“Keleti és nyugati katolikus fiatalok közös táborozása a nyugati végeken” -2020.08.03-12.

A Magyar Falu Program közösségfejlesztés programban a Csörötneki római katolikus plébánia (mint nyertes pályázó) egy 10 napos ifjúsági tábort valósít meg. A táborban keleti és nyugati katolikus fiatalok vesznek részt az ország keleti és nyugati részéről. A Szombathelyi Görögkatolikus Szervezőlelkészség segített kiválasztani a kelet-magyarországról érkező fiatalokat, segít lelki programokkal megtölteni a tábort a 10 nap alatt. Vas megyei görögkatolikus fiatalok is bekapcsolódnak a programba.

Szeretnénk megköszönni a lehetőséget Dr.Takács Gyula plébános atyának és Hegyi Lászlónak (a Rönöki Árpád-házi Szent Imre Herceg Templom Alapítvány elnöke), hogy görögkatolikusként ránk gondolt mint partnerre.

A programhoz jó időtöltést és Isten áldását kívánjuk!

Elek Antal gk. szervezőlelkész

A tervezett program, mely az időjárástól függően sorrendjében változhat:

A szállás az Akácfa Kempingben, sátrakban (Vizitúra-kikötő, Csörötnek, https://www.csorotnek.hu/turizmus/akacfa-kemping)

1. nap: 2020. aug. 3. Utazás kisbuszokkal, táborkezdés 18 órakor

2. nap: Tábornyitás, környékbeli túrával,

3. nap: 2020. aug. 5. Tihanyi kirándulás, 11 órakor Szent Liturgia az Árpád-kori Apáti templomban, a Tihanyi apátság megtekintése, fürdés a Balatonban

4. nap: Körmend és Ják nevezetességei
5. nap: A Hársas-tóhoz való biciklitúra, főzés, fürdés

6. nap: Szentgotthárdi csata színhelyének megtekintése, Mariabild, szabadfoglalkozás, sportversenyek

7. nap: vasárnapi római katolikus szent mise látogatás, Szombathelyi Székesegyház, erdei kötélpálya,

8. nap: Kézműves programok,  kisebb túra,
9. nap: Fürdés a körmendi élményfürdőben, szabadprogram kiscsoportokban

10. nap Visszaindulás: aug.12-én.

Diakónusi látogatás Zalabesenyőn -2020.07.25.

2020. július 25-én meglepetés érte a zalaegerszegi görögkatolikus közösséget. Baráti meghívásra vidékünkön járt Haramura Béla görögkatolikus diakónus a családjával. Így a helyi közösségünk vecsernyéjén és szent liturgiáján, a besenyői Szent Katalin templomban szolgált a mi Tóni atyánkkal. A vecsernye és a szent liturgia mindannyiunknak nagyon felemelő volt. A kis templomunk megtelt imádkozó emberekkel, barátokkal, legfőképpen énekhanggal és imával.

Egy kicsit eljátszottam a gondolattal, milyen jó volna Kelet-Magyarországon lakni, ahol a legtöbb görögkatolikus él, és milyen szerencsések az ott élő görögkatolikusok, hogy a saját rítusukban, együtt dicsérhetik az Istent.

A költözés számomra már nem kivitelezhető, de isteni csoda folytán, körülbelül két éve utolért görögkatolikus rítusom, amikor megalakult a Szombathelyi Görögkatolikus Szervezőlelkészség.

Igaz, Zalaegerszegen kis létszámú a közösség (mint a mustármag), de hetente van vecsernye és szent liturgia, dicsőség érte a Mindenhatónak.

A diakónusszolgálat által a szertartásokon, azt éreztem, hogy a metropólia kinyújtotta felém a kezét és átölelt. Nagyon éreztem ebben az ölelésben az egybetartozást, sok görögkatolikus testvérem szeretetét.

Írta: Molnár Lajos, Zalabesenyő

Haramura Béla családjával régi barátunk. Meghívtuk őket, hogy nyáron
töltsenek pár napot Zalaegerszegen. Nem titkolt szándékunk volt az is, hogy az
egyik liturgiánkon szerpapként jelen legyen, és szolgálatával Antal atya mellett
emelhetné a szertartás fényét. Kicsiny közösségünk távol van a magyar
görögkatolikus országrésztől, Debrecentől, Máriapócstól, így nagyon ritkán van
lehetőségünk más hívekkel és papokkal találkozni.

Mindig nagy öröm a
liturgián részt venni, de most július 25-én megtapasztalhattuk, milyen az,
amikor többen vannak az oltár körül. Nálunk mindig vecsernye előzi meg a
liturgiát. Béla fia, Máté vállalta a ministráns szerepét, felesége, Mónika és lánya,
Anna pedig kitűntek gyakorlott, szép énekükkel. Nem véletlenül tagjai a
debreceni székesegyház kórusának. Béla atya erőteljes hangja betöltötte a
kicsiny kápolnánkat. Antal atya prédikációjában kihangsúlyozta, a kereszthordozáshoz is a Szentlélek segítsége kell, általa igazán Isten dicsőségére történik.
Közösségünk tagjainak különleges élményben volt része, hálásak vagyunk a
Haramura családnak, hogy elvállalták ezt a szolgálatot, reméljük, máskor is
vendégül láthatjuk őket.

Írta: Megyeri Zoltán Róbert, Zalaegerszeg

„A diakonus az ambonon áll, arccal a királyi ajtó felé. Az ő szerepe az embereket imára hívó angyalé, miközben jobbjának három ujjával tartva magasra emeli a keskeny szalagot (az oráriont), amely az angyal szárnyát jelképezi. Felszólítja az egybegyűlt népet azoknak az imáknak mondására, melyeket az Egyház megszakítás nélkül imádkozik az apostoli idők óta, kezdve a békéért szóló könyörgéssel, amely nélkül nem lehet imádkozni. A hívők keresztet vetnek, és felkészítik szívük hangszerének húrjait, hogy a diakonus minden egyes felhívására megpendüljenek. Lélekben együtt kiáltják az énekesek kórusával:

„Uram, irgalmazz!”

Az ambonon állva a diakonus magasra tartja az oráriont, mely az embereket imára szólító angyal szárnyát jelképezi. Könyörgő imára hív: a fentről való békességért, lelkünk üdvösségéért,, az egész világ békéjéért, Isten szent egyházának további fennmaradásáért, a mindenek egyesüléséért, a szent hajlékért, és azokért, akik abba hittel, áhitattal és isteni félelemmel járnak; az Uralkodókért, a szinódusért, az egyházi és világi elöljárókért, a bírákért, a hadseregért, a városért, a hajlékért, melyben a liturgiát ünnepelik; a levegő kedvező mérsékletéért, a föld gyümölcseinek bőségéért, békességes időkért, a hajózókért, utazókért, a betegekért, szomorkodókért, a foglyokért és az ő szabadulásukért; azért, hogy mentsen meg minden bánattól, haragtól, veszedelemtől és szükségtől. A hívők közössége az énekesekkel együtt ezen kérések mindegyikére – melyek ezzel a mindent felölelő könyörgésláncolattal mindent magukba foglalnak, melyeket nagy ekténiának neveznek-, az énekesek kórusával együtt válaszol:

„Uram, irgalmazz!”

Részlet Gogol: Az isteni liturgiáról, 34-35.o.

TOULOUSE-I SZENT LAJOS +Brignoles, 1297. augusztus 19.

“Anjou Lajos a későbbi nápolyi király, II. Anjou Károly második fia és V. István magyar király unokája volt. 1288-ban két testvérével együtt túszként III. Alfonz aragóniai király udvarába került, s hét évet töltött ott.

Fogsága első évét a moncadai várban töltötte, 1289–93-ig Ciurana várában őrizték. Ezután Castile, Barcelona, majd ismét Ciurana volt a börtöne. Fogságukban két ferences, Francesco Brun (későbbi gaetai püspök) és Pietro Scarier (későbbi rapollai püspök) volt mellettük. Leveleztek Olivi Péter ferencessel, aki vigasztalta és bátorította őket. A fogság alatt Lajosban megérlelődött a papi hivatás, a ferencesekkel való kapcsolat pedig a rend felé irányította. 1294-ben V. Celesztin engedélyével fölvette a tonzúrát, s a pápa októberben rábízta a lyoni érsekséget: ,,annak ellenére, hogy még kiskorú vagy, s hogy túszként ellenségeid fogságában élsz”. E kinevezést 1295 áprilisában VIII. Bonifác semmisnek nyilvánította.

1295-ben meghalt II. Károly elsőszülött fia, Martell Károly, s a trónöröklés Lajosra szállt, ő azonban ez év októberében kiszabadulva a fogságból, Montpellier-ben be akart lépni a ferencesekhez. A rendfőnök, félve a király haragjától, nem engedélyezte a belépést. Lajos tehát Rómába ment, ahol VIII. Bonifác karácsonykor szubdiákonussá szentelte. Ezután Nápolyba ment és lemondott a trónról testvére, Róbert javára. Az érsek május 19-én pappá szentelte.

Már a katalóniai fogság idején föltűnt Lajos egyszerűsége, alázatossága és jámborsága, melyekben szentelése után tovább tökéletesedett. Vágya, hogy ferences lehessen, nem csökkent. Ezért mikor a pápa 1296 decemberében Toulouse püspökévé akarta kinevezni, csak úgy fogadta el, ha ferences lehet. December 24-én tett fogadalmat (a ferences ruhát azonban a pápa parancsára nyilvánosan nem viselhette), 30-án pedig megkapta a püspöki kinevezést. 1297. február 5-én, miután a római Ara Coeli-templomban ünnepélyes misét pontifikált, levetette püspöki ruháit, és nyilvánosan magára öltötte a ferences habitust. Atyja emiatt nagyon megharagudott rá.

1297 májusában érkezett Toulouse-ba, s már júniusban elindult Katalóniába, hogy békét teremtsen II. Jakab és Foix hercege között. Útjáról visszatérőben augusztus folyamán megállt szülővárosában, Brignoles-ban, ahol váratlanul megbetegedett, és augusztus 19-én meghalt. A hagyomány úgy tudja, hogy csak a halál akadályozta meg, hogy lemondjon püspökségéről. A marseilles-i ferences templomban temették el. Testét itt őrizték 1423-ig, amikor V. Alfonz aragóniai király ereklyéit átvitette Valenciába, ahol a katedrálisban helyezték el.

Temetése után a sírjánál csodák történtek. Boldoggá avatását 1300- ban indították el, és 1317-ben avatták szentté. Ünnepét a rendben augusztus 19-én ülik.


Hevenesi Gábor a 17. század végén így ír róla:

Lajos, a szicíliai királynak, Károlynak és V. István leányának, Máriának fia 1274-ben született. Atyját Péter aragóniai király egy tengeri csatában legyőzte, és a 14 éves Lajost atyjáért cserébe túszként Katalóniába vitte. Hét évvel később Lajos, megutálván a földi kincseket, s megtanulván, hogy elméjével és vágyaival többre törekedjék, elhatározta, hogy belép a ferencesek közé. Oly gyorsan haladt a tudományokban, hogy a teológiában való jártasságáért a ,,csodálatos” melléknevet kapta. Rómában szubdiákonussá, Nápolyban diákonussá és pappá szentelték. Bonifác pápa kinevezte Toulouse püspökévé, de a kinevezést csak úgy fogadta el, ha továbbra is megtarthatja a Szent Ferenc szerzetében tett fogadalmakat. Püspökként is megfeledkezve királyi származásáról, minden világi pompát távol tartott házától, de még inkább szeretetétől és érzületétől. A legszükségesebb javain kívül mindent a szegényeknek adott. Hogy szűzi tisztaságban tudhassa gyenge testét, különféle módokon sanyargatta: szigorú böjtöléssel, virrasztásokkal, durva ruhákkal, az Isten kedvéért vállalt gondokkal s fáradozásokkal törte meg testének erejét. Derekán kötelet viselt sok csomóval, hogy testét alávesse a léleknek. E kemény élet megtörte egészségét, és a megtört test utat nyitott a léleknek az ég felé. Míg teste lázban égett, 1299-ben lelke boldogan szárnyalt az ég felé. Szent testét Marseilles-ben, a ferencesek templomában temették el. Sírjánál a sántákkal, vakokkal és süketekkel történt sok csoda mellett a szájából kivirágzott rózsa tanúskodott szentségéről. 1317-ben történt szentté avatása után unokaöccse, Károly, Magyarország királya, Lippán ferences templomot és kolostort épített a tiszteletére.


Istenünk, örök dicsőség királya, aki Szent Lajos püspöködnek megadtad, hogy a földi királyságnál többre tartsa a mennyek országát, szűzi tisztaságban éljen és szeretettel szolgálja a szegényeket, kérünk, segíts minket, hogy példáját követve mindenben a Te országodat keressük, és elnyerjük az élet koronáját! “

Forrás:https://archiv.katolikus.hu/szentek/1113-220.html

„Isten azt kérdi majd, megtettünk-e minden tőlünk telhetőt az iránta való szeretetünkben.”

„Ne sütkérezzünk a siker dicsőségében, hanem mélységes hálával tulajdonítsunk mindent Istennek; másfelől viszont ne szegje kedvünket a kudarc, ha megtettünk minden tőlünk telhetőt.

Isten csak a szeretetünket látja. Isten nem kérdi, hogy hány könyvet olvastunk el, hány csodát tettünk, hanem azt kérdi majd, megtettünk-e minden tőlünk telhetőt az iránta való szeretetünkben. Jól játszottunk? Jól aludtunk? Jól ettünk? Isten előtt semmi sem apróság.

Olyan kicsik vagyunk, hogy mindent kicsinek látunk. De Isten, mivel ő a Mindenható, mindent nagynak lát. Ezért elég, ha csupán megírsz egy levelet egy vak ember helyett, vagy csak leülsz és meghallgatod, vagy elhozod a postáját, vagy meglátogatsz valakit, vagy virágot viszel valakinek – kicsiny dolgok-, vagy mosol valakire, vagy takarítas.

Ilyen egyszerű dolgokat kell tennünk. Mert sokan vannak, akik nagy dolgokra képesek. De nagyon kevesen vannak, akik elvégzik a kicsiny dolgokat.”

Részlet Teréz anya: Minden az imával kezdődik című könyvből, 165-166.o.

“Krisztus szeretete mindig másokon keresztül adatik meg és jár át.”

„Az ember akkor jut el a megtéréshez, amikor befogadja Krisztus világosságát. Porfíriosz atya hangsúlyozta: Az emberek nagyon összezavarodtak a bensőjükben lakó bűn miatt. Hagyni kell egy rést a lelken, hogy Krisztus világossága és szeretete bejuthasson oda. Így veszi kezdetét a lélek helyreállítása. A kezdeményezés mindig Krisztusé. Az embernek ezt kell befogadnia, s önnön éber igyekezetével képes lesz megsejteni ama nagy dolgokat, amelyeket Isten eléje tár.

Egy másik alkalommal ezt magyarázta: „Nem tudsz igazán megtérni és Isten szeretetében létezni teljesen – vertikális- módon. Vagyis: Isten és te, Krisztus és te magad. Krisztus szeretete mindig másokon keresztül adatik meg és jár át.

Részlet Dionísziosz Tácisz: „Légy elrejtett ember!”, 87.oldal

“Szentéletű (Magyar) Mózes, a szüzesség vértanúja”-Emléknapja: Július 26

“Július 26-án egy különös szentet tisztel az ukrán Ortodox Egyház. Egy olyan magyar származású szentről emlékezik meg, aki hajdan, a kijevi Barlangkolostor lakója volt, és két testvérével együtt, még Szent István királyunk idejében, egy katonai delegációval ment a kijevi fejedelemhez, valamikor 1028-körül.
A kijevi Nagy Lavra Barlangkolostor paterikonja, ami összegyűjtötte a szentek életét és csodáit, megemlékezik Szentéletű Mózes atya életének erről az időszakáról, így erre a forrásra támaszkodva követhetjük végig élete történetét.

Ugri (Magyar) Mózes testvérével, Györggyel, Borisz fejedelem udvarában szolgált. A XI. század nehéz időszaka volt a formálódó szláv államnak, mivel számtalan belvillongás és hatalmi vetélkedés jellemezte ezeket az évtizedeket. Egy ilyen belháború kapcsán Szvjatopolk pogány fejedelem meggyilkoltatja Borisz és Gleb hercegeket, és Borisz vértanút védve, életét vesztette György is. Csak Mózes menekült meg a fejedelem kíséretéből, aki Kijevben talált menedéket. Úgy tudjuk, hogy visszahúzódó, csendes életet élt. Valószínűsíthetjük, hogy ekkor határozta el, életét vértelen áldozattal Krisztusnak ajánlja, és szerzetes lesz.
Mózes életében komoly fordulatot jelentett egy újabb háború, amit a Lengyelországból hazatérő Szvjatopolk vívott Jaroszlav fejedelemmel. A támadó elfoglalta Kijevet, és Mózes is fogságba esett. Lengyelországba vitették, ahol évekig nehéz kényszermunkát kellett végeznie.
Fogsága idején történt, hogy egy előkelő, gazdag özvegyasszony felfigyelt a szép termetű fogolyra, majd mint egy rabszolgát, háromezer aranytallérért megvásárolta. A magas ár, amit kifizetett a gazdag özvegyasszony, arra utal, hogy emésztő vágy kerítette hatalmába, és minden igyekezete arra irányult, hogy Mózest ágyába vigye.
Hamar ajánlatot tett Mózesnek, hogy hódoljon be neki, ígérte, hogy birtokolhatja őt, és minden javait. Ezt írja a kijevi paterikon.
Mózes azonban ellenállt, és nemet mondott az asszony akaratának, aki megharagudott és tömlöcbe záratta. Szomjúsággal és éhséggel gyötörtette. A szenvedély annyira elvette józan ítélőképességét, hogy ha nem lettek volna könyörületes szolgák, Mózes valószínűleg éhen halt volna a tömlöcben.
A szolgák és fegyveresek átlátták a helyzetet, és megpróbálták Mózest jobb belátásra bírni. Meg akarták győzni arról, hogy ez számára szerencse, nem szerencsétlenség, hiszen egy szép és gazdag özvegyasszonyról van szó, aki mindenét megosztaná vele. Akár tejben és vajban fürödhetne, és a nehéz vasat és éhséget felválthatná szép ruhákra, lakomákra, hatalomra, selyemágyra.
Ekkor Mózes a szolgáknak, és az asszonynak is kifejti véleményét, amit szintén megőrzött nekünk a régi feljegyzés:
„Ugyan ki az az ember, aki úgy venne nőül valakit, hogy behódolna neki, és utána meg tudná tartani Isten törvényét? A Szentírás azt mondja, hogy Isten törvényét Ádám mellőzte, amikor feleségére hallgatott, és behódolt neki, mert evett a tiltott gyümölcsből. Az lett az osztályrészük, hogy elveszítették a paradicsomot (Ter 3,1-19). Sámson története arra figyelmeztet, hogy Isten erejével legyőzhetetlen volt a maga korában. Ám szenvedélye rabjaként hallgatott egy filiszteus asszonyra, aki megfosztotta a kegyelemtől és átadta ellenségeinek (Bir 16, 4-21). De itt van mindjárt elrettentő példának Heródes király is, aki kárhozatba taszította magát, amikor egy parázna asszony kívánságának engedelmeskedve lefejeztette keresztelő Szent Jánost, és fejét, mint eledelt, egy tálban körülhordoztatta (Mt 14,1-11). Hogyan lehetnék én szabad emberként egy nő rabszolgája?”
Mózes hajthatatlan maradt. De az asszony ekkor azt mondta neki: „Férjem leszel, nem a szolgám, és élvezzük egymást, ahogy ez házastársaknál szokás.”
Mózes azonban megvallotta neki, hogy többre becsüli a testi és lelki tisztaságot, amit ő már egy életre megfogadott és Istennek ajánlott. Az Istennek tett fogadalmat pedig nem szabad feloldani senki és semmi hatására.
Úgy tűnt azonban, hogy ezek az érvek nem voltak elegendők a nemesasszony előtt, aki szenvedélye és a „paráznaság démona” miatt nem tudta megérteni a hallottakat. Mindenféle fortéllyal próbálkozott, hogy Mózes szándékát megváltoztassa. Szép ruhát adott rá, lóra ültette, hogy bejárja vele uradalmát és birtokolt területeit, hogy gazdagságát látva, kívánságot ébresszen annak birtoklására. De hasztalan volt mindenféle próbálkozása. Ekkor történt, hogy Mózes találkozott egy Áthoszról jött szerzetessel, és megkérte, hogy Istennek tett fogadalmát szentesítse, mert szerzetes akar lenni. Az a szerzetes, aki egy kolostorfőnök volt, szerzetessé nyírta. Mivel már hivatalosan is szerzetes lett, felvette a szerzetesi ruhát és így jelent meg az asszony előtt.
Látva az úrnő Mózest szerzetesi ruhában, éktelen haragra gerjedt, és parancsot adott kikötésére és megkorbácsoltatására. Mózes azonban szó nélkül tűrte a bántalmazásokat, és örült, hogy Isten olyan szenvedésre méltatja, amit az Üdvözítő Jézus Krisztus is elszenvedett az emberiség megváltásáért.
A nemesasszony ezután Boleszláv királyhoz fordult, hogy panaszt tegyen Mózesre, aki nem akar engedelmeskedni. A király maga elé hozatta a szentéletűt, de ő sem tudta rávenni, hogy fogadja el a nő ajánlatát. Ekkor a király kiszolgáltatta őt az asszonynak, hogy az kedve szerint cselekedjen vele, mivel attól félt, hogy példája más szolgákat is uraikkal szembeni engedetlenségre késztet. Ekkor az asszony megparancsolta, hogy kasztrálják Mózest és minden nap száz botütéssel büntessék. Szentéletű Mózes atya bátran tűrte a megpróbáltatásokat és a kegyetlenkedéseket. Szenvedése közepette megjövendölte Isten büntetését, ami utoléri a királyt és úrnőjét is.
Eközben Boleszláv király a szerzeteseket is üldözni kezdte, de hirtelen megbetegedett és egy nap múlva meghalt. Ezzel egy időben lázadást tört ki, és nagy vérengzés kezdődött. Ebben a zendülésben meghalt Mózes úrnője is, így hat hosszú esztendő után megszabadult a kínzásoktól, és szabad ember lett. Kijevbe ment, ahol a Barlangkolostor alapítójának, Szent Antal atyának engedelmeskedve, tíz évig némaságban és imádságban élve szellemi tökéletességre jutott.
Már életében észrevették, hogy a paráznaságtól és a testi vágyaktól szenvedő személyek, ha közbenjáró imádságot kértek tőle, közbenjárására, megszabadultak a kísértéstől, és tudtak uralkodni szenvedélyeiken.
2011-ben jártunk Kijevben, és elzarándokoltunk a Barlangkolostorba is, ahol aláereszkedhettünk azokba a megszentelt járatokba, amelyek a föld alatt vannak, és ahol annyi szerzetes gyakorolta a szüntelen imádkozást.
Az egyik ilyen földalatti járatban található a sok szent üvegtetejű koporsója között Magyar Mózes ereklyéje is. Amint araszolgattam a sötétben, gyertyával a kezemben a sok zarándokkal együtt, feltűnt, hogy az egyik helyen milyen sokan állnak és meghajlásokat végeznek egy koporsónál. Éppen Szentéletű Ugri Mózes egész alakú, ruhába öltöztetett teste feküdt ott, aki 1043-ban bekövetkezett halála óta, immár ki tudja, hány ember kérését hallgatta meg a mennyből.
Magyar Mózes szent életű atya, György vértanú testvérével és Szent Efrém testvéröccsével együtt, a mi naptárunk szentjei is lehetnének, hiszen a nagy egyházszakadás előtt éltek és így bátran mondhatjuk, hogy az egységes Egyház bajnokai ők, akik ma is azért imádkoznak értünk, hogy eltűnjön az a békétlenség és megosztottság, ami jellemzi világunkat. Ők ismernek egy másik Országot, és tudják mit jelent Krisztus békéje, ami nekünk annyira hiányzik.”
Írta: Demkó Balázs György

Forrás: http://www.egriparochia.hu/hirek/2018/szent-let-magyar-m-zes-a-sz-zess-g-v-rtan-ja