„Nehéz próbatétel részesei lettünk”

Kocsis Fülöp: Jobban oda kell figyelnünk az Úristenre, hátha ez a mostani helyzet jobban megtanít minket arra, hogy fölismerjük és értékeljük nekünk küldött ajándékait.

Lázin Miklós András
2020. december 1. kedd. 4:49

Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20201201-nehez-probatetel-reszesei-lettunk


“Nagy- és dédszüleink ezerszer rosszabb helyzetben éltek – és haltak – a világháborúk és országvesztések idején, mégsem a félelem volt a lelkükben az úr, a bombazáporban is bizalommal tekintettek Istenre – mondta lapunknak Kocsis Fülöp görögkatolikus püspök, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája.

Az igazi baj az, ha a reményt veszítjük el – hangsúlyozta a görögkatolikus püspök.

– Tavasszal azt mondta nekünk, a járvány Isten üzenete. Ez ügyben számított ilyen hosszú kommunikációra?

– Szerintem nem vagyok egyedül, aki reménykedett abban, hogy nem lesz ennyire hosszan tartó ez az üzenet. Akkor jobban meg voltunk rémülve, és általánosságban abban bíztunk, hogy a sokkon hamar túljutunk. Most meg azt látjuk, hogy a nyakunkon maradt. Minél jobban ráébred az ember a saját esendőségére és kiszolgáltatottságára, annál világosabb lesz számára, hogy függ valakitől. Ezért is volna ez jó lehetőség az Istenhez fordulásra, de úgy tűnik, továbbra is kevesen ébrednek föl.

– Miként látja a hívek megértési és tűrőképességét?

– Szomorú, de szerintem a templomba járó keresztények jó része is még mindig csekélységeken problémázik. Kellemetlen a maszk viselése, belefáradtam a képernyőkapcsolatokba, be vagyok zárva a lakásomba, mi lesz a munkahelyemmel – ilyen kérdésekkel bajlódunk. Tehát nem az Istenre figyelve élünk, hanem a világ dolgai lebegnek a szemünk előtt, ezek állnak figyelmünk középpontjában. Méltatlankodunk, ha nem úgy halad a sorsunk, ahogy mi azt korábban szépen elképzeltük. Pedig a helyzet fordulhat akár sokkal rosszabbra is. De nem ez a baj, hanem az, ha a reményt veszítjük el. Hiszen éppen a remény és a bizalom erősíthet meg minket abban, hogy nincs mitől félni.

– De van mitől félni…

– Sokan azt hiszik. Nagy- és dédszüleink ezerszer rosszabb helyzetben éltek – és haltak – a világháborúk és országvesztések idején, mégsem a félelem volt a lelkükben az úr. Azzal nem jutottak volna előre. A bombazáporban is bizalommal tekintettek Istenre. Ma sok ember gondolkodásában mi az első? Kellemetlen a maszk? Igaz. Sokan meghalnak? Ez is fájdalmas valóság! Az orvosok és az ápolók rettentően leterheltek? Igen, leginkább ők állnak a frontvonalban. De ez még nem a világ vége! Egy nehéz próbatétel részesei lettünk, mi azonban az élet kényelmeihez ragaszkodva még mindig nem merünk Istenre hagyatkozni.

– A vírusidőszak felfogható egyfajta böjtnek?

– Pontosan. A karácsonyi böjti időszak kicsiben ezt jeleníti meg. Önként lemondok a számomra kedves javakról és ételekről, ezáltal még jobban megnyílok Isten felé. Ez a lelki nyitottság, belső szabadság kell ahhoz, hogy lássam, mi a feladatom a világban. Ennek eredménye az is, hogy világosan látom, nincs mitől félnem.

– Ön szerint a jelenlegi válság összerántja vagy szétzilálja a görögkatolikus egyház híveit?

– Azért vagyok, hogy a rám bízott népes nyájat még inkább Istenhez vezessem.

– Elnézést, de ez eléggé dodonai feleletnek tűnik.

– Arra céloztam, hogy azt nem tudom, mi lesz, csak azt, hogy mit kell tennem. Nemrég tartottunk egy részben személyes, részben virtuális összejövetelt az egyházmegye papjaival. Öröm volt látni a papjaim lelkesedését, hogy ők is érzik, van feladatunk bőven. Sok szempont alapján összegeztük, mit kell tennünk azért, hogy a ránk bízott evangéliumi üzenet eljusson a hívekhez. Azt remélem, hogy erőteljesebbé váló hangunkat meghallja, ha nem is a tízmillió magyar, de a háromszázezer görögkatolikus mindenképp. Mindent megteszünk azért, hogy ne a szétzilálás, hanem a megerősödés korszaka következzék.

– Többen „járnak” online templomba, mint tavasszal?

– Nehéz ezt számszerűsíteni. Elég sokan követik a szertartásainkat. Ugyanakkor az, hogy egy főpapi üzenetet vagy egy online liturgiát hányan követnek és lájkolnak, nem ugyanaz, mint hogy az otthonokban hányan imádkoznak.

– Mennyire érinti a papságot a fertőzés?

– Sajnos a napokban két idős atya is elhunyt, és az egyházmegyénkben további atyák is érintettek a fertőzéssel. Mivel sok papfeleség iskolában tanít, óhatatlanul hazaviszik a koronavírust, így e pillanatban is többen vannak karanténban. Jelenleg még képesek vagyunk helyettesítéssel vagy az interneten végzett liturgiákkal rendezni a helyzetet. A szabályok ránk is vonatkoznak, be is tartjuk azokat, de nem az az egyetlen célunk, hogy betartsuk és betartassuk az egészségügyi szabályokat.

– Pontosabban?

– Az is rossz, ha elkapjuk a betegséget, de még rosszabb, ha nem kapjuk meg a szentségeket, ha a híveink nem részesülhetnek az Istentől nekünk nyújtott megerősítésekben.

– Mi a helyzet a betegek kenetével? Az személyes kontaktust kíván.

– A pap természetesen nem teheti meg, hogy magára hagyja a beteg embert. Azt mindig tudnunk kell, ha koronavírusos beteghez kell mennünk, de őket is el kell látnunk a megerősítő szentségekkel. Persze ebben is vannak sajátos megoldások. A betegek szentségében a beteg testét szentelt olajjal kell megkenni. Minthogy azonban a fizikai érintést kerülni kell, erre most más megoldást kell találnunk. Volt olyan eset, hogy az intenzív osztályon fekvő betegnél a pap az üvegfal mögött énekelte a szertartást, a szentelt olajjal való megkenést pedig egy pálcára tett vattával az ápolónővér végezte el.

– Többen kérik mostanában a betegek kenetét?

– Év végén lesz statisztikai összesítés, de szerintem nem nőtt lényegesen ez a mutató.

– Gondolkodott már a karácsonyi és adventi szentbeszédek tartalmán?

– A bizalmat és a figyelmet mindenképpen meg fogom említeni. Óriási az arányeltolódás! Hiszen számtalan egyéb dolog is van, nem csak a koronavírus, mégis ez uralja az életünket. Naponta követjük, hogy a járványban hányan hunytak el, de az abortált magzatok hatalmas számát senki sem jegyzi – számomra ez is mutatja, hogy még mindig nem sikerült megragadnunk Istennek a jelenlegi válsághelyzet révén küldött üzenetét. Úgy nem lehet imádkozni, azaz Istenre figyelni, hogy közben az ember agya folyton másfelé kalandozik. Jobban oda kell figyelnünk az Úristenre. Ezt az imádságban gyakorolhatjuk leginkább. Mert ha az imám szétcsúszik, akkor a világ dolgaiban is elveszek. A karácsonyi készület fontos része lesz a figyelem–fegyelem–kegyelem hármassága. Ahhoz, hogy figyelni tudjak Istenre és a világba küldött üzeneteire, fegyelem kell. Ezt az összeszedettségemet áldja meg majd az Isten gazdag kegyelemmel. Karácsonykor sok ajándék van, de valójában maga a karácsony az ajándék. Ingyenes ajándék, mégis sokat kell tennem érte, hogy valóban az enyém lehessen. Hátha ez a mostani, nehéz helyzet jobban megtanít minket arra, hogy fölismerjük és értékeljük Isten nekünk küldött ajándékait.”

Meghívó -Lelki és családi napra (2020.10.23-24.)

Szeretettel hívom a közösségünk tagjait 2020. október .23 és 24 között megtartandó lelki és családi napunkra, melyet Pannonhalmán a Szent Jakab házban lesz (www.szentjakabhaz.hu).

A program Magyarország Kormányának támogatásával valósul meg. (EGYH-TAB-20-P-0014 projekt)

A rendezvényt megtartjuk!

Program 2020.10.23-án

10.00: Találkozó Nyúlon a Szent István téren, majd túra a kilátóhoz, az 1. elmélkedés a túra közben lesz hallható

13.00: Ebéd

15.00: Vecsernye a Boldogasszony kápolnában a 2. elmélkedéssel, majd séta az apátság körül.

19.00: Vacsora

20.00: Közös énekpróba, többszólamú egyházi és liturgikus énekek gyakorlása,

Program 2020.10.24.

7.30: Utrenye a Boldogasszony kápolnában

9.00: Reggeli, majd ebédig egy környékbeli nevezetesség megtekintése

10.15: Vezetés az apátságban

12.00 Ebéd utána séta Ravazdon

15.00 Vecsernye

16.15: Vacsora

Elek Antal szervezőlelkész

Miért menjek kirándulni az egyházközségemmel?

Nyugat-dunántúli görögökkel az Őrségben

Egy egyházközségben ((sőt, a miénk még csak nem is egyházközség, ,,csak” szervezőlelkészség) nem a barátaimmal vagyok. Nem a családtagjaimmal vagy a rokonaimmal. Még csak nem is a munkatársaimmal. Nem ismerem őket túl régen. Nem föltétlen egyforma az érdeklődési körünk. Nem oszthatok meg velük szakmai, munkahelyi tapasztalatokat. Akkor miért jó velük lenni? Miért éreztem határtalan összetartozást, sőt meghatottságot, amikor a múlt hétvégén együtt énekeltünk, olvastunk, imádkoztunk, a vecsernyén, utrenyén, együtt ültünk, játszottunk és nevettünk az esti sütögetésnél, tábortűznél. Amikor viccelődtünk, bandukoltunk, gyönyörködtünk az őrségi csodaszép tájban kirándulás közben, a Szala-patak tanösvényen, kóstolgattuk az őrségi dödöllét és rétest a Pityerszeren. Miért éreztem, hogy testvérek között vagyok, a helyemen vagyok, hogy idetartozom?

Szervezőlelkészünk, Elek Antal atya tényleg jól szervező lelkész. Bajánsenyén, a világ végén, az Őrség szívében talált és szervezett nekünk szállást, imádkozó helyet a helyi katolikus templomban. Felesége, Rita szervezte a túrát, Magdi és Julcsi készítette a reggelit, Jancsi rakta a tüzet. Laci sütötte a húst. A gyerekek gondoskodtak a jó hangulatról, Margit néni meg a gyerekekről. Marika néni a szép énekről, Gergő az okos kérdesekről, Márk pedig a fényképezésről. És amikor a tizennyolcéves gimnazista Kitti a tábortűznél hiányolta az egyházi énekeket- éreztem, hogy ez nem átlagos kirándulás. Nem család, nem baráti kör, hanem egy alakuló egyházközség- egyházi közösség.

És akkor még nem is beszéltem arról, hogy váratlanul, meglepetés-szerűen megérkezett Fülöp érsek atya! Így érseki szertartásokban és közös beszélgetésekben volt részünk vele. Prédikációjából tanultuk a zsinati atyák emlékezetéről, hitünk megünneplésének fontosságáról- mi pedig egymástól is: összetartozást, testvéri szeretetet.

Írta: Kocsis Márta

Közlemény: Szóljanak a harangok!

Június 4-én Kárpát-medence-szerte felzúgnak a harangok, emlékeztetve egy olyan százéves traumára, melyre a hét országba szétszakított Kárpát-medencei magyarság a mai napig nem talált gyógyírt.

Trianon a nemzeti emlékezet olyan fordulópontja, melyben a Nagy Háború utójátékaként minden magyar család ismételten súlyos veszteségeket szenvedett. De tény, hogy egy ilyen trauma feldolgozásához, a gyógyuláshoz hosszú gyászmunka szükséges, melyre ez az évforduló is lehetőséget biztosít számunkra. Nekünk, akik érezzük, hogy a „Hazádnak rendületlenül” határoktól függetlenül a magyarság szívébe van írva. Akik megtapasztaltuk, hogy bár „Áldjon vagy verjen sors keze”, saját erőfeszítéseink nélkül akkor sem lehet a szétszakítottság érzését áthidalni. Akik hisszük, hogy „annyi balszerencse közt, / oly sok viszály után” is Jézus Krisztusban mindannyian összetartozunk. Mert „Még jőni kell, még jőni fog” a kor, amelyben a hit erejével sikerül feldolgozni a trianoni traumát. És tudjuk, hogy száz év sebeit nem vagyunk képesek magunk begyógyítani, ehhez az Isten megújító ereje is kell.

Zúgjanak a harangok, hogy emlékezzünk, imára kulcsoljuk kezünket és előre tekintsünk. Mert soha nem feledve, mindig emlékezve leszünk csak képesek saját magyar közösségünkben a megújulásra, a Kárpát-medencei jövőnk közös tervezésére, ahogy a keresztény ember gyászmunkája is nyugvópontra jut a feltámadás hitében. Az igazságtalanság, a magunkra hagyatottság, a reménytelenség csak akkor uralkodhat tovább rajtunk, ha nélkülözzük hitünk alappilléreit, a Teremtőbe vetett bizalmat, a megbocsátás képességét, az ima erejét. Pedig ezekkel a szekularizált Európa számára is példát tudunk mutatni.

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége köszönetet mond mindazoknak, különösen a keresztény egyházaknak, akik a februárban közzétett közös trianoni harangozásra és imára szólító felhívásához csatlakoztak, a kezdeményezést felkarolták és támogatták.

Budapest, 2020. május 28.

a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöksége