Gondolatok a kis filokáliából

A lélek józanságáról és az imádságról

A Keleti Egyház szerzetesatyáinak tanításai az imádságról

Hészükhiosz a Batosz-kolostorból (7 – 8. század)

A lelki józanság minden erény és minden isteni parancs teljesítésének útja. Az érzelemvilág szenvedélymentes hallgatásban, a minden csalódás ellen felvértezett lélek érzéséében áll.

A vakon született nem láthatja a nap fényét. Aki nem él lelki józanságban, az nem tapasztalhatja a leereszkedő kegyelem dicsőséges ragyogását. Aki nem tartja magát távol a bűnös cselekedettől, melyet Isten gyűlöl, a bűnös szavaktól és gondolatoktól, az soha nem szabadul meg az Alvilág fejedelmétől.

A figyelmesség az érzelmek tartós nyugalma, amely nem ismer más gondolatot, mint hogy mindig azt mondja: “Jézus Krisztus, Isten fia”, és ahhoz kiáltson, aki bátran harcol oldalán, s megvallja azt, akinek hatalma van a bűnök megbocsátására. Arra kell törekednie, hogy örömeit és belső harcait egészen eltitkolja az emberek elől. Így az ördög nem talál ajtót, amelyen át gonoszságát a lélekbe csempészhetné, hogy e minden másnál tökéletesebb művet megsemmisítse.

A lelki józanság a lélek őrszeme, rendíthetetlenül és kitartóan áll az érzelmek kapujában, s minden érkezőt élesen szemügyre vesz, kihallgatja mesterkedéseiket, szavukat. A gonosz lelkeknek ugyanis egyetlen szándéka az, hogy becsapják, s ezáltal összezavarják lelkünket. Ha az éberséget gyakoroljuk, akkor az, amikor csak akarjuk, igen pontos tapasztalatban részesít bennünket a belső harc javára.

A kettős félelem – ti. a belső elhagyatottság és a megpróbáltatás félelme –, melyet Isten nevelő célzattal bocsát ránk, természetesen állandó és alapos éberséget szül lelkünkben, amikor a lélek arra törekszik, hogy a rossz gondolatok és cselekedetek forrását betömje. Az elhagyatottság és az Istentől küldött próbatétel alapja az, hogy megzavart életrendünket helyre akarja állítani, mivel az üdítő béke élvezetében éberségünk hanyaggá vált. A kitartó erőfeszítés szokássá válik, a szokás pedig állandó éberség, amely közvetlen bepillantást enged a belső harcba. Ha a szakadatlan Jézus-ima lépést tart vele, akkor ez megadja nekünk a lélek nyugalmát, mely az önhittségtől mentes, és Jézusnál talál otthonra. A lélek, mely folyvást Jézushoz kiált, és ellenségeitől Hozzá menekül, még ha úgy veszik is körül ellenfelei, mint vadászatkor a kutyák falkája a vadat, mégis férfias bátor­ság­gal áll ellen, hisz erős a fegyverzete. Lesújtja ellenfeleit, mert aljas támadásukat jó előre felismeri. Fegyverzete: kitartó imádság a békét hozó Jézushoz. Így marad sértetlen az ellenségeivel folytatott harcban.

“Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: Uram, Uram. Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát.” (Mt 7, 21). Isten akarata pedig – a 7. zsoltár 11. verse szerint – a gonoszság gyűlölete. A Jézus-imában gyűlöljük a gonosz gondolatokat és teljesítjük Isten akaratát.

Amint a tenger végtelen víztömeget ölel magába, úgy tölti el a lelki józanság a szívet mély és mérhetetlen hallgatással. Csodálatos, ugyanakkor kimondhatatlan örömöt hoz a léleknek, igazságot és szeretetet Jézus Krisztusban. A tiszta és áhítatos Jézus-imát ajándékozza a léleknek. Bár nagy erőfeszítést követel, mégsem ismeri a csüggedést és a csömört.

Bibliai gondolatok szent Pál apostoltól- A keresztény éberségről

1 Tessz 5,1-11

„5 1Ami az időt és órát illeti, testvérek, arról szükségtelen írnom. 2Hiszen magatok is pontosan tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj. 3Amikor azt hangoztatják: béke és biztonság, akkor éri őket hirtelen a pusztulás, akárcsak várandós asszonyt a fájdalom, és meg nem menekülnek. 4De ti testvérek, nem jártok sötétben, hogy az a nap tolvaj módjára lephessen meg. 5Hiszen mindnyájan a világosság és a nappal fiai vagytok. Nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé. 6Ne is aludjunk hát mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok. 7Az alvók éjjel alszanak, és a részegek éjjel ittasodnak meg. 8Mi azonban, kik a nappalé vagyunk, legyünk józanok és öltsük föl a hit és a szeretet páncélját, sisakként pedig az üdvösség reményét. 9Hiszen Isten nem a haragra szánt, hanem az üdvösség elnyerésére Urunk Jézus Krisztus által, aki meghalt értünk, 10hogy akár ébren vagyunk, akár szunnyadunk, vele éljünk. 11Ezért vigasztaljátok egymást, s legyetek egymás épülésére, mint ahogy meg is teszitek.”

KÉSZ előadás KÖRMENDEN

A szolgálat gyümölcse a béke.” (Teréz anya)

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége
Körmendi Csoportja

Szeretettel meghívja Önt és kedves családját


Kocsis Fülöp


görögkatolikus érsek, metropolita

Az imában termékenyül a csend,

a csendben születik az ima


című előadására,

2019. október 15-én, kedden 18.00 órára

KÖRMENDRE

a Polgármesteri Hivatal nagytermébe.

(Körmend, Szabadság tér 7.)

A Szent Atyák gondolatai a fájdalomról és szenvedésről

Arra a kérdésre: „Vajon miért engedi Isten, hogy igaz és erényes emberek szörnyű betegségektől szenvedjenek?”, Epifániosz atya (1930-1989) így válaszolt: „Azért, hogy szenvedélyeik utolsó nyomaitól is megtisztuljanak, s a mennyben nagyobb koronát kapjanak. Ezenkívül ha egyszer Isten megengedte, hogy szeretett Fia szenvedjen és meghaljon a kereszten, mit mondjunk akkor az emberekről, akik – bármilyen szentek legyenek is – a vétkek foltjaival és piszkával szennyezettek?”

Az atya még hozzátett néhány, mindenki számára fontos dolgot: „A szenvedés megtisztít bennünket. Az ember valóban önmaga a szenvedésben; az öröm idején megváltozik, más lesz. A szenvedésben azzá lesz, aki igazán ő maga. Különös módon közelebb kerül Istenhez. Megérzi gyöngeségét.

Sokszor a siker és az öröm idején a -világ köldökének-, vagy ha úgy tetszik, a -mindenség közepének- hiszi magát. „Én vagyok, és senki más!”

A fájdalomban és a szenvedésben viszont jelentéktelen kis porszemnek érzi magát a mindenségben, aki abszolút módon függésben van, és Isten segítségét és támogatását kéri. Mindnyájan, akik akár lelki, akár testi fájdalmakat éltünk át, jól tudjuk: soha nem imádkozunk annyit és olyan jól, mint amikor a szenvedések közepette az ágyon fekszünk, vagy kemény lelki megpróbáltatásban van részünk.

Megfordítva, ha minden jól megy, elfelejtjük az imádságot, a bőjtöt és sok egyebet. Ezért engedi meg Isten a szenvedést.

Jeróniusz atya (1883-1966) mondta a fájdalomról: „Hálát adok Krisztusnak, ha alkalmat ad a fájdalomra. Akkor emlékezetembe idézem kínszevedését, és megfeledkezem a saját fájdalmamról. A fájdalom és a szenvedés szép és gyülölcsöző. A fájdalmat Isten ajándékának tekintem. Sokan voltak, akik Istent az átélt szenvedése által ismerték meg.

Ikonszentelés paraklisszal Zalaegerszeg-Zalabesenyőn

Első alkalommal hangzott el Zalabesenyőn a Szent Anna templomban a paraklisz himnuszai és bűnbánati könyörgései. Megszentelésre került az újonnan festett két alapkép is, mely Kótyuk István ikonfestő munkái. Köszönet a névtelenséget kérő gyors adományozónak, Isten fizesse meg neki ezt a jóéteményét. 15 lelkes hívő és imádkozó ember vett részt ezen a csendes, de szép “ünnepen”. A szertartást követően jóízüen fogyasztottuk a házigazda pizzáit. A legközelebbi szombaton már alapképekkel végezhetjük a Szent Liturgiát.

Gondolatok a kis filokáliából

A Keleti Egyház szerzetesatyáinak tanításai az imádságról

Egyiptomi nagy Makáriosz (390)

A Lelki Beszédekből (1)

A szív ébersége megszabadítja a lelket az ártalmas elkalandozástól, mert megóvja a testet és a gondolatokat a világi szórakozásoktól.

Az igazi imádság föltételei a következők: az embernek uralkodnia kell gondolatain, és a szív nagy békességével, melyet semmi külső behatás nem zavar meg, kell átadnia magát az imádságnak. Vállalnia kell a harcot gondolataival, el kell űznie a rossz gondo­la­tok tömegét, melyek megakadályozzák abban, hogy Istenhez forduljon. Nem engedhet nekik, hanem rendet kell vinnie közéjük, miközben különbséget tesz a tisztán természtes és a gonosz között. A léleknek, mely a bűn törvénye alatt áll, szinte egy olyan folyón kell átmennie, amelynek partját nád, bozót és tövis nőtte be. Ha át akar jutni, gondosan hasz­nál­nia kell a kezét, és erővel el kell távolítania az akadályokat, amelyek szembenállnak vele. Így kell utat törnie a léleknek az ellenség féktelen gondolatain keresztül. A lélek nagy buzgósága és ébersége kell ahhoz, hogy megkülönböztesse azon gondolatokat, amelyek az ellenség hatalma által nyomulnak be.

Mindazoknak, akik az Úristenhez akarnak közeledni, a legnagyobb nyugalomban és mély békében kell imádkozniuk és a szív erejével és józan gondolkodással minden oda nem illő és zavaros beszéd nélkül az Úrra kell összpontosítaniuk figyelmüket.

Ha imádkozni akarsz, tekints szívedbe és lelkedbe, és szilárdan határozd el, hogy csak tiszta imádságot engedsz felszállni az Úrhoz. Gondosan ügyelj arra, hogy semmiféle akadály tisztátalanná ne tegye imádságodat. Lelkednek úgy kell Istenre figyelnie, mint a földmívesnek földjére, mint a férjnek feleségére. Amikor imádkozol, senkinek se engedd, hogy elrabolja imád összeszedettségét.

A fogat a kocsis hatalmában van, aki keményen tartja kezében a gyeplőt. A lélek és a lelkiismeret irányítja a helyes útra, és vezeti a szívet, őrködik a természetes gondolatok fölött, amelyek föltámadnak benne. A léleknek különböző képességei vannak, jóllehet a lényege osztatlan.

A kereskedők azt keresik az egész világon, hogy hol tehetnek szert haszonra. Így igyekeznek a keresztények is a Szentlélek erejével az erények köteléke révén össze­gyűj­teni a világszerte kóborló gondolataikat. Ez a legszebb és legigazibb hivatásuk. A Szent­lélek erejének van meg ugyanis az a hatalma, hogy a szívet, melyet szétzilál az egész világ, egyesítse az Isten szeretetében, hogy így az örökkévalóságra irányítsa.

Nem szükséges semmiféle hagyományos szokással kezdenünk az imádságunkat: sem meghatározott testtartással, hallgatással vagy akár meghajlással. Inkább a lélek meg­fe­szített józanságával arra kell ügyelnünk, hogy megérezzük azt a pillanatot, amelyben közeledik hozzánk az Isten, amelyben ráhatásával meglátogatja az Ô útján járó lelket. Sem hallgatás, sem kiáltás, sem izgalom nem szükséges az imádsághoz, ha a lélek valóban Istenhez van bilincselve. Csak egészen szabaddá kell tennie magát a léleknek az állhatatos fohászkodásra és a Krisztus iránti szeretetre anélkül, hogy gondolataink elszórakoznának és elkalandoznának.

Együttműködésünkben a legtöbb, legnagyobb, amit tehetünk: állhatatosság az imád­ságban. Ezáltal tudunk mindennap minden erényt kérni Istentől, és meg is szerezni azokat. Akik méltónak bizonyulnak hogy egyesüljenek az isteni jósággal, azok attól meg­kap­ják a Szentlélek működése által az Istennel való, kimondhatatlan szeretetben történő lelki beszélgetés kegyelmét. Aki nap nap után állhatatosságra kényszeríti magát az imád­ság­ban, szinte felemésztődik a lelki szerelemben, az Isten utáni vágyakozásban, lángra lobban az Isten után epedő kívánságtól, és elnyeri a tökéletes szentség lelki kegyelmét.

Valamennyiünknek meg kell vizsgálnia magát, törékeny edényében vajon kincset talál-e; vajon a lélek bíbor köntösbe öltözött-e; vajon látta-e a királyt; vajon megnyugo­dott-e mellette, vagy a külvilágban kóborolt ebben a pillanatban is? A lélek ugyanis a ké­pes­ségek teljességével rendelkezik, és kiapadhatatlan mélysége van.

Makáriosz mondta ezt is (2): “A lélek, amely elhanyagolja az Isten jelenlétét, érze­lem­hullámzásba és szenvedélyes vágyba kerül.” Az egyiket “állatias”-nak, a másikat “ördö­gi”-nek nevezte. Amikor előtártam csodálkozásomat, hogy miért nem tud az emberi lélek mindig Istennél időzni, ezt mondta: “A lélek minden Isten dicsőségére végzett cse­le­ke­det és gondolat által Istennél van.”

Bibliai gondolatok szent Pál apostoltól- Az Egyház Krisztus teste

1 Korintusiaknak írt levél 12, 12-27

„12A test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. Így Krisztus is. 13Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok. Mindannyiunkat egy Lélek itatott át. 14Mert a test nem egyetlen tagból áll, hanem sokból. 15Ha a láb azt mondaná is: „Nem vagyok kéz, tehát nem tartozom a testhez”, azért a testhez tartozik. 16Ha pedig a fül azt mondaná: „Nem vagyok szem, tehát nem tartozom a testhez”, azért a testhez tartozik. 17Ha a test csupa szem volna, hol maradna a hallás? Ha meg csupa hallás, hol volna a szaglás? 18Isten határozta meg minden egyes tag feladatát a testben, tetszése szerint. 19Ha valamennyi egy tag volna, hol volna a test? 20Így azonban sok a tag, de a test csak egy. 21A szem nem mondhatja a kéznek: „Nincs rád szükségem” vagy a fej a lábnak: „Nincs rád szükségem.” 22Ellenkezőleg, a gyöngébbnek látszó tagok sokkal szükségesebbek. 23Sőt a test alacsonyabb rendű tagjait nagyobb gonddal vesszük körül, és a tisztességtelen tagok nagyobb tisztességben részesülnek, 24a tisztességes tagoknak ugyanis nincs erre szükségük. De Isten alkotta így a testet, és azért részesítette az alacsonyabb rendű tagot nagyobb tisztességben, 25hogy a testben ne támadjon meghasonlás, hanem a tagok törődjenek egymással. 26Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele, s ha tiszteletben van része az egyik tagnak, mindegyik örül vele. 27Ti Krisztusnak teste vagytok, s egyenként tagjai. „

Pál szolgálata szenvedések között

1 Kollosszeieknek írt levél 1,24

„24Most örülök a tiértetek elviselt szenvedéseimnek, és testemben betöltöm mindazt, ami Krisztus gyötrelmeiből még hátravan, az ő testéért, amely az egyház.”

Bibliai gondolatok – Szent Pál apostol gondolatai

2 Kor 4,7

Isten ereje az emberi gyöngeségben.

„7Ezt a kincset cserépedényben őrizzük, hogy az erő túláradó nagyságát ne magunknak, hanem Istennek tulajdonítsuk. 8Mindenfelől szorongatnak, de össze nem szorítanak, bizonytalanságban élünk, de kétségbe nem esünk, 9üldözést szenvedünk, de elhagyottak nem vagyunk, földre terítenek, de el nem pusztulunk, 10testünkben Jézus kínszenvedését hordozzuk szüntelen, hogy Jézus élete is megnyilvánuljon testünkön. 11Életünk folyamán váltig halálra szánnak minket Jézusért, hogy Jézus élete is nyilvánvaló legyen testünkön. 12Bennünk tehát a halál működik, bennetek pedig az élet. Isten ereje az emberi gyöngeségben.”

A LEGSZENTEBB ISTENSZÜLŐ OLTALMÁNAK ÜNNEPE

Irta: Papp András

„Oltalmad alá sietnek,Szűz Mária, híveid,
a benned bízó szíveknek ne vesd meg kéréseit!”
(Népének)

Egyházi évünk Mária ünnepei közül külön figyelmet érdemel a legszentebb Istenszülő oltalma. Az Istenszülőnek, mint nemzetünk oltalmazójának a tisztelete mint egy folyamatos aranyfonal vezet mind a mai napig. Az Istenszülő, mint védelmező tiszteletének a titka talán abban rejlik, hogy itt nem emberi, hanem mennyei, hathatós közbenjárásban részesülünk. Minden ember, család és nemzet örömmel venne ilyen közbenjárást és pártfogást. Országunk fennállásának kora kezdetétől fogva nagy és erős ellenségek álltak velünk szemben. Nem nagy csoda hát, hogy népünk kereste a legszentebb Istenszülő segítségét és oltalmát, akinek a közbenjárása korlátlan hatalmú. Számunkra ezért Szűz Mária oltalma mindig is a legszentebb Istenszülő felé áradó szeretet és hála nagy megnyilatkozásának, valamint védelme és közben-járása örömteli magasztalásának és dicsőítésének a napja maradt és marad.


Szűz Mária oltalma ünnepének kialakulása

Az ünnep kialakulásához vezető fő mozzanat az a látomás volt, amelyben Krisztusért balgatag Szent András részesült, amikor a szaracénok Konstantinápolyt, a fővárost ostromolták. A megrémült emberek összegyűltek a legszentebb Istenszülő Blakhernon-templomában, ahol az öltönyét őrizték, és az egész éjszakát imádságban virrasztva töltötték. A templom zsúfolásig megtelt a nagy aggodalomban lévő emberekkel. Az összegyűltek között volt Szent András és tanítványa, Epifániosz, akik ugyancsak a város megoltalmazásáért imádkoztak. A szertartás után Szent András meglátta a legszentebb Istenanyát ragyogó fényben tündökölve, ahogyan a királyi ajtó felől (a görögök így nevezték a templom főbejáratát) közeledett

Keresztelő Szent János és Szent János evangélista társaságában, s a szentek nagy seregének éneke közepette. Az Istenszülő tovább ment az oltár felé, letérdelt és sokáig imádkozott könnyeket hullatva. Majd felállt, fejéről levette fénylő fátylát és szétterítette egészen a templomban lévő emberek fölé. Ezután eltűnt. A látomást Szent András és tanítványa, Epifániosz látta, és megértették, hogy az Istenszülő a város megmentésére jött. A csoda híre villámgyorsan elterjedt. Az ellenség visszavonult és a város megmenekült.

Erről a kendőről, ukránul „pokrov” kapta az ünnep az elnevezését: „Pokrov Preszvjatoj Bogorogyici” (A legszentebb Istenszülő védőleple). A kendő a boldogságos Szűz oltalmának és közbenjárásának a jelképe lett.

Ki volt balgatag Szent András? A történészek általában egyetértenek abban, hogy egy szláv származású ember volt, Orosz-Ukrajna déli részéről. Sok szlávval együtt vitték Konstantinápolyba, ahol egy gazdag úr szolgája lett. Itt ismerte és szerette meg a keresztény hitet. Szent Pál szavain elmélkedve: „Mi oktalanok vagyunk Krisztusért, ti okosak Krisztusban.” (1Kor 4,10) bolondnak kezdte tettetni magát, innen a neve. Gazdájától elnyerve szabadságát hosszú időt töltött imádságban és a Szentírás olvasásában.

Mely időszakban élt Szent András és mikor történt a megmenekülés csodája? Nehéz pontos és határozott választ adni erre a kérdésre. A történészek véleménye megoszlik ezzel kapcsolatban. Egyesek azt állítják, hogy Szent András I (Nagy) Leó császár (457-474) uralkodása idején, vagyis az V. században élt, míg mások, a többség szerint VI. (Bölcs) Leó császár (886-912) idejében, azaz a X. század elején.

Az Istenszülő oltalma ünnepe a görögöknél egy helyi ünnep volt, megtartását Konstantinápoly 1453-as eleste után el is hagyták. Senki nem tudja pontosan, miért október 1. lett az ünnep napja. Talán azért, mert ezen a napon történt Szent András látomása, vagy talán azért, ahogyan egyesek gondolják, mert a Keleti Egyház e napon ünnepli Dallamszerző Szent Román emlékét, aki sok himnuszt szerzett a min-denkorszűz Mária tiszteletére. Az ünnep másnapján Krisztusért balgatag Szent Andrásról emlékezik meg az Egyház.

Az ünnepi szertartások rendje hasonló a nagy ünnepekéhez, de nem tartozik a 12 nagy ünnep közé, s nincs sem elő-, sem utóünnepe

http://www.búza-tér.hu/component/content/article/187-oktober-1-az-istenszuel-oltalma