“Az Úristennek van humora!”

Részlet Alexander Schmemann – Oliver Clement: A nagyböjt és a húsvéti titok című könyvéből, 229-230.oldal

Íme a Vőlegény jön éjfélkor, és boldog a szolga, kit virrasztva,

ámde méltatlan, akit lustálkodva talál.

Vigyázz, ó, lelkem, nehogy elnyomjon az álom, nehogy a halálnak átadatva

az Országból is kivettessél, hanem serkenj föl kiáltva:

Szent, szent, szent vagy, Istenünk!

Az Istenszülő kedvéért irgalmazz nekünk!

Éjfél az a pillanat, amikor a régi nap befejeződik, hogy átadja helyét egy új napnak.Így ez az óra a keresztény ember számára annak az időnek a jelképe, amelyben él. Bár az Egyház még ebben a világban van, osztozik gyengeségeiben és tragédiáiban, de igazi léte nem ebből a világból való, mert Krisztus Jegyese, és azt a küldetést kapta, hogy hirdesse és nyílvánítsa ki az Ország eljövetelét és az új napot. Élete állandó virrasztás és várakozás, olyan virrasztás, amelyik ennek az új Napnak a hajnala felé fordul…Tudjuk azonban, hogy milyen makacsul ragaszkodunk a „régi naphoz”, a szenvedélyeivel és bűneivel teli világhoz. Tudjuk, milyen mélységesen „ehhez a világhoz” tartozunk még. Láttuk a világosságot, ismerjük Krisztust, hallottuk beszélni a benne megvalósuló új élet békéjéről és öröméről, mégis szolgaságban tart a világ.”

“Többször elmondtam: jegyezzék meg, az Úristennek van humora! A Szovjetunió tíz évig mindent megtett, hogy tönkretegyen. Én mégis itt vagyok 91 évesen, de hol van a Szovjetunió?” – Olofsson Placid

Placid atya – Aki megjárta a Gulágot

(Filmajánló nehéz időkben!)

“Közhelyszerű igazság, hogy Isten útjai kifürkészhetetlenek, és ez mutatkozik meg Placid atya tanúságtevő életében, sőt, elődeinek a sorsában is. Több mint háromszáz évvel ezelőtt XII. Károly svéd király csatát vesztett Bendernél a törökökkel szemben, de sikerült elmenekülnie. 1714-ben legendássá vált hosszú lovaglással – Erdélyen és Magyarországon keresztül – tért vissza országába. Több beszámoló és emlékmű is bizonyítja, hogy Pesten a Váci utca 64-ben szállt meg. Kíséretének egyik katonája, Albert Olofsson belázasodott, nem tudott tovább menni. Végleg Magyarországon ragadt, itt nősült meg. Placid atya édesapja, Olofsson Gusztáv evangélikus vallású volt, de felnőttként katolicizált. A budapesti műegyetem építész karán tanított, életét a tudománynak szentelte, nem gondolt nősülésre. Ám egy súlyos szembetegség miatt csak középiskolában vállalhatott munkát, s ekkor mégis úgy döntött, hogy megházasodik. Harminckilenc éves volt már, amikor nőül vette Reihardt Jusztinát, egy tolnai sváb család leányát. Két gyermekük született, mindketten egyházi pályára léptek: a lány, akit a filmben Placid atya csak „Nővérkém”-nek emleget, Ausztriában lett apáca, a Sacra Coeur rend tagja.

A dokumentumfilm elején és végén Placid atya beszél egy, a Gulágon raboskodókra emlékező ünnepségen, hangsúlyozva, hogy a közös szenvedés által különleges szeretetkapcsolat fűzte össze őket. Arra pedig egyetlen pillanatra sem szabad gondolni, hogy a földi életüket befejezők megszűntek létezni. Ők nem semmisültek meg, csak átléptek az örökkévalóságba. Egy másik képen zsúfolt templombelsőt látunk, a Placid atya századik születésnapján bemutatott szentmisén rendi elöljárója, Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát úgy jellemzi az ünnepeltet, mint aki különlegesen erős a hitben, és olyan isteni kegyelem működik benne, amire mindannyian vágyakozunk.

A csaknem kétórás film többi részében Placid atya mesél. Mintha egy monodrámát látnánk, amelynek minden pillanatát áthatja a derű, a hit, a remény és a szeretet, még olyankor is, amikor szörnyűséges dolgokról van szó. Ez nem jelenti a rettenet bagatellizálását, Placid atyát a hite segítette át a leggyötrelmesebb, legkilátástalanabb helyzetekben is, mindenkor azt kereste, hogy mi Isten üdvözítő akarata, amelyet teljesítenie kell. Már egészen fiatalon úgy érezte, Isten üdvözítő akarata az, hogy ő bencés szerzetes legyen. Amikor 1946-ban a kommunisták letartóztatták, a legrosszabb az volt számára, hogy nem a főapátja tartóztatta le, aki Szent Benedek regulája alapján közvetítette a rendtársak felé az Úr üdvözítő akaratát. A budapesti bencés gimnáziumban tanított, az egyik elsős osztály osztályfőnöke volt. Diákjai szerették, felnéztek rá. Ekkor már doktori címmel rendelkezett, tanárként és tudósként is szép jövő előtt állt. A megbecsültség állapotából zuhant ki a társadalom legszélső perifériájára, oda, ahol az emberi élet a nullánál is kevesebbet ért, fogvatartói nem tekintették embernek, kegyetlenül bántak vele, kiszolgáltatottsága totális volt.

Placid atya azonban úgy emlékezik vissza, hogy a Jóisten ekkor is megmutatta, kifogyhatatlan az ötletekből. Miközben a folyosót mosta fel, magyar nóták dallamára énekelve tudatta a halálkamrákban kivégzésükre váró rabtársaival, hogy tartsanak bűnbánatot, ő pedig megadja nekik a feloldozást: „Ego te absolvo a pecatis tuis – És én téged feloldalak bűneid alól, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében” – énekelte. Amikor egy halálraítélt fiatalember, akinek büntetését kegyelemből huszonöt év rabságra ítélték, közölte vele, hogy szavai hatására a halálkamrában raboskodók megbékéltek Istennel, Placid atya rádöbbent: nem a szovjet büntetőtörvénykönyv alapján ítélték őt el és vitték a Gulágra, hanem maga a Jóisten küldte őt oda. Küldetése nem az lesz, hogy bencés diákokat tanítson, hanem hogy erősítse lelkileg a fogolytársait, ne hagyja, hogy eluralkodjon rajtuk a reményvesztettség. Lelki szakmunkás lettem – jellemezte akkori szerepét. A Gulágon töltött tíz esztendő alatt mindvégig ezt tartotta szem előtt, és ennek szellemében fogalmazta meg a túlélés négy szabályát: A szenvedést nem szabad dramatizálni! Nem szabad panaszkodni, mert attól gyengébb lesz az ember! Az öröm szükséges a túléléshez, ezért észre kell venni és tudatosan kell keresni az élet apró örömeit. Nem vagyunk tökéletesek, de itt és most kell megmutatnunk, hogy különbek vagyunk rabtartóinknál. Ez mozgósítja az életenergiákat. Akinek van hová kapaszkodnia, annak könnyebb. Mi, hívők, ha a Jóistenbe kapaszkodunk, rájövünk, hogy Ő is akarja túlélésünket. Ez pedig hatalmas erőforrás volt ott, abban az életben – mondta Placid atya, boldog mosollyal az arcán, s ez a szívből fakadó öröm még sokáig megmarad az emlékezetünkben, a film megnézését követően is. S nem csodálkozunk azon, hogy a Gulág-tábor egyik parancsnoka, aki 1952 karácsonyán, amikor Placid atya és fogolytársai a szomorú és kilátástalannak látszó körülmények ellenére is boldogan ünnepelték a karácsonyt, azt mondta nekik: őt ateistának nevelték, de az, hogy ők ilyen siralmas helyzetben is így tudnak örülni, a legnagyobb istenérv számára.

Placid atya nemcsak rabtársainak volt lelki támasza, de a fogságból hazatérve még további hatvan évig hirdette az örömhírt, és adta vissza sokaknak a hitét, reményét. Ha valaki találkozott vele, biztos, hogy jobb emberré vált. Széll Péter dokumentumfilmjében szinte végig Placid atya beszél, Várszegi Asztrik főapát említett szavait leszámítva nincsenek értékelések, méltatások. Nincs is erre szükség, Placid atya visszaemlékezéseihez semmit nem kell hozzáfűzni. Legfeljebb idézni tíz évvel ezelőtt mondott szavait: „Jegyezzék meg, az Úristennek van humora! A Szovjetunió tíz évig mindent megtett, hogy tönkretegyen. Én mégis itt vagyok 91 évesen, de hol van a Szovjetunió?”

Placid atya – Aki megjárta a Gulágot
(Magyar dokumentumfilm, 113 perc, 2005).
Rendező: Széll Péter
Kiadta és forgalmazza: Etalon Film Kft. 

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír” Forrás: https://www.magyarkurir.hu/hirek/placid-atya-aki-megjarta-gulagot

“Jézus Krisztus, Isten fia”

Hészükhiosz a Batosz-kolostorból (7 – 8. század)

Hészükhiosz a Tüskebokor-kolostor apátja volt a Sinai félszigeten. Többet nem tudunk róla. Kétszáz bölcs tanítást írt “A lélek józanságáról és az imádságról”.

Részlet a Kis Filokália: A szívbéli imádság könyvéből, 93-97.oldal

A lélek józanságáról és az imádságról

A lelki józanság a lelkiélet művészete, mely Isten és a világosan átgondolt életvitel segítségével megszabadít bennünket a szenvedélyes gondolatoktól, szavaktól és cselekedetektől. Megadja nekünk a megragadhatatlan Isten biztos ismeretét, és megfoghatatlan módon feltárja az elrejtett isteni titkokat. Elvezet bennünket az Ó- és Újszövetség parancsainak teljesítéséhez, és hozzásegít az eljövendő élet javaihoz. Elsősorban a lélek tisztaságát jelenti, ez a legfőbb értéke. Sajnos a mai szerzetesek figyelmetlenségük és hanyagságuk miatt ritkán jutnak el idáig. Pedig Krisztus szerint “Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent.” (Mt 5, 2). Magas jutalmat jelent számunkra ez a boldogság. A lelki józanság a helyes, és Istentől elfogadott útra vezeti azt, aki kitartóan gyakorolja. Megnyitja az Istenben való elmerülés útját. A lélek hármas törekvése szerint megtanít ben-nün-ket arra, hogy hogyan cselekedjünk, hogyan őrködjünk érzékeinken, és hogyan gya-rapodjunk naponta a négy főerényben.

Ügyelj, nehogy gonosz gondolat támadjon szívedben.” (Mt 15, 9). Mózes, a nagy tör­vényhozó, vagy még inkább a Szentlélek, nem olyan bűnös gondolatot ért ez alatt, mely gyűlöletes Isten előtt, s amelyet az Atyák gonosz sugallatnak neveznek. Ha az ördög fülünkbe súgja vagy értelmünkbe oltja, gondolataink követik, s egyesülnek a szenvedéllyel.

A lelki józanság minden erény és minden isteni parancs teljesítésének útja. Az érzelemvilág szenvedélymentes hallgatásban, a minden csalódás ellen felvértezett lélek érzésében áll.

A vakon született nem láthatja a nap fényét. Aki nem él lelki józanságban, az nem tapasztalhatja a leereszkedő kegyelem dicsőséges ragyogását. Aki nem tartja magát távol a bűnös cselekedettől, melyet Isten gyűlöl, a bűnös szavaktól és gondolatoktól, az soha nem szabadul meg az Alvilág fejedelmétől.

A figyelmesség az érzelmek tartós nyugalma, amely nem ismer más gondolatot, mint hogy mindig azt mondja: “Jézus Krisztus, Isten fia”, és ahhoz kiáltson, aki bátran harcol oldalán, s megvallja azt, akinek hatalma van a bűnök megbocsátására. Arra kell törekednie, hogy örömeit és belső harcait egészen eltitkolja az emberek elől. Így az ördög nem talál ajtót, amelyen át gonoszságát a lélekbe csempészhetné, hogy e minden másnál tökéletesebb művet megsemmisítse.

A lelki józanság a lélek őrszeme, rendíthetetlenül és kitartóan áll az érzelmek kapujában, s minden érkezőt élesen szemügyre vesz, kihallgatja mesterkedéseiket, szavukat. A gonosz lelkeknek ugyanis egyetlen szándéka az, hogy becsapják, s ezáltal összezavarják lelkünket. Ha az éberséget gyakoroljuk, akkor az, amikor csak akarjuk, igen pontos tapasztalatban részesít bennünket a belső harc javára.

A kettős félelem – ti. a belső elhagyatottság és a megpróbáltatás félelme –, melyet Isten nevelő célzattal bocsát ránk, természetesen állandó és alapos éberséget szül lelkünkben, amikor a lélek arra törekszik, hogy a rossz gondolatok és cselekedetek forrását betömje. Az elhagyatottság és az Istentől küldött próbatétel alapja az, hogy megzavart életrendünket helyre akarja állítani, mivel az üdítő béke élvezetében éberségünk hanyaggá vált. A kitartó erőfeszítés szokássá válik, a szokás pedig állandó éberség, amely közvetlen bepillantást enged a belső harcba. Ha a szakadatlan Jézus-ima lépést tart vele, akkor ez megadja nekünk a lélek nyugalmát, mely az önhittségtől mentes, és Jézusnál talál otthonra. A lélek, mely folyvást Jézushoz kiált, és ellenségeitől Hozzá menekül, még ha úgy veszik is körül ellenfelei, mint vadászatkor a kutyák falkája a vadat, mégis férfias bátorsággal áll ellen, hisz erős a fegyverzete. Lesújtja ellenfeleit, mert aljas támadásukat jó előre felismeri. Fegyverzete: kitartó imádság a békét hozó Jézushoz. Így marad sértetlen az ellenségeivel folytatott harcban.

“Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: Uram, Uram. Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát.” (Mt 7, 21). Isten akarata pedig – a 7. zsoltár 11. verse szerint – a gonoszság gyűlölete. A Jézus-imában gyűlöljük a gonosz gondolatokat és teljesítjük Isten akaratát.

Amint a tenger végtelen víztömeget ölel magába, úgy tölti el a lelki józanság a szívet mély és mérhetetlen hallgatással. Csodálatos, ugyanakkor kimondhatatlan örömöt hoz a léleknek, igazságot és szeretetet Jézus Krisztusban. A tiszta és áhítatos Jézus-imát ajándékozza a léleknek. Bár nagy erőfeszítést követel, mégsem ismeri a csüggedést és a csömört.

Előszenteltek Liturgiája Zalaegerszeg-Zalabesenyőn, (2020.04.01.)

Pap: Áldott a mi Istenünk öröktől fogva, most és mindenkor és örökkön örökké.
Nép: Ámen

Nép: Dicsőség neked Istenünk, dicsőség neked!

Mennyei Király, Vigasztaló, * igazságnak Lelke, * ki mindenütt jelen vagy * és mindeneket betöltesz, * minden jónak kútfeje * és az életnek megadója, * jöjj el és lakozzál mibennünk, * és tisztíts meg minket minden szennytől, * és üdvözítsd, Jóságos, * a mi lelkünket!

Szent Isten, szent Erős, * szent Halhatatlan irgalmazz nekünk! Háromszor.

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek, * most és mindenkor és örökkön-örökké. Ámen.


Szentháromság, könyörülj rajtunk! Urunk, tisztíts meg bűneinktől! Uralkodó, bocsásd meg vétkezéseinket! Szent tekintsd és gyógyítsd meg betegségeinket a te nevedért!


Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz!


Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek, most és mindenkor és örökkön-örökké. Ámen.


Mi Atyánk, ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved! Jöjjön el a te országod! Legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is! Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg a mi vétkeinket, amint mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek, és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!

Pap: Mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség, Atya és Fiú és Szentlélek, most és mindenkor és örökkön-örökké.
Nép: Ámen.

Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz!
Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz!


Jertek imádjuk a mi királyunkat és Istenünket!
Jertek imádjuk Krisztust, a mi királyunkat és Istenünket!
Jertek boruljunk le és imádjuk magát Jézus Krisztust, a mi királyunkat, Urunkat és Istenünket!

103. zsoltár
Áldjad én lelkem az Urat, / Uram Istenem! fölötte fölséges vagy, dicsőségbe és ékességbe öltöztél,
világossággal, mint köntössel körül vagy öltve, / kiterjesztvén az eget, mint sátorfödelet;
ki befödöd vizekkel annak felső részeit, / ki a felhőt szekereddé teszed, ki a szelek szárnyain jársz;
ki angyalaidat szélvésszé teszed, / és szolgáidat égető tűzzé;
ki a földet állandóságra alapítottad, / hogy nem fog ingadozni örökkön-örökké.
A vízmélység öltözet gyanánt födte azt; / a hegyeken vizek állottak.
A te feddésed elől elfutottak; / mennydörgésed szavától megijedtek.
A hegyek fölemelkedtek, a völgyek alászállottak / azon helyre, melyet nekik alapítottál.
Határt vontál, melyet nem fognak átlépni, / s nem térnek vissza a földet elborítani.
Ki forrásokat fakasztasz a völgyekben, / a hegyek között folynak a vizek.
Iszik azokból minden mezei vad; / azok után lihegnek szomjúságukban a vadszamarak.
Azok mellett lakoznak az égi madarak; / a kősziklák közül szózatot adnak.
Ki megöntözöd a hegyeket onnan felől; / a te műveid gyümölcséből megelégíttetik a föld.
Ki szénát teremtesz a barmoknak, / és veteményt az emberek szolgálatára,
hogy kenyeret termessz a földből, / és bor vidámítsa föl az ember szívét;
hogy olajjal derítse föl orcáját, / és a kenyér erősítse meg az ember szívét.
Jóllaknak a mező fái, és a Libanon cédrusai; / melyeket ültetett.
Ott fészkelnek a madarak, / a gólya háza fő azok között.
A magas hegy a szarvasok, / a kőszikla a sündisznók menedéke.
A holdat időmértékül teremté; / a nap tudja lenyugvását.
Sötétséget parancsolsz és éj van., / mely alatt mind kimennek az erdei vadak,
az oroszlán ordító kölykei. / hogy ragadozzanak, és az Istentől magoknak eledelt keressenek. 
Fölkel a nap és összegyűlnek, / és hajlékaikba helyezkednek.
Kimegy az ember munkájára / és dolgára napestig.
Mely igen fölségesek a te műveid, Uram! / mindeneket bölcsességgel cselekedtél; mi a földet betölti, mind a te jószágod.
Ez a nagy és tágas öblű tenger, ott az úszók, melyeknek száma nincs, / a kicsiny állatok a nagyokkal;
Ott járnak a hajók, / a cethal, melyet alkottál, hogy játsszék abban.
Mindnyájan tőled várják, / hogy eledelt adj nekik idejében.
Te adván nekik, gyűjtenek; / fölnyitván kezedet, minden betelik jóval.
De ha elfordítod arcodat, megrémülnek; / ha elveszed lélekzetöket, elfogynak és a porba visszatérnek.
Beléjök bocsátván leheletedet, fölélednek; / és megújítod a föld színét.
Legyen az Úré a dicsőség mindörökké. / Az Úr örülni fog alkotmányaiban;
ki letekint a földre, és megrendíti azt; / ki a hegyeket megérinti és füstölögnek.
Énekelni fogok az Úrnak életemben, / dicséretet mondok az én Istenemnek, valamíg leszek.
Legyen kellemes neki az én beszédem; / én pedig az Úrban fogok gyönyörködni.
Fogyjanak el a bűnösök a földről és a gonoszok, úgy, hogy ne legyenek; / áldjad én lelkem az Urat.

Zsoltár után énekelve: Dicsőség… Most és… Alleluja, alleluja, alleluja, dicsőség neked Isten!

Békesség ekténia (Nép ülve válaszol, lásd kotta!)

5.hang: (a hívek felállnak, míg a pap tömjénezi a templomot!)


Uram, tehozzád kiáltok, / hallgass meg engem; / figyelmezz imádságom hangjára, / midőn tehozzád kiáltok; / hallgass meg engem, Uram!

Igazodjék fel az én imádságom, / mint a tömjénfüst a te színed elé; / kezeimnek fölemelése / esti áldozat gyanánt. / Hallgass meg engem, Uram!

Következnek a sztihirák.(A hívek ülve éneklik!)

5. hang

Gazdaggá váltam szenvedélyeim által * a képmutatás csalárd köntösébe burkolóztam, * mértéktelenség bűneiben találva örömömet, * és kifejezhetetlen szívtelenséget tasítva * a bűnbánat küszöbén fekvő elmémre nem hallgatok, * mely kiéhezett minden jóság híján, * és a jóra való restség miatti betegségben szenved. * De te, Uram, tégy engem, mint Lázárt, a bűnökben szegénnyé, * nehogy egykor majd ujja hegyéről kelljen vízcseppet kérnem, * hogyha olthatatlan lángok gyötörnék a nyelvem. * Helyezz el inkább Ábrahám atyánk kebelén, *’ mint Emberszerető! (2x)

Lelketek kiolthatatlan gyában * Krisztust nem tagadtátok meg, szent vértanúk, * hanem a kínzások különféle kínjait eltűrve * még a zsarnokok vakmerőségét is legyőztétek, * s hajlíthatatlanul és rendíthetetlenül tartottátok meg a hitet, * így jutottatok föl a mennybe, * hol az Úr bizalmát elnyerve * hozzá könyörögjetek érettünk, *’ hogy adja nekünk gazdag kegyelmét!

Testben a Jordánon túl tartózkodva * tanítványaidhoz, zus, így szóltál: * Lázár barátunk már meghalt, * és most éppen sírba helyezték. * De én, barátaim, miattatok örülök, * mert így meg fogjátok látni, * hogy mint helyhez nem kötött Isten, tudok mindent, * noha látható emberré lettem. * Menjünk tehát, hogy életre keltsem őt, * hadd érezze meg a halál is a győzelmet, * és hogy teljhatalmát nyilvánvaan megdöntöm, *’ és megadom a világnak a gazdag kegyelmet!

Mártát és Máriát kövessük, hívek * s küldjünk Urunkhoz Istennek tetsző tetteket követként, * hogy hozzánk is eljőve támassza fel halott elménket, * mely gyászosan sírban fekszik, * mert hanyagságunk miatt elalélt, * semmi istenfélelmet nem érez, * életerejének nincsen birtokában, * ezért így kiáltsunk: * Nézz reánk, könyörülő Urunk, * és mint hajdan barátodat, Lázárt * fenséges megjelenéseddel feltámasztottad, * úgy minket is újra kelts életre, *’ s add meg nekünk a nagy irgalmat!

6. hang

Már két napja van Lázár a sírban * s látja a kezdettől fogva elhunytakat. * Ott kell szemlélnie a szörnyűségeket: * az alvilágban lebilincseltek sokaságát. * Nővérei ezért keservesen sírnak, * hogyha meglátják a sírját. * Krisztus pedig már érkezik, * hogy barátját életre keltse, * és mindenki összhangban zenghesse: *’ Áldott vagy, Üdvözítőnk, könyörülj rajtunk!

8. hang. Minta: Ó megdöbbentő csoda…

Istenszerető Titusz atyánk! * Fölvetted keresztedet, * Krisztus nyoba léptél, * minden szenvedélyt alávetettél a leknek, * azért a magasságból kegyelmet nyertél, * hogy a hozzád folyamodók szenvedéseit meggyógyíthasd, * a betegségeket megszüntethesd, * a gonosz lelkeket kiűzhesd, *’ azért magasztalással ünnepeljük a te emlékedet. (2x)

Végtelenül boldog Titusz atyánk! * Önmegtagadás gyakorlásával szentül megtisztultál, * elmédet megvilágosítottad Istennel társalogva, * a papi rend legszentebb kenetét * az isteni Lélek reád szállásával fölvetted, * a földön mint valami angyal jelesen szolgáltál *’ a te Istenednek és Teremtődnek.

Szentéletű és isteni ihlesű Titusz! * Lelkedet az igazi hit fényével ragyogó tetted, * a sötét eretnekség homályát eloszlattad, * tündöklő csillagként ragyogtál fel. * Tündöklő csodáiddal mindenkor megvilágosítod a világmindenség véghatárait, *’ azért mindnyájan híven magasztalunk és ünneplünk téged.

Dicsőség… most és… Ugyanarra

Milyen szemmel szemlélhetném szépséges alakodat * én, aki testi szenvedélyekkel szennyeztem be szememet? * Avagy miként csókolhatom meg újra * a te Isten formálta pedet, * mert tisztátalan ajkú, tékozló vagyok? * Vagy hogyan tárhatom ki isteni eredetű kegyelmed felé * beszennyezett kezemet? *’ Nagyasszony, üdvözíts engem!


Sztihirák után Nagyvecsernyén a pap menetet tart a tömjénezővel, hívek felállnak!.

A pap fennhangon: Bölcsesség igazhívők!

A kar és a hívek éneklik az esti hálaéneket állva!


Enyhe világossága, / a szent és boldog, / és halhatatlan / mennyei Atya isteni dicsőségének, / Jézus Krisztus! / Eljövén a Napnak lenyugvásához / és látván az esteli fényt; / áldjuk az Atyát / s a Fiút, és a Szentlélek Istent! / Mert te méltó vagy, / hogy minden időben, / szent hangon énekeljünk tenéked, / Isten fia, / ki éltet adsz a világnak; / miért is ez a világ dicsőít téged.

Pap: Figyelmezzünk! Békesség mindnyájatoknak! Bölcsesség, figyelmezzünk!

A kar az előírt prokiment énekli.

Prokimen, 4. hang (114. zsoltár):

Kedvelt leszek * az Úr színe előtt az élők földjén. ’ Az Úr színe előtt az élők földjén.

Elővers: Szeretet tölt el, mert az Úr meghallgatja könyörgésem szavát.

Pap: Bölcsesség!

Felolvasó:Teremtés könyvének olvasása. (43,26-31; 45,1-16)

Teremtés könyvének olvasása. (43,26-31; 45,1-16)

Józsefnek bevitték testvérei az ajándékokat, amelyeket a kezükben hoztak, és földre borultak előtte. Ő pedig megkérdezte tőlük: „Hogy vagytok?” Majd még hozzátette: „S jól van-e öreg atyátok, akiről beszéltetek nékem? Él-e még?” Ők ezt felelték: „Egészséges a szolgád, a mi atyánk, és él még.” Erre ő azt mondta: „Isten áldja meg azt az embert.” Azok pedig meghajoltak és leborultak előtte. Amikor pedig József felemelte szemét, és meglátta édes testvérét, Benjámint, így szólt: „Ez-e a legifjabb öcsétek, akiről azt mondtatok nékem, hogy elhozzátok ide hozzám?” Aztán így szólt hozzá: „Isten legyen kegyes hozzád, fiam!” József ezzel megrendült, s megindult a szíve az öccse láttán, és ki kellett sírnia magát: bement tehát a belső szobába és ott sírt. Aztán megmosta az arcát és ismét kijött és erőt vett magán. (…) József már nem bírta tovább elviselni a sok körülálló ember jelenlétét, ezért megparancsolta, hogy küldjenek ki mindenkit, így senki idegen sem maradt már Józseffel, amikor felfedte magát testvérei előtt. Aztán hangos sírásra fakadt, amit már meghallottak az egyiptomiak is – ma fáraó egész háza — és megmondta testvéreinek: „Én vagyok József! Él-e még az atyám?” De testvérei annyira zavarba jöttek, hogy még felelni sem tudtak. József viszont így szólt testvéreihez: „Gyertek hát közelebb hozzám!” Erre közelebb húzódtak. Ő pedig megmondta: „Én vagyok József, a testvéretek, akit eladtatok Egyiptomba. Ne féljetek, s ne is tűnjön most előttetek kegyetlenségnek az, hogy eladtatok engem ebbe az országba; mert megmentésetekre küldött engem az Isten előttetek Egyiptomba. Két esztendeje ugyanis annak, hogy elkezdődött az éhínség ezen a földön, s még öt olyan esztendő van hátra, amelyben sem szántani, sem aratni nem lehet. Előre küldött tehát engem az Isten, hogy ti életben maradhassatok a földön, s legyen ennivalótok, amivel majd utódaitokat is fölnevelhetitek. Nem ti, hanem Isten küldött engem ide. Ő tett engem szinte a fáraó atyjává s egész házának urává s Egyiptom egész földjének fejedelmévé. Siessetek hát, térjetek. vissza atyámhoz, és mondjátok meg neki: Ezt üzeni a fiad, József: „Az Úristen engem Egyiptom egész földjének urává tett meg: Gyere le hozzám, ne késlekedj! Gósen földén fogsz majd lakni, s a közelemben lehetsz, te meg a fiaid s fiaidnak fiai, juhaiddal, barmaiddal, s mindazzal együtt, amid van. Én majd ellátlak ott élelemmel, — mert az éhínség még öt esztendeig fog tartani. Nem fogsz tehát nyomorúságra jutni se te, se fiaid, se semmi abból, ami a tied. Saját szemetekkel láthatjátok, s testvéremnek, Benjáminnak szeme is látja, hogy az én szám szól hozzátok. Számoljatok be majd atyámnak minden dicsőségemről, s mindarról, amit itt láttatok, aztán sietve hozzátok el atyámat ide hozzám!” Erre Benjáminnak, az édes öccsének a nyakába borult, és sírt; és ő is sírt a vállán. Majd megcsókolta József a többi testvérét is, és sírt. Erre a testvérei még elbeszélgettek vele. Ennek híre eljutott a fáraó udvarába is, ilyen módon: „Eljöttek József testvérei!” A fáraó és szolgái pedig örültek ennek.

Az olvasmány alatt a hívek ülnek!

Az első olvasmány után nyomban, papi intonálás nélkül:


Prokimen, 4. hang (115. zsoltár):

Amit fogadtam az Úrnak, teljesítem, * egész népének színe előtt. *’ Egész népének színe előtt.

Elővers: Hittem, ezért szólottam, pedig nagyon megalázott lettem.


Rögtön utána a szerpap vagy kántor:

Parancsolj Uram!

Pap: Bölcsesség, igazhívők! Krisztus világossága mindenkinek világoskodik! (hármasgyertyával!)

Felolvasó olvassa a második olvasmány címét.

Példabeszédek könyvének olvasása (21,23-22,4)

Aki vigyáz szájára s nyelvére, megóvja lelkét a szorongatástól. A szemtelenül fennhéjázó kevélyt istencsapásnak hívják. Aki felrója a rosszat, az gonosz indulatában szertelenül dölyfösködik. A lustát megölik a vágyai, mert a keze semmit sem akar dolgozni. Az istentelen ember egész nap csak gonosz vágyakat kíván, az igaz pedig irgalmasságot gyakorol, és fukarság nélkül adakozik. A gonoszok áldozatai utálatosak az Úr előtt, főként, hogyha aljas szándékkal viszik. A hamis tanú elpusztul, az engedelmes ember pedig óvakodva beszél. A gonosz férfiú szemtelen arccal jár, az igaz viszont jól megérti útját. Nincsen bölcsesség, nincsen okosság, nincsen tanács az Úr színe előtt az istentelenekben. Készen áll a ló az ütközet napján, de a segítség az Úrtól érkezik. Kívánatosabb a jó hírnév, mint a nagy gazdagság, mert az aranynál és ezüstnél többet ér a kedves jóság. A gazdag és a szegény szembekerülnek egymással, pedig mindkettőjüket az Úr alkotta. Ha az értelmes ember látja azt, hogy a gonosz bűnhődik, okul belőle, az együgyű pedig tovább megy, és kárt vall. A bölcsesség következménye az Úr félelme, gazdagság, dicsőség és élet.

Pap: Figyelmezzünk!

Következik az olvasmány.
Az olvasmány alatt a hívek ülnek!

A nép letérdel, az olvasó pedig, vagy (ahol csak egy kántor van) a pap az oltárnál, kezdi az éneket:

Igazodjék föl az én imádságom, * mint a tömjénfüst a te színed elé, * kezeimnek fölemelése * esti áldozat gyanánt!

A pap letérdel, a nép föláll és ismétli:

Igazodjék föl…

Pap: Uram, tehozzád kiáltok, hallgass meg engem! Figyelj szavamra, mikor hozzád kiáltok!

Nép: Igazodjék…

Pap: Tégy Uram számra őrizetet és körülvevő ajtókat ajkaimra!

Nép: Igazodjék…

Pap: Ne hagyd szívemet gonosz cselekedetre hajlani, hogy mentegessem bűneimet!

Nép: Igazodjék…

Pap: Igazodjék föl az én imádságom, mint a tömjénfüst a te színed elé!

Mindnyájan fölállnak és éneklik:

Kezeimnek fölemelése esti áldozat gyanánt.

Következik három teljes leborulás (csak a pap!)

Mondjuk mindnyájan… ekténia után,

Kerub ének helyett:

Most az égi erők láthatatlanul velünk szolgálnak, * mert a dicsőség Királya vonul be. * Ím, a szentelt titkos áldozat angyaloktól körülvétetik. * Élő hittel s szeretettel közeledjünk, hogy az örök élet részesei legyünk. * Alleluja, alleluja, alleluja!

Megjegyzés: Az éneket megszakítás nélkül végig énekeljük. Közben a pap a Szentséggel megtartja a Nagybemenetet. A Szentségnek az oltáron való elhelyezése és az ének befejezése után, három teljes leborulás következik és az ekténia.

Tejesítsük esti könyörgésünket… Miatyánk. stb.

Egy a szent… után:

Áldozási vers. Ízleljétek és lássátok, mily jó az Úr! Alleluja.

Pap: Közeledjetek!

Nép: Áldom az Urat minden időben. Alleluja!

A nép áldozása után a pap a Szentséggel áldást ad:

Öröktől fogva, most és mindenkor és örökkön-örökké.

Nép: Ámen.

És énekeljük folytatólag: Hálát adunk néked, Krisztus Istenünk, * mert méltattál minket részesülhetni * a te legtisztább testedben * és a bűnök bocsánatára * az egész világért kiontott drága véredben, * mint üdvözítő gondviselésed szent titkaiban. * Alleluja, alleluja, alleluja!

Igazhívők… ekténia. Békével távozzunk! Amboni ima után:

Nép: Ámen! Áldott legyen az Úr neve mostantól mindörökké. Háromszor.

Következik a 33. zsoltár. (hívekkel együtt recitálva maondjuk!)

33. zsoltár

Áldom az Urat minden időben, dicsérete mindenkor ajkamon.

Lelkem az Úrban dicsekszik, hallják meg ezt a szelídek, és vigadjanak!

Magasztaljátok az Urat velem, és dicsőítsük nevét mindannyian!

Kerestem az Urat, és meghallgatott, és minden szorongatásomból kiszabadított.

Járuljatok hozzá, és megvilágosodtok, s arcotok meg nem szégyenül!

Ez a szegény kiáltott, és az Úr meghallgatta, és minden szorongatásából megmentette őt.

Az Úr angyala őrködik az őt félők körül, és megszabadítja őket.

Ízleljétek és lássátok, mily jó az Úr, boldog a férfi, ki benne bízik.

Féljétek az Urat, ti, szentjei, mind,mert akik őt félik, azok nem szenvednek hiányt!

Gazdagok elszegényedtek és éheztek, de kik az Urat keresik, semmi jótól nem lesznek megfosztva.

Jöjjetek, gyermekeim, hallgassatok rám,az Úr félelmére tanítlak titeket!

Ki az az ember, ki életet akar, és jó napokat szeret látni?

Tartóztasd nyelvedet, hogy ne szóljon rosszat, és ajkadat, hogy ne beszéljen álnokul!

Fordulj el a rossztól, és cselekedjél jót, keresd a békét és kövesd azt!

Az Úr szeme az igazakon, és füle hallja könyörgésüket.

Az Úr tekintete pedig a gonosztevőkön, hogy még emléküket is kiirtsa a földről.

Az igazak kiáltottak, és az Úr meghallgatta, és minden szorongatásukból kiszabadította őket.

Közel van az Úr a töredelmes szívűekhez, és az alázatos lelkűeket megmenti.

Sok szorongatás éri az igazakat, de mindazokból kiszabadítja őket az Úr.

Az Úr megőrzi minden csontjukat, egy sem törik el azok közül.

A bűnösök halála szörnyű, és akik gyűlölik az igazat, meglakolnak. Az Úr megváltja szolgái lelkét,

és mindazok, kik benne bíznak, nem vétkeznek.

Utána recitálva:

Valóban méltó dicsérni téged Istenszülő, a boldogságot és szeplőtelent és a mi Istenünknek Anyját.

Pap: Bölcsesség!

Nép: Ki a keruboknál tiszteltebb…

És következik a rendes elbocsátás és áldás.

A szevasztei 40 vértanú emlékezete

Zsid 12,1-10

Atyámfiai! Mi is, akiket a tanúknak ilyen nagy felhője vesz körül, tegyünk le minden terhet és a minket környező bűnt, kitartással fussuk végig az előttünk álló küzdőteret. Tekintsünk fel a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett keresztet szenvedett, nem törődve a gyalázattal; és Isten trónjának jobbján ül. Gondoljatok hát őrá, aki a bűnösök részéről maga ellen ilyen nagy ellentmondást szenvedett el, – hogy el ne lankadjatok, és lelketekben ne csüggedjetek. Mert még nem álltatok ellen vérigontásig a bűn ellen vívott harcban, és elfelejtettétek a vigasztalást, amely nektek, mint fiaknak szól: »Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha büntet, mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz minden gyermeket, akit magához fogad«. A fegyelemért szenvedtek. Mint fiakkal, úgy bánik veletek Isten; s melyik fiú az, akit apja nem fenyít meg? Ha kimaradtatok a fenyítésből, amelyben mindenki részesült, akkor korcsok vagytok és nem fiak! Ezenkívül ha a testi apáink megfenyítettek minket és féltünk tőlük, vajon nem kell-e sokkal inkább engedelmeskednünk a lelkek Atyjának, hogy éljünk? Mert apáink kevés napon át, tetszésük szerint fenyítettek meg minket, ő pedig azért, ami segítségünkre van, hogy az ő szentségében részesedjünk.

Mt 20,1-16

Mondta az Úr ezt a példabeszédet: „A mennyek országa hasonlít a gazdához, aki kora reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon szőlejébe. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, kiküldte őket a szőlejébe. A harmadik óra körül megint kiment, és látta, hogy mások is ácsorognak tétlenül a piacon. Megszólította őket: »Menjetek ki ti is a szőlőbe, és ami jogos, majd megadom nektek.« Azok ki is mentek. A hatodik és kilencedik órában újra kiment, és ugyanígy tett. Amikor pedig a tizenegyedik óra tájban is kiment, megint talált ott ácsorgókat. Megkérdezte tőlük: »Miért ácsorogtok itt egész nap tétlenül?« Azok így válaszoltak: »Mert senki sem fogadott fel minket.« Erre ezt mondta nekik: »Menjetek ki ti is a szőlőbe, és ami jogos, majd megkapjátok«. Amikor beesteledett, így szólt a szőlősgazda vincellérjéhez: »Hívd össze a munkásokat, és add ki bérüket, kezdve az utolsókon az elsőkig!« Jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra tájban álltak munkába, és egy-egy dénárt kaptak. Amikor aztán az elsők jöttek, azt hitték, hogy ők majd többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen, és ezt mondták: »Ezek az utolsók egy órát dolgoztak, és ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik viseltük a nap terhét és hevét.« Ő pedig feleletül egyiküknek ezt mondta: »Barátom, nem vagyok veled igazságtalan. Vajon nem egy dénárban egyeztél-e meg velem? Fogd, ami a tiéd, és menj! Én ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. Vagy nem tehetem-e a sajátommal azt, amit akarok? Rossz szemmel nézed talán, hogy jó vagyok?« Így lesznek az utolsók elsőkké, az elsők meg utolsókká, mert sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.”

A szebasztei negyven szent vértanú emlékezete

A katonaszentek közül a szebasztei 40 vértanú lett a leghíresebb csoport. Mindannyian a híres 12. légióhoz (Legio fulminata) tartoztak, amely évszázadokon át Örményországban tevékenykedett. Licinius császár, Kappadókiában elrendelte, hogy minden kereszténynek halálbüntetés terhe alatt meg kell tagadnia hitét. Agrikolaosz, Kappadókia és Kis-Arménia helytartója az ediktum tartalmát azzal a szigorú felszólítással közvetítette a hadsereghez, hogy szerezzenek érvényt neki. Ekkor előlépett negyven keresztény katona, s mindegyikük röviden és határozottan kijelentette: ,,Keresztény vagyok”, és megtagadták a bálványok előtti áldozatbemutatást.

Arméniában a tél még márciusban is olyan hideg volt, hogy lóval és kocsival is át lehetett kelni a folyók és a tavak jegén. A helytartó kivárt egy különösen hideg éjszakát, és ekkor megparancsolta, hogy a negyven katonát meztelenül tegyék ki az egyik városszéli befagyott tavon a hidegre. Egy ott található fürdőházban ugyanekkor meleg fürdőt készíttetett azoknak, akik nem maradnak állhatatosak. Az elítéltek nem várták meg, hogy megfosszák őket ruháiktól, hanem maguk vetkőztek le, és szenvedésük helyére igyekeztek. Egy szívvel-lélekkel imádkoztak Istenhez: ,,Urunk, negyvenen kezdtük el a harcot; ne engedd, hogy negyvennél kevesebben kapjuk meg a győzelmi koszorút!” Az egyik katona, aki már nem bírta a hideget, a fürdőhöz rohant fölmelegedni, de azonnal meghalt. A fürdőháznál őrségben álló katonának volt egy látomása: égi sereg szállt le, hogy a hős harcosok között kiossza a győzelmi koszorúkat, amint az a római hadseregben szokásos volt. Erre ledobta ruháit, és bajtársaihoz futott a jégre, hogy betöltse a gyengének mutatkozott katona helyét. Másnap aztán eltörték végtagjaikat, és elégették holttestüket. Ereklyéiket Péter, a város püspöke összegyűjtötte, és tisztességgel eltemette.

Forrás: https://hd.gorogkatolikus.hu/napi-evangelium/m%C3%A1rcius-9

15 perc elmélkedés a reggeli zsolozsma egyes szövegei alapján – Nagyböjt 2. kedd

Tropárok, 5. hang

Itt van a himnuszéneklés ideje, * itt van a könyörgés órája. * Ezért mint egyedüli Istenünkhöz, * szüntelenül így kiáltunk hozzád: * Szent, szent, szent vagy, Istenünk, *’ Előhírnöködnek közbenjárása által, s üdvözíts engem, Uram!

Mindnyájan igyekezzünk a szent böjttel megfékezni a szenvedélyeket, * és osztatlan hittel a szent szemlélődésre emelni értelmünket, * hogy az élet gyönyörein fölülemelkedve *’ elnyerhessük a mennyei életet s az isteni fényesség kisugárzását!

Titokzatos asztalt tetett a böjt, * s alkalmat ad, hogy gazdagon töltekezzünk, * együk azért ételként a Lélek örök ajándékait, * s igyuk italként a könnyeknek Isten-fakasztotta áradatát * s ajánljunk örvendezve szünet nélkül *’ dicsőítő éneket Istennek!

Minden emberi fenyegetéstől és más rossztól, * legszentebb Szűz, ments meg minket, * mert te vagy a mi védelmezőnk és oltalmunk! * Hozzád és a tőled született Istenünkhöz menekülünk. * Járj közben nála, hogy mentsen meg bennünket *’ minden veszélytől és aggodalomtól!

II. ÓDA. 8. hang. Irmosz:

LÁSSÁTOK, LÁSSÁTOK, hogy én vagyok a ti Istenetek, aki megszentelem a ti kedves, zsenge áldozatotokat, melyet az egész esztendő minden napjának tizedeként adtok, s népemnek juttatom azt, a szenvedésektől való szabadulásra és az üdvösség zsengéjeként!

Te a megtért és böjtöt tartó niniveieket megmentetted az őket fenyegető büntetéstől, a teljesen kicsapongó szodomaiakat viszont tűzzel elhamvasztottad, Krisztusom! Ments meg engem az ő pusztulásuktól!

Jertek, népek, köszöntsük buzgón a böjtöt, és tiszteljük, mint a tisztaság őrét és a szenvedélyektől való megszabadulás forrását, s közben az Urat énekeljük és magasztaljuk mindörökké!

IX. ÓDA.

Tartsunk igazi böjtöt az Úrnak! Tartóztassuk meg magunkat az ételektől, de egyúttal a haragos és hazug beszédtől is, és szakítsunk minden szenvedéllyel, hogy tisztán érhessük meg a húsvétot!

“Aki tehát imádsága révén uralkodó lelket ajánl fel Istennek, az befogadja és önmagában szemlélheti a tiszta szíveknek ígért kegyelmet.”

Részlet a Kis Filokáliából, 170-176.oldal

Thesszalonikai Gergely, aki Palamasz néven lett ismertté

(1296 – 1359)

“Palamasz Gergely először Konstantinápolyban a császári udvarban élt, majd innen az Athosz hegy egyik kolostorába vonult vissza. Új Teológus Simeon tanítványa volt, nála ismerte meg az Istenben való elmélyedést. Az imádság e módja egészen birtokba vette; terjeszteni igyekezett, főként a szerzetesek körében. Fáradozását, tanítását erősen vitatták. Szemelvényünkben nem esik szó a vitatott pontokról.

Az Istenben való elmélyedés védelmében

Kérdés: Vannak, akik azt állítják, rossz úton járunk, mivel lelkünket testünkbe kívánjuk zárni. Testünkből – mondják – feltétlenül ki kellene szabadítanunk lelkünket. Írásaikban ezért kemény ítéletet mondanak rólunk, hogy noviciusainknak azt tanácsoljuk: figyelmüket önmagukra irányozzák, lelküket pedig lélegzetükön uralkodva, önmagukba vezessék vissza. A lélek, mondják, nem válik el a bensőnktől. Hogyan vezethetünk vissza magunkba valamit, kérdik, ami nem különálló, hanem belsőleg hozzánk tartozik. Azt is hozzáfűzik, hogy némelyek közülünk állítólag azt beszélik, a kegyelem légzés útján volna befogadható. Jól tudom, hogy ez rágalom, s nem is hallottam ilyesmit soha a mi köreinkben. Alávalóság, ami nem különbözik a többitől. Aki eltorzítja a tényeket, annak nem esik nehezére újakat kitalálni.

Magyarázd meg hát, Atyám, mire való a sok fáradság, hogy lelkünket önmagunkba vezessük; s rosszul cselekszünk-e, midőn testünkbe kívánjuk zárni?

Felelet: Testünk önmagában korántsem rossz, természeténél fogva jó. Csak a hús-test vágyának lelkét, s a bűn által megszentségtelenített testet ítélhejtük el. A rossz nem a testből ered, hanem attól, aki a testben lakik. A rossz nem onnan ered, hogy a lélek a testben lakik, hanem abból, hogy tagjainkban a lélek törvényével ellentétes törvény hat. Azért küzdünk a bűn törvénye ellen, azért űzzük el a testből, hogy kiterjesszük benne a lélek hatalmát. Ettől az uralomtól reméljük, hogy a szellem minden ereje lelkünk minden képességében megszilárdul, sőt, a test tagjaiban is. Adjuk meg mindennek ami megilleti. Az érzékeknek adjuk meg a rendezett természetüket, s tevékenységük határát. A szellem törvényének ezt a működését nevezzük mérsékletnek. Belső világunk szenvedélyével nagyszerű magatartásra törekszünk: a szeretetre. S figyelembe kell még vennünk az értelem oldalát is. Ennek megnemesítésére úgy igyekszünk, hogy mindentől eltávolodunk, ami megakadályozza az értelem Istenhez emelkedését. A lelki törvénynek ezt a részét nevezzük lelki józanságnak.

Aki a mérséklet által ura testének, felindulásra való hajlamát és bírvágyát pedig a szeretet által erény-gyakorlássá alakítja, aki tehát végülis imádsága révén uralkodó lelket ajánl fel Istennek, az befogadja és önmagában szemlélheti a tiszta szíveknek ígért kegyelmet. Az Apostol ezt mondja: “A sötétségből támadjon világosság! Isten a mi szívünket is megvilágosította, hogy Isten dicsőségének ismerete Jézus Krisztus arcán felragyogjon nekünk. E kincsünket azonban cserépedényben őrizzük, hogy a nagyszerű erőt ne magunknak, hanem Istennek tulajdonítsuk.” (2Kor 4, 5-6). Ha tehát lelkünket megtartjuk testünk bensejében, vétkezünk-e a Szentlélek emelkedett igéi ellen? Bensőnk különféle erőkkel rendelkező létező, a test pedig ennek éltető eszköze. Az a lelki erő, amelyet értelemnek nevezünk, különböző eszközök által hat.

Gondolta-e valaha is bárki, hogy a lélek székhelye a körmökben, a szempillákban, az orrban vagy az ajkakon van? Mégis mindenki tudja, hogy bennünk lakik. A felfogások csak attól kezdve mutatnak eltérést, amikor arról van szó, hogy megnevezzük a belső szervet, amelyben a lélek lakik. Némelyek azt vélik, a lélek székhelye az agy, amelyben úgy lakik, mint vár a hegytetőn. Mások a test középpontjában nyugvó szívet jelölik meg. Nekünk az a szilárd meggyőződésünk, hogy benső voltunk nem úgy lakik bennünk, mint valami edényben, hiszen testetlen, de nem is rajtunk kívül, hanem úgy egyesül a testtel, hogy a szív és a tagok számára szüntelenül jelen van.

Szívünk tehát a gondolkodó lélek székhelye. Legelőkelőbb testi eszköze. Ha éberen, feszült lelki figyelemmel szeretnénk uralkodni lelkünk felett, adódnék-e helyesebb út, mint lelkünk befelé kormányzása? Összeszedetté tesszük, hiszen külső érzéki benyomásai révén kifelé csapongana el; s befelé, a szívhez vezetjük: a gondolatok lakhelyéhez. Makáriosz is ezt az utat mutatja nekünk, midőn azt mondja, oda kell irányítani pillantásunkat, oda kell néznünk, ahová a kegyelem bevési a Szentlélek törvényét. Hova tehát? A vezető eszközhöz, a kegyelem trónjához, a szívhez, mert itt található lelkünk, és annak min­den gondolata. Ebből megismerheted, hogyan kell mindannak, aki elszánta magát az éberségre és az Istenben való elmerülésre, lelkét visszavezetnie testébe, s főként teste középpontjába, amelyet szívnek nevezünk.

Ha Isten Igéje érvényes, hallgasd hát meg: “Mivel Isten fiai vagytok, Fia Lelkét árasztotta szívünkbe Isten, aki őt így szólítja: Abba, Atya!” (Gal 4, 6). A másik ige pedig így hangzik: “Isten Országa bennetek van.” (Lk 17, 21). Nem zárja-e ki tehát magát Isten országából az, aki tudatosan igyekezett megengedni lelkének, hogy kifelé törekedjék? Ismerd fel továbbá, hogy ha valaki harcolni akar a bűnök ellen, és el akarja érni az erényt, annak jutalmát, s a lelki értelmet, el kell vezetnie lelkét testének bensejébe, önmagába. Ha a léleknek szabad utat engedünk, nemcsak érzéki gondolatok által, hanem magával a testtel is úgy, hogy az csupán külső szemlélőként, mint színházat nézi a lélek küzdelmét, azt jelentené ez, hogy behódolunk a tévedésnek. Lelkünket azonban nemcsak a testre és a szívre irányozzuk, hanem önmagunkra is. Természetesen állíthatjuk azt is, hogy a lélek nem megosztott, hanem egységes. Akik ezt mondják, nem akarják belátni, hogy a lélek lényege és működésének módja – két különböző dolog. Azt azonban nem hisszük, hogy ilyen ostobák lennének – épp ezért nem mentesek a tudatos kétszínűségtől. Nyíltan kimondva: rágalmazók. Azt válaszolom nekik: a lélek nem cserélhető össze a szemmel, amely minden más tárgyat lát, önmagát kivéve. A lélek vele szemben – Dionysios kifejezését használva – önmagát átfogó mozdulattal viszi véghez a külső tetteket. Megragadja önmagát, önmagán keresztül műveli az aktust, mely által önmagát ismeri meg. Ez pedig az értelem legelőkelőbb, leglényegesebb aktusa, amelyben az értelem bizonyos pillanatokban túllép önmagán, hogy Istennel egyesüljön.

Szent Vazul szerint az a lélek, amely nem ömlik kifelé, önmagához jut, és biztos úton emelkedik Istenhez. A tévedés és a hazugság atyja azonban, aki nem szűnik eltántorítani az embert a helyes útról, társakat keres. Sajnos igaz, hogy vannak emberek is, akik hasonló vonásokat mutatnak, és más embereket, kiváltképp a leki élet magasabb fokán állókat, az Istenben elmerülteket, arról akarják meggyőzni, hogy jobb ha az imádság alatt a testen kívül időzik a lélek. Mindezt azonban úgy cselekszik, hogy közben megvetik Lépcsős Szent János világos tanítását. Ô azt mondja, hogy az Istenben elmerült ember olyan lény, aki igyekszik a testetlent befogadni a testbe. Lelkiatyáink, akik előttünk éltek, mind ugyanígy tanítottak.

“Melyik értelmes ember akarná lebeszélni bozonyos lelki összeszedettségre vezető gyakorlatok alkalmazásáról azt, aki még nem jutott el az önmagában való elmélyedésre? Mégis tény, hogy azoknál, akik első ízben lépnek a lelki harcmezőre, a lélek nem annyira összeszedett, mint inkább szétszórt, s óriási erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy megtörjük ellenállását.

“Ez, kedves testvérem, a sötétség világának a harca ellened.”

Részlet a Zarándok elbeszéléseiből, Első elbeszélés, 18-23. oldal

“Vagy egy hétig foglalkoztam a szüntelen imádság tanulásával, tele buzgalommal, földi magányomban, ugyanúgy, ahogy azt a sztarec nekem elmagyarázta. Az elején úgy látszott, hogy megy is. De aztán nagy nehézséget éreztem: Restség, unalom, lustaság fogott el, s mindenféle gondolatok zúdultak rám. Szomorúan mentem a sztarechez, elmondtam neki helyzetemet. Nagy szeretettel fogadott. Azt mondta:

Ez, kedves testvérem, a sötétség világának a harca ellened. Mert semmi sem félelmetesebb számára, mint a szív imádsága, ezért mindenféle módon igyekszik megzavarni és elfordítani az imádság tanulásától. Egyébként az ellenség is Isten ítélete és akarata szerint cselekszik. Isten vizsgáztatja türelmedet, ez pedig hasznodra válik. Bizonyára ki kell állnod az alázatosság próbáját, ezért még korai is a legnagyobb szívbeli fölemelkedésre törekedned, nehogy lelki gőgbe essél. Mindjárt felolvasok neked egy tanítást erről az esetről a Filokáliából.

A sztarec kikereste Nikéforosz szerzetes tanítását és olvasni kezdett.

“Ha saját fáradozásoddal nem találod meg a bejáratot szíved birodalmába, amint ezt neked megmagyarázták, akkor tedd azt, amit mondok, és Isten segítségével megtalálod, amit keresel. Tudod, hogy e szavak kimondásának képessége megvan minden ember torkában. Használd fel ezt a képességet, űzz el minden idegen gondolatot (meg tudod ezt tenni, ha akarod), és szüntelenül mondd: Uram Jézus Krisztus, könyörülj rajtam! – És kényszerítsd magadat, hogy mindig ezt mondd. Ha kitartasz ebben egy ideig, feltárul előtted kétség nélkül a szívhez vezető út. Így tanítja a tapasztalat.

— Hallod, mit tanítanak a szentatyák ebben az esetben? — mondta a sztarec. Bizalommal fogadd meg tehát a parancsot, s amilyen gyakran csak tudod, mondd ki ajkaddal a Jézus-imát. Csinálj egy harminchárom szemes füzért, mondj el rajta először háromezer imát naponta. Állsz vagy ülsz, jársz vagy felkelsz, szüntelen ismételd: Uram Jézus Krisztus, könyörülj rajtam! Ne hangosan, ne sietve, s tedd ezt háromezerszer naponta. Ne is tégy hozzá semmit, ne is végy el belőle semmit saját fejed szerint. Segíteni fog vele az Isten, hogy megszerezd a szív szüntelen tevékenységét.

— Örömmel fogadtam parancsát s visszamentem szállásomra. Elkezdtem végezni az imát, pontosan úgy, ahogy a sztarec tanította. Vagy két napig nehéz volt, utána azonban olyan könnyű, s ajkaim úgy kívántak már, hogy amikor nem mondtam az imát, felébredt bennem a kívánság, hogy ismét végezzem a Jézus-imát, s már könnyebben ejtettem ki, s nem úgy, mint előbb, kényszerűségből.

Elmondtam ezt a sztarecnek, s megparancsolta nekem, hogy napjában hatezer imát mondjak el. Így szólt: — Légy nyugodt, és csak arra törekedj, hogy minél hűségesebben végezd el a kiszabott számú imát: veled lesz az Isten kegyelme.

Egész héten át mindennap hatezerszer végeztem el a Jézus-imát magányos kunyhóban, semmi mással nem törődtem, nem figyeltem idegen gondolatokra, bármilyen erővel törtek is rám. Csak arra ügyeltem, hogy pontosan teljesítsem a sztarec parancsát. És mi történt? Úgy hozzászoktam az imádsághoz, hogy ha még rövid időre is abbahagytam, azonnal azt éreztem, hogy hiányzik valami, mintha elvesztettem volna valamit. Ismét elkezdtem az imádságot, s abban a pillanatban felvidultam. Ha találkoztam valakivel, nem találtam örömöt a vele való beszélgetésben. Csak azt kívántam, hogy mindig egyedül legyek és imádkozzam. Úgy hozzászoktam egy hét alatt.

Mikor aztán már tíz napja nem látott a sztarec, maga keresett fel engem. Feltártam előtte állapotomat. Meghallgatott és ezt mondta:

  • Nos, megszoktad az imádságot. Vigyázz, hogy mindig ébren tartsd ezt a szokásodat, s gyarapítsd. Ne vesztegesd el idődet és határozd el Isten segítségével, hogy ezentúl naponta tizenkétezer imát mondasz el. Maradj a magányban, korán kelj és későn térj nyugovóra, és mindig két hét elteltével gyere el tanácsért. Úgy is tettem, ahogy a sztarec parancsolta. Az első nap alig lettem kész a tizenkétezer adaggal késő estig. Másnap már könnyen ment s örömöt találtam benne. Először fáradtságot éreztem az imádság állandó kimondása közben, vagy mintha valami megkötötte volna a nyelvemet s az állkapcsomat, ami egyébként nem volt kellemetlen. Majd könnyű fájdalmat éreztem a szájpadlásomon, azonkívül fájdalmat tapasztaltam jobb kezem hüvelykujjában is, amellyel a füzér szemeit számláltam. Égett a csuklóm is, s az égés felnyúlt egészen a könyökömig is: ez igen kellemes érzés volt. Mindez mintha fellelkesített volna és az imádság buzgóbb végzésére ösztönzött volna. Öt napig végeztem így hűségesen tizenkétezer imát, és a megszokottnál kellemesebb érzés és élvezet köszöntött rám. Egy alkalommal korán reggel mintha az imádság ébresztett volna fel. Elkezdtem olvasni a reggeli imát, de a nyelvem ügyetlenül állt rá, és minden kívánságom arra ösztönzött, hogy a Jézus-imát mondjam. Elkezdtem mondani. Micsoda könnyű volt, micsoda vidám volt a szívem, s mintha nyelvem és ajkam maguktól, biztatás nélkül mondták volna a szavakat! Egész nap boldog voltam, mintha minden a világon idegen lett volna számomra, mintha más földön lettem volna, és kora estig könnyedén elvégeztem a tizenkétezer imát. Nagyon vágyódtam arra, hogy tovább folytassam, de nem mertem többet végezni, mint amennyit a sztarec parancsolt. Így hívtam segítségül a következő napon is Jézus Krisztus nevét, könnyedén, vágyódással. Aztán elmentem a sztarechez, hogy feltárjam előtte bensőmet, és mindent részletesen elmondtam neki. Miután meghallgatott, beszélni kezdett: — Hála Istennek, hogy megismerted az imádság könnyűségét és szépségét. Ez természetes dolog, a gyakori ismétléstől van. Hasonlóan a géphez, melynek lendületbe hozzák lendkerekét, s akkor még sokáig tovább fut magától. Hogy azonban még tovább működjék, meg kell a kerekeket kenni, meg-meglökni. Látod, micsoda nagyszerű tulajdonságokkal ajándékozta meg az ember érzéki természetét az emberszerető Isten. Micsoda tapasztalások támadhatnak a meg nem tisztult érzéki természetben és a bűnös lélekben, amint ezt magad is átélted. Milyen nagyszerű, milyen boldogító és édes, ha az Úr megadja a kegyelmet, hogy felfedezzük az öntevékeny belső imádság adományát, s hogy megtisztítsuk a lelket a szenvedélyektől. Leírhatatlan ez az állapot, és ha feltárul az imádságnak e titka, előre megízlelhetjük a mennyei édességet, már itt a földön. Azok méltók erre, akik szerető szívük egyszerűségében keresik az Urat. Most már megengedem, hogy annyiszor végezd az imádságot, ahányszor akarod. Ha lehet minél többször! Igyekezz az imádságnak szentelni az ébrenlét egész idejét! Számolás nélkül hívd segítségül Jézus Krisztus nevét. Alázatosan add át magad Isten akaratának és Tőle várj segítséget. Hiszem, hogy nem hagy el téged, és irányítani fogja utadat.

“A világ a szentek imái által marad fenn.”

Január 25.

A szentek között élő Hittudós (teológus) Gergely atyánknak, Konstantinápoly érsekének emléknapja

„Az igaznak emléke dicsérettel jár, az Úr áldása nyugszik fején.” Péld. 10,7

Részlet szimonoszpetraszi Makariosz atya írásából: A szentek tiszteletéről és életírásaik olvasásának fontosságáról (Ortodox szemle)

Forrás: https://ortodoxszemle.org/2013/06/30/a-szentek-tiszteleterol-es-eletirasaik-olvasasanak-fontossagarol/

Minden keresztény, aki a keresztség által megszületett az új életre, arra hivatott, hogy teljesítse Ádám hivatását: Isten dicsőségének felmutatását a világban. Ezért nincs olyan része a földnek, amely mentes maradhatna a vértanúk vérétől, amelyet ne mosnának az aszkéták könnyei és amelyen nem hirdetnék az evangéliumi örömhírt. Minden időkben és minden helyen hirdették, hirdetik és hirdetni fogják a szentek a világ üdvösségét, mivel, az Egyház atyáinak tanítása szerint, a világ a szentek imái által marad fenn.

Az egész világ megszentelődik, üdvözül és megváltatik a szentek jelenléte által, akik az egész tésztát felemelő kovászhoz hasonlóan (vö. Mt. 13, 33) készítik fel az emberiséget az Úr Jézus Krisztus utolsó megjelenésére,”

A szentek a Jézus Krisztusban élnek és bennük Ő él. A szentekben változatlanul megmutatja, újra és újra megmutatja, amíg áll a világ, halálának és Feltámadásának, Megtestesülésének és az ember átistenítésének kimondhatatlan titkát.”

A freskókon, a vértanúk és szent katonák képmásain világosan látjuk, hogy bármennyire is különbözzenek alakjaik, ruházatuk és más attribútumaik, arcuk mindnyájuknak majdnem azonos, és mindegyikük arcában Krisztus képmását láthatjuk meg. Valóban ilyenek a szentek: hasonlítanak egymásra Krisztusban és végtelenül különbözőek emberi sokféleségükben és azon életkörülmények sokféleségében, amelyben Üdvözítőnk minden szent számára a maga sajátosságában megjelenő küzdelmét követve saját küzdelmüket folytatták.”

„A szentek életírásainak olvasása azokat a gőgösöket csüggeszthetik el, akik csak saját erejükre akarnak támaszkodni, azonban az alázatosaknak lehetőséget ad arra, hogy felismerjék saját gyengeségüket és siratván erőtlenségüket, Istentől kérjenek segítséget .”

«a szenteknek iránt tanúsított tisztelet a szentek követését jelenti». Mivel gyengék és bűnösök vagyunk, és magunk nem vagyunk képesek követni az ő példájukat, legalább olvassuk az életírásaikat, hogy ne töltsük az időnket üres fecsegéssel. Emellett, olvasván az életírásaikat, valamilyen módon magunkhoz hívjuk őket, hogy védelmezőink és segítőink legyenek ebben az életben, valamint az Úrhoz való távozásunk napján. Ráadásul, tanulmányozván a szentek életét, látjuk szívünkben a saját szenvedélyeinket és lehetőséget kapunk arra, hogy felvegyük velük a harcot, élve azokkal az eszközökkel, amelyekhez az előttünk élt szentek fordultak.”

Előverses sztihirákból:

Dicsőség…

A szent Hittudós * azt tanította, * hogy az Atyát, a Fiút és a Lelket, * a Szentháromságot * körülhatárolhatatlan egy Istennek kell hinnünk.

Most és… Theotokion.

A nagy Hittudós * azt tanította, * hogy téged Isten Anyjának, * s Fiadat Istennek kell hinnünk, * Mária, Szűzanya!

Tropár. 1. hang.

Istent hirdető tanításaid pásztorsípja legyőzte a szónokok harsonáit. * Mert míg a lélek mélységeinek keresőjévé lettél, * a szó művészetének szépségére is eljutottál, Gergely atyánk. * Imádkozzál azért Krisztus Istenünkhöz, * hogy üdvözítse a mi lelkünket!

A hajnali szolgálatból: 5. hang. Minta: Az Atyával…

Éberen őrizted Krisztus igazságának igéjét, * hittanításodban a Szentháromság hatalmát hirdetted, * leverted Áriusz istentelen és gonosz tanítását, * mint nagyszerű élharcosa az igaz hitnek, * és megvilágosítottad a tudatlanság sötétségében levőket, szent főpap.

„ Ha teológus vagy, akkor tisztán imádkozol, ha pedig tisztán imádkozol, teológus vagy”. – Boldog Sztarec mondása, amelyet a filokália egyik művében olvashatunk.

“Imádkozzál többet és bensőségesebben, s majd maga az imádság tárja föl előtted, hogyan válhat szünetnélkülivé.”

Részlet a Zarándok elbeszéléseiből, Első elbeszélés, 8-14. oldal

Sokat vándoroltam különféle helyeken. Állandóan olvastam a Bibliát, és kérdezgettem, nincs-e valahol egy tapasztalt buzgó lelki vezető, egy szentéletű sztarec. Egy idő után azt mondták, már hosszú idő óta él egy faluban egy úr, aki a lelkével foglalkozik. Házában templom is van, sosem utazik el, mindig imádkozik az Istenhez, s állandóan olyan könyveket olvas, amelyek javára válnak a léleknek. Mikor ezt hallottam, már nem is mentem, egyenesen futottam abba a faluba, amelyikről beszéltek. Oda is értem és eljutottam az úrhoz.

— Mi kellene tőlem? — kérdezett engem.

— Azt hallottam, ön buzgó és okos ember, ezért az Istenre kérem, magyarázza meg nekem, mit jelent, amit az Apostol mond: “Szüntelenül imádkozzatok!”. S hogyan lehet szüntelenül imádkozni? Ezt szeretném tudni, de sehogy sem értem.

Az úr elhallgatott, figyelmesen rám nézett és mondta:

A szüntelenül való imádkozás az emberi lélek szünet nélküli törekvése az Istenhez. Hogy előre jussunk ebben az édes gyakorlatban, gyakran kell kérnünk az Urat, tanítson meg szüntelenül imádkozni. Imádkozzál többet és bensőségesebben, s majd maga az imádság tárja föl előtted, hogyan válhat szünetnélkülivé. Megjön majd a maga idejében.

Miután ezt elmondta, szólt, hogy hozzanak nekem ételt, útravalót adott és elbocsátott. És nem magyarázta meg, amit akartam.

Ismét útra keltem, töprengtem, töprengtem, olvastam, olvasgattam, elmélkedtem arról, amit az úr mondott nékem, de megérteni nem tudtam. Pedig annyira akartam volna megérteni, hogy még éjjel sem tudtam aludni. Továbbmentem vagy kétszáz versztányit, s egy nagy kormányzósági városba értem. Megláttam ott egy monostort. Megszálltam a fogadóban, s meghallottam, hogy a monostor elöljárója nagyon jólelkű, buzgó, vendégszerető. Elmentem hozzá. Szívesen fogadott, megvendégelt.

— Szentatyám — mondtam —, nem kell nekem a vendégelés. Inkább az kellene, hogy adjon útmutatást: hogy kell megmentenem a lelkemet.

— Hogyan üdvözülj? — Élj a parancsok szerint, imádkozz az Istenhez, és üdvözülsz!

— Azt hallottam, szüntelen imádkozni kell, de nem tudom hogyan. De azt sem tudom megérteni, mit jelent a szünet nélküli imádság. Kérem, Atyám, magyarázza meg ezt nekem!

— Nem tudom, kedves testvérem, hogy is magyarázzam meg ezt neked. Várj csak! Van egy könyvem, abban ott a magyarázat — s kihozta Szent Dimitrij tanítását a benső emberről. Tessék, olvasd el, itt, ezen a lapon!

Elkezdtem olvasni: “Az Apostolnak ezeket a szavait: – szüntelenül imádkozzatok – a lélekkel végzett imádságra kell érteni: a lélek mindig képes behatolni az Istenbe.”

— Hogyan tud Tőle soha el nem fordulni és szüntelenül imádkozni?

  • Ez nagyon nehéz. Akkor tud, ha ezt az Isten valakinek megadja. — mondta. És nem magyarázta meg.

Ott töltöttem az éjszakát, reggel aztán köszönetet mondtam a szíves vendéglátásért, s tovább róttam az utat, magam sem tudtam, hová. Bánkódtam, hogy értetlen vagyok, s hogy vigasztalódjam, a Bibliát olvastam. Így mentem vagy öt napig a nagy úton, végül estefelé utolért egy öreg: kinézése szerint mintha szerzetes lenne.

Kérdésemre elmondta, hogy remeteség szerzetese, amely úgy tíz versztára van az út mellett, s hívott, menjek vele.

Befogadják nálunk a zarándokokat — mondta ott megpihenhetnek, s enni is kapnak a vendégházban lévő jámborokkal együtt.

Valahogy nem akartam menni és így feleltem a meghívásra:

— Az én nyugalmam nem a lakástól függ, hanem a lelki tanítástól. Nem kell nekem étel, van a zsákomban száraz kenyér elég.

— Miféle tanítást keresel? Mi az, amit nem értesz? Gyere csak, gyere, kedves testvérem, vannak nálunk tapasztalt sztarecek, adnak ők lelkitáplálékot s megmutatják a helyes utat az Isten igéjének és a szentatyák írásainak fényében.

— Nézze csak, bátyuska, körülbelül egy éve, hogy a déli istentiszteleten meghallottam az Apostol parancsát: “Szüntelenül imádkozzatok!” Mivel nem értettem, elkezdtem olvasni a Bibliát. S ott még több helyen is rátaláltam az Isten parancsára, hogy állandóan imádkozni kell. Mindig, minden helyen, akármivel vagyunk is elfoglalva, virrasztás, sőt még alvás közben is. “Alszom, de szívem virraszt” (Én 5,2). Nagyon csodálkoztam ezen, s nem tudtam megérteni, hogyan lehet ezt teljesíteni, s miféle eszközökkel lehet rá eljutni. Feltámadt bennem az erős kíváncsiság és kívánság, – se éjjel, se nappal nem ment ki a fejemből. Elkezdtem járni a templomokat, hogy prédikációkat hallgassak az imádságról, de akármennyit is hallgattam, egyben sem találtam tanítást arról, hogyan kell szüntelenül imádkozni. Mindig csak az imádsághoz való előkészületről beszéltek, vagy a gyümölcseiről, vagy hasonlókról, de nem tanítottak arról, hogyan kell szüntelenül imádkozni és mit jelent ez az imádság. Gyakran olvastam a Bibliát, s összehasonlítottam vele, amit hallottam, de így sem jutottam el a kívánt ismeretre. S így tudatlanságban és nyugtalanságban maradtam mostanáig.

A sztarec keresztet vetett és beszélni kezdett.

Adj hálát az Istennek, szeretett testvérem, hogy feltárta ezt előtted, hogy feltárta benned a szüntelen belső imádság megismerésének legyőzhetetlen vágyát. Ismerd fel ebben az Isten meghívását, és nyugodj meg. Hidd el, hogy eddig az Isten hívó szava és a te kutató akaratod összhangban volt, s Ő adta értésedre, hogy nem e világ bölcsessége, nem is felületes tudásszomj az, amivel a mennyei fényességet, a szüntelen való imádkozást el lehet érni, hanem ellenkezőleg, a lelki szegénység és a tevékeny tapasztalás tárja fel az egyszerű szívnek. Ezért egyáltalán nem csoda, hogy nem hallhattál az imádság lényegéről, s nem tudtad meg, mi az a tudomány, amivel el lehet érni szüntelen működését. S hogy megmondjam az igazat, sokat prédikálnak az imádságról ugyan, sokat is írnak róla a különböző írók, fejtegetéseik legnagyobbrészt értelmi megfontolásokon nyugszanak, a természetes ész elképzelésein, nem pedig a tevékeny tapasztalaton. Így aztán arról beszélnek inkább, ami az imához tartozik, de nem a lényegről. Van, aki csodálatosan tud beszélni az imádság szükségességéről. Más valaki ismét az erejéről. Egy harmadik azokról az eszközökről, amelyek a tökéletes imádsághoz vezetnek, vagyis arról, hogy az imádsághoz buzgóság, figyelem, izzó szív, tiszta gondolkodás, az ellenséggel való kibékülés, alázatosság, töredelem és még több hasonló dolog kell. De mi az imádság? És hogyan tanul meg az ember imádkozni? Ezekre a kérdésekre, pedig ezek a legfontosabbak, a mostani prédikációkban nagyon ritkán találunk kielégítő magyarázatokat. Ez azért van, mert ezeket a magyarázatokat sokkal nehezebb megadni, mint az összes előbb felsorolt fejtegetéseket. Titkos, szent tudást kívánnak, nemcsak iskolás tanultságot. De a legszomorúbb az, hogy a hiú, természetes okosság egyeseket arra ösztönöz, hogy az Istent emberi mértékek szerint mérjék. Sokan egészen tévesen gondolkoznak az imádságról, amikor azt hiszik, hogy az előkészítő eszközök és jócselekedetek eredményezik az imádságot, nem pedig az imádság szüli a jócselekedeteket és az összes erényeket. Ebben az esetben az imádság gyümölcseit vagy következményeit helytelenül összekeverik a hozzá vezető eszközökkel és utakkal, s így lekicsinylik az imádság erejét. Ez pedig teljesen ellenkezik a Szentírással, hiszen Pál apostol ilyen szavakkal tanít az imádságról: “Mindenekelőtt arra intelek, végeztess imádságot” (1Tim 2,1).

Az első tanítás az Apostolnak ezekben a szavaiban az, hogy mindenek elé helyezi az imádságot. Sok jócselekedetet kívánnak a keresztényektől, de az imádságnak mindenekelőtt kell lennie, mert nélküle semmi jócselekedet nincsen. Imádság nélkül lehetetlen megtalálni az utat az Úrhoz, megérteni az igazságot, keresztrefeszíteni a testet szenvedélyeivel és kívánságaival, beragyogtatni a szívbe Krisztus világosságát, s egyesülni vele. Nem megy ez gyakori imádság nélkül. Gyakori imádságot mondtam, mivel az imádság tökéletessége és helyessége kívül van a mi lehetőségeinken, amint szent Pál apostol mondja: “még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkozni” (Róm 8,26). Következésképpen csak a gyakoriság, a szakadatlanság áll rendelkezésünkre, hogy ezzel az eszközzel eljussunk a tiszta imádságra, amely anyja az összes lelki javaknak.

— Legyen a tiéd az anya, s majd gyermeket szül neked, — mondja Szíriai Szent Izsák.

Tanuld meg, hogyan kell első helyre helyezni az imádságot, s akkor majd könnyen megszerzel minden erényt. Erről azonban nem is sokat tudnak, nem is sokat beszélnek azok, akik nem ismerik jól a gyakorlatot, s a szentatyák titkos tanításait.

2019. december 26. – Az Istenszülő Istenanyaságának tisztelete

Alkonyati Istentisztelet

2019. december 25. változó részei

2. hang.

Jertek, örvendezzünk az Úrnak, / hirdetvén a jelen nagy titkot, / mert a korlát közfala elbontatik, / a tüzes kard megszűnik, / és a kerub az élet fájától eltávozik, / és én paradicsomi eledelben részesülök, / melytől engedetlenségem miatt eltiltattam. / Mert az Atya változhatatlan képmása, / az ő örökkévalóságának ábrázatja szolgai alakot vesz fel, / szeplőtelen anyától változatlanul születik, / és ami azelőtt volt, az meg is marad: / valóságos Isten; / és ami nem volt, azt fölvette, / emberré lévén emberszeretetből. / Őneki énekeljünk tehát: / Isten, ki Szűztől születtél, /’ könyörülj rajtunk.

Az Úr Jézus a szent Szűztől születvén, / mindenek fölvilágosíttattak, / a pásztorok zengedeznek, / a bölcsek meghódolnak, / az angyalok énekelnek, / Heródes fölháborodik, hogy az Isten testben jelent meg, /’ a mi lelkünk Üdvözítője.

A te országod, Krisztus Istenünk, / minden időknek országa, / és a te uralkodásod nemzedékről nemzedékre tart. / Megtestesültél a Szentlélektől, / és emberré lettél a mindenkor szűz Máriától, / világosságot árasztván nekünk, Krisztus Istenünk. / Mert a te eljöveteled: világosság a világosságtól, / az Atyától való kisugárzás, / mellyel mindenkit fölvilágosítottál. / Azért minden lélek dicsér téged, / mint az Atya dicsőségének ábrázatát, / ki vagy és mindig voltál, / s ki Szűztől tündöklöttél fel, /’ Istenünk, könyörülj rajtunk.

Mit hozzunk néked Krisztus Istenünk, / amiért megjelentél a földön, mint ember, érettünk, / mert minden általad teremtett lény és dolog / hálaadást mutat be néked: / az angyalok éneket, az ég csillagot, / a bölcsek ajándékokat, a pásztorok csodálatot, / a föld istállót, a puszta jászlat, / mi pedig emberek Szűz Anyát. /’ Örökkévaló Isten, könyörülj rajtunk!

Dicsőség. Most és. 6. hang.

Dicsőség a magasságban Istennek, / és békesség a földön. / Ma fogadja Betlehem az Atyával mindenkor együtt trónolót, / ma áhítattal dicsőítik az angyalok a született kisdedet: / Dicsőség a magasságban Istennek, / békesség a földön, /’ és jóakarat az emberekben!

Előverses sztichirák

8. hang

Ma dicsőséges titok készül, / megújíttatik a természet, / és az Isten emberré lesz. / Ami azelőtt volt, az továbbra is megmaradt, / s ami nem volt, azt fölvette, / nem szenvedve sem összevegyülést, /’ sem pedig eloszlást.

Elővers: Méhemből a hajnali csillag előtt szültelek téged, megesküdött az Úr, és nem bánja meg.

Uram, Betlehembe jövén / az istállóban helyezkedtél el, / s kinek királyi széke az ég, jászolba tétettél, / s akit angyali seregek környeznek, / a pásztorokhoz aláztad meg magad, / hogy üdvözítsd, mint kegyelmes, / a mi emberi nemünket, /’ dicsőség néked

Elővers: Mondá az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobbomra!

Miképpen fejezzük ki a nagy titkot? / A testnélküli megtestesül, / az Ige erőt fejt ki, / a láthatatlan láthatóvá lesz, / a megfoghatatlan tapinthatóvá, / a kezdetnélküli kezdettel bíróvá, / az Isten fia ember fiává lesz. / Jézus Krisztus tegnap és ma, /’ ugyanaz mindörökké.

Dicsőség. Most és. 8. hang

Betlehemben összegyűltek a pásztorok, / hogy hirdessék a kerubokon ülő és jászolban fekvő igazi Pásztort, / ki miérettünk kisdeddé lett, /’ Uram, dicsőség néked!

Tropár

4. hang

A te születésed, Krisztus Istenünk, / földerítette a világnak az istenismeret világosságát, / mert a csillagimádó bölcseket a csillag megtanítá, / hogy téged mint az igazság Napját, leborulva imádjanak, / és mint magasságbeli Napkeletet tiszteljenek; /’ Uram, dicsőség néked!Reggeli Istentisztelet

2019. december 26. – Az Istenszülő Istenanyasága

Részletek az utrenyéből, a reggeli zsolozsmából

Kathizmálionok

1. hang.

Miérettünk a jászolba helyeztettél türelmes Üdvözítő, / a gyermekkort önként viselted el, / a pásztorok pedig az angyalokkal dicséneket zengtek néked mondván: / Dicsőség és tisztelet a földön születettnek, /’ a földiek lényét megszentelő Krisztus Istenünknek!

Katizmálion. 3. hang. Mintája: A te szüzességed…

A láthatatlan Atyával örök létezésű, / fölfoghatatlan és egyvalóságú Istent // testileg méhedben viselted, Istenszülő Szűz, / a Háromságban össze nem vegyülő egy Istenséget, / kegyelmet árasztván a világnak, ó Boldogságos, // miért szüntelenül énekeljük néked: /’ Üdvözlégy tisztaságos Szűz Anya!

Konták, ikosz

3. hang.

Ma a Szűz a legfelsőbb Lényt szüli, / és a föld a Befogadhatatlannak istállót ajánl fel, / az angyalok a pásztorokkal dicsőítő éneket zengenek, / a keleti bölcsek pedig a csillagtól vezéreltetve közelednek; / mert érettünk született a kisded csecsemő, /’ az örökkévaló Isten.

Ikosz

Betlehem megnyitotta az Édent, jertek, szemléljük; titkában táplálékot találunk, jertek, fogadjuk a barlangban a paradicsomba tartozókat. A meg nem öntözött tőke jelent meg ott, mely bűnbocsánatot sarjadzik. Amaz ásatlan kút találtatik ott, melyből Dávid inni vágyott. Egy szűz van itt, ki magzatot szül, ki Ádám és Dávid szomját eloltja, mert megszületett, mint kisded gyermek, az örökkévaló Isten!

Konták,

6. hang

Jézus a hajnali csillag előtt / Atyától született anya nélkül, / és megtestesült e földön atya nélkül; / azért a csillag erről értesíti a bölcseket, / és az angyalok a pásztorokkal éneklik /’ a te szülésedet, Malaszttalteljes!

Az Istenszülőt és világosság Anyját énekekben magasztaljuk!

Magasztald, / én lelkem, / a pusztában született / Krisztus Királyt!

Fényének

Meglátogatott minket felülről a mi Üdvözítőnk, a Keletek Keletje, és a sötétségben és árnyékban levők megtalálták az igazságot, mert a Szűz megszülte az Urat.

Dicséreti sztichirák

4. hang

Minden lélek dicsérje az Urat! / Dicsérjétek az Urat a mennyekben! / Dicsérjétek őt a magasságban! /’ Téged illet, Isten, az ének.

Dicsérjétek őt minden angyalai, / dicsérjétek őt minden seregei! /’ Téged illet, Isten az ének.

4. hang

Vigadjatok igazak, / egek örvendezzetek, / hegyek szökdeljetek Krisztus születése felett, / a Szűz Kerubokhoz hasonlóan ül, / kebelén tartva a megtestesült Isten Igét, / a pásztorok álmélkodnak, / a bölcsek ajándékokat hoznak, / az angyalok énekelvén mondják: /’ Fölfoghatatlan Urunk, dicsőség néked!

Istenszülő Szűz, / ki az Üdvözítőt szülted, / megszüntetted Éva átkát, / mert az Atya akarata szerint anya lettél, / öledben hordozván a megtestesült Isten-Igét. / Ezen titok nem tűr vizsgálódást, / melyet mindnyájan egyedül hit által dicsőítünk / te veled kiáltván és mondván: /’ Kimondhatatlan Urunk, dicsőség néked!

Jertek magasztaljuk az Üdvözítő Anyját, / ki a szülés után is szűz maradt: / Üdvözlégy a mi Királyunknak és Istenünknek élő városa, / melyben Krisztus lakozott, / munkálván az üdvösséget. / Gábor arkangyallal énekeljük, / a pásztorokkal dicsőítsük őt mondván: / Istenszülő, imádd érettünk a tőled megtestesült Igét, /’ hogy üdvözítse a mi lelkünket!

Az Atya akaratából az Ige testté lőn, / és a Szűz az emberré lett Istent szüli, / a csillag ezt hirdeti, / a bölcsek imádják őt, / a pásztorok álmélkodnak /’ és az emberek örvendeznek.

Dicsőség. 6. hang.

Midőn a földre való lejövetelednek ideje elérkezett, / a föld népeinek első összeírása rendeltetett el, / akkor a te születésedben hívők neveit is jegyzékbe akartad vétetni. / Azért hirdeté ki a császár e parancsolatot, / mert a te örökkévaló és kezdetnélküli uralkodásod is / születésed által megújíttatott. / Miért is adó gyanánt, felajánljuk neked az igaz hit gazdagságának vallását, /’ mint Istennek s lelkünk üdvözítőjének.

Most és. 6. hang

Ma Krisztus Betlehemben a Szűztől születik, / ma a kezdetnélküli kezdetét veszi, / és az Ige megtestesül. / A mennyei Erők örvendeznek, / és a föld az emberekkel együtt vigadozik, / a bölcsek a Királynak ajándékokat hoznak, / a pásztorok a szülött felett álmélkodnak, / mi pedig szünet nélkül énekeljük: / Dicsőség a magasságban Istennek, / békesség a földön /’ és jóakarat az emberekben.

Szárovi Szent Szerafim (1754-1833) – A Szentlélek megszerzése (részlet)

„Bizony,bizony mondom néktek, aki hisz énbennem, ugyanazokat a tetteket viszi végbe, amelyeket én teszek, sőt nagyobbakat is fog tenni azoknál…”(Jn 14,12)

Mennyei Király, Vigasztaló, igazságnak Lelke!
Ki mindenütt jelen vagy és mindeneket betöltesz!
Minden jónak kútfeje, és az életnek megadója!
Jöjj el és lakozzál mibennünk,
és tisztíts meg minket minden szennytöl,
és üdvözítsd, Jóságos, ami lelkünket.”

A Szentlélek megszerzése Szárovi Szent Szerafim

Beszélgetése N.A. MotovilovvalA keresztény élet céljáról /Részlet/

Ami is a legcsodálatosabb a leg meglepőbb, s valójában természetfölötti tanítás- vagy inkább Isteni Kinyilatkoztatás-, melyet Szárovi Szent Szerafim közölt N.A. Motovilovval a vele folytatott ámulatba ejtő beszélgetése során.

Ez a beszélgetés kétségkívül világra szóló jelentőségű. Valójában semmi alapvetően új nincs benne, hiszen az apostolok már Pünkösd napjától kezdve a teljes kinyilatkoztatásban részesültek. De most mikor az emberek elfelejtették a keresztény élet alapvető igazságait és elmerültek a materializmus sötétjében vagy” az aszkétikus cselekmények” különleges és rutinszerű végrehajtásában Szent Szerafim kinyilatkoztatása valóban rendkívüli- ahogy ő maga ugyan csak annak tartotta.

„Nem csupán neked ajándékoztatott, hogy megértsed mondja Szent Szerafim a kinyilatkoztatás vége felé-, hanem rajtad keresztül az egész világnak.”

Azt mondja az Írás:”…. Minden nemzetben, aki őt féli és igazságot cselekszik, az kedves előtte”.

  • Amiként a szent tudósításokból is tudjuk, az az ember aki helyénvalót tesz, olyan kedves Isten előtt, hogy az Úr angyala jelenik meg előtte, mint pl. az Istenfélő és igaz százados, Kornélius előtt, mondván:” Küldj Joppéba Simonhoz, a vargához: ott találod Pétert, és ő elmondja néked az örök élet igéit, amelyek által te és házad népe is üdvözül.” Ekként az Úr felhasználja minden Isteni eszközét, lehetőséget adva a jótettekért cserébe, nehogy elveszítse jutalmát az eljövendő életbe. De ehhez az Isten Fiában, ami Urunkba Jézus Krisztusba vettet igaz hittel kell neki látnunk: mert hiszen Ő eljött a világba, hogy megmentse a bűnösöket. S ő az, aki- számunkra a Szentlélek elnyerése által- szívünkbe hozza Isten országát és megnyitja számunkra az utat hogy elnyerjük a jövendő élet áldásait. Ám de Isten részéről a nem Krisztusért végrehajtott jó tettek elfogadása így korlátozó: a Teremtő megadja az eszközöket, hogy éljünk velük. Az emberen múlik, él- e velük vagy sem. Ezért mondja az Úr a zsidóknak:” Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök: most pedig azt mondjátok: Mi látunk. Azért bűnötök megmarad”. S ha egy ember, mint Kornélius, a tetteiért- ámbár nem Krisztusért cselekedte- élvezi Isten kegyét, s azután hisz az Ő Fiában, cselekedetei úgy tekintettnek, mint ha Krisztusért hajtották volna végre őket. Pusztán a belé vettet hit miatt is. Ellenkező esetben az embernek nincs joga panaszra, hogy jótettei haszontalanok. Sosem, kivéve, ha azokat Krisztusért csinálták. Mivel az érte végrehajtott jó cselekedetek nem csak a jövendő élet igazságosságának koronáját gyümölcsözik számunkra, hanem már ebben az életben is eltöltenek minket a Szentlélek kegyelmével. Továbbá, úgy tartják:” mert nem mérték szerint adja Isten a Lelket. Az Atya szereti a Fiút, és mindent az ő kezébe adott.
  • Így van bizony, Barátocskám. A Szentlélek megszerzésében áll keresztény életünk valódi célja. Míg az ima, alamizsna böjt és más jótétemények- Krisztusért- csupán eszközök Isten lelkének elnyeréséhez.
  • Mit értesz elnyerésen?- kérdeztem Szerafim atyát. Valahogy nem értem.
  • Az elnyerés ugyan az mint a megszerzés- felelte. Mármint Pl. a pénz megszerzése. Érted ugye? Isten lelkének megszerzése ugyan az a dolog Barátocskám, azt természetesen tudod, igen jól, hogy mit is jelent a szerzés világi életembe. A hétköznapi ember életében a cél a pénz megszerzése vagy megkeresése, s az előkelők vagy nemesek számára ez még ráadásul tiszteletet megkülönböztetést és más kiváltságokat is jelent, cserébe a kormányzatnak tett szolgálatokért. Isten Lelkének megszerzése is tőke, de kegyelmet adó és örök. Emellett nagyon hasonló módon, mondhatjuk, szinte ugyan azokkal az eszközökkel érhető el, mint a pénzügyi, társadalmi és világi tőke.
  • Az Isten- Ige az Istenember, Jézus Krisztus Urunk piachoz hasonlítja életünket, s földi életünk munkálkodását kereskedésnek nevezi, amikor azt mondja: ”Kereskedjetek, míg eljövök”, „ Megváltván az időt, mert a napok gonoszak”. Azaz a földi javakon keresztül időtök javát az égi áldás megszerzésére fordítsátok. A földi javak ugyanis azok a jó dolgok, amelyeket Krisztusért teszünk és általuk szerezzük meg az Örök- Szentlélek kegyelmét.
  • Az okos és balga szüzek példázatában, mikor is a balga szüzek olaja fogytán volt, így mondatott:” Menjetek inkább az árusokhoz, és vegyetek magatoknak”. Ám de amikor megvették, már bezárult a menyegzőre nyíló ajtó s nem juthattak be. Néhányan azt mondják, a balga szüze lámpásában az olaj hiánya nem más, mint az életünkben véghez nem vitt jócselekedeteké. Az ilyen értelmezés nem egészen helyes. Miért lennének híján a jótetteknek? Ha már egyszer szüzeknek nevezik, még ha balgák is? A szüzesség páratlan erény, angyali állapot és meg van a helye a jócselekedetek kőzött.
  • Úgy gondolom, hogy aminek híjával voltak, az Isten Örök- Szentlelke. Ezek a szüzek gyakorolták az erényeket, de lelki balgaságukban feltételezték, hogy a Krisztusi élet pusztán a jótettek végrehajtásából áll. Úgy vélték, a jótettek puszta megtételével Isten művét hajtják végre. De arra már kevésbé figyeltek, hogy ezáltal megszerzik-e Isten Lelkének kegyelmét. Ilyen életvitelt, mely csupán jócselekedetekre alapoz, s nem figyel arra, meghozza-e Isten Lelkének kegyelmét vagy sem, az egyházatyák is emlegetnek:” Van egy másik út, amely az elején jónak ítéltetik, ám de a pokol fenekén végződik.”
  • Nagy Szent Antal( Kr.u.250-355) a szerzetesekhez szóló leveleiben beszél az ilyen szüzekről:” Számos szerzetes és szűz egyáltalán nem rendelkezik semmiféle elképzeléssel arról, hogy az emberben az akarat különböző. Az sem tudják, hogy háromféle akarat van, ami befolyása alatt tart mindannyiinkat: az első Isten tökéletes és mindent- mentő akarata: a második a mi emberi akaratunk, ami- ha nem is romboló- de nem is védő: s a harmadik az ördög akarata- teljesen romboló” S az ellenségnek ez a harmadik fajta akarata az, ami arra tanít, hogy jót ne tegyünk vagy ha igen, akkor saját akaratunkból. Arra tanít, hogy cselekvésünkkel vágyainknak hízelegjünk: vagy pedig arra tanít, hogy a jót a jósága miatt tegyük s ne törődjünk azzal a kegyelemmel, mely általa nyerhető. Ám de az első, Isten mindent-mentő akarata abban áll, hogy a jótettek végrehajtása egyes egyedül a Szentlélek megszerzésében áll, mely mint örök, kimeríthetetlen kincstár, elégé fel nem értékelhető. A Szentlélek megszerzése, hogy úgy mondjam, azaz olaj, aminek a balga szüzek híjával voltak. Azért is nevezték őket balgáknak, mert elfeledkeztek az erény szükséges gyümölcséről, a Szentlélek kegyelméről, ami nélkül semmi sem menthető meg, mivel” minden emberi lelket a Szentlélek tölt el élettel, a tisztaság felemeli és a Háromságos Egység titokzatosan megvilágosítja.”
  • Ez az olaj az okos szüzek lámpásában, amely sokáig és fényesen ég. Ezek az okos szüzek képesek voltak várni a vőlegényre aki éjfélkor jött és vele együtt beléphetek az örök lakodalmába. De a balgák, bár elmentek olajért, mikor látták, hogy fogytán van, nem tértek vissza időben, s az ajtó már bezárult. Ami életünk a piac( ahol mindig lehetne olajt venni.). A lakodalmas ház ajtaja amit már becsuktak és így elzárta az utat a vőlegényhez, az a földi halálunk. Az okos és a balga szüzek a keresztény lelkek. Az olaj pedig- nem a jó cselekedetek, hanem- Isten Szentséges Lelkének kegyelme, amely a jótettek által lett megszerezve, s ami lelkünket egyik állapotból a másikba változtatja- azaz, a romlottságból a romlatlanságba, a lelki halálból a lelki életre, sötétségből a világosságra, lényünk istállójából ( ahová vágyaink mint vadállatok és barmok lettek bekötve) az Isten templomává az öröké tartó öröm ragyogó lakodalmává Urunkban, Krisztusban, a Teremtőben és Megváltóban, lelkünk örök Vőlegényében.
  • Óh, milyen nagy Isten könyörülete nyomorúságunk iránt! Azaz az Ő figyelmessége az iránt, hogy mi részünkről figyelemre se méltatjuk, mikor is azt mondja:” Íme, az ajtó előtt állok és zörgetek”. Az életünk itt az ajtó, amely még nincs bezárva a halállal! Óh, mennyire kívánom lelkecském, hogy már ebben az életben mindig Isten Lelkében lennél! „ Akármiben is talállak, abban ítéllek meg”- mondja az Úr.
  • Jaj nekünk ha földi életünk gondja- bajával túlterhelten talál Ő ránk! Mert ugyan ki lesz képes az Ő haragját elviselni? Ki fog ellenállni arca haragjának? Ezért mondja az Írás:” vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!”, vagy különben megfosztattok Isten Lelkétől, mivel a figyelem és az ima hozza meg számunkra a kegyelmét.
  • Az természetes, hogy minden Krisztusért véghez vitt jócselekedet a Szentlélek kegyelmét ajándékozza nekünk. De az ima az, ami leginkább. Mivel az mindig kéznél van. Hogy úgy mondjam, eszközként a Lélek kegyelmének megszerzésére. Vegyünk egy példát! Szeretnél templomba menni, de nincs a közelben templom vagy már vége van az Istentiszteletnek: egy koldusnak alamizsnát akarsz adni, de nincs koldus vagy nincs, amit adj: szeretnéd megőrizni szüzességed, de vérmérsékleted miatt nincs erőd hozzá s emberi gyengeséged miatt nem tudsz ellenállni: szeretnél valami más jótettet hozni Krisztusért, de vagy erőd nincs hozzá, vagy lehetőséggel vagy híján. Mindez nem áll az imára. Az ima mindig és mindenki számára, gazdagnak és szegénynek, nemesnek és köznépnek, erősnek és gyengének, egészségesnek és betegnek, erényesnek és bűnösnek egyaránt adott.
  • Magad is megítélheted, milyen nagy az imának az ereje, még a bűnös emberben is, amikor tiszta szívből lett az felajánlva, ahogy a következő Szent Hagyományból vett példa is mutatja: ” Mikor- a kétségbeesett anya kérésére, aki egyetlen fiától lett megfosztva annak halála által, a szajha, akivel véletlenül találkozott és aki még utolsó bűnétől szennyes volt, s kit megérintett az anya mélységes bánata, így kiáltott az Úrhoz: ” Nem én értem hitvány bűnösért hanem a fiáért bánkódó anya könnyeiért és a Te szerető jóságodba és mindenható hatalmadban szilárdan bízva Krisztus Isten! Keltsd életre fiát, oh Uram!” És az Úr felkeltette.
  • Látod, Barátocskám! Nagy az ima ereje, és mindenek előtt Isten Szent Lelkét adja, s mindenki a legkönnyebben gyakorolhatja. Áldottak leszünk, ha az Úristen virrasztva talál minket és a Szentlélek ajándékai töltenek el. Akkor bátran remélhetjük, hogy” elragadtatunk…. a felhőkben Krisztus elé a levegő égbe”, az Úr pedig” nagy erővel és dicsőséggel” jő” megítélni eleveneket és holtakat” „és akkor megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint.”
  • Aranyoskám, te igen nagy boldogságnak tartod, hogy a szegény Szerafimmal beszélgethetsz. Mert azt hiszed, hogy ő rendelkezik az Úr kegyelmével. Akkor mit mondasz majd magáról az Úrról minden- égi és földi- áldás kiapadhatatlan forrásáról? Valójában, imánk során a Vele való beszélgetéssel ajándékoz meg. Vele, aki a mi kegyelemmel teljes és életed adó Istenünk és maga a Megváltó. Ezért már itt imádkozzunk mindaddig, míg a Szentlélek- Isten le nem ereszkedik ránk az Ő mennyei kegyelmének oly mértékében, amely csak számára ismeretes. S amikor Ő kegyeskedik minket meglátogatni, abba kell hagyni az imát.
  • Miért kell aztán Hozzá imádkozni, mondván: „ Jöjj és lakozzál mibennünk, és tisztíts meg minket minden szennyfolttól, és üdvözítsd, Jóságos, a mi lelkünket”, amikor már megérkezet hozzánk? Eljött, hogy megmentsen minket, kik benne bízunk és valóban az Ő szent nevét hívjuk segítségül, hogy alázatosan befogadhassuk Őt, a Vigasztalót lelkünk hajlékába, éhezve és szomjazva az Ő eljövetelét.
  • Elmondom néked, Barátocskám, egy példával. Képzeld el, hogy meghívsz engem, s meghívásodra eljövök hozzád egy kis beszélgetésre! De te továbbra is csak hívogatsz, mondván:” Gyere be! Ugyan gyere már be!” Akkor azt kell gondolnom:” Mi baja van ennek? Ne tán megbolondult?” Ugyan így van ez az Úristennel és a Szentlélekkel is. Ezért mondja az Írás:” Csöndesedjetek el, és lássátok, hogy én vagyok az Isten: fölmagasztaltatom a nemzetek között és fölmagasztaltatom a földön”. Azaz, meg fogok jeleni és folyamatosan megjelenek mindenkinek, aki hisz bennem és hív engem: és beszélgetni fogok vele, ahogy egykor Ádámmal a paradicsomba beszélgetem vagy Ábrahámmal meg Jákobbal, és más szolgáimmal, mint Mózessel és Jóbbal és a többi hasonlóval.
  • Sokan úgy magyarázzák, hogy ez a megnyugvás csak a világi dolgokra vonatkozik. Más szóval, hogy az Istennel folytatott imádságos beszélgetés közben „ le kell csendesedned” a világi dolgokat illetően. De, Isten nevére! Azt mondom én néked, hogy imádság közben nem csak ezek számára kell meghalnunk, hanem, amikor az imádság és a hit mindenható erejének köszönhetően a Szentlélek Úristen kegyeskedik meglátogatni és eljön hozzánk az Ő kimondhatatlan jóságának teljességében, el kell halnunk az imádság számára is.”