„Ne hagyjuk, hogy a nap ima nélkül teljen el.”

„Az ima azonban nem könnyű lelki gyakorlat. Minél kitartóbban próbálja az ember, annál inkább megjelenik az ördög, és akadályokat gördít elébe, és olyan helyzeteket teremt, hogy az embert megzavarja az imában. Az imádkozóból csüggedséget és tunyaságot hív elő. Azt sugallja, hogy a napi tevékenységekben az ember kimerült, hogy az imától eltérítse. A Szent azt mondta: „Bűneimnek sokasága miatt beteg az én testem, beteg a lelkem is – nem ezt mondja-e a zsoltár? Nem testi kimerültségről van szó tehát, hanem lelki tunyaságról. Ez rosszabb, mint a testi fáradság. A lelki kimerültségben az ember szétesik, és olyan lesz, mint egy jármű, aminek külön-külön minden alkatrésze működőképes, de a motorja szét van szerelve.” Ne hagyjuk, hogy a nap ima nélkül teljen el. „Ha olykor kimerültséget érzünk, és nem tudjuk elvégezni valamennyi lelki kötelezettségünket, ne vágjuk el teljesen a szálat, az Istennel való összeköttetést: végezzünk egy-két leborulást, mondjunk el egy imafüzért. Hajítsunk el néhány kézigránátot, hogy ne ejtsen minket fogságba a krampusz. És, amint magunkhoz tértünk, fogjunk hozzá újból rendesen a küzdelemhez. Ha valaki elhagyja a lelkieket és nem tesz akár csak egy-két leborulást, nem mond el egy imafüzérnyi imát, elvadul. Dolgozni, azt tud, de imádkozni nem. Találkoztam szerzetesekkel, akik állandóan dolgoznak, és elhagyják az elmélkedést meg az imát. ‘Na még ezt, na még amazt megcsinálom’ – és az ima elmarad, ők elvadulnak, olyanok lesznek mint a világiak. Láttam munkásokat, akik képesek tűző napon követ csákányozni, álló nap fát hasogatni, de hiába ajánlasz nekik háromszoros bért, egy fél órát sem képesek kibírni a templomban, inkább kimennek rágyújtani. Ezt megfigyeltem.

Ha az ember eltávolodik Istentől, olyanná lesz, mint az ökör: dolgozik, eszik, alszik. És mennél messzebb van az Istentől, a dolgok annál nehezebben mennek. A szíve kihűl, és végül egyáltalán nem tud majd imádkozni. Hogy erőre kapjon, meg kell lágyítania a szívet, bűnbánatot gyakorlonia, megrendülést kell átélnie.

Sokszor testi vagy lelki kimerültség miatt nehezünkre esik imádkozni. Sok indokot találunk a megindokolhatatlanra. A Szent azt mondta: „Engem az imádság pihentet. És láttam, hogy csakis az ima pihenteti az embert igazán. Ha a szívből jön, elűzi a fáradságot, az álmosságot, az éhséget, mert átforrósodik a lélek, hogy utána sem aludni, sem enni nem akarsz. Természetfeletti állapotban vagy, és másképpen táplálkozol: a lelki dolgokkal laksz jól. Ha Isten jótéteményeire gondolsz, Istenre gondolsz, a Jótevődre; akkor megérzed a hálátlanságodat, bűnös mivoltodat, és az irgalmát kéred. Ha valaki átérzi Isten áldásainak nagyságát, erőre kap, a szíve átmelegszik, és még a szüntelen imához is eljut.

Részlet Szent Hierotheosz füzetek 2018/1., Szenthegyi Szent Paisziosz atya tanítása az imádságról, 7-8.o.

„Te vagy a mi megszentelésünk”

Hálát adunk neked Uristenünk a te szent, szeplőtelen, halhatatlan és mennyei titkaid vételéért, melyeket lelkünk és testünk javára, megszentelésére és gyógyulására adtál nekünk. Magad, mindenek Uralkodója, engedd, hogy Krisztusod szent testének és vérének közöltetése ébresszen bennünk megszégyenítetlen hitet és tettetés nélküli szeretetet a bölcsesség teljességére, lelkünk és testünk gyógyulására, minden rossznak elűzésére, parancsaid teljesítésére és majdan Krisztusod rettentő ítélőszéke előtt kedvesen fogadott védelemre. Mert te vagy a mi megszentelésünk és téged dicsőítünk, Atya, Fiu és Szentlélek, most és mindenkor s örökön örökké. Ámen.”

Részlet a Szent Bazíl Liturgióból, áldozás utáni papi ima.

,,Urunk, negyvenen kezdtük el a harcot; ne engedd, hogy negyvennél kevesebben kapjuk meg a győzelmi koszorút!”

A szebasztei negyven szent vértanú emlékezete (Március 9.)

„A katonaszentek közül a szebasztei 40 vértanú lett a leghíresebb csoport. Mindannyian a híres 12. légióhoz (Legio fulminata) tartoztak, amely évszázadokon át Örményországban tevékenykedett. Licinius császár, Kappadókiában elrendelte, hogy minden kereszténynek halálbüntetés terhe alatt meg kell tagadnia hitét. Agrikolaosz, Kappadókia és Kis-Arménia helytartója az ediktum tartalmát azzal a szigorú felszólítással közvetítette a hadsereghez, hogy szerezzenek érvényt neki. Ekkor előlépett negyven keresztény katona, s mindegyikük röviden és határozottan kijelentette: ,,Keresztény vagyok”, és megtagadták a bálványok előtti áldozatbemutatást.

Arméniában a tél még márciusban is olyan hideg volt, hogy lóval és kocsival is át lehetett kelni a folyók és a tavak jegén. A helytartó kivárt egy különösen hideg éjszakát, és ekkor megparancsolta, hogy a negyven katonát meztelenül tegyék ki az egyik városszéli befagyott tavon a hidegre. Egy ott található fürdőházban ugyanekkor meleg fürdőt készíttetett azoknak, akik nem maradnak állhatatosak. Az elítéltek nem várták meg, hogy megfosszák őket ruháiktól, hanem maguk vetkőztek le, és szenvedésük helyére igyekeztek. Egy szívvel-lélekkel imádkoztak Istenhez: ,,Urunk, negyvenen kezdtük el a harcot; ne engedd, hogy negyvennél kevesebben kapjuk meg a győzelmi koszorút!” Az egyik katona, aki már nem bírta a hideget, a fürdőhöz rohant fölmelegedni, de azonnal meghalt. A fürdőháznál őrségben álló katonának volt egy látomása: égi sereg szállt le, hogy a hős harcosok között kiossza a győzelmi koszorúkat, amint az a római hadseregben szokásos volt. Erre ledobta ruháit, és bajtársaihoz futott a jégre, hogy betöltse a gyengének mutatkozott katona helyét. Másnap aztán eltörték végtagjaikat, és elégették holttestüket. Ereklyéiket Péter, a város püspöke összegyűjtötte, és tisztességgel eltemette.”

Forrás: https://hd.gorogkatolikus.hu/napi-evangelium/m%C3%A1rcius-9

„Ennek az emberiségnek, melynek öröktől fogva az a hivatása, hogy felemelkedjék Isten Országába, és részesedjen a Bárány húsvéti lakomájában,”

„Arról, hogy mi a tömjénezés jelentése a szertartások folyamán, már szóltunk. Az elmondottakhoz csak annyi fűzünk hozzá, hogy az adományok felajánlásának idején, vagyis azok Krisztus testévé és vérévé változtatása előtt végzett tömjénezés, és az , hogy az adományokat a liturgia kezdetétől fogva szentnek és isteninek nevezik, ugyanazt az előretudást fejezi ki, amelyről a proszkomédiának szentelt részben beszéltünk: az átváltoztatás előtt is Krisztus áldozatát ismerjük fel bennük. Az adományok szentek és isteniek, mint ahogy Krisztus embersége is szent és isteni, hiszen az „új teremtés”, az új élet kezdete és ajándéka. Abban az új életben, amit az Egyház megjeleníteni és beteljesíteni hivatott „ebben a világban”, a teremtés ajándékká és áldozattá változott, s csak így emelhető fel a mennybe, csak így válhat az isteni élet ajándékává, és a Krisztus testében és vérében való részesüléssé. Ezért nem a mulandó „anyagot”, nem a halandó emberek „testét és vérét” tiszteljük meg a tömjénezéssel, hanem az „élő és Istennek tetsző” ajándékot és áldozatot, hiszen az isteni megtestesülés erre rendelte őket, az Egyház pedig ezt látja meg előre bennük. Ez az, amiért a diszkoszon sem pusztán „közönséges” kenyér található. Isten teremtésének egésze van rajta, amely Krisztusban új teremtésként nyilvánult meg, Isten dicsőségének beteljesedéseképp. Akik itt vannak a gyülekezetben, ők sem „egyszerűen” emberek, hanem a Teremtője „kimondhatatlan dicsőségének” képére újjáteremtett új emberiség. Ennek az emberiségnek, melynek öröktől fogva az a hivatása, hogy felemelkedjék Isten Országába, és részesedjen a Bárány húsvéti lakomájában, mutatjuk ki a tömjénezés által tiszteletadásunkat, az előkészületnek, a megszentelődésnek és megtisztulásnak ezzel az ősi rítusával is jelezzük, hogy ez az emberiség „élő, Istennek tetsző áldozattá” lett. „

Részlet Alexander Schmemann: Az Eucharisztia, 159-160.o.

Kántorok lelkigyakorlata ismét a virtuális térben

Forrás: https://hd.gorogkatolikus.hu/Kantorok-lelkigyakorlata-ismet-a-virtualis-terben-2020-december-01

“A november 27-29-ére tervezett kántori találkozót újfent csak a virtuális térben lehetett megtartani a koronavírus-járvány miatt. A márciusi lelkigyakorlat tapasztalatait kamatoztatva és azt továbbfejlesztve újra a virtuális tér adott otthont a találkozásnak. Idaházi Magdolna írta meg tapasztalatait a rendhagyó eseményről.

Szombaton reggel 8-kor minden résztvevő a Kegytemplomban „találta magát”, ahol közösen végezhettük az utrenyét. Egymástól fizikailag távol voltunk, nem együtt gyakoroltunk, nem is így készültünk rá, nem csiszolhattuk saját és egymás tudását, de ez határokat nem vont közénk. A messenger-üzenetek által jelen voltunk egymásnak. Megbeszéltük a nem közvetített reggelit és a nap további alakulását is.

Az első tanítás ismétléssel kezdődött 11-kor, majd az Uram, irgalmazz éneklésének módjait részletezte Fülöp metropolita atya és vitattuk meg mi a monitorok előtt, hogy hogyan is fog ez a Szent Liturgiákon átmenni a hívők felé. A tanítás a parlando fontosságát hangsúlyozta.

Délben és 3 órakor újra a kegytemplomba vezetett a virtuális út, ahol a VI. és a IX. imaórákat imádkoztuk el Fülöp atyával. Az élő közvetítés segítségével többen vehettünk részt rajta az utazás fáradalmai nélkül.

Fél 4-kor a második tanítást hallgathattuk meg, ahol a temetés szertartásának részleteit magyarázta és énekelte Fülöp metropolita atya, míg lehetőséget kaptunk mi is gyakorolni a képernyők előtt. Itt hallhattunk a zenei munkacsoport megalakulásáról és munkájáról a három egyházmegye területéről. Cél a minél kisebb változtatás, de a dallamvilág tisztogatása, csiszolgatása az indokolt mértékig. A főpásztorral „együtt” énekelhettük végig a szertartás elemeit. Persze a délelőtti tanításban elhangzott Uram, irgalmazz új formáit is gyakorolhattuk.

A tanítások alkalmával újdonság volt, hogy a monitorokon / kijelzőkön most megjelentek a kották és szövegek is, miközben Fülöp atya énekelte és magyarázta a változásokat.

Vacsora előtt még „visszatértünk” a kegytemplomba vecsernyét imádkozni, amit nagy közös zoom-os beszélgetés, ismerkedés zárt le. Most virtuálisan, mégis élőben beszélgethettünk. A már ismert vagy még új arcokhoz hangok és tapasztalatok, élmények is társulhattak. Itt már tényleg megvolt a találkozó hangulata. Ha csak virtuálisan is, de megkaptuk az együtt érzés élményét! Hála és köszönet ezért!

Ezt a szép napot zsolozsmával zártuk a sokunk számára kedves fatemplomban. Útravalóul Fülöp atya elmondta gondolatait az éneklésről. Nem mindegy, hogy ki mit énekelget, mi lakik a lelkében. Ha már gyermekkorban zsolozsmázunk, a felnövekvő nemzedék lelkében ezek a dallamok zúgnak majd, ide térnek vissza, ez zsong majd bennünk felnőttként is.

Mennyire igaz is minden szava, hiszen ebből táplálkozunk, ezt lükteti a bensőnk mind a mai napig. Ezért is ragaszkodunk hitünkhöz, liturgiánkhoz, énekeinkhez ennyire! Ez él bennünk a nap minden szakában. A vasárnap sem kezdődött lustálkodással, hiszen 7.30-kor már a kegytemplomból közvetített utrenyébe kapcsolódtunk be. A szertartás a magasba emelt minket, hogy onnan tovább szárnyalhassunk majd a későbbi Szent Liturgiával és vihessük haza a saját liturgiánkra a megszerzett élményeket.

Természetesen a felkészítés sem maradhatott el. Fülöp atya nem hagyott minket sodródni. Hiteles tanítása nagy hasznunkra vált ismét.

Hálásan köszönjük a lehetőség megteremtőinek szorgos és pontos munkáját! A technikai személyzet ismét kimagasló munkát végzett annak érdekében, hogy ez a találkozó élményekben gazdag legyen számunkra!

Reményeink szerint tavasszal már újra személyesen találkozhatunk!”

„Az elmélkedés lassan-lassan leválik az olvasásról”

A szemlélődés felé

„Látjuk, hogy haladó szintjén az elmélkedés lassan-lassan leválik az olvasásról, hogy egészen annak szentelje magát, amit az isteni igazságok megfontolása, a parancsok, és az isteni életbe való bekapcsolódás megkívánnak. Ekkor az elmélkedés elkezd átmenni a szemlélódés elsó fokaiba, az Igében való elmélyülésen át az igazságban való elmélyülésbe, melyet az Ige rejt magában.

Az elmélkedésben való állhatatosság Isten élő Igéjéről szent gondolatokkal tölti meg a szívet és a lelket, és ezt aztán a szemlélődésben hasznára fordítja. Egy idő után ezek a szent gondolatok szárnyakat adnak neki, és lehetővé teszik számára, hogy a lélek az olvasmányon való elmélkedés nélkül rögtön az égbe szárnyaljon

Az Isten Igéjén, az Úr parancsain és az ő igéretein való kitartó elmélkedés nélkül azonban lehetetlen, hogy szent gondolatok és megfontolások szülessenek bennünk, amelyek csordultig megtöltik szívünket, lelkünket.

Az ezzel járó boldogságon, a gondolatokon és megfontolásokon kívül, amelyek mérhetetlen kegyelmi kincset szereznek a szent könyvekről való állhatatos elmélkedéssel, az Isten Igéjén, az Úr parancsain és az ő ígéretein való kitartó elmélkedés a Szentlélek gazdagságát is megszerzi az ember számára. Eltávolít belőle minden rossz gondolatot, s ezen kívül Istennek tetsző adományt hoz létre az emberben: „Hadd legyen kedves előtted szám beszéde, és szívem elmélkedése mindenkor, Uram, én segítőm, én üdvözítőm!”(Zsolt 19,15)

Részlet Matta el Meszkin: Isten megtapasztalása az imában, 55.o.