A templom szentségéről

Miért jó hely a templom?

Úgy vélem, a templom szent hely, a liturgia szent alkalom.  Alkalom, elkülönített, nem profán, hanem az öröklétbe kapaszkodó esemény, arra való, hogy Istennel és Istennél legyünk. Nem csak úgy, mint az imádságban, ami bárhol és bármikor lehet, hanem valóságosan, kézzelfoghatóan. Istennek szentelt és elkülönített személyek (a fölszentelt pap) és a megszentelt tárgyak jelenlétében, közelében. Isten az Eucharisztiában, a szent cselekmények (szeretem ezt a szót) végzésében (a keresztvetéstől kezdve a füstölésen át az orgonálásig, éneklésig) valóságosan jelen van. Ami ott zajlik, az az Övé. Elkülönül a hétköznapi élettől, az időben és térben való létezéstől.  Jár Neki a legmagasabb minőség, az aranykehely, a legszebb terítő, a legáhítatosabb zene, a mi ünnepi ruhánk, stb. Persze ezek nélkül is lehet részt venni a misén, csak az a kérdés, hogy méltó-e. Istenhez emel-e, vagy csak rólunk szól, arról, hogy kellemesebben érezzük magunkat a templomban. 

Persze jól tudjuk, hogy gyarló és halandó emberek teremtik meg, jelenítik meg az Istennek szentelt tárgyi dolgokat: a pap lehet részeges vagy álmos, a liturgia kiüresedett és unalmas, a kántor hamis. De ettől a liturgia még szent, ami ott zajlik, az az örökkévalóság része, és éppen ezért minden erőnkkel arra kell törekedni, hogy méltóak legyünk ehhez.  A papnak akkor is vizet kell prédikálnia, ha ő bort iszik, ha emberileg gyarló és méltatlan, hogy ilyen kézzelfogható példával éljek. 

Ezért vagyok boldog, hogy katolikus lehetek. (ráadásul görögkatolikus). Nem csak duma és hókuszpókusz az,  ami a templomban zajlik, a szertartások gazdag virágoskertje: a mise, imaórák, litánia, vesperás, szentségimádás a római katolikusoknál, a görögkatolikusoknál az utrenye, vecsernye, Jézus-ima, a csodálatos temetési szertartás, a királyokhoz méltóan szép esküvői szertartás, ahol koronát kap a menyasszony és a vőlegény, vagy a megrázóan szép keresztelő, amikor a keresztelő pap magasra emeli a gyermeket és körbe viszi az oltár körül) stb stb. Mert ez mind mind Istené. A gyermek, a halál, az ének.  

Boldogok lehetünk, hogy részt vehetünk ezekben a mennyre rést nyitó szertartásokban, hogy hívők, hogy katolikusok lehetünk, mert Isten megmutatja magát bennük.

Írta: Kocsis Márta

„Az első lépés az elhidegülés felé a felejtés.”

„A lélek három részre osztható: racionális, indulati és vágyakozó részekre -Teológus Szent Gergely tanítása szerint. Így jönnek ezek egymás után a Pidalionban (Kánonok gyűjteménye, egyházi törvénykezések, amelyeket Athos-on írtak össze). Ő pontosan kanonizálja a bűnt a lélek három része szerint.

A lélek racionális részének az első bűne a felejtés. Azután a tudatlanság, majd az igazságtalan számadás, meggondolatlanság, hálátlanság Isten és a felebarát jótéteményei iránt, megkülönböztetés hiánya, torz hit, káromlás, bolondság, eretnekség és a többi. De az első lépés az elhidegülés felé, jegyezd meg, a felejtés.

Mikor elfelejtjük Isten jótéteményeit, mikor megfeletkezünk Isten jelenlétéről, beleesünk az úgynevezett „elsavanyodásba”. Az elsavanyodás a lélek és az elme ellankadása. Az elsavanyodás – egyes Szent Atyák, mint Nagy Szent Vazul is – még a lélek polipjának is nevezik. Mikor lehorgonyoz az ember az elsavanyodásban, az ellankadásban, akkor mindenféle szenvedély és rosszaság támad az ő lelkében.

Részlet Cleopa Atya szól hozzánk című könyvéből, 43-44.o.

“Amikor veled van a kegyelem, minden örömmel történik, fáradság nélkül.”

Az imádság mindent helyre tesz. Csakhogy szeretet és lángolás kell az imádsághoz. Ne legyen benned szorongás, bízzál Isten szeretetében és gondviselésében! A lelki életben minden benne van. Minden megszentelődik, a jó és nehéz dolgok, az anyagiak és a szellemiek is, de bármit tesztek, Isten dicsőségére tegyétek. Hogyan is mondja Pál apostol? „Akár esztek tehát, akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek!” (1Kor 10,31). Ha imádkozol, minden úgy történik, amiként kell. Ha például tányérokat mosogatsz, nem törsz el egyet sem, nem okozol semmi kárt. Isten kegyelme tölt el. Amikor veled van a kegyelem, minden örömmel történik, fáradság nélkül.”

Részlet Áthoszi Porfíriosz atya tanításaiból, 78.o.

„Sokkal több minden vonul el elméje előtt, mint amennyit felfogni vélt.”

„Mert ha valaki látni akarja Istent, aki természeténél fogva láthatatlan, és semmiképpen sem látható, műveiből fogja fel és ismeri meg. Így aki értelmével nem látja Krisztust, legalább testi cselekedeteiből fogja fel őt, és mérlegelje, hogy vajon az Isten vagy ember cselekedetei-e ezek a tettek. Ha emberi tettek, kinevetheti, de ha nem emberieknek, hanem istenieknek bizonyulnak, akkor ne nevesse ki azt, ami nem nevetséges, ellenkezőleg, csodálja őket, hogy az isteni tulajdonságok ily egyszerű dolog által nyilatkoztak meg, és a halál által érkezett el a hallhatatlanság mindenkihez, és az Ige megtestesülése által vált ismertté a mindenkire kiterjedő gonviselés, és az, hogy ennek mestere és teremtője maga Isten Igéje. Ő maga emberré lett, hogy istenivé tegyen bennünket. Önmagát nyilatkoztatta ki a testben, hogy fogalmat alkossunk a láthatatlan Atyáról. Ő vállalta, hogy az emberek gyalázzák, ezáltal a romolhatatlanság örökösei legyünk. Semmi nem vált kárára, mert ment volt a szenvedélyektől, romolhatatlan volt, hisz maga az Ige volt ő, és Isten. A szenvedő embereket saját szenvedéstől való mentességével ruházta fel és üdvözítette, akikért mindezt elviselte. S egyáltalán az Üdvözítőnek az emberré válás által véghezvitt tettei oly hatalmasok és oly számosak, hogy ha valaki el akarná beszélni azokat, hasonlítana azokhoz, akik a tengert bámulják és meg akarják számolni hullámait. Ahogyan a szem sem tud észrevenni minen hullámot, mert megzavarják a számolni készülő érzékszervet a jövő-menő hullámok, úgy az is, aki mindazt, ami Krisztus testében történt, fel akarja fogni, képtelen mind megérteni, mert sokkal több minden vonul el elméje előtt, mint amennyit felfogni vélt. Ez esetben jobb, ha nem az egész szempontjából beszélünk, amelynek még részletét sem lehet elmondani, hanem egy valamit kiemelünk belőle, s hagyjuk, hogy csodálkozz az egészen. Mert mindegyik egyformán csoda, és bárhová tekintsen is valaki, a legnagyobb ámulatba esik, mert az Ige istenségét látja.”

Részlet Szent Athanasziosz művei: Az Ige emberré válásáról és számunkra testben történő megjelenéséről, 158-159.o.

„Bár láttok engem, mégsem hisztek”

Bibliai gondolatok szent Januáriusz vértanú és társai, ill. szent Tivadar vértanú emléknapján (2021.04.21.)

Apostoli szakasz: ApCsel 8,18-25

Azon időben amikor Simon látta, hogy az apostolok kézrátétellel megadják a Szentlelket, pénzt kínált nekik, és azt mondta: »Adjátok meg nekem is ezt a hatalmat, hogy akire ráteszem a kezemet, megkapja a Szentlelket.« Péter azonban így szólt hozzá: »Vesszen a pénzed veled együtt, mivel azt gondoltad, hogy az Isten ajándékát pénzért lehet megszerezni. Sem részed nincs ebben, sem jussod nincs hozzá, mert a szíved nem igaz az Isten előtt. Térj meg tehát ebből a gonoszságodból: s kérd az Istent, hogy szívednek ez a gondolata bocsánatot nyerjen. Mert azt látom, hogy a keserűség epéjében és a gonoszság kötelékében vagy.« Erre Simon azt felelte: »Könyörögjetek értem az Úrhoz, hogy semmi se érjen engem abból, amit mondtatok.« Ők pedig, miután tanúságot tettek és az Úr igéjét hirdették, visszatértek Jeruzsálembe. Közben a szamaritánusok sok helységének hirdették az evangéliumot.

Evangéliumi szakasz: Jn 6,35-39

Mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik, és aki bennem hisz, nem szomjazik soha. De megmondtam, hogy bár láttok engem, mégsem hisztek. Mindaz, akit nekem ad az Atya, hozzám jön. És aki hozzám jön, nem taszítom el. Mert nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem meg, hanem annak akaratát, aki küldött. Atyámnak, aki küldött engem, az az akarata, hogy amit nekem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam az utolsó napon.”

Szent Január fölszentel vértanú és társai

A közép-itáliai Beneventum püspöke volt, társait pedig a szinaxárionok diakónusokként említik. Diocletianus császár keresztényüldözése idején, valószínűleg 305-ben szent Januáriuszt elfogták, és Timotheus campaniai kormányzó elé vezették. Mivel a püspök keményen kitartott keresztény hite mellett, a kormányzó tüzes kemencébe vettette, azonban a főpap sértetlenül került ki onnan. Amikor ezután a kormányzó parancsára kikötve vas vesszőkel verték, úgy, hogy már a csontjai is kilátszottak, a tömegben jelenlévő egyházi férfiak és a két világi elárulták magukat együttérzésükkel, mire őket is elfogták, s Puteoli város börtönébe vetették, majd a püspökkel együtt a cirkuszban vadállatok elé dobták. Januáriusz és társai onnan is bántatlanul kerültek ki, úgyhogy a kormányzó végül is valamennyiüket lefejeztette.

Forrás: https://hd.gorogkatolikus.hu/napi-evangelium/%C3%A1prilis-21

Szent Januáriosz vér és csont ereklyéje fennmaradt az utókor számára. Az elmúlt egy évben a következő két bejegyzést olvashattuk magyarul róluk:

1.”Ismét cseppfolyóssá vált San Gennaro vére – Megáldották az ereklyével Nápoly városát (2020. május 6.)

Szent Januáriusz († 305) vérereklyéje május 2-án ismét cseppfolyóssá vált Nápolyban, ahol a koronavírus-járvány miatt továbbra sincsenek nyilvános szentmisék. Az esemény arra ösztönözte Crescenzio Sepe bíborost, nápolyi érseket, hogy a vértanú ereklyéjével megáldja a várost.

„Kedves barátaim, nagy bejelentést teszek: az Úr még most, a koronavírus-járvány idején is folyékonnyá tette Szent Januáriusz vérereklyéjét a szent közbenjárására!” Egy interneten élőben közvetített szentmisén jelentette be ezt a nápolyi érsek a Mária mennybemenetele-székesegyházban, majd megáldotta a várost az ereklyével.

„Hányszor járt közben értünk a mi szentünk, hogy megmentsen minket a pestistől, a kolerától. Szent Januáriusz Nápoly igazi lelke” – hangzott el a főpásztor homíliájában.

Szent Januáriusz, vagy ahogy az olaszok mondják: San Gennaro, Nápoly védőszentje a 3. században volt a város püspöke. A Diocletianus-féle keresztényüldözés során szenvedett mártírhalált. Csontját és vérét ereklyeként őrizték meg a székesegyházban.

A vérereklye cseppfolyóssá válása helyileg ismert és elfogadott csoda, bár az Egyház hivatalosan nem ismerte el. A vértanú relikviája a beszámolók szerint évente legalább háromszor cseppfolyóssá válik: szeptember 19-én, a szent emlékünnepén, a május első vasárnapja előtti szombaton és december 6-án, a Vezúv 1631-es kitörésének évfordulóján. A csoda idején a megszáradt, vörös színű vérrög cseppfolyós vérré változik és betölti az üveg tartóedényt. A helyi legenda szerint ha elmarad a vér cseppfolyóssá válása, az háborút, éhínséget, betegséget és más katasztrófát jelez.

Forrás: Magyar Kurir

2. “Rossz előjel” – Szent Januáriusz vére nem vált folyékonnyá, ami sokak szerint baljós eseményeket vetít előre (2020.12.17.)

“Az állítólag Nápoly védőszentjének tartott egykori püspök megszáradt vérét tartalmazó üveget évente háromszor állítják ki a város székesegyházában, miközben az emberek imádkoznak és tanúi lehetnek annak, ahogy folyadékká alakul át.

Az esemény a “nápolyi vércsoda” néven ismert, de ez szerdán nem történt meg annak ellenére, hogy órákon át imádkoztak az emberek és délután különleges szentmisét tartottak.

Ezúttal a megszokottnál kevesebb embert engedtek be a katedrálisba a korlátozások miatt. (1)

Sok ember Nápolyban és általában a babonás Dél-Itáliában megnyugtató jelként tekint a “csodára“.

Az emberek különösen idegessé válnak, ha a vér nem válik cseppfolyóssá a szent ünnepén, szeptember 19-én. Bár rossz jelnek tartják, a másik két alkalommal, december 16-án és a május első vasárnapját megelőző szombaton kevésbé gondolják komolynak.

Néhány korábbi alkalommal, de nem mindig, amikor a vér nem cseppfolyósodott, hamarosan rossz dolgok következtek be Nápolyban és Olaszország többi részén.

1980 szeptemberében a csoda nem történt meg, és két hónappal később a Nápolytól keletre található Irpinia környékét pusztító földrengés sújtotta, amely csaknem 3000 ember halálát okozta”.

Forrás: https://ujvilagtudat.blogspot.com/2020/12/rossz-elojel-szent-januariusz-vere-nem.html

„Ki lehet bírni.”

A nyolcadik parancsról

Ne gyarapítsd az emberek által okozott szenvedést a földön

„Megkérdőjelezem, hogy a lelkileg beteg ember valóban lelkében sértett, bár ezt sokszor állítják. Ezt nehéz lenne tudományos úton, egyértelműen bizonyítani. Valami igazság azonban van benne: a sértettség alattomosan terjed. Úgy pattan egyik embertől a másikhoz, mint egy labda. Alighogy valakit sértés vagy megaláztatás ér, máris a visszavágáson dolgozik: alighogy megkapja, visszadobja a labdát. Ilyen tempó mellett azonban érthető, hogy a labda néha nem azt találja el, aki eredetileg eldobta, és a „visszavágásnak szánt sértés” egy kívülállónál landol, aki ha szintén revansot vesz, újabb sértéseket szór szét újabb kívülállókra. Úgy tűnik, az emberek által okozott szenvedés a világ első működő perpetuum mobiléja.

De csak úgy tűnik, mert a felénk szálló labdát el is lehet kapni, és meg is lehet tartani. A sértést magunkban tartani és elviselni. Ki lehet bírni. El lehet viselni a megaláztatást és a megbántást, anélkül, hogy továbbadnánk. Lehetőségünk van arra, hogy békésen tiltakozzunk, megbeszéljük a dolgot, kibéküljünk a másikkal, és megtartsuk a labdát, hogy az egymásnak okozott szenvedés „örökmozgó gépezete” nyugvópontra jusson számtalan állomása egyikén. Ha csak néhány ponton leállítjuk, az már elég ahhoz, hogy jelentősen korlátozzuk a gyűlölet és az álság autómatikus terjedését, és hogy végre valódi tanúságot tehessünk: a szabad emberét, aki arra nézvést szabad, hogy a rosszat jóval viszonozza.

Részlet Elisabeth Lukas: Spirituális lélektan, 57-58.o.

VIlI. Parancs: Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy!

„Az emberek közti kapcsolatok legfőbb munkálója az emberi beszéd. E nagy adománnyal nem élhetünk vissza, nem használhatjuk mások kárára. A parancs a nyelvvel elkövethető legnagyobb bűnt is jelzi, s általánosságban is elénk állítja az igaz beszédet, mint Istentől szabott kötelességet.”

Forrás: https://regi.katolikus.hu/lelkiseg.php?h=20

„Óvd szívedet minden gonddal, mert az élet ebből fakad”

A szív megtisztítása

„Bibliai értelemben a szív a központja annak, ahonnan a lelki és fizikai élet minden reakciója fakad: „Óvd szívedet minden gonddal, mert az élet ebből fakad” (Péld 4,23). Nem csak a jók, hanem a rosszak is: „Mert a szívből származnak a rossz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, erkölcstelenségek, lopások, hamis tanuskodások, káromkodások” (Mt 15,19).

Így a szív az ember helyzetének kifejezőjévé válik, legyen az jó, vagy rossz: „A jó ember jót hoz elő szívének jó kincséből, és a gonosz ember a gonoszból gonoszat hoz elő” (Lk 6,45), ami azt jelenti, hogy az, ami az ember szívében zajlik, az hatással van az ember egész belsejére, gondolataira, szavaira és tetteire. Akár akarja, akár nem, nem tud úgy beszélni, hogy közben a szíve meg ne nyílatkozna: „Mert a szív bőségéből szól a száj” (Lk6,45). Az ember szava kifejezi a szíve belső valóságát, és következésképpen igazzá tudja tenni vagy elitélni: Mert szavaid alapján fognak felmenteni, vagy szavaid alapján fognak elítélni.” (Mt 12,37).

A szív és a száj közötti kapcsolatról ezt mondja Szent Pál: „A szív hite megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál.” (Róm 10,10). Tehát azt, amit a szív hisz, a szájnak kell megvallania.

De az evangélium arról a lehetőségről beszél nekünk, hogy olyat is lehet látni, hogy az emberben együtt létezik két szív: Az egyik, ami a valóságos állapotról beszél és a másik, ezzel ellentétben, nem az ember tényleges állapotáról, hanem színlelt gondolatokról, szavakról és tettekről beszél. Úgy beszél és tesz-vesz, hogy elhitesse hogy egy erényes ember, miközben gonosz: „Viperák fajzata! Hogyan tudnátok jó dolgokat mondani, mikor gonoszak vagytok? Hiszen a szív bőségéből szól a száj.” (Mt 12,34).”

Részlet Matta el Meszkin: Isten megtapasztalása az imában, 167-168.o.