„Az ima azonban nem könnyű lelki gyakorlat. Minél kitartóbban próbálja az ember, annál inkább megjelenik az ördög, és akadályokat gördít elébe, és olyan helyzeteket teremt, hogy az embert megzavarja az imában. Az imádkozóból csüggedséget és tunyaságot hív elő. Azt sugallja, hogy a napi tevékenységekben az ember kimerült, hogy az imától eltérítse. A Szent azt mondta: „Bűneimnek sokasága miatt beteg az én testem, beteg a lelkem is – nem ezt mondja-e a zsoltár? Nem testi kimerültségről van szó tehát, hanem lelki tunyaságról. Ez rosszabb, mint a testi fáradság. A lelki kimerültségben az ember szétesik, és olyan lesz, mint egy jármű, aminek külön-külön minden alkatrésze működőképes, de a motorja szét van szerelve.” Ne hagyjuk, hogy a nap ima nélkül teljen el. „Ha olykor kimerültséget érzünk, és nem tudjuk elvégezni valamennyi lelki kötelezettségünket, ne vágjuk el teljesen a szálat, az Istennel való összeköttetést: végezzünk egy-két leborulást, mondjunk el egy imafüzért. Hajítsunk el néhány kézigránátot, hogy ne ejtsen minket fogságba a krampusz. És, amint magunkhoz tértünk, fogjunk hozzá újból rendesen a küzdelemhez. Ha valaki elhagyja a lelkieket és nem tesz akár csak egy-két leborulást, nem mond el egy imafüzérnyi imát, elvadul. Dolgozni, azt tud, de imádkozni nem. Találkoztam szerzetesekkel, akik állandóan dolgoznak, és elhagyják az elmélkedést meg az imát. ‘Na még ezt, na még amazt megcsinálom’ – és az ima elmarad, ők elvadulnak, olyanok lesznek mint a világiak. Láttam munkásokat, akik képesek tűző napon követ csákányozni, álló nap fát hasogatni, de hiába ajánlasz nekik háromszoros bért, egy fél órát sem képesek kibírni a templomban, inkább kimennek rágyújtani. Ezt megfigyeltem.
Ha az ember eltávolodik Istentől, olyanná lesz, mint az ökör: dolgozik, eszik, alszik. És mennél messzebb van az Istentől, a dolgok annál nehezebben mennek. A szíve kihűl, és végül egyáltalán nem tud majd imádkozni. Hogy erőre kapjon, meg kell lágyítania a szívet, bűnbánatot gyakorlonia, megrendülést kell átélnie.
Sokszor testi vagy lelki kimerültség miatt nehezünkre esik imádkozni. Sok indokot találunk a megindokolhatatlanra. A Szent azt mondta: „Engem az imádság pihentet. És láttam, hogy csakis az ima pihenteti az embert igazán. Ha a szívből jön, elűzi a fáradságot, az álmosságot, az éhséget, mert átforrósodik a lélek, hogy utána sem aludni, sem enni nem akarsz. Természetfeletti állapotban vagy, és másképpen táplálkozol: a lelki dolgokkal laksz jól. Ha Isten jótéteményeire gondolsz, Istenre gondolsz, a Jótevődre; akkor megérzed a hálátlanságodat, bűnös mivoltodat, és az irgalmát kéred. Ha valaki átérzi Isten áldásainak nagyságát, erőre kap, a szíve átmelegszik, és még a szüntelen imához is eljut.”
Részlet Szent Hierotheosz füzetek 2018/1., Szenthegyi Szent Paisziosz atya tanítása az imádságról, 7-8.o.