“Aki tehát imádsága révén uralkodó lelket ajánl fel Istennek, az befogadja és önmagában szemlélheti a tiszta szíveknek ígért kegyelmet.”

Részlet a Kis Filokáliából, 170-176.oldal

Thesszalonikai Gergely, aki Palamasz néven lett ismertté

(1296 – 1359)

“Palamasz Gergely először Konstantinápolyban a császári udvarban élt, majd innen az Athosz hegy egyik kolostorába vonult vissza. Új Teológus Simeon tanítványa volt, nála ismerte meg az Istenben való elmélyedést. Az imádság e módja egészen birtokba vette; terjeszteni igyekezett, főként a szerzetesek körében. Fáradozását, tanítását erősen vitatták. Szemelvényünkben nem esik szó a vitatott pontokról.

Az Istenben való elmélyedés védelmében

Kérdés: Vannak, akik azt állítják, rossz úton járunk, mivel lelkünket testünkbe kívánjuk zárni. Testünkből – mondják – feltétlenül ki kellene szabadítanunk lelkünket. Írásaikban ezért kemény ítéletet mondanak rólunk, hogy noviciusainknak azt tanácsoljuk: figyelmüket önmagukra irányozzák, lelküket pedig lélegzetükön uralkodva, önmagukba vezessék vissza. A lélek, mondják, nem válik el a bensőnktől. Hogyan vezethetünk vissza magunkba valamit, kérdik, ami nem különálló, hanem belsőleg hozzánk tartozik. Azt is hozzáfűzik, hogy némelyek közülünk állítólag azt beszélik, a kegyelem légzés útján volna befogadható. Jól tudom, hogy ez rágalom, s nem is hallottam ilyesmit soha a mi köreinkben. Alávalóság, ami nem különbözik a többitől. Aki eltorzítja a tényeket, annak nem esik nehezére újakat kitalálni.

Magyarázd meg hát, Atyám, mire való a sok fáradság, hogy lelkünket önmagunkba vezessük; s rosszul cselekszünk-e, midőn testünkbe kívánjuk zárni?

Felelet: Testünk önmagában korántsem rossz, természeténél fogva jó. Csak a hús-test vágyának lelkét, s a bűn által megszentségtelenített testet ítélhejtük el. A rossz nem a testből ered, hanem attól, aki a testben lakik. A rossz nem onnan ered, hogy a lélek a testben lakik, hanem abból, hogy tagjainkban a lélek törvényével ellentétes törvény hat. Azért küzdünk a bűn törvénye ellen, azért űzzük el a testből, hogy kiterjesszük benne a lélek hatalmát. Ettől az uralomtól reméljük, hogy a szellem minden ereje lelkünk minden képességében megszilárdul, sőt, a test tagjaiban is. Adjuk meg mindennek ami megilleti. Az érzékeknek adjuk meg a rendezett természetüket, s tevékenységük határát. A szellem törvényének ezt a működését nevezzük mérsékletnek. Belső világunk szenvedélyével nagyszerű magatartásra törekszünk: a szeretetre. S figyelembe kell még vennünk az értelem oldalát is. Ennek megnemesítésére úgy igyekszünk, hogy mindentől eltávolodunk, ami megakadályozza az értelem Istenhez emelkedését. A lelki törvénynek ezt a részét nevezzük lelki józanságnak.

Aki a mérséklet által ura testének, felindulásra való hajlamát és bírvágyát pedig a szeretet által erény-gyakorlássá alakítja, aki tehát végülis imádsága révén uralkodó lelket ajánl fel Istennek, az befogadja és önmagában szemlélheti a tiszta szíveknek ígért kegyelmet. Az Apostol ezt mondja: “A sötétségből támadjon világosság! Isten a mi szívünket is megvilágosította, hogy Isten dicsőségének ismerete Jézus Krisztus arcán felragyogjon nekünk. E kincsünket azonban cserépedényben őrizzük, hogy a nagyszerű erőt ne magunknak, hanem Istennek tulajdonítsuk.” (2Kor 4, 5-6). Ha tehát lelkünket megtartjuk testünk bensejében, vétkezünk-e a Szentlélek emelkedett igéi ellen? Bensőnk különféle erőkkel rendelkező létező, a test pedig ennek éltető eszköze. Az a lelki erő, amelyet értelemnek nevezünk, különböző eszközök által hat.

Gondolta-e valaha is bárki, hogy a lélek székhelye a körmökben, a szempillákban, az orrban vagy az ajkakon van? Mégis mindenki tudja, hogy bennünk lakik. A felfogások csak attól kezdve mutatnak eltérést, amikor arról van szó, hogy megnevezzük a belső szervet, amelyben a lélek lakik. Némelyek azt vélik, a lélek székhelye az agy, amelyben úgy lakik, mint vár a hegytetőn. Mások a test középpontjában nyugvó szívet jelölik meg. Nekünk az a szilárd meggyőződésünk, hogy benső voltunk nem úgy lakik bennünk, mint valami edényben, hiszen testetlen, de nem is rajtunk kívül, hanem úgy egyesül a testtel, hogy a szív és a tagok számára szüntelenül jelen van.

Szívünk tehát a gondolkodó lélek székhelye. Legelőkelőbb testi eszköze. Ha éberen, feszült lelki figyelemmel szeretnénk uralkodni lelkünk felett, adódnék-e helyesebb út, mint lelkünk befelé kormányzása? Összeszedetté tesszük, hiszen külső érzéki benyomásai révén kifelé csapongana el; s befelé, a szívhez vezetjük: a gondolatok lakhelyéhez. Makáriosz is ezt az utat mutatja nekünk, midőn azt mondja, oda kell irányítani pillantásunkat, oda kell néznünk, ahová a kegyelem bevési a Szentlélek törvényét. Hova tehát? A vezető eszközhöz, a kegyelem trónjához, a szívhez, mert itt található lelkünk, és annak min­den gondolata. Ebből megismerheted, hogyan kell mindannak, aki elszánta magát az éberségre és az Istenben való elmerülésre, lelkét visszavezetnie testébe, s főként teste középpontjába, amelyet szívnek nevezünk.

Ha Isten Igéje érvényes, hallgasd hát meg: “Mivel Isten fiai vagytok, Fia Lelkét árasztotta szívünkbe Isten, aki őt így szólítja: Abba, Atya!” (Gal 4, 6). A másik ige pedig így hangzik: “Isten Országa bennetek van.” (Lk 17, 21). Nem zárja-e ki tehát magát Isten országából az, aki tudatosan igyekezett megengedni lelkének, hogy kifelé törekedjék? Ismerd fel továbbá, hogy ha valaki harcolni akar a bűnök ellen, és el akarja érni az erényt, annak jutalmát, s a lelki értelmet, el kell vezetnie lelkét testének bensejébe, önmagába. Ha a léleknek szabad utat engedünk, nemcsak érzéki gondolatok által, hanem magával a testtel is úgy, hogy az csupán külső szemlélőként, mint színházat nézi a lélek küzdelmét, azt jelentené ez, hogy behódolunk a tévedésnek. Lelkünket azonban nemcsak a testre és a szívre irányozzuk, hanem önmagunkra is. Természetesen állíthatjuk azt is, hogy a lélek nem megosztott, hanem egységes. Akik ezt mondják, nem akarják belátni, hogy a lélek lényege és működésének módja – két különböző dolog. Azt azonban nem hisszük, hogy ilyen ostobák lennének – épp ezért nem mentesek a tudatos kétszínűségtől. Nyíltan kimondva: rágalmazók. Azt válaszolom nekik: a lélek nem cserélhető össze a szemmel, amely minden más tárgyat lát, önmagát kivéve. A lélek vele szemben – Dionysios kifejezését használva – önmagát átfogó mozdulattal viszi véghez a külső tetteket. Megragadja önmagát, önmagán keresztül műveli az aktust, mely által önmagát ismeri meg. Ez pedig az értelem legelőkelőbb, leglényegesebb aktusa, amelyben az értelem bizonyos pillanatokban túllép önmagán, hogy Istennel egyesüljön.

Szent Vazul szerint az a lélek, amely nem ömlik kifelé, önmagához jut, és biztos úton emelkedik Istenhez. A tévedés és a hazugság atyja azonban, aki nem szűnik eltántorítani az embert a helyes útról, társakat keres. Sajnos igaz, hogy vannak emberek is, akik hasonló vonásokat mutatnak, és más embereket, kiváltképp a leki élet magasabb fokán állókat, az Istenben elmerülteket, arról akarják meggyőzni, hogy jobb ha az imádság alatt a testen kívül időzik a lélek. Mindezt azonban úgy cselekszik, hogy közben megvetik Lépcsős Szent János világos tanítását. Ô azt mondja, hogy az Istenben elmerült ember olyan lény, aki igyekszik a testetlent befogadni a testbe. Lelkiatyáink, akik előttünk éltek, mind ugyanígy tanítottak.

“Melyik értelmes ember akarná lebeszélni bozonyos lelki összeszedettségre vezető gyakorlatok alkalmazásáról azt, aki még nem jutott el az önmagában való elmélyedésre? Mégis tény, hogy azoknál, akik első ízben lépnek a lelki harcmezőre, a lélek nem annyira összeszedett, mint inkább szétszórt, s óriási erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy megtörjük ellenállását.

“Ez, kedves testvérem, a sötétség világának a harca ellened.”

Részlet a Zarándok elbeszéléseiből, Első elbeszélés, 18-23. oldal

“Vagy egy hétig foglalkoztam a szüntelen imádság tanulásával, tele buzgalommal, földi magányomban, ugyanúgy, ahogy azt a sztarec nekem elmagyarázta. Az elején úgy látszott, hogy megy is. De aztán nagy nehézséget éreztem: Restség, unalom, lustaság fogott el, s mindenféle gondolatok zúdultak rám. Szomorúan mentem a sztarechez, elmondtam neki helyzetemet. Nagy szeretettel fogadott. Azt mondta:

Ez, kedves testvérem, a sötétség világának a harca ellened. Mert semmi sem félelmetesebb számára, mint a szív imádsága, ezért mindenféle módon igyekszik megzavarni és elfordítani az imádság tanulásától. Egyébként az ellenség is Isten ítélete és akarata szerint cselekszik. Isten vizsgáztatja türelmedet, ez pedig hasznodra válik. Bizonyára ki kell állnod az alázatosság próbáját, ezért még korai is a legnagyobb szívbeli fölemelkedésre törekedned, nehogy lelki gőgbe essél. Mindjárt felolvasok neked egy tanítást erről az esetről a Filokáliából.

A sztarec kikereste Nikéforosz szerzetes tanítását és olvasni kezdett.

“Ha saját fáradozásoddal nem találod meg a bejáratot szíved birodalmába, amint ezt neked megmagyarázták, akkor tedd azt, amit mondok, és Isten segítségével megtalálod, amit keresel. Tudod, hogy e szavak kimondásának képessége megvan minden ember torkában. Használd fel ezt a képességet, űzz el minden idegen gondolatot (meg tudod ezt tenni, ha akarod), és szüntelenül mondd: Uram Jézus Krisztus, könyörülj rajtam! – És kényszerítsd magadat, hogy mindig ezt mondd. Ha kitartasz ebben egy ideig, feltárul előtted kétség nélkül a szívhez vezető út. Így tanítja a tapasztalat.

— Hallod, mit tanítanak a szentatyák ebben az esetben? — mondta a sztarec. Bizalommal fogadd meg tehát a parancsot, s amilyen gyakran csak tudod, mondd ki ajkaddal a Jézus-imát. Csinálj egy harminchárom szemes füzért, mondj el rajta először háromezer imát naponta. Állsz vagy ülsz, jársz vagy felkelsz, szüntelen ismételd: Uram Jézus Krisztus, könyörülj rajtam! Ne hangosan, ne sietve, s tedd ezt háromezerszer naponta. Ne is tégy hozzá semmit, ne is végy el belőle semmit saját fejed szerint. Segíteni fog vele az Isten, hogy megszerezd a szív szüntelen tevékenységét.

— Örömmel fogadtam parancsát s visszamentem szállásomra. Elkezdtem végezni az imát, pontosan úgy, ahogy a sztarec tanította. Vagy két napig nehéz volt, utána azonban olyan könnyű, s ajkaim úgy kívántak már, hogy amikor nem mondtam az imát, felébredt bennem a kívánság, hogy ismét végezzem a Jézus-imát, s már könnyebben ejtettem ki, s nem úgy, mint előbb, kényszerűségből.

Elmondtam ezt a sztarecnek, s megparancsolta nekem, hogy napjában hatezer imát mondjak el. Így szólt: — Légy nyugodt, és csak arra törekedj, hogy minél hűségesebben végezd el a kiszabott számú imát: veled lesz az Isten kegyelme.

Egész héten át mindennap hatezerszer végeztem el a Jézus-imát magányos kunyhóban, semmi mással nem törődtem, nem figyeltem idegen gondolatokra, bármilyen erővel törtek is rám. Csak arra ügyeltem, hogy pontosan teljesítsem a sztarec parancsát. És mi történt? Úgy hozzászoktam az imádsághoz, hogy ha még rövid időre is abbahagytam, azonnal azt éreztem, hogy hiányzik valami, mintha elvesztettem volna valamit. Ismét elkezdtem az imádságot, s abban a pillanatban felvidultam. Ha találkoztam valakivel, nem találtam örömöt a vele való beszélgetésben. Csak azt kívántam, hogy mindig egyedül legyek és imádkozzam. Úgy hozzászoktam egy hét alatt.

Mikor aztán már tíz napja nem látott a sztarec, maga keresett fel engem. Feltártam előtte állapotomat. Meghallgatott és ezt mondta:

  • Nos, megszoktad az imádságot. Vigyázz, hogy mindig ébren tartsd ezt a szokásodat, s gyarapítsd. Ne vesztegesd el idődet és határozd el Isten segítségével, hogy ezentúl naponta tizenkétezer imát mondasz el. Maradj a magányban, korán kelj és későn térj nyugovóra, és mindig két hét elteltével gyere el tanácsért. Úgy is tettem, ahogy a sztarec parancsolta. Az első nap alig lettem kész a tizenkétezer adaggal késő estig. Másnap már könnyen ment s örömöt találtam benne. Először fáradtságot éreztem az imádság állandó kimondása közben, vagy mintha valami megkötötte volna a nyelvemet s az állkapcsomat, ami egyébként nem volt kellemetlen. Majd könnyű fájdalmat éreztem a szájpadlásomon, azonkívül fájdalmat tapasztaltam jobb kezem hüvelykujjában is, amellyel a füzér szemeit számláltam. Égett a csuklóm is, s az égés felnyúlt egészen a könyökömig is: ez igen kellemes érzés volt. Mindez mintha fellelkesített volna és az imádság buzgóbb végzésére ösztönzött volna. Öt napig végeztem így hűségesen tizenkétezer imát, és a megszokottnál kellemesebb érzés és élvezet köszöntött rám. Egy alkalommal korán reggel mintha az imádság ébresztett volna fel. Elkezdtem olvasni a reggeli imát, de a nyelvem ügyetlenül állt rá, és minden kívánságom arra ösztönzött, hogy a Jézus-imát mondjam. Elkezdtem mondani. Micsoda könnyű volt, micsoda vidám volt a szívem, s mintha nyelvem és ajkam maguktól, biztatás nélkül mondták volna a szavakat! Egész nap boldog voltam, mintha minden a világon idegen lett volna számomra, mintha más földön lettem volna, és kora estig könnyedén elvégeztem a tizenkétezer imát. Nagyon vágyódtam arra, hogy tovább folytassam, de nem mertem többet végezni, mint amennyit a sztarec parancsolt. Így hívtam segítségül a következő napon is Jézus Krisztus nevét, könnyedén, vágyódással. Aztán elmentem a sztarechez, hogy feltárjam előtte bensőmet, és mindent részletesen elmondtam neki. Miután meghallgatott, beszélni kezdett: — Hála Istennek, hogy megismerted az imádság könnyűségét és szépségét. Ez természetes dolog, a gyakori ismétléstől van. Hasonlóan a géphez, melynek lendületbe hozzák lendkerekét, s akkor még sokáig tovább fut magától. Hogy azonban még tovább működjék, meg kell a kerekeket kenni, meg-meglökni. Látod, micsoda nagyszerű tulajdonságokkal ajándékozta meg az ember érzéki természetét az emberszerető Isten. Micsoda tapasztalások támadhatnak a meg nem tisztult érzéki természetben és a bűnös lélekben, amint ezt magad is átélted. Milyen nagyszerű, milyen boldogító és édes, ha az Úr megadja a kegyelmet, hogy felfedezzük az öntevékeny belső imádság adományát, s hogy megtisztítsuk a lelket a szenvedélyektől. Leírhatatlan ez az állapot, és ha feltárul az imádságnak e titka, előre megízlelhetjük a mennyei édességet, már itt a földön. Azok méltók erre, akik szerető szívük egyszerűségében keresik az Urat. Most már megengedem, hogy annyiszor végezd az imádságot, ahányszor akarod. Ha lehet minél többször! Igyekezz az imádságnak szentelni az ébrenlét egész idejét! Számolás nélkül hívd segítségül Jézus Krisztus nevét. Alázatosan add át magad Isten akaratának és Tőle várj segítséget. Hiszem, hogy nem hagy el téged, és irányítani fogja utadat.

Bibliai gondolatok -(Zakeus) vasárnapja, (P.u. 32. vasárnap, 2020.01.26)

Evangéliumi szakasz -Zakeus története (Lk 19,1-10)

19 1Aztán odaért Jerikóba és végigment rajta. 2Élt ott egy Zakeus nevű tehetős ember, a vámosok feje. 3Szerette volna látni Jézust szemtől szemben, de a tömeg miatt nem tudta, mert alacsony termetű volt. 4Így hát előrefutott, felmászott egy vadfügefára, hogy láthassa, mert arra kellett elhaladnia. 5Amikor Jézus odaért, felnézett és megszólította: „Zakeus, gyere le hamar! Ma a te házadban kell megszállnom.6Erre az gyorsan lemászott, és boldogan fogadta. 7Akik ezt látták, méltatlankodva megjegyezték, hogy bűnös emberhez tér be megpihenni. 8Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt: „Íme, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette.9Jézus ezt felelte neki: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. 10Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse azt, ami elveszett.

Apostoli szakasz (1Tim 4,9-15)

9Ez igaz beszéd, teljesen rá lehet hagyatkozni. 10Hiszen azért fáradunk és küzdünk, mert bízunk az élő Istenben, aki minden embernek üdvözítője, kivált a hívőnek. 11Ezt tanítsd és hirdesd. 12Senki ne becsüljön le ifjú korod miatt, de légy is a hívek példaképe beszédben, viselkedésben, szeretetben, hitben és tisztaságban. 13Amíg odajutok, legyen gondod a felolvasásra, a buzdításra és a tanításra. 14Ne hanyagold el magadban a kegyelmet, amelyet a prófétai szó alapján a presbitérium kézföltételével nyertél. 15Ezeket gyakorold, ezekben tarts ki, hogy előrehaladásodat mindenki lássa.

Zakeus igérete a bűnei jóvátételére:

„Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt: „Íme, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette.”

A mi igéretünk minden egyes Szent Liturgián:

Pap vagy diakónus: „Legszentebb, legtisztább, legáldottabb dicső királynénkat, az istenszülő és mindenkorszűz Máriát, minden szentekkel együtt említvén, önmagunkat, egymást s egész életünket Krisztus Istenünknek ajánljuk.

A hívek válasza: Néked Uram.” (A “Békesség” ekténiájából)

Részlet a szent öregek könyvéből, Remete szent Antal abba tanítása,37.oldal

„Ő mondta ezt is: „Mindig tartsd szemed előtt az Isten félelmét! Emlékezz arra, aki halálra ad és életre kelt (1Sám 11,6)! Gyűlöljétek a világot és mindent, ami benne van! Gyűlöljétek mindenféle testi nyugalmat! Szakadjatok el ettől az élettől, hogy Istennek éljetek! Emlékezzetek rá, mit igértetek Istennek, mert azt fogja számon kérni tőletek az ítélet napján! Éhezzetek, szomjazzatok, nélkülözzetek, virrasszatok, gyászoljatok, sírjatok és sóhajtsatok szívetekben! Vizsgáljátok meg magatokat: méltók vagytok-e Istenre! Vessétek meg a testet, hogy megmentsétek lelketeket!”

Híoszi Szent Ánthimosz atya ( 1869-1960) a lelki küzdelemről:

„A lelki küzdelmet éber figyelemmel kell folytatni. Ánthimosz atya mondta: „A buzgóság és a hanyagság két, hathatós eszköz. Az egyik egyesít bennünket Istennel, a másik elválaszt tőle. A buzgóság -áttüzesített vas, a hanyagság – hideg vas: bárhogy üsse is a kovács, nem fog meglágyulni, hogy meg lehessen munkálni. A tüzes vas ellenben könnyen alakítható.””

“A világ a szentek imái által marad fenn.”

Január 25.

A szentek között élő Hittudós (teológus) Gergely atyánknak, Konstantinápoly érsekének emléknapja

„Az igaznak emléke dicsérettel jár, az Úr áldása nyugszik fején.” Péld. 10,7

Részlet szimonoszpetraszi Makariosz atya írásából: A szentek tiszteletéről és életírásaik olvasásának fontosságáról (Ortodox szemle)

Forrás: https://ortodoxszemle.org/2013/06/30/a-szentek-tiszteleterol-es-eletirasaik-olvasasanak-fontossagarol/

Minden keresztény, aki a keresztség által megszületett az új életre, arra hivatott, hogy teljesítse Ádám hivatását: Isten dicsőségének felmutatását a világban. Ezért nincs olyan része a földnek, amely mentes maradhatna a vértanúk vérétől, amelyet ne mosnának az aszkéták könnyei és amelyen nem hirdetnék az evangéliumi örömhírt. Minden időkben és minden helyen hirdették, hirdetik és hirdetni fogják a szentek a világ üdvösségét, mivel, az Egyház atyáinak tanítása szerint, a világ a szentek imái által marad fenn.

Az egész világ megszentelődik, üdvözül és megváltatik a szentek jelenléte által, akik az egész tésztát felemelő kovászhoz hasonlóan (vö. Mt. 13, 33) készítik fel az emberiséget az Úr Jézus Krisztus utolsó megjelenésére,”

A szentek a Jézus Krisztusban élnek és bennük Ő él. A szentekben változatlanul megmutatja, újra és újra megmutatja, amíg áll a világ, halálának és Feltámadásának, Megtestesülésének és az ember átistenítésének kimondhatatlan titkát.”

A freskókon, a vértanúk és szent katonák képmásain világosan látjuk, hogy bármennyire is különbözzenek alakjaik, ruházatuk és más attribútumaik, arcuk mindnyájuknak majdnem azonos, és mindegyikük arcában Krisztus képmását láthatjuk meg. Valóban ilyenek a szentek: hasonlítanak egymásra Krisztusban és végtelenül különbözőek emberi sokféleségükben és azon életkörülmények sokféleségében, amelyben Üdvözítőnk minden szent számára a maga sajátosságában megjelenő küzdelmét követve saját küzdelmüket folytatták.”

„A szentek életírásainak olvasása azokat a gőgösöket csüggeszthetik el, akik csak saját erejükre akarnak támaszkodni, azonban az alázatosaknak lehetőséget ad arra, hogy felismerjék saját gyengeségüket és siratván erőtlenségüket, Istentől kérjenek segítséget .”

«a szenteknek iránt tanúsított tisztelet a szentek követését jelenti». Mivel gyengék és bűnösök vagyunk, és magunk nem vagyunk képesek követni az ő példájukat, legalább olvassuk az életírásaikat, hogy ne töltsük az időnket üres fecsegéssel. Emellett, olvasván az életírásaikat, valamilyen módon magunkhoz hívjuk őket, hogy védelmezőink és segítőink legyenek ebben az életben, valamint az Úrhoz való távozásunk napján. Ráadásul, tanulmányozván a szentek életét, látjuk szívünkben a saját szenvedélyeinket és lehetőséget kapunk arra, hogy felvegyük velük a harcot, élve azokkal az eszközökkel, amelyekhez az előttünk élt szentek fordultak.”

Előverses sztihirákból:

Dicsőség…

A szent Hittudós * azt tanította, * hogy az Atyát, a Fiút és a Lelket, * a Szentháromságot * körülhatárolhatatlan egy Istennek kell hinnünk.

Most és… Theotokion.

A nagy Hittudós * azt tanította, * hogy téged Isten Anyjának, * s Fiadat Istennek kell hinnünk, * Mária, Szűzanya!

Tropár. 1. hang.

Istent hirdető tanításaid pásztorsípja legyőzte a szónokok harsonáit. * Mert míg a lélek mélységeinek keresőjévé lettél, * a szó művészetének szépségére is eljutottál, Gergely atyánk. * Imádkozzál azért Krisztus Istenünkhöz, * hogy üdvözítse a mi lelkünket!

A hajnali szolgálatból: 5. hang. Minta: Az Atyával…

Éberen őrizted Krisztus igazságának igéjét, * hittanításodban a Szentháromság hatalmát hirdetted, * leverted Áriusz istentelen és gonosz tanítását, * mint nagyszerű élharcosa az igaz hitnek, * és megvilágosítottad a tudatlanság sötétségében levőket, szent főpap.

„ Ha teológus vagy, akkor tisztán imádkozol, ha pedig tisztán imádkozol, teológus vagy”. – Boldog Sztarec mondása, amelyet a filokália egyik művében olvashatunk.

“A cél meghatározásának hiánya egyike a változás legnagyobb akadályainak”

Részlet Marco La Loggia -Émilie Pécheul: Ezek ám a terapeuták! A sivatagi atyák lelkivezetése című könyvből, 43-48.oldal

A cél meghatározása

„Egy napon Preszonsz abba alapos leckét kapott. Cellájában tartózkodva imádkozott, amikor valaki bezörgetett ajtaján.

  • Bocsáss meg, abba, meg tudnád nekem mutatni az Aleppóba vezető utat?
  • Nem, de ismerem a paradicsomba vezető utat.
  • Hogyan bízhatnék meg valakiben, aki ismeri egy nagyon messzire vezető utat, de nem ismeri azt, ami a környéken található? – mondta akkor az utazó.”

Hogyan menjünk oda, ahová nem is tudjuk, hogy menni akarunk? A cél meghatározásának hiánya egyike a változás legnagyobb akadályainak, s mégis hányan jönnek terápiára, mert nincs meghatározott céljuk. Nem tudják, hogy ezt a munkát a terapeutájukkal elvégezhetik, és ennek a munkának már önmagában is terápiás hatása van. Azt is tapasztaljuk, hogy sokan menekülnek múltjuk egy eseményétől, de anélkül, hogy tudnák, hova tartanak. Terápiás nyelvhasználatban azt mondhatnánk: a hajó mögötti hullámokat próbálják megfékezni, ahelyett hogy a hajóik előtti hullámokkal foglalkoznának! Ó, a múltbeli sebek bűvölete, a visszapillantóra szegezett tekintet, ami megakadályozza, hogy szemünk az ébredő hajnalt szemlélje!…

Így beszélt erről Theodóra amma:

„Volt egy szerzetes, aki a kísértések sokasága miatt ezt mondta:

  • Elmegyek innen.

Amikor kezdte felhúzni szandálját, meglátott egy embert, aki maga is szandálját készült felvenni, és így szólt: Ugye, énmiattam mész el? Pedig én mindenütt, amerre jársz, előtted megyek.

Preszonsz abba fentebb idézett mondása szintén sokatmondó: hány embernek van közös útiránya, anélkül hogy bármiféle pontosan meghatározott, elérhető céljuk lenne. Olivier Lockert ezt így fogalmazza meg: „A cél meghatározása a személyt olyan energiával tölti el, amit hasonlít egy iránytű magnetikeus erejére.Hány olyan páciens jön, aki a múltja problémáit akarja elrendezni, de anélkül, hogy életének iránytűjét egy meghatározott irányba állítaná. Itt feltehetjük azt a kérdést: „Meglehet, rendezed problémáidat, de aztán mit akarsz ezekkel csinálni?

Gyakorlati példa:

Egy évek óta étkezési zavarokkal sújtott páciens, Anne-Lise, harmincöt éves, jó húsz éve jár terápiára. Nagyon jól ismeri a terápiákat, számos változatát ki is próbálta; ezek során mindig újra felfedezi problémái gyökerét, egyre mélyebben tárja fel tudatalatti világának mélységeit. Szívesen meséli, hogy kicsi korától kezdve anyja mennyire erőltette az evést. Az anya semmiféle tiszteletet nem tanúsított a kislány iránt, és Anne-Lise ezt úgy élte meg mint személyének „megerőszakolását”. A lánynak bizonyos értelemben igaza van: a gyermekkori sérülések valóban jelen vannak, s a felnőtt nő magatartásában is fájdalmas következményekkel jár. Végül számos terápiás kanyar után, melynek során Anne-Lise a hajója mögötti hullámok megzabolázásához szokott hozzá, talált egy terapeutát, aki azt javasolta neki, hogy határozzon meg egy célt. Igen, Anne-Lise kétségtelenül szenvedett, és ezt lényeges elismerni, de mit akar kezdeni a szenvedésével? A terapeuta Frankl nyomán azt javasolja számára, hogy gondolja át: a koncentrációs táborok borzalmainak megtapasztalása után azok találják meg az élet értelmét, akik kezdeni akarnak valamit a tapasztalatukkal és egy meghatározott célt tűznek ki az életükben. Mától számítva, Ön mennyi időt ad még saját magának? S mit akar kezdeni ezekkel az évekkel? Úgy tekinti-e, hogy az élete már lezárult, vagy pedig vannak még áldások, lehetséges tapasztalatok a jövőben is? Anne-Lise tudatosította: az élete orientációja segítené őt nehéz múltja elgyászolásában, amit tapasztalataival kezd, az adja meg értelmüket. Elhatározta, hogy pszichológusképzésben vesz részt, hogy a nehézségekkel küzdő gyerekeknek segítsen. Ez egy pontosan meghatározott, elérhető, időkeretbe helyezett cél. Megtanulta felmérni azt is, hogy milyen esetleges hátrányok vagy akadályok keletkeznek ebből számára vagy környezete számára, és végül bemérte valódi motiváltságát egy 0-100-ig terjedő skálán.

A cél ilyen meghatározásával kapcsolatban ismét az atyák bámulatos emberismeretére hivatkozhatunk, akik ugyan tudták gyakorolni azt, amit a mai terapeuták chunking-nak neveznek. Chunking: valamely esemény kisebb vagy nagyobb egységekre történő tagolása, illetve a rendszerszemlélet szerint valamit egy dolog részeként vagy részek összességeként tekintünk.

Ezzel segítséget lehet adni a páciensnek, hogy a célhoz vezető útját szakaszonként járja végig.

Fiam, mindennap csak annyi munkát végezz, amit fekvő testhelyzetben meg tudsz tenni, így a munkád apránként halad előre, és te nem csüggedsz el.” Amikor a fiatal hallotta ezt a tanácsot, megfogadta, és rövid idő alatt megtisztította és művelésre alkalmassá tette a mezőt. „Tégy így testvérem, tedd apránként a munkádat, és soha nem kedvetlenedsz el.”

Anselm Grün, kommentálva a most idézett apoftegmát, úgy véli, „ha hibáink, tévedéseink miatt megrettenve meghátrálunk, azt gondolva, hogy soha nem fogunk megjavulni, akkor egyáltalán semmihez sem fogunk hozzákezdeni. Beismerjük vereségünket. Pedig elég lenne csak minden nap egy kicsit visszatérni lelkünk mezejéhez. Így a lélek végül teljes egészében jobbá lesz”. Az új terápiák tehát ezt javasolják annaka személynek, aki, miután meghatározta célját, megtalálta életének jelentését és irányultságát, felosztotta a teljesítendő szakaszokat. Emberi és spirituális bölcsesség ez, mely lehetővé teszi az igazi haladást, a személy kibontakozását, eltávolítva a mozdulatlanság kockázatát, mely a cél hiányából fakad, és legyőzve a befutandó út láttán felmerülő elbátortalanodást.

Bibliai gondolatok – Pünkösd utáni 31. vasárnap (2020.01.19.)

Evangéliumi szakasz – A jerikói vak. (Luk 18, 35-43)

„35Történt, hogy amikor Jerikóhoz közeledett, egy vak koldus ült az út szélén és kéregetett. 36Hallotta, hogy nagy tömeg vonul el arra, megkérdezte hát, hogy mi történt. 37Megmondták neki, hogy a názáreti Jézus halad arra. 38Erre elkezdett kiabálni: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” 39Akik elöl mentek, csitították, hogy hallgasson. De annál hangosabban kiáltozott: „Dávid fia, könyörülj rajtam!” 40Jézus megállt s szólt, hogy vezessék elé. Amikor odaért, megkérdezte: 41Mit akarsz tőlem, mit tegyek?” Azt válaszolta: „Uram, hogy lássak!42Jézus így szólt hozzá: „Láss! Hited megmentett.” 43Azon nyomban visszanyerte szeme világát és Istent dicsőítve követte. Ezt látta az egész nép s magasztalta az Istent.”

Apostoli szakasz (1Tim15-18)

15Igaz beszéd ez, és teljes hitelt érdemel: Krisztus Jézus azért jött a világba, hogy üdvözítse a bűnösöket, s közöttük én vagyok az első. 16De éppen azért nyertem irgalmat, hogy Jézus Krisztus először is rajtam mutassa meg végtelen türelmét, példaképül azoknak, akik a jövőben hisznek majd benne, és így eljutnak az örök életre. 17Az örökkévalóság királyának, a halhatatlan és láthatatlan, egyedülvaló Istennek tisztelet és dicsőség mindörökkön örökké! Ámen.

Részlet a Kis Filokáliából, a Keleti Egyház szerzetesatyáinak tanításai az imádságról, 133-138.oldal

Simeon, akit tévesen új teológusnak neveznek (13. század)

Az imádság harmaadik foka

Az imádság harmadik foka valóban csodálatos, de rendkívül nehéz megmagyarázni azoknak, akik még nem tapasztalták meg. Egyszerűen lehetetlennek tartják. Azok száma, akik ismerik, nagyon csekély. Azért vannak olyan sokan akik nem ismerik, mert vélemé­nyem szerint nem is ismerik már az engedelmességet.

Az engedelmesség, ha az ember lelkiatyjának tökéletesen teljesíti, megszabadít minden meggondolatlanságtól és mindenféle ragaszkodástól. Mindenkor rábízza az ember gondjait a lelkiatyjára. Ekkor szétszakadnak a kötelékek, amelyek a világ örömeihez kötnek bennünket, bátor harcossá leszünk, és alkalmasak az imádság harmadik fokára. Ha biztos vezetőnk van, akkor biztos támaszra találunk. Ha átadjuk magunkat az Istennek és szilárd alapot vetettünk a lelkiatyához fűződő engedelmességben, úgy, hogy az ember már nem saját életét éli, nem a saját tulajdon akaratát követi, és így meghal minden földi csábítás számára, a tulajdon testének is, milyen gond tudná még nyugtalanítani? Milyen gondja lehetne még? Most tudunk az engedelmességben az imádság harmadik fokához eljutni. Megsemmisül és szétfoszlik minden álnokság és ravaszság, amit az ördög alkalmaz, hogy a lelket sokféle gondolati képe által átfonja. Az ilyen ember lelke most szabad, nyugalmat és békét talált az ördög minden ostroma elől, és bátran elűzi őket. Tiszta érzelemvilággal tud imádkozni az Istenhez. Mindazok, akik nem így kezdik, elpusztulnak anélkül, hogy valami hasznuk lett volna, de akik így kezdenek, egy valóban lelki életet kezdenek el.

Az imádság harmadik foka elvileg nem kívánja meg, hogy tekinteted az égre emeld, kitárd a kezed, hogy a gondolatokat a mennyből jövő segítség kérésére irányítsd. Ezek az első imagyakorlatok lényeges vonásai. Az imádság harmadik foka nem azzal kezdődik, mint a második, hogy a lélek figyelmét a külső dolgokra irányítjuk anélkül, hogy a belső ellenséget világosan szemügyre vennénk. Láttuk, hogy sokkal könnyebben fogadjuk a csapást, ha nem tudunk visszaütni. Megsebesülünk anélkül, hogy tudnánk hogyan; fogságba esünk anélkül, hogy ellene tudnánk állni azoknak, akik elhurcolják az embert.

Kedves testvér, ha üdvösségeden akarsz munkálkodni, akkor úgy fogj hozzá, ahogy fent leírtam. Semmire tekintettel nem levő engedelmesség után lelkiismereted szerint kell előrehaladnod. Az engedelmességen kívül azonban nincs világos lelkiismeret. Vigyázz lelkiismeretedre először az Istennel, azután a lelkiatyáddal, végül az emberekkel és a dolgokkal szemben. Az Isten előtt ne csinálj olyat, ami az ő szolgálatával ellentétben van. Lelkiatyád előtt tedd meg mindazt, amit mond neked, és még kívánságát is tedd meg anélkül, hogy valamit belőle elhagynál vagy hozzátennél. Az emberek előtt úgy viselkedj, hogy senkinek se tedd azt, amit nem akarsz, hogy neked tegyenek. Azokban a dolgokban, amelyek testedet érintik, óvakodj minden visszaéléstől – étkezésben, ivásban és öltözködésben. Egyszóval, mindent Isten szeme előtt cselekedj, hogy lelkiismereted ne tehessen szemrehányást neked.

Miután tekintetünket szabaddá tettük az igazi éberség számára, néhány rövid és odaillő szót akarunk mondani lényeges vonásairól. Az éberség és az imádság kétségtelenül a következőkben áll: az imádságban elmerült lélek őrködik érzelemvilága fölött, és benne kimeríthetetlen pihenőhelyet talál. Belső kamráiból irányítja kérését Istenhez. Ha a lélek egyszer megízlelte, hogy milyen édes az Úr, nem hagyja el soha többé érzelmeinek otthonát. Belekapaszkodik ebbe az Igébe: “Jó itt nekünk.” (Mt 17, 4). De éles tekintettel mindig szemmel kell tartania az érzelemvilágot és el kell űznie minden gondolati képet, amelyet az ellenség létrehoz. Mindazok számára, akik még nem gyűjtöttek ezen a területen tapasztalatot és ismeretet, ez a gyakorlat fáradságos és kemény. Biztos, hogy ez a gyakorlat nehéz és egyenesen lélegzetelállító. De akik már érzelemviláguk mélységében ezt az örömöt megízlelték és megszerezték, szent Pállal együtt felkiálthatnak: “Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől?” (Róm 8, 35).

Szent atyáink jól megértették az Úr szavát: “A szívből törnek elő a gonosz gondolatok: a gyilkosság, a házasságtörés, a kicsapongás, a lopás, a hamis tanúság, a káromlás” és a másik kijelentését: “Ezek szennyezik be az embert.” (Mt 15, 19-20). Ezért figyelmeztetnek bennünket: “Előbb belül tisztítsd ki a poharat, akkor majd kívül is tiszta lesz.” (Mt 23, 26). Szerintük az erény minden más gyakorlati útjának háttérbe kell szorulnia, hogy egyedül a lélek éberségéért vívjuk harcunkat, mert meggyőződésünk, hogy vele a többi erény is könnyen gyakorolható. Egyes atyák az “érzelemvilág nyugalmának” nevezik vagy “figyelemnek”, “érzelmek őrzésének”, “lelki józanságnak” vagy a “lélek megfigyelésének”. De mindnyájan egyetértő összhangban szívük csatamezején fáradoztak, és így Isten munkáját élvezhették. Érvényes itt is, amit a prédikátor Salamon mond: “Örülj, ifjú ember, ifjúságod idején, …menj, ahová húz a szíved.” (Préd 11, 9). Mi pedig szemrehányás nélkül és nem ítélve el szíved hajlamaitól, mondjuk: “Ha az uralkodó haragja fölgerjed ellened, ne hagyd el helyedet.” (Préd 10, 4). A “hely” szóval a szívre gondol. Urunk mondja: “Ne nyugtalankodjatok.” (Lk 12, 29). Nem kell nekünk, mint egy hulló meteornak, lelkünkkel majd ide, majd oda csapódnunk. Egy másik ige így hangzik: “Boldogok a lélekben szegények.” (Mt 5, 3). Azaz: boldogok azok, akiknek semmiféle kapcsolatuk nincs ezzel a világgal, akik szegények földi gondolatokban.

Amit a szent atyák az érzelemvilág éberségéről mondanak, azt mind meg fogják ismerni, akik veszik a fáradságot, hogy elolvassák őket. Mindenekelőtt három dolgot kell magadévá tenned, ha nekilátsz e magasztos feladatnak. Először tökéletes gondtalanságra törekedj a megengedett és meg nem engedett dolgok miatt. Éppen ezek számára kell halottnak lenned. Másodszor szerezz magadnak tiszta lelkiismeretet, miközben védekezel szemrehányásaival szemben. Végül, szabadulj meg mindattól a szenvedélytől, amely e jelen világhoz vagy saját testedhez húz. Aztán nincs gondolati kép, képzet, amelyet nem száműz vagy nem semmisít meg Jézus segítségül hívása. A lélek az ördög iránti gyűlöletében haraggal és nagy akaraterővel űzi el lelki ellenségeit. Te Isten segítségével a lélek éberségét fogod megtanulni, mert Jézust őrzöd bensődben. Tedd azt, amit az egyik atya mond: “Ülj le csendesen a celládban, és ez mindenre meg fog tanítani.”