnak.
Az emlékmű leírása:
2,3 m magas, 1,7×1,7 m keresztmetszetű szabálytalan vörösberényi monolit a mű „teste”, amin, azonos kőtáblán jelennek meg a Szentjeink nevei. Ezen kőtömbből körülbelül a földtől 1 m magasságról 2,9 m magas 25×20 cm-es, 150 éves tölgyfából készült Apostoli kettős kereszt jelenik meg.
Úgy gondoltuk, ezzel az emlékművel hirdethetjük a Magyarság keresztényi elkötelezettségét és országunk kiemelkedő helyét a keresztény világban Európa közepén.
Európában kevés ország büszkélkedhet ilyen számos szentjével!
1902-ben felépült felsőrönöki római katolikus templom alig néhány méterre áll az országhatártól. Helyén a múlt század végéig egy román kori templom volt, ami akkorra olyan rossz állapotba került, hogy le kellett bontani. Az ötvenes évek elején a hatóságok megtiltották a híveknek a templom látogatását.Az épületet a határőrség használta,a nyolcvanas években gyakorlatilag már romokban hevert. Újjáépítésére csak a rendszerváltás után kerülhetett sor.
Forrás: http://www.vasmegye.hu/vallasi-ertekek/ronok-szent-imre-templom/
A kereszt jele magunkra rajzolásának a szokása az apostoli időkből származik. A keresztény szerző, Tertullianus (+225 k.) írja: „Minden munkánk kezdetén és végeztével, amikor bemegyünk a házba vagy kijövünk onnan, amikor öltözködünk, vagy idegenbe menni készülünk, a fürdőben, az asztalnál, fénygyújtáskor, mikor lefekszünk vagy leülünk pihenni, sőt bárminemű dolgunk alkalmával keresztet rajzolunk a homlokunkra.” Nagy Szent Bazil az apostoli hagyományra vezeti vissza keresztvetésünket. Aranyszájú Szent János ugyancsak ír erről a keresztény gyakorlatról: „A győzelem jelét mindenütt látjuk. Mély buzgalommal ábrázoljuk a templomokban, házfalakon, ajtókon, a homlokunkon és gondolatainkba véssük.”
Hogyan vetettek keresztet az első keresztények? Kicsit másként, mint ahogyan azt mi tesszük. Csak a homlokukra rajzoltak keresztet és csak egy ujjal, mégpedig a mutatóujjukkal. Először a függőleges vonallal jelölték a homlokot, majd a vízszintessel keresztezték. Az első századok szentatyái és írói egészen Damaszkuszi Szent Jánossal bezárólag határozottan állították a kereszt homlokra rajzolását. Aranyszájú Szent János említette, hogy egykor az egész arcot kereszttel jelölték, azaz a függőleges vonalat a homloktól az orrig, a vízszinteset pedig a homlokon, vagy a szemek előtt húzták, esetleg még lejjebb. Sőt, egy sajátos kifejezést is használt: „arckeresztet rajzolni”. Az egy ujjal végzett keresztvetésre vonatkozólag mondja: „Amikor a kereszt jelét rajzolod, gondolj teljes jelentésére… Nem csak az ujjal, hanem lélekből fakadóan és teljes hittel kell végezni.” Ciprusi Szent Epifániosz, Szent Jeromos, Küroszi Szent Theodorétosz, Dialogosz Szent Gergely, Krétai Szent András, a történész Szozomen az egy ujjal végzett keresztvetésről szólnak. Jeruzsálemi Szent Cirill ujjakkal jelölt keresztet említ: „Ne szégyelld megvallani a Megfeszítettet és az ujjakkal bátran keresztet jelölni a homlokra és mindenre.”
A homlokra rajzolt kereszt a keresztények egy Istenbe vetett hitét jelképezte a pogányok sokistenhitével szemben.
A keresztények egy ujjal végzett keresztvetésének a szokása csaknem az első hét évszázadon át tartott, időközben fokozatosan bevezetésre került a két ujjal végzett gyakorlat. A 787-es Niceai Zsinat (VII. egyetemes) Aktái említették a mutatóujjal a homlokra rajzolt kereszttel megjelölést. Krétai Szent András (+740) ugyancsak szólt erről. Sztudita Szent Tivadar (+826) pedig arról számolt be, hogy az ő idejében a keresztvetés egy ujjal történt, néha viszont több ujjal. Egyik epigrammájában írja a keresztről: „Mindaz, aki magára rajzolja jelemet, mindegy, ha csak egy ujjal teszi, azonnal elűzi az ördögöt.” Szerbiában egészen a XV. századig megmaradt az egy ujjal végzett kereszttel megjelölés szokása.
A Latin Egyházban a keresztvetés mellet a mai napig megőrizték a szentmisében az evangélium olvasása előtt a kereszt egy ujjal rajzolását a homlokra, ajakra és a mellre.
A két ujjal végzett keresztvetés a monofiziták eretnekségének idejében keletkezett. Ez a tévtanítás tagadta Krisztus két, isteni és emberi természetét és a Krisztusban meglevő csakis egy természetet tanította. Ezt a tanítást a Kalkedoni Zsinat (451) elítélte. A monofiziták szemében az egy ujjal végzett keresztvetés a Krisztus egy természetébe vetett hit jelképévé vált. Az igaz hit követői azonban két ujjal kezdték a kereszt jelét magukra rajzolni, mégpedig a homlokukon és a mellükön a mutató és középső ujjal, kifejezve ezzel Krisztus két természetébe vetett hitüket. Ez a gyakorlat fokozatosan általánossá vált a görögöknél és meg is maradt a XI. század első feléig. Szent Péter, Damaszkusz püspöke (+750) ezt így összegezte: „…mert a két ujj és egy kéz a keresztre feszített Krisztus jelképe, akiben két természet egyesült”.
Nehéz megállapítani, mikor lett három ujjal végzett keresztvetés a kettőből, ez ugyanis egy nagyon lassú, évszázadokon át tartó folyamat volt. Dokumentumok a IX. századtól kezdve szólnak világosan a három ujjal végzett keresztvetésről. Görögországban a XIII. században vált általános gyakorlattá. Valószínű, hogy a kettőről a három ujjra váltás oka a Szentháromság jelölésének a vágya volt. Nyugaton IV. Leó pápa (+855) szólt a három ujjal végzett keresztvetésről. A XIII. században Ince pápa rendelte el a három ujjal végzendő keresztvetést, a homloktól a mellig és a jobb válltól a balig. Később nyitott tenyeret használtak, s az irány is megváltozott, balról jobbra. Az öt ujj Krisztus öt sebét jelezte.
Bal kezünket a mellünkre helyezzük. Jobb kezünk első három ujját, a hüvelyk, mutató és középső ujjunkat egybeillesztjük, a gyűrűs és kisujjunkat pedig a tenyerünkbe visszahajtjuk. Az első három ujjunkat a homlokunkhoz emeljük, majd a mellünk alá visszük, azután a jobb és végül a bal vállunkat érintjük meg ezt mondva. „Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Amen.”
Keresztvetésünkkel kifejezzük hitünket mindabban, amit Krisztus tanított és értünk tett.
Három ujjunk egybeillesztésével a Szentháromságba vetett hitünket mutatjuk. A tenyerünkbe hajtott két ujjunkkal a földre szállt Isten Fiába, istenségét el nem törlő emberségébe, azaz a benne egyesült mindkét, isteni és emberi természetébe vetett hitünket fejezzük ki.
A homlok, mell és vállak érintése azon hitünk kifejezése, hogy a Szentháromságban egy Isten megszentelte értelmünket, érzéseinket, vágyainkat és cselekedeteinket. Végül keresztvetésünkkel azt is kifejezzük, hogy Isten megszentelte lelkünket és kereszthalálával megváltott minket.
Megérintjük a homlokunkat, mellünket és mindkét vállunkat, mert a homlok az értelmünk helye, a mell a szívet jelölve az érzéseinket, vágyainkat és szeretetünket jelképezi, a vállak pedig az erőt jelentik. A keresztvetéssel így megszenteljük testünk főbb részeit.
Ez a keresztvetés jelképrendszere, akár egy ujjal, kettővel vagy hárommal végezzük is. Ez a szent mozdulat hitünk látható jele. Hitünk alapigazságait tartalmazza önmagában. Megváltásunk és üdvösségünk jelképe.
Forrás: https://www.nyirgorkat.hu/?q=lelkiolv&id=7
A görögkatolikus templom, a Liturgia különleges és szokatlan lehet azoknak, akik nem abban nevelkedtek. Aki viszont közel kerül hozzá, mélyebben megismeri, annak csodálatos világ tárul fel: „egy ablak a természetfelettire”. Erre az útra hívja a felfedező kedvűeket dr. Papp Miklós görögkatolikus áldozópap, egyetemi tanár.
A halottak szombatjai olyan napok, amelyeken a „világ kezdetétől fogva” vallásosan élt, és a feltámadás reményében elhunyt valamennyi testvérünkről, atyáinkról és közvetlen hozzátartozóinkról megemlékezünk. Öt ilyen szombat van az egyházi év folyamán. A húshagyó vasárnap előtti szombat, nagyböjt 2., 3., 4. szombatja és a pünkösd előtti nap. A halotti liturgia után parasztászt vagy panachidát végeznek, és a könyörgésekben felolvassák az elhunytak neveit.
A ma élő ember számára fontos üzenet, hogy élők és holtak, közösen alkotunk Krisztusban közösséget, az Egyházat. Jó, hogy az Egyház – ahogyan a Tesszaloniki levélben olvassuk – “nem akar tudatlanságban hagyni az elhunytak felől”. Tudjuk, hogy van értelme a halottainkért elmondott imádságainknak.
Nyíregyházi Egyházmegye