A nyolcadik parancsról

Ne gyarapítsd az emberek által okozott szenvedést a földön

„Megkérdőjelezem, hogy a lelkileg beteg ember valóban lelkében sértett, bár ezt sokszor állítják. Ezt nehéz lenne tudományos úton, egyértelműen bizonyítani. Valami igazság azonban van benne: a sértettség alattomosan terjed. Úgy pattan egyik embertől a másikhoz, mint egy labda. Alighogy valakit sértés vagy megaláztatás ér, máris a visszavágáson dolgozik: alighogy megkapja, visszadobja a labdát. Ilyen tempó mellett azonban érthető, hogy a labda néha nem azt találja el, aki eredetileg eldobta, és a „visszavágásnak szánt sértés” egy kívülállónál landol, aki ha szintén revansot vesz, újabb sértéseket szór szét újabb kívülállókra. Úgy tűnik, az emberek által okozott szenvedés a világ első működő perpetuum mobiléja.

De csak úgy tűnik, mert a felénk szálló labdát el is lehet kapni, és meg is lehet tartani. A sértést magunkban tartani és elviselni. Ki lehet bírni. El lehet viselni a megaláztatást és a megbántást, anélkül, hogy továbbadnánk. Lehetőségünk van arra, hogy békésen tiltakozzunk, megbeszéljük a dolgot, kibéküljünk a másikkal, és megtartsuk a labdát, hogy az egymásnak okozott szenvedés „örökmozgó gépezete” nyugvópontra jusson számtalan állomása egyikén. Ha csak néhány ponton leállítjuk, az már elég ahhoz, hogy jelentősen korlátozzuk a gyűlölet és az álság autómatikus terjedését, és hogy végre valódi tanúságot tehessünk: a szabad emberét, aki arra nézvést szabad, hogy a rosszat jóval viszonozza.”

Részlet Elisabeth Lukas: Spirituális lélektan, 57-58.o.

VIlI. Parancs: Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy!

„Az emberek közti kapcsolatok legfőbb munkálója az emberi beszéd. E nagy adománnyal nem élhetünk vissza, nem használhatjuk mások kárára. A parancs a nyelvvel elkövethető legnagyobb bűnt is jelzi, s általánosságban is elénk állítja az igaz beszédet, mint Istentől szabott kötelességet.”

Forrás: https://regi.katolikus.hu/lelkiseg.php?h=20

„Az Omónia téren hullámzó embertömegben, a forgatag közepén Isten felé emeltem kezemet, és belül, lélekben ugyanúgy éltem, mintha a Szent Hegy pusztájában lettem volna. Ó, eközben ezt mpndogattam magamban: „Nem a világba, hanem a pusztába való vagyok. Ott, a pusztában bármit tehet az ember, senki sem ismeri.” Ennek ellenére a világban éltem. Ott is maradtam. Ott, ahová Isten vezérelt.

Minden embert szerettem, fájdalmaik az én fájdalmaim voltak, minden megindított. Ez az isteni kegyelem ajándéka volt. A fehér köpenyes nővéreket fehér ruhás angyaloknak láttam, amikor lejöttek a templomba, a szemem könnybe lábadt, amint megpillantottam őket. Nagyon szerettem az ápolónővéreket. Amikor köpenyes nővért láttam, úgy éreztem, a könyörület nővérét, a szeretet nővérét látom, aki az isteni szeretet templomában, a kórházban készül szent liturgiát bemutatni, testvéreit, a betegeket szolgálni. Angyal, fehér ruhás angyal! Mennyi minden fölött elsiklik a figyelmünk! Ha megpillantottam egy anyát, aki a csecsemőjét szoptatta, meghatódtam. Ha terhes asszonyt láttam, sírtam. Ha tanítónők vitték a gyermekeket a templomba, a szeretet munkálkodását látva sírva fakadtam.

Talán mondanom sem kell, hogy a legnagyobb gyönyörűséget a szent liturgia végzése jelntette számomra. Amikor az imákat olvastam, a hívők lélegzet-visszafojtva hallgatták. Nem ezen a világon voltam. Nagy odaadással végeztem a liturgiát, mivel szerettem szolgálni. A híveket is fellelkesítette a szertartások végzésének egyszerű módja.”

Részlet Áthoszi Porfíriosz atya élete című könyvből, 108.o.

„Sok súlyos bántalomnak, amely az embert éri, a múltból eredő oka van, aminek tudjuk, vagy nem tudjuk az okát. Ezeknek a súlyos hiányosságoknak, például az őrültségnek, nem más az oka, mint az Isten törvényének megszegése.
Amikor szent Haralamposzt kínozták, megtudta a helytartó, hogy ő csodatevő erővel rendelkezik és hogy próbára tegye a szent erejét, megparancsolta, hogy hozzanak elé egy őrült embert. Ezt az embert az ördög 35 éve kínozta, úgy, hogy üldözte őt pusztákban és hegyekben,  sárba és szakadékokba dobálva őt. Amikor az őrült ember közel került Haralamposzhoz, megérezte a démon a szent ember jó illatát és kiáltva szólt:
– „Kérlek téged, Isten szolgája, ne kínozz engem idők előtt, hanem parancsold meg és én kimegyek az emberből; és ha akarod elmondom neked, hogyan léptem be ebbe az emberbe.” A szent ráparancsolt, hogy mondja el. A démon pedig ezt mondta:
– „Ez az ember úgy döntött, hogy meglopja a szomszédját, és magában így gondolkodott: ha először nem ölöm meg ezt az embert, akkor nem leszek képes elvenni a kincsét. Ekkor elment, és megölte a szomszédját. Amikor rátaláltam ebben az állapotban, én belementem, és íme, már 35 éve benne lakozom.”
Halván ezt Isten szentje, megparancsolta a démonnak, hogy mindjárt távozzon az emberből, és hagyja békén. A démon távozott,  az őrült ember pedig meggyógyult és megnyugodott.

Szent Nikolaj Velimirović „PROLOG” című könyvéből -IK-” Forrás: https://hodigitria.wordpress.com/2012/12/23/sulyos-betegsegeink-buneink-kovetkezmenye/

„A testi betegség idején ugyancsak szükségünk van önuralomra, mert ha a démonok látják, hogy ágynak estünk, és egy ideig gyöngeségből képtelenek vagyunk önmegtagadást gyakorolni ellenük, akkor igyekeznek súlyos kísértésekkel ostromolni. A világban élők között a harag démona szegődik társul a beteghez, néha pedig még a káromlásé is. A világtól távol élők között azonban a betegekre, ha jól el vannak látva a szükséges dolgokkal, a torkosság és a bujaság vár, ha viszont kietlen, küzdelmes helyeken tartózkodnak, a fásultság és a hálátlanság zsarnoka áll lesben.”

Részlet Létrás Szent János: Mennyekbe vezető létra, 26. fejezet, 172.o.

„Jézus nem ígér sem „boldogulást”, sem „gondtalanságot” emberi értelemben. Hirdeti és megismerteti a „boldogságokat” (Mt 5,3). Ez a szó héberben és görögben magában hordozza az isteni áldás, a természetfölötti öröm fogalmát. Az öröm, amelyről Jézus beszél: a szegényeknek, a tisztáknak, a szomorúaknak ígért öröm. Ez az öröm ellentétes a szokásos emberi örömökkel, és minden megszokott érték fordítottján alapszik. A boldogságok olyan síkon helyezkednek el, amely meghaladja az embert. Ránk vonatkozóan tehát valami egészen „más”; úgy kell keresni, kutatni, mint valami teljesen újat.

Ezek a boldogságok elérhetőek számunkra. Létezik -e láthatóbb, sugárzóbb öröm annál, mint azok nyugodt öröme, akikben ott lakik Jézus?

„..azért, hogy az én örömöm bennetek legyen, és a ti örömötök teljes legyen.” (Jn 15,11) Az én örömöm, a ti örömötök: a két öröm között fontos árnyalati különbség van. Jézus öröme azonos az isteni élettel, tehát abszolút. Mindig létezik és teljes tökéletességben. Nem ismeri a növekedés fogalmát (legalábbis, ami Jézus isteni természetét illeti; emberi természetével más a helyzet.) A tanítvány örömének azonban gyarapodnia, fejlődnie kell. A tanítvány öröme tökéletessé „válik.”

Helyes egyszerűen azt mondani, hogy Jézus beszél? Helyesebb volna azt mondani, hogy amikor beszél, Jézus megmutatkozik. Az Ő szavai túlmennek a szavakon. Mindegyikük feltárja előttünk felülmúlhatatlan és szeretett személyiségét. A szeretett személytől kapott szavakban elsősorban Őt magát kapjuk meg.”

Részlet Egy szerzetes a keleti egyházból: Jézus, az Üdvözítő, egyszerűen nézz Rá!, 52-53.o.

„Az ember akkor jut el a megtéréshez, amikor befogadja Krisztus világosságát. Porfíriosz atya hangsúlyozta: Az emberek nagyon összezavarodtak a bensőjükben lakó bűn miatt. Hagyni kell egy rést a lelken, hogy Krisztus világossága és szeretete bejuthasson oda. Így veszi kezdetét a lélek helyreállítása. A kezdeményezés mindig Krisztusé. Az embernek ezt kell befogadnia, s önnön éber igyekezetével képes lesz megsejteni ama nagy dolgokat, amelyeket Isten eléje tár.”

Egy másik alkalommal ezt magyarázta: „Nem tudsz igazán megtérni és Isten szeretetében létezni teljesen – vertikális- módon. Vagyis: Isten és te, Krisztus és te magad. Krisztus szeretete mindig másokon keresztül adatik meg és jár át.”

Részlet Dionísziosz Tácisz: „Légy elrejtett ember!”, 87.oldal

A másokkal folytatott gondolati háborúskodásról

„Senki sem fog gonosszá válni a jó miatt.”

„Egy asszony jött hozzám panaszkodni, hogy a férje iszákos lett, ideges, én pedig azt mondtam neki: „Biztos nem a zsíros gombóc miatt kezdett inni”. Nem, hanem azért, mert valami nagyon megszomorította, és hogy ezt a szomorúságot kivesse magából, egy kicsit ivott, és azt hitte, hogy ezzel a fájdalmat egy kissé megölte. De később ez szokássá válik és az ember már nem tud megszabadulni az ivástól. „Biztos valamivel megszomorítottad: életeddel, tetteiddel, viselkedéseddel, vagy ha nem ezzel, akkor a gondolataiddal. Nem voltál valamivel elégedett, vagy ki tudja, mire gondoltál, amikor házasságra léptél vele, de a házasság az szentség”. A házasság békéjét nem szabad megzavarni, nemcsak a tetteinkkel, szavainkkal, de még gondolatainkkal sem, mert a szavak kimondott gondolatok.

Tádé atya meg van győződve arról, hogy nehézségeink legnagyobb része, saját rendezetlen bensőnkből ered. Szinte provokáljuk a problémáinkat, a konfliktusainkat.

Minden felebarátunkhoz egyenlőképpen kell viszonyulnunk. Nem szabad válogatnunk köztük oly módon, hogy nekem ez szinpatikus, amaz meg nem szinpatikus. Mert így, ennek a másik személynek, aki nem szimpatikus, hadat üzenünk. És nem fog minket tűrni. Bár külsőleg semmi okot nem adtatok rá, sem szóval, sem gesztussal, de belül, igenis ezt gondoltátok.

Vannak emberek, akik kimutatják rosszallásukat a felebarátjukkal szemben, vannak, akik csak bensőjükben fortyognak, de az eredmény ugyanaz. A másik ember vagy konkrétan meghallja a rossz szót, vagy akár tudatosan, akár tudatlanul megérzi az ellene irányuló rosszakaratot. Nem elég csak erőt venni magunkon és hallgatni, a szívünk gondolatait is meg kell változtatni. És nekünk magunknak kell elkezdenünk egy helyzet javításán dolgozni.

Sokan jönnek ide az otthoni háborúság miatt. Ma reggel is jött egy anya fiával. Ez az asszony már többször jött és panaszkodott, hogy milyen nehéz neki, és hogy nem szereti a menyét. Azt mondtam neki „A menyed fiatal, nem tudja még felfogni, hogy úgy kell szeretnie az anyósát, mint a saját anyját, de te már elég idős vagy, neked kell elgondolkodnod mindezen”. Ezen a földön természetes lett, hogy az édesanyát, amikor megházasítja a fiát, akármilyen angyali természetű is legyen, a menye lassan nem bírja elviselni. Kívülről minden szép, semmi sem látszik, de belül ott van az elégedetlenség. A meny nem tud erről a titokról, hogy neki kérni kell az Urat, hogy küldje el az Ő gyengéd angyalát az anyósának, és saját magának is, hogy legyen ereje úgy szeretni az anyósát, mint a saját anyját, hanem ellenkezőleg, ő is kezdi befogadni ezt a belső háborút az anyósa ellen. Látjátok, az igazi háború is, előzőleg gondolatban valósul meg. Először az emberek gondolatban nem tudják elviselni egymást, azután kezdik egymást megsemmisíteni. Mindaz, ami történik, a gondolatokon alapszik… De ez az anya sehogy sem tudja megérteni, miről is beszélek neki. Látom, hogy nagyok a sebei, hogy nagyon szomorú, így sokáig kellett tegnap vele beszélnem. Így mondtam: „Értsd meg és fogd fel, vagy legalább próbáld ki! Amikor a menyed nem rendes, kérd az Urat, hogy küldje el neki az Ő gyengéd angyalát, de téged se felejtsen el, és kérd Őt, hogy ezt a terhet, amelyet magadban hordasz a menyed ellen, vegye le a szívedről. De nem csak a menyed ellen, hanem mindenki ellen, aki megsértett, és hogy adjon neked erőt, hogy szeretni tudjad őket. Amikor mindenkihez csendes, nyugodt, szeretetteljes és jó gondolatokat irányítassz, rövid idő alatt meg fogod látni, hogy megváltozik körülötted a világ. A menyed is meg fog változni. Tudod-e azt, hogy ő tőled veréseket szenved, méghozzá állandóan? Nem kell ehhez, hogy fizikailag nyúlj hozzá. Azért mert a gondolataidban nem bírod ki, neki sincs se nyugalma, se békéje a házban. Se neki, se a férjének, a te fiadnak. Igyekezz megszeretni őt. Igen, tudom, ez nehéz…De tudod-e, hogy miért nem szereted a menyedet? „Nem tudom”, mondja. „Hát, mert elvette tőled a fiadat. A fiad már nem az apjáé és az anyjáé, mint mikor kicsi volt. És természetes, hogy az ember a felesége felé fordul. Egy édesanya szeretné megnősíteni a fiát, és örül, hogy megnősült. De később ő szenved a legjobban. Mert most a fiú inkább a feleségéhez fordul, nem kérdi az anyjától, éhes-e vagy szomjas – és ekkor elkezdődik az édesanya gondolati háborúja. Ezt vég nélkül tudod csinálni, és meg fogod látni, nem jutsz ezzel semmire. Próbáld ki ezt, amit mondtam neked, és rövid időn belül észre fogod venni, hogy minden megváltozik.

Látjátok, a családunkban mi magunk hozzuk létre az összhangot vagy a diszharmóniát a vágyainktól és gondolatainktól függően. Ha a családfő sok nyűgöt és terhet hordoz és szellemileg meg van terhelve bajokkal, ezekkel a gondolataival nyugtalanságot hoz létre, nemcsak saját magában, hanem mindenkiben maga körül. Mi ilyen gondolati szerkezetek vagyunk. Én annak idején nem tudtam, hogy az embernek nem szabad megsértenie a szüleit, se a lelki, se a testi szüleit. Nem szabad még gondolatban sem.

Az égi hatalmasságok is mellettünk vannak, együtt éreznek velünk és mindent megtesznek, hogy segítsenek rajtunk, hogy közelebb vigyenek Istenhez.

A Szent Atyák azt mondják, hogy az angyalok részt vállalnak a mi szenvedéseinkben. Ők is szomorkodnak azon, hogy sehogy sem tudunk magunkhoz térni, hogy az Úrhoz forduljunk, hogy levessük a gondjaink és idegeskedéseink terhét, hogy mindezt az Úrnak adjuk, mert Ő gondoskodik rólunk. Amióta megteremtett, Ő gondoskodik rólunk, gondja van arra, hogy mi lesz velünk. „

Részlet Kovács Márta OCD: A lelki harc áldása, Vitovnicai Tádé atya tanításai alapján, 78-83.oldal