„A nevelés pedig az istenfélelem”

Ki a nevelő, és miben áll az ő nevelése

„Miután kimutattuk, hogy az Írás nem csupán gyermekeknek hív bennünket mindannyiunkat, hanem allegorizál is gyermekeknek, akik Krisztus követői vagyunk, ugyanakkor a mindenek Atyja tökéletes egyedül – benne ugyanis a Fiú van, és a Fiúban az Atya -, itt az ideje, hogy sorjában haladva szóljunk arról, ki is a mi Nevelőnk. Jézusnak hívják. Van, amikor pásztornak mondja magát, és így szól: „Én vagyok a jó Pásztor” (Jn 10,11); s ez alatt a juhokat terelő pásztorokról vett hasonlat alapján a gyermekeket vezetgető nevelőt érti, aki gondoskodó pásztora a gyermekeknek. A gyermekek ugyanis egyszerűek, és ezért allegorizálja a bárányokat. „És egy akol lesz – úgymond – és egy pásztor” (Jn 10,16). Kétségkívül nevelő hát az Ige, mert bennünket, gyermekeket az üdvösségre vezet. Igencsak világosan mondta magáról az Ige Ozeás által: „De én majd megnevellek mindnyájatokat”” (Oz 5,2). A nevelés pedig az istenfélelem, mely Isten tiszteletének megtanulása, ránevelés az igazság megismerésére, valamint helyes iránymutatás, mely felvezet a mennybe.

Részlet Alexandriai Kelemen: Paidagógosz, A nevelő, Ókeresztény Örökségünk sorozat, 18.kötet, 80-81.o.

“Imádkozzatok, hogy Isten feltárja előttetek a rejtett dolgokat.”

“Ne feledjétek, hogy az ellenség irigy! Az is a felkészülés része, hogy megtanuljátok Isten parancsait megtartani: megtanuljátok szelídséggel elűzni a szenvedélyeket, az ítélkezést, a haragot és a többit. Vagyis ne szálljatok szembe a rosszal, hanem megvetve a szenvedélyt, forduljatok szeretettel Isten felé! Foglalkozzatok a himnuszokkal, a szentek és a mártírok tropárionjaival, illetve Dávid zsoltáraival! Tanulmányozzátok a Szentírást és az egyházatyákat! Így lelketek megenyhül, megszentelődik, átistenül, és készen áll arra, hogy meghallgassa Isten kinyilatkoztatásait.

Szép lassan meglátogat majd a kegyelem. Öröm tölt el benneteket. Békében fogtok élni, és megerősödtök az isteni kegyelem által. Nem lesztek indulatosak, nem lesztek idegesek, nem haragudtok egymásra, nem ítélkeztek majd egymás felett; mindenkit szeretettel fogadtok.Meglesz bennetek, amit Pál apostol mondott: “A szeretet nem kérkedik…. Nem viselkedik bántóan… Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik”. (1 Kor 13,4-8). Az imádság megtisztítja a lelket, és megőrzi az értelmet. A legtökéletesebb mű az ember lelkének szentélyében jön létre, amely hermetikusan zárt, és egyedül csak Isten ismeri. Megrendítő dolog tanúi vagyunk: embereket látunk, akik Isten gyermekeivé lesznek, annak ellenére, hogy az önpusztítás legmélyebb bugyraiba ereszkedtek le. Én nyomorult, bár emberi roncs vagyok, én is erre törekszem. Nem zengek imákat nyíltan, hanem titokban imádkozom. Értitek? Isten kegyelme eljön, s benneteket is beárnyékol. Enyhülést és örömet ad nektek is, mivel együtt lakunk, együtt eszünk, beszélgetünk, imádkozunk, egyszerűen egymás felé fordulunk. Értitek? Csak egy gondolat nélkül, “durva” lélek lehet az, akire az imádság nincs hatással, és érzéketlen marad a kegyelemre. Imádkozzatok, hogy Isten feltárja előttetek a rejtett dolgokat. Sok minden van, amit nem tudunk. Mondjátok ezt Krisztusnak: “Amit te akarsz, amit a te szereteted akar, Uram!” Ő vezet majd benneteket. Őrá tekintsetek!

Részlet Áthoszi Porfíriosz atya tanításai: 68-69.o.

„Az első lépés az elhidegülés felé a felejtés.”

„A lélek három részre osztható: racionális, indulati és vágyakozó részekre -Teológus Szent Gergely tanítása szerint. Így jönnek ezek egymás után a Pidalionban (Kánonok gyűjteménye, egyházi törvénykezések, amelyeket Athos-on írtak össze). Ő pontosan kanonizálja a bűnt a lélek három része szerint.

A lélek racionális részének az első bűne a felejtés. Azután a tudatlanság, majd az igazságtalan számadás, meggondolatlanság, hálátlanság Isten és a felebarát jótéteményei iránt, megkülönböztetés hiánya, torz hit, káromlás, bolondság, eretnekség és a többi. De az első lépés az elhidegülés felé, jegyezd meg, a felejtés.

Mikor elfelejtjük Isten jótéteményeit, mikor megfeletkezünk Isten jelenlétéről, beleesünk az úgynevezett „elsavanyodásba”. Az elsavanyodás a lélek és az elme ellankadása. Az elsavanyodás – egyes Szent Atyák, mint Nagy Szent Vazul is – még a lélek polipjának is nevezik. Mikor lehorgonyoz az ember az elsavanyodásban, az ellankadásban, akkor mindenféle szenvedély és rosszaság támad az ő lelkében.

Részlet Cleopa Atya szól hozzánk című könyvéből, 43-44.o.

“Amikor veled van a kegyelem, minden örömmel történik, fáradság nélkül.”

Az imádság mindent helyre tesz. Csakhogy szeretet és lángolás kell az imádsághoz. Ne legyen benned szorongás, bízzál Isten szeretetében és gondviselésében! A lelki életben minden benne van. Minden megszentelődik, a jó és nehéz dolgok, az anyagiak és a szellemiek is, de bármit tesztek, Isten dicsőségére tegyétek. Hogyan is mondja Pál apostol? „Akár esztek tehát, akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek!” (1Kor 10,31). Ha imádkozol, minden úgy történik, amiként kell. Ha például tányérokat mosogatsz, nem törsz el egyet sem, nem okozol semmi kárt. Isten kegyelme tölt el. Amikor veled van a kegyelem, minden örömmel történik, fáradság nélkül.”

Részlet Áthoszi Porfíriosz atya tanításaiból, 78.o.

„Sokkal több minden vonul el elméje előtt, mint amennyit felfogni vélt.”

„Mert ha valaki látni akarja Istent, aki természeténél fogva láthatatlan, és semmiképpen sem látható, műveiből fogja fel és ismeri meg. Így aki értelmével nem látja Krisztust, legalább testi cselekedeteiből fogja fel őt, és mérlegelje, hogy vajon az Isten vagy ember cselekedetei-e ezek a tettek. Ha emberi tettek, kinevetheti, de ha nem emberieknek, hanem istenieknek bizonyulnak, akkor ne nevesse ki azt, ami nem nevetséges, ellenkezőleg, csodálja őket, hogy az isteni tulajdonságok ily egyszerű dolog által nyilatkoztak meg, és a halál által érkezett el a hallhatatlanság mindenkihez, és az Ige megtestesülése által vált ismertté a mindenkire kiterjedő gonviselés, és az, hogy ennek mestere és teremtője maga Isten Igéje. Ő maga emberré lett, hogy istenivé tegyen bennünket. Önmagát nyilatkoztatta ki a testben, hogy fogalmat alkossunk a láthatatlan Atyáról. Ő vállalta, hogy az emberek gyalázzák, ezáltal a romolhatatlanság örökösei legyünk. Semmi nem vált kárára, mert ment volt a szenvedélyektől, romolhatatlan volt, hisz maga az Ige volt ő, és Isten. A szenvedő embereket saját szenvedéstől való mentességével ruházta fel és üdvözítette, akikért mindezt elviselte. S egyáltalán az Üdvözítőnek az emberré válás által véghezvitt tettei oly hatalmasok és oly számosak, hogy ha valaki el akarná beszélni azokat, hasonlítana azokhoz, akik a tengert bámulják és meg akarják számolni hullámait. Ahogyan a szem sem tud észrevenni minen hullámot, mert megzavarják a számolni készülő érzékszervet a jövő-menő hullámok, úgy az is, aki mindazt, ami Krisztus testében történt, fel akarja fogni, képtelen mind megérteni, mert sokkal több minden vonul el elméje előtt, mint amennyit felfogni vélt. Ez esetben jobb, ha nem az egész szempontjából beszélünk, amelynek még részletét sem lehet elmondani, hanem egy valamit kiemelünk belőle, s hagyjuk, hogy csodálkozz az egészen. Mert mindegyik egyformán csoda, és bárhová tekintsen is valaki, a legnagyobb ámulatba esik, mert az Ige istenségét látja.”

Részlet Szent Athanasziosz művei: Az Ige emberré válásáról és számunkra testben történő megjelenéséről, 158-159.o.

„Aki szíve mélyéből meg van győződve arról, hogy Isten színe előtt áll, mikor imádkozik, az megingathatatlan oszlopnak bizonyul majd.”

18. fejezet: Az alvás, az ima és a közös zsolozsma

  • Az alvás bizonyos mértékben természetünk támasza, a halál képmása, az érzékek pihenője. Az alvás ugyan egy, de annak is, mint a vágynak, sok előzménye és oka van: pl. természetünk, némely ételek, démonok, vagy talán a túlzott és tartós böjt is, amelytől a testünk elgyöngül, az alvással kívánja magát felüdíteni.
  • Ahogy az iszákosság megszokás dolga, úgy a túl sok alvás is. Küzdjünk hát ellene főleg a világról való lemondásunk kezdetén, mert az erősen berögződött szokást már nehéz orvosolni.
  • Figyeljük meg, és meglátjuk, hogy a szellemi kürtjelre látható módon a testvérek gyülekeznek, láthatatlanul pedig ellenségeink gyűlnek egybe; úgyhogy némelyek fölébredésünk után ágyunk mellé állva unszolnak, hogy feküdjünk vissza. „Maradj még –mondják – a szokásos kezdet énekeinek befejezéséig, majd csak azután menj a templomba!”
  • Egyesek álomba ringatják az imádkozókat, mások szokatlanul heves gyomorgörcsöt okoznak, ismét mások arra biztatnak, hogy az Úr házában beszélgessünk. Mások ocsmány gondolatokra csábítgatják az elmét, megint mások arra vesznek rá, hogy mintegy kimerültségtől a falnak támaszkodjunk. Néha aztán sűrű ásítozássak ostromolnak.
  • Némelyek közülük ima közben is olykor-olykor megnevettetnek, hogy ezáltal ingereljék haragra ellenünk Istent. Mások arra biztatnak, hogy a zsoltározáskor hanyagságból siessünk. S vannak, amelyek arra biztatnak, hogy puszta élvezetből kényelmesebben zsolozsmázzunk; néha még a szánkra is rátelepednek, és azt csukva tartják, vagy éppen megnehezítik a kinyitását.
  • Aki szíve mélyéből meg van győződve arról, hogy Isten színe előtt áll, mikor imádkozik, az megingathatatlan oszlopnak bizonyul majd, s az ilyen embert az előbb említett démonok közül egyik sem játssza ki. Aki valóban engedelmes, azt mihelyt feláll imádkozni, világosság és öröm árasztja el, mert kötelességének őszinte teljesítésével már fölkészült és bemelegített a bajnok.
  • Mindenki tud nagyobb közösséggel imádkozni, sok kereszténynek mégis az egyetlen vele azonos felfogású társsal együtt végzett ima való. Nagyon kevesen képesek a magányos imára. Mikor közösséggel énekelsz, olyankor nem tudsz szellemi módon imádkozni. Foglalkozzon hát elméd az elmondott szavak megfontolásával, vagy pedig, mikor társad zsoltrversére vársz, valamelyik meghatározott imádsággal!
  • Nem való, hogy ima közben bárki is mellékesen mással, mint például a rá váró kötelességeivel foglalkozzon: ezt ugyanis világosan tanítja az angyal, aki annak idején megjelent a nagy Antalnak.
  • Az aranyat a kemence próbálja meg, a szerzetes buzgóságát és Isten iránti szeretetét pedig az imádsághoz való hozzáállása.

Szép feladat. Aki teljesíti Istenhez is közelebb kerül, a démonokat is elűzi.”

Részlet Létrás szent János: Mennyekbe vezető létra, 135-136.o.

„Az erénynek nincs csengettyűje a figyelmed felkeltésére, hogy visszafordulj és rátekints.”

„Ha le akarnám írni egytől egyig az összes szenvedélyt és kísértést, akkor egész könyvet írhatnék. Mert azokon kívül, amelyek ellenük harcolnak, s melyek ellen az ember küzd, vannak olyan kísértések, amelyeket Isten küld ránk próbaképpen. Az ilyenek, mivel nem a saját akaratunkból törnek ránk, igen nagy fáradsággal járnak, és nehéz ellenük harcolni. Tudod, milyen az, amikor nem ártasz másoknak, miközben ők ártanak neked? Amikor te nem lopsz, de téged meglopnak? Vagy amikor áldást mondasz, téged pedig átkoznak? Amikor könyörületes vagy, veled szemben pedig igaztalanok? Amikor te dicsérsz, fölötted pedig ítélkeznek? Tudod, milyen, amikor ok nélkül jönnek hozzád, hogy ellenőrizzenek, és folyton eltévelyedettnek neveznek, pedig tudod, hogy nem így van? Miközben látod a kísértést, ami mozgatja őket, mégis bűnbánatot tartasz és sírsz, mintha vétkes lennél abban, hogy ilyen vagy?

Ezek a legerősebb kisértések, hiszen miközben mások szidalmaznak, saját magaddal harcolsz, és próbálod magad meggyőzni, hogy úgy van, ahogy az emberek mondják, anélkül hogy valóban így lenne. S bár látod, hogy teljes mértékben igazad van, mégis meggyőzöd magad arról, hogy nincs igazad!

Nővérem, ez a művészetek művészete, a tudományok tudománya!

Bottal kényszerítsd magad arra, hogy a világosságot sötétségnek lásd, a sötétséget pedig világosságnak! Szűnjék meg minden önigazolás, és semmisüljön meg minden gőg, te pedig teljes tudatodat megőrizve válj bolonddá! Láss mindenkit, anélkül hogy téged bárki is látna! A lelki ember mindent megítél, de ő senkitől sem ítéltetik meg (1Kor 2,15). Mindent lát, mert szemei fentről származnak, míg őt senki sem látja.

Az erénynek nincs csengettyűje a figyelmed felkeltésére, hogy visszafordulj és rátekints. Az erény: Isten anyagtalan ajándéka. Vajon miért nevezték el kegyelemnek? Mert nem látszik, nem szabályozható, elképzelhetetlen, körülírhatatlan, Isten ajándéka. Kifejezhetetlen és felfoghatatlan csoda, kimeríthetetlen gazdagsággal.

Ezért tűnt az Úr olyannak, mint a többi ember, amikor az úton haladt, annak ellenére, hogy ő: a valóságos Isten. „Eszik és iszik!” – mondták róla. Csalónak és megszállottnak nevezték.

Ma is így van ez: aki a kegyelemről és a belső ember megtisztulásáról beszél, azt szemfényvesztőnek tartják. „Eltévelyedett!” -rögtön ezt hallod. Az emberek értelméből teljesen kiveszett az a gondolat, hogy törődniük kell a pohár belsejének megtisztításával, ahogy az Úr modta.

Részlet Hészükhaszta József: Az Isten megismeréséről, 190-191.o.