„A bűnbánó szív elérése nem egy nap alatt történik”

A bűnbánó lélek

„Arra tekintek, aki szegény, aki megtört lelkű, és rettegi szavaimat”(Iz 66,2)

„Hátamat odatartottam az ütlegelőknek, és arcomat a leköpdösőknek, arcomat nem rejtettem el a gyalázás és köpdösés elől. De az Úristen megsegít engem, ezért nem ér gyalázat” (Iz 50,6-7)

„Megkínoztás, és ő alázatos volt, nem nyitotta ki száját” Iz 53,7)

„Tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat találtok lelketeknek.” (Mt 11,29)

Ha lehetséges lenne, akár csak egy pillanatra felfogni Isten valóságát és a vele való kapcsolatunkat, akkor rögtön felfedeznénk saját lelkünk valóságát és látnánk, hogy mennyire semmik vagyunk Isten mérhetetlen és végtelen dicsőségéhez képest.

Ez történik a szenteknél. Alázatuk intenzitása, saját maguk semmibe vétele és megalázása és a kitartó bűnbánat a méltatlanságuk miatt ennek a felfedezésnek az eredménye. Így ha mi megpróbálnánk birtokolni ezeket a tulajdonságokat, és magunknak tulajdonítanánk azokat, mielőtt előre haladtunk volna a kegyelemben, és felfogtuk és felfedeztük volna az igazságot, hogy kik vagyunk valójában, ezek nem csak hamisak lennének, hanem pont ellentétes irányba vezetnének bennünket, mint ahogy szerettük volna.

Ami a szenteket és azokat, akik előre haladtak a kegyelemben rávitte az alázatra, megsemmisülésre és megalázkodásra, nem ezeknek a belső szépsége volt, sem a vágy, hogy elérjék és felékesítsék magukat velük, hanem lelkük valóságának felfedezése az isteni fényben.

Az alázat nem azt jelenti, hogy bűnösnek képzeljük, miközben belül igazából nem érezzük magunkat annak. Ez eltávolítana bennünket a valódi saját lelkiismerettől, és messzire vinne bennünket az igazi alázattól. A lélek helyes bűnbánata abból a meggyőződésből származik, hogy megharagította Istent. Miközben volt lehetőségünk, hogy elnyerjük a kegyelmet, és előre haladjunk benne, íme a szabadsággal teli világ iránti szenvedélyt és pusztulást választottuk az önszeretetünk és a testnek tett engedmények miatt.

Az emberi természet, ami a világhoz tartozik, a világ dolgait szereti, önmagától nem tudja szeretni Istent, csak a kegyelem közreműködése által. Hányszor de hányszor érez egy ismeretlen, Isten utáni fájó szomjúságot. Ez a néma kiáltó szó nem más, mint a benne lévő isteni pecsét kiáltása.

Ezt a lelkén viselt isteni pecsétet a Szentlélek működése által tudja megújítani, ha megerősödik, és felül tud kerekedni a világon. Ennek feltétele az egészen alázatos és bűnbánó lélek. Erre csak a szeretet fényében és az Isten utáni heves vágyban, a bűnök miatti lelkiismeret furdaláson keresztül van lehetőség. A bűn nélkül, ami megrontotta a természetünket, zavartalanul élhetnénk Isten szeretetének tiszta fényében, de a bűn miatt magasztalásunkba a szomorúság és a pusztulás iránti szeretetünk hangja vegyül.

Isten előtt leplezetlenül, meztelenül állnak bűneink, tévedéseink és gondolataink. Ki merészkedne arra, hogy megpróbálja Istent megtéveszteni? Szent Pál apostol azt mondja: „Ne vezessétek félre magatokat: Istent nem lehet kijátszani” (Gal 6,7).

Annak a valóságnak megfelelően, amilyenek vagyunk, az Istennel való kapcsolatunknak az alázatos szívből, és az egészen bűnbánó lélekből kell kiindulnia. Csak így válhat valódi kapcsolattá.

Az egyik ok, ami miatt szégyenkeznünk kell és teljesen lesújtottnak kell lennünk: miközben megszegjük Isten törvényeit és vétkezünk ellene, ő mindvégig gyengéd szeretettel tekint ránk és soha nem hagy el bennünket. Hogy is ne telne meg a lélek bűnbánattal, amikor látja Isten szeretetének végtelenségét, ami odáig ment, hogy megalázza magát és megöljék a kereszten? És kinek a keze által? Talán nem az emberiség keze által, amelynek te is, én is tagjai vagyunk? Már ez az egyetlen tett, hogy szemléljük Isten megtestesülését, és hogy elszenvedte, hogy az emberek keresztre feszítsék elég ahhoz, hogy inkább, mint valaha, megvetésre méltónak találjuk szívünket.

A bűnbánó szív” elérése nem egy nap alatt történik, és nem lehet könyvekből megtanulni. Ehhez Istennel való mély kapcsolatra és vele való életre van szükség. Ez kezdetben nehezen megoldhatónak és fárasztónak tűnik, mert magában hordozza az „én” elleni belső küzdelmet, és mert rávilágít az önszeretetünkre. De egy bizonyos idő elteltével, amikor a lélek megtisztul a hamis nagyságtól és az állítólagos méltóságától, eluralkodik benne a bűnbánó élet, és mint egy súlyosan áradó himnusz, fölzeng benne és hívja, hogy közeledjen Istenhez, egyre jobban verjen benne gyökeret, és egészen pihenjen el benne.

A bűnbánó lélek telis-teli van békével. Lassacskán, ahogy előrehalad a kegyelemben és a tökéletességben, erőfeszítés nélkül halad előre az alázatban. Olyan bántó már számára mindeneltévelyedés a gőg, a hamis nagyság, vagy önteltség irányába, mint ahogy egy tapasztalt muzsikus fülét nagyon zavarja a hamis hang.”

Részlet Matta el Meszkin: Isten megtapasztalása az imában, 181-183.o.

„Mi miért nem tudtuk kiűzni?” Ezt felelte: „Mert gyenge a hitetek.”

Pünkösd utáni 10. vasárnap: (Mt 17,14-23a)

Azon időben odalépett hozzá egy ember, térdre hullott előtte, s kérte: „Uram, könyörülj fiamon! Holdkóros szegény és sokat szenved. Hol tűzbe esik, hol meg vízbe. Elhoztam tanítványaidhoz, de ők nem tudták meggyógyítani.” Jézus így válaszolt: „Hitetlen és romlott nemzedék! Meddig kell még veletek maradnom? Meddig tűrjelek benneteket? Hozzátok ide!” Jézus ráparancsolt, s a gonosz lélek kiment belőle. A gyerek azonnal meggyógyult. Amikor egyedül volt, odamentek Jézushoz a tanítványok és megkérdezték: „Mi miért nem tudtuk kiűzni?” Ezt felelte: „Mert gyenge a hitetek. Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! – odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen. Mindamellett ezt a fajtát nem lehet másképp kiűzni, csak imádsággal és böjttel.” Amikor együtt jártak-keltek Galileában, Jézus ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják. Megölik, de harmadnap feltámad.”

„A hétköznap megismerésében, ha egyszer az ember megismert valamilyen tárgyat, többnyire egész életére jól ismeri, anélkül hogy ez az ismeret elhomályosulna. A hit dolgában azonban másképpen történik. Egyszer megismertél valamit, érzékelted, érezted, és azt gondolod, mindig ilyen világos, érzékelhető, kedves lesz a lelked számára a hit tárgya. De mégsem…Ezerszer is elhomályosul számodra, eltávolodik, sőt mintha eltünne előled, s amint azelőtt szerettél, amiért éltél-haltál, az iránt időnként teljes közönyt érzel csak; olykor sóhajtásokkal, könnyekkel kell megtisztítanunk az utat a magunk számára, hogy megpillanthassuk, és szívünkkel átöleljük, befogadjuk. Ennek a bűn az oka.

Részlet Kronstadti Szent János: Életem Krisztusban, 81-82.o.



„A szív, amikor a földi dolgokkal, különösen a haszontalanokkal törődik, elhagyja az Urat”

Bibliai gondolatok

Pünkösd utáni 7.hét, csütörtök

Apostoli szakasz: 1Kor 7,24-35

Atyámfiai! Mindenki maradjon meg abban a hivatásban Isten előtt, amelyben meghívást kapott. A szüzekre nézve pedig nincs parancsom az Úrtól, tanácsot azonban adok, mint aki irgalmasságot nyertem az Úrtól, hogy hitelt érdemeljek. Azt tartom tehát jónak a közelálló szükség miatt, hogy jó az embernek így maradnia. Feleséghez vagy kötve? Ne keress elválást. Feleség nélkül vagy? Ne keress feleséget. De ha feleséget veszel, nem vétkeztél; és ha a szűz férjhez megy, nem vétkezett. Azonban az ilyeneknek testi gyötrelmük lesz, én pedig meg akarlak kímélni titeket. Azt mondom tehát, testvérek: Az idő rövid. Ezután azok is, akiknek feleségük van, olyanok legyenek, mintha nem volna, és akik sírnak, mintha nem sírnának, akik örvendeznek, mintha nem örvendeznének, akik vásárolnak, mintha nem volna birtokuk, és akik élnek ezzel a világgal, mintha nem élnének; mert elmúlik ennek a világnak az alakja. Én pedig azt akarnám, hogy gond nélkül legyetek. Akinek nincs felesége, arra gondol, ami az Úré, hogyan tetsszék az Úrnak. Akinek pedig felesége van, arra gondol, ami a világé, hogyan tetsszék feleségének; és meg van osztva. Mind a férj nélküli asszony, mind a szűz arra gondol, ami az Úré, hogy testben és lélekben szent legyen; aki azonban férjnél van, arra gondol, ami a világé, hogyan tetsszék férjének. Ezt pedig hasznotokra mondom, nem azért, hogy tőrt vessek nektek, hanem hogy tisztességesen éljetek, és osztatlan szívvel ragaszkodjatok az Úrhoz.

Evangéliumi szakasz: Mt 15,12-21

Abban az időben odamentek Jézushoz tanítványai, és azt mondták: „Tudsz-e róla, hogy a farizeusok szavad hallatára megbotránkoztak?” Így válaszolt nekik: „Tövestül kitépnek minden növényt, amelyet nem mennyei Atyám ültetett. Hagyjátok őket! Világtalanok vak vezetői ők! De ha vak vezet világtalant, mind a kettő gödörbe esik.” Péter megkérte: „Magyarázd meg nekünk ezt a példabeszédet!” Jézus azt mondta: „Hogyhogy még ti sem értitek? Nem értitek, hogy ami a szájba kerül, a gyomorba jut, onnan meg a félreeső helyre? Az ellenben, ami elhagyja a szájat, a szívből származik, és ez az, ami beszennyezi az embert. A szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, kicsapongások, lopások, hamis tanúságok, káromkodások. Ezek szennyezik be az embert. Az, hogy mosatlan kézzel eszik, nem szennyezi be az embert.” Onnét továbbmenve, Jézus Tírusz és Szidón vidékére vonult vissza.

Részlet Kronstadti Szent János: Életem Krisztusban, 71.oldal

A szív, amikor a földi dolgokkal, különösen a haszontalanokkal törődik, elhagyja az Urat, aki az élet és béke forrása, s ezért elveszíti az életet meg a nyugalmat, a világosságot és az erőt, de mihelyt bűnbánatot tart a hiábavaló gondok miatt, s a mulandó dolgoktól ismét teljes szívvel az örökkévaló Istenhez fordul, újra az élő víz forrása csörgedezik benne, újból csönd és nyugalom költözik bensőjébe, világosság, erő és bátorság Isten s az emberek előtt. Okosan kell élni!

“Aki elébemegy a keresztnek, az előle megy.”

Bibliai gondolatok

Pünkösd utáni 6. hét péntek:

Apostoli szakasz: 1Kor 4,5-8

Ne ítélkezzetek hát időnap előtt, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és földeríti a szívek szándékait. Akkor majd mindenki megkapja az elismerést az Istentől. Ezeket, testvérek, miattatok alkalmaztam magamra és Apollóra, hogy rajtunk tanuljátok meg: Ne többet annál, ami írva van! Senki se kérkedjék az egyikkel a másik rovására! Ki mond különbnek másoknál? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna? Lám, már jóllaktatok, már meggazdagodtatok, nélkülünk is uralomra jutottatok! Bárcsak uralomra jutottatok volna, hogy veletek uralkodhatnánk!

Evangéliumi szakasz: Mt 13,44-54a

Mondta az Úr ezt a példabeszédet: „A mennyek országa hasonlít a szántóföldben elrejtett kincshez. Amikor egy ember megtalálta, újra elrejtette, aztán örömében elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette azt a szántóföldet. A mennyek országa hasonlít a kereskedőhöz is, aki szép gyöngyöket keresett. Amikor egy nagyon értékes gyöngyöt talált, fogta magát, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette. Továbbá hasonlít a mennyek országa a tengerbe vetett hálóhoz, amely mindenféle halat összefog. Amikor megtelik, partra húzzák, nekiülnek, és a javát edényekbe válogatják, a hitványát pedig kiszórják. Így lesz a világ végén is: elmennek az angyalok, aztán kiválogatják a gonoszokat az igazak közül, és tüzes kemencébe vetik őket. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.” Jézus megkérdezte tőlük: „Megértettétek-e mindezeket?” „Igen, Uram” – mondták neki. Ő pedig folytatta: „Így hát minden írástudó, aki jártas a mennyek országának tanításában, hasonlít a házigazdához, aki kincseiből újat és régit hoz elő.” Amikor Jézus ezeket a példabeszédeket befejezte, eltávozott onnan. Hazatért, és az ottaniakat tanította zsinagógájukban.

  1. „A mennyek országa hasonlít a szántóföldben elrejtett kincshez.

Részletek Monin abbé: Szól az arsi Szent című könyvéből

Az Arsi Plébános a szentmiseáldozatról:

„Minden jócselekedet együttvéve sem ér föl a szentmiseáldozattal; mert a jócselekedet az ember műve, a mise pedig Isten műve. Ehhez hasonlítva a vértanúság semmi. A vértanúság az ember áldozata, amelyet élete árán készít Istennek, a mise Isten áldozata, amelyet saját testéből és véréből készít az embernek.” (66.oldal)

Az arsi Plébános a szenvedésről:

„Jól jegyezzétek meg, gyermekeim: aki elébemegy a keresztnek, az előle megy. Lehet, hogy összetalálkozik vele, de akkor is megelégedett, mert szereti a keresztet, és bátran viseli. Egyesül Krisztus Urunkkal, megtisztul, fölszabadul a világtól, eltávolít szívéből minden akadályt, és a kereszt átsegíti őt az életen, mint híd a víz fölött.

Nézzétek a szenteket! Amikor mások nem üldözték őket, önmagukat üldözték…Egy jó szerzetes panaszkodott Krisztus Urunknak, hogy üldözik őket az emberek:

  • Uram, hát mit tettem én – mondotta-, hogy így bánnak velem?

Krisztus Urunk azt felelte:

  • És én mit tettem, amikor a Kálváriára vittek? …

Ekkor a szerzetesnek megnyílt a szeme, bocsánatot kért, és nem mert többé panaszkodni.

A világ fiai szomorúak, ha van keresztjük, a jó keresztények meg szomorúak, ha nincs. A keresztény úgy él a keresztek között, mint hal a vízben.

Nézzétek Szent Katalint, két koronája is van: egyik szüzességéért, másik a vértanúságért. Milyen boldog most ez a kedves kis szent, hogy inkább szenvedett, mintsem hogy beleegyezzék a bűnbe.!” (104.oldal)

2. “A mennyek országa hasonlít a kereskedőhöz is, aki szép gyöngyöket keresett. Amikor egy nagyon értékes gyöngyöt talált, fogta magát, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette.

Részletek Áthoszi Porfíriosz atya élete című könyvből

„Arra törekedtem, hogy ne engedjem szabdjára a gondolataimat, és az értelmem megtisztuljon

Ahol dolgoztam, ahol fát faragtam, mindig velem volt a Szentírás. Kinyitottam és olvasgattam. Benne volt a négy evangélium, és az elejétől, Máté evangéliumától kezdtem olvasni: „Jézus Krisztusnak, a Dávid fiának, az Ábrahám fiának nemzetségkönyve” (Mt 1,1). Olvastam, azután munka közben elismételtem magamban, amit olvastam. Számtalanszor ismételgettem így az evangélium szavait, és még ma is emlékszem rájuk. Fontos volt számomra, hogy szent szavak töltsék meg az értelmemet. Nem fáradtam bele, hogy újra meg újra ugyanazt elismételjem. Szerettem az isteni szavakat, átéreztem őket, elmélyültem bennük. Egész nap ismételgettem, nem tudtam betelni velük. Soha nem fáradtam bele, pedig mindennap ismételgettem.” (44.oldal)

„Ahogy telt az idő, és kicsit nagyobb, illetve erősebb lettem, az atyák kezdtek külső feladatokat is rám bízni. Kafszokalíviában, a remetelakunk környékén nem volt termőföld, ezért messziről, a vállunkon kellett azt odahordani. Valahányszor a kiszabott munkámat végeztem, és földért mentem, az utam pedig Szent Nífon barlangja felé vitt, arra törekedtem, hogy ne engedjem szabadjára a gondolataimat, így a Szentírásból, a zsoltároskönyvből és a hajnali kánonokból mondtam fel magamban részleteket. Azért csináltam, hogy az értelmem megtisztuljon. Sohasem gondoltam arra, hogy valamikor hasznát veszem annak, amit kívülről megtanulok, és átadom másoknak, ahogyan az igehírdetők teszik, amikor szentbeszédet, prédikációt tartanak. El sem tudtam képzelni, hogy valamikor ott kell majd hagynom a pusztát. Még a gondolata sem fordult meg a fejemben. Biztos voltam abban, hogy ott fogom leélni az életemet és ott is fogok meghalni. Ámde végül, anélkül hogy felfogtam vagy akartam volna, mégiscsak a Szent Hegyen kívül találtam magamat.” (45.oldal)

„Vajon búsulhat-e a násznép, míg vele a vőlegény?”

Bibliai gondolatok – Pünkösd utáni 2. hét péntek

Róm 5,17-6,2

Atyámfiai! Ha a halál uralomra jutott egy által, egynek a bűnbeesése miatt, akkor sokkal inkább uralkodnak majd az életben az egy Jézus Krisztus által mindazok, akik megkapják a kegyelem és a megigazulás ajándékának a bőségét. Amint tehát kárhozat szállt minden emberre egynek a bűnbeesése miatt, úgy az életet adó megigazulásban is minden ember részesül egynek az igaz volta miatt. Ahogyan ugyanis a sok ember bűnössé vált egy ember engedetlensége által, éppúgy a sok ember is megigazulttá válik egynek az engedelmessége által. A törvény azért jött közbe, hogy a bűnözés fokozódjék; amikor azonban elhatalmasodott a bűn, még bőségesebb lett a kegyelem, hogy amint a bűn halált hozva uralkodott, úgy uralkodjék a kegyelem is a megigazulás által az örök életre a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Mit mondjunk tehát? Megmaradjunk-e a bűnben, hogy a kegyelem annál bőségesebb legyen? Semmi esetre sem. Mert akik meghaltunk a bűnnek, hogyan éljünk továbbra is benne?

Mt 9,14-17

Abban az időben odamentek Jézushoz János tanítványai és megkérdezték: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok sokat böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?” Jézus így felelt: „Vajon búsulhat-e a násznép, míg vele a vőlegény? De jönnek olyan napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek. Senki sem tesz régi ruhára új szövetből foltot, mert a folt továbbszakítja a ruhát, és a szakadás még nagyobb lesz. Új bort sem töltenek régi tömlőkbe. De ha mégis, megrepednek a tömlők, a bor is kiömlik, a tömlők is tönkremennek. Az új bort új tömlőbe töltik, akkor mindkettő megmarad.”

Részlet a Kis Filokáliából: Ninivei Izsák (7. század, 82-83.oldal)

Tízezer ember között alig lehet egyet találni, aki Isten törvényeit és parancsait megfelelő módon teljesíti, és ezáltal méltó arra, hogy a léleknek az Istenben való tökéletes elmerülését elérje. Épp oly ritka az, hogy sok ember közt egy olyat találjunk, aki állandó ébersége miatt a tiszta imára van hivatva. De a titokzatos ország számára, amely ezen felül terül el, nyilván nehéz lesz egy egész nemzedékben egy olyan embert találni, aki Isten dicsőségének erre az ismeretére eljut. Itt eltűnik az ima tárgya. A lélek működése elmerül az öröm tengerében, és ez az ember nem ismeri többé a világot. Ezt a szent tudatlanságot Evagriosz apát jól ismeri, mert ő mondja erről: “Boldog, aki eljut az imádságban ehhez a nem-tudáshoz, amit senki nem tud átlépni.”

Célszerű, hogy megmagyarázzuk, amit fent a lelki örömről mondtunk. Ez először is egy meghatározhatatlan erő, amely a szívben kézzelfogható okok nélkül szeretetet ébreszt. A lelket személyes belátás és praktikus gondolat nélkül mozgásba hozza. Az értelem bizonytalan marad, és nem talál okot.

Ez a benyomása a tapasztalt embernek. Ha ehhez a tökéletességhez eljut, megvizsgálja az okokat. A hatás idővel erősebb lesz, mert az öröm kiáramlik a szívébe is. Ha ugyanis az ember teste egy területének figyelmet szentel, másik területét átengedi lelke többi képességének. Az érzelemvilág jelenti az egyensúlyt a lélek és a test észlelése között. A szív a lélekhez viszonyítva egy érzékszerv, a testhez viszonyítva természetének egy része. Az ember cselekedeteinek előszeretetét kifelé irányítja. A világnak nem kell-e ugyanúgy elszakadnia tőle, mint ahogy neki el kell szakadnia a világtól? Erősen kell kutatnunk az alapokat ehhez az adottsághoz. A szeretet természeténél fogva tüzes. Ha a szeretet teljes erővel rászáll a lélekre, akkor az megittasodik. A szív, amely azt élénken érzékeli, nem tudja sem érezni, sem elviselni anélkül, hogy szokatlan és erős változások ne mennének végbe. És a jelek láthatóvá lesznek. Hirtelen kipirul az arc, ragyog, a test mozgásba jön, a félelem és kishitűség eltűnik. Az önuralom hatalma visszalép, lelkesedés és féktelenség következik.”

Részlet Carol Kelly-Gangi: Kalkuttai Szent Teréz anya bölcsességei, 23.oldal

„Lélegezz bennem, Szentlélek, hogy szent legyen minden gondolatom!

Cselekedj bennem, Szentlélek, hogy a munkám is szent legyen!

Töltsd meg a szívem, Szentlélek, hogy csakis a szentet szeressem!

Adj erőt, Szentlélek, hogy megóvjam mindazt, ami szent!

Oltalmazz, Szentlélek, hogy mindig szent maradhassak!

Ámen.

„Kormányos az, aki nemcsak a viharból, hanem még magából a mélységből is szárazra bírja vontatni a hajót. ”

Bibliai gondolatok – Pünkösd utáni 2. hét csütörtök

Doxológiás ünnep, Bertalan és Barnabás apostolok emlékezete

ApCsel 11,19-30

Azon időben azok, akik az István miatt kitört üldözés elől szétszóródtak, elmentek Föníciáig, Ciprusig és Antióchiáig, de nem hirdették az igét senki másnak, csak a zsidóknak. Volt azonban közöttük néhány ciprusi és cirenei férfi, akik, mikor eljutottak Antióchiába, a görögökhöz is beszéltek, hirdetve az Úr Jézust. Az Úr keze velük volt, úgy hogy a hívek nagy számban tértek meg az Úrhoz. Hírük eljutott a jeruzsálemi egyház fülébe, azért elküldték Barnabást Antióchiába. Mikor odaérkezett s meglátta az Isten kegyelmét, megörült és mindnyájukat arra buzdította, hogy maradjanak állhatatosan egy lélekkel egyesülve az Úrban, Ő derék férfi volt, telve Szentlélekkel és hittel. Nagy tömeg csatlakozott az Úrhoz. Barnabás azután elutazott Tarzusba, hogy felkeresse Sault, s mikor megtalálta, elhozta Antióchiába. Egy álló esztendőn át jelen voltak az összejöveteleken s nagy tömeget tanítottak, úgy hogy Antióchiában nevezték legelőször a tanítványokat keresztényeknek. Azokban a napokban próféták jöttek le Jeruzsálemből Antióchiába és azok egyike, névszerint Agabusz, felállt és a Lélek által kijelentette, hogy nagy éhínség lesz az egész földkerekségen. Ez be is következett Klaudiusz idejében. A tanítványok erre elhatározták, hogy mindnyájan küldeni fognak valamit a Júdeában lakó testvérek segélyezésére, – mindenki tehetsége szerint. Ezt meg is tették és elküldték a vénekhez Barnabás és Saul keze által.

Róm 5,10-16

Atyámfiai! Ha mi, amikor még ellenségek voltunk, kiengesztelődhettünk Istennel Fia halála által: most, mint kiengesztelődöttek, sokkal inkább üdvösséget nyerünk az ő élete által. Sőt még dicsekszünk is Istenben a mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki megszerezte most nekünk a kiengesztelődést. Egy ember által jött a bűn ebbe a világba, a bűn által pedig a halál, s így a halál átment minden emberre, mert mindenki vétkezett. Bűn ugyanis volt a világon ez előtt a törvényadás előtt is, de a bűnt nem számítják be, ha nincs törvény. A halál mégis uralkodott Ádámtól Mózesig azokon is, akik nem vétkeztek hasonló törvényszegéssel, mint Ádám, aki előképe az Eljövendőnek. De nem úgy áll a dolog a kegyelem ajándékával, mint a bűnbeeséssel. Ha ugyanis sok ember meghalt egynek bűnbeesése következtében, Isten kegyelme és az egy embernek, Jézus Krisztusnak a kegyelmében nyert ajándék még sokkal bőségesebben kiáradt sokakra. Az ajándékkal pedig nem úgy van, mint annak az egy bűnösnek a tettével; mert az egy miatt való ítélet a kárhozatra visz, a kegyelem azonban sok vétekből a megigazulásra vezet.

Mt 8,23-27

Abban az időben Jézus beszállt a bárkába, tanítványai pedig követték. Egyszerre csak nagy vihar támadt a tengeren, úgyhogy a hullámok elborították a bárkát. Ő azonban aludt. Tanítványai odamentek hozzá, fölkeltették és kérték: „Uram, ments meg minket, elveszünk!” Jézus ezt mondta nekik: „Mit féltek, kishitűek?” Aztán fölkelt, parancsolt a szélvésznek és a tengernek, és nagy nyugalom támadt. Az emberek pedig csodálkozva mondták: „Ki lehet ez, hogy még a szélvész és a tenger is engedelmeskedik neki?”

Lk 10,16-21

Mondta az Úr tanítványainak: „Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket megvet, engem vet meg, aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki küldött engem.” Amikor a hetven visszatért, örömmel mondták: „Uram, még az ördögök is engedelmeskednek nekünk a te nevedre.” Így válaszolt nekik: „Láttam a sátánt: mint villám bukott le az égből. Íme, hatalmat adok nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, és az ellenség minden ereje fölött, és semmi sem fog ártani nektek. De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, hanem annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyekben! Abban az órában Jézus felujjongott a Lélekben, és így szólt: „Hálát adok neked, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilvánítottad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, mert így tetszett neked.”

Részletek: „Létrás Szent János (579-649): A pásztornak című írásából

  1. Ebben a földi könyvemben, szentséges atyám, legutoljára hagytalak, de meg vagyok győződve, hogy a mennyei könyvben mindnyájunknál előbb vagy, hiszen igaz aki azt mondta, hogy az utolsók a büszkeségben elsők lesznek a méltóságban.
  2. Pásztor voltaképpen az, aki ártatlansága folytán, saját buzgóságával és imádságával a lelki értelemben vett „elveszett juhokat” meg tudja keresni és javítani.
  3. Kormányos az, aki Isten kegyelméből és a maga fáradozása folytán szellemileg megerősödve nemcsak a viharból, hanem még magából a mélységből is szárazra bírja vontatni a hajót.
  4. Mikor a juhok a perzselő hőség vagy még inkább testi mivoltuk miatt lelkileg szunyókálni kezdenek, virrasszon fölöttük éberebben a pásztor égre emelt szemmel, mert az olyan hőség idején sok juhot széttépnek a farkasok. Ám ha a juhok már jól ismert szokása szerint a hőség idején azok is a föld felé horgasztják le lelki fejüket, ott van, aki így szól: Az alázatos és töredelmes szívet Isten nem veti meg.
  5. Ha a sötétség, a szenvedélyek éjjele borul a nyájra, állítsd kutyádat éjjeli őrségbe Isten elé mozdulatlanul. Nincs abban semmi képtelenség, hogy elmédet vadölő kutyának gondold.
  6. Egyik istenszerető megmagyarázta nekem, hogy mindig ad az Isten ajándékokat szolgáinak, de főleg az évfordulókon és az Úr ünnepein.
  7. Igazi pásztorrá a szeretet tesz, hiszen a jó Pásztor is szeretetből szenvedett kereszthalált.
  8. Bántsd a beteget egy időre, nehogy átkos hallgatásod miatt idült baja legyen vagy meghaljon! Sokan a kormányos hallgatását úgy értelmezték, hogy jól hajóznak, amíg aztán zátonyra nem futottak. Forrás: https://hd.gorogkatolikus.hu/hirek-archiv-kiir&hir=2889

“Nem kételkedett hitetlenül Isten ígéretében, hanem erőt merített hitéből, és magasztalta az Istent”

Bibliai gondolatok – 2020.06.10. Pünkösd utáni 2. hét szerda

Róm 4,13-25

Az az ígéret ugyanis, hogy Ábrahám és utódai öröklik a világot, nem a törvénnyel, hanem a hitbeli megigazulással kapcsolatban hangzott el. Mert ha a törvény alá rendeltek az örökösök, akkor a hit hiábavaló, az ígéret pedig érdektelen. A törvény ugyanis büntetésre szolgáltat alkalmat. Ahol nincs törvény, törvényszegés sincs. Tehát azért hitből, hogy ugyanakkor kegyelemből is legyen. Így lesz az ígéret minden utód számára biztos, nemcsak azok számára, akik alá vannak vetve a törvénynek, hanem azok számára is, akik Ábrahám hitéből valók. Ő mindnyájunknak atyja Isten előtt, ahogyan az Írás mondja róla: „Sok nép atyjává rendeltelek.” Mert hitt abban, aki életre kelti a halottakat, és létre hívja a nem létezőket. Ő a remény ellenére is reménykedve hitte, hogy sok nép atyja lesz, az ígéret ugyanis így szólt: „Így lesz nemzetséged.” Nem gyengült meg a hite, bár majdnem százesztendős volt, nem gondolt életerejét vesztett testére, sem Sára elapadt méhére. Nem kételkedett hitetlenül Isten ígéretében, hanem erőt merített hitéből, és magasztalta az Istent, meg volt győződve, hogy elég hatalmas ígéretének teljesítésére. Ez szolgált megigazulására. De nemcsak miatta van megírva, hogy megigazulására szolgált, hanem miattunk is. Nekünk is üdvösségünkre van, ha hiszünk abban, aki a halottak közül feltámasztotta Urunkat, Jézust, aki vétkeinkért halált szenvedett, és megigazulásunkért feltámadt.

Mt 7,21-23

Így szólt az Úr: „Nem mindenki jut be a mennyek országába, aki mondja nekem: »Uram, Uram!«, csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem azon a napon: »Uram, Uram, vajon nem a te nevedben jövendöltünk? Nem a te nevedben űztünk-e ördögöket? Vajon nem a te nevedben tettünk annyi csodát?« Akkor kijelentem nekik: »Sosem ismertelek benneteket. Távozzatok tőlem, ti gonosztevők!«”

Részletek Palamasz Szent Gergely: A szentül élő hészüchaszták védelmében, 141, 142. oldal

Hogyan kell olvasni a Szentírást?

„De mi hészüchaszták közül senkit sem ismertünk, aki ne foglalkozott volna az isteni igékkel, ha tudott olvasni, az írástudatlanokat pedig élő könyveknek tartjuk, mivel egészen természetes módon kivülről idézik a Szentírás legnagyobb részét.”

„Mivel pedig tudjuk, hogy a gyakorlás, nem pedig a tudás üdvözít, mert az Apostol is meggyőzte őket, aki azt mondta, hogy nem a törvény hallgatói, hanem a megtartói üdvözülnek (Róm 2,13), ezért maguk is ilyen szavakkal bátorítják tanítványaikat, hogy így cselekedjenek.”

Részlet A csönd ereje: Robert Sarah bíborossal Nicolas Diat beszélget, 106-107. oldal

A pálya, amelyet be kell futnunk, hogy belső világunk végső határaihoz érjünk, oly nagy és oly meredek, hogy szükség van pihenőkre, olyan házakra, ahol a csönd és a magány érintetlen tartóoszlopok. Egy kápolna, egy szoba vagy egy kolostor elzárt területének szakrális bensőségessége jelképezi a Paradicsom tisztaságát. Ezen az áldott helyen a magány és a csönd tökéletes művészi és lelki formát ölt.

Ha Isten felé haladunk, lesz egy pillanat, amikor a szó fölöslegessé és érdektelenné válik, mert egyedül a szemlélődésnek lesz fontossága.

Részlet Athoszi Paisziosz szerzetes: Athoszi Atyák és szent történetek,

A tanítvány, aki nem volt engedelmes Jerondaszához, de üdvözült, mivel bízott az Istenben

Methódiosz Atya, a Kariesz melletti Szent Theodor Kelliből, beszélte el a következőket:

Egykori Jerondásza nagyon aggódott a növendékei lelki előmeneteléért. Egészen a haláláig kétségek gyötörték, mivel belátta, hogy kezdőként, ő maga engedetlen tanítvány volt.

Néhány év múlva Methódiosz Atya álmában találkozott a Jerondászával és megkérdezte őt:

  • Hogy vagy, Jerondász? Hol vagy? Ő válaszolt:
  • Jól vagyok, megmenekedtem, de hogyan! Nagy nehezen, mert nem voltam engedelmes a Jerondaszomnak. Amikor meghaltam, szigorúan megkérdezett az Angyal:
  • Van valami jó cselekedeted? Mit csináltál? És én válaszoltam:
  • Semmilyen jó cselekedetem sincsen, csak bűnös tettek, engedetlenség a Jerondászomnak. Az egyetlen dolog, ami van, az a bizalom az Istenben, alávetem magam az ő irgalmának”. Ment az Angyal, hogy megkérdezze és nemsokára visszajött és mondja: „Mivel alázattal elismerted esendőségedet és bíztál az Istenben, azt mondta nekem a Krisztus, hogy az üdvözültekkel vigyelek magammal”. Aztán megint kérdezi Methódiosz Atya a Jerondászát egy gyermekkori ismerősükről, aki meghalt: Ő pedig válaszolt:
  • Az ismerősünk jobb helyen van nálam, mivel nagyon megszenvedett az életben és nagyon engedelmes volt az összes főnökének, akinek dolgozott zokszó nélkül. Úgyszintén rákérdezett egy megszállottra, hogy hol van most, és a Jerondász válaszolt:
  • Ő még jobb helyen van, mivel nagyon sokat szenvedett és nagyon megalázta őt a démon az emberek előtt, de ő magának is volt alázatossága mivel ezt mondta: „Az Atyák imái engem is, szerencsétlent, meg fognak menteni”. Methódiosz Atya még azt is mesélte, hogy Jerondászának halálakor egy megrázó dolog történt. Miután már kilehelte lelkét, egyszer csak egy kicsit visszatért az életbe. Ekkor a körülötte álló Atyák megkérdezték tőle:
  • Különös! Hiszen meghaltál…nem? És a Jerondász válaszolt:
  • Nem sokkal azután, hogy kijött a lelkem egy Angyal ezt mondta: „Térj vissza, hogy előbb elbúcsúzz a testvéredtől”. Én mondtam: „Nincs testvérem sehol”. Az Angyal válaszolt: „A testedre gondolok, a lelked testvérére”. És mikor visszatértem a testembe, megismertem önmagamat. Azután újból szólt az Angyal: „Búcsúzz el a testedtől, mert azzal vétkeztél”.