„A szenvedélyek voltaképpen kisebb-nagyobb intenzitású „megszállottságot” jelentenek.”

A lelki élet kezdete: harc a szenvedélyekkel

“Az aszketikus antropológia keretében pár szót kell ejteni arról, hogy miben áll a lelki ima lényege, és milyen gyümölcsei vannak. Az imádkozó szerzetes, miközben figyelmét szívében összpontosítja, arra törekedik, hogy értelmét minden gondolattól tisztán megőrizze. Ezek lehetnek természetes gondolatok, amelyek az ember földi létének a velejárói, ám lehetnek olyanok is, melyek démoni hatás következményei. Az imádkozó szerzetes saját adottságától függően egy bizonyos időre lemond természeti szükségleteiről, a démoni eredetű gondolatokat pedig teljességgel kizárja. Ez azt eredményezi, hogy imádság közben az értelem mind a természetes, mind a démoni gondolatokat elutasítja.

Démoni hatás alá kerülve az ember elveszíti azt a szabadságát, amellyel isteni hasonlósága folytán rendelkezik, s így elszakad az Istenben való élettől. Ez az állapot szenvedéssel jár, és nem véletlen, hogy az aszketikus hagyományban „szenvedélynek” nevezik. Az elnevezésben kifejezésre jut a szenvedésnek az a vonása, amely egyrészt passzivitást, sőt rabságot jelent, másrészt pusztulást és halált takar: „Aki bűnt cselekszik, a bűn szolgája. A szolga pedig nem marad a házban örökre: a fiú marad ott örökre” (Jn 8,35). A bűnös szenvedély állapotában a szenvedés kétféle aspektusa van tehát elrejtve: az egyik a leigázottság, a másik a pusztulás, ezért „a bűn szolgájának” nem lehet valóságos ismerete arról, milyen nagy dolgot jelent Isten gyermekének az a szabadsága, amellyel „Isten hasonlatosságára” rendelkezik.

A szenvedélyek vonzerőt gyakorolnak az emberre, ám bármilyen szenvedélyes kép vagy gondolat csak akkor fogan meg és ver gyökeret az ember lelkében, ha ő is akarja, mivel az egész teremtésben nincs olyan erő, mely a szabad embert meggátolhatná abban, hogy ellenálljon valaminek és elvesse azt. Ha azonban valamilyen szenvedélyes gondolat vagy kép meggyökerezik az ember lelkében, kisebb vagy nagyobb mértékben máris „megszállottá” vált. A szenvedélyek voltaképpen kisebb-nagyobb intenzitású „megszállottságot” jelentenek.

A szenvedély vonzereje abban rejlik, hogy élvezetet, gyönyört igér, A pusztulás szenvedése nem más, mint a szenvedélyes gyönyör következménye. Ha a szenvedély nem a gyönyör igéretével lépne fel, hanem azonnal szenvedés hozna, nem lenne képes az ember akaratát a maga oldalára állítani. A szenvedélyt mint halált hozó szenvedést csak a lelki ember képes azonnal felfogni, aki megismert az isteni kegyelem életet adó működését, mivel ez a kegyelem viszolygást, sőt „gyűlöletet” ébreszt benne a bűnös hatások iránt.

A lelki élet kezdte – harc a szenvedélyekkel. Ez a harc könnyű lenne, ha kizárólag a gyönyör elutasításából állna. A második szakasz a nehezebb, amikor a ki nem elégített szenvedély a legkülönfélébb bajokkal kezdi gyötörni az embert. Ebben az esetben az aszkétának igen nagy türelemre és kitartásra van szüksége, mivel a szenvedélyeknek való ellenállás jótékony következménye csak később jelentkezik.

Az ember földi létének keretei között rendszerint egy életen át kitart ebben a küzdelemben, ám van két kivételes állapot, amelyet éppen ennek a harcnak a hiánya jellemez. Az egyik a szenvedélymentes emberé, mivel számára semmilyen vonzerőt sem jelent a szenvedély által felkínált gyönyör, és az egész a „puszta gondolat” szintjén marad. Még az is szenvedélymentesnek számít, akit jóllehet gyötörnek a gondolatok, vonzó hatásukra érzéketlen marad. A teljes leigázottság, legyőzöttség állapotát is a küzdelem hiánya jellemzi, ámda azért, mert az ember a szenvedélyes gondolat kialakulásának egyes állomásain nemhogy nem tanúsít ellenállást, hanem maga megy elébe, él vele.

Az embernek a földi lét feltételei között „ártatlan szenvedélyei” is vannak, azaz olyan szenvedések, helyesebben szükségletek, amelyeknek a kielégítése nélkül egyszerűen nem tudna tovább élni. Ilyen a táplálkozás, az alvás és más hasonló dolgok. Az aszkéta szerzetes egy bizonyos időre semmibe veheti ezeket a szükségleteket, és ha kielégítésük hiánya betegséggel fenyeget, az adott pillanatban – amennyiben eltökélte, hogy nem hallgat a fenyegető szóra – a halállal kell szembenéznie. Ámde a tényleges halál rendszerint nem következik be, sőt Isten még jobban oltalmába veszi az embert. Ez a bátor elszántság elengedhetetlen, különben még egy rövid időre sem volna képes az ember megszabadulni a kisértő gondolatoktól.

Amikor az értelem a szív mélyére ereszkedik, ebben az imádságos alámerülésben minden látható vagy gondolati képtől megszabadul. Csakis ebben a tisztaságban állhat Isten elé. Az, ami e képektől mentes mélységből születik – jóllehet később valamilyen gondolati formát vagy más alakot ölt -, már nem szenvedély, hanem valódi élet Istenben.

Ebben az állapotban nyilvánvalóvá válik, hogy a lélek természetszerűleg Isten felé törekedik, Hozzá hasonló és természete szerint szenvedélymentes.

A kegyelemben való részesedésnek, majd az attól való megfosztottságnak a váltakozó állapotában az emberben az a szilárd meggyőződés alakul ki, hogy „önmagában nincs élete”, hogy élete csak Istenben van, rajta kívül pedig a halál van. Amikor a lélek abban a kegyelemben részesül, hogy meglátogatja az isteni fény, akkor valóban örök életet él, azaz Istenben él. Ahol pedig Isten van, ott szavakkal ki nem fejezhető szabadság van, mivel az ember számára megszűnik a halál és a félelem.”

Részlet Szofronyis (Szaharov) apát: A Szent Hegy titka, 154-156.o.

“A gyermeknek arra van szüksége, hogy olyanok vegyék körül, akik forrón imádkoznak.”

A túlzott dédelgetés éretlenül hagyja a gyermekeket

„Egy másik dolog, ami árthat a gyermekeknek: a túlzott dédelgetés, vagyis a túlságos gondoskodás, a szülők állandó nyugtalankodása és aggodalma. Hallgassatok meg egy esetet!

Egy édesanya panaszkodott nekem, hogy ötéves gyermeke nem fogad szót neki. Azt mondtam neki: „Te tehetsz erről!”, de nem értett meg. Egyik nap elmentem ezzel az anyukával egy tengerparti sétára autóval. A gyermekét is magával hozta. Kis idő múlva a gyerek kitépte magát az anyja kezéből, és a tenger felé futott. Volt ott egy homokbucka, amely mögött hirtelen kezdődött a tenger. Az anyuka megijedt, már-már azon volt, hogy kiabál vagy odarohan, mert a gyermek a domb tetején állt, és kinyújtott karral egyensúlyozott. Megnyugtattam, és azt mondtam neki, fordítson hátat a gyermeknek, s addig titokban szemmel tartottam a kisfiút. Erre a gyermek elkeserdett, nem provokálta tovább az anyját, hogy rémisztgesse és kiabáljon vele, ahogy eddig tette, hanem szép lassan, nyugodtan lejött a dombról, s visszatért hozzánk. Ez volt a történet vége. Akkor az édesanya megértette, milyen a helyes nevelés.

Egy másik anyuka egyetlen fiára panaszkodott: nem eszik rendesen, és különösen a joghurtot nem kéri. A kisfiú hároméves lehetett, és mindennap gyötörte az édesanyját.Azt mondtam neki:

A következőt tedd: vegyél ki minden ételt a hűtőből! Töltsd meg néhány adag joghurttal! Ti szülők is néhány napig szenvedni fogtok. Ha eljön az ebédidő, adj neki joghurtot! Nem fogja megenni. Este add neki ugyanazt, másnap ugyanazt. Végül majd megéhezik, és egy kicsit megkóstolja. Sírni, kiabálni fog, de viseljétek el. Azután szívesen megeszi majd.

Így is történt, és a joghurt lett a kisfiú kedvenc étele.

Nem nehéz dolgok ezek, mégis sok édesanyának nem sikerül, és nagyon rossz nevelést ad a gyermekeinek. Az anyukák, akik folyton a gyermekek nyakán ülnek, és elnyomják, vagyis agyondédelgetik őket, félreértik a feladatukat. Hagyni kell a gyereket, hadd intézze egyedül életét! Így lesz jó anya. Ha folyton a nyakukon ülsz, a gyerekek ellenállnak.Ellustulnak, elpuhulnak, és mindig sikertelenek lesznek az életben. Ez a túlzott dédelgetés éretlenül hagyja a gyermekeket.

Pár nappal ezelőtt egy elkeseredett anyuka jött hozzám, mert a gyermeke ismét sikertelen egyetemi felvételi vizsgát tett. A gyermek kitűnő tanuló volt az általános iskolában, jeles a gimnáziumban, és kitűnő lett a líceumban. Mégis sikertelen felvételit írt, nemtörődömséget és furcsa ellenállást tanúsított.

„Te tehetsz erről- válaszoltam az anyának-, pedig tanult asszony vagy! Mi mást tehett volna a gyerek? Kényszerítés, kényszerítés, kényszerítés egész évben: -Legyen az első, ne hozz ránk szégyent, szerezz magadnak előkelő helyet!…- Most elege lett az egészből, nem akar semmit. Hagyd abba a kényszerítést és a kényeztetést, s meglátod, hogy a gyerek visszanyeri egyensúlyát. Akkor fog előrelépni, ha szabadon engeded.”

A gyereknek arra van szüksége, hogy olyanok vegyék körül, akik forrón imádkoznak. Az anya ne csak fizikailag, hanem imádságával is ölelje át gyermekét. A gyermek lelke mélyen érzi az ima ölelését, amelyet titokban küld felé az édesanyja, s amellyel maga felé vonzza. A gyermek biztonságot, bizalmat érez, ha anyja folyamatos, kitartó, meleg imádsággal titokzatosan amgához öleli, és megszabadítja mindattól, ami őt nyomasztja.”

Részlet Áthoszi Porfíriosz atya tanításai, 186-188.o.

„Ez marad a feladatunk mindaddig, míg szentélyünkbe nem hatol Isten tüze.”

„Minden Istennek tetsző tevékenységünkben három vermet ásnak nekünk a démonok: Először arra törekednek, hogy a jó megvalósulását megakadályozzák, másodszor, első vereségünk után, hogy az ne Isten akarata szerint valósuljon meg; ha pedig ettől a céljuktól is elestek a gazok, akkor szép csöndben lopakodnak lelkünkhöz, és boldognak neveznek bennünket azért, mert mindenben Istennek tetsző életmódot folytatunk.

Az elsőnek az ellenszere a buzgóság és a halál gondolata, a másodiké az alárendeltség és a megvetett állapot, a harmadiké pedig, hogy mindig magunkat hibáztatjuk.

Ez marad a feladatunk mindaddig, míg szentélyünkbe nem hatol Isten tüze. Akkor ugyanis már nem marad bennünk bűnnel szerzett hajlamokból folyó kényszer; mert „a mi Istenünk tűz”, mely mindenestűl megemészti a szenvedélyt, az indulatot, a szerzett bűnös hajlamot, az érzéketlenséget, a belső és külső, érzéki és szellemi vakságot.A démonok viszont épp a mondottak ellenkezőjét szokták tenni. Mert amikor a lelken úrrá lesznek és elménk világát is megzavarják, nincs már bennünk nyomorultakban józanság, nincs belátás, nincs önismeret, nincs szégyenérzet, hanem csak közöny, érzéketlenség és elvakultság.

Részlet Létrás Szent János: Mennyekbe vezető létra, 26.fejezet, 170.o.

„Az erények gyakorlásakor gyakran az azokkal összefonódó hibákat is vakon elkövetjük”.

„Mint ahogy a kútból vizet húzva azzal néha véletlenül a közmondásos békát is felhúzzuk, úgy az erények gyakorlásakor gyakran az azokkal összefonódó hibákat is vakon elkövetjük.

Például: a vendéglátással a torkosság fonódik össze, a szeretettel a bujaság,

a megkülönböztetésre képes tisztánlátással a ravaszkodás, az okossággal a hamisság, a szelidséggel az alattomosság, a restség, a késlekedés, a feleselés, különcség, engedetlenség; a hallgatással a tanítás terhe, az örömmel az önhittség, a reménnyel a lustaság, a szeretettel megint csak az ítélkezés, a csöndes, magányos életmóddal a fásultság és a tétlenség, a tisztasággal a keserűség, az alázattal a bizalmaskodás, végül mint csodaszernek tekintett kenőcs vagyis inkább kábítószer, mindezekkel együtt jár a hivalkodás.”

Részlet Létrás Szent János: Mennyekbe vezető létra, 26. fejezet, 176.o.

“Miért engedi meg Isten…”

Miért engedi meg Isten a démonok tevékenységét?

„A démonok mai is, akárcsak Jézus idejében, megpróbálnak tevékenységükkel befurakodni az emberbe. Isten, végtelen bölcsességében és jóságában, megengedi ártó szándékaik részleges térnyerését, „hogy az ember a jóval szemben álló dolgok ellen harcolva gyakorolja magát a jóban” (Aquinói Szent Tamás), lehetősége nyíljon a megtisztulásra és a lelki felemelkedésre. A démon tevékenységével szembeni reakciónk tehát lelki fejlődésünk eszközévé válik. Ily módon a démonok akaratuk ellenére is az Úr szolgái, vagy jobban mondva, rabszolgái lesznek: „Isten azért engedi meg az ördögnek, hogy megkísértsen és próbára tegyen minket, mert ezáltal érdemeinket akarja növelni, tisztábbá és nemesebbé tenni, gyorsítani akarja lépteinket a felé vezető úton” (v.ö. Aquinói Szent Tamás, Kommentár a Zsidókhoz írt levélhez). „Ha megkérdezik tőletek, miért engedte meg Isten, hogy a démon (lázadása után is) tovább létezhesen, ezt feleljétek: korántsem azért, hogyártson, a körültekintő és éber embernek, hanem éppen azért, hogy hasznára legyen. Kétségtelenül nem a démon perverz akarata miatt, hanem azok bátor ellenállásának köszönhetően, akik hasznunkra fordítják rosszindulatát(Aranyszájú Szent János, Harmadik szentbeszéd a démonokról).

Isten tehát, irántunk való szeretetében, hasznunkra tudja fordítani a démonok gonosz szándékait és tevékenységét. Megengedi rendes tevékenységüket – vagyis a kisértéseket -, ritkábban a rendkívülit is – vagyis az ördögi fertőzöttséget, a zaklatásokat, a lidércnyomásokat és a megszállottságot -, hogy erényes tettekkel lehetőségünk legyen hozzá emelkedni.” (25-26.o.)

„A gonosz lélek ezért igyekszik kiismerni rossz hajlamainkat, amit rendszerint kisértéseken keresztül próbál elérni. Aquinói Szent Tamás kifejti, hogy „sajátos értelemben kisérteni annyi, mint tapasztalatot szerezni valamiről.” (27.o.)

A démonok nem tudhatnak mindent egy személyról

„Istenen kívül senki nem ismeri tökéletesen az ember lelkét. A Szűzanya, az angyalok, a szentek csak annyiban ismerik valakinek a lelkét, amennyiben Isten boldogító színelátásának örömében az ember belső valóját is látják. A Földön csak Isten különleges adományának köszönhetően képesek egyesek ismerni mások belső állapotát vagy gondolatait (ahogy néhány szent esetében előfordult). A démonok nem láthatnak a lelkünkbe és nem ismerhetik a gondolatainkat; legfeljebb megfigyelhetik a szavainkat, arckifejezésünket, viselkedésünket, szokásainkat, hajlamainkat, szimpátiánkat, ellenszenvünket, jellegzetes hibáinkat, gyenge oldalunkat, és ezekből megpróbálják „levezetni” – hiszen rendkívül éles eszüek és mélyre látóak – a gondolatainkat, s hogy mi zajlik bennünk. Gyakorlatilag a külsőleg megnyílvánuló jelekből próbálnak következtetni a gondolatainkra és érzéseinkre, ahogy egy éles szemű tanár is azonnal észreveszi a tanuló figyelmetlenségét apró, külső jelekből. Az így szerzett ismereteket felhasználva állandóan azon töprengenek, hogyan tudhatnák meg előre, mit fogunk mondani vagy cselekedni, lényegében azonban nincs hozzáférésük gondolatainkhoz, érzéseinkhez és döntéseinkhez. Ráadásul sem a világban történő minden egyes eseményről, ahogyan az ember minden egyes tettéről sem lehet tudomásuk: csak azokat ismerhetik, amelyek tevékenységük pillanatában az adott helyen vagy a konkrét személlyel kapcsolatosan történik, ill. az egymás közötti kapcsolattartás révén tehetnek szert ismeretekre. Hozzá kell tenni, hogy a jó angyalok, az imádság és az Istennel való közösségünk mértéke is gátolják ellenünk irányuló ártó cselekedeteinket.” (31-32. o.)

Mi a célja a gonosz lélek rendkívüli tevékenységének?

„A gonosz lélek erőszakoskodásával meg akarja félemlíteni, fel akarja zaklatni a lelket, hogy kétségbeesésbe és bűnbe kergesse, s ezáltal magával ránthassa a pokolba, az örök kárhozatra. A lelki ártalmakhoz képest a testiek másodlagosak csupán, a kitűzött célt akarja elérni általuk. Pontosan tudja ugyanis, hogy testi fájdalmak okozásával könnyebb rávennie az embert Isten elleni lázadásra. Isten azonban nem hagyja magára teremtményeit a gonosz lélek elleni küzdelemben, minden eszközt megad, hogy ellenállhassanak neki, harcolhassanak ellene és legyőzhessék.” (58-59.o.)

Részletek Francesco Bamonte: Megszállottság és ördögűzés, Hogyan ismerjük fel a ravasz kísértőt?,

„Ha az ember győz ebben a csatában, akkor már nem nehéz elvetnie e szenvedélyt, nem nehéz hátat fordítani neki.”

Részlet Athoszi Szent Paisziosz atya tanításából:

“A tisztátlan lelkek kiűzése (exorcizmus vagy megtisztítás) – megtisztító imákat jelent, amelyeket a pap mond a megszállott lelkének szabadulása érdekében. Paisziosz sztarec

hangsúlyozza, hogy a megtisztító imákhoz fordulónak saját magának kell meglátnia bűneit, bűnbánatot kell tartania, és szilárdan el kell határoznia, hogy keresztény életet fog élni.

A tiszta teremtéshez nem fér hozzá az ördög.

  • Atya, hogy lehet, hogy rabjaivá válok a szenvedélyeimnek?
  • – Amikor az ember rabjává válik a szenvedélyeinek, akkor jogot ad önmaga fölött az ördögnek. Vágd szenvedélyeidet az ördög szarvai közé. Ezt akarja Isten is, ez a te érdeked is. A haragot, a konokságot és a többi szenvedélyt fordítsd az ellenség ellen. Vagy másképp mondva: add el a szenvedélyeidet az ördögnek, és a kapott pénzen vegyél macskaköveket és azzal dobáld meg az ördögöt, hogy ne közelítsen feléd. Általában mi emberek figyelmetlenségől vagy gőgös gondolatok miatt engedjük meg az ördögnek, hogy rosszat tegyen nekünk. Az ördög fel tud használni akár egy gondolatot vagy szót is. Emlékszem, volt egyszer egy nagyon barátságos család. Egyszer a férj viccből azt mondta a feleségnek: „eh, elválok tőled!”, a feleség pedig viccből így felelt: „Nem, én bontom fel veled a házasságot!”. Csak úgy mondták, nem komolyan, viccből, de addig vicceltek, míg felhasználta ezt az ördög. Kis nehézségeik támadtak, hirtelen komolyra fordulta helyzet, készek voltak valóban elválni. Nem gondoltak sem a gyerekekre, sem egymásra. Szerencsére találkoztak egy lelkiatyával, és beszéltek vele: „Csak nem ilyen butaság miatt akartok elválni?” – mondta nekik. Ha az ember elfordul Isten parancsaitól, akkor a szenvedélyek kezdik gyötörni. Ha az ember lehetővé teszi a szenvedélyeknek, hogy gyötörjék őt, ehhez még az ördögre sincs szüksége. A démonoknak is meg van a maga „specializációjuk”. Végigtapogatják az embert, megkeresik a fájó pontokat, és támadást indítanak a beteg helyek ellen. Nagyon oda kell figyelni, az ablakokat és az ajtókatvagyis érzékeinket – zárva kell tartani. Nem szabad a repedéseket nyitva hagyni a gonosz előtt, nehogy azokon keresztül behatoljon. Ezek a repedések és lyukak a mi gyenge pontjaink. Ha csak egy kis repedést nyitva hagyunk az ellenség előtt, akkor befurakodhat és kárt okozhat a lélekben. Az ördög abba az emberbe hatol be, akinek szíve tisztátlan. A tiszta teremtményhez nem fér hozzá az ördög. Ha az ember szíve megtisztul a szennytől, akkor az ellenség elmenekül és újra visszatér Krisztus. Ahogy a disznó, ha nem talál moslékot, röfög és odébbáll, úgy az ördög sem közelit az olyan szívhez, amely tiszta. Milyen táplálékot találhatna a tiszta és alázatos szívben? Tehát, ha észrevesszük, hogy házunk, vagyis szívünk, az ellenség táborhelyévé vált, akkor azonnal le kell azt rombolnunk, hogy az ördög, e gonosz bérlő, eltávozzék. Hiszen ha a bűn sokáig él az emberben, akkor természetesen, az ördög egyre nagyobb jogokat szerez felette.

– Atya! Ha az ember sokáig figyelmetlenül élt és ezzel jogot adott maga felett a kísértőnek, de most szeretne megjavulni, figyelmes életet kezdeni, akkor harcol ellene továbbra is az ördög?

– Amikor az ember Istenhez fordul, akkor erőt, megvilágosodást és vigasztalást kap tőle, amelyek elengedhetetlenek az út elején. De alighogyaz ember megkezdi a szellemi harcot, az ellenség kegyetlen védekezésbe kezd. Ekkor kell feltétlenül kitartást tanúsítani. Különben hogyan lehetne kitépni gyökerestül a szenvedélyeket? Hogyan lehetne levetkőzni az óembert? Hogyan lehetne elhagyni a gőgöt? De az ember tudja, hogy önmaga, egyedül, saját erejéből nem tehet semmit sem. Ezért alázattal kéri Isten segítségét, és megkapja azt. Ugyanez történik akkor is, amikor az ember valamilyen rossz szokást akar elhagyni, például a dohányzást, a kábítószert, az alkoholt. Kezdetben örömet érez és elhagyja ezt a szokást. Aztán látja, hogy a többiek dohányoznak, kábítószereznek, isznak és komoly harcot kell folytatnia. Ha az ember győz ebben a csatában, akkor már nem nehéz elvetnie e szenvedélyt, nem nehéz hátat fordítani neki. Tehát harcolni, küzdeni is kell. Az ördög teszi a maga dolgát, mi miért ne tennénk a sajátunkat?

Ne kezdjünk beszélgetni az ördöggel. Mindannyian rendelkezünk örökölt szenvedélyekkel, de ezek önmagukban nem károsítanak. Olyan, mintha az ember anyajeggyel az arcán születik, amely létrehozza sajátos szépségét. De ha ezt az anyajegyet feltépik, akkor rákos daganat is kialakulhat. Nem szabad megengedni az ördögnek, hogy feltépje a szenvedélyeinket. Ha megengedjük neki, hogy kikaparja a gyengeségeinket, akkor megindul bennünk a szellemi rák. Szellemi bátorságra van szükség ahhoz, semmibe vegyük az ördögöt és az őtőle eredő összes gonosz gondolatot, az ördög „táviratait”. Ne kezdjünk beszélgetni az ördöggel. Még ha az összes ügyvéd összegyűlne a földön, ők sem tudnának vitában legyőzni egy kis ördögöcskét sem. Nagyon sokat segít abban, hogy eltépjük a kísértőhöz fűződő szálakat és megmeneküljünk a kísértéstől, ha egyszerűen megszakítjuk a társalgást. Valami történt velünk? Igazságtalanok voltak velünk? Szitkozódtak velünk? Vizsgáljuk meg nagyon komolyan, hogy nem vagyunk-e valóban hibásak. Ha nem vagyunk hibásak, akkor jutalomban lesz részünk. De itt meg kell állni, nem szabad tovább foglalkozni a dologgal. Ha az ember tovább folytatja a beszélgetést az ördöggel, akkor az úgy összekavar bennünket. Olyan gondolatokat ébreszt bennünk a sérelmekkel kapcsolatban, amelyek szüntelenül lefoglalnak bennünket, felzaklatnak és egyre mélyebben belegabalyodunk a hálójába. Ezzel az ördög meggyengíti az embert. Az ördög arra késztet, hogy az ő törvényei szerint gondoljuk át a dolgokat, az ő„igazsága” szerint mérjünk, és az embert a dühödtségbe vezeti el.

Emlékszem, ahogy az olasz seregek, amikor Görögországból távoztak, maguk után hagyták a kézigránátokkal telt ládákat. Távoztuk után nagyon sok ilyen láda maradt. Az emberek elhordták ezeket a ládákat és azt, ami bennük volt. A gyerekek játszottak ezekkel, hány szerencsétlen halt meg emiatt! Hát lehet-e játszania gránátokkal?! Ugyanúgy vagyunk mi is az ördöggel: csak nem kezdünk vele játszani?

Az ördög erőtlen.

– Atya, az a gondolat gyötör, hogy az ördögnek óriási ereje van, különösen napjainkban.

– Az ördögnek nem ereje van, hanem dühe és gyűlölete. Mindenható ereje Isten szeretetének van. A sátán igyekszik magát mindenhatónak mutatni, de nem tudja jól eljátszani ezt a szerepet. Erősnek tűnik, de a valóságban teljesen erőtlen. Sok romboló terve dugába dől, még mielőtt elkezdhetné megvalósítani. Hát engedné-e a jó és szerető atya, hogy valamilyen csirkefogó terrorizálja a gyermekeit?

– Atya, pedig én félek az ördögtől.

– De hát miért félsz tőle? Az ördögnek semmi ereje sincs. Krisztus mindenható, az ördög pedig romlott. Hát nem viselsz keresztet? Az ördögi fegyvereknek nincs erejük. Krisztus saját Keresztjével fegyverzett fel bennünket. Az ellenségnek csak akkor van ereje, amikor mi letesszük a szellemi fegyvert. Volt olyan eset, amikor egy orthodox pap egy kis keresztet mutatott fel a varázslónak, amivel rettenetbe taszította a démont, akit a varázsló segítségül hívott.

– Miért fél ennyire a Kereszttől?

– Azért, mert amikor Krisztust megköpdösték, megverték és megütötték, akkor lerombolódott az ördög országa és hatalma. Milyen csodálatos módon győzött felette Krisztus! „Nádszálként roppant össze az ördög hatalma” – mondta egy Szent.Vagyis az ördög hatalma összeroppant, amikor Krisztus fejét elérte az utolsó ütés. Tehát az ördög elleni legjobb szellemi védekezési eszköz: a türelem, legjobb fegyver ellene pedig az alázat. Az ördög legyőzése a leggyógyítóbb balzsam, amelyet Krisztus ontott Keresztáldozata során. Krisztus Keresztre feszítése után az ördög olyan mint a kígyó, amelyet megfosztottak mérgétől, olyan, mint a fogatlan kutya. Az ördög megfosztatott mérgezőerejétől, a kutyáknak, vagyis a démonoknak, kiverték a fogait. Most fegyvertelenek, nekünk pedig van fegyverünk ellenük: a Kereszt. A démonok nem tudnak Isten teremtményei ellen semmit sem tenni, ha mi nem jogosítjuk fel őket erre. Csak handabandázni tudnak – hatalmuk nincs. (…)

– Atya, és hogy néz ki az ördög?

Ha tudnád, hogy milyen „szépfiú”?! Mesében sincs ilyen, megrajzolni sem lehet, hogy milyen szép. Ha csak egyszer látnád!… Milyen bölcs, hogy Isten szeretete nem engedi, hogy az ember megláthassa az ördögöt! Ha meglátnánk, legtöbbünk meghalna a félelemtől. Gondold csak meg, ha az emberek látnák, hogyan tevékenykedik, ha látnák, milyen elégedett önmagával!… Igaz, lehet, hogy egyesek jót szórakoznának ezen. Az ilyen „mozifilmért” lehet, drága árat kellene fizetni, de még ezen ár ellenére sem könnyű ilyet meglátni. (…)

Forrás:https://adoc.tips/boldog-emlek-paisziosz-sztarec-bneinkkel-jogot-adunk-az-rdgn.html

„Amikor az isteni kegyelem belép az emberbe és uralkodik benne, akkor az embert Isten irányítja.”

Tévedések az átistenülés elérésével kapcsolatban

“Jóllehet, meghívást kaptunk erre a nagy feladatra, hogy egyesüljünk Istennel, hogy a kegyelem által istenné váljunk, és élvezzük ezt a nagy áldást, amelyre Alkotónk és Teremtőnk teremtett minket, mégis gyakran úgy élünk, mintha ez a nagy és legnagyobb cél nem létezne. Ezért életünk kudarcokkal teli.

A Szent Isten átistenülésére teremtett minket. Ezért, ha nem sikerül átistenülnünk, egész életünk csődbe megy. Nézzünk néhány akadályt az átistenülésre.

Elmerülés az evilági dolgokban

Végezhetünk jó és hasznos dolgokat, tanulmányokat, lehet szakmánk, családunk, lehet szerencsénk, végezhetünk karitatív munkákat. Amikor a világot eucharisztikusan fogjuk fel és mint Isten ajándékát használjuk, akkor minden tettünk az Istennel való egyesülés útja lesz. Ha azonban nem egyesülünk Istennel, akkor sikertelenek vagyunk. Minden hiábavaló.

Az emberek rendszerint azért sikertelenek, mert ezek a másodlagos célok az életben félrevezetik őket. Nem helyezik az átistenülést az első és legfontosabb helyre. Elmerülnek a külső tevékenységekben. Teljes szívvel átadják magukat a másodlagos dolgoknak, és elfelejtik, hogy „…egy a szükséges” (Lk 10,42).

Ma az emberek különösen elfoglaltak és állandóan nyüzsögnek – a gonosz még a kiválasztottakat is megpróbálja erre rávenni-, és ennek eredményeként elhanyagolják üdvösségüket. Ma például tanulni, olvasni kell; nincs időnk az egyházi szertartásokra, nincs időnk szentgyónásra és szentáldozásra. Holnap összejövetelre kell mennünk, tanácskozáson kell részt vennünk, társadalmi és személyes kötelességeknek kell eleget tenni; hogyan találhatnánk akkor időt Isten számára? Máskor esküvőre, egyéb családi eseményre kell menni, ezért lehetetlen lelki dolgokkal foglalkozni. Örökösen ismételjük Istennek, ahogy „…a másik azt mondta: Öt iga ökröt vettem, megyek őket kipróbálni. Kérlek, ments ki. Ismét más ezt mondta: Megnősültem, azért nem mehetek.” (Lk 14,19-20)

És így minden szép és helyénvaló elveszti értékét. Az előbb említetteknek igazi, lényeges értékük van, ha Isten kegyelmével valósítjuk meg. Más szavakkal: amikor Isten dicsőségére tesszük azokat. Igazi, valóságos értékük van, ha közben nem szűnünk meg vágyakozni és törekedni arra, ami a tanulmányokon túl, a szakmán túl, a család és minden más jó és szent iránti felelősségen és tevékenységen túl van. Mindezeknek igazi, alapvető értékük van, ha nem szűnünk meg vágyakozni az átistenülés után. Akkor mindezek megtalálják igazi jelentésüket és azok örök távlatát, és akkor a javunkat szolgálják.

Az Úr mondja: „Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságait keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá!” Mt 6,33) Isten Országa az átistenülés, a Legszentebb Lélek kegyelmének megszerzése. Amikor az isteni kegyelem belép az emberbe és uralkodik benne, akkor az embert Isten irányítja. Azokon keresztül, akik átistenültek, Isten kegyelme belép más emberek életébe is, és közösségük lesz Isten Országában.

Ahogy az atyák tanítják: az Úr imádságában a „jöjjön el a Te országod” kifejezés azt jelenti, hogy a „Szentlélek” kegyelme jöjjön el. És amikor ez a kegyelem eljön valakihez, akkor átisteníti az illetőt.”

Részlet György Archimandrita: Az emberi élet célja az átistenülés, 53-55.o.