Beszámoló a nyugat-dunántúli görögkatolikusok lelki és családi hétvégéjéről -2021.10.16-17.

Történelmi pillanat: Görögkatolikus többség Pannonhalmán- egy vasárnapra

Beszámoló a nyugat-dunántúli görögkatolikusok lelki és családi hétvégéjéről

Viccesen szólva, kisebbfajta hatalomátvétel történt az elmúlt hétvégén Pannonhalmán. Az ősi pannonhalmi bencés kolostorban a vasárnapi liturgia két helyszínen is görögkatolikus rítus szerint zajlott, Isten még nagyobb dicsőségére!

Csak szép sorjában.

Elek Antal szervezőlelkész atya szervezésében és vezetésével két, élményekben gazdag közösségi napot tölthettünk Pannonhalmán és környékén kirándulva mi, szombathelyi, soproni és zalaegerszegi görögkatolikusok. A harmincfős csapat, mely a három szervezőlelkészség híveiből tevődött össze, a vasárnapi záró liturgiára inkább családdá formálódott, a közös imádság, szeretet és élmények hatására. A vecsernye, az utrenye, és a liturgia, Antal atya elmélkedései és prédikációi, vagy a közös éneklés lélekben gazdagítottak minket, míg a társasjátékok, esti tábortűz, szalonnasütés, a séta kézműves-vásárban pedig vidámságra hangolt bennünket. És mialatt lelkesen készültünk a vasárnapi liturgiára a bencés szerzetesek temetkezési helyén, az erdei Boldogasszony-kápolnában, kiderült, hogy éppen ugyanakkor az apátsági templomban is görögkatolikus liturgia lesz! A bencés diákok szentmiséjére ugyanis Szaplonczay Máté atyát mint volt pannonhalmi diákot hívták meg celebránsként.

Nehéz válogatni, szemezgetni a szép, gazdagító élmények közül: erdei séta a ravazdi Szent Villebald templom rekonstruált alapjaihoz és a Sólymos Szilveszter kilátóhoz, ahonnan csodálatos körpanoráma nyílik a környékre, a pannonhalmi volt téglagyári emlékhelyen Radnóti Miklósra emlékeztünk, verssel, énekkel. A Szelindek régi magyar zene együttest hallgattuk a Pannonhalma Portán. Agárfuttatást és bemutatót nézhettük meg a pannonhalmi hegyoldalban, pingpongoztunk és csocsóztunk a Szent Jakab ház udvarán- kicsik és nagyok közösen. De mindenekelőtt beszélgettünk, imádkoztunk, együtt örültünk a káprázatosan szép októberi színeknek, a pannon tájnak, Isten teremtett világának. Annak, hogy együtt lehetünk, hogy hálát adhatunk, és megtapasztalhattuk: Mely igen fölségesek a te műveid, Uram! / mindeneket bölcsességgel cselekedtél; mi a földet betölti, mind a te jószágod.”

Írta: Kocsis Márta

Fotó: Megyeri Zoltán

Megalakult a Soproni és a Zalai Görögkatolikus Szervezőlelkészség -2021.07.01.

“A Hajdúdorogi Főegyházmegye Papi Szenátusának, az érintett lelkipásztoroknak és a területen lakó híveknek kérését meghallgatva Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya július 1-jei hatállyal új szervezőlelkészségeket alapított.

Létrejött a Soproni Görögkatolikus Szervezőlelkészség, melynek joghatósága: Ágfalva, Csáfordjánosfa, Csapod, Cser, Ebergőc, Egyházasfalu, Fertőboz, Fertőd, Fertőendréd, Fertőhomok, Fertőrákos, Fertőszentmiklós, Fertőszéplak, Gyalóka, Harka, Hegykő, Hidegség, Iván, Kópháza, Lövő, Nagycenk, Nagylózs, Nemeskér, Pereszteg, Petőhaza, Pinnye, Pusztacsalád, Répcevis, Röjtökmuzsaj, Sarród, Sopron, Sopronhorpács, Sopronkövesd, Szakony, Újkér, Und, Völcsej, Zsira települések területe.

A terület első szervezőlelkésze Elek Antal atya lett.

Megalapult a Szentendrei Görögkatolikus Szervezőlelkészség, joghatósága: Kisoroszi, Leányfalu, Pilisszentlászló, Pócsmegyer, Szentendre, Szigetmonostor, Tahitótfalu települések területe. Első szervezőlelkészévé dr. Mosolygó Péter atyát nevezte ki Fülöp metropolita.

Zala megye területére kiterjedően létrejött a Zalaegerszegi Görögkatolikus Szervezőlelkészség, melynek szintén Elek Antal atya lett a szervezőlelkésze.

A Hajdúdorogi Főegyházmegye Papi Szenátusának és az érintett lelkipásztoroknak a javaslatára Pilisszentkereszt település az Esztergomi Görögkatolikus Parókiától a Pomázi Görögkatolikus Parókiához lett csatolva.

Az új szervezőlelkészségek kapcsán beálló változások a következők:

az        Esztergomi     Görögkatolikus          Parókia           területe           a          Szentendrei Görögkatolikus Szervezőlelkészséghez átcsatolt Leányfalu és Pilisszentlászló településekkel, a Győri Görögkatolikus Parókia területe a Soproni Görögkatolikus Szervezőlelkészséghez átcsatolt Soproni járás 38 településével,

a Pomázi Görögkatolikus Parókia területe a Szentendrei Görögkatolikus Szervezőlelkészséghez átcsatolt Kisoroszi, Pócsmegyer, Szentendre, Szigetmonostor, Tahitótfalu településekkel,

a Szombathelyi Görögkatolikus Szervezőlelkészség területe a Zalaegerszegi Görögkatolikus Szervezőlelkészséghez átcsatolt Zala megyével csökkent.”

Forrás: https://hd.gorogkatolikus.hu/Szervezolelkeszsegek-megalapitasa-es-egyeb-teruleti-valtozasok-a-Hajdudorogi-Foegyhazmegyeben-2021-julius-08

Az új szervezőlelkészségek honlapjai:

www.sopronigorogkatolikus.hu, www.zalaigorogkatolikus.hu,

Beszámolóink a lelki- és családi napokról. (Pannonhalma, 2020.10.23-24.)

A Szombathelyi Görögkatolikus Szervezőlelkészség újra útra kelt

M. Szabó Gyula beszámolója

2020 október 23-24-én ismét családi napon vehetettünk részt a Szombathelyi Görögkatolikus Szervezőlelkészség szervezésében. Az eseményre most Pannonhalmán került sor, a Szent Jakab házban és a kis hegymászással gyalogosan is megközelíthető Boldogasszony kápolnában.

A program Nyúlon kezdődött a kilátó megtekintésével. A Pannonhalmára érkező csoporthoz néhányan az ebédnél csatlakoztak. A délutáni vecsernyét és a másnapi utrenyét a meglepetésszerűen a csoporthoz csatlakozó Kocsis Fülöp metropolita atya végezte, a szertartások végén Elek Antal szervezőlelkész tartott mindannyiunk épülését szolgáló elmélkedést. Az érseki vecsernyén a csapat legfiatalabbjának első minisztrálásra, és egy társunk meghitt köszöntésére is sor került.

Pénteken és szombaton a közösségi programok részeként megtekinthettük a bazilikát, a könyvtárat, a kerengőt, a gyógynövénykerteket, a lombkorona kilátót és a környék egyéb nevezetességeit. A programot Elek Antal atya által végzett vecsernye és elmélkedés zárta. A csapat legkitartóbb felével együtt elfogyasztott közös vacsora után, mindannyian lelkiekben gazdagodva indulhattunk haza.

Idaházi Magdolna beszámolója

2020. őszén a szervezőlelkészség apraja-nagyja megmozdult. Újra útra keltünk, hogy együtt növekedjünk hitben-szeretetben és erősítsük közösségünk összetartását, még jobban megismerhessük egymást, a mindennapok taposómalmából kilépve töltekezzünk lelkiekben és kikapcsolódjunk kicsit távol az otthon feladataitól.

A járványhelyzet miatt kisebb létszámban jelentkeztünk a programra, de Pannonhalma csodálatos lelkisége átjárt minket az Apátság takaros és tiszta vendégházban. A hely maga is tökéletesen támogatta a lelki töltekezést. A gyerekek és játékos lelkületű felnőttek az ott elhelyezett játékokkal kapcsolódtak ki a ragyogó napsütésben. Liturgikus eseményeinknek a Boldogasszony-kápolna adott otthont.

A ködös és hűvös idő ellenére is meglátogattuk Nyúl község löszfalaiba vájt pincesort és a Lila-hegyi kilátót, melyből a kilátás elég közelire sikeredett, de az együttlét élménye miatt ez is vidámságot teremtett a csapaton belül. Sétáltunk egy kellemeset a levendula-ültetvény dombjai között és az arborétumban. Nagy élmény volt ez kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Természetesen nem hagytuk ki a Boldog Mór kilátó meghódítását sem és a Lombkorona tanösvény magaslatait is megtapasztalhattuk. Az őszi, párás idő senkinek nem szegte kedvét, hisz együtt voltunk.

Meglepetésünkre egész kis kórus látogatott meg minket a vecsernyére Fülöp érsek atya kíséretében. Vacsora után természetesen későig énekeltünk és élveztük egymás társaságát. Ettől függetlenül az utrenye is majdnem teljes létszámmal zajlott. Az Apátság falai között tett kirándulás az egekbe emelte lelkünket. Van itt valami, ami felemel, ami lelkiekben erősít. A csapat nagy része vacsoráig maradt és az indulás erről a csoda-helyről elég nehézkesen ment. Valahogy maradtunk volna még…

Köszönjük ezt a szép és tartalmas együttlétet a jó Istennek és szervezőlelkészünknek Tóni atyának.

„Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,19-20)

Fotók: Idaházi Magdolna

A program az EGYH-TAB-20-P-0014 projekt és a Magyar Kormány támogatásával valósult meg.

Egy maroknyi görögkatolikus az Őrségben

2020. július 17-19. Bajánsenye

Késő délután elsőkként érkeztünk meg a szálláshelyre, ahol a kulcsokkal együtt kis listát is kaptunk a szobák beosztásáról. Itt ért minket a meglepetés, amit nem is tudtunk mire vélni:

„1-es szoba Érsek úr”. 9 fős kis csapatunk tanakodni kezdett, hogy elértettek-e valamit foglalásnál vagy vegyük ezt komolyan… Reméltük, hogy nincs itt elírás és tényleg együtt tölthetünk némi időt, megismerhetjük Fülöp atyát közelebbről!

Megérkezett a soproni csapat, szervezőlelkészünk vezetésével. Nagy öröm volt, hogy a kedves felesége is vele tudott tartani erre az alkalomra! Ekkor tisztázódott, hogy a hír igaz, nincs elírás sem félreértés.

Elkészült a szobák végleges beosztása, a névsor és elfoglaltuk a szállást. A kis csapat lelkesen vetetette be magát a konyhába, hogy előkészítsük a vacsorához az alapanyagokat, amikből a két kőszegi apuka finom vacsorát varázsolt nekünk mire a vecsernyéről visszatértünk. Közben persze megérkezett érsek atya, majd tetsvére is.

Pici kápolnát kaptunk kölcsön, amiben csodás énekeink, imádságaink az egekbe repítettek minket. Érsek atya vezetésével ez a pici csapat lélekemelő élményben részesült.

A gyerekek is szépen egymásra találtak és óriási energiákkal felfedezték a környéket. Míg a felnőttek jóízű, felszabadult beszélgetést folytattak, közben néhány egyházi ének is a helyére került érsek atya iránymutatásával.

Házassági évfordulónk alkalmából csodás élmény volt az áldás és éltetés, amit kaptunk kis közösségünk körében.

A reggelt utrenyével kezdtük, majd reggeli a finom házi szörpök és házi lekvár kíséretében. Óriási séta várt ránk az Őrség szépséges tájain. Talán még kullancsot sem szereztünk. A túra végén a három férfi autóért sietett, hogy a cseppet sem fáradt gyerekek játszhassanak kicsit és az idősek is megpihenhessenek. Késői ebédünket Pityerszeren fogyasztottuk el, majd a szállásra visszaérve ismét felemelő vecsernyén vehettünk részt, énekeink hálával szálltak az égbe.

A kiadós vacsorát ismét a férfiak készítették, hisz mifelénk a grill és a bogrács a férfi terepe. A tábortűznél fantasztikus hangulat kerekedett érsek atya és testvére vezetésével. Mindenféle dal és vicces hangzás került elő a tarsolyaikból. Hatalmasakat nevettünk együtt. Igazi kis család voltunk Mi ott! Természetesen előkerültek a tűznél a kedvenc egyházi énekek is. Ezekkel zártuk a tábortüzes, házi sütis, ragyogó csillagos estét.

Hálásan köszönjük a szervezést és a szép, tartalmas együttlétet!

Mindenki megismerhette kicsit érsek atyát, mint embert is, aki közvetlenségével, szeretetével és figyelmével tüntetett ki Minket. Szórványban ezt megélni csodás élményt jelentett! Gyerekeink nagy boldogsággal szolgáltak az oltár körül. Nagy büszkeség számukra, hogy ez így lehetett.

Írta: Idaházi Magdolna

3. alkalom: Meghívó nyugdíjasoknak-Sopron/Görbehalom -2020.08.24..

Szeretettel várjuk a közösségünk nyugdíjasait, barátaikat egy közös kirándulásra és bográcsozásra immár harmadik alkalommal a Fehér Dániel forráshoz 2020.08.24-én. Indulás reggel 8.45-kor. A program előre láthatólag 14 óráig tart, a jelentkezőket a helyszínre szállítjuk és vissza is hozzuk. Jelentkezni nálam lehet.

Elek Antal szervezőlelkész

Képes beszámoló az előző két alkalomról