“A gyónással Isten mindent megbocsát”- Szent Porfíriosz

A gyónással Isten mindent megbocsát

„Ne gondoljunk vissza azokra a bűneinkre, amelyeket meggyóntunk! A bűnökre való emlékezés ártalmas. Bocsánatot kértünk? Akkor zárjuk le a dolgot! Isten a gyónásban mindent megbocsát. Nem szabad visszagondolnunk rájuk, és reménytelenségbe zárni magunkat. Legyünk alázatos szolgák Isten színe előtt! Érezzünk boldogságot és hálát bűneink elengedése miatt!

Nem egészséges, ha valaki túlságosan bánkódik bűnei miatt, és fellázad rosszabbik énje ellen, amely végül kétségbeesésbe taszítja. A reményvesztettség és kétségbeesés a legrosszabb. A Sátán csapdája, ha az ember elveszíti nyitottságát a lelki dolgok iránt, és reménytelenségbe, tehetetlenségbe, csüggedésbe esik. Akkor semmit sem képes cselekedni: használhatatlan lesz. Azt mondja: „Bűnös vagyok, nyomorult, ez vagyok, az vagyok, nem tettem ezt, nem tettem azt… Akkor kellett volna megtennem, most már késő, semmit sem tehetek…Elvesztegettem az éveimet, nem vagyok méltó.” Kialakul benne a kisebbrendűségi érzés, és meddő önvád kínozza. Tudjátok, milyen pusztító dolog ez? Ez a hamis alázat.

Ezek a kétségbeesés jelei, amikor hatalmába kerít a Sátán. Az ember odáig juthat, hogy még áldozni sem akar, mert azt gondolja: mindenre méltatlan. Tönkreteszi az egész életét, saját magát, s végül haszontalanná válik. Ez a Sátán csapdája, amit azért állít, hogy az ember elveszítse Isten szeretetébe vetett reményét. Félelmetes dolgok ezek, és Isten Lelke ellen valók.

Én is azt gondolom, hogy vétkezem. Nem haladok jól. De ami bánt, azt imába foglalom, nem zárom magamba, elmegyek a lelkiatyámhoz, meggyónom, és vége! Ne nézzünk vissza, ne vádoljuk magunkat, hogy mit nem tettünk meg! Ahogy Pál apostol mondja: „Ami mögöttem van, azt elfelejtem, ami pedig előttem van, annak nekifeszülök” (Fil 3,14.)”

Részlet Áthoszi Porfíriosz atya tanításaiból, 151.oldal

Az elsőként meghívott, dicsőséges és nagyhírű Szent András apostol emléke -November 30.

A hidegségi Szent András-templom

Forrás:http://www.hegykoikirandulas.hu/hegyko/hidegseg_szent_andras_templom.html

November 30.
+Petra, 60.

Szent János elbeszélése szerint András egyike annak a két tanítványnak, akik először követték Jézust. Kezdetben Keresztelő János tanítványai közé tartozott, de amikor meggyőződött róla, hogy Jézusban megtalálták a Messiást, hozzá csatlakozott. Ezért vitte el Jézushoz a testvérét, Simon Pétert is (Jn 1,35–42).

Ereklyéit a 4. századtól Konstantinápolyban őrizték, 1208-ban erőszakkal vitték át Amalfiba. II. Pius pápasága idején, 1462-ben a fejet Rómába vitték. 1964-ben, a keleti és nyugati Egyház kiengesztelődésének jeleként a pápa átadta a konstantinápolyi pátriárkának, és Petrába, vértanúsága helyére került vissza.

András életéről — aki az elsők között követte Krisztus hívó szavát: ,,Jöjjetek utánam, én emberhalásszá teszlek titeket!” — az evangéliumokból keveset tudunk meg. Annál többet mond el az András Cselekedetei című apokrif könyv. Elbeszéli, hogy milyen viszontagságok közepette vitte Krisztus örömhírét András apostol Örményország napégette pusztaságain, Kurdisztán szakadékos hegyein át a Fekete- tenger partjáig. Feltűnik a szkíták földjén is, és hirdeti az evangéliumot a nomád pásztorok és vadászok sátraiban. Végigjárja Thrákiát és Görögországot, míg végül Achaiában Aegeas prokonzul elé állítják.

A helytartó megkérdezte tőle: ,,Te vagy az az András, aki lerontod a bálványok templomát, és az embereket abba a babonás szektába csábítod, amelynek kiirtására a római császárok parancsot adtak?” András így válaszolt: ,,A római császárok még nem ismerték föl, hogy Isten Fia minden ember üdvösségéért jött el”, és meggyőző tanúságot tett Jézus mellett.

Aegeas kifakadt: ,,Csodálkozom rajta, hogy értelmes ember létedre hogyan tudsz olyan valakit követni, akiről magad mondod, hogy keresztre feszítették.” Erre András elmagyarázta, hogy Jézus kereszthalála misztérium, és hajlandónak mutatta magát arra, hogy e misztériumról többet is elmondjon, ha a helytartó hallani akarja. Aegeas így felelt erre: ,,Én türelemmel meghallgatlak, de ha te utána nem teszed meg engedelmesen, amit mondok neked, magad is megtapasztalhatod a kereszt misztériumát!”

András egy nagy beszédben föltárta a kereszt által történt megváltást. A helytartó egyre türelmetlenebbül hallgatta. Végezetül börtönbe küldte, hogy András rájöjjön: teljesen értelmetlen dolog önként a kereszthalált vállalni és kitenni magát a legszörnyűbb kínoknak. Amikor a legválogatottabb kínzások sem törték meg, parancsot adott, hogy feszítsék keresztre.

Amikor András megpillantotta a számára készített keresztet, hangosan fölkiáltott: ,,Üdvözlégy, szeretett kereszt! Te szépséget és ragyogást nyertél az Úr tagjaitól. Mert mielőtt az Úr fölszállt volna reád, a föld rémülete voltál, most azonban rajtad keresztül az én Uramhoz megyek!”

Miután megfeszítették, két napig függött András a fán, s a legenda szerint ő maga tartotta vissza az embereket attól, hogy levegyék. A harmadik napon véget értek kínjai. Halála pillanatában csodálatos fény ragyogta körül, és Krisztus hűséges vértanúja látta, hogy dicsőségében jön el érte az Úr. Forrás:https://archiv.katolikus.hu/szentek/szent232.html

Litiai sztihirák:

Saját (bolgár) dallamú énekversek.

1. hang. (Jeruzsálemi Andrástól)

Az elsőként meghívott tanítvány, * a te szenvedéseid követője, Uram, * András apostol hasonló lett hozzád, * és azokat, akik egykor a tudatlanság mélységébe tévedtek, * kereszted horgával kiemelte, * és tehozzád vezette. * Azért mi híven hangoztatjuk neked: * Az ő könyörgésére, végtelenül jóságos, * életünket tedd békéssé, * és üdvözítsd a mi lelkünket!

Anatoliosz énekei.

Magasztaljuk, hívek, Péter testvérét, Krisztus tanítványát, Andrást, * mert ő egykor hálóval kutatta a tengert, * és halakat fogott, * most meg a világot halássza a kereszt vesszejével, * s a pogány nemzeteket irányítja az eltévelyedésből a keresztség felé. * Krisztus színe előtt áll, * békességet kér a világnak * és nagy irgalmat a mi lelkünknek.

A szellemi tüzet, mely megvilágosítja az elmét, * és elégeti a bűnöket, * szívébe fogadta Krisztus tanítványa, az apostol, * és bevilágít tanításának titokzatos sugaraival * a nemzetek világtalan szívébe, * és újra elégeti az istentagadók mese-forgácsát. * Mert a Lélek tüze ilyen munkát végez. * Ó szokatlan és félelmetes csoda! * A földi nyelv, az anyagi természet, * a sárból való test * szellemi és anyagtalan ismeretet fogad be! * Kifejezhetetlen dolgok beavatottja, * égi dolgok szemlélője, esedezzél, * hogy megvilágosodjon a mi lelkünk!

8. hang.

A vágyva vágyott Istent megláttad * a földön, testben jártában, * Istent látó „Elsőként-meghívott”, * s testvérbátyádnak örvendve kiáltottad: * Megtaláltuk, Simon, akit olyan nagyon vártunk! * Az Üdvözítőnek pedig Dávid szavával ezt mondottad: * Amint kívánkozik a szarvas a forrás vizéhez, * úgy kívánkozik lelkem hozzád, Krisztus Isten! * Azért a vágyva-vágyotthoz csatlakoztál, * s ahhoz, aki után vágyakoztál, * a kereszt révén eljutottál, * mint igazi tanítvány és bölcs követője az ő kereszten tűrt szenvedéseinek.* Azért részesévé lettél dicsőségének is. * Esedezzél szüntelenül a mi lelkünkért!

Dicsőség… 8. hang.

Jeruzsálemi Andrástól.

Magasztaljuk a hit hirdetőjét * és az Ige szolgáját, Andrást, * mert ő az embereket a mélységből kihalássza, * vessző helyett a keresztet tartva kezében. * A kereszt erejét bocsátotta le horgászzsinórként * és odaadta Istennek kedvesen fogadott áldozatként. * Magasztaljuk őt mindenkor, ó hívek, * Krisztus tanítványainak karával egyetemben, * hogy könyörögjön hozzá, * és ő kegyes legyen hozzánk az ítélet napján!

Most és… Theotokion (az Istenszülőnek):

Nagyasszonyunk, fogadd el szolgáid imádságát, * és ments meg minket minden ínségtől és szorongatástól! (Forrás: Ménea)

Liturgia az élet 8. rész – A nagy bemenet

A görögkatolikus templom, a Szent Liturgia különleges és szokatlan lehet azoknak, akik nem abban nevelkedtek. Aki viszont közel kerül hozzá, mélyebben megismeri, annak csodálatos világ tárul fel: „egy ablak a természetfelettire”. Erre az útra hívja a felfedező kedvűeket dr. Papp Miklós görögkatolikus áldozópap, egyetemi tanár.

“A gyónás után az illúzió veszít hatásából, majd jóllehet nem azonnal, a teljes gyógyulás is bekövetkezik”

Áthoszi Sziluán (1866-1938)

Részlet a Szofronyij (Szaharov) apát: A Szent Hegy titka című könyvből, 78-80.oldal

A lelki küzdelem jórészt egy valódi csatához hasonlít, mivel elsősorban bátorságot igényel. A lelki bátorság abban mutatkozik meg, hogy az ember szilárdan bízik Isten irgalmában. A bátor szerzetes, ha bűnbe esik is, vagy enged a csábításnak, és letér a helyes útról, egészen odáig, hogy az ördögnek kezd szolgálni, nem veszíti el a fejét, hanem azon nyomban Istenbe vezeti minden reményét, bünbánatot tart, és így győzi le az ellenségeit. A gyáva lélek viszont zavarba jön, kétségbeesik, így vesztébe rohan.

Ha valaki letér a helyes útról, és illúzió rabjává válik, először is bűnbánatot kell tartania, és mindent fel kell tárnia gyóntatója előtt. A gyónás után az illúzió veszít hatásából, majd jóllehet nem azonnal, a teljes gyógyulás is bekövetkezik.

Sokan térnek le a helyes útról, ám sajnos kevesen találnak rá vissza. Sokan részesülnek a kezdetben kegyelemben, de miután elveszítették, igen kevesen szerzik vissza.

A sztarec látogatója megkérdezte:

  • Szentéletű Kolobosz János (megj.:V.századi egyiptomi szerzetes) vajon miért kezdett könyörögni, hogy a szenvedélyei térjenek vissza?

Sziluán atya ezt válaszolta:

  • Mivel forró bűnbánatot tartott, hamar legyűrte a szenvedélyeket, de nem kapta meg a világért való szeretetet és imádságot, és amikor érezte, hogy a szenvedélyek már békén hagyják, az ima is meggyöngült benne. Ezért kezdett könyörögni, hogy a szenvedélyek térjenek vissza, mivel a szenvedélyek elleni küzdelme szüntelen forró imádságban folyt. Ám ha a szenvedélyek legyűrése után a világért való imádságot is elnyerte volna, nem lett volna szüksége arra, hogy a kisértések visszatérjenek, mert amíg az ember a szenvedélyekkel küzd, nem képes tisztán szemlélni Istent, és nem tud teljes lélekből imádkozni a világért.

A szerzetes tovább kérdezte:

  • Miért mondta egy sztarec Nagy Szent Poiménnak, hogy engedje be szívébe a gondolatot, és csak azután küzdjön ellene, egy másik, kevésbé tapasztalt szerzetesnek pedig éppen az ellenkezőjét javasolta, hogy azonnal űzze el magától a gondolatot? A sztarec ezt válaszolta:
  • Ebből a tanácsból is látható, hogy voltak atyák, akik úgy küzdöttek, hogy előbb beengedték a kisértő gondolatot a szívükbe, és csak ezután vették fel ellene a küzdelmet. Két különböző állapotról van szó. Az egyik esetben az ember még nem képes az elméjét megőrizni, a gondolatok a szívébe hatolnak, és csak ezután veszi fel velük a küzdelmet. Ez olyan játszma, amelyben veszíteni is lehet. A másik esetben a szerzetes nem a gyöngesége folytán, hanem tudatosan engedi a szívébe a gondolatot, hogy hatását minden oldalról szemügyre vehesse; ám ez a módszer sem egyeztethető össze Isten szemlélésével, ezért a legjobb, ha az ember egyáltalán nem engedi be efféle gondolatokat, hanem tiszta elmével imádkozik.

Az a tapasztalatlan barát pedig, akinek a sztarec azt tanácsolta, hogy azon nyomban űzze el a kisértő gondolatot, és semmiféle párbeszédbe ne kezdjen velük, azért kapta ezt a tanácsot, mert gyönge volt, és nem volt képes ellenállni. Ám a sztarec tanácsa ellenére sem tudta feltartóztatni őket, és az ő irányításával még csak tanulta ennek a tudományát. Nagy Szent Poimén viszont, erősebb és tapasztaltabb volt a lelki küzdelemben, ennek ellenére jobb, ha az ember tisztán megőrzi az elméjét minden gondolattól, és teljes lelkéből imádkozik, mert a tisztán imádkozó elme az Úrtól kap megvilágosodást.

  • Hogyan képes az ember tisztán megőrizni elméjét?
  • Szent atyáink ránk hagyták az elme szívben mondott imájáról szóló tanítást. Ezzel lehet az elmét megőrizni, nem ismerek más, jobb módszert, amely lehetővé tenné Isten parancsolatainak a megtartását.

Fiatalok nemegyszer feltették a sztarecnek a kérdést, hogy milyen utat válasszanak maguknak az életben, ő pedig különböző tanácsokat adott. Volt, akiket a teológiára küldött, hogy később az Egyházban papi szolgálatot vállaljanak. Másoknak arra adott áldást, hogy tanuljanak, de a tanulást kössék össze az imával és a szerzetesi aszkézissel. Ismét másoknak azt tanácsolta, hogy ne törekedjenek műveltségre, hanem minden erejüket szenteljék az imának és a lelki küzdelemnek.”

Napi evangélium a karácsony előtti bőjt 14. napján- 2019.11.28.

Lukács evangéliumából 13,1-9.

A bűnbánat szükségessége.

„13 1Épp jött néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus áldozatuk vérével vegyítette. 2Erre ezt mondta: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, azért, hogy így jártak? 3Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mind. 4Vagy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony, és agyonzúzta őket, azt hiszitek, hogy bűnösebbek voltak, mint Jeruzsálem lakói közül bárki? 5Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.”

A terméketlen fügefa.

6Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek a szőlejében volt egy fügefa. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. 7Erre így szólt vincellérjéhez: Három év óta mindig jövök, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? 8De az így válaszolt: Uram, hagyd még egy évig! Körülásom és megtrágyázom, 9hátha terem jövőre? Ha mégsem, akkor majd kivágod.” „

Részlet Ladocsi Gáspár: Keresztényüldözés a Római Birodalomban című könyvből, 176-177.oldal

A Liciniustól elrendelt keresztényüldözés

„Licinius 313-ban Perintusnál teljes győzelmet aratott Maximinus Daia felett, így a Kelet-Római Birodalom tejhatalmú ura lett. A béke mégsem jött el. Közte, és sógora, Konstantin között polgárháború robbant ki, mely az utóbbi győzelmével végződött. 324-ben Licinius lemondásra kényszerült. A megelőző rövid „békeéveket” arra használta, hogy újabb összecsapásra készülődött, és felélesztette a keresztényüldözést; a keresztények támaszából üldözőjük lett. Magáról addig ugyan azt híresztelte, hogy Philippus Arabs leszármazottja, akiről kezdték terjeszteni, hogy keresztény volt. Licinius keresztényellenes rendelkezései kegyetlenséget mutatnak, és módszeresen felépítettek voltak. Üldözése a császári palotában vette kezdetét.

Először saját házából űzte el a keresztényeket, és a szerencsétlen ezzel megfosztotta magát attól az imádságtól, amelyet ezek az ő érdekében intéztek Istenhez, attól az imától, amit a hagyományos tanítás szerint mindenki érdekében mondanunk kell. Azután megparancsolta, hogy minden városban különítsék el a katonákat és fosszák meg rendfokozatuktól, ha nem hajlandók áldozatot bemutatni a démonoknak. És ezek még kis dolgok voltak a súlyosabb intézkedésekhez képest. (…) Büntetés is sújtotta azokat, akik megkönyörültek a foglyokon, vagyis ugyanazt kellett elszenvedniük, mint azoknak, akiken megkönyörültek: bilincsbe verték és börtönbe csukták őket, és ugyanazt a büntetést állták ki az emberszeretetet gyakorlók, mint az elitéltek. (…)

(Euszebiosz, Historia Ecclesiae, X,8-10-16; ford.Baán istván).”

” A katonaszentek közül a szebasztei 40 vértanú lett a leghíresebb. Mindannyian a híres 12. légióhoz (Legio fulminata) tartoztak, amely évszázadokon át Örményországban tevékenykedett. Az egyik tiszt, Szent Polieuktosz még Decius uralma alatt lett vértanú. Már egy második századi apologéta beszámol arról, hogy egy keresztény katonákból álló kis csoport annak idején Marcus Aureliusszal tartott, s imájukkal az egész hadsereget megmentő esőt sikerült kikönyörögniük. Ez az évszázadokon át továbbadott hagyomány lelkesíttette a keresztény katonákat, de csak élesebé tehette Licinius caesar tisztjeinek szigorúságát és a keresztények iránti bizalmatlanságát. A szent katonák Licinius uralma alatt harcoltak és Kr.u. 320 körül megtagadták a bálványok előtti áldozatbemutatást. Ezért arra lettek ítélve, hogy egy befagyott tó jegén töltsék az éjszakát. Nem messze Tőlük felmelegítettek egy fürdőt. Az egyik katona, aki már nem bírta a hideget, a fürdőhöz rohant fölmelegedni, de azonnal meghalt. Ekkor helyébe az Aglaiosz nevű porkoláb állt be a vértanúk közzé. Másnap aztán eltörték végtagjaikat és elégették holttestüket. Ereklyéit Péter, a város püspöke összegyűjtötte és tisztességgel eltemette. Végrendelet is maradt tőlük, amely egészen hitelesnek tűnik. Nevüket ennek alapján számba vehetjük, és egyik vecsernyei sztihidában el is énekeljük: Kürion, Kandidosz, Domnosz, Vivianosz, Angiasz, Hészükhiosz, Eunoikosz, Melitón, Iliádész, Alexandrosz, Szakedon, Bálész, Priszkosz, Khudion, Hérakliosz, Ekdikliosz, János, Filoktimon, Fláviusz, Xantiosz, Velerius, Miklós, Athanásziosz, Theofilosz, Lüszimakhosz, Gaiosz, Klaudiosz, Szmaragdosz, Sziszinniosz, Leontiosz, Aetiosz, Akákiosz, Dometianosz, Gorgoniosz, Julianosz, Agliaiosz. Már Szent Bazil, Szent Efrém és Nüsszai Szent Gergely is dicsőítő beszédet mondtak Róluk, s tiszteletük a nyugati egyházban is elterjedt. Ünnepük március 9-én van.” Forrás:https://sztojkaliceumiskolankrol.blogspot.com/2017/08/kapolna_14.html

„Az Istenben elmerült ember imája”

Lépcsős János (Klimakosz 580 – 650)

Gondolatok a kis filokáliából

A Keleti Egyház szerzetesatyáinak tanításai az imádságról

„Kerüljétek imádságotokban a sok szót. Egyetlen szó elég volt ahhoz, hogy a vámos és a tékozló fiú elnyerje Isten bocsánatát. Ne iktassatok imádságtokba hosszú elmélkedéseket. Mily gyakran meghatja az édesapát kisgyermekének egyszerű, újra és újra ismételt gagyogása. Ne bocsátkozzatok ezért hosszú gondolatmenetekbe, hogy lelketek a szavak keresésében szét ne szóródjon. A hit egyetlen szava üdvözítette a kereszten függő latort. Az imádkozó gondolat-bősége a képek özönét idézi fel, szétzilálja a lelketmíg egy folyton ismételt szó sokszor összeszedetté teszi azt.

Ha az imádságban egy szó megvígasztalt és szíven talált benneteket, maradjatok annál, mert az őrzőangyalotok veletek akar imádkozni. Ne bízzatok magatokban még akkor sem, ha a megtisztulás útja már mögöttetek van. Gyakoroljátok inkább mély alázatosságot, és így annál nagyobb reménység tölt el benneteket. Ha már ti is felemelkedtetek az erények lépcsőfokain, csak akkor kérjétek igazán Szent Pál szavainak megfelelően, a bűnök bocsánatát: “Én vagyok a bűnösök között az első.” (1Tim 1, 15). Az olaj és a só adják a savát és borsát az ételnek, a tisztaság és a bánat könnyei pedig az imádság szárnyai. Ha megszereztétek a szelídséget és elhagytátok a haragot, akkor már nincs szükségetek sokra, hogy lelketek megszabaduljon a rabságból. Amíg nem jutottunk el az igazi imádságra, hasonlítunk azokhoz a kisgyermekekhez, akik első lépéseiket próbálgatják. Törekedjetek az egyszerű imádságra.”

Liturgia az élet 3. rész – A liturgikus öltözet

A görögkatolikus templom, a Liturgia különleges és szokatlan lehet azoknak, akik nem abban nevelkedtek. Aki viszont közel kerül hozzá, mélyebben megismeri, annak csodálatos világ tárul fel: „egy ablak a természetfelettire”. Erre az útra hívja a felfedező kedvűeket dr. Papp Miklós görögkatolikus áldozópap, egyetemi tanár.