„Senki sem fog gonosszá válni a jó miatt.”

A másokkal folytatott gondolati háborúskodásról

Senki sem fog gonosszá válni a jó miatt.”

„Egy asszony jött hozzám panaszkodni, hogy a férje iszákos lett, ideges, én pedig azt mondtam neki: „Biztos nem a zsíros gombóc miatt kezdett inni”. Nem, hanem azért, mert valami nagyon megszomorította, és hogy ezt a szomorúságot kivesse magából, egy kicsit ivott, és azt hitte, hogy ezzel a fájdalmat egy kissé megölte. De később ez szokássá válik és az ember már nem tud megszabadulni az ivástól. „Biztos valamivel megszomorítottad: életeddel, tetteiddel, viselkedéseddel, vagy ha nem ezzel, akkor a gondolataiddal. Nem voltál valamivel elégedett, vagy ki tudja, mire gondoltál, amikor házasságra léptél vele, de a házasság az szentség”. A házasság békéjét nem szabad megzavarni, nemcsak a tetteinkkel, szavainkkal, de még gondolatainkkal sem, mert a szavak kimondott gondolatok.

Tádé atya meg van győződve arról, hogy nehézségeink legnagyobb része, saját rendezetlen bensőnkből ered. Szinte provokáljuk a problémáinkat, a konfliktusainkat.

Minden felebarátunkhoz egyenlőképpen kell viszonyulnunk. Nem szabad válogatnunk köztük oly módon, hogy nekem ez szinpatikus, amaz meg nem szinpatikus. Mert így, ennek a másik személynek, aki nem szimpatikus, hadat üzenünk. És nem fog minket tűrni. Bár külsőleg semmi okot nem adtatok rá, sem szóval, sem gesztussal, de belül, igenis ezt gondoltátok.

Vannak emberek, akik kimutatják rosszallásukat a felebarátjukkal szemben, vannak, akik csak bensőjükben fortyognak, de az eredmény ugyanaz. A másik ember vagy konkrétan meghallja a rossz szót, vagy akár tudatosan, akár tudatlanul megérzi az ellene irányuló rosszakaratot. Nem elég csak erőt venni magunkon és hallgatni, a szívünk gondolatait is meg kell változtatni. És nekünk magunknak kell elkezdenünk egy helyzet javításán dolgozni.

Sokan jönnek ide az otthoni háborúság miatt. Ma reggel is jött egy anya fiával. Ez az asszony már többször jött és panaszkodott, hogy milyen nehéz neki, és hogy nem szereti a menyét. Azt mondtam neki „A menyed fiatal, nem tudja még felfogni, hogy úgy kell szeretnie az anyósát, mint a saját anyját, de te már elég idős vagy, neked kell elgondolkodnod mindezen”. Ezen a földön természetes lett, hogy az édesanyát, amikor megházasítja a fiát, akármilyen angyali természetű is legyen, a menye lassan nem bírja elviselni. Kívülről minden szép, semmi sem látszik, de belül ott van az elégedetlenség. A meny nem tud erről a titokról, hogy neki kérni kell az Urat, hogy küldje el az Ő gyengéd angyalát az anyósának, és saját magának is, hogy legyen ereje úgy szeretni az anyósát, mint a saját anyját, hanem ellenkezőleg, ő is kezdi befogadni ezt a belső háborút az anyósa ellen. Látjátok, az igazi háború is, előzőleg gondolatban valósul meg. Először az emberek gondolatban nem tudják elviselni egymást, azután kezdik egymást megsemmisíteni. Mindaz, ami történik, a gondolatokon alapszik… De ez az anya sehogy sem tudja megérteni, miről is beszélek neki. Látom, hogy nagyok a sebei, hogy nagyon szomorú, így sokáig kellett tegnap vele beszélnem. Így mondtam: „Értsd meg és fogd fel, vagy legalább próbáld ki! Amikor a menyed nem rendes, kérd az Urat, hogy küldje el neki az Ő gyengéd angyalát, de téged se felejtsen el, és kérd Őt, hogy ezt a terhet, amelyet magadban hordasz a menyed ellen, vegye le a szívedről. De nem csak a menyed ellen, hanem mindenki ellen, aki megsértett, és hogy adjon neked erőt, hogy szeretni tudjad őket. Amikor mindenkihez csendes, nyugodt, szeretetteljes és jó gondolatokat irányítassz, rövid idő alatt meg fogod látni, hogy megváltozik körülötted a világ. A menyed is meg fog változni. Tudod-e azt, hogy ő tőled veréseket szenved, méghozzá állandóan? Nem kell ehhez, hogy fizikailag nyúlj hozzá. Azért mert a gondolataidban nem bírod ki, neki sincs se nyugalma, se békéje a házban. Se neki, se a férjének, a te fiadnak. Igyekezz megszeretni őt. Igen, tudom, ez nehéz…De tudod-e, hogy miért nem szereted a menyedet? „Nem tudom”, mondja. „Hát, mert elvette tőled a fiadat. A fiad már nem az apjáé és az anyjáé, mint mikor kicsi volt. És természetes, hogy az ember a felesége felé fordul. Egy édesanya szeretné megnősíteni a fiát, és örül, hogy megnősült. De később ő szenved a legjobban. Mert most a fiú inkább a feleségéhez fordul, nem kérdi az anyjától, éhes-e vagy szomjas – és ekkor elkezdődik az édesanya gondolati háborúja. Ezt vég nélkül tudod csinálni, és meg fogod látni, nem jutsz ezzel semmire. Próbáld ki ezt, amit mondtam neked, és rövid időn belül észre fogod venni, hogy minden megváltozik.

Látjátok, a családunkban mi magunk hozzuk létre az összhangot vagy a diszharmóniát a vágyainktól és gondolatainktól függően. Ha a családfő sok nyűgöt és terhet hordoz és szellemileg meg van terhelve bajokkal, ezekkel a gondolataival nyugtalanságot hoz létre, nemcsak saját magában, hanem mindenkiben maga körül. Mi ilyen gondolati szerkezetek vagyunk. Én annak idején nem tudtam, hogy az embernek nem szabad megsértenie a szüleit, se a lelki, se a testi szüleit. Nem szabad még gondolatban sem.

Az égi hatalmasságok is mellettünk vannak, együtt éreznek velünk és mindent megtesznek, hogy segítsenek rajtunk, hogy közelebb vigyenek Istenhez.

A Szent Atyák azt mondják, hogy az angyalok részt vállalnak a mi szenvedéseinkben. Ők is szomorkodnak azon, hogy sehogy sem tudunk magunkhoz térni, hogy az Úrhoz forduljunk, hogy levessük a gondjaink és idegeskedéseink terhét, hogy mindezt az Úrnak adjuk, mert Ő gondoskodik rólunk. Amióta megteremtett, Ő gondoskodik rólunk, gondja van arra, hogy mi lesz velünk. „

Részlet Kovács Márta OCD: A lelki harc áldása, Vitovnicai Tádé atya tanításai alapján, 78-83.oldal

„Kérd, hogy adja meg neked mindazt, amire szükséged van!”

Charbel atyának tüzes és lelkes természete, emellett vasakarata volt, így uralkodni tudott a hajlamain és az érzelmein. Ezt mondta:

  • Testvérem, az élet megtévesztő. Aki elszántan és nagy bizalommal kéri az ő kegyelmét, nem fog csalódni. Kérd, hogy adja meg neked mindazt, amire szükséged van!

Örült, ha szolgálatot kértek tőle, s nemcsak amikor az elöljáró atyák és szerzetestársai szóltak neki, hanem akkor is, ha a kolostor segítői kívántak valamit: ha egy alkalmazott azt kérte tőle, vigye máshová a szerszámokat, késlekedés nélkül teljesítette.

Egy alkalommal egy férfi érkezett a kolostorba. Azon a szentmisén vett részt, amelyet a környék földműveseinek tartottak minden vasárnap és ünnepnapon. A botját a templom bejárata mellett hagyta, és bement a misére. Ez abban az időben volt, amikor Charbel atya még nem a remeteségben élt. Szentmise után a férfi nem találta a botját. Hangosan kiabált és szitkozódott. Charbel atya kijött a templomból, és nagyon kedvesen, szelíden így szólt hozzá:

  • Testvérem, itt a kolostorban senki sem kiabál hangosan.

A férfit erre már végképp elöntötte a méreg, s annál jobban kiabált:

  • Ellopták a botomat! Lehet, hogy mégis tolvajok vannak a kolostorban?

Charbel drűsen mosolyogva így válaszolt:

  • Nem, testvérem. Nálunk nincsenek tolvajok. Nézd csak, itt van a templom bejáratánál ez a faragott kőből készült edény. Mióta elkészült, itt áll, és senki sem vitte el. A férfi megszégyenülten hallgatott el. Mindazok, akik fültanúi voltak e jelenetnek, nagyokat kuncogtak, hiszen az a kőtárgy több mint tíz mázsát nyomott. Olyan nehéz volt, hogy húsz ember sem bírta volna megmozdítani. „

Részlet Szent Charbel (1828-1898), a teljesség zarándoka, 79-80.oldal

„A Boldog Szent Előhírnök nem hagyja el!”

Részlet Hésükhaszta József: Az Isten megismeréséről, 65. levél, 248-250.o.

Nagyon kérem, űzze ki a szomorúságot a lelkéből!

„Nemes lelkű Asszonyom!

Napok óta készülök írni önnek, hogy megvígasztaljam az önnel történt tragédia miatt szenvedő lelkét, de vártunk még egy kicsit, hátha válaszol, ahogy papunknak is tette. Látva, hogy késlekedik a válasszal, s átérezve lelkének fájdalmát, kérem, hallgason alázatos hangomra, és űzze ki lelkéből a szomorúságot! Mert a sok szomorúság más rossz dolgokat szül.

Isten terveit, amelyeket üdvözülésünk érdekében kigondol, senki sem ismerheti. Mindenesetre, akárhogy valósulnak is meg, hasznunkra vannak, függetlenül attól, hogy szomorkodunk, és azt hisszük, Isten elhagyott bennünket. Nem arról van szó, hogy vétkeztünk vagy hibásak voltunk valamiben, és ezért következett be a csapás, hanem arról, hogy a szomorúságon keresztül megbocsáttatnak kora ifjúságunk óta elkövetett vétkeink.

Lehet, hogy van bennünk egy kis gőg, s ehelyett a bánkódáson keresztül nagy alázat születik bennünk.

Az Úr talán próbára akar tenni bennünket, hogy vajon a tragédia után is hűek maradunk-e hozzá. Látni akarja béketűrésünket és az iránta való szeretetünket.

Lehet, hogy az illető rossz ember volt, annak ellenére, hogy szülei jók voltak. Ezen a baleseten keresztül a szülei segítséget kaptak öntől, aki anyagilag kárt szenvedett, lélekben azonban gyarapodott. Talán sajnálta volna, hogy ilyen nagy jót tegyen könyörületből, míg Isten feltehetőleg azt akarja, hogy még több alamizsnát adjunk.

Isten talán megtehette volna, hogy valaki más révén következzen be a baleset, de mindaz a jó, amiről az előbb beszéltünk, csak önön keresztül valósul meg. Ugyanis ezt az alázatot, amelyből kifolyólag most önök úgy sírnak, mintha elhagyottak lennének, másként nem lehetett volna elsajátítani, még sokéves aszkézis útján sem.

Az ember gyermekkorától kezdve vétkezik. Szóval, tekintettel, gondolattal, egyetértéssel, cselekedettel. Egy hírtelen jött csapás vagy baleset folytán azonban minden addigi vétek bocsánatot nyer, az ember pedig üvegből gyémánttá válik.

Ezen kívül az ördög gyűlöletétől is származhat ez az esemény. Látva, hogy üdvözülni akarunk, akadállyá és botránykővé válik, hogy meggátolja szándékunkat, csüggedést, hitetlenséget, kétségbeesést, betegséget és sok fájdalmat küldve ránk, hogy elhervadjunk, mint a virágok, ha déli szél éri őket.

Ha mindazt, amiről most szóltunk, türelemmel elvieljük, nagy jutalomban részesülünk. Ne bánkódjon, mert a túlzott bánat néha elmebajhoz vezet.

A Boldog Szent Előhírnök nem hagyja el! Nem feledkezik meg jótetteiről, többszörös jutalomra számíthat! A templom, amit építettünk, az Előhírnöknek van szentelve.

Nagyon kérem, űzze ki a szomorúságot a lelkéből! Nyerje vissza a régi vidámságát! Lakozzék önben szeretet, és minden bűne bocsánatot nyer! Hiszen a baleset nem szándékosan történt, hanem az Úr gondviselése által, az okát csak ő ismeri, aki üdvözülésünk érdekében gondoskodik mindenről.

Mindenképpen várok öntől néhány sort, amelyben leírja, hogy megtette azt, amire kértük, és lelke nyugalomra lelt. Nagyon sajnáljuk mindazt, ami történt, ezért kell nekünk írnia, hogy mi is megnyugodjunk. Az egész közösség velem együtt imádkozik önért, mindennap liturgiát végzünk, hogy lelke és teste visszanyerje egészségét és nyugalmát. Ugyanígy mindennap gyászszertartást végzünk, hogy a szerencsétlenül járt fiú lelke békében nyugodjék.

Meghívó nyugdíjasoknak-Sopron/Görbehalom -2020.07.01.

Szeretettel várjuk a közösségünk nyugdíjasait, barátaikat egy közös kirándulásra és grillezésre a Fehér Dániel forráshoz 2020.07.01-én. Indulás reggel 9 órakor. A program előre láthatólag 14 óráig tart, a jelentkezőket a helyszínre szállítjuk.

Jelentkezni nálam lehet:

Elek Antal szervezőlelkész

„Rajtatok áll, hogy valami csoda szépet hoztok-e létre az életetetkben Isten számára…”

Ti elsősorban az Isten országát és az ő igazságát keressétek, és ezeket mind megkapjátok hozzá!” (Mt 6, 33)

Fiatalok, nyissátok meg szíveteket Isten szeretete előtt! Odaadó gondoskodással szeret benneteket, s nemcsak azért fog adni, hogy nektek legyen, hanem azért is, hogy megosszátok azt. Minél kevesebbet birtokoltok, annál többet tudtok adni. S ha imáitokban kértek, kérjetek hát bátorságot, s adjatok és adjatok, míg csak nem fáj. Az efféle adakozás a cselekvő szeretet.”

„Ti vagytok a családi élet jövője. Ti vagytok az örömteli szeretet jövője. Rajtatok áll, hogy valami csoda szépet hoztok-e létre az életetetkben Isten számára... Csodálatos az, amikor szerettek egy fiút vagy egy lányt, de ne szennyezzétek be, ne tegyétek tönkre! Hadd maradjon makulátlan! Hadd legyen a szívetek tiszta! Hadd legyen szűzies a szeretetetek, hogy a házasságotok napján valami csoda széppel ajándékozhassátok meg egymást…a tiszta szerelem örömével.”

Részlet Carol Kelly-Gangi: Kalkuttai Szent Teréz Anya bölcsességei, 64-65.o.

Apostoli és evangéliumi szakaszok pünkösd utáni 3. vasárnapon:

Róm 5,1-10

Atyámfiai! Mivel tehát a hit révén megigazultunk, békében élünk az Istennel, Urunk, Jézus Krisztus által. Általa jutottunk hozzá a hitben a kegyelemhez, amelyben élünk, és dicsekszünk a reménységgel, hogy az isteni dicsőség részesei lehetünk. De nemcsak ezzel, hanem még szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem fakad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység. A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete. Amikor még erőtlenek voltunk, Krisztus éppen akkor meghalt a bűnösökért, noha az igazért is alig hal meg valaki, legföljebb jó emberért vállalják a halált. Isten azonban azzal tesz tanúságot irántunk való szeretetéről, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. Most, hogy vére árán igazzá váltunk, még sokkal inkább megment bennünket haragjától. Mert ha Istent Fia halála kiengesztelte akkor, amikor még ellenségek voltunk, most, hogy kibékültünk vele, annál inkább megmenekülünk az ő életében.

Mt 6,22-33

Ezt mondta az Úr: „A test lámpása a szem. Ha szemed ép, egész tested világos lesz. De ha a szemed rossz, egész testedre sötétség borul. Ha tehát a világosság, amely benned van, sötétség, mekkora lesz maga a sötétség? Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek is, a Mammonnak is. Azt mondom ezért nektek: Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit egyetek, és mit igyatok, sem testetek miatt, hogy mibe öltözködjetek! Nemde több az élet az eledelnél és a test a ruhánál? Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek, és mennyei Atyátok táplálja őket. Vajon nem többet értek-e ti náluk? Ugyan melyikőtök toldhatja meg aggodalmaskodásával életét akár csak egy könyöknyivel is? Hát a ruházat miatt miért aggódtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan nőnek: nem fáradoznak, nem szőnek-fonnak, mégis, mondom nektek, még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Ha a mező füvét, amely ma van, holnap pedig a kemencébe vetik, Isten így öltözteti, akkor benneteket, kishitűek, nemde sokkal inkább? Ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: »Mit eszünk?«, »Mit iszunk?« vagy »Mibe öltözködünk?« Ezeket a pogányok keresik. Mennyei Atyátok tudja, hogy mindezekre szükségetek van. Ezért ti elsősorban az Isten országát és az ő igazságát keressétek, és ezeket mind megkapjátok hozzá!”

„Ámulj el istenszerető és okos lelkületének láttán.”

Részlet Aranyszájú Szent János: Homília a Teremtés könyvéhez

Megszólította őt: „Ábrahám, Ábrahám!” Ő pedig felelt: „Itt vagyok.” Mire jó ez a névismétlés? Bizonyítéka a pátriarka iránti isteni jóindulatnak. Ezzel a fölszólítással is megmutatta neki az Úr, hogy valami fontosat akar parancsolni. Azért kettőzte meg a fölszólítást, hogy az igaz feszültebben és odaadóbban figyeljen szavaira. „Ábrahám, Ábrahám!” Ő pedig felelt: „Itt vagyok.” Azt mondta neki: Vedd egyszülött fiadat, akit szeretsz, Izsákot, s menj el a Gondoskodás földjére és áldozd fel ott egészen égő áldozatul ez egyik helyen, amelyet majd mutatok néked. Nagysúlyú parancs, emberi természetet meghaladó dolog ez! Vedd egyszülött fiadat, akit szeretsz, Izsákot. Nézd, e szavakkal még nagyobb máglyát lobbant benne lángra, és még izzóbbá fűti ama szeretet kemencéjét, mely az igaz érzett Izsák iránt. Vedd egyszülött fiadat, akit szeretsz, Izsákot. Bármelyik szó egymagában is elég lett volna az igaz lelkének megsebzésére. Mert nemcsak egyszerűen „Izsák”-ot mondott, hanem hozzátette: fiadat, akit teljesen a várakozásod ellenére kaptál és vénségedben is magadénak vallhattál. Akit szeretsz, vágyaid netovábbját, akit szerfölött kedvelsz, Izsákot, aki reménységged szerint utódod lesz; akitől – ígéretem értelmében – utódod megsokszorozódik, mégpedig annyira, hogy egyenlő lesz a csillagok sokaságával s a tengerpart fövényével. Ezt , ezt a fiadat vedd, s menj el a Gondoskodás földjére s áldozd fel ott egészen elégő áldozatul az egyik hegyen, amelyet majd mutatok néked.

Csodálnivaló, hogyan tudta Ábrahám e szavak hallását elviselni. Hiszen azt mondta neki az Úr: Forrón szeretett fiadat áldozd föl nekem egészen elégő áldozatul az egyik helyen. Hát Ábrahám? Nem rendült meg lelkében, nem állott tanácstalanul az elképesztő parancs előtt, nem gondolkozott, nem törte fejét: „Hogyhogy?” Aki éppenséggel várakozásom ellenére sarjat adott nekem, aki Sára elapadt méhét kegyes volt szülésre alkalmassá tenni, az most, amikor a fiú már régen kinőtt a csecsemőkorból, fölcseperedett és ifjúi virágában van, azt parancsolja, hogy öljem meg fiamat és mutassam be áldozatul? Az, aki nemrégiben azt mondta: Az ő utódait fogják utódodnak nevezni, most épp a fordítottját parancsolja? Hogyan teljesednek be tehát ígéretei? Ha kivágják a gyökeret, hogyan fakadhatnának ágak; terem-e gyümölcs a kidöntött fán; kiszáradt forrásból törnek-e elő folyók? Emberi számítás szerint semmiképpen. Hogyha azonban Isten akarja, minden lehetséges.”

Egyszóval : Ábrahám semmi ilyenre nem gondolt. Hű szolgaként, minden emberi szempont félretolásával, csupán egyre volt gondja: a parancs végrehajtása. Mintha elszakadt volna emberi mivoltától, sietve nekilátott az isteni parancs teljesítésének; úgy gondolta ugyanis, hogy Isten szava fontosabb minden érzésnél és atyai szeretetnél. Felkelt erre Ábrahám az éjszakából, megnyergelte szamarát, maga mellé vette két legényét meg Izsákot, a fiát, s miután fát hasogatott az egészen elégő áldozathoz, elindult arra a helyre, amelyet Isten meghagyott neki, a harmadik napon. Lám, a kegyes Úr még a hely távoleső voltával is próbára tette az igaz férfiú erényét. Vedd fontolóra, mit állhatott ki Ábrahám ama három nap alatt, valahányszor eszébe jutott, hogy a parancs értelmében önkezével kell megölnie hőn szeretett fiát, és a dolgot senkivel sem szabad közölnie. Ámulj el istenszerető és okos lelkületének láttán. Átérzete a parancs nagyságát, nem tudatta tehát senkivel, sem szolgáival, sem magával Izsákkal: egymagában küzdötte végig a harcot, és mint az acél törhetetlen maradt; nagy lelki erőt mutatott: nem okolt fűt-fát, hanem égő vágyakozással engedelmeskedett az isteni szónak.”

Forrás: Akéda, Ábrahám és Izsák története az egyházatyák értelmezésében, 65-67.o.

Pünkösd utáni 3. hét szombat apostoli és evangéliumi szakaszai:

Róm 3,28-4,3

Atyámfiai! Mi azt tartjuk, hogy az ember a hit által igazul meg a törvény cselekedetei nélkül. Vagy Isten csak a zsidóké volna s nem a pogányoké is? Bizony a pogányoké is, mert hiszen ugyanaz az egy Isten az, aki megigazulttá teszi a körülmetéltet a hitből és a körülmetéletlent a hit által. Lerontjuk tehát a törvényt a hit által? Dehogy is. Ellenkezőleg: megerősítjük a törvényt. Mit mondjunk tehát Ábrahámról, test szerint való atyánkról? Mit nyert el ő? Ha ugyanis Ábrahám a tettei által igazult meg, van mivel dicsekedjék; de nem az Istennél. Mert mit mond az Írás: »Ábrahám hitt Istennek, s ezt beszámították neki megigazulásul«.

Mt 7,24-8,4

Mondá az Úr: Aki hallgatja szavamat, és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házát. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja. Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem váltja tettekre, a balga emberhez hasonlít, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak. Az összedőlt és romhalmazzá vált.” Ezzel Jézus befejezte ezeket a beszédeket. A nép ámult tanításán, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók. Amikor lejött a hegyről, nagy népsokaság követte. Egyszer csak odament hozzá egy leprás, leborult előtte és kérte: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz!” Jézus kinyújtotta kezét, megérintette, s így szólt hozzá: „Akarom, tisztulj meg!” Erre az nyomban megtisztult leprájától. Ekkor Jézus ezt mondta neki: „Vigyázz, ne mondd el senkinek, hanem menj, mutasd meg magad a papnak, és ajánld fel a Mózes rendelte áldozatot bizonyságul!”

„Akkor bizonyítjuk be Istennek szeretetünket, ha ellenállunk a kisértésnek.”

Részlet Monin abbé: Szól az arsi Szent

„Három eszköz létezik a tisztaság megőrzésére: Isten jelenlétének gyakorlata, az ima és a szentségek. Segít még a jó könyvek olvasása is, mert ez táplálja a lelket…”

„A kedves és finom hasonlatok mellett nem hiányzott Vianney szent Jánosnál az erőteljesség és eredetiség sem. A bűnbánat szentségének hatását a következő példázattal fejezte ki.

Egyszer egy dühös farkas járt nálunk, és mindent felfalt, amit talált. Egy kétéves gyermek akadt az útjába, akit megragadott fogaival, és elvitt. De a szőlőmetsző munkások rárohantak, és elvették tőle a zsákmányt. Így ragad ki bennünket a bűnbánat szentsége a sátán karmaiból.” (26.o.)

Ne higgyük, hogy van hely a földön, ahová kimenekülhetünk a küzdelemből! Az ördögöt mindenütt megtaláljuk, és ő mindenütt azon jár, hogy elragadja előlünk a mennyországot; de mindig és mindenütt mi lehetünk a győztesek. Nem úgy van itt, mint más háborúban, ahol bizonytalan a kimenetel. Isten kegyelme sosem hagy el bennünket. Ha akarjuk, mindig mi diadalmaskodhatunk. Ha már azt hisszük, hogy minden elveszett, csak kiáltanunk kell: „Uram, ments meg minket, mert elveszünk! (Mt 8,25) Krisztus Urunk ott van mellettünk: kedvteléssel figyeli a harcot, és mosolyogva mondja: „Most ismertem meg, hogy szeretsz, hogy igazán szeretsz!…” Valóban, akkor bizonyítjuk be Istennek szeretetünket, ha ellenállunk a kisértésnek.

Mennyi ismeretlen hős van a világon! Egyszer majd meglátjuk őket, szinte pillanatonkint aratott győzelmeikben gazdagon. Ezeknek fogja mondani a jó Isten: „Jöjjetek, Atyám áldottai…lépjetek be Uratok örömébe!”

Reggelenként föl kellene szólítani magunkat: „ Rajta, dolgozz a mennyország meghódításán. Lehet, hogy estére vége lesz a küzdelemnek.” Este pedig így: „Holnap talán befejeződik számodra az élet minden szenvedése…”

Még nem szenvedtünk annyit, mint a vértanúk! És kérdezzétek csak meg őket; nem sajnálják-e most?…A jó Isten nem kér tőlünk annyit. Van, akit egyetlen szó kihoz a sodrából. Egy kis megaláztatás fölbillenti a bárkáját…Bátorság, testvéreim, bátorság! Eljön az utolsó nap, s akkor mondjátok majd: „Áldott küzdelmek, ti érdemeltétek ki nekem a mennyországot!” – Küzdjünk hát nagylelkűen!

Ha látja az ördög, hogy semmire sem megy velünk, békében hagy. Íme, hogy szokott tenni az Istenhez visszatérő bűnösökkel: engedi, hadd élvezzék megtérésük első boldogságát. Tudja, hogy úgysem bírna velük, mert nagyon buzgók. Vár néhány hónapot, míg elmúlik a buzgóságuk. Ekkor kezdi elhanyagoltatni velük az imát, a szentségeket; támadja őket különböző kisértésekkel; majd jönnek a nagy küzdelmek: itt a legfőbb ideje kérni az erőt, nehogy alulmaradjanak. Vannak, akik olyan gyöngék, hogy egy kis kísértésre azonnal engednek, mint a lágy papír. Ha mindig menetelnének előre, mint a jó katonák, akkor háború vagy kísértés idején fölemelnék szívüket Istenhez, és bátorságot merítenének. De bizony ők hátramaradnak…Azt mondják: „Elég nekem, hogy üdvözüljek, nem akarok én szent lenni!” – Ha nem akartok szentté lenni, lesztek kárhozottakká. Nincs középút. Vigyázzatok: vagy az egyik, vagy a másik! A mennyországba csak szentek jutnak. A tisztítóhelyi lelkek is azok, mert nincs halálos bűnük, csak meg kell tisztulniuk, és nyomban a jó Isten barátai közé tartoznak.

Dolgozzunk, gyermekeim, dolgozzunk! Eljön a nap, amikor úgy találjuk, hogy semmi sem volt túl sok a mennyországért.

A megbocsátásról

Istenem, bocsáss meg nekünk, miképpen mi is megbocsátunk másoknak. A jó Isten csak azoknak fog megbocsátani, akik maguk is megbocsátottak: ez törvény. (119-121.o.)

Vannak, akik annyira viszik az ostobaságban, hogy nem mondják a Miatyánknak ezt a részét: mintha Isten nem látna szívünk mélyébe, hanem csak az ajkak mozgását figyelné. A szentekben nem volt gyűlölet, és nem volt keserűség; ők mindent megbocsátottak, és mindig úgy találták, hogy a jó Istennel szemben elkövetett vétkeinkért sokkal többet érdemeltek. De a rossz keresztények veszekedők.

Mihelyt felebarátunkat gyűlöljük, Istennel találjuk szemben magunkat, és ellenünk fordul. Egyszer ezt mondtam valakinek:

  • Úgy látszik, te nem gondolsz a mennybejutásra, hogy annyira látni sem akarod azt az embert!
  • De igen…Majd a mennyben is iparkodom minél távolabb kerülni tőle, hogy ne kelljen látnunk egymást!

Ettől ugyan ne kell félniük, mert az ég kapuja csukva áll a harag előtt. Az égben nincs haragtartás. A jó- és alázatos szívüek, akik örömmel vagy békén fogadják a megpróbáltatást és bántalmakat, megkezdik a mennyországot már itt a földön; a haragtartók viszont boldogtalanok, gondterhes a homlokuk, a szemük mindenkit elnyeléssel fenyeget

Vannak olyanok is, akik külsőleg jámborkodók, de fölberzenkednek a legkisebb igazságtalanságra, a legkisebb sértésre is. Legyen valaki olyan szent, hogy csodákat művel, ha szeretet nincs, nem fog bemenni a mennyországba.

Egy egyszerű életű szerzetes halálos óráján volt. Nem adta magát nagy vezeklésre, most mégis nyugodt volt. Elöljárója csodálkozását fejezte ki emiatt. Ő így felelet: „Mindig elfelejtettem minden megbántást. Őszintén megbocsátottam; remélem, hogy Isten is megbocsát nekem.”

Amikor a sátán gyűlölködő gondolatokat támaszt bennünk azok ellen, akik rosszat tettek nekünk, legjobb, ha imádkozunk mindjárt a megtérésükért. Ez megfutamítja a kísértőt.

Így lehet meggyőzni a rosszat jóval, így tesznek a szentek (vö. Róm 12,21). De a látszatkeresztények semmit sem akarnak elviselni, minden sérti őket; kihívó szóra kihívó szóval felelnek. Amikor kitörni készülnek, nyeljük el haragunkat. A szívünk olyan, mint az epés edény. Mindig készen vagyunk kiönteni azokra, akik legközelebb állnak hozzánk.

Az önszeretet hiteti el velünk, hogy mi csak dicséretet érdemlünk; pedig éppen ellenkezőleg, a szidás kellene keresnünk, mert ez illet meg minket. „De hát én ártatlan vagyok – mondjátok -, nem érdemlem, hogy így bánjanak velem!” – Talán éppen azzal, amit ma tettél, nem érdemled meg, de azzal, amit tegnap tettél, igen. Megérdemled más bűnök miatt, és hálálkodnod kell a jó Istennek, hogy engesztelést nyújthatsz értük.

Az ördög nyugodtan hagyja a rossz keresztényeket, nem törödik velük; de azok ellen, akik a jót cselekszik, ezer szidalmat és gyalázást támaszt. Ezzel aztán nagy érdem jár…

Testvéreim, ne bántson titeket, ha bigottnak mondanak! A jó Isten mindig ilyenek közül választja a szentjeit.

Azon a vidéken, ahol kisegítősködtem, volt valaki, aki szegény leányoknak segített elhelyezkedni. Gyakran megesett, hogy szemrehányásokkal illették, de megalázta magát, jó néven vette, és egyszerűen előadta mentségét. Azt mondták róla, hogy szent. Valóban, ilyenek a szentek. Ilyen az igazi vallásosság…Istenes Szent János például engedte, hogy bolondnak tartsák. Amikor írtak kórháza előljárójának és figyelmeztették, hogy van ott egy szent, aki bolondnak tetteti magát, az elöljáró mentegetőzött előtte. De a Szentet csak az bántotta, hogy fölismerték, és nem lehet része többé az eddigi megaláztatásokban, verésben és különféle kellemetlen orvoslásokban, amelyekkel vélt baját akarták gyógyítani. Ő mindezt kipróbált készséggel fogadta.

Egy asszonynak fogságba vitték a fiát. Elment egy paphoz a bánatát kiönteni. A jó misszionárus, mivel semmije sem volt a fogoly kiváltására, nem tudta, mitévő legyen. Gondolkodott pár pillanatig, majd így szólt a szegény édesanyához: – Elmegyek a fiad helyébe. Adj el engem, hogy őt kiváltsad!

Az asszony ellenkezett, de a missziós pap sürgetésére elfogadta. A fiút visszaadták anyjának, a pap pedig rabszolga lett a törököknél, akik bizony nem fukarkodtak a rossz bánásmóddal. Ennek a papnak tökéletes szeretete volt: felebarátját önmagánál előbbrevalónak tartotta. Mi éppen ellenkezőleg, bosszankodunk mások jólétén.

Ha dicsérik egy barátodat, rólad meg semmit sem mondanak, szomorú vagy miatta. Ha látod valakiről, hogy megjavult és gyorsan halad az erényekben, úgyhogy rövidesen magas tökéletességre jut, téged bánt, hogy elmaradsz mögötte. Ha dicsérik őt, te bosszankodsz, és azt mondod: „De nem volt ám mindig így, ő is csak olyan volt, mint a többi. Ezt is megtette, azt is megtette…”Mindez a kevélység miatt van. És semmi sincs annyira a szeretet ellen, mint a fölfuvalkodottság: az egyik tűz, a másik víz.

A jó keresztény nem ilyen. Őt a galambhoz lehet hasonlítani: nincs benne semmi gyűlölet, szeret mindenkit: a jókat, mert jók, a rosszakat, mert részvéttel van irántunk, és reméli, hogy szeretetével jobbá teheti őket. Krisztus vérével megváltott lelket lát bennük. Imádkozik a bűnösökért, és azt mondja Krisztus Urunknak: „Istenem, ne engedd elveszni ezeket a szegény lelkeket!”

Az ilyen emberek jutnak majd a mennybe. És hogy csalódnak majd az utolsó napon, akik most soknak gondolják magukat, mert mindenféle ájtatosságot végeznek, közben pedig tele vannak gyötrelemmel az állandó gyűlölet és irigykedés miatt!..

Nekünk csak a sátánt, a bűnt és önmagukat kell gyűlölnünk.

Legyen bennünk Szent Ágoston szeretete, aki ujjongott magában, amikor erényes embert látott: „Legalább ő kárpótolja Istent az én kevés szeretetemért.”

Egy nemes ember, amikor az erdőn ment keresztül, találkozott szülei egyikének gyilkosával, Már többször megfogadta, hogy bosszút áll, és most a gyilkos láttára kihúzta a tőrét. De az térdre vetette magát és könyörgött: „Az Isten szerelmére, bocsáss meg nekem!”– Isten nevét nem szentségtelenítheti meg gyílkossággal; – Másnap a templomban ezt mondta a jó Istennek: „Ugye, mert én megbocsátottam, te is meg fogsz bocsátani nekem?” – Volt ott egy nagy feszület, és Aki rajta függött, beleegyezően intett fejével.

Egy ember, akit igazságtalan vád alapján börtönbe vetettek, mert állítólag elhajtotta valakinek a nyáját, megtörten így szólt magában: „Igaz, hogy nem vagy vétkes a lopásban, aelyről vádolnak, de nem emlékszel-e, hogy kihúzhattad volna a vízből azt az embert, aki megfulladt, és nem tetted?… Lásd, ezért szenvedsz most.

(119-126.o.)

„Vannak emberek, akik nem szeretik a jó Istent, nem imádkoznak, de jól megy a sorsuk. Ez rossz jel! Sok rossz mellett tettek valami jót is. Az Úr ebben az életben fizeti vissza nekik.” (11.o.)

„Az ikon hamisan létezik a múzeumban, mert ki van szakítva természetes, istentiszteleti kontextusából”

Részlet Lepahin Valerij: Az óorosz kúltúra ikonarcúsága, 45.oldal

Hogy a szertartásban megvalósuljon a művészetek szintézise, mindenképpen szükséges egyrészt, hogy az ember ne csupán szemlélője , hanem résztvevője legyen annak, másrészt, hogy a legteljesebb mélységében értsük, a templomi művészetet, szertartást. Az első feltétel hiányának az lesz a következménye, hogy a szertartás szimbolizmusa elveszti ontologikus és antinómikus jellegét, s így csupán színházi előadássá válik, az utóbbi feltétel hiánya pedig „a művészi egész teljességének és tökéletességének” a megszűnéséhez vezet. A templomi művészet és szertartás szintézisekor nem csupán arról van szó, hogy minden kölcsönösen alá van egymásnak rendelve; éppen ezért „ a templomtól elválasztva az ottani mozzanatokat, azok legfeljebb csak hamisan léteznek”. Például az ikon hamisan létezik a múzeumban, mert ki van szakítva természetes, istentiszteleti kontextusából ; más művészeti ágaktól elválasztva értelmeződik; gyertyák és mécsek fénye helyett a színt és a „a tónusok egyensúlyát” tönkretevő elektromos fény világítja meg; nem részese a szertartásnak, s nem övezi tiszteletteljes, istenfélő figyelem. Mindezt elmondhatjuk bármely más, a maga környezetéből kiszakított egyházi művészeti ágról is.”

Részlet Baán István: „Uram Tehozzád kiáltok!”, 57-59.oldal

A templom az emberszerető Isten művét akarja szimbolizálni, ezért a VII. században Hitvalló Maximosz, aki nagy teológus volt, az egyik művében elmondja, hogyan is kapcsolódik egymáshoz a liturgia és a templom. Mivel abban a korban a teológiai viták Jézus Krisztus személye körül forogtak, az istenség és emberség viszonya körül, ezért ezeket a gondolatokat még inkább kiemeli a templomnál, és azt mondja, hogy a templom mindig egység és kettősség. Egység, hiszen azt mondja el, hogy Isten egy. Ugyanakkor azonban ez az Isten emberré lett. Amikor kettősségről beszél, mindig a templom szentélyéről és hajójáról beszél. Hozzá kell tenni, hogy a fal, a képállvány nem egy abszolút szeparációt jelez: vannak rajta ajtók, amelyek kinyílnak, lehet rajtuk közlekedni, át lehet látni, tehát amennyire építészetileg lehetséges, egyszerre tölti be az összekötés és az elválasztás funkcióját. Ebből az olvasható ki, hogy Isten a láthatókból és a láthatatlanokból álló világ Teremtője.

A láthatatlan világ jelképe a szentély, a láthatóké a hajó. A világ ilyen egységet alkot, mindkettő ugyanolyan fontos benne. (Majd láthatjuk, hogy a liturgiában milyen fontos szerep jut az angyaloknak és a láthatatlan Egyháznak.) Amikor pedig eljött Isten egyszülött Fia, akkor emberré lett ugyan, de megőrizte istenségét is. Ennek a titka ugyanígy a kettősségben jelenik meg: Krisztus isteni természetét mutatja a szentély, emberi természetét pedig a hajó. De az ember is kettős: lélekből és testből áll. S végül még egy jelentést említ: a Szentírásnak is két értelme van, az egyik a szó szerinti értelem, ez látható, a „betű”, vagyis a hajó, a másik pedig a szellemi vagy lelki értelem, amely a szó szerinti mögött rejtőzik, és ki kell bontani. Tehát aki belép a templomba, arra egyszerre zúdulnak ezek a dolgok, itt kell elhelyeznie saját magát. Ha belép, meg kell találnia a helyét, ugyanakkor ez a hely nem statikus, hanem dinamikus: történések, mozgások színtere, ami azt jelenti, hogy a látható és a láthatatlan, az isteni és az emberi, a szellemi és a szó szerinti mind-mind dinamikus egységben van egymással, és ebbe a dinamikába kapcsolódik bele a hívő. Miből látható ez? Magáról a képállványról, amely nem üres fal, hanem képek vannak rajta, nem is akármilyen sorrendben. A képek fontos szerepet játszanak itt, bár meg kell, hogy mondjam, hogy kezdetben még nem így volt.”

„A lelki arculat önmagában szemlélve is az Ősikonról tesz tanúságot.”

A „lelki” arculat mint az emberi arc ikonja

„Az orosz nylevben arcról (lico) beszélnek, ha az „emberi arcról” van szó általában, és „lelki arculatról” (lik), ha egy szent kerül szóba. Etimológiai szempontból a „lik” (lelki arculat) és a „lico” (arc) szavak egy tőből fakadnak, de belőlük képzett további szavak világosan megmutatják a köztük lévő értelmi, fogalmi és statisztikai különbséget.

Az arc, mint empirikus adottság, meglehetősen változó, képlékeny. Az emberi élet során változhat, fejlődhet, valamilyen – a személyiség belső, lelki élete által megszabott -irányban. Ha az ember lelki fejlődése megáll, belső lelki életének intenzitása csökken, az feltétlenül nyomot hagy az arcán, aminek következtében arca egyre inkább az „álarc” (licsina) szerepét kezdi magára venni, hogy így álcázza a lélek ürességét. Ha azonban a személyiség lelki életet is él, ez óhatatlanul tükröződik az arcán: fény tölti be, eltűnik róla minden lényegtelen vonás, önmagává válik, lelki arculattá lényegül át. Pável Florenszkij a „lelki arculat” (lik) és „isteni képmás” (obraz Bozsij) fogalmakat a következőképpen kapcsolja össze: „ A lelki arculat nem más, mint az isteni hasonlatosság megjelenése az ember arcán. Mikor Isten hasonlatosságát látjuk, joggal mondhatjuk: íme az isteni képmás, az isteni képmás pedig azt is jelenti, akit a képmás ábrázol, vagyis az Ősikont. A lelki arculat önmagában szemlélve is az Ősikonról tesz tanúságot. Azok, akik arcukat lelki arculattá változtatták, szavak nélkül, már a puszta megjelenésükkel is láthatatlan világ titkait hirdetik.”

Részlet Lepahin Valerij: Az óorosz kúltúra ikonarcúsága, 64.oldal

„A fiatalok barátja” lebukott

Don Bosco tudta, hogy a vallásellenes lapok sokat ártanak a fiataloknak. Az utcákon azonban csak ezeket árulták, a falak tele voltak ízléstelen, felháborító plakátokkal. Katolikus lap nagyon kevés volt, és azok sem jutottak el a néphez.

Annak ellenére, hogy sok és bokros tennivalója volt, (1849) februárban belevágott egy lap szerkesztésébe és terjesztésébe. „Az ifjúság barátja” címet adta neki. Háromszor jelent meg egy héten. A szerkesztésben Don Carpano és Don Speirani segítettek. A nyomdai munkát a Speirani-Ferrero cég vezette.

Egy kisebbfajta csőd volt. Az első negyedévben 137, a másodikban 116 előfizetője volt. Összesen 61 szám jelent meg. Ráfizetés:272 líra. Mégsem bánta meg soha. A cél jó és nemes volt. Először találkozott életében a jók „nyugodt lelkiismeretével”. „A katolikus sajtót Olaszországban úgy húzzuk magunk után, mint egy nehéz láncot, már legalább száz éve”- mondotta.”

Részlet Teresio Bosco: Don Bosco új életrajza, 210. oldal

„A gyengék is el kell hogy érjék a teljes szeretet állapotát”

Részletek Kovács Márta OCD: A lelki harc áldása, Vitovnicai Tádé atya tanítása alapján, 93-96.oldalak

Az Úr a legfinomabb részletekig el tudja rendezni a dolgokat. De nekünk nehéz ezeket átadni Istennek, nehéz elfogadnunk a passzivitást. Nehéz elhinnünk Istennek, hogy mindenben tud és akar segíteni. Gyakorolni kell magunkat.

Önéletrajzában Lisieux-i Szent Teréz maga vall arról, hogy milyen volt hozzáállása az igazságtalanság elviseléséhez:

Elsajátította már azt a jó szokást, hogy soha ne panaszkodjék, még akkor sem, ha elveszik azt, ami az övé, vagy ha igazságtalanul okolják valamiért. Jobban szeretett hallgatni, és nem mentegetőzni; nem volt az érdeme, csupán természetes erénye…

Ez a figyelemreméltő vallomás Teréz négy éves korára vonatkozik. De ha nem is mindenki született Terézhez hasonló természetes erényekkel és olyan lelki erővel, hogy el tudja fogadni az igazságtalanságot, legyőzve önmagát, az Úr végső célként mindenkinek ezt az állapotot szánja.

Bátorításként lássuk. Mit mondanak az atyák:

Szép és áldott az az egyszerűség, melyet némelyek természetüknél fogva birtokolnak, de nem annyira, mint az, amely a nagy igyekezet által jött létre a ravaszság átformálásából. Az első óv a nagy alakoskodástól és sok szenvedélytől, a második pedig a legmagasabb alázat és szelídség okozója lesz. Azért az elsőnek a jutalma nem nagy, míg a másodiké a legdicsőbb. Az előbbieké lesz a föld, az utóbbiaké a mennyek országa. (Létra 24. fejezet)

De ne gondoljuk azt, hogy egyes lelkek kiváltságos helyzetben vannak; hogy jobb a gyengéknek, mert ha győznek, nagyobb a jutalmuk, vagy jobb az erőseknek, mert kevesebbet kell harcolniuk. Isten nem részrehajló, alapos próbának vannak alávetve, és a gyengék is el kell hogy érjék a teljes szeretet állapotát. Minden lélek el kell hogy veszítsen mindent, amije van, hogy Istent elnyerje. Így volt ez Lisieux-i Szent Terézzel, és így van a többi szentekkel és minden gyenge lélekkel is.”

„Neilosz abba mondta: „Mindaz, amit bosszúból teszel testvéred ellen, aki igazságtalanságot követett el veled szemben, az imádság idején akadály lesz a szívedben.

„Vajon búsulhat-e a násznép, míg vele a vőlegény?”

Bibliai gondolatok – Pünkösd utáni 2. hét péntek

Róm 5,17-6,2

Atyámfiai! Ha a halál uralomra jutott egy által, egynek a bűnbeesése miatt, akkor sokkal inkább uralkodnak majd az életben az egy Jézus Krisztus által mindazok, akik megkapják a kegyelem és a megigazulás ajándékának a bőségét. Amint tehát kárhozat szállt minden emberre egynek a bűnbeesése miatt, úgy az életet adó megigazulásban is minden ember részesül egynek az igaz volta miatt. Ahogyan ugyanis a sok ember bűnössé vált egy ember engedetlensége által, éppúgy a sok ember is megigazulttá válik egynek az engedelmessége által. A törvény azért jött közbe, hogy a bűnözés fokozódjék; amikor azonban elhatalmasodott a bűn, még bőségesebb lett a kegyelem, hogy amint a bűn halált hozva uralkodott, úgy uralkodjék a kegyelem is a megigazulás által az örök életre a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Mit mondjunk tehát? Megmaradjunk-e a bűnben, hogy a kegyelem annál bőségesebb legyen? Semmi esetre sem. Mert akik meghaltunk a bűnnek, hogyan éljünk továbbra is benne?

Mt 9,14-17

Abban az időben odamentek Jézushoz János tanítványai és megkérdezték: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok sokat böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?” Jézus így felelt: „Vajon búsulhat-e a násznép, míg vele a vőlegény? De jönnek olyan napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek. Senki sem tesz régi ruhára új szövetből foltot, mert a folt továbbszakítja a ruhát, és a szakadás még nagyobb lesz. Új bort sem töltenek régi tömlőkbe. De ha mégis, megrepednek a tömlők, a bor is kiömlik, a tömlők is tönkremennek. Az új bort új tömlőbe töltik, akkor mindkettő megmarad.”

Részlet a Kis Filokáliából: Ninivei Izsák (7. század, 82-83.oldal)

Tízezer ember között alig lehet egyet találni, aki Isten törvényeit és parancsait megfelelő módon teljesíti, és ezáltal méltó arra, hogy a léleknek az Istenben való tökéletes elmerülését elérje. Épp oly ritka az, hogy sok ember közt egy olyat találjunk, aki állandó ébersége miatt a tiszta imára van hivatva. De a titokzatos ország számára, amely ezen felül terül el, nyilván nehéz lesz egy egész nemzedékben egy olyan embert találni, aki Isten dicsőségének erre az ismeretére eljut. Itt eltűnik az ima tárgya. A lélek működése elmerül az öröm tengerében, és ez az ember nem ismeri többé a világot. Ezt a szent tudatlanságot Evagriosz apát jól ismeri, mert ő mondja erről: “Boldog, aki eljut az imádságban ehhez a nem-tudáshoz, amit senki nem tud átlépni.”

Célszerű, hogy megmagyarázzuk, amit fent a lelki örömről mondtunk. Ez először is egy meghatározhatatlan erő, amely a szívben kézzelfogható okok nélkül szeretetet ébreszt. A lelket személyes belátás és praktikus gondolat nélkül mozgásba hozza. Az értelem bizonytalan marad, és nem talál okot.

Ez a benyomása a tapasztalt embernek. Ha ehhez a tökéletességhez eljut, megvizsgálja az okokat. A hatás idővel erősebb lesz, mert az öröm kiáramlik a szívébe is. Ha ugyanis az ember teste egy területének figyelmet szentel, másik területét átengedi lelke többi képességének. Az érzelemvilág jelenti az egyensúlyt a lélek és a test észlelése között. A szív a lélekhez viszonyítva egy érzékszerv, a testhez viszonyítva természetének egy része. Az ember cselekedeteinek előszeretetét kifelé irányítja. A világnak nem kell-e ugyanúgy elszakadnia tőle, mint ahogy neki el kell szakadnia a világtól? Erősen kell kutatnunk az alapokat ehhez az adottsághoz. A szeretet természeténél fogva tüzes. Ha a szeretet teljes erővel rászáll a lélekre, akkor az megittasodik. A szív, amely azt élénken érzékeli, nem tudja sem érezni, sem elviselni anélkül, hogy szokatlan és erős változások ne mennének végbe. És a jelek láthatóvá lesznek. Hirtelen kipirul az arc, ragyog, a test mozgásba jön, a félelem és kishitűség eltűnik. Az önuralom hatalma visszalép, lelkesedés és féktelenség következik.”

Részlet Carol Kelly-Gangi: Kalkuttai Szent Teréz anya bölcsességei, 23.oldal

„Lélegezz bennem, Szentlélek, hogy szent legyen minden gondolatom!

Cselekedj bennem, Szentlélek, hogy a munkám is szent legyen!

Töltsd meg a szívem, Szentlélek, hogy csakis a szentet szeressem!

Adj erőt, Szentlélek, hogy megóvjam mindazt, ami szent!

Oltalmazz, Szentlélek, hogy mindig szent maradhassak!

Ámen.