“Munkád apránként halad előre, és te nem csüggedsz el.”

Fiam, mindennap csak annyi munkát végezz, amit fekvő testhelyzetben meg tudsz tenni, így a munkád apránként halad előre, és te nem csüggedsz el.” Amikor a fiatal hallotta ezt a tanácsot, megfogadta, és rövid idő alatt megtisztította és művelésre alkalmassá tette a mezőt. „Tégy így testvérem, tedd apránként a munkádat, és soha nem kedvetlenedsz el.”

Részlet Marco La Loggia -Émilie Pécheul: Ezek ám a terapeuták! A sivatagi atyák lelkivezetése című könyvből

“A betegséget választottam”

Szent öregek mondásai

Thébai József

Thébai József abba mondta: „Három dolgot becsül meg az Úr: Ha az ember beteg, és ráadásul kísértések támadnak rá, ám ő hálásan fogadja azokat. A második: Ha valaki minden munkáját tisztán végzi az Isten előtt, és semmi emberi szempontra sincs tekintettel. A harmadik pedig: Ha valaki aláveti magát lelkiatyjának, és mindenben lemond saját akaratáról. Ennek gyönyörű koszorúja van. Én azonban a betegséget választottam.”

A szent öregek könyve – JEL Könyvkiadó, 2010

Forrás:https://hd.gorogkatolikus.hu/ április 30.

A koronavírus -megbetegedés (német videó)

Porfíriosz atya mondta egyik lelki gyermekének: „Különösen az akédia démonára vigyázz! Ne becsüld le! Ha leigázza a lelket, eltompítja és megbénítja. Ez egy nagy erejű démon, és más démonok sokaságát viszi az emberbe.

Akédia: ez a kifejezés gyakran előfordul az aszkéták írásaiban. A kilenc fő szenvedély egyike; hanyagságot, lustaságot, tétlenséget, unalmat, fáradságot, szomorúságot, csüggedést jelent egyszerre. A lélek elgyöngült, fásult állapota, bénultsága. Olyan kisértés, amely képes a lelki dolgokat a csömörbe juttatni.” http://www.szombathelyigorogkatolikus.hu/wp-admin/post.php?post=473&action=edit

A Rómából származó Szent Kozma és Damján ingyenes orvosok emlékét ünnepeljük július 1-én.

A szent ingyenes orvosok Rómából származó édestestvérek voltak. Keresztény szülőktől származtak, és keresztény nevelésben részesültek. Fiatal korukban kitanulták a gyógyítás tudományát. Istentől hatalmat kapva az embereknél és az állatoknál, előforduló betegségeket is sikeresen gyógyították, közben a keresztény hitet terjesztették. Gyógyításukért pénzt nem fogadtak el senkitől, ezért kapták az ingyenes orvos jelzőt. Gyógyításuk közben a szegényeket is segítették tehetségük szerint, és sok pogányt térítettek meg Krisztus hitére. Irigyeik bevádolták őket a császárnál a hit terjesztése miatt. Ezért Karin császárítélő széke elé hívta őket. Mivel bátran megvallották hitüket és vonakodtak a bálványoknak áldozatot bemutatni, a császár meg akarta őket kínoztatni, de Isten betegséget küldött rá. A két szent imádságára Isten elvette tőle a betegséget, azért mindkettőjüket szabadon engedte. Ők tovább folytatták áldásos tevékenységüket. 284-ben, egykori tanítóik, akik irigykedtek rájuk sikereik miatt az orvoslás terén, agyonkövezték őket.

Részlet Lakatos László: Szentek virágoskertje című összeállításából.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye, https://www.nyirgorkat.hu/?q=hir&id=2135

Halottak emlékezete -nagyböjt 4. szombatja (2020.03.21.)

NAGYBÖJT IV. SZOMBATJÁN REGGEL

(Részlet a Triódionból!)

Alleluja. Tropárok: 2. hang.

APOSTOLOK, PRÓFÉTÁK, VÉRTANÚK, püspökök, szerzetesek és igazéletűek, * kik a jó harcot befejeztétek, és a hitet megtartottátok, * miután bizalmasan járulhattok az Üdvözítőhöz, * kérünk titeket, imádjátok érettünk őt, mint jóságost, * hogy üdvözítse a mi lelkünket!

Dicsőség…

URUNK, EMLÉKEZZÉL MEG jóságosán szolgáidról, * és bocsásd meg nekik, amit életükben vétettek, * mert senki sem bűntelen, * csak te egyedül, ki az elhunytaknak is nyugalmat adhatsz!

Most és….

KIMONDHATATLAN VILÁGOSSÁG SZENT ANYJA * neked angyali himnuszokat énekelve * tisztelettel magasztalunk téged!

Az első zsoltárcsoport után a hang kathizmái a Nyolchangú Énektárból. A XVII. kathizma és A szentek kara kezdetű ének után kathizma: 5. hang.

NYUGTASD MEG, emberszerető Üdvözítőnk * szolgáidat az igazakkal * és helyezd el őket az írás szerint tornácodban! * Jóságosán nézd el minden szándékos és nem szándékos vétküket, * melyeket tudatosan vagy nem tudva követtek el!

Dicsőség… Ugyanennek a végét ismételjük:

Jóságosán nézd el minden szándékos és nem szándékos vétküket, * melyeket tudatosan vagy nem tudva követtek el!

Most és… Theotokion (az Istenszülőnek). Ugyanarra a hangra.

KRISZTUS ISTENÜNK, ki feltündöklöttél a világnak a Szűztől, * s általa a világosság fiaivá tettél minket, * könyörülj rajtunk!

Részlet Szent Faustyna Kowalska nővér: Napló, az Isteni Irgalmasság üzenete című könyvből, 223.oldal

„Midőn beléptem magányomba, meghallottam ezeket a szavakat: „Minden lelket, aki ezt a rózsafűzért imádkozza, megvédem halálos óráján, mint saját dicsőségemet. Ha mások imádkozzák egy haldokló mellett, az is elnyeri ugyanezt a bűnbocsánatot. Ha ezt az imát a haldokló mellett modják, mérséklődik Isten haragja, és mérhetetlen irgalom veszi körül a lelket; Fiam fájdalmas szenvedése megindítja irgalmam mélységét.”

Jézus fájdalmas szenvedéséért irgalmazz nekünk és az egész világnak!”

Részlet Kronstadti Szent János: Életem Krisztusban című könyvéből, 95.oldal

„Ha egy elhunyt lelkéért imádkozol, akkor ezt teljes szívedből kell tenned, annak tudatában, hogy ez neked is elsőrendű kötelességed, nem csupán a papoké. Tartsd szem előtt, mennyire kívánja az elhunyt a nyugalmat, és milyen nagyon rászorúl az élők közbenjárására, hiszen az egyház egyazon Testének tagja. Az Úr előtt nagy súllyal esik latba a hit és a szeretet imája az elhunytakért.”

“Ez, kedves testvérem, a sötétség világának a harca ellened.”

Részlet a Zarándok elbeszéléseiből, Első elbeszélés, 18-23. oldal

“Vagy egy hétig foglalkoztam a szüntelen imádság tanulásával, tele buzgalommal, földi magányomban, ugyanúgy, ahogy azt a sztarec nekem elmagyarázta. Az elején úgy látszott, hogy megy is. De aztán nagy nehézséget éreztem: Restség, unalom, lustaság fogott el, s mindenféle gondolatok zúdultak rám. Szomorúan mentem a sztarechez, elmondtam neki helyzetemet. Nagy szeretettel fogadott. Azt mondta:

Ez, kedves testvérem, a sötétség világának a harca ellened. Mert semmi sem félelmetesebb számára, mint a szív imádsága, ezért mindenféle módon igyekszik megzavarni és elfordítani az imádság tanulásától. Egyébként az ellenség is Isten ítélete és akarata szerint cselekszik. Isten vizsgáztatja türelmedet, ez pedig hasznodra válik. Bizonyára ki kell állnod az alázatosság próbáját, ezért még korai is a legnagyobb szívbeli fölemelkedésre törekedned, nehogy lelki gőgbe essél. Mindjárt felolvasok neked egy tanítást erről az esetről a Filokáliából.

A sztarec kikereste Nikéforosz szerzetes tanítását és olvasni kezdett.

“Ha saját fáradozásoddal nem találod meg a bejáratot szíved birodalmába, amint ezt neked megmagyarázták, akkor tedd azt, amit mondok, és Isten segítségével megtalálod, amit keresel. Tudod, hogy e szavak kimondásának képessége megvan minden ember torkában. Használd fel ezt a képességet, űzz el minden idegen gondolatot (meg tudod ezt tenni, ha akarod), és szüntelenül mondd: Uram Jézus Krisztus, könyörülj rajtam! – És kényszerítsd magadat, hogy mindig ezt mondd. Ha kitartasz ebben egy ideig, feltárul előtted kétség nélkül a szívhez vezető út. Így tanítja a tapasztalat.

— Hallod, mit tanítanak a szentatyák ebben az esetben? — mondta a sztarec. Bizalommal fogadd meg tehát a parancsot, s amilyen gyakran csak tudod, mondd ki ajkaddal a Jézus-imát. Csinálj egy harminchárom szemes füzért, mondj el rajta először háromezer imát naponta. Állsz vagy ülsz, jársz vagy felkelsz, szüntelen ismételd: Uram Jézus Krisztus, könyörülj rajtam! Ne hangosan, ne sietve, s tedd ezt háromezerszer naponta. Ne is tégy hozzá semmit, ne is végy el belőle semmit saját fejed szerint. Segíteni fog vele az Isten, hogy megszerezd a szív szüntelen tevékenységét.

— Örömmel fogadtam parancsát s visszamentem szállásomra. Elkezdtem végezni az imát, pontosan úgy, ahogy a sztarec tanította. Vagy két napig nehéz volt, utána azonban olyan könnyű, s ajkaim úgy kívántak már, hogy amikor nem mondtam az imát, felébredt bennem a kívánság, hogy ismét végezzem a Jézus-imát, s már könnyebben ejtettem ki, s nem úgy, mint előbb, kényszerűségből.

Elmondtam ezt a sztarecnek, s megparancsolta nekem, hogy napjában hatezer imát mondjak el. Így szólt: — Légy nyugodt, és csak arra törekedj, hogy minél hűségesebben végezd el a kiszabott számú imát: veled lesz az Isten kegyelme.

Egész héten át mindennap hatezerszer végeztem el a Jézus-imát magányos kunyhóban, semmi mással nem törődtem, nem figyeltem idegen gondolatokra, bármilyen erővel törtek is rám. Csak arra ügyeltem, hogy pontosan teljesítsem a sztarec parancsát. És mi történt? Úgy hozzászoktam az imádsághoz, hogy ha még rövid időre is abbahagytam, azonnal azt éreztem, hogy hiányzik valami, mintha elvesztettem volna valamit. Ismét elkezdtem az imádságot, s abban a pillanatban felvidultam. Ha találkoztam valakivel, nem találtam örömöt a vele való beszélgetésben. Csak azt kívántam, hogy mindig egyedül legyek és imádkozzam. Úgy hozzászoktam egy hét alatt.

Mikor aztán már tíz napja nem látott a sztarec, maga keresett fel engem. Feltártam előtte állapotomat. Meghallgatott és ezt mondta:

  • Nos, megszoktad az imádságot. Vigyázz, hogy mindig ébren tartsd ezt a szokásodat, s gyarapítsd. Ne vesztegesd el idődet és határozd el Isten segítségével, hogy ezentúl naponta tizenkétezer imát mondasz el. Maradj a magányban, korán kelj és későn térj nyugovóra, és mindig két hét elteltével gyere el tanácsért. Úgy is tettem, ahogy a sztarec parancsolta. Az első nap alig lettem kész a tizenkétezer adaggal késő estig. Másnap már könnyen ment s örömöt találtam benne. Először fáradtságot éreztem az imádság állandó kimondása közben, vagy mintha valami megkötötte volna a nyelvemet s az állkapcsomat, ami egyébként nem volt kellemetlen. Majd könnyű fájdalmat éreztem a szájpadlásomon, azonkívül fájdalmat tapasztaltam jobb kezem hüvelykujjában is, amellyel a füzér szemeit számláltam. Égett a csuklóm is, s az égés felnyúlt egészen a könyökömig is: ez igen kellemes érzés volt. Mindez mintha fellelkesített volna és az imádság buzgóbb végzésére ösztönzött volna. Öt napig végeztem így hűségesen tizenkétezer imát, és a megszokottnál kellemesebb érzés és élvezet köszöntött rám. Egy alkalommal korán reggel mintha az imádság ébresztett volna fel. Elkezdtem olvasni a reggeli imát, de a nyelvem ügyetlenül állt rá, és minden kívánságom arra ösztönzött, hogy a Jézus-imát mondjam. Elkezdtem mondani. Micsoda könnyű volt, micsoda vidám volt a szívem, s mintha nyelvem és ajkam maguktól, biztatás nélkül mondták volna a szavakat! Egész nap boldog voltam, mintha minden a világon idegen lett volna számomra, mintha más földön lettem volna, és kora estig könnyedén elvégeztem a tizenkétezer imát. Nagyon vágyódtam arra, hogy tovább folytassam, de nem mertem többet végezni, mint amennyit a sztarec parancsolt. Így hívtam segítségül a következő napon is Jézus Krisztus nevét, könnyedén, vágyódással. Aztán elmentem a sztarechez, hogy feltárjam előtte bensőmet, és mindent részletesen elmondtam neki. Miután meghallgatott, beszélni kezdett: — Hála Istennek, hogy megismerted az imádság könnyűségét és szépségét. Ez természetes dolog, a gyakori ismétléstől van. Hasonlóan a géphez, melynek lendületbe hozzák lendkerekét, s akkor még sokáig tovább fut magától. Hogy azonban még tovább működjék, meg kell a kerekeket kenni, meg-meglökni. Látod, micsoda nagyszerű tulajdonságokkal ajándékozta meg az ember érzéki természetét az emberszerető Isten. Micsoda tapasztalások támadhatnak a meg nem tisztult érzéki természetben és a bűnös lélekben, amint ezt magad is átélted. Milyen nagyszerű, milyen boldogító és édes, ha az Úr megadja a kegyelmet, hogy felfedezzük az öntevékeny belső imádság adományát, s hogy megtisztítsuk a lelket a szenvedélyektől. Leírhatatlan ez az állapot, és ha feltárul az imádságnak e titka, előre megízlelhetjük a mennyei édességet, már itt a földön. Azok méltók erre, akik szerető szívük egyszerűségében keresik az Urat. Most már megengedem, hogy annyiszor végezd az imádságot, ahányszor akarod. Ha lehet minél többször! Igyekezz az imádságnak szentelni az ébrenlét egész idejét! Számolás nélkül hívd segítségül Jézus Krisztus nevét. Alázatosan add át magad Isten akaratának és Tőle várj segítséget. Hiszem, hogy nem hagy el téged, és irányítani fogja utadat.

“A cél meghatározásának hiánya egyike a változás legnagyobb akadályainak”

Részlet Marco La Loggia -Émilie Pécheul: Ezek ám a terapeuták! A sivatagi atyák lelkivezetése című könyvből, 43-48.oldal

A cél meghatározása

„Egy napon Preszonsz abba alapos leckét kapott. Cellájában tartózkodva imádkozott, amikor valaki bezörgetett ajtaján.

  • Bocsáss meg, abba, meg tudnád nekem mutatni az Aleppóba vezető utat?
  • Nem, de ismerem a paradicsomba vezető utat.
  • Hogyan bízhatnék meg valakiben, aki ismeri egy nagyon messzire vezető utat, de nem ismeri azt, ami a környéken található? – mondta akkor az utazó.”

Hogyan menjünk oda, ahová nem is tudjuk, hogy menni akarunk? A cél meghatározásának hiánya egyike a változás legnagyobb akadályainak, s mégis hányan jönnek terápiára, mert nincs meghatározott céljuk. Nem tudják, hogy ezt a munkát a terapeutájukkal elvégezhetik, és ennek a munkának már önmagában is terápiás hatása van. Azt is tapasztaljuk, hogy sokan menekülnek múltjuk egy eseményétől, de anélkül, hogy tudnák, hova tartanak. Terápiás nyelvhasználatban azt mondhatnánk: a hajó mögötti hullámokat próbálják megfékezni, ahelyett hogy a hajóik előtti hullámokkal foglalkoznának! Ó, a múltbeli sebek bűvölete, a visszapillantóra szegezett tekintet, ami megakadályozza, hogy szemünk az ébredő hajnalt szemlélje!…

Így beszélt erről Theodóra amma:

„Volt egy szerzetes, aki a kísértések sokasága miatt ezt mondta:

  • Elmegyek innen.

Amikor kezdte felhúzni szandálját, meglátott egy embert, aki maga is szandálját készült felvenni, és így szólt: Ugye, énmiattam mész el? Pedig én mindenütt, amerre jársz, előtted megyek.

Preszonsz abba fentebb idézett mondása szintén sokatmondó: hány embernek van közös útiránya, anélkül hogy bármiféle pontosan meghatározott, elérhető céljuk lenne. Olivier Lockert ezt így fogalmazza meg: „A cél meghatározása a személyt olyan energiával tölti el, amit hasonlít egy iránytű magnetikeus erejére.Hány olyan páciens jön, aki a múltja problémáit akarja elrendezni, de anélkül, hogy életének iránytűjét egy meghatározott irányba állítaná. Itt feltehetjük azt a kérdést: „Meglehet, rendezed problémáidat, de aztán mit akarsz ezekkel csinálni?

Gyakorlati példa:

Egy évek óta étkezési zavarokkal sújtott páciens, Anne-Lise, harmincöt éves, jó húsz éve jár terápiára. Nagyon jól ismeri a terápiákat, számos változatát ki is próbálta; ezek során mindig újra felfedezi problémái gyökerét, egyre mélyebben tárja fel tudatalatti világának mélységeit. Szívesen meséli, hogy kicsi korától kezdve anyja mennyire erőltette az evést. Az anya semmiféle tiszteletet nem tanúsított a kislány iránt, és Anne-Lise ezt úgy élte meg mint személyének „megerőszakolását”. A lánynak bizonyos értelemben igaza van: a gyermekkori sérülések valóban jelen vannak, s a felnőtt nő magatartásában is fájdalmas következményekkel jár. Végül számos terápiás kanyar után, melynek során Anne-Lise a hajója mögötti hullámok megzabolázásához szokott hozzá, talált egy terapeutát, aki azt javasolta neki, hogy határozzon meg egy célt. Igen, Anne-Lise kétségtelenül szenvedett, és ezt lényeges elismerni, de mit akar kezdeni a szenvedésével? A terapeuta Frankl nyomán azt javasolja számára, hogy gondolja át: a koncentrációs táborok borzalmainak megtapasztalása után azok találják meg az élet értelmét, akik kezdeni akarnak valamit a tapasztalatukkal és egy meghatározott célt tűznek ki az életükben. Mától számítva, Ön mennyi időt ad még saját magának? S mit akar kezdeni ezekkel az évekkel? Úgy tekinti-e, hogy az élete már lezárult, vagy pedig vannak még áldások, lehetséges tapasztalatok a jövőben is? Anne-Lise tudatosította: az élete orientációja segítené őt nehéz múltja elgyászolásában, amit tapasztalataival kezd, az adja meg értelmüket. Elhatározta, hogy pszichológusképzésben vesz részt, hogy a nehézségekkel küzdő gyerekeknek segítsen. Ez egy pontosan meghatározott, elérhető, időkeretbe helyezett cél. Megtanulta felmérni azt is, hogy milyen esetleges hátrányok vagy akadályok keletkeznek ebből számára vagy környezete számára, és végül bemérte valódi motiváltságát egy 0-100-ig terjedő skálán.

A cél ilyen meghatározásával kapcsolatban ismét az atyák bámulatos emberismeretére hivatkozhatunk, akik ugyan tudták gyakorolni azt, amit a mai terapeuták chunking-nak neveznek. Chunking: valamely esemény kisebb vagy nagyobb egységekre történő tagolása, illetve a rendszerszemlélet szerint valamit egy dolog részeként vagy részek összességeként tekintünk.

Ezzel segítséget lehet adni a páciensnek, hogy a célhoz vezető útját szakaszonként járja végig.

Fiam, mindennap csak annyi munkát végezz, amit fekvő testhelyzetben meg tudsz tenni, így a munkád apránként halad előre, és te nem csüggedsz el.” Amikor a fiatal hallotta ezt a tanácsot, megfogadta, és rövid idő alatt megtisztította és művelésre alkalmassá tette a mezőt. „Tégy így testvérem, tedd apránként a munkádat, és soha nem kedvetlenedsz el.”

Anselm Grün, kommentálva a most idézett apoftegmát, úgy véli, „ha hibáink, tévedéseink miatt megrettenve meghátrálunk, azt gondolva, hogy soha nem fogunk megjavulni, akkor egyáltalán semmihez sem fogunk hozzákezdeni. Beismerjük vereségünket. Pedig elég lenne csak minden nap egy kicsit visszatérni lelkünk mezejéhez. Így a lélek végül teljes egészében jobbá lesz”. Az új terápiák tehát ezt javasolják annaka személynek, aki, miután meghatározta célját, megtalálta életének jelentését és irányultságát, felosztotta a teljesítendő szakaszokat. Emberi és spirituális bölcsesség ez, mely lehetővé teszi az igazi haladást, a személy kibontakozását, eltávolítva a mozdulatlanság kockázatát, mely a cél hiányából fakad, és legyőzve a befutandó út láttán felmerülő elbátortalanodást.

“Akkor imádkozzék a gyógyulásért, ha felépülése valóban Isten nagyobb dicsőségét szolgálja”.

Imádkozni fogok az édesanyjáért

„Amikor Don Bosco Lyonban volt, számos beteg szerette volna otthonába invitálni. Bárkit látogatott meg, Don Bosco elérte, hogy a beteg elfogadja az Úr akaratát. Mindenkinek azt sugallta, hogy akkor imádkozzék a gyógyulásért, ha felépülése valóban Isten nagyobb dicsőségét szolgálja. A látogatások alkalmával elmondott a jelenlévőkkel egy Üdvözlégyet, egy Salve Reginát; meghagyta, hogy folytassák az imát egy bizonyos ideig; ígéretet tett az Oratóriumban nevelt gyermekek imatámogatására; és mindenkit megáldott Segítő Szűz Mária nevében.

Egyszer egy lyoni nemes hölgy fogadta Don Boscót. Az asszonynak volt egy 18 éves cselédje, akit árvaként vett magához egy lánykollégiumból. Amikor a látogatás végén Don Bosco felállt, és már indulni készült, a nemes hölgy megkérte, hogy áldja meg a cselédjét.

-Nagy szüksége van rá szegénykének, hiszen árva.

Miután jól szemügyre vette, Don Bosco megáldotta a lányt, majd így szólt:

-Imádkozni fogok az édesanyjáért.

-Az édesanyjáért? Nem vagy hát árva? Hisz nekem azt mondtad – fordult a lányhoz az úrnő.

E szavakra a fiatal cseléd bevallotta, hogy az anyja él, de ő ezt mindenki előtt titkolja, mert az anyja elhagyta gyermekeit és most erkölcstelen életet él.” (vö. Memorie Biografische,XVI.69)

Részlet a Michele Molineris: Napról napra Don Boscóval című könyvből, 376.oldal

A kórházkápolna Szombathelyen

A 2020-as évben is szeretettel várjuk a járni tudó betegeket, hozzátartozókat a megszépült kórházkápolnában a nap 24 órájában. A kórházkápolna Szombathelyen a Markusovszky Kórház sürgősségi tömbjének a III.emeletén található.

A szertartások rendje változatlan:

Vasárnaponként 10.30-kor és kedden 15.30-kor római katolikus szent misét végez Molnár Árpád kórházlelkész atya, szerdánként 15.30-kor ökümenikus bibliaórát tart egy-egy református, baptista ill. evangélikus lelkipásztor felváltva Molnár Árpád atyával.

Csodás gyógyulás Szt. II.János Pál közbenjárására

Részlet a Szeressétek Egymást! Katolikus evangélizációs magazinból, 30. szám -2019, 4-5.oldal

„Öt évvel ez előtt, 2014.április 27-én, az Isteni Irgalmasság vasárnapján a római Szent Péter téren a Szentatya, Ferenc pápa, szentté avatta két elődjét: XXIII. Jánost és II. János Pált.

Csodás gyógyulás Szt. II.János Pál közbenjárására

A boldoggá vagy szentté avatás folyamatának lezárásához szükséges egy csoda, mely a jelölt közbenjárására történt. II.János Pál szentté avatásának esetében a bizottság Floribeth Mora Diaz Costa Rica-i jogász orvosilag megmagyarázhatatlan gyógyulását választotta, aki II. János Pál közbenjárására gyógyult meg a súlyos agyi aneorizmájából. Ez 2011. május 1-jén, tehát a pápa boldoggá avatásának napján történt. Floribeth április 8-án nagyon erős fejfájást kezdett el érezni, és nem sokkal később lebénult. Nem tudott járni, és csak nagy nehézségek árán tudta mozgatni a kezét.

Az orvosi kivizsgálás megállapította, hogy a közepső agyi ütőerén egy nagy, orsószerű aneorizma található. Ez általában a beteg gyors halálához vezet. Az aneorizma az agy hozzá nem férhető részében volt, ezért műtétileg nem lehetett eltávolítani. Az orvosok tanácstalanok voltak. Olyan gyógyszereket adtak a betegnek, melyek életben tartották őt és enyhítették a fájdalmát. Alejandro Vargas Roman idegsebész megmondta a rokonoknak: számolniuk kell azzal, hogy Floribeth hamarosan meghal.

Mora Diaz asszony aggódott a gyermekei miatt, és Isten segítségét kérte. Április végén hazajött a kórházból, és napról napra gyengült. Gyógyulásához II.János Pál közbenjárását kérte, akinek a képe mindig ott volt az ágya mellett. Amikor a pápa 1983-ban Costa Ricába látogatott, Floribeth a férjével egy kis oltárt épített a házuk verandáján a pápa tiszteletére.

2011.május 1-jén Floribeth ismerősei elmentek a stadionba, hogy ott nézzék a vatikáni közvetítést II.János Pál boldoggá avatásáról. Floribeth otthon maradt. Felébredt az éjszaka közepén, és a televízióban nézte a boldoggá avatási szentmisét. Utána elaludt. Amikor reggel felébredt, egy jól hallható hangot hallott: „Kelj fel!” Meglepődött, hiszen egyedül volt a szobában. Ránézett II.János Pál fényképére, és újra érthetően hallotta a szavakat: „Kelj fel, ne félj!” Ahogy a pápát felemelt kezekkel ábrázoló képet nézte, az volt a benyomása, mintha a kezek „kiemelkednének” a képből. Meglepetten nézte a képen a pápát, és egy pillanat elteltével így válaszolt: „Igen, Uram, Jézus.” Abban a percben megértette, hogy meggyógyult. Felkelt az ágyból, és saját erejéből kiment a konyhába. Ott találta férjét, aki reggelit készített neki és a gyerekeknek. Mikor észrevette az asszonyt, megdöbbenve kérdezte: „Mit csinálsz itt, drágám?” Floribeth azt felelte, hogy Isten meggyógyította őt, és jól érzi magát.

Az orvosokat nagyon meglepte az alapos kivizsgálás eredménye. Az aneorizma eltünt. Alejandro Vargas Roman idegsebész, aki Floribeth esetét több szakértővel is megvitatta, és aki azelőtt azt mondta a betegnek, hogy már csak egy hónapja van hátra, az eredmények láttán először azt gondolta, hogy összecserélték a leleteket. Amikor azonban meggyőződött róla, hogy az aneorizma tényleg eltünt, egy interjúban ezt mondta: „Nem találok tudományos magyarázatot az aneorizma eltűnésére. Ha csodáról van szó, akkor az Egyház foglaljon állást az ügyben. Én katolikusként hiszem, hogy csoda történt. Az, hogy ez a nyilvánvaló képződmény műtét és sztent beültetése nélkül eltünt, egyértelműen arra mutat rá, hogy valami isteni, hatalmas dolog, vagyis csoda történt.” Mielőtt a Vatikán a csodát elismerte volna, Floribeth Mora Diaznak 2013 októberében egy kéthetes kivizsgáláson kellett részt vennie a római Gemelli Klinikán, hogy végérvényesen alátámasszák a csodás gyógyulást.”

A kegyelmi állapotról

Egy fénykép történe

„1861. május 19-én, Pünkösd ünnepén Don Bosco elhatározta, hogy készíttet egy fényképet, amint éppen a fiúkat gyóntatja. Ez a fénykép a tanúja annak a különleges küldetésnek, amit Isten rábízott a gyónás területén, hogy üdvösségre legyen a fiuknak.

Don Bosco meggyőzésére Francesco Serra vállalkozott, aki aztán főszereplője lett így egy igen különös jelenetnek.

Amikor minden készen volt az exponáláshoz, Don Bosco így szólt Francescohoz:

  • Tudd meg, hogy már három vagy négy alkalommal hagytam, hogy lefényképezzenek, de még senkinek sem sikerült jól. Legutóbb elmentem néhány fiúval Torino legjobb fényképészéhez, de akármit csinált, nem lett belőle semmi. Az összes fiú magán kívül volt és azt mondták, hogy még soha nem jártak ilyen szerencsétlenül. Mondtam nekik, hogy ha akarnak készíttetni rólam egy arcképet, előbb menjenek, és végezzék el jól a szentgyónásukat. Ők meg elkezdtek nevetni, mintha valami szellemeset mondtam volna, de aztán egy óra próbálkozás után kénytelenek voltak minden eredmény nélkül abbahagyni. Ezért mondom most neked – fejezte be Serrához forulva Don Bosco -, ha kegyelmi állapotban vagy, folytasd nyugodtan. De ha nem, mondd meg őszintén, hogy ne próbálkozzunk hiába.

Már csak emiatt is, Serra úgy döntött, folytatja és csupán két próbálkozás után, tökéletesen sikerült a kép, ezért az összes fiú elkezdett hangosan kiabálni:

  • Serra kegyelmi állapotban van!

A lecke nemcsak neki szólt, hanem minden jelenlévőnek, és még azt is példázza, hogymennyire akarjuk biztosítani magunknak a sikert, még az anyagi dolgokban is.”

Részlet Michele Molineris: Napról napra Don Boscóval című könyvéből, 85.oldal, (vö. Memorie Biografiche, VI.953.)

Részlet a Szentlélek megszerzése, Szárovi Szent Szerafim (Beszélgetése N.A. Motovilovval) című könyvéből

  • És mégis mit érzel?
  • Az egész szívemben rendkívüli örömöt.
  • Annyira kívánom, aranyoskám, hogy te is megszerezd az Isteni kegyelem e kimeríthetetlen forrását, s hogy mindig kérdezhesd magadtól:” Szentlélekbe vagyok- e vagy sem?” S ha már a Lélekben vagy, áldassék Isten!- Nincs mit búsulni. Hiszen így kész vagy azonnal megjeleni Krisztus rettenetes ítélőszéke előtt. Mivel” ahogyan talállak, úgy foglak megítélni”. Ám de, ha nem vagyunk a Lélekben, meg kell keresnünk, hogy miért és mi okból hagyott el minket a Szentlélek Úristen. Újra meg újra meg kell keresnünk Őt, jóságán keresztül, és le kel rohannunk az ellenséget, aki eltávolított tőle. Egészen addig hogy porából se maradjon semmi. Ahogy Dávid próféta is mondta:” Utolérem ellenségeimet, és megfogom őket és nem térek vissza, míg el nem pusztulnak. Összetöröm őket és föl nem kelhetnek: elhullnak lábaim alatt.”
  • Bizony, így van ez, aranyoskám. Így kell neked is lelkiekben- kereskednek az erénnyel. S szét kell osztani a Szentlélek kegyelmének ajándékait azoknak, akiknek szükségük van rá. Éppen úgy, ahogy a meggyújtott gyertya maga is ragyog és lángra gyújt más gyertyákat, hogy máshol is beragyogtassák minden anélkül, hogy az ő fénye kihunyna. És ha ez így van a földi tűzzel, mit mondjunk Isten Örök Szent Lelke kegyelmének tűzéről? Mivel Isten kegyelmének földi javai szétosztatnak, sokszorosan is növekednek abban, aki szétosztja őket. Maga az Úr volt az, aki azt mondta:” Mindaz, aki e vízből iszik ismét megszomjazik: aki pedig ama vízből, melyet én adok majd neki, nem fog megszomjazni sosem, hanem a víz, melyet én adok majd neki, örök életre buzgó víznek forrása lesz ő benne”
  • Atyám mondtam, egész idő alatt a Szentlélek kegyelmének megszerzéséről beszélsz mint a keresztény élet céljáról. De hol és hogyan láthatom meg ezt? A jócselekedetek láthatóak, de lehetséges- e a Szentlelket megpillantani? Miből tudom, hogy velem van- e vagy sem?
  • A mai időkben felelte a sztárec, a Krisztus Urunkba vettet hitünk általános elhidegülése miatt, és az Ő Isteni gondviselése iránti meg az Istennek emberrel való közössége iránti figyelmetlenségünk miatt- olyan messze kerültünk Tőle, hogy nyugodtan mondhatjuk: majdnem teljesen feladtuk a valódi keresztény életet. Az Szentírás bizonyságai ma már igen különösnek tűnnek számunkra. Mint Pl. amikor Mózes szájával mondta a Szentlélek:” És Ádám látta az Urat sétálni a Paradicsomba”, vagy amikor Pál apostol szavait olvassuk:” Ázsiába mentünk és Isten Lelke nem jött velünk: visszatértünk Macedóniába, és Isten Lelke velünk jött”. A szentírásban nem egyszer említik, hogy Isten többször is megjelent az embereknek.
  • Ez az, amiért néhányan azt mondják:” ezek a passzusok érthetetlenek. Mert lehetséges- e valóban, hogy az ember Istent szemtől szembe láthassa?”. De ebben nincsen semmi érthetetlen. Ez a megértési kudarc azért következet be, mert eltávolodtunk az eredeti keresztény ismerés egyszerűségétől. A tanulás látszata alatt a tudatlanság olyan sötétségét értük el, hogy amit a régiek világosan megértetek, az számunkra majdnem felfoghatatlannak tűnik. Hajdan még a hétköznapi beszélgetésekben sem tűnt különösnek Isten emberek közötti megjelenésének gondolata. Olyannyira nem, hogy mikor Jóbot barátai megdorgálták Isten káromlásért, Ő így felelt: Hogyan is lenne az lehetséges, hiszen érzem” az Isten leheletét az orromba”. Azaz, hogyan is káromolhatnám az Istent, mikor a Szentlélek bennem van. Ha káromoltam volna Istent a Szentlélek elhagyott volna. De lám! Leheletét érzem orromba.
  • Ugyan így mondják Ábrahámról és Jákobról is, hogy látták az Urat és beszélgetek vele. Sőt Jákob még küzdött is vele. Mózes és mindazok, akik vele voltak, látták Istent, amint a Sinai hegyen átvette Tőle Mózes a törvénytáblákat. Felhőoszlop és tűzoszlop vagy más szavakkal a Szentlélek nyilvánvaló kegyelme szolgált vezetőül Isten népe számára a pusztában. Az emberek látták Istent és a Szentlélek kegyelmét. Nem álmukban vagy zavart képzeletük izgalmában, hanem a valóságban és teljesen nyilvánvalóan.
  • Annyira figyelmetlenek lettünk az üdvözség munkálkodása iránt, hogy a Szentírásban megörökített többi dolgot is ugyan így félreértjük. Mindezt azért, mert nem keressük Isten kegyelmét, s elménk önhittsége nem engedi meg, hogy lelkünkben megtelepedjék. Azért van, hogy híján vagyunk az Urtól jövő igazi megvilágosításnak, amit azoknak a szívébe küld, akik éhezik és szómjuhozzák teljes szívükből Isten igazságosságát.

Így folytatta Szerafim atya:- Mikor Isten Lelke leereszkedik az embere és betölti az Ő ihletének teljességével, akkor az emberi lélek kicsordul- a kifejezhetetlen öröm hatására, mivel Isten lelke mindent örömmel tölt el: mindent, amit csak megérint. Ez azaz öröm amiről az Úr beszél az Írásban:” Az asszony midőn szül, szomorúsága vagyon, mert eljött az ő órája: miután pedig megszülte a gyermeket, már nem emlékszik szorongatásaira örömében, hogy ember született a világra. Így most ti is szomorúak vagytok, de ismét látlak titeket, és örvendezni fog szívetek és örömötöket senki sem veszi el tőletek”. És mégis, bármi vigasztaló is ez az öröm, amit most érzel a szívedben, semmi az ahhoz képest, melyet maga az Úr jelentet ki az Ő apostola szájával, hogy pedig ez az öröm az,” hogy szem nem látta, fül nem hallotta, sem az ember szívébe föl nem hatott, mit Isten azoknak készített, kik őt szeretik”. Most előízét kaptuk annak az örömnek, s ha azok ilyen édességgel, jóléttel és boldogsággal töltik el lelkünket, mit mondjunk arról az örömről, amely mennyben van előkészítve azok számára, akik itt a földön sírnak? És te, Gyermekem, eleget sírtál már e földi életedben, és lásd, az Úr már ebben az életben ekkora örömmel vigasztal meg. S most már csak rajtunk áll, hogy” erőről erőre haladjunk” és „ eljussunk a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére” és így az Úr szavai beteljesülnek bennünk:” akik pedig az Úrban bíznak, megifjodnak erejükben, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak és nem fáradnak el”; „erőről erőre haladnak, és megjelenik nekik az istenek Istene a Sionon „, a megvalósulás és a mennyei látomások Sionján. És csak akkor fog a mostani örömünk( amely most csak röviden és keveset jött hozzánk) megjelenni a maga teljességében, és senki sem fogja elvenni tőlünk, mert csordultig töltődtünk a megmagyarázhatatlan mennyei örömök által.

  • Még mi mást érzel, Barátocskám?
  • Rendkívüli melegséget- feleltem.
  • Hogyan érezhetsz melegséget, Gyermekem? Nézd csak, az erdőben ülünk. Kinn hideg van és lábunk alatt hó. Hüvelyknél is vastagabb hó borít mindkettőnket, és a hópelyhek még mindig hullnak. Miféle melegség lehet az?
  • Azt feleltem, olyasmi, mint a fürdőházakban, mikor vizet öntenek a forró köre s a gőz felhőkben gomolyog.
  • Nem is!- folytattam. Nincs a földön semmi, aminek ilyen jó illata lenne. Mikor még drága édesanyám élt, s én rajongtam a táncért, bálba és összejövetelekre járni, ő mindig Kazányból való illatszerekkel hintet be. De azok a szerek nem árasztottak ilyen csodás illatot. És Szerafim atya, még mindig mosolyogva azt mondta:
  • Én magam is ugyanúgy tudom, mint te Gyermekem. S csupán azért faggatlak, hogy vajon te is ugyanúgy érzed-e? Ez valóban létező, Barátocskám! A legédesebb földi illat sem hasonlítható ahhoz, amit most te érzel. Hisz mindkettőnket Isten Szent Lelkének illata borított be. Mi is lenne ehhez hasonló a földön? Jól jegyezd meg Barátocskám, azt mondtad nekem, hogy körülütünk olyan meleg van, mint a fürdőházban. De nézd csak, sem rajtad, sem rajtam nem olvadtak el a hópelyhek. Sem a lábunk alatt. Annak okáért ez a melegség nem a levegőben van hanem bennünk. Ez a melegség az, amelyről a Szentlélek késztett minket az imádság szavaival kiáltani az Úrhoz:” melegíts meg engem a Te Szent Lelked melegével!” Ettől tartották melegen magukat a remeték, és nem féltek a téli fagyoktól, mert általa úgy voltak öltözve, mint ha szőnyegruhájuk lett volna- a Szentlélek által szőtt, kegyelem adta ruházatban. Így ennek valóságnak kell lenni, hiszen Isten kegyelmének bennünk kell lakozni, a szívünkben, mivel az Úr mondta:” mert íme az Isten országa bennetek van”. Az Isten országa alatt a Szentlélek kegyelmét értette. Ez az Isten országa most mibennünk van és a Szentlélek kegyelme beragyog és kívülről is melegít. S rengeteg finom illattal tölti be köröttünk a levegőt, Mennyei örömmel édesíti meg érzékeinket, s szívünket kimondhatatlan boldogsággal tölti el. Ez a mi mostani állapotunk az amelyről az apostol szól:” mert az Isten országa nem étel és ital, hanem igazság, béke és öröm a Szentlélekben.” Hitünk nem emberi bölcsességnek meggyőző szavaiból áll, hanem a Léleknek és az erőnek megmutatásában. Erről az állapotról, amelyben most vagyunk mondja az Úr:” vannak némelyek az itt állók közül, akik nem ízlelik meg a halált, míg meg nem látják az Isten hatalommal jövő országát”. Látod már, Gyermekem, hogy milyen- szavakkal el nem mondható- örömöt adott az Úristen most nekünk! Ezt jelenti a Szentlélek teljességében való lakozás. Azt írja Egyiptomi Szent Makáriosz (+390):” Én a Szentlélek teljességében voltam.” Az Úr az Ő Szentlelkének e teljességével eltöltött minket, szegény teremtményeit- csordultig. Látod Barátocskám, már szükségtelen megkérdezni, hogy az ember hogyan is jut el a kimondhatatlan kegyelembe, ami most meglátogatott minket.
  • Nem tudom, atyám, mondtam, megadja e nekem az Úr, hogy később is oly élénken és tisztán emlékezzek Istenkegyelmére, amint most érzem?
  • Úgy gondolom, válaszolt Szerafim atya, hogy az Úr segítségedre lesz, hogy ezt örökre megőrizd. Másként az Ő jósága sosem hajlana meg így, az alázatos imának, s nem előzné meg ily gyorsan a szegény Szerafim kérését: annál is inkább, mivel nem egyedül neked adatott megérteni, hanem rajtad keresztül az egész világnak is, azért, hogy magad is megbizonyosodjál Isten munkálkodásáról és másoknak is használni tudjál. Az a tény,hogy én szerzetes vagyok te pedig világi ember, teljesen mellékes. Amint Isten kíván, az a Belé és egyszülött Fiába vetett igaz hit. Viszonzás képen- a magasságból- a Szentlélek kegyelmét kapjuk. Az Úr azt a szívet keresi, amely csordultig van telve Isten és a felebarát iránti szeretettől: ez az a trón, melyen ülni szeret és amelyen égi dicsőségének teljességében megjelenik. ” Fiam, add nekem a szíved!- Mondja- és a többit én magam teszem hozzá”. Isten országa befoglalható az emberi szívbe. Azt mondta az Úr tanítványainak: ” keressétek azért először az Isten országát és az Ő igazságát! Ezeket mind megkapjátok. Hisz tudja a ti Atyátok, hogy ezekre szükségetek van”. Az Úr nem dorgál meg azért, mert földi javakat is használunk, mivel Ő maga mondta azt, hogy földi életünk körülményeinek következtében szükségünk van mind ezekre a dolgokra. Mind arra, ami földi életünket békésebbé teszi, és utunkat a mennyei hazánkba megkönnyíti ez az amiért Szent Pál apostol azt mondta, véleménye szerint nincs jobb a földön a jámborságnál és az elégedettségnél. Szent Egyházunk pedig azért imádkozik, hogy az Úr által adassék ez meg nekünk. Ámbár baj, balsors és különféle szükség elválaszthatatlan földi életünktől még is az Úristen nem akarta és nem is akarja, hogy itt csak baj és nyomorúság legyen az osztályrészünkről. Ezért az apostol által úgy parancsolta, hogy” viseljétek egymás terhét, és így teljesítsétek a Krisztus törvényét”. Az Úr Jézus személyesen adta nekünk az egymás iránti szeretet parancsát, amivel megkönnyíthetjük- e kölcsönös szeretettel vigasztalva egymást- a mennyei haza felé vezető utazásunk siralmas és szűk ösvényét. Miért ereszkedet volna akkor le a menyből, ha nem azért, hogy silányságunkat magára vegye, s hogy végtelen jóságával és kimondhatatlan nagylelkűségével gazdaggá tegyen bennünket. Nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem azért, hogy Ő maga szolgáljon és sokak üdvözségéért adja oda életét. Te ugyanazt teszed, Gyermekem. S miután láttad Isten irgalmát, mely nyilvánvalóan megmutatkozott neked, meséld el mindenkinek, aki csak üdvözülni kíván!” És azt mondta nékik: az aratni való sok, de a munkás kevés”. Az Úristen vezet minket ebben a munkában. Kegyelmének ajándékait adta nekünk azért, hogy embertársaink üdvözülésén munkálkodjunk. A kalászokat learassuk és Isten országában gyűjtsük, amennyit csak lehet. Gyümölcsözünk neki- ki harmincszorost, ki hatvanszorost és ki százszorost! Fiam, legyünk éberek hogy ne kárhozzunk el ama bűnös szolgával együtt, aki a földbe ásta talentumát!”

Isten parancsainak gyakorlásáról

„A léleknek minden időben ki kell tartania az Isten parancsainak gyakorlásában és dicsőséges Urának élő jelenlétében.” Photikei Diadokhosz (Az 5. sz. közepén)

Isten tízparancsolata



I. Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!

II. Isten nevét hiába ne vedd!

III. Az Úr napját szenteld meg!

IV. Atyádat és anyádat tiszteld!

V. Ne ölj!

VI. Ne paráználkodj!

VII. Ne lopj!

VIlI. Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy!

IX. Felebarátod házastársát ne kívánd!

X. Mások tulajdonát ne kívánd!

Forrás: https://regi.katolikus.hu/lelkiseg.php?h=20

A főparancs



“És megkérdezte Jézust egy a törvénytudók közül: Mester, melyik a legfőbb parancs a Törvényben? Jézus azt mondta neki:
1. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!
2. Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” (Mk 12,30-31)


Búcsúbeszédében Jézus “új parancsot” adott nekünk:
“Úgy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!” (Jn 13,34)

Forrás: https://regi.katolikus.hu/lelkiseg.php?h=21

Elisabeth Lukas: A negyedik parancsolatról

Részlet Elisabeth Lukas logoterapeuta: Spirituális lélektan című könyvéből, (49-54.oldal)

Bocsásd meg szüleidnek azokat a hibákat, amelyeket elkövettek ellened.

A mélylélektan alapelve nagyjából így hangzik: ha a szülők „tisztelik” gyermekeiket (modern értelmezésben: pedagógiailag helyesen nevelik őket, és szeretetteljesen felelnek igényeikre), akkor azoknak jó dolguk van (modern értelmezésben: nem élnek át olyan traumákat, amelyeket el kellene fojtaniuk, nem alakul ki bennük neurózis és depresszió), és sokáig élnek (modern értelmezésben: sebezhetetlenné váltak a pszihoszomatikus panaszokkal szemben).

Hasonlóan értelmezhető a tétel megfordítása is: ha a felnőtt gyerekek „tisztelik” szüleiket (modern értelmezésben: nem harcolnak ellenük, nem hanyagolják el, hanem gyakrabban látogatják és szükség esetén támogatják őket), akkor azok jól vannak, és hosszú ideig élnek (modern értelmezésben: könnyebben bírkóznak meg az életközepi válsággal, az „üres fészek” szindrómával, a nyugdíjazs okozta sokkal és az öregkori nyavalyákkal). Ebből a megfontolásból kiindulva a legtöbbször félreértik a negyedik parancsolatot, és a korabeli öregkori ellátás biztosítékát látják benne – egy olyan korban, amikor még nem volt nyugdíjbiztosítás és betegellátás.

Ezzel ellentétben meglepően idegenné vált számunkra a negyedik parancsolat valódi „ha, akkor” viszonya. Ha a gyermekek tisztelik, becsülik és szeretik szüleiket, akkor jól érzik magukat – a gyermekek! A gyermekek, és nem az általuk „tisztelt” szülők! Logikai ellentmondás lenne ez? Vagy elfeledett bölcs felismerés? És ha így van, akkor hogyan egyeztethető össze az aktuális pszichológiai kutatások eredményeivel?

Utánajártam ennek a kérdésnek, és megdöbbentő egyezést találtam az ősi mondás valódi jelentése és a XX. század pszichológiai „beteganyagának” statisztikai adatai között. Ez az igazság csak akkor válik nyílvánvalóvá, ha az adottságokat mélylélektani perspektíva helyett „magaslélektani” nézőpontból közelítjük meg. Ehhez a következőket szeretném hozzáfűzni:

A lelkileg beteg emberek ijesztően nagy százaléka járja úgy az életútját, hogy szüleivel szemben haragot, viszályt, szemrehányásokat és vádakat táplál magában. Negyedszázados pszichoterápiás praxisomban – melynek során több ezer kliens kisebb és nagyobb tragédiáját hallgattam meg, hogy logoterápiás módszerekkel segítsek, amennyiben ez lehetséges – tízből kilenc kliens nyilatkozott kritikusan szüleivel kapcsolatban. Ezen a szakterületen dolgozó kollégáim szintén mindig ugyanezt figyelték meg. Ebből mindeddig azt a következtetést vonták le, hogy a kliens szülei a nevelés során annyi mindent csináltak rosszul, hogy gyermekeik lelki beteggé lettek.

De levonható egy ettől eltérő következtetés is, miszerint a lelki beteg emberek túlnyomó többsége elutasítja szüleit, nem tudja megbocsátani vele szemben elkövetett hibákat (amelyeket többé-kevésbé minden szülő elkövet), és alapvetően rájuk hárítja saját kudarcainak, mulasztásainak felelősségét. Nem tiszteli szüleit, és „nem lesz hosszú életű a földön”.

Közbevetés

Két olyan szempontot szeretnék megemlíteni, amely nagyszerűen alátámasztja a negyedik parancsolat logoterápiás értelmezését.

  1. A megbocsátás elbocsátó ereje. Az életben folyamatosan haladunk előre, óráról órára, életszakaszról életszakaszra, ezért állandóan búcsút kell vennünk valamitől, így vehetünk részt teljesen a következő órában és a következő életszakaszban. Aki hátraforulva lép a mindenkori jelenbe, annak lelki és testi energiái korlátozottak, és hamarosan sóbálvánnyá válik, mint a bibliai Lót felesége. Tehát folyamatosan szükség van a búcsúzásra, nem csak az életünk végén. De – legyen szó bármiről – vagy békességben válunk el, vagy sehogyan. Amivel nem békéltünk meg, az nem nyugodhat meg. Nehéz teherként hurcoljuk magunkkal a jelenben, és jövőnket is megmérgezi. „Állandóan ott van”, mindig a levegőben lóg, és nem engedi, hogy szabadon önmagunk lehessünk. Különösen a családi viszályok, konfliktusok és veszekedések nehezednek ránk ólomsúlyként, és teszik lehetetlenné, hogy saját dolgainkban előbbre jussunk. Nem segít, ha azon rágódunk, ki kit bántott meg először. A gyűlölet gyökerei túlságosan szerteágazóak ahhoz, hogy kihúzhassuk őket a történtek talajából. És ha bonyolúlt elemzéssel kiásnánk is a gyökereket, hatásuk akkor sem szűnne meg. Az sem használ, ha számolgatjuk, ki kinek tartozik és mennyivel, vagy ki milyenné vált a másik miatt. A szeretetlenséget alapvetően nem lehet mások szeretetlen tetteivel igazolni, és aki ezt mégis megteszi, csak becsapja önmagát. Nem, egyszerűbb és nagyszerűbb dolog segít: a megbocsátás. Az „egyszerűbb” ez esetben nem azt jelenti, hogy „könnyű”, legfeljebb azt, hogy „gyors megkönnyebbülést hozó”. Mert ha őszinte szívből és őszinte akarással megbocsátunk, akkor egy egész életszakaszt megtisztítunk a gyűlölet indáitól, és pontot teszünk a végére. Végre elbúcsúzhatunk tőle, és e terhektől megszabadulva járhatjuk tovább utunkat. A lerázott ólomsúlyok visszasüllyednek a jelentéktelenségbe, ahonnan egykor előjöttek. Ilyen megfontolás után nem meglepő, ha a lelkileg beteg emberek többsége gátlásos, fejlődésében visszamaradt, infantilis, és nem volt képes elbúcsúzni gyermekkorától, élete korábbi szakaszaitól. Nem azt gondoljuk, hogy olyan sok ellenük elkövetett dolgot kell megbocsátaniuk, hanem az, hogy senkinek sem készek megbocsátani (főképp nem szüleiknek)!
  2. Minden döntés saját döntés. Egy bibliai mondás szerint „nem az tesz tisztátalanná, ami a szádon bemegy, hanem az, ami elhagyja a szádat” (vö. Mt 15,17; Mk 7,1-23). A pszichológia nyelvén ezt úgy mondanánk: az ember identitása szempontjából nem az a döntő, hogyan döntenek róla mások, hanem az, hogy miként dönt ő maga. Az az ember, akit szeretnek -épp ezért, vagy ennek ellenére – bármi lehet, ami csak akar lenni. Aki szeret, az szerető emberré válik. Az az ember, akit gyűlölnek, szintén lehet még bármi, ami csak akar lenni. De aki gyűlöl, az gyűlölködő emberré válik. Egy beszélgetés során azt mondta egyik kliensem: „Az anyám ugyanabban a házban lakik, ahol én a családommal, de teljesen külön élünk. Nem kell, hogy lássuk.” „És nem is akarja látni?” – kérdeztem tőle. „Hát, tudja – válaszolt -, nem kedvelem az anyámat. Korábban, amikor még jó erőben volt, ő gondoskodott a gyerekeinkről, főzött, mosott és vasalt ránk, amíg a feleségem dolgozott. Ha most lihegve csoszog a lépcsőn, csak bűntudatot ébreszt bennem.” Szegény anya? Egyáltalán nem! Szegény férfi! Hálátlan fiú lett belőle. Károsítja saját identitását. Nem kell az anyjával találkoznia, hogy ezt érezze: elég egyetlen pillantást vetnie a lelkiismeret tükrébe. Hogy fog majd annak idején megállni – nemcsak az anyja sírja, hanem önmaga előtt is? Úgy, mint aki öregkorára cserbenhagyta az anyját. És hogyan áll majd előtte az anyja? Úgy, mint aki szeretett, segített és szolgált. Aki a bajban nem hagyta cserben gyermekeit és unokáit. Gazdagon learatta az élet áldását, és elégedett lehet identitásával. Fia hálátlan viselkedése ebből semmit sem tud elvenni, egyáltalán semmit. Vannak persze ellentétes példák is: veszekedős, zsörtölődő, birtokló, uralkodó stb. apák-anyák. A gyermekek hozzáállása szüleikhez mégis mindig döntő szerepet játszik saját boldogulásukban. Ha a gyerekek meghunyászkodnak, akkor anyámasszony katonái lesznek, ha hozzájárulnak a zsarnoksághoz, akkor zsarnokok támogatóivá válnak, ha pedig belül megerősödnek, és kifelé könyörületesek maradnak, akkor szilárd és jóságos emberekké lesznek. Itt megint elhangozhat a kifogás, hogy ez nem könnyű. Így van. Éppen ezért a lelki betegség sok esetben azt jelenti, hogy az ember egy olyan könnyű és túlságosan is kényelmes út végéhez ért, amelynek során minden kihívás, akadály és felelősség elől kitért, éppúgy, mint a fent említett kliens, aki még a lépcsőházban is elmenekült az anyjával való találkozás elől, hogy ezáltal megkímélje magát a bűnbánattól. És pszichoterápiás segítségre van szüksége, mert nincs megelégedve magával és identitásával. Milyen végkövetkeztetés vonható le mindebből? Sokéves tapasztalattal rendelkező pszichoterapeutaként azt állítom, hogy a negyedik parancsolat igazi szeretetparancs a gyerekek számára. Rájuk érvényes, a gyermekekre, a felnövekvő nemzedékre, hogy jó életük legyen, hogy elkerülje őket a felesleges bánat és fájdalom, és megszabadulhassanak származásuk terheitől. Mindezt azonban a gyermekek csakis egy „kettős aktus” által érhetik el: ha őszintén megköszönik szüleiknek mindazt, amit a nevelési folyamat során ajándékba kaptak tőlük, és legalább ilyen őszintén megbocsátják nekik mindazt, amit elrontottak. Nemigen találunk olyan gyűjtőfogalmat, amely ezt a két aktust szerencsésebben egyesítené, mint a „tisztelet”, amelynek dimenziója magasan a „törlesztés” és a „megtorlás” fogalma fölött áll. Ahol az emberek hajlandók erre, ott „egyéni” és „új” lehetőségek nyílnak előttük, és végleg megválhatnak néhány szomorú emléktől, hogy megmutatkozhassék számukra a világ a maga valóságában: ahogyan átjárja, eltölti a szellem.

Az ötödik parancsolatról

Feltétel nélkül mondj igent az élet értelmes voltára.

…………

Rembrandt, Harmensz van Rijn: A tékozló fiú hazaérkezése
1668, Olaj, vászon, 206×262 cm, Ermitázs, Leningrád

Interjú dr. Obbágy Veronika pulmonológussal

December 8-án, a Szent Miklós-székesegyház búcsúján Szocska A. Ábel püspök Szent Miklós-díjat adott át dr. Obbágy Veronika tüdőgyógyásznak az egyházmegyéért végzett munkájának elismeréseként. A nemrégiben megjelent 2020-as Görögkatolikus Kalendáriumban nyomtatásban olvasható interjúval gratulálunk a doktornőnek kitüntetéséhez.

Részlet az interjúból: Forrás: https://www.nyirgorkat.hu/?q=hir&id=3448

„Korábban így nyilatkozott egy interjúban: a hitét inkább megerősítette a tudomány, minthogy szkeptikussá tette volna. Hogyan?

Két csalódás volt életemben. Az egyik a rendszerváltás után, mert azt hittem, ha már nem tiltott, mindenki menni fog templomba, de az emberek mégsem kezdtek tömegesen járni.

A másik, hogy amikor valaki elvégez egy orvosi egyetemet, belelát az emberi test működésének csodájába, hogy lehet az, hogy mégsem veszi észre az Alkotót. Pedig már Szophoklész is megmondta: „Sok van, mi csodálatos,
de az embernél nincs semmi csodálatosabb.”

A konferenciákon még mindig tudnak újabb és újabb felfedezéseket bemutatni pl. a sejten belüli szerveződéről. Hogyan állhatott volna össze ez a rend magától? Ezek a csodálatos felfedezések számomra a hitemet erősítik, s mindig azt élem meg, hogy a Jóisten teremtő tevékenységének eredményei vagyunk. Én a rendet látom, melyet, ha megsérül, nehéz helyrebillenteni.

És hogyan látja Isten akaratát a betegségekben, gyógyulásokban?

Édesanyám a vége felé folyamatosan imádkozott. Úgy tapasztaltam, van három, négy kedvenc imája. Az egyik a Mélységes bölcsességgel kezdetű, a temetési szertartás egyik tropárja. Az első fele nem is a halottakról szól, hanem az embert szerető Isten bölcsességéről, mellyel az üdvösségünkhöz hasznos dolgokat megadja számunkra.

Mélységes bölcsességgel mindeneket intéző egyetlen Teremtőnk, * ki mindnyájunknak azt, ami hasznos, emberszeretőleg megadod, * nyugtasd meg a te elhunyt szolgáidnak lelkét, *’ mert benned helyezték bizodalmukat, Alkotó Urunkban és Istenünkben.

A keresztekre ugyanez érvényes. Az Isten olykor megengedi, olykor nem, hogy megtörténjen velünk a baj, de akármilyen keresztet is ad, szeret minket. A betegséget is hasznosnak tartja: van oka annak is, ha hamarabb elvesz egy életet. Működik a szabad akarat, de az Isten tervez velünk.

Úgy veszem ki szavaiból, hogy ha történetesen nem tud meggyógyítani egy beteget, akkor is van vigasza. Hogyan éli meg kudarcait a munkában?

Mivel empatikus vagyok a betegekkel, magam is sokszor elérzékenyülök. De én csak eszköz vagyok a Jóisten kezében. Mindenki tegye a dolgát: én is teszem a dolgom, minden tudásomat latba vetve gyógyítok, de az Isten terve valósul meg életünkben.

Apám azért lett pap és nem orvos, mert hallotta egyszer, amint az orvos kijött egy betegtől és ezt mondta a papnak: „én már nem tudok többet tenni, te jössz”.

Olyan rákos betegekkel is találkoztam, akiknek emberi számítások szerint egy év sem jutott volna, mégis maradtak még két, három vagy öt évet velünk: ajándékba kaptak még időt az Úrtól. Ezt tartotta számukra „hasznosnak” a Teremtő.

Böjte Csaba atya egyszer azt mondta: „nem rinyálunk, imádkozunk.” Kereszteket csak úgy hordozhatunk, ha kőkeményen imádkozunk és nem rinyálunk.

Van egy pont, amikor már az orvos sem tud segíteni, ám ön a baj megelőzésére is nagy figyelmet fordít munkája során. Hogyan próbálja az embereket az egészségmegőrzésre buzdítani?

Valóban sokkal könnyebb megelőzni, mint betegség után gyógyítani. Annak idején, mikor Magyarországon már nem volt tovább kötelező a tüdőszűrés, én azért küzdöttem, hogy legalább itt, a keleti régióban maradjon meg ez a szűrővizsgálat. Ezt el is tudtam érni, a mai napig működik a stabil és mobil tüdőszűrő szolgálat is.

A magam területén mindent elkövetek, hogy megelőzzük a komolyabb betegségeket: dohányzásról való leszokást támogató csoportos és egyéni tanácsadással; nem engedek ki egy dohányost sem úgy a rendelőmből, hogy el ne mondanék neki egyet-kettőt a bajokból, amit ez a káros szenvedély okoz.

S mindig belecsempészem a Jóistent a beszélgetésbe mondván: „úgy teremtett meg a Jóisten, hogy ha nem bántanánk a szervezetünket, akkor a tüdőnk magától tisztulna”.

Volt-e olyan gyógyulás, amelyben Isten jelenvalóságát látta, esetleg csodaként élt meg orvosi mivoltában is?

Egy biztosan van. A nő minden előkészület nélkül azt mondta a kollégáinak: „na most átmegyek Verához, hogy megvizsgáljon”. Valóban súlyos volt a helyzet: inoperabilis. Mondtam neki, hogy nagy a baj, sürgős kivizsgálás, kezelés szükséges és valószínűleg nem is lehet megoperálni. A válasza így hangzott: „nem baj, én meg fogok gyógyulni”. Akkor megismételtem neki az elmondottakat más szavakkal, hátha nem értette meg. Ennek már több, mint tíz éve. Kapott kemoterápiát, amely műthetővé tette a daganatot. Rengetegen imádkoztak érte, ezt tudom. És az is segíthetett neki, hogy húzott maga köré egy kerítést – persze nem bántva másokat: csak azokkal beszélgetett, azoknak vette fel a telefont, akik pozitív hatással voltak rá. Ma is jól van.

Nem tudhatjuk, kinek, mennyi adatik. Vannak túlélések, amikor időt kap valaki magára, a családjára és alkalmat a fohászkodásra, hiszen ahogy a pócsi kilencedben imádkozzuk: „Aki Őhozzá fordul segítségért, az biztos helyen zörget. A Pócsi Szűzanya nem engedi, hogy egyetlenegy „Mária Segíts!” is hiába szálljon le ajkainkról.” „