Augusztus 4. – A Hét Szent Alvó Efezusi Ifjú („Hétalvók”) emléknapja

Titok titkot ér a szentek életében.

Augusztus 4./17. – A Hét Szent Alvó Efezusi Ifjú („Hétalvók”), Maximilianosz, Jamblikosz, Martinianosz, János, Dionysziosz, Konstantin és Antal[1]

250-ben Decius császár Konstantinápolyból Keletre utazott. Efezusban szállt meg, és megparancsolta a városlakóknak, hogy gyűljenek össze a pogány templomokban és végezzenek áldozatbemutatást az istenségeknek. Az esemény kapcsán tartott ünnepségek harmadik napján a császár megparancsolta a keresztények letartóztatását. A zsidók és a pogányok segítették a katonákat, hogy felismerjék a hívőket, és akiket az utcákon és tereken lefogtak, arra akarták rávenni, hogy áldozzanak a bálványoknak. Sokan engedtek a kínzások hatására, azokat pedig, akik visszautasították az engedelmességet, kíméletlenül meggyilkolták.

Maximilianosz, a város prefektusának fia és hat másik előkelő családból származó, a hadseregben szolgáló[2] fiatalember gyászolták őket és könnyeket ontottak a vértanúk szenvedései, de még inkább a hitehagyók elkárhozó lelkei miatt. Minden alkalommal, amikor hírt kaptak arról, hogy valaki áldozatot mutatott be az idolok előtt, elmentek a templomba és imádkoztak. Ezen viselkedésük nem maradt rejtve a pogányok előtt, akik feljelentették őket. A hét megkötözött, még könnyes szemű ifjút, a császár elé vezették. Az engedetlenségük okáról feltett kérdésre Maximilianosz válaszolt mindnyájuk nevében: „Mi azt az Istent ismerjük, Aki betölti az eget és a földet, és Őnéki hozunk titokzatos áldozatot a hit megvallásával és a szüntelen imával!” A feldühödött Decius megparancsolta, hogy vegyék le róluk az öveket – a katonai méltóság jelét, majd irgalmasnak mutatkozva megparancsolta, hogy oldozzák el őket és adott nekik néhány nap gondolkodási időt, míg vissza nem tér a városba.

A hét ifjú, miután tanácskoztak, úgy határoztak, hogy elrejtőznek egy nagy barlangban a várostól keletre, ahol csendben és imádságban fognak készülni a tirannussal való újabb találkozásra. Míg a barlang menedékében voltak, Jamblikosz – aki közülük a legfiatalabb volt – hozta számukra az élelmiszert, amiért időről időre le kellett mennie a városba.

Efezusba visszatérvén, Decius megparancsolta, hogy vezessék elé a keresztény foglyokat, hogy lehetőséget kapjanak a bálványok előtti áldozat bemutatására. Amikor erről tudomást szereztek, az ifjak még buzgóbban imádkoztak. Oly forrón könyörögtek Istenhez, hogy amikor este leültek a Jamblikosz által hozott kenyér elfogyasztásához, elaludtak. Isten Gondviseléséből mindannyian imával a szájukon szenderedtek el.

Az ifjakat hiányoló sértett Decius az ifjak szüleit faggatta, akik megmutatták gyerekeik menedékhelyét. Ekkor embereket küldött oda, akiknek megparancsolta, hogy falazzák be a barlang bejáratát, hogy így a szentek megfulladjanak. Theodorosz és Varvosz, a császári szolgák, akiket a feladattal megbíztak, maguk is titkos keresztények voltak, de megkeményítvén szívüket, teljesítették a parancsot, majd egy ólomtáblára felvésték a hét ifjú vértanúságának történetét, amit a közelben rejtettek el.

Nagyjából kétszáz évvel később, Ifjabb Theodosziosz császár (kb. 446) idején az Egyházban eretnekség támadt, amit Theodorosz égei püspök terjesztett. Tanítása tagadta a holtak feltámadását és sok lélek pusztulásához vezetett. Ezt látván, a jámbor Theodosziosz császár könnyek között imádkozott Istenhez, hogy mutassa fel az igazságot. Ekkoriban egy bizonyos Adatius, azon föld birtokosa, ahol a hét ifjú barlangja volt, úgy határozott, hogy istállót épít itt. Az építkezéshez a köveket a barlangnál fejtette ki, ahol elbontották a bejárat elé húzott falat. Ebben a pillanatban a hét ifjú felébredt, mintha csak az imént aludtak volna el. Egyből eszükbe jutottak az üldöztetések és Deciusnak a nyilvános áldozatbemutatást elrendelő parancsa. Maximilianosz így szólt: „Menjünk, jelenjünk meg Decius előtt! Ne féljünk az üldözőktől és ne áruljuk el gyávaságból a hitünket. Te, Jamblikosz, fogd a pénzt, menj be a városba és vegyél kenyeret. Többet vegyél, mint szoktál, mivel nagyon éhesek vagyunk, valamint tudd meg, nem keres-e minket a császár”.

Amikor Jamblikosz a városhoz közeledett, nagyon elcsodálkozott, mikor minden kapun a kereszt jelét látta. Nem ismerte meg sem az embereket, sem a házakat, nem tudta, vajon alszik-e, vagy eltévedt és egy másik városba érkezett. A piacon kenyeret kért, de amikor átadta az érméket a péknek, az gyanakvóan kérdezte tőle, hogy nem talált-e valamilyen régi kincset, mivel az érme egy olyan császárt ábrázolt, aki már nagyon régen uralkodott. E szavak hallatán Jamblikosz megremegett a félelemtől, el akart futni, de a kereskedők megragadták, és azzal fenyegették, hogy megölik, ha nem osztja meg velük a talált kincset. Kötelet helyeztek az ifjú nyakára és a piactérre vezették.

Ekkor a tömeg szembetalálkozott a prokonzullal, aki éppen István püspökhöz tartott. Miután megtudta, hogy mi a nép izgalmának oka, megkérdezte Jamblikoszt, hogy hol találta a kincset és hol rejtette el. Az ifjú azt felelte, hogy nem talált semmit, a pénzt pedig a szüleitől kapta. Arra a kérdésre, hogy honnan származik, Jamblikosz így felelt: „Itt születtem, ha ez a város valóban Efezus”, majd megnevezte a szüleit. A nevek ismeretlenek voltak a prokonzul számára, sőt szokatlanul hatottak. Zavarba jött, majd hazugsággal vádolta meg Jamblikoszt, mivel a legalább kétszáz éves érmék arra utalnak, hogy kincset talált. Jamblikosz leborult a lábai elé és megkérdezte, hol tartózkodik Decius császár. Amikor megmondták neki, hogy már sok éve halott, Jamblikosz azt javasolta a prokonzulnak, hogy kísérje el a barlanghoz és győződjön meg róla: a társaival együtt Decius üldöztetése elől rejtőztek el.

A prokonzul a püspök és nagy tömeg kíséretében elindult a barlang felé, ahol megtalálták a szent ifjak neveit tartalmazó ólomtáblákat. A prokonzul és a püspök megírták a császárnak, hogy a sok évvel ezelőtt elhunyt hét ifjú csodás megjelenése a testi feltámadás lehetőségének nyilvánvaló bizonyítéka. A császár Efezusba sietett, ahol találkozott a szentekkel és könnyeivel öntözte a lábaikat. Maximilianusz és társai részletesen elmesélték történetüket a császárnak és a jelenlévő püspököknek, majd csendesen leereszkedtek a földre és végleg elszenderedtek.

Theodosziosz megparancsolta, hogy készítsenek hét arany szarkofágot, az ifjakat pedig ünnepélyesen temessék el, amelyre meghívta Efezus minden lakóját, a szegényeket és a gazdagokat is. Másnap éjjel az ifjak megjelentek a császárnak és kérték, hogy testeik az általános feltámadásra várva a barlangban maradhassanak.

A hét alvó ifjú barlangja, amelyet hagyományosan azzal a barlanggal azonosítják, ahol Szent Mária Magdolna is elhunyt, ismert zarándokhellyé vált. A szentek tisztelete elterjedt az egész keresztény világban.[3]


[1] A Mineákban az istentiszteletüket tartalmazó ünnepük október 22-én is megtalálható. Egyes forrásokban Jánost (néha Exakusztodianosz) Konstantinnak nevezik.

[2] Életírásaik legősibb változataiban ifjú katonáknak nevezik őket, de később, különösen az ikonográfiai hagyományban, gyermekekként kezdték őket ábrázolni.

[3] Sőt, tükröződik az iszlám hagyományban is.

Bálint Sándor: Ünnepi kalendáriumában (részlet)

Hét Szent Alvó ünnepe már a Szelepchényi-kódexben föltűnik. Különösen pálos misekönyveink tartották számon. Tudomásunk szerint egyetlen hazai ábrázolásunk Székesfehérvár görögkeleti szerb templomának XVIII. századi freskója.

Szent Alvóink szír eredetű legendájuk szerint Efezusban éltek, Decius császár idejében barlangba falazták őket. Kétszáz év múlva feltámadtak, és az eretnekeknek hirdették a test föltámadását. Sírjukhoz egészen a török terjeszkedésig nyugati zarándoklatok indultak Efezusba. Ünnepük Nyugatra is átkerült, a frankoknál, majd az ő misenaptárukat átvéve, hazánkban is meghonosodott.

Kódexirodalmunkban nem tűnnek föl, sem későbbi jámborsági iratainkban. Emlékezetük azonban nyilván a régi magyar évszázadokban is élt. Így a jezsuita diákság Zágráb (1724) és Kassa(1748) városában legendájukat előadja. Talán az élőszavas hagyomány is megőrizte őket, mert Varga Lajos járokszállási népköltő, egyébként olvasott ember századunk fordulóján a legendát „Metafratesz Simon és Turoniai Gergely egykorú írók nyomán versekbe foglalta,” hogy a jámbor nép legendaéhes kíváncsiságát kielégítse.’

Forrás:Hét Szent Alvó Efezusi Ifjak | Szynaxarion (wordpress.com)

A Magyar Katolikus Lexikonban:

„hét szent alvó (lat. septem dormientes): a föltámadás dogmáját illusztráló szentek. – Legendájuk 449 k. Efezusban tűnt föl gör. nyelven, majd hamarosan K-en és Ny-on is nagyon népszerű lett, még a →Koránba is bekerült. E legenda szerint Decius cs. (ur. 249-51) K-i útján, Efezusban bírói széke elé idézte a ker-eket, köztük 7 ifjút, akik a kihallgatás után kimenekültek a városból és egy közeli barlangba rejtőztek el. A cs. rendeletére a barlangot befalazták. II. Theodósziosz idejében (ur. 408-50), mintha tegnap aludtak volna el, fölébredtek, tanúskodtak a föltámadásról, majd meghaltak és uabban a barlangban temették őket el. Efezusban és Arabisszoszban (Kappadókia) zarándokhelyek alakultak ki. 1935 k. Efezusban osztrák régészek tártak föl egy földalatti temetőt, s megtalálták a ~ tiszt-ének nyomait. – Ü.: K-en okt. 22, 23, 24, Ny-on: jún. 27., júl. 27. – Mo-on a ~ ünnepe már a Szelepcsényi-kódexben föltűnik. Különösen pálos misekv-eink tartották számon. Egyetlen hazai ábrázolásunk Székesfehérvár g.k. szerb tp-ának 18. sz. freskója. Kódexirod-unkban nem tűnnek föl, sem későbbi jámborsági iratainkban. Emlékezetük a régi m. évsz-okban élt. A jezsuita diákság Zágrábban (1724) és Kassán (1748) legendájukat előadta. Az élőszavas hagyomány is megőrizhette őket, mert Varga Lajos jászárokszállási népköltő (olvasott ember) a 20. sz. fordulóján a legendát „Metafratesz Simon és Turoniai Gergely egykorú írók nyomán versekbe foglalta”. **

BS XI:900. – Bálint II:118. – Schölzhorn, Leo Maria: Szűz Mária Efezusban. Ford. Búzás József. Bécs-Pozsony-Bp., 1990.””

Forrás: hét szent alvó – Magyar Katolikus Lexikon

Augusztus 4. előestélyén végzendnő: Az efezusi hét szent ifjú és Eudokia szentéletű vértanú anya emléke.

A CSÜTÖRTÖK ESTI ALKONYATI ZSOLOZSMÁN

„Uram, tehozzád” után:

8. hang

A törvényszegő nép törvényszegők között keresztrefeszítésre ítélt * téged, Jézusom, * a világmindenség Uralkodóját és Urát. * Amint a föld e merészséget meglátta, * teljes egészében megrendült, * és a mindenség Teremtőjének *’ hirdetett, téged, Uralkodónk!

A törvény átkától és áthágásától * megszabadultunk mindannyian, * mert az Úr, hogy a törvényt megszüntesse, * a tiszteletreméltó keresztre fölemelkedett, * és onnan szüntelenül áldást, kegyelmet és irgalmat áraszt reánk, *’ kik magasztaljuk az ő szenvedéseit.

Hogy meggyógyíthasd sebeinket, Emberszerető, * megsebesítetted kezedet. * Hogy az üdvösség útján járass, Urunk, mindnyájunkat, * átlyuggaszttattad a kereszten lábadat, * melyet mikor az ősszülő a Paradicsomban meglátott, *’ akkor elrejtezkedett.

4. hang. Minta: Mint a vértanúk…

Az Istennek engedelmeskedő * boldog gyermekek * megvetették a törvényszegő rendelkezést, * megbilincselten feloldozták az eltévelyedés bilincsét, * a világ kitüntetéseit elutasították, * s olyan kitüntetést nyertek, * mely őket dicsőségessé tette, *’ és megszerezte nekik a mennyország boldogságát.

A bajvívás mérkőzésére * keményen edzettétek magatokat, * a barlangban rejtőzködtetek, ó szentek, * szüntelen imádsággal könyörögtetek az Úrhoz, * hogy adjon nektek bátorságot és erőt. * Az Emberszerető az ítélet után elaltatott benneteket * és isteni hatalommal úgy rendelkezett, *’ hogy mindnyájan békében megmaradjatok.

Titok titkot ér a szentek életében. * Életüket befejezték és többé nem érzékeltek, * azután fölébredtek és megdöbbentek. * A holtak föltámadásának hihetőbbé tételére történtek mindezek. * Látva ezt a föltámadás tagadói, *’ az igaz hitben megerősödtek és dicsőítették a vértanúkat.

Dicsőség… most és… 4. hang

Mint kereszten függő Bárányt és Pásztort, megpillantott téged, * a Bárányka, a te Édesanyád, * jajongott és felkiáltott anyai fájdalmában: * Ó, szerelmetes Fiam, * hogy feszíthettek téged, Hosszútürelmű, a kereszt fájára? * Ó, hogy szegezhették oda kezedet és lábadat a törvényszegők, Istenige? *’ Hogyan onthatták, Uralkodó, véredet?

Előverses sztihirák:

8. hang

Krisztus Isten, fölemeltek a keresztre, * és üdvözítetted az emberi nemet. *’ Dicsőítjük a te szenvedésedet!

Krisztus Isten, fölfeszítettek a keresztre, * és megnyitottad az Édenkert ajtaját. *’ Dicsőítünk téged, ó Megváltónk!

Urunknak vértanúi, * kik minden helyet megszenteltek * és minden betegséget meggyógyíttok, * most is kérünk titeket: * hogy imádkozzatok érettünk, *’ lelkünk az ellenség cselvetéseitől megmeneküljön!

Dicsőség… most és…

Meglátott az Istenszülő a kereszten haldokolva és fölkiáltott: * Ó jaj, hogyan viselheted a fájdalmat, legédesebb Fiam! * A te lándzsád szívemet szúrja át, * szenvedésed bensőmet égeti! * De egyszersmind énekekben magasztallak téged, * mert mindezeket önként szenveded, *’ hogy üdvözítsd az emberi nemet.

Tropár(ok):

4. hang

A te szent vértanúid, Uram, * az ő szenvedéseikért hervadhatatlan koszorúkat nyertek tőled, Istenünk, * mert a te erődet bírván, * kínzóikat megszégyenítették * és az ördögök tehetetlen vakmerőségeit megtörték. * Az ő imádságaik által *’ üdvözítsd, Jóságos, a mi lelkünket!

Dicsőség… most és…

Legszeplőtelenebb Szűz, * Krisztus Istenünknek anyja, * tőr járta át a Te legszentebb lelkedet, * mikor Fiadat és Istenedet önként megfeszítve láttad. * Ne szűnjél, ó áldott, Őt imádni, * hogy ajándékozza nekünk *’ vétkeink bocsánatát.

SOUBIROUS SZENT BERNADETT

*Lourdes, 1844. február 17. +Nevers, 1879. április 16.

Nagypéntek – “Rettenetes és különös titok történik ma a szemeink előtt”

A világ Teremtője egy kis alagsorban kialakított nyugat-magyarországi kápolnában nyugszik..

„RETTENETES ÉS KÜLÖNÖS TITOK történik ma szemeink előtt: * az Érinthetetlent elfogták, * ki Ádámot az átok kötelékeiből feloldozta, azt megkötözik; * aki a szíveket és veséket vizsgálja, * igazságtalan vizsgálat alá vetik, * azt, aki a feneketlen mélységet betölté, * a tömlöcbe taszítják; * s aki előtt a mennyei erők rettegve állanak, * azt Pilátus elé állítják, * a Teremtő arcát teremtmény veri, * az élők és holtak bíráját keresztfára ítélik, * a pokol legyőzőjét sírba teszik. * Ki mindezeket kegyesen elszenvedted * és az átoktól mindnyájunkat megszabadítottál, *’ ártatlanul szenvedő Urunk, dicsőség néked!”

Részlet a nagypénteki alkonyati istentiszteletből

A fásultság -írta Lépcsős Szent János

A fásultság (Nagyböjt 4. vasárnapja)

„Az orvos reggel látogatja a betegeket, a fásultság meg délben az aszkétákat. Vendéglátást ajánl a fásultság, és rávesz, hogy kétkezi munkából alamizsnálkodjunk. Lelkesen buzdít a beteglátogatásra, eszünkbe juttatva azt, aki így szólt: „Beteg voltam és meglátogattatok.” Rávesz, hogy elmenjünk a csüggedőkhöz, a kishitűekhez: „Bátorítsátok a kislelkűeket!” – javasolja a kishitű. Amikor imádkozunk, halaszthatatlan teendőket juttat eszünkbe, és mindent elkövet az esztelen, hogy minket onnan, mint valami kötőfékkel, ésszerű módon elvonjon.

Részlet Létrás Szent János: Mennyekbe vezető létra, Görögkatolikus Szemle füzetek, 13. fejezet, 103.oldal

Jeruzsálemi Szent Kürillosz emléknapja -március 18

„Utána a pap kiáltja: Emeljétek fel szíveteket! Mert valóban, ebben az órában, amelybe beleremegünk, fel kell emelni szívünket Istenhez és nem hagyhatjuk itt lenn a földön, és a földies dolgok közepette. Hatalommal parancsolja tehát a pap abban az órában, hogy tegyünk félre minden földi gondot, a házunkkal való törődést, és legyen szívünk a mennyben az emberszerető Istennel.

Erre válaszoljátok: Fölemeltük az Úrhoz! Ezzel elismeritek, hogy egyetértetek vele. Egyetlen egy se legyen jelen olyan, hogy csak szájával mondja, Fölemeltük az Úrhoz!, gondolatai gondjai azonban a mindennapos dolgok körül forognak. Mert mindig Istenre kell gondolnunk. Ha pedig ez az emberi gyöngeség miatt nem lehetséges, akkor legalább arra az egy órára tartsuk tiszteletben.”

Részlet az ötödik müsztagógikus katekézisből, Jeruzsálemi Szent Kürillosz összes művei, 238.oldal

Kirillosz vagy Cirill jeruzsálemi főpap

“Szent Kirillosz Jeruzsálemben született 313-ban. Pappá szentelése után tehetségének köszönhetően feladatul kapta a keresztségre jelentkezettek nagyböjti oktatását. Mindmáig híresek a „keresztségi katekézisei”, amelyeket még püspöki működése előtt (vagy kezdetén) mondhatott el. 350-ben Kirilloszt Jeruzsálem püspökévé választották, bár természete szerint kerülte volna a viszályokat, mégis hamar összetűzésbe került Caesarea metropolitájával, az ariánus Akakiosszal, aki folyton áskálódott ellene. Ennek az lett a következménye, hogy a püspököt több ízben száműzték. 378-ban, Valens császár halála évében véglegesen visszafoglalhatta püspöki székét, ám Jeruzsálemben egy lelkileg teljesen lepusztult várost talált. Minden erejét arra fordította, hogy rendezze az egyház helyzetét, és megszilárdítsa az igaz hitet. 381-ben a II. Egyetemes Zsinaton az igaz hit védelmezői között volt mindvégig. Élete utolsó éveiben igyekezett helyreállítani a békét városában. 387-ben halt meg.” Forrás:Hajdúdorogi Főegyházmegye (gorogkatolikus.hu)

„A vámszedő és a farizeus közötti különbséget megértvén, én lelkem”

AZ ELŐBÖJTI IDŐSZAK

A VÁMOS ÉS FARIZEUS VASÁRNAPJÁNAK ELŐESTJÉN

Uram, tehozzád… után:

1. hang

“Uram, tehozzád kiáltok, / hallgass meg engem; / figyelmezz imádságom hangjára, / midőn tehozzád kiáltok; /’ hallgass meg engem, Uram!

Igazodjék fel az én imádságom, / mint a tömjénfüst a te színed elé; / kezeimnek fölemelése / esti áldozat gyanánt. /’ Hallgass meg engem, Uram!

1. hang

“A mi esti imádságainkat / fogadd el, szent Uram, / és add meg bűneink bocsánatát, / ki a feltámadást /’ kinyilatkoztattad nékünk.

Kerüljétek meg népek a Siont, / és vegyétek körül falait, / és dicsérjétek az ottan halottaiból föltámadott Üdvözítőt, / mert ő a mi Istenünk, /’ aki bűneinkből megváltott minket!

Jertek, ó népek, / énekeljük és buzgón imádjuk Krisztust, / dicsőítvén az ő halottaiból való föltámadását, / mert ő a mi Istenünk, /’ ki a világot megmenté a gonosznak álnokságától!

Egek örvendezzetek, / harsogjatok a föld alapjai, / hegyi bércek vigadjatok: / Mert íme, Emmánuel vétkeinket a keresztre szegezé, / s megtörvén a halált, életet adott nekünk, / s Ádámot sírjából föltámasztotta, /’ mint emberszerető!

A keresztre testileg önszántából megfeszített / kínszenvedett, eltemetett / és halottaiból föltámadott Üdvözítőt énekeljük mondván: / Az igaz hitben erősítsd meg a te Egyházadat Krisztus, / és adj békés életet nekünk, /’ mint jóságos és emberszerető!

A te éltető sírod előtt állván mi méltatlanok, / dicsőítjük a te kimondhatatlan kegyességedet Krisztus Istenünk, / mert ártatlanul a keresztet és a halált elviselted, / hogy a világnak feltámadást ajándékozz, /’ mint emberszerető.

Az Atyával egyenlően kezdet nélkül való / és egyenlő örökéletű Igét, / aki magára kifejezhetetlen módon, / szűzi testből testet vett, / s érettünk önként kereszthalált szenvedett, / és dicsőséggel föltámadt, / énekeljük mondván: / Életadó Urunk, /’ lelkünk Üdvözítője, dicsőség néked!

1. hang

A vámszedő és a farizeus közötti különbséget / megértvén, én lelkem, / a farizeus kevélységét gyűlöld, / és a bűnbánó vámos alázatos imájához ragaszkodjál, mondván: / Istenem, tisztítsd meg bűnös lelkemet, /’ és könyörülj rajtam!

A farizeus dicsekvő hangját, / ó hívek megvetve, / és a vámszedő töredelmes imádságát követve, / ne fuvalkodjunk fel elménkben, / hanem megalázva magunkat / töredelmes szívvel kiáltsuk: /’ Isten, tisztíts meg bűneinkből!

8. hang

A tetteivel dicsekvő, / és önmagát igaznak valló farizeust elítélted Uram, / az alázatos vámost pedig, / ki bűneinek elengedéséért fohászkodott, / kegyelmedbe fogadtad, / mert te nem a bölcselkedők kevély szavára figyelsz, / hanem a töredelmes szívet tekinted. / Azért mi is alázattal leborulunk / az érettünk kínokat szenvedő előtt / kérvén őt, adjon nekünk bűnbocsánatot /’ és gazdag kegyelmet.

Dicsőség… 8. hang

Mindenható Uram! / Tudom mily nagy hatással bírnak a könnyek, / Ezekiást a halál torkából szabadították ki, / a bűnös asszonyt sok évi vétkezéseitől oldották fel, / a vámszedőt pedig a farizeus fölött igazolták. / Kérlek, számíts engem is ezekhez, /’ és könyörülj rajtam!

Most és… 1. hang

Az emberi nemből kisarjadzott dicsőségét e világnak, / az Istennek szülőjét, / a mennynek ajtaját, / az angyalok dicséretét és a hívek büszkeségét, / Szűz Máriát énekeljük, / mert ő lett az Istenség ege és hajléka. / Ő törte meg a régi ellenkezést, / ő hozott békét nekünk, / és a mennyek országát megnyitá előttünk. / A hit ezen erősségét bírván, / védelmezőnk van a tőle született Urunkban. / Bízzatok tehát, bízzatok Isten népei, /’ mert ő legyőzi az ellenséget, mint erőteljes!”

Részlet az előesti vecsernyéből

Forrás: Januar_29._eloestejen_vecsernye.docx (live.com)

“Aki hallgatja szavamat, és tettekre is váltja”

2022.07.25.

Apostoli szakasz: Róm 3,28-4,3

Atyámfiai! Mi azt tartjuk, hogy az ember a hit által igazul meg a törvény cselekedetei nélkül. Vagy Isten csak a zsidóké volna s nem a pogányoké is? Bizony a pogányoké is, mert hiszen ugyanaz az egy Isten az, aki megigazulttá teszi a körülmetéltet a hitből és a körülmetéletlent a hit által. Lerontjuk tehát a törvényt a hit által? Dehogy is. Ellenkezőleg: megerősítjük a törvényt. Mit mondjunk tehát Ábrahámról, test szerint való atyánkról? Mit nyert el ő? Ha ugyanis Ábrahám a tettei által igazult meg, van mivel dicsekedjék; de nem az Istennél. Mert mit mond az Írás: »Ábrahám hitt Istennek, s ezt beszámították neki megigazulásul«.

Evangéliumi szakasz: Mt 7,24-8,4

Mondá az Úr: Aki hallgatja szavamat, és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házát. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja. Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem váltja tettekre, a balga emberhez hasonlít, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak. Az összedőlt és romhalmazzá vált.” Ezzel Jézus befejezte ezeket a beszédeket. A nép ámult tanításán, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók. Amikor lejött a hegyről, nagy népsokaság követte. Egyszer csak odament hozzá egy leprás, leborult előtte és kérte: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz!” Jézus kinyújtotta kezét, megérintette, s így szólt hozzá: „Akarom, tisztulj meg!” Erre az nyomban megtisztult leprájától. Ekkor Jézus ezt mondta neki: „Vigyázz, ne mondd el senkinek, hanem menj, mutasd meg magad a papnak, és ajánld fel a Mózes rendelte áldozatot bizonyságul!”

„Ha valaki házat épít, akkor először az alapokat rakja le, mert másképpen építeni lehetetlen. Csak az alapok után megy tovább az építkezés, amíg tető nem kerül a házra. Így kell a lelki harcban is történnie. Érzelemvilágunk fölötti éberséggel és a szenvedélyek legyőzésével rakjuk le lelki várunk alapjait. Ha a második fokkal visszautasítjuk a gonosz lelkek támadását, amelyet azok külső érzéki benyomásokkal ébresztenek, és határozottan álljuk a harcot, az alapokon a lelki vár falait építjük. Végül Istennek való tökéletes önátadásunkkal és összeszedettségünkkel felállítjuk a tetőt, s így befejezzük a lelki vár építését Jézus Krisztusban, akinek dicsőség legyen mindörökké. Amen.”

Részlet Sínai Szent Gergely tanításából, Kis Filokália, 68.oldal

“Jaj azoknak, akik a rosszat jónak mondják és a jót rossznak!”

Olvasmány nagyböjt második szerdáján a III. imaórán

Izajás próféta jövendölése (5,16-25):

“Ítéletében magasztos lesz a Seregek Ura, és a szent Isten megdicsőül igazságosságában. A szétszórtak pedig majd legelnek, mint a bikaborjak, és az elhagyott pusztaságon bárányok tanyáznak. Jaj azoknak, akik bűneiket nagy láncon húzzák magukkal, és törvényszegéseiket vonszolják, mint kötél a szekeret. Akik így szólnak: „Rajta! Csak igyekezzék az Úr azzal, amit művel hadd lássuk! Jöjjön el és valósuljon meg az, amit Izrael Szentje tervez, hadd ismerjük meg!” Jaj azoknak, akik a rosszat jónak mondják és a jót rossznak, akik a világosat sötétségnek teszik meg, és a sötétséget világosságnak; ami keserű, azt édesnek, az édeset meg keserűnek! Jaj azoknak, akik magukban okosak, és a saját szemükben tűnnek bölcseknek! Jaj a hőseiteknek, akik bort isznak, a hatalmasoknak, akik részegítő italokat kevernek; akik ajándékokkal megvesztegetve adnak igazat a gonosznak, és attól, akinek igaza van, elveszik igazát! Amint a tarlót elemészti a parázsló tűz, és elégeti a tűzláng, az ő gyökerük is hamuvá válik, s virágjuk elszáll, mint a por, mert elvetették a Seregek Urának törvényét, és káromolták Izrael Szentjének szavát. Ezért gerjedt fel az Úr haragja saját népe ellen, s ezért emelte föl kezét és sújtott le rá úgy, hogy megremegtek a hegyek, és holttestük szemétként került az utca közepére. Mindezzel azonban még nem csillapodott haragja, sőt keze még továbbra is ki van nyújtva!”