„Az Omónia téren hullámzó embertömegben, a forgatag közepén Isten felé emeltem kezemet, és belül, lélekben ugyanúgy éltem, mintha a Szent Hegy pusztájában lettem volna. Ó, eközben ezt mpndogattam magamban: „Nem a világba, hanem a pusztába való vagyok. Ott, a pusztában bármit tehet az ember, senki sem ismeri.” Ennek ellenére a világban éltem. Ott is maradtam. Ott, ahová Isten vezérelt.

Minden embert szerettem, fájdalmaik az én fájdalmaim voltak, minden megindított. Ez az isteni kegyelem ajándéka volt. A fehér köpenyes nővéreket fehér ruhás angyaloknak láttam, amikor lejöttek a templomba, a szemem könnybe lábadt, amint megpillantottam őket. Nagyon szerettem az ápolónővéreket. Amikor köpenyes nővért láttam, úgy éreztem, a könyörület nővérét, a szeretet nővérét látom, aki az isteni szeretet templomában, a kórházban készül szent liturgiát bemutatni, testvéreit, a betegeket szolgálni. Angyal, fehér ruhás angyal! Mennyi minden fölött elsiklik a figyelmünk! Ha megpillantottam egy anyát, aki a csecsemőjét szoptatta, meghatódtam. Ha terhes asszonyt láttam, sírtam. Ha tanítónők vitték a gyermekeket a templomba, a szeretet munkálkodását látva sírva fakadtam.

Talán mondanom sem kell, hogy a legnagyobb gyönyörűséget a szent liturgia végzése jelntette számomra. Amikor az imákat olvastam, a hívők lélegzet-visszafojtva hallgatták. Nem ezen a világon voltam. Nagy odaadással végeztem a liturgiát, mivel szerettem szolgálni. A híveket is fellelkesítette a szertartások végzésének egyszerű módja.”

Részlet Áthoszi Porfíriosz atya élete című könyvből, 108.o.

„Sok súlyos bántalomnak, amely az embert éri, a múltból eredő oka van, aminek tudjuk, vagy nem tudjuk az okát. Ezeknek a súlyos hiányosságoknak, például az őrültségnek, nem más az oka, mint az Isten törvényének megszegése.
Amikor szent Haralamposzt kínozták, megtudta a helytartó, hogy ő csodatevő erővel rendelkezik és hogy próbára tegye a szent erejét, megparancsolta, hogy hozzanak elé egy őrült embert. Ezt az embert az ördög 35 éve kínozta, úgy, hogy üldözte őt pusztákban és hegyekben,  sárba és szakadékokba dobálva őt. Amikor az őrült ember közel került Haralamposzhoz, megérezte a démon a szent ember jó illatát és kiáltva szólt:
– „Kérlek téged, Isten szolgája, ne kínozz engem idők előtt, hanem parancsold meg és én kimegyek az emberből; és ha akarod elmondom neked, hogyan léptem be ebbe az emberbe.” A szent ráparancsolt, hogy mondja el. A démon pedig ezt mondta:
– „Ez az ember úgy döntött, hogy meglopja a szomszédját, és magában így gondolkodott: ha először nem ölöm meg ezt az embert, akkor nem leszek képes elvenni a kincsét. Ekkor elment, és megölte a szomszédját. Amikor rátaláltam ebben az állapotban, én belementem, és íme, már 35 éve benne lakozom.”
Halván ezt Isten szentje, megparancsolta a démonnak, hogy mindjárt távozzon az emberből, és hagyja békén. A démon távozott,  az őrült ember pedig meggyógyult és megnyugodott.

Szent Nikolaj Velimirović „PROLOG” című könyvéből -IK-” Forrás: https://hodigitria.wordpress.com/2012/12/23/sulyos-betegsegeink-buneink-kovetkezmenye/

„A testi betegség idején ugyancsak szükségünk van önuralomra, mert ha a démonok látják, hogy ágynak estünk, és egy ideig gyöngeségből képtelenek vagyunk önmegtagadást gyakorolni ellenük, akkor igyekeznek súlyos kísértésekkel ostromolni. A világban élők között a harag démona szegődik társul a beteghez, néha pedig még a káromlásé is. A világtól távol élők között azonban a betegekre, ha jól el vannak látva a szükséges dolgokkal, a torkosság és a bujaság vár, ha viszont kietlen, küzdelmes helyeken tartózkodnak, a fásultság és a hálátlanság zsarnoka áll lesben.”

Részlet Létrás Szent János: Mennyekbe vezető létra, 26. fejezet, 172.o.

„Jézus nem ígér sem „boldogulást”, sem „gondtalanságot” emberi értelemben. Hirdeti és megismerteti a „boldogságokat” (Mt 5,3). Ez a szó héberben és görögben magában hordozza az isteni áldás, a természetfölötti öröm fogalmát. Az öröm, amelyről Jézus beszél: a szegényeknek, a tisztáknak, a szomorúaknak ígért öröm. Ez az öröm ellentétes a szokásos emberi örömökkel, és minden megszokott érték fordítottján alapszik. A boldogságok olyan síkon helyezkednek el, amely meghaladja az embert. Ránk vonatkozóan tehát valami egészen „más”; úgy kell keresni, kutatni, mint valami teljesen újat.

Ezek a boldogságok elérhetőek számunkra. Létezik -e láthatóbb, sugárzóbb öröm annál, mint azok nyugodt öröme, akikben ott lakik Jézus?

„..azért, hogy az én örömöm bennetek legyen, és a ti örömötök teljes legyen.” (Jn 15,11) Az én örömöm, a ti örömötök: a két öröm között fontos árnyalati különbség van. Jézus öröme azonos az isteni élettel, tehát abszolút. Mindig létezik és teljes tökéletességben. Nem ismeri a növekedés fogalmát (legalábbis, ami Jézus isteni természetét illeti; emberi természetével más a helyzet.) A tanítvány örömének azonban gyarapodnia, fejlődnie kell. A tanítvány öröme tökéletessé „válik.”

Helyes egyszerűen azt mondani, hogy Jézus beszél? Helyesebb volna azt mondani, hogy amikor beszél, Jézus megmutatkozik. Az Ő szavai túlmennek a szavakon. Mindegyikük feltárja előttünk felülmúlhatatlan és szeretett személyiségét. A szeretett személytől kapott szavakban elsősorban Őt magát kapjuk meg.”

Részlet Egy szerzetes a keleti egyházból: Jézus, az Üdvözítő, egyszerűen nézz Rá!, 52-53.o.

„Az ember akkor jut el a megtéréshez, amikor befogadja Krisztus világosságát. Porfíriosz atya hangsúlyozta: Az emberek nagyon összezavarodtak a bensőjükben lakó bűn miatt. Hagyni kell egy rést a lelken, hogy Krisztus világossága és szeretete bejuthasson oda. Így veszi kezdetét a lélek helyreállítása. A kezdeményezés mindig Krisztusé. Az embernek ezt kell befogadnia, s önnön éber igyekezetével képes lesz megsejteni ama nagy dolgokat, amelyeket Isten eléje tár.”

Egy másik alkalommal ezt magyarázta: „Nem tudsz igazán megtérni és Isten szeretetében létezni teljesen – vertikális- módon. Vagyis: Isten és te, Krisztus és te magad. Krisztus szeretete mindig másokon keresztül adatik meg és jár át.”

Részlet Dionísziosz Tácisz: „Légy elrejtett ember!”, 87.oldal

A másokkal folytatott gondolati háborúskodásról

„Senki sem fog gonosszá válni a jó miatt.”

„Egy asszony jött hozzám panaszkodni, hogy a férje iszákos lett, ideges, én pedig azt mondtam neki: „Biztos nem a zsíros gombóc miatt kezdett inni”. Nem, hanem azért, mert valami nagyon megszomorította, és hogy ezt a szomorúságot kivesse magából, egy kicsit ivott, és azt hitte, hogy ezzel a fájdalmat egy kissé megölte. De később ez szokássá válik és az ember már nem tud megszabadulni az ivástól. „Biztos valamivel megszomorítottad: életeddel, tetteiddel, viselkedéseddel, vagy ha nem ezzel, akkor a gondolataiddal. Nem voltál valamivel elégedett, vagy ki tudja, mire gondoltál, amikor házasságra léptél vele, de a házasság az szentség”. A házasság békéjét nem szabad megzavarni, nemcsak a tetteinkkel, szavainkkal, de még gondolatainkkal sem, mert a szavak kimondott gondolatok.

Tádé atya meg van győződve arról, hogy nehézségeink legnagyobb része, saját rendezetlen bensőnkből ered. Szinte provokáljuk a problémáinkat, a konfliktusainkat.

Minden felebarátunkhoz egyenlőképpen kell viszonyulnunk. Nem szabad válogatnunk köztük oly módon, hogy nekem ez szinpatikus, amaz meg nem szinpatikus. Mert így, ennek a másik személynek, aki nem szimpatikus, hadat üzenünk. És nem fog minket tűrni. Bár külsőleg semmi okot nem adtatok rá, sem szóval, sem gesztussal, de belül, igenis ezt gondoltátok.

Vannak emberek, akik kimutatják rosszallásukat a felebarátjukkal szemben, vannak, akik csak bensőjükben fortyognak, de az eredmény ugyanaz. A másik ember vagy konkrétan meghallja a rossz szót, vagy akár tudatosan, akár tudatlanul megérzi az ellene irányuló rosszakaratot. Nem elég csak erőt venni magunkon és hallgatni, a szívünk gondolatait is meg kell változtatni. És nekünk magunknak kell elkezdenünk egy helyzet javításán dolgozni.

Sokan jönnek ide az otthoni háborúság miatt. Ma reggel is jött egy anya fiával. Ez az asszony már többször jött és panaszkodott, hogy milyen nehéz neki, és hogy nem szereti a menyét. Azt mondtam neki „A menyed fiatal, nem tudja még felfogni, hogy úgy kell szeretnie az anyósát, mint a saját anyját, de te már elég idős vagy, neked kell elgondolkodnod mindezen”. Ezen a földön természetes lett, hogy az édesanyát, amikor megházasítja a fiát, akármilyen angyali természetű is legyen, a menye lassan nem bírja elviselni. Kívülről minden szép, semmi sem látszik, de belül ott van az elégedetlenség. A meny nem tud erről a titokról, hogy neki kérni kell az Urat, hogy küldje el az Ő gyengéd angyalát az anyósának, és saját magának is, hogy legyen ereje úgy szeretni az anyósát, mint a saját anyját, hanem ellenkezőleg, ő is kezdi befogadni ezt a belső háborút az anyósa ellen. Látjátok, az igazi háború is, előzőleg gondolatban valósul meg. Először az emberek gondolatban nem tudják elviselni egymást, azután kezdik egymást megsemmisíteni. Mindaz, ami történik, a gondolatokon alapszik… De ez az anya sehogy sem tudja megérteni, miről is beszélek neki. Látom, hogy nagyok a sebei, hogy nagyon szomorú, így sokáig kellett tegnap vele beszélnem. Így mondtam: „Értsd meg és fogd fel, vagy legalább próbáld ki! Amikor a menyed nem rendes, kérd az Urat, hogy küldje el neki az Ő gyengéd angyalát, de téged se felejtsen el, és kérd Őt, hogy ezt a terhet, amelyet magadban hordasz a menyed ellen, vegye le a szívedről. De nem csak a menyed ellen, hanem mindenki ellen, aki megsértett, és hogy adjon neked erőt, hogy szeretni tudjad őket. Amikor mindenkihez csendes, nyugodt, szeretetteljes és jó gondolatokat irányítassz, rövid idő alatt meg fogod látni, hogy megváltozik körülötted a világ. A menyed is meg fog változni. Tudod-e azt, hogy ő tőled veréseket szenved, méghozzá állandóan? Nem kell ehhez, hogy fizikailag nyúlj hozzá. Azért mert a gondolataidban nem bírod ki, neki sincs se nyugalma, se békéje a házban. Se neki, se a férjének, a te fiadnak. Igyekezz megszeretni őt. Igen, tudom, ez nehéz…De tudod-e, hogy miért nem szereted a menyedet? „Nem tudom”, mondja. „Hát, mert elvette tőled a fiadat. A fiad már nem az apjáé és az anyjáé, mint mikor kicsi volt. És természetes, hogy az ember a felesége felé fordul. Egy édesanya szeretné megnősíteni a fiát, és örül, hogy megnősült. De később ő szenved a legjobban. Mert most a fiú inkább a feleségéhez fordul, nem kérdi az anyjától, éhes-e vagy szomjas – és ekkor elkezdődik az édesanya gondolati háborúja. Ezt vég nélkül tudod csinálni, és meg fogod látni, nem jutsz ezzel semmire. Próbáld ki ezt, amit mondtam neked, és rövid időn belül észre fogod venni, hogy minden megváltozik.

Látjátok, a családunkban mi magunk hozzuk létre az összhangot vagy a diszharmóniát a vágyainktól és gondolatainktól függően. Ha a családfő sok nyűgöt és terhet hordoz és szellemileg meg van terhelve bajokkal, ezekkel a gondolataival nyugtalanságot hoz létre, nemcsak saját magában, hanem mindenkiben maga körül. Mi ilyen gondolati szerkezetek vagyunk. Én annak idején nem tudtam, hogy az embernek nem szabad megsértenie a szüleit, se a lelki, se a testi szüleit. Nem szabad még gondolatban sem.

Az égi hatalmasságok is mellettünk vannak, együtt éreznek velünk és mindent megtesznek, hogy segítsenek rajtunk, hogy közelebb vigyenek Istenhez.

A Szent Atyák azt mondják, hogy az angyalok részt vállalnak a mi szenvedéseinkben. Ők is szomorkodnak azon, hogy sehogy sem tudunk magunkhoz térni, hogy az Úrhoz forduljunk, hogy levessük a gondjaink és idegeskedéseink terhét, hogy mindezt az Úrnak adjuk, mert Ő gondoskodik rólunk. Amióta megteremtett, Ő gondoskodik rólunk, gondja van arra, hogy mi lesz velünk. „

Részlet Kovács Márta OCD: A lelki harc áldása, Vitovnicai Tádé atya tanításai alapján, 78-83.oldal

Részlet Monin abbé: Szól az arsi Szent

„Három eszköz létezik a tisztaság megőrzésére: Isten jelenlétének gyakorlata, az ima és a szentségek. Segít még a jó könyvek olvasása is, mert ez táplálja a lelket…”

„A kedves és finom hasonlatok mellett nem hiányzott Vianney szent Jánosnál az erőteljesség és eredetiség sem. A bűnbánat szentségének hatását a következő példázattal fejezte ki.

Egyszer egy dühös farkas járt nálunk, és mindent felfalt, amit talált. Egy kétéves gyermek akadt az útjába, akit megragadott fogaival, és elvitt. De a szőlőmetsző munkások rárohantak, és elvették tőle a zsákmányt. Így ragad ki bennünket a bűnbánat szentsége a sátán karmaiból.” (26.o.)

„Ne higgyük, hogy van hely a földön, ahová kimenekülhetünk a küzdelemből! Az ördögöt mindenütt megtaláljuk, és ő mindenütt azon jár, hogy elragadja előlünk a mennyországot; de mindig és mindenütt mi lehetünk a győztesek. Nem úgy van itt, mint más háborúban, ahol bizonytalan a kimenetel. Isten kegyelme sosem hagy el bennünket. Ha akarjuk, mindig mi diadalmaskodhatunk. Ha már azt hisszük, hogy minden elveszett, csak kiáltanunk kell: „Uram, ments meg minket, mert elveszünk! (Mt 8,25) Krisztus Urunk ott van mellettünk: kedvteléssel figyeli a harcot, és mosolyogva mondja: „Most ismertem meg, hogy szeretsz, hogy igazán szeretsz!…” Valóban, akkor bizonyítjuk be Istennek szeretetünket, ha ellenállunk a kisértésnek.

Mennyi ismeretlen hős van a világon! Egyszer majd meglátjuk őket, szinte pillanatonkint aratott győzelmeikben gazdagon. Ezeknek fogja mondani a jó Isten: „Jöjjetek, Atyám áldottai…lépjetek be Uratok örömébe!”

Reggelenként föl kellene szólítani magunkat: „ Rajta, dolgozz a mennyország meghódításán. Lehet, hogy estére vége lesz a küzdelemnek.” Este pedig így: „Holnap talán befejeződik számodra az élet minden szenvedése…”

Még nem szenvedtünk annyit, mint a vértanúk! És kérdezzétek csak meg őket; nem sajnálják-e most?…A jó Isten nem kér tőlünk annyit. Van, akit egyetlen szó kihoz a sodrából. Egy kis megaláztatás fölbillenti a bárkáját…Bátorság, testvéreim, bátorság! Eljön az utolsó nap, s akkor mondjátok majd: „Áldott küzdelmek, ti érdemeltétek ki nekem a mennyországot!” – Küzdjünk hát nagylelkűen!

Ha látja az ördög, hogy semmire sem megy velünk, békében hagy. Íme, hogy szokott tenni az Istenhez visszatérő bűnösökkel: engedi, hadd élvezzék megtérésük első boldogságát. Tudja, hogy úgysem bírna velük, mert nagyon buzgók. Vár néhány hónapot, míg elmúlik a buzgóságuk. Ekkor kezdi elhanyagoltatni velük az imát, a szentségeket; támadja őket különböző kisértésekkel; majd jönnek a nagy küzdelmek: itt a legfőbb ideje kérni az erőt, nehogy alulmaradjanak. Vannak, akik olyan gyöngék, hogy egy kis kísértésre azonnal engednek, mint a lágy papír. Ha mindig menetelnének előre, mint a jó katonák, akkor háború vagy kísértés idején fölemelnék szívüket Istenhez, és bátorságot merítenének. De bizony ők hátramaradnak…Azt mondják: „Elég nekem, hogy üdvözüljek, nem akarok én szent lenni!” – Ha nem akartok szentté lenni, lesztek kárhozottakká. Nincs középút. Vigyázzatok: vagy az egyik, vagy a másik! A mennyországba csak szentek jutnak. A tisztítóhelyi lelkek is azok, mert nincs halálos bűnük, csak meg kell tisztulniuk, és nyomban a jó Isten barátai közé tartoznak.

Dolgozzunk, gyermekeim, dolgozzunk! Eljön a nap, amikor úgy találjuk, hogy semmi sem volt túl sok a mennyországért.

A megbocsátásról

Istenem, bocsáss meg nekünk, miképpen mi is megbocsátunk másoknak. A jó Isten csak azoknak fog megbocsátani, akik maguk is megbocsátottak: ez törvény. (119-121.o.)

Vannak, akik annyira viszik az ostobaságban, hogy nem mondják a Miatyánknak ezt a részét: mintha Isten nem látna szívünk mélyébe, hanem csak az ajkak mozgását figyelné. A szentekben nem volt gyűlölet, és nem volt keserűség; ők mindent megbocsátottak, és mindig úgy találták, hogy a jó Istennel szemben elkövetett vétkeinkért sokkal többet érdemeltek. De a rossz keresztények veszekedők.

Mihelyt felebarátunkat gyűlöljük, Istennel találjuk szemben magunkat, és ellenünk fordul. Egyszer ezt mondtam valakinek:

• Úgy látszik, te nem gondolsz a mennybejutásra, hogy annyira látni sem akarod azt az embert!
• De igen…Majd a mennyben is iparkodom minél távolabb kerülni tőle, hogy ne kelljen látnunk egymást!

Ettől ugyan ne kell félniük, mert az ég kapuja csukva áll a harag előtt. Az égben nincs haragtartás. A jó- és alázatos szívüek, akik örömmel vagy békén fogadják a megpróbáltatást és bántalmakat, megkezdik a mennyországot már itt a földön; a haragtartók viszont boldogtalanok, gondterhes a homlokuk, a szemük mindenkit elnyeléssel fenyeget

Vannak olyanok is, akik külsőleg jámborkodók, de fölberzenkednek a legkisebb igazságtalanságra, a legkisebb sértésre is. Legyen valaki olyan szent, hogy csodákat művel, ha szeretet nincs, nem fog bemenni a mennyországba.

Egy egyszerű életű szerzetes halálos óráján volt. Nem adta magát nagy vezeklésre, most mégis nyugodt volt. Elöljárója csodálkozását fejezte ki emiatt. Ő így felelet: „Mindig elfelejtettem minden megbántást. Őszintén megbocsátottam; remélem, hogy Isten is megbocsát nekem.”

Amikor a sátán gyűlölködő gondolatokat támaszt bennünk azok ellen, akik rosszat tettek nekünk, legjobb, ha imádkozunk mindjárt a megtérésükért. Ez megfutamítja a kísértőt.

Így lehet meggyőzni a rosszat jóval, így tesznek a szentek (vö. Róm 12,21). De a látszatkeresztények semmit sem akarnak elviselni, minden sérti őket; kihívó szóra kihívó szóval felelnek. Amikor kitörni készülnek, nyeljük el haragunkat. A szívünk olyan, mint az epés edény. Mindig készen vagyunk kiönteni azokra, akik legközelebb állnak hozzánk.

Az önszeretet hiteti el velünk, hogy mi csak dicséretet érdemlünk; pedig éppen ellenkezőleg, a szidás kellene keresnünk, mert ez illet meg minket. „De hát én ártatlan vagyok – mondjátok -, nem érdemlem, hogy így bánjanak velem!” – Talán éppen azzal, amit ma tettél, nem érdemled meg, de azzal, amit tegnap tettél, igen. Megérdemled más bűnök miatt, és hálálkodnod kell a jó Istennek, hogy engesztelést nyújthatsz értük.

Az ördög nyugodtan hagyja a rossz keresztényeket, nem törödik velük; de azok ellen, akik a jót cselekszik, ezer szidalmat és gyalázást támaszt. Ezzel aztán nagy érdem jár…

Testvéreim, ne bántson titeket, ha bigottnak mondanak! A jó Isten mindig ilyenek közül választja a szentjeit.

Azon a vidéken, ahol kisegítősködtem, volt valaki, aki szegény leányoknak segített elhelyezkedni. Gyakran megesett, hogy szemrehányásokkal illették, de megalázta magát, jó néven vette, és egyszerűen előadta mentségét. Azt mondták róla, hogy szent. Valóban, ilyenek a szentek. Ilyen az igazi vallásosság…Istenes Szent János például engedte, hogy bolondnak tartsák. Amikor írtak kórháza előljárójának és figyelmeztették, hogy van ott egy szent, aki bolondnak tetteti magát, az elöljáró mentegetőzött előtte. De a Szentet csak az bántotta, hogy fölismerték, és nem lehet része többé az eddigi megaláztatásokban, verésben és különféle kellemetlen orvoslásokban, amelyekkel vélt baját akarták gyógyítani. Ő mindezt kipróbált készséggel fogadta.

Egy asszonynak fogságba vitték a fiát. Elment egy paphoz a bánatát kiönteni. A jó misszionárus, mivel semmije sem volt a fogoly kiváltására, nem tudta, mitévő legyen. Gondolkodott pár pillanatig, majd így szólt a szegény édesanyához: – Elmegyek a fiad helyébe. Adj el engem, hogy őt kiváltsad!

Az asszony ellenkezett, de a missziós pap sürgetésére elfogadta. A fiút visszaadták anyjának, a pap pedig rabszolga lett a törököknél, akik bizony nem fukarkodtak a rossz bánásmóddal. Ennek a papnak tökéletes szeretete volt: felebarátját önmagánál előbbrevalónak tartotta. Mi éppen ellenkezőleg, bosszankodunk mások jólétén.

Ha dicsérik egy barátodat, rólad meg semmit sem mondanak, szomorú vagy miatta. Ha látod valakiről, hogy megjavult és gyorsan halad az erényekben, úgyhogy rövidesen magas tökéletességre jut, téged bánt, hogy elmaradsz mögötte. Ha dicsérik őt, te bosszankodsz, és azt mondod: „De nem volt ám mindig így, ő is csak olyan volt, mint a többi. Ezt is megtette, azt is megtette…” – Mindez a kevélység miatt van. És semmi sincs annyira a szeretet ellen, mint a fölfuvalkodottság: az egyik tűz, a másik víz.

A jó keresztény nem ilyen. Őt a galambhoz lehet hasonlítani: nincs benne semmi gyűlölet, szeret mindenkit: a jókat, mert jók, a rosszakat, mert részvéttel van irántunk, és reméli, hogy szeretetével jobbá teheti őket. Krisztus vérével megváltott lelket lát bennük. Imádkozik a bűnösökért, és azt mondja Krisztus Urunknak: „Istenem, ne engedd elveszni ezeket a szegény lelkeket!”

Az ilyen emberek jutnak majd a mennybe. És hogy csalódnak majd az utolsó napon, akik most soknak gondolják magukat, mert mindenféle ájtatosságot végeznek, közben pedig tele vannak gyötrelemmel az állandó gyűlölet és irigykedés miatt!..

Nekünk csak a sátánt, a bűnt és önmagukat kell gyűlölnünk.

Legyen bennünk Szent Ágoston szeretete, aki ujjongott magában, amikor erényes embert látott: „Legalább ő kárpótolja Istent az én kevés szeretetemért.”

Egy nemes ember, amikor az erdőn ment keresztül, találkozott szülei egyikének gyilkosával, Már többször megfogadta, hogy bosszút áll, és most a gyilkos láttára kihúzta a tőrét. De az térdre vetette magát és könyörgött: „Az Isten szerelmére, bocsáss meg nekem!”– Isten nevét nem szentségtelenítheti meg gyílkossággal; – Másnap a templomban ezt mondta a jó Istennek: „Ugye, mert én megbocsátottam, te is meg fogsz bocsátani nekem?” – Volt ott egy nagy feszület, és Aki rajta függött, beleegyezően intett fejével.

Egy ember, akit igazságtalan vád alapján börtönbe vetettek, mert állítólag elhajtotta valakinek a nyáját, megtörten így szólt magában: „Igaz, hogy nem vagy vétkes a lopásban, aelyről vádolnak, de nem emlékszel-e, hogy kihúzhattad volna a vízből azt az embert, aki megfulladt, és nem tetted?… Lásd, ezért szenvedsz most.”

(119-126.o.)

„Vannak emberek, akik nem szeretik a jó Istent, nem imádkoznak, de jól megy a sorsuk. Ez rossz jel! Sok rossz mellett tettek valami jót is. Az Úr ebben az életben fizeti vissza nekik.” (11.o.)