“Ha hibázik, ti nem követtek el hibát, ha engedelmeskedtek neki.”

Részletek Fr.Sebastian Vazhakala M.C: Élet Teréz Anyával, című könyvből

4.levél (117.oldal)

Calcutta -1978.június

„Legkedvesebb Sebastian Fivérem!

A Jóisten szeressen valamennyi leveledért. Bocsásd meg hanyagságomat – ha minden levelet megírtam volna, amit meg akartam írni neked, egy halommal kaptál volna. Hála Istennek most már az Ige Fivéreinél vagy végre. Arra vigyázz, mindjárt az elején, hogy a fivéreket a szentté válásban segítsd. Nem létszámra van szükségem, hanem szerzetesekre, akik Jézust szeretik, akik Isten szeretetét és irgalmát hordozzák. Tudod, Jézus már munkatársává fogadott téged, még mielőtt a noviciusok mestere lettél. Hagyd, had tegye ismét, csak ez esetben neked, magadnak kell noviciussá lenned bizonyos értelemben, Tanítsd őket az egymás iránti mélységes szeretetre. Ne zavarjon X levele – efféle ajándékokat és is sokat kapok. Csak mosolyogj és mond, hogy köszönöm – biztos vagyok benne, hogy a papírokkal is hamarosan rendben leszel. Imáimban nagyon közel vagyok hozzád. Engedd, hogy Jézus tegye veled, amit akar!”

Isten áldjon!

Teréz Anya”

„Az imádságom akár milyen csekély is, nagyon közel van hozzátok. Segítsétek egymást, hogy növekedjetek a szentségben. Legyetek szeretetteljes szívvel Sebastian atyához. Ha hibázik, ti nem követtek el hibát, ha engedelmeskedtek neki. Jézus majd beszél hozzátok általa. Szeressétek és engedelmeskedjetek szeretettel. Csak ennyit kérek, mint Anyátok. Imádkozzatok értem, Isten áldjon meg Benneteket.

Teréz Anya” (137.oldal)

“A betegséget választottam”

Szent öregek mondásai

Thébai József

Thébai József abba mondta: „Három dolgot becsül meg az Úr: Ha az ember beteg, és ráadásul kísértések támadnak rá, ám ő hálásan fogadja azokat. A második: Ha valaki minden munkáját tisztán végzi az Isten előtt, és semmi emberi szempontra sincs tekintettel. A harmadik pedig: Ha valaki aláveti magát lelkiatyjának, és mindenben lemond saját akaratáról. Ennek gyönyörű koszorúja van. Én azonban a betegséget választottam.”

A szent öregek könyve – JEL Könyvkiadó, 2010

Forrás:https://hd.gorogkatolikus.hu/ április 30.

„Aki hozzám jön, nem taszítom el” (Jn 6,37 b.)

Bibliai gondolatok – Április 29. szerda

Apostoli szakasz: ApCsel 8,18-25

Azon időben amikor Simon látta, hogy az apostolok kézrátétellel megadják a Szentlelket, pénzt kínált nekik, és azt mondta: »Adjátok meg nekem is ezt a hatalmat, hogy akire ráteszem a kezemet, megkapja a Szentlelket.« Péter azonban így szólt hozzá: »Vesszen a pénzed veled együtt, mivel azt gondoltad, hogy az Isten ajándékát pénzért lehet megszerezni. Sem részed nincs ebben, sem jussod nincs hozzá, mert a szíved nem igaz az Isten előtt. Térj meg tehát ebből a gonoszságodból: s kérd az Istent, hogy szívednek ez a gondolata bocsánatot nyerjen. Mert azt látom, hogy a keserűség epéjében és a gonoszság kötelékében vagy.« Erre Simon azt felelte: »Könyörögjetek értem az Úrhoz, hogy semmi se érjen engem abból, amit mondtatok.« Ők pedig, miután tanúságot tettek és az Úr igéjét hirdették, visszatértek Jeruzsálembe. Közben a szamaritánusok sok helységének hirdették az evangéliumot.

Evangéliumi szakasz: Jn 6,35-39

Mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik, és aki bennem hisz, nem szomjazik soha. De megmondtam, hogy bár láttok engem, mégsem hisztek. Mindaz, akit nekem ad az Atya, hozzám jön. És aki hozzám jön, nem taszítom el. Mert nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem meg, hanem annak akaratát, aki küldött. Atyámnak, aki küldött engem, az az akarata, hogy amit nekem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam az utolsó napon.”

Részlet Michele Molineris: Napról napra Don Boscóval, 84.oldal

Egy szó a gyónásról

Don Bosco azt álmondta, hogy találkozott egy titokzatos férfival, aki megmutatta neki, milyen a lelke annak a négyszáz fiúnak, akik éppen akkor fejezték be a lelkigyakorlatot, és még azt is megmutatta, hogy pontosan ötven évvel később milyen lesz az általa létrehozott közösség.

Don Boscót nagy öröm töltötte el munkájának a gyümölcse láttán, amit az ég ilyen közvetlenül bemutatott neki, de azért a szomorúságra is volt elég oka a lelkigyakorlatok eredményessége miatt, ami nem sikerült annak ellenére, hogy mindent megtettek, hogy helyre igazítsák mindenki lelkiismeretét és hogy legyőzzék a gonoszt, ami az Oratórium falai közé is befészkelte magát. A négyszáz fiúból lagalább tizennégyen nem válaszoltak a kegyelem hívására, és megmaradtak a bűn mocsarában, bár napnál is világosabb volt a figyelmeztetés.

Don Boscónak ez rosszabbul esett, mint egy arculcsapás, és nem volt elég az ég minden kegyelme sem, hogy megvígasztalja őt. Azonnal munkához látott, hogy elégtételt vehessen, de ezzel várnia kellett a következő év februárjáig, hogy valamennyi megátalkodottnak lelkére beszélhessen.

Ebből az alkalomból történt, hogy a már említett titokzatos férfi azt tanácsolta neki, hogy ha nyílvánosság előtt beszél, soha ne mulasszon el néhány szót szólni a gyónásról. Don Bosco könnyen hajlott a tanácsra, mivel személyesen tapasztalta meg, hogy „nagyobb azoknak a száma, akik, bár gyónnak, elkárhoznak, mint azoké, akik elkárhoznak azért, mert nem gyónnak. Mert még a legelvetemültebbek is elmennek néha gyónni, de nagyon sokan vannak, akik nem helyesen gyónnak.”

Rólunk jelent meg…

Egy szervezőlelkészség első feltámadási szertartása

Forrás: https://hd.gorogkatolikus.hu/Egy-szervezolelkeszseg-elso-feltamadasi-szertartasa-2020-aprilis-28

Első alkalommal és rögtön rendhagyó módon végezték el Zalabesenyőn a feltámadási szertartást húsvétkor. Hogy a szórványban élő közösség tagjai miként élték meg ezt a különleges alkalmat arról olvashatnak az alábbiakban. A beszámolót Kocsis Márta, Molnár Lajos és Megyei Róbert gondolatai illetve fotói gazdagítják.

Kocsis Márta: 

„2020 húsvét. Kihalt utcák, csöndes városok és falvak. Bezárt templomok. Üres templomban végzett szertartások. Csöndes húsvét. Imádság a keresztény otthonokban. Nem így Zalabesenyőn: ujjongó öröm, teli torokból zengő feltámadási énekek, egy kis közösség, Elek Antal „Tóni” atya vezetésével.

Az Úristen számunkra gyakran érthetetlennek tetsző, kiszámíthatatlannak tűnő bölcsességét látom abban, hogy ilyen parókusunk, szervezőlelkészünk van. Aki hosszú utat járt be, sokáig várt, szó szerint kiböjtölte a hivatást. Az Úristen sokáig megvárakoztatta, hogy egyszer csak kitörő lelkesedéssel, akadályt nem ismerő tenni akarással vesse bele magát a papi és szervezőlelkészi munkába.

Most ebből csak azt a határtalan örömöt akarom kiemelni, és veletek is megosztani, amit a feltámadási szertartás közben éreztem Zalaegerszeg- Zalabesenyőn. Maroknyi közösség – Nagykanizsától Jákig -, egy szívvel-(Szent)lélekkel zengte be a román kori kis kápolnát, amit november óta csak mi, görögkatolikusok használunk. Az előírások szigorú betartásával, távolságot tartva, Tóni atya orvos felesége révén is felelősségteljesen és szakértelemmel figyelmeztetett mindenkit a szabályok betartására. Mert amúgy meg is feledkeztünk volna, hogy a Földön vagyunk. Úgy éreztem, a fél Dunántúlt emeljük a magasba az Úristen színe elé, magunkkal hozva azokat a testvéreket is, akik nem jöhettek el – Szombathelyről, Sopronból, Kőszegről, Körmendről. Velünk voltak, velünk voltatok. Együtt adtunk hálát veletek, Istennek a feltámadás öröméért és Tóni atyáért is.” 

Molnár Lajos: 

„Húsvét szombatján a zalaegerszeg-zalabesenyői Szent Katalin templomban feltámadási szertartást végeztünk.

Nagyon vártam ezt a szertartást, hogy együtt énekeljük:„Föltámadt Krisztus”. Miután az énekszöveget kezembe vettem, sok ismeretlen dologgal találkoztam. Én huszonéves koromban kerültem Zalaegerszegre. Mint görögkatolikus, vasárnap jártam Szent Liturgiákra, de ilyen szertartáson valószínűleg nem vettem részt. Ezért a szöveget és a dallamot egyaránt nehéz volt figyelni, de a szertartás felére már jobban tudtam követni az éneket.

Sokan gyűltünk össze a román kori temetőkápolnában, pedig templomaink üresek és a papok a legszentebb áldozatot – fájdalmunkra – csak a hívek részvétele nélkül mutathatják be.

Szent meggyőződésem, hogy aki hiszi, hogy az Oltáriszentségben jelen van Jézus, annak a vírus sem árt, ha betartja a világ által elvárt higiéniai szabályokat. Ahogy a Szentírásban olvashatjuk: „Adjátok meg az Istennek, ami az Istené, és a császárnak, ami a császáré.

Mint apa jó érzéssel töltött el, hogy a nagyfiam még másnap is a „Föltámadt Krisztus”-t dúdolgatta, így tudom, hogy nem maradt benne viszonzatlanul ez az örömteli dicsőítés.” 

Végezetül pedig szervezőlelkész atya gondolatai a rendhagyó húsvétról: 

„A szervezőlelkészség életében első húsvétunkra mi is, mint mások, a koronavírus-járvány miatt félelemmel készültünk. Mindig Létrás Szent János írása járt a fejemben a gyerekes gyávaságról:

>>Haladéktalanul merj akár az éj közepén is azokra a helyekre menni, ahol meg szoktál rémülni, mert ha egy kicsit engedsz, veled öregszik meg ez a gyerekes, nevetséges szenvedély. Út közben imával fegyverkezz föl, odaérve pedig tárd ki a karodat, és Jézus nevével korbácsold az ellenséget, mert nincs annál hatalmasabb fegyver a mennyben és a földön. Miután megszabadultál nyavalyádtól, zengd szabadítód dicséretét, mert ha hálás vagy, örökké megoltalmaz.<<

Mostanra már eltelt több mint egy hónap a kijárási korlátozás bevezetésétől, ennek ellenére mindig voltunk néhányan a szertartásokon, amelyekre bárki jöhetett.

Szombathelyen ünnepeltük a nagycsütörtöki és a nagypénteki eseményeket, de a feltámadási szertartást a zalaegerszegi kis templomban szerettük volna megtartani. Nem tudhattuk előre, mennyien leszünk, de nagy örömmel töltött el bennünket, hogy 25-en jöttünk össze, mindenki elhozta a teljes családját, és ebből két családnak már csak a templomon kívül jutott hely a kötelező, legalább 1,5 méteres higiéniai távolság betartásával. Ahogy érkeztek a hívek, a szertartások megkezdéséig átcsoportosítottuk a székeket, hogy a családok között meglegyen a kellő távolság.

A feltámadási szertartás óta is már legalább negyedik alkalommal találkozhattam ezekkel a családokkal, mindenki jól van, mindenki megerősödve jött ki a közös ünnepléséből. Valóban kár lett volna megijednünk és meghátrálnunk azok után, hogy a jogi keretek ezt lehetővé tették.

A feltámadási szertartás után döntöttem el, hogy szükség van Zalaegerszegen is az eddigi havi két alkalom helyett heti rendszerességgel Szent Liturgiát végezni, amely azóta is estékbe nyúlóan, a bennünket körülvevő nagy csöndben, festői helyen legalább 10 fővel történik még hétköznapokon is.” 

A szertartások pontos időpontjáról a szervezőlelkészség honlapján tájékozódhatnak: www.szombathelyigorogkatolikus.hu

„Az ember, kellő alázat híján saját maga gördít akadályokat az isteni segítség útjába!”

Részlet Áthosz-hegyi Jerondasz Paisziosz: A hészükhaszta lelkiség békessége, (Sarutlan Kármelita Nővérek, 2018, 72-77.oldal

Ahogyan az ördög becsapja az embert

„Az ördög kijátssza az embereket egymás ellen. Rávesz minket arra, hogy embertársaink kárára tegyünk meg dolgokat. De ő maga csak a legritkábban támadja meg az embert közvetlenül. Ha valaki szellemileg-lelkileg lanyhul, vagy közömbössé válik (ha például abbahagyja az imádkozást, nem olvas lelki írásokat, stb,), az ördög még nagyobb restségre és közönyre vezeti. A hanyag embernél eléri azt, hogy jól érezze magát a következőket gondolva: – Fáj a fejem, nem vagyok jól egészségileg; nem baj hát, ha az ágyban maradok, és nem imádkozom. – Ha valaki jámbor, ráveszi őt arra, hogy túlzottan jámbor (ájtatos) legyen. Az ember nagyra tartja magát ettől, vagy túlzásba viszi a lelki harcát is (ott is harcol, ahol az nem az ő dolga), túlzásba viszi az imádkozást, böjtölést is, stb. Vagy pedig meggyengíti az ember lelki-szellemi fegyvereit (ima, böjt, éberség/ józanság). A túlzásba eső lelki harcos végül feladja a küzdelmet. Akinek kemény szíve van, annak még jobban megkeményíti a szívét; az érzékeny ember, ha nem figyel oda, érzelgős emberré alakítja.”

Az alázatról és türelemről

„Isten nem akarja, hogy teremtménye szenvedjen. Némely megpróbáltatást azonban a javulásunk céljából engedélyez. Ilyen esetekben, ha az ember jobbá lesz, a kísértés megszűnik.”

A Jerondasz felhívta a figyelmet arra, hogy a keresztény szellemi-lelki tevékenységnek az alázatos lelkület elérésére kell irányulnia. A következőt mondta: „Isten jóságos és embereket szerető; pontosan látja mindegyikünk helyzetét, s az ebből fakadó gondját, baját, bánatát és segíteni akar nekünk, még mielőtt az illető kérné azt. Isten számára nincsenek nehézségek, hiszen mindenható. De az ember, kellő alázat híján saját maga gördít akadályokat az isteni segítség útjába! Ekkor fordul elő, hogy az Isten „nem tud” – segíteni – egészen addig, amíg az ember be nem látja valós helyzetét, s nem lesz teljesen bizodalommal Isten iránt. Amíg az ember nem teszi ezt meg, Istent „nyomasztja”, mert addig „nem tud” segíteni a szenvedő embernek. Az ember ilyenkor általában olyat kér, ami csak ártana neki, mivel nem alázatosan gondolkodik. Az embert sújtó dolgok az alázat hiányával függnek össze: amikor például azt látjuk, hogy valaki küzd, de a szenvedélye maga alá gyűri, akkor Isten ezt azért engedi megtörténni, mert az az ember még túlságosan nagyra tartja önmagát. Ha az emberben nincs kellő alázat, még ha gyűlöl is bizonyos szenvedélyeket és teljes szívéből meg akar szabadulni tőlük, sőt még a vérét is kész adni ezért, akkor sem jár sikerrel, mert Isten nem segít neki; és nem is fog segíteni addig, amíg nem lesz alázatossá a lelke (mert még ha gyűlöl is bizonyos szenvedélyeket, továbbra is nagyravágyásnak a rabja, ami a kapuja az összes többi szenvedélynek).

A szellemi-lelki előmenetelhez az ember szeretetet, szívbéli imát, belátást, engedelmességet és ehhez hasonló erényeket kérhet Istentől. De Isten azt szeretné, hogy felismerjük Őt – és ezt jól jegyezzétek meg -, és ha nem rendeljük alá saját akaratunkat az Ő akaratának, semmit sem fog megadni nekünk abból, amit kérünk, bármennyire is igyekezzünk. Ha azonban elsődleges célunk az alázatos lelkület elérése, akkor mindennel ellát minket az Isten – ingyen.

Isten semmi mást nem akar tőlünk, mint alázatot. A szent keresztségben nekünk juttatott isteni kegyelme által segíteni akar nekünk, még mielőtt hozzáfognánk bármihez is, mielőtt szeretetet kezdünk érezni Iránta, mielőtt aszketikus cselekedeteket végzünk – egyedül az Ő kimondhatatlan jósága miatt. Kegyelme segít nekünk abban, hogy szeressük az Urat és felismerjük Őt. Az Isten mindent megtesz; csak legyen alázatos a lelkünk, hogy nagyravágyó énünk ne álljon kegyelme útjába, hanem engedje annak működését. Ha nincs bennünk kellő alázat, akkor azt akadályozzuk. Egyedül a nagyravágyás megy szembe az isteni kegyelemmel.

Péter apostol első levelének ötödik fejezetében tudatja velünk, hogy mit kifogásol bennünk, s hogy mit kellene tennünk: Ti pedig fiatalabbak, fogadjatok szót az elöljáróknak. Egymással szemben mindnyájan alázatosságot öltsetek magatokra, mert Isten a kevélyekkel szembeszáll, az alázatosoknak viszont kegyelmet ad. Ezért alázkodjatok meg Isten súlyos keze alatt, hogy majdan felmagasztaljon titeket. Minden aggodalmatokat hagyjátok rá, mert Ő gondot visel rátok (1 Pét 5,5-7).

Ha ezt megértjük, s a magunk hozzájárulásával -alázatunkkal -beleegyezünk, akkor minden más dologra is áldását adja majd az Isten. Ha azonban minden miatt aggódunk, kivéve alázatunkkért, akkor semmilyen jóban nem lesz részünk. Ez az egyetlen szükséges: a szív alázata, hogy bevonuljon oda Isten kegyelmének királysága.

A megpróbáltatásokkal kapcsolatban a következőket írta a Jerondasz: „Akik nyomoréknak születtek, vagy saját figyelmetlenségük miatt váltak azzá, s nem panaszkodnak e felett, hanem alázattal Istennek hódolnak és Krisztus lelkületével élnek, akkor tanúságtevőkké válnak.

A világban minden rossz mögött az van, hogy nem fogjuk fel az isteni elrendelés útjait és panaszkodunk ennek következményei miatt. Isten nem engedélyezne semmilyen megpróbáltatást, ha abból nem származhatna valami jó. Ha egy nyomorék ember a neki küldött megpróbáltatást örömmel fogadja el, akkor Isten őt az igazak közé fogja sorolni.”

„Isten számos alkalmat biztosít nekünk, hogy elnyerhessük a mennyek országába való bejutást, mi azonban nem fogadjuk el azokat, s nem élünk velük. Fogadjunk minden megpróbáltatást türelemmel és alázattal, s közben adjunk hálát Istennek és hódoljunk neki. Próbáljunk meg mindig Istennel lenni, s Tőle nem eltávolodni, mert Istentől távol nincsen megmenekülés”.

„Isten különféle próbatételeknek teszi ki az embereket: betegségeknek, sérüléseknek, és még sok más dolognak, környezetünk rágalmazásainak, sértéseknek és igazságtalanságoknak. Ezeket el kell fogadnunk türelemmel, felindultság nélkül, s áldás forrásaként kellene tekintenünk rájuk. Ha valaki igazságtalan velünk, örvendezzünk, s tekintsünk őt jótevőnknek, mert általa eljövendő életünk jutalma gyarapodik. Isten azon próbatételek által, melyeket enged velünk megtörténni, az Ő mennyei országa számára készít fel bennünket, s általuk kapjuk meg az oda bejutáshoz szükséges útlevelet.

Isten megengedi az igazak megrágalmazását, hogy a bűnösök ne vesszenek el. Istennek a nagy szeretete engedi meg azt, hogy az igazakat megrágalmazzák és elítéljék, ha azzal egy beteg lélek megmenekül a pusztulástól. De végül mindig nyilvánvalóvá teszi az igazságot.

“Nagyon engedelmes volt”

Szent öregek mondásai

János, Pál tanítványa

János abbáról, Pál abba tanítványáról mondják, hogy nagyon engedelmes volt. Volt egy bizonyos helyen egy síremlék, és egy hiéna lakott benne. Az öreg trágyát látott azon a vidéken, és azt mondta Jánosnak, menjen és hozza el. Az azonban így szólt: „És mit csinálok a hiénával, abba?”, az öreg tréfálkozva mondta: „Ha rád támad, kötözd meg és hozd ide!” Elment tehát oda a testvér alkonyatkor. Egyszer csak rátámadt a hiéna. János pedig az öreg szavát követve nekiiramodott megfogni. Erre a hiéna menekülni kezdett. János azonban ezekkel a szavakkal vette üldözőbe: „Várj, abbám azt mondta, hogy kötözzelek meg!” Meg is fogta és megkötözte. Az öreg már izgult, és a kunyhóban ülve várta. És lám, megérkezett János a megkötözött hiénával. Amikor meglátta az öreg, elcsodálkozott. És mivel alázatra akarta nevelni, megütötte, és azt mondta: „Te veszett, veszett kutyát hoztál ide nekem?” És rögtön megszabadította kötelékeitől a hiénát az öreg, és engedte, hogy elmenjen. A szent öregek könyve – JEL Könyvkiadó, 2010

Forrás: https://hd.gorogkatolikus.hu/ 2020.04.27-én

“Ha a világból valók volnátok, mint övéit szeretne benneteket a világ.” (Jn 15,19)

Bibliai gondolatok – Szent György vértanú emléknapján (Április 23.)

Forrás: https://hd.gorogkatolikus.hu/napi-evangelium/%C3%A1prilis-23

Apostoli szakasz: ApCsel 12,1-11

Azon időben Heródes király felemelte kezét, hogy lesújtson egyesekre az egyházból. Így karddal kivégeztette Jakabot, János bátyját. Mivel pedig látta, hogy ez tetszik a zsidóknak, még tovább ment és elfogatta Pétert. Éppen a kovásztalan kenyerek napjai voltak. Miután elfogatta őt, börtönbe vetette és átadta őrizetbe négy, négytagú katonai őrségnek. Az volt a szándéka, hogy Húsvét után a nép elé vezetteti. Pétert tehát a börtönben őrizték, az egyház pedig szüntelen könyörögött Istenhez érte. Amikor Heródes éppen arra készült, hogy elővezetteti, azon az éjszakán Péter két katona között aludt kettős lánccal megbilincselve, az őrök meg az ajtó előtt őrizték a börtönt. De íme, megjelent mellette az Úr angyala és fény ragyogott fel a cellában. Az angyal meglökte Péter oldalát, fölkeltette és így szólt: »Kelj föl gyorsan!« Erre a láncok lehullottak a kezéről. Az angyal pedig azt mondta neki: »Övezd fel magad és vedd fel saruidat.« Ő megtette, az angyal pedig azt mondta neki: »Vedd magadra a ruhádat és kövess engem.« Péter az angyalt követve kiment, és nem tudta, hogy valóság-e az, ami az angyal által történik. Azt hitte látomása van. Miután átmentek az első és a második őrségen, a vaskapuhoz jutottak, amely a városba vezetett. Ez magától megnyílt előttük. Kimentek, végigmentek egy utcán, s ekkor az angyal hirtelen eltűnt mellőle. Péter pedig magához térve azt mondta: »Most már igazán tudom, hogy az Úr elküldte angyalát és kimentett engem Heródes kezéből és mindabból, amire a zsidó nép számított.«

Evangéliumi szakasz: Jn 15,17-16,2

Mondta az Úr tanítványainak: „Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást! Ha gyűlöl majd benneteket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket! Ha a világból valók volnátok, mint övéit szeretne benneteket a világ. De mert nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak benneteket a világból, gyűlöl benneteket a világ. Emlékezzetek a tőlem kapott igére: Nem nagyobb a szolga uránál. Ha tehát engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én igémet megtartották, a tieteket is megtartják. Mindezt azonban az én nevemért teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem. Ha nem jöttem, és nem beszéltem volna nekik, nem volna bűnük. De így nincs mentségük bűneikre. Aki engem gyűlöl, Atyámat is gyűlöli. Ha nem vittem volna végbe olyan tetteket közöttük, amilyeneket senki más nem vitt végbe, nem volna bűnük. Most pedig látták ezeket, mégis gyűlölnek engem is, Atyámat is, azért, hogy beteljesedjék az ige, amely a törvényükben meg van írva: »Ok nélkül gyűlöltek engem«. Amikor eljön a Vigasztaló, akit én küldök az Atyától, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam. Tegyetek ti is tanúságot rólam, hiszen kezdettől fogva velem vagytok! Azért mondtam el ezeket, nehogy megbotránkozzatok. Kizárnak benneteket a zsinagógákból, és eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, úgy hiszi, hogy szolgálatot tesz vele az Istennek.”

Szent György nagyvértanú

Valószínűleg a kisázsiai Kappadokiából származott előkelő keresztény családból. Egyes adatok szerint apja vértanúhalált halt, amikor még György gyermek volt, s attól kezdve anyja nevelte. Diocletianus császár uralkodása idején (284-305) katonai pályára lépett, ahol kiváló szolgálatával magas rangot ért el. Amikor a császári rendelet megfosztotta a keresztényeket politikai jogaiktól és állami tisztségeiktől, Szent György nyíltan megvallotta hitét a császár előtt, és sem hitegetésre, sem fenyegetésre nem volt hajlandó elállni tőle, hanem el is ítélte a pogány isteneknek áldozó hitehagyókat. Diocletianus ekkor kínzásokra adta át őt: lándzsával átdöfték a hasát, kerékbe törték, húsát szaggatták, ő mégis sértetlen maradt. Ennek láttán többen keresztény hívőkké lettek, vállalva ők is a vértanúságot. Végül a szentet 303. április 23-án lefejezték.
Szent György ikonográfiai ábrázolása egy vele kapcsolatos legendára utal. Eszerint a libanoni Bejrut közelében volt egy tó, amelyben hatalmas sárkány tanyázott, s ez a fenevad nyeldeste az arra vetődő embereket. A bálványimádók papjai azt a tanácsot adták a királynak, hogy a környéken élő családok naponta sorshúzás alapján áldozzák fel egy-egy gyermeküket a sárkánynak. Így került sor a király egyetlen leányának feláldozására is. A királyleányt a legszebb ruhájába öltöztették és elkísérték a tópartra. Amikor a sárkány előjött a tóból, ott termett lóháton Szent György, és megölte a szörnyet. A szent ezután megnyugtatta a megrémült jelenlévőket, hogy ne féljenek, hanem higgyenek és bízzanak az Úr Jézus Krisztusban, mert az ő parancsára történt a sárkány megölése.

Forrás: https://hd.gorogkatolikus.hu/napi-evangelium/%C3%A1prilis-24

Szent Száva vértanú (Április 24.)

Valens kelet-római császár idején élt. A gótok vidékéről származott. Gyermekkorától keresztényként nevelkedett, s megtagadta a bálványoknak bemutatandó áldozatot, sőt akik ilyet akartak bemutatni, azokat is visszatartotta ettől a keresztény hit kifejtésével. Így szavára sokan megtértek. Később viszont Athanarik gót király keresztényüldözést kezdett. Szávát is elfogták, és sok kínzás során szekérrúdhoz kötözve fölakasztották, majd pedig vízbe vetették, ahol 38 éves korában 372. április 13-án halt meg.

Szent Erzsébet szentéletű anya (Április 24.)

Csodatevő asszony volt, aki fiatal korától fogva egy Konstantinápoly közelében lévő kolostorban élt és csak zöldségfélével táplálkozott, a Nagyböjtöt pedig étlen vezekelte végig. Teljesen leromlott testi állapotban csöndesen hunyt el.

„Atyám mindmáig munkálkodik, azért én is munkálkodom.” (Jn 5,17)

Bibliai gondolatok – Húsvét utáni 2. hét, szerda

Forrás: https://hd.gorogkatolikus.hu/napi-evangelium/%C3%A1prilis-22

Apostoli szakasz: ApCsel 4,13-22

Azon időben, mikor a zsidók vezetőemberei látták Péternek és Jánosnak az állhatatosságát s megtudták, hogy írástudatlan és tanulatlan emberek, csodálkoztak és rájuk ismertek, hogy Jézussal voltak. Mivel azonban látták, hogy a meggyógyult ember is mellettük áll, semmiben sem mondhattak ellent. Megparancsolták tehát nekik, hogy menjenek ki a gyűlésből, azután így tanakodtak egymás között: »Mitévők legyünk ezekkel az emberekkel? Mert hogy csakugyan Jeruzsálem összes lakói előtt ismeretes csodajelet műveltek: az nyilvánvaló, és nem tagadhatjuk. Nehogy azonban még tovább terjedjen a híre a nép között, fenyegessük meg őket, hogy ne beszéljenek többé senkinek se ennek a nevében.« Azután beszólították őket és megparancsolták, hogy egyáltalán ne beszéljenek és ne tanítsanak Jézus nevében. Péter és János azonban azt felelték nekik: »Ítéljétek meg ti, vajon helyes volna-e az Isten színe előtt inkább rátok hallgatni, mint az Istenre! Hisz lehetetlen nekünk, hogy el ne beszéljük, amiket láttunk és hallottunk.« Azok erre újra megfenyegették, majd elbocsátották őket, mivel nem találtak módot arra, hogy megbüntessék őket, – a nép miatt, mert mindenki dicsőítette Istent azért, ami az emberrel történt. Hiszen több mint negyven éves volt az, akivel a gyógyulásnak ez a csodajele történt.

Evangéliumi szakasz: Jn 5,17-24

Mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Atyám mindmáig munkálkodik, azért én is munkálkodom.” Emiatt a zsidók még inkább az életére törtek, hisz nemcsak hogy megszegte a szombatot, hanem az Istent is Atyjának nevezte, és így egyenlővé tette magát az Istennel. Jézus válaszul ezt mondta nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek, a Fiú magától nem tehet semmit, csak azt teheti, amit az Atyától lát, mert amiket ő tesz, azokat a Fiú is éppúgy teszi. Az Atya ugyanis szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit cselekszik. De még nagyobb dolgokat is mutat neki, hogy csodálkozzatok rajta. Mert amint az Atya föltámasztja a halottakat, és életre kelti őket, a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar. Az Atya ugyanis nem ítél el senkit, hanem egészen a Fiúra bízta az ítéletet, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút is, ahogy az Atyát tiszteli. Aki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát, aki őt küldötte. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hallja szavamat, és hisz annak, aki küldött, örök élete van, és nem esik ítélet alá, hanem már át is ment a halálból az életre.”

Szikeóta Szent Tivadar püspök (Április 22.)

A galáciai Szikeó községből származott egy bizonyos Mária nevű kéjnőnek és Kozmasz császári követnek házasságon kívüli gyermekeként. 13 éves korában monostorba vonult, majd 18 évesen Theodosziosz anasztasziupoliszi püspök diakónussá és pappá szentelte. Ismételten megfordult a Szentföldön, ahol a hodzevai monostorban letette a nagy szerzetes fogadalmat. Visszatérve a saját monostorába, szigorú aszkézisben élt, majd Timotheosz püspök halála után Pál ankürai érsek őt szentelte föl anasztasziupoliszi püspöknek. Szent Tivadar azonban inkább az aszketikus élet felé vonzódott, s püspökként is sűrűn látogatta a különböző szentföldi monostorokat, s végül le is mondott püspöki rangjáról, hogy szabadabban élhessen szerzetesi hivatásának. Miután megfordult Konstantinápolyban is, visszavonult a maga monostorába, ahol békében halt meg 613-ban.

Részlet Aranyszájú Szent János Liturgiájából, Forrás: https://hd.gorogkatolikus.hu/liturgia-aranyszaju-szent-janos-liturgiaja

Pap: Adjunk hálát az Úrnak!
Nép: Méltó és igazságos / imádni az Atyát, a Fiút és a Szentlelket, / az egyvalóságú és osztatlan Szentháromságot.

A pap csendesen mondja:
Méltó és igazságos téged magasztalni, téged áldani, téged dicsőíteni, neked hálát adni, téged imádni uralkodásod minden helyén; mert te vagy a kimondhatatlan, kifürkészhetetlen, láthatatlan, megfoghatatlan, örök és változhatatlan Isten, te s a te egyszülött Fiad és Szentlelked. Te bennünket a nemlétből létrehoztál, s miután elestünk, ismét fölemeltél, és nem szűntél meg mindent teljesíteni, amíg a mennyekbe föl nem vittél és jövendő országodat nem ajándékoztad nekünk. Mindezekért hálát adunk neked, egyszülött Fiadnak és Szentlelkednek, reánk árasztott összes nyilvános és nem nyilvános jótéteményeidért, melyekről tudunk s amelyekről nem tudunk. Hálát adunk neked ezen szent szolgálatért is, melyet kezünkből elfogadni méltóztattál, noha neked az arkangyalok ezrei, az angyalok miriádjai, a hatszárnyú, sokszemű, fennlebegő szárnyas kerubok és szeráfok szolgálnak.

PORTUGÁLIAI SZENT ERZSÉBET -1277. +Estremoz, 1336. július 4

Erzsébet II. Endre magyar király dédunokája, Árpádházi Szent Erzsébet másodfokú unokahúga. Apja III. Péter aragóniai király, anyja Konstanza, Manfréd szicíliai király leánya. A keresztségben a harmincöt évvel korábban szentté avatott nagynénjéről, Erzsébetről kapta a nevét.

Tizenkét éves volt, amikor férjhez adták Déneshez, Portugália királyához. Két gyermekük született: Alfonz, aki trónörökös lett, és Konstanza, akit később IV. Ferdinánd, Kasztília királya vett feleségül.

A házasság politikai meggondolások alapján jött létre, és Erzsébetet nem tette boldoggá. Dénes király, a férje kicsapongó életet élt, több gyermeke is született a házasságán kívül. Erzsébet azonban mindent türelemmel viselt, és úgy imádkozott és vezekelt férje megtéréséért, mintha szerzetesnő lett volna. Önmagáról teljesen megfeledkezve csak férje bűneit siratta, melyekkel Istent bántja. Jóságában odáig elment, hogy férje törvénytelen gyermekeit is anyai szeretettel nevelte.

Mikor utódlásra került a sor, Alfonz föllázadt, mert atyja egyik törvénytelen fiát helyezte előtérbe vele szemben. Erzsébet ekkor a béke angyala lett a viszálykodó apa és fia között. A férje megneheztelt emiatt, sőt azzal vádolta, hogy Alfonz pártjára állt, ezért száműzte egy faluba. Csak később látta be tévedését, és hívta vissza maga mellé Erzsébetet. Dénes súlyos betegsége idején Erzsébet végig mellette volt, és a legnagyobb szeretettel ápolta. Nem engedte át másnak a férje halálos ágya melletti szolgálatot. És elérte, hogy a férje 1325-ben megtérve, szentként halt meg.

Özvegyen maradva Erzsébet teljesen az irgalmasság cselekedeteinek szentelte életét. Vagyonát és ékszereit eladta, és az árát szétosztotta a szegények és a kolostorok között. Magára öltötte a ferences harmadrendiek ruháját, és zarándoklatokra indult. Gyalog ment el Szent Jakab sírjához, Compostellába, majd visszavonult Coimbrába, az általa alapított klarissza kolostorba. Fogadalmat csak a halálos ágyán tett, hogy a jótékonyságban ne akadályozza a szegénységi fogadalom.

A kolostort utoljára akkor hagyta el, amikor békét közvetíteni ment a fia, IV. Alfonz és a veje, kasztíliai Ferdinánd között. Az út és a testvérháború miatt érzett fájdalom felőrölte maradék erejét. Estremozba érve magas láza lett, és itt érte a halál 1336. július 4- én, lánya és menye karjai között. Holttestét Coimbrába vitték, és sírja hamarosan zarándokhellyé vált, mert ereklyéi körül csodák történtek. Szentté avatását 1576-ban indították el. 1612-ben nyitották fel a sírt, és épségben találták a testét! VIII. Orbán pápa 1626-ban avatta szentté. Ünnepét még ebben az évben felvették a római naptárba, július 4-re. 1694-ben áthelyezték július 8-ra, hogy kivegyék Szent Péter és Pál ünnepének oktávájából. Mivel az oktáva megszűnt, 1969-ben visszahelyezték július 4-re.


A hagyomány úgy tudja, hogy Dénes király megtérésében jelentős szerepe volt a következő esetnek:

Erzsébetet az irgalmasság gyakorlása közben egy apród szokta kísérni, aki szükség esetén a segítségére volt. A király meggyanúsította azzal, hogy bűnös viszonya van a királynővel, ezért halálra ítélte. Elküldte mészégetők ellenőrzésére az apródot, a kemencénél dolgozóknak pedig megüzente, hogy egy meghatározott órában érkezik majd egy apród, azt fogják meg, és vessék a kemencébe.

Az apród el is indult a királyi megbízatással, de útja közben betért egy templomba, misére. Ez a késedelem mentette meg az életét. A király ugyanis majdnem vele egy időben útnak indított egy másik udvari embert, hogy nézze meg, végrehajtották-e ítéletét. Ám a kemencéhez az előre jelzett órában csak az ellenőr érkezett meg, akit a munkások megragadtak, s abban a hiszemben, hogy ő a kiszemelt áldozat, bevetették a tüzes kemencébe. A király megértette a jelet, amellyel Isten megmentette az ártatlan apródot, és bűnbánatot tartva megtért.


Istenünk, ki a béke forrása és a szeretet kedvelője vagy, és Szent Erzsébetet a viszálykodók megbékítésének csodálatos kegyelmével ékesítetted, add meg nekünk az ő közbenjárására, hogy békét teremtsünk magunk körül, s ezért Isten fiainak hívhassanak minket.

Forrás: https://archiv.katolikus.hu/szentek/0704.html


„A Szentírás, a szentek élete és az atyák írásai jelentik a fényt, amely elűzi a lélek sötétségét.” – Fényes szerda

„A Szentírás, a szentek élete és az atyák írásai jelentik a fényt, amely elűzi a lélek sötétségét.” Porfíriosz atya (1906-1991) Részlet Dioníszosz Tácisz: „Légy elrejtett ember!” című könyvéből, 70.oldal, A szent olvasásról szóló fejezetben

Pol. Fényes szerda

Forrás: https://hd.gorogkatolikus.hu/napi-evangelium/%C3%A1prilis-15

ApCsel 2,22-38a

Azon időben mondá Péter: Izraelita férfiak, halljátok ezeket a szavakat: ti a Názáreti Jézust, azt a férfiút, akit az Isten igazolt előttetek erőkkel, csodákkal és jelekkel, amelyeket – mint ti is tudjátok – Isten általa művelt közöttetek, ezt az embert istentelenek keze által felszegezve megöltétek, miután Isten elhatározott terve és előretudása szerint átadatott. Isten azonban föloldozta a halál bilincseit és föltámasztotta őt, aminthogy lehetetlen is volt, hogy abban fogva maradjon, mert Dávid róla mondja: „Magam előtt látom az Urat mindenkor, mert jobbomon áll ő, hogy meg ne inogjak. Ezért örvend a szívem és ujjong a nyelvem, sőt testem is békében nyugszik el, mert nem hagyod lelkemet az alvilágban s nem engeded, hogy a te Szented rothadást lásson. Megmutatod nekem az élet útját s jelenléted gyönyörűségével töltesz el engem.” Férfiak, testvérek! Hadd szóljak hozzátok bátran Dávid ősatyáról. Ő meghalt, eltemették, és sírja a mai napig itt van nálunk. Mivel azonban ő próféta volt és tudta, hogy Isten esküvel fogadta meg neki, hogy az ő utódaiból ül majd valaki a trónjára A jövőbe látva beszélt Krisztus feltámadásáról: hogy sem az alvilágban nem marad, sem a teste nem lát rothadást. Ezt a Jézust Isten feltámasztotta, s ennek mi mindannyian tanúi vagyunk. Miután tehát Istennek jobbja felmagasztalta őt, és elnyerte az Atyától a Szentlélek igéretét, ő kiárasztotta azt, akit ti láttok és hallotok. Mert nem Dávid ment fel az égbe, hiszen ő azt mondta: „Azt mondja az Úr az én Uramnak: ülj a jobbomra, amíg lábad zsámolyává teszem ellenségeidet.” Tudja meg tehát Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy az Isten Úrrá és Krisztussá tette őt, azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek.« Mikor ezeket hallották, szívükben megrendültek. Így szóltak Péterhez és a többi apostolhoz: »Mit tegyünk, férfiak, testvérek?« Péter pedig azt felelte nekik: »Tartsatok bűnbánatot, és mindegyiktek keresztelkedjék meg Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára.

Jn 1,35-51

Abban az időben megállt János két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Íme, az Isten Báránya!” E szavak hallatára a két tanítvány Jézus nyomába szegődött. Amikor Jézus megfordult, és látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kerestek?” Így feleltek: „Rabbi – ami annyit jelent, mint Mester –, hol laksz?” „Gyertek, és nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hol lakik, és aznap nála is maradtak. A tizedik óra körül járhatott. A kettő közül, aki János szavára követte, az egyik András volt, Simon Péter testvére. Elsőként testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Krisztust”. Elvezette őt Jézushoz. Jézus rátekintve így szólt hozzá: „Te Simon vagy, Jónás fia, de Kéfás, azaz Péter lesz a neved.” Másnap Jézus Galileába akart menni. Találkozott Fülöppel, és mondta neki: „Kövess engem!” Fülöp Betszaidából, András és Péter városából való volt. Fülöp találkozott Natanaellel és elmondta neki: „Megtaláltuk, akiről Mózes írt a Törvényben és a próféták: a názáreti Jézust, József fiát.” „Jöhet-e valami jó Názáretből?” – kérdezte Natanael. „Gyere és lásd!” – felelte Fülöp. Amikor Jézus meglátta Natanaelt, amint feléje tartott, ezt mondta róla: „Lám, egy igazi izraelita, akiben nincs semmi álnokság.” Natanael megkérdezte tőle: „Honnét ismersz?” Jézus így válaszolt: „Mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak, a fügefa alatt voltál.” Natanael erre felkiáltott: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!” Jézus ezt felelte neki: „Mivel megmondtam, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel. De nagyobb dolgokat is fogsz látni ezeknél.” Majd hozzátette: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mostantól látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és az Isten angyalai föl- és leszállnak az Emberfia fölött.”

Artemon vértanú

Laodicea és Szíria papja. Diocletianus alatt szenvedett vártanúságot 303-ban. Mondják, hogy először Laodiceában tartóztatták le, mint keresztényt, mert megtagadta az áldozat bemutatását. Csodálatos módon megszabadult, és Kisázsiában folytatta szolgálatát. Itt fejezték le.

Szent Kreszcensz (Crescens) vértanú

A likiai Műra városában született és élt. Amikor idős korában azt tapasztalta, hogy a pogány vallás kezd diadalmaskodni a kereszténység fölött, fellépett a pogányok előtt, s a keresztény hit igazságát hirdette. A pogányok elfogták, és kiléte felől faggatták. Ő azonban csak annyit vallott be, hogy keresztény. Tüzes kemencébe vettetve halt vértanúhalált – melynek időpontja ma már ismeretlen.

Részlet Jeruzsálemi Szent Kürillosz (313-386) összes művei című könyvből, Budapest, 1995., 151.oldal

„Tizennegyedik katekézis a megkeresztelkedők számára élő szóban Jeruzsálemben magtartva arról: és harmadnapra feltámadt halottaiból, és felment a mennybe, és ül az Atya jobbján. És az olvasmány a korithusiakhoz írt első levélből: Tudtotokra adom, testvérek, az evangéliumot (1Kor 15,1) stb., hogy feltámadt harmadnapra az Írások szerint stb.

„Örvendezz Jeruzsálem (Iz 66,10), gyülekezzetek az ünneplésre mind, akik szeretitek Jézust, mert feltámadt! Ujjongjatok mind, akik korábban gyászoltátok a zsidók vakmerőségét és hallottátok törvényszegő tetteit! Mert akit ők megaláztak, az ismét feltámadt. Ha elszomorító volt hallani a keresztről, úgy a feltámadásról szóló örömhír hírdetése derítse örömre a hallgatókat. A gyász változzon örömre, a szomorúság vidámságra, az öröm és ujjongás töltse be ajkunkat őmiatta, aki feltámadása után ezt mondta: „Örvendjetek!” Hiszen tudom, hogy az elmúlt napokban a Krisztus szeretőknek bánata volt, mert mondanivalónkat ott hagytuk abba, ahol elérkeztünk a halálig és a temetésig, de nem hirdettük meg még a feltámadás örömhírét, az elmét az foglalkoztatta, amit még hallani kívánt. Feltámadt tehát a halott, aki szabad volt a holtak között, és a holtak megszabadítója volt. Eltűrte, hogy meggyalázásaként töviskoszorút rakjanak rá, az támadt fel és fejére tette a halálon aratott győzelem diadalának diadémját.”

Részletek Jean Daniélou: Az angyalok és küldetésük az egyházatyák szerint című könyvéből, Paris, 1997, 59-63.oldal

6. fejezet : Az angyalok és a szentségek

Ha az üdvösség misztériuma lényegében beteljesedett a mennybemenetellel, amikor az Ige a magával egyesített emberséget az angyalok ujjongása közepette bevezette az Atya házába, akkor ki kell fejteni ennek hatásait a második eljöveteléig az Egyház építésére nézve. Ehhez az építkezéshez társulnak az angyalok. A legősibb keresztény hagyományok azt mutatják, hogy az Egyház rá van bízva egy angyalra, ahogyan Isten népe volt az Ószövetségben. Az „Izajás menybemenetele” c. írás beszél „a keresztény Egyház angyaláról” (3,15). Hermasz, Mihály angyalt nevezi meg, mint „akinek hatalma van az Egyház fölött, és azt kormányozza.” Legyen bármilyen az Egyház angyalának kérdése, mely láthatóan a judaizmus öröksége, és egészében nem egyezik Krisztus egyetlen elsőségével, az biztos, hogy van általánosabb jellegű hagyomány, mely bizonyítja az Egyház fölött őrködő és az azt szolgáló angyalok létét. Már a Zsidókhoz írt levél 1,14-nek ez az értelme. Hippolütosz írja, egyik allegóriájában hajóhoz hasonlítva az Egyházat: „Az Egyháznak is megvannak a hajósai, a babordok és a tribordok, azaz a segítő angyalok (paredrusz). Soha meg nem szűnik, hogy irányítsák és védelmezzék.

Az angyaloknak ez a szerepe a keresztelésnél kezdődik. A keresztelés Isten nagy művének folytatása mindkét szövetségben. Új teremtés. Föltámadás. A végítélet elővételezése. Az angyalok is segédkeznek a Szentháromságnak, csodálatos működése teljesítésében. Egyúttal segítenek, mint csodálattal eltelt tanúk és buzgó szolgálók. Ez az, amit már Hermasz Pásztora mutat nekünk: dolgoznak a vízre épült tornyon, azaz az Egyházon, mely a keresztség által épül: „Atorony, amelyet látsz, az Egyház. A vízre épült, mert életetek víz által menekült meg. A hat ifjú azok a szent angyalok, akiket az Isten elsőnek teremtett. Rájuk bízta az egész teremtett világot, hogy felvirágoztassák, szervezzék és irányítsák. Tehát általuk valósul meg az Egyház építése.” Az angyalok Isten minden intézményéhez csatlakoznak. Hogyan ne lennének jelen annál a kiemelkedő műnél, ami az Egyház?

Ahogyan az angyalok egyszerre lehettek Krisztus misztériumai előkészületének eszközei és beteljesedésének tanúi, úgy megjelennek a keresztségnél is. Tevőleges szerepük van előkészületeiben. Ahogyan az apostolok láthatóan küldetést kaptak a pogány nemzetekhez, úgyanúgy láthatatlanul küldetést kaptak hozzájuk az angyalok, hogy az Egyházhoz vonzzák őket: Vannak angyalok, akik összegyűjtik a hűségeseket minden nemzetben. Valóban gondolj arra, hogy ugyanúgy, ahogyan egy városban ahol még nincs született keresztény, váratlanul jönne valaki, és ott egyszerre tanítani, dolgozni, kiképezni, vezetni kezdené őket, uralkodója és püspöke lenne azoknak, akiket tanított, ugyanígy a szent angyalok is fejedelmek lesznek azok között, akiket összegyűjtöttek a nemzetek között, és akik másokat előléptetnek szolgálatuk munkájával.” Ismét megtaláljuk a nemzetek angyalait és missziós szerepüket. Mióta Krisztus eljött, keresik a hűséges lelkeket, hogy hozzá vezessék. A nemzetek angyalai az Egyház angyalai lettek.

Valójában nagyon ősi hagyomány, amely a részegyházak elöljáró angyalaiban azokat látja, akiket építésükre és kormányzásukra rendeltek. Alapja János Jelenések könyvének első fejezeteiben van, ahol szó van Kis-Ázsia hét Egyházának angyalairól. Ennek nyomán írhatja Órigenész: „A szentírás alapján mondhatjuk, hogy Egyházanként két püspök van, az egyik a látható, a másik a láthatatlan. Ugyanabban a föladatban van részük.” A 4. század egyházatyái folytatják ezt a hagyományt. Szent Baszileosz beszél szent angyalokról, akikre rábízták az Egyházak gondját. Nazianzoszi Szent Gergely osztja gondolatait: „ Ennek az Egyháznak gondját rábízták egy angyalra. Mások más Egyházakon őrködnek, ahogyan Szent János tanítja a Jelenések könyvében.” Tudjuk, hogyan búcsúzott Nazioanzosz Egyházának angyalától, mikor elhagyta egyházmegyéjét. Kérte, járja ki, „hogy ne legyen senki, aki megakadályozná népének útját a mennyei Jeruzsálem felé.”

Az Egyházak angyalainak szerepe az ősidőkkel, a pogány lelkekhez való küldetésükkel kezdődik. Ez a szerep sokkal közvetlenebbül a keresztségre készüléssel, a hittanulással nyeri el teljes jelentőségét.Az angyalok előkészülethez való viszonyát szintén megtaláljuk. Aranyszájú Szent János (Krüzosztomosz) tanítja, hogy „a diakónus felszólítja a hittanulókat, hogy imádkozzanak a béke angyalához.” A Sacramentarium Gelasianumban imádságot találunk a hittanulókért. Abban arra kéri az Istent, „hogy méltóztassék elküldeni szent angyalát: Őrizze szolgáit, és vezesse őket a keresztség kegyelméhez.Órigenész a maga élénk stílusában fejti ki ezt a gondolatot: „Angyal, jöjj, fogadd vissza a szó által azt, aki megtért a démon tanításának ősi tévedéséből. Fogadd vissza, mint jó orvos! Melengesd, vidd magaddal, hogy megadd neki a második születés fürdőjét.

„Más szövegek – például Jeruzsálemi Kürillosz – még mélyebben magasztalják az angyalok örömét a keresztség idején. Előre leírja a hittanulók számára a húsvét éjszaka ragyogását, amikor megkeresztelkednek. Miután fölidézi a ragyogó éjszakát és az újra megnyílt Paradicsomot, azt írja: „Immár emeljétek fel lelki szemeiteket. Már az angyali karokra gondoljatok, a mindenség trónoló Urára, és a velük jelen lévő Szent Lélekre, a trónusokra, és szolgálattevő uraságokra, és mindannyiotokra, férfiakra és asszonyokra, akik üdvözültek lesztek. Már szinte betölti fületeket a dallam hangja, amikor fölöttetek, üdvözültek fölött, rázendítenek az angyalok: Boldogok, akiknek bocsánatot nyernek bűneik (Zsolt 31,1), amikor ti, mint az Egyház csillagai, ragyogó testtel és fényes lélekkel beléptek.” Ez a húsvét éjjelének ünnepi pillanata, melyet itt fölidéz, amikor az újonnan megkereszteltek zsoltáréneklés közepette, fehér tunikájukban beléptek az Egyházba.”

„Késedelmes szívűek vagytok arra, hogy elhiggyétek mindazt, amit a próféták jövendöltek!

Bibliai gondolatok – Fényes kedd (2020.04.14.)

ApCsel 2,14-21

Azon időben Péter, aki a tizeneggyel ott állt, felemelte szavát és beszédet intézett hozzájuk: »Zsidó férfiak és Jeruzsálem összes lakói! Vegyétek tudomásul és halljátok fületekkel szavaimat. Nem részegek ezek, ahogy gondoljátok, hiszen a nappalnak még csak a harmadik órája van, hanem ez az, amit Joel próféta megmondott: És ez lesz az utolsó napokban, mondja az Úr: kiárasztom Lelkemet minden emberre, akkor fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, ifjaitok látomásokat látnak, öregjeiteknek pedig álomlátásaik lesznek. És szolgáimra s szolgálóimra kiöntöm ama napokban Lelkemet, s prófétálni fognak. Csodákat fogok tenni odafönn az égen és jeleket lenn a földön, vért, tüzet és füstpárát. A nap sötétséggé fog változni, a hold pedig vérré, mielőtt eljön az Úrnak nagy és nyilvánvaló napja. És ez lesz: mindaz, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.

Lk 24,12-35

Abban az időben Péter fölkelt, és a sírhoz futott. Behajolt, de csak az ott levő lepleket látta. Hazament, és csodálkozott a történteken. És íme, ketten közülük aznap egy Emmausz nevű helységbe mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádium távolságra volt. Közben egymással beszélgettek mindarról, ami történt. Ahogy beszélgettek és tanakodtak, maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. De a szemük akadályoztatva volt, hogy fel ne ismerjék őt. Így szólt hozzájuk: „Miről beszélgettek egymással útközben, hogy ilyen szomorúak vagytok?” Az egyik, akit Kleofásnak hívtak, ezt mondta neki: „Te vagy-e az egyetlen jövevény Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban?” És mondta nekik: „Micsoda?” Ők pedig ezt felelték: „A názáreti Jézus esete, aki próféta férfiú volt, hatalmas tettben és szóban az Isten és az egész nép előtt, és miként adták főpapjaink és főembereink halálos ítéletre, és hogyan feszítették keresztre őt. Pedig mi azt reméltük, hogy ő fogja megváltani Izraelt. Ráadásul ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. De néhány közülünk való asszony is felkavart bennünket, akik hajnalban a sírnál jártak. Mivel nem találták a testét, eljöttek, és azt mondták, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt állították, hogy él. Közülünk is néhányan elmentek a sírhoz, és úgy találták, ahogy az asszonyok mondták, de őt magát nem látták.” Erre ő így szólt hozzájuk: „Ó, ti balgák, késedelmes szívűek vagytok arra, hogy elhiggyétek mindazt, amit a próféták jövendöltek! Vajon nem ezeket kellett elszenvednie a Krisztusnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Aztán Mózestől és az összes prófétától kezdve minden írásban megmagyarázta nekik, ami róla szólt. Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak, ám ő úgy tett, mintha tovább akarna menni. De erőnek erejével marasztalták: „Maradj velünk, mert esteledik, és hanyatlik a nap.” Betért hát, és velük maradt. Amikor aztán letelepedett velük, kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük és felismerték, de ő eltűnt előlük. Ekkor így szóltak egymáshoz: „Nemde lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton és kifejtette nekünk az Írásokat?” Még abban az órában fölkeltek, és visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket, akik azzal fogadták őket, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. Erre ők is beszámoltak az úton történtekről, és arról, hogyan ismerték fel őt a kenyértörésben.

Arisztarkosz, Pudensz és Trofimosz apostolok

A hetvenkét tanítvány közé tartoztak. Az első kettő Szent Pál kísérője, tesszaloniki illetve efezusi származású tanítvány volt.
Pudensz, akiről a 2 Tim. 6,21 tesz említést, a hagyomány szerint római szenátor volt, aki a városban szállást adott az apostoloknak és házát imahelyiséggé alakította át. 68-ban Rómában szenvedhetett vértanúságot.
Trofimosz apostol Efezusból származott. Szent Pállal együtt szenvedhetett vértanúhalált 67 körül.

Forrás: https://hd.gorogkatolikus.hu/napi-evangelium/%C3%A1prilis-14

Részlet Perendy László: Antiokhiai katekézis a II. század végén című könyvéből, 62-63.oldal

A hitről, kitartásról és mindenféle másról szólnak,

ilyen dolgokról, melyek a mi Urunkban való épüléstekre szolgálnak

„Most kezdek tanítvány lenni. A látható és a láthatatlan dolgok közül senki se féltékenykedjék rám, hogy Jézus Krisztust elnyerjem. Jöjjön tűz, kereszt, harc a vadállatokkal, szétszabdaltatás, feldarabolás, a csontok összetöretése, a test tagjainak levágása, az egész test felőrlése, a Sátán gonosz kínzásai, csak Jézus Krisztushoz érjek.

Ezt még az említett városról írta a felsorolt egyházaknak, amikor pedig már távol volt Szmirnától, Troászból ismét levél útján fordult a philadelphiaiakhoz, a szmirnai egyházhoz és különösen annak vezetőjéhez, Polükarposzhoz. Mivel nagyon jól ismerte, hogy milyen apostoli férfi, mint igazi és jó pásztor, rá bízta az antióchiai nyájat, és arra kérte, hogy buzgón viselje gondját. Ugyanő pedig, amikor a szmirnaiaknak írt, nem tudom, honnan kölcsönzött olyan mondásokat, amik Krisztusról szólnak, és azt mondta: „Én tudom és hiszem, hogy a feltámadás után is testben van. Mikor eljött Péterhez és társaihoz, ezt mondta nekik: ‘Fogjatok meg, tapintsatok meg, és lássatok, nem vagyok testetlen démon’. Tüstént meg is tapintották és hittek.

Ireneusz is ismerte vértanúságát, és így emlékezik meg leveleiről: „Amint egyikünk mondta, akit Isten mellett tett tanúsága miatt ítéltek arra, hogy a vadállatok elé vessék, hogy ‘Isten gabonája vagyok, akit a vadállatok fogai őrölnek meg, hogy tiszta kenyérnek bizonyuljak’.” Polükarposz is ugyanezekről emlékezik meg a filippiekhez címzett levelében, amikor szó szerint ezt mondja: „Kérlek mindannyiótokat, engedelmeskedjetek, legyetek kitartóak minden tűrésben, ezt a kitartást saját szemetekkel láttátok, nemcsak a boldog Ignatioszban, Rufoszban és Zoszimoszban, de másokban is, akik közületek valók voltak, sőt magában pálban és a többi apostolban. Meg vagytok győződve róla, hogy mindezek nem hiába futottak, hanem a hitben és igazságosságban, s hogy a nekik kijáró hely megvan az Úrnál, akivel együtt szenvedtek. Bizony nem ezt a világot szerették, hanem Őt, aki miattunk halt meg, és akit értünk Isten feltámasztott.” Utána pedig hozzáfűzi: „ Ti is írtatok nekem és Ignatiosz is, hogy ha valaki Szíriába menne, vigye el a nálatok levő írásokat, amiről gondoskodni is fogok, mihelyst alkalmas idő mutatkozik rá, vagy én, vagy pedig egy futár, akit nevetekben is küldeni fogok. Ignátiosz leveleit, s más írásokat is, melyek itt vannak nálunk, el fogunk küldeni nektek, nagy hasznotok lehet belőlük. A hitről, kitartásról és mindenféle másról szólnak, ilyen dolgokról, melyek a mi Urunkban való épüléstekre szolgálnak

Tájékoztatás a görögkatolikus szertartások végzéséről a húsvét utáni időszakra (2020.04.12-től)

Tájékoztatás

a Szombathelyi Görögkatolikus Szervezőlelkészségben

(Szombathely, Zalaegerszeg és Sopron vonzáskörzetében)

élő görögkatolikus hívek és hozzátartozóik számára,

hogy a járvány ideje alatt a görögkatolikus szertartásaink mind a három városban, az általunk használt templomokban és kápolnákban, az eddig megszokott rendben, mint az elmúlt két hétben is, látogathatók a megfelelő higiéniai előírások betartásával (pl. maszk használata mellett, padok előzetes és utáni fertőtlenítése mellett, hívenként egy áldoztató kanál használatával).

A hívek bevonásával végzett szertartások végzését egyrészt a 2020.március 18-án megjelent Metropóliai rendelkezések teszik lehetővé a Budapesten kívüli településeken, a parókusok ill. szervezőlelkészek döntésétől függően,

másrészt a 71/2020. (III. 27.) Korm. rendelet a kijárási korlátozásról,

amely szerint alapos kijárási indoknak számít a lakóhely elhagyására az u). pontjában szereplő hitéleti tevékenység, a munkavégzés, a mezőgazdasági és erdészeti tevékenység, az élelmiszerüzletben történő vásárlás, a helyi termelői piacon történő vásárlás, a dohányboltban történő vásárlás, az egyéni szabadidős sporttevékenység, a fodrász, a manikűrös szolgáltatások igénybevétele mellett (a lista nem teljes!).

Forrás: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A2000071.KOR