„Nem a legnagyobb hanyatlás korszakait kell mintának venni a történelemből.”

Beszélgetés (1988-ban) athoszi Paisziosz atyával arról, hogy a bűn divattá vált.

Az embernek az a gazda fizet, akinek szolgált. Ha a bűnnek szolgálunk, akkor az ördög fog velünk elszámolni. Ha a jót tesszük, a jónak szolgálunk, akkor Krisztus fizet meg nekünk.

– Atya, azt hallottuk, hogy valakinek azt mondta, hogy háború lesz. Ez igaz?

Én magam nem mondtam semmit, de az emberek mondanak mindenfélét, ami az eszükbe jut. De még ha tudnék is valamit – kinek beszélhetnék erről?…

– Atya, a háború nagy barbárság!…

– Ha az emberek nem éltetnék a bűnt, akkor nem jutnának el ilyen barbárságig. De még nagyobb barbárság az erkölcsi katasztrófa. Az emberek lélekben és testben is szétesnek. Egy ember ezt mondta nekem: „Az emberek Athént dzsungelnek nevezték el, de senki nem távozik ebből a dzsungelből. Mindenki csak beszél: dzsungel! De mindenki ebbe a dzsungelbe igyekszik”. Hogy hova jutottak az emberek! Az állatok szintjére. Tudja, mint az állatoknál: először bemennek az istállóba, ürítenek, vizelnek, majd a trágya kezd felbomlani, meleg, és az állatok ettől felmelegednek. Jó nekik az istállóban és nem akarnak sehová sem távozni onnan.

Azt akarom mondani, hogy az emberek is így élik mega bűn „melegségét” és nem akarnak kilépni belőle. Érzik a bűzt, de nem akarják elhagyni a meleget. Ha az istállóba kívülről lép be valaki, akkor nem bírja elviselni a bűzt. A másik azonban már megszokta, állandóan az ólban él, a bűz már nem nyugtalanítja.

– Atya, egyesek azzal mentik fel magukat, hogy ez a bűnös élet nem napjainkban kezdődött.

Nézd meg, – mondják – hogyan éltek az antik Rómában!…”

– No persze, de Rómában bálványoknak hódoltak, pogányok voltak. Pál apostol a rómaiaknak írt levelében azokhoz a pogányokhoz fordul, akik már megkeresztelkedtek, de még nem hagytak fel a rossz szokásaikkal (vö. Róm. 1, 24-32). Nem a legnagyobb hanyatlás korszakait kell mintának venni a történelemből. Ma a bűn divattá vált. Csak gondoljunk bele – hiszen orthodox nép vagyunk, – hogy hová süllyedtünk! Más népekről nem is szólva… De a legrosszabb, hogy a mai emberek, akik tömegesen csábulnak el a bűn által, látván, hogy valaki nem követi az idők szellemét, nem bűnözik, él még benne a jámborság, azt maradinak, retrográdnak nevezik. Ezeket az embereket dühíti, ha valaki nem követi őket a bűnben. A bűnt fejlődésnek tartják. Ez pedig a legrosszabb. Ha a mai, bűnben élőemberek legalább elismernék ezt, akkor Isten kegyelmezne nekik. De ők igazolni akarják azt, amit nem lehet igazolni és dicshimnuszokat zengenek a bűnnek. A bűnt fejlődésnek tartani és azt mondani, hogy az erkölcsnek már lejárt az ideje – ez mindenek előtt a Szent Lélek elleni legnagyobb bűn. Ezért ha valaki a világban él, és törekszik a jóra, védelmezi élete tisztaságát, annak nagyon nagy értéke van. Az ilyen emberekre nagy jutalom vár.

A régi időkben a romlott vagy részeges ember még a piacra is szégyellt kimenni, mert az emberek kinevették volna. Ha az asszony félrelépett volna, akkor még az orrát is félt volna kidugni a házból. Elmondhatjuk, hogy ez a bűnt visszatartó valamiféle erő volt. Ma pedig ha az ember helyesen él, mondjuk egy leány tisztaságban él, akkor azt mondják róla: „Hogy kerül ez ide? A holdról?” Egyáltalán: régen ha a világi ember bűnt követett el, akkor szegény szenvedett, bűntudata volt, átélte bűnös voltának érzését, és egy kicsit alázatosabbá vált. Nem nevették ki azokat, akik szellemi életet éltek, ellenkezőleg: szerették őket. Napjainkban pedig azok, akik bűnöznek, nem érzik át bűnös voltukat. Hiányzik a másik iránti tisztelet is. Minden le lett tarolva. Ha az ember nem a világ szerint él, akkor a bűnösök nevetség tárgyává teszik, gúnyt űznek belőle. Az embereket kínozza a lelkiismeretük. Franciaország – ez nem valamiféle fejlődőország, számos más ország előtt jár. Ennek ellenére az elmúlt években (A beszélgetés 1988-ban hangzott el) nyolcvanezer francia tért át az iszlámra. Miért? Azért mert divattá vált náluk a bűn, de kínozza őket a lelkiismeretük, és szeretnék azt megnyugtatni. Az ókori görögök, hogy igazolják szenvedélyeiket, kitalálták az isteneket. Ugyanezt teszik a franciák is: olyan vallást keresnek maguknak, amely igazolná a szenvedélyeiket, hogy ne kínozza őket tovább ez a kérdés. Az iszlám, mondhatjuk, kielégítőa számukra: annyi feleséget vehetsz, amennyit akarsz,a másvilágon ez a hit pedig gyönyöröket ígér – érintetlen természet, tej – amennyit akarsz, méz – mint a tenger. Ha pedig az elhunytat halála után meleg vízzel lemossák, akkor mintegy megtisztul a bűneitől, bármennyi és bármilyen nagyok legyenek is azok. Tisztán mennek Allahhoz! Hát mi kell még ide? Hiszen minden olyan egyszerű! De a franciák még sem találják meg a nyugalmat. A belsővilág felé törekednek, de nem találják meg, mert a szenvedélyeket nem lehet igazolni.”

Forrás:https://adoc.tips/boldog-emlek-paisziosz-sztarec-bneinkkel-jogot-adunk-az-rdgn.html

Jézus Krisztus körülmetélésének ünnepe és Nagy Szent Bazíl főpap emlékezete – Január 1.

A lélek olyan szántóföld, amely gondos művelést igényel

Én pedig ezt mondom bővelkedésemben (amikor jól voltam): Nem fogok ingani mindörökké” (29,7)

Ahogyan a városokban bőségnek azt nevezzük, amikor a piacon bőven van árú, és egy földterület bőségén azt értjük, hogy bő termést hoz, úgy van a lélek bővelkedése is, amikor mindenféle jótettel van tele. Ehhez persze először gondosan meg kell művelnünk, s azután az égből is bőséges csapadéknak kell megáztatnia ahhoz, hogy harmincszoros, hatvanszoros és százszoros termést hozzon (vö. Mt 23,8) és elnyerje annak áldását, aki ezt mondta: „Áldottak a te csűreid és dagasztóteknőd” (Mtörv 28,5). Csak aki tudatosan szilárd, az mondhatja el teljes meggyőződéssel és határozottsággal, hogy semmilyen akadály nem térítheti el ettől, akárcsak a „telt mező”, amelyet az Úr megáldott.”

Részlet Nagy Szent Bazíl: Zsoltárkommentárok, 89.o.

91 (90). ZSOLTÁR: ISTEN VÉDŐSZÁRNYA ALATT

91 1Aki a Fölséges védelmében lakik, aki a Mindenható árnyékában él, 2az így beszél az Úrhoz: Te vagy a váram és a menedékem, Istenem, benned bízom! 3Ő szabadít ki az életedre törő vadász csapdájából. 4Szárnyaival oltalmaz, tollai alatt menedékre lelsz, hűsége a védőpajzsod. 5Nem kell félned az éji kísértettől, sem a nappal repülő nyilaktól; 6sem a sötétben terjedő ragálytól, sem a fényes nappal kitörő dögvésztől. 7S ha ezren esnek is el oldaladon, a jobbod felől tízezren, téged nem találnak el. 8Saját szemeddel láthatod majd, látni fogod a bosszút a bűnösökön. 9Te, aki így beszélsz: az Úr a menedékem, te, aki a Fölségest hívtad oltalmadra. 10Így nem ér semmi baj, csapás nem közelít sátradhoz. 11Mert elküldi angyalait hozzád, hogy védelmezzenek minden utadon. 12A kezükön hordoznak majd téged, nehogy kőbe botoljék a lábad. 13Oroszlánok és kígyók között lépdelsz, oroszlánkölyköt és sárkányt tiporsz el. 14„Hű volt hozzám, azért megmentem, védelmezem, mert ismeri nevemet. 15Ha hozzám fordul, meghallgatom, minden szükségben közel vagyok hozzá, megszabadítom és dicsőséget szerzek neki. 16Napok teljességével áldom meg és megmutatom neki üdvösségemet.”

„Legalább őrizd meg lelkiismertedet minden gonosztól felebarátoddal szemben”

„Egy testvér megkédezte József abbát: „Mit tegyek? Hiszen sem a bajt nem tudom elviselni, sem pedig munkálkodni nem tudok és szeretetet adni.”

Erre azt mondta az öreg: „Ha ezek közül egyet sem tudsz megtenni, legalább őrizd meg lelkiismertedet minden gonosztól felebarátoddal szemben, és üdvözülni fogsz!”

Részlet A szent öregek könyve, Panephói József abba, 163.o.

„Az Üdvözítő pedig, hogy mindenkinek megmutassa az asszony hitének az állhatatosságát, úgy tett, mintha nem hallaná.”

„Amikor hozzád a kegyelem, tiszta imádságot érzel; az elme, a szív imáját érzed. Amikor a Szent Lélek elhagy büszkeséged és lustaságod miatt, megint elesel, elméd ismét a világban kószál nyugtalanul. Aztán ismét felemel, egészen addig, amíg megtanulsz ezen az úton járni, és megállsz saját lábadon. És így látva Isten, hogy a lelkünk imádkozni akar, lassan-lassan vezeti az ima különböző fokaira. Amikor az ember már tud imádkozni, nincsen szükség arra, hogy valaki kézen fogja. Ekkor már nem tudja az ember, hogy az igazi ima, szívében található, Jézus Krisztussal egyesülve.

Tehát illik, hogy úgy imádkozzunk, ahogy csak tudunk. Egyszer szájjal, máskor elmével, ismét máskor szívvel, vagy még a szív imáját is felülmúlva. Akit az ima többi fokozatára is méltóvá tesz Isten Kegyelme, ahogyan már mondottam, – az önmagától működő ima, a látó, az elragadtatás, vagy ámulat imája, egészen a lelki imáig – nagy kegyelmet kap Istentől; azt azonban nem tudom, hogy valaki nemzetségünkből eljut-e erre a szintre. Ezt egyedül csak Isten tudja. Lehet, hogy létezik ilyen ember, egy elrejtett barlangban, vagy valahol a hegyek között, vagy ki tudja merre, ez egyedül az Úr titka. Az ilyen ember, egy tűzoszlop, amikor imádkozik, olyanná válik, mint az öreg remete az Az Atyák könyvében: tűzoszloppá!

De mi, csak imádkozzunk úgy, ahogyan tudunk, mert láttuk, hogy az Üdvözítő nem felejtkezett meg a kánaáni asszony imájáról sem (Mt 15,22-28). Ő, szegény, még csak zsidó sem volt. Főníciai származású volt, Tírusz és Szidon környékéről. A főníciaiakról pedig tudjuk, hogy pogányok voltak. De ő is hallotta, hogy az Üdvözítő csodákat tesz, ezért eljött hozzá. Mikor látta, hogy sok ember áll Krisztus körül, kiabálni kezdett hozzá: Könyörülj rajtam, Dávid Fia; leányom ördöngős!

Mert megtanulta a pogány asszony a zsidóktól, hogy hogyan kiáltson Krisztushoz. Még azt sem tudta, hogy mi a neve Jézusnak. „Kiálts bátran, asszony!” De ő szegény úgy kiáltott, mint egy bánatos anya. Leányát már sok éve kínozták az ördögök, mert leánya ördöngős volt. Magára vette leánya szenvedését, mert hallod mit kiáltott: Irgalmazz nekem Uram, mert leányom ördöngős! Nem azt kiáltotta, hogy: „Irgalmazz Uram, az én leányomnak!” Azaz, ha leányomnak irgalmazol, akkor nekem irgalmazol.

Tehát teljesen leánya bőrábe bújt, és tiszta szívvel imádkozott gyermekéért. Az Üdvözítő pedig, hogy mindenkinek megmutassa az asszony hitének az állhatatosságát, úgy tett, mintha nem hallaná. Hallottad mit mondott először: Nem küldettem, csak Izrael háza elveszett juhaihoz. Mintha azt mondaná: „Te főníciai, te pogány; nem érted jöttem a világra!” Ekkor az asszony még hangosabban kiáltotta, mire az apostolok megsajnálták őt: Uram, szabadítsd meg őt, mert utánunk kiáltozik! Látták ugyan is, hogy szíve mélyéből fakadó könnyekkel kiált. De az Üdvözítő még egyszer próbára teszi: Nem jó elvenni a fiak kenyerét, és a kutyáknak adni.

Kutyává tette! Érttitek? De az asszony ezt nem vette rossz néven. Ő imája forróságában, mindenen túltette magát. Ezért azt mondta: „ Uram, igaz, hogy én kutya vagyok – azaz nem izraelita, hanem pogány vagyok – de a kutyák is esznek a morzsákból, melyek lehullanak gazdáik asztaláról.

Azaz, „még ha kutya is vagyok, de legalább egy morzsát adj nekem, mert nem nyújtom ki kezem az urak asztala felé.” Akkor azt mondta neki az Üdvözítő: Ó, asszony, nagy a te hited! Legyen úgy, ahogy akarod! És még abban az órában meggyógyult leánya. Láttátok az imáját? Láttátok a hitét? Nem sok szóval imádkozott, de szívből tette azt!”

Részlet Cleopa Atya szól hozzánk című könyvből, 76-78.oldal

„Gondoskodik róla az Isten, hogy családonként legalább egy valakinek legyen hite, jóravalósága, hogy többiek is segítséget nyerjenek!

„Már látom, hogy gondoskodik róla az Isten, hogy családonként legalább egy valakinek legyen hite, jóravalósága, hogy többiek is segítséget nyerjenek! Konitszában ismertem egy családot ahol mindenki érdektelen volt az Egyház iránt. Egy lány kivételével. Amint a harangszót meghallotta, talpra ugrott, mindent munkát abbahagyott és a templomba ment. Még akkor is mikor a németek megszállták a várost és a harangozó azért verte félre a harangot, hogy az emberek elmenekülhessenek otthonról, ő az esti Isten tiszteltre sietett! Nagyon együtt érző is volt, míg szülei zsugoriak. Az apja, étel helyett, egy darab száraz kenyeret mártott vízbe és azt ette. Az anyja is nagyon szűk markú volt! Még ha a gyermekei magas beosztásban voltak is, nagy vagyonnal, ő a parázsba nyúlkált tüzért, hogy a gyufával spóroljon! Kávéfőzőnek egy konzerves dobozt használt! Mikor a Sztomiosz Kolostorban voltam, az anyja tiszteltt engem. Így a lánya, ha valami szegénynek akart adni valamit otthonról és nem tudta titokban elhozni, ezt mondta neki: „Anya, a szerzetes kéri ezt”. „Adjad, adjad neki”, mondta ő. Csak a szerzetesre nem mondott az anyja nemet. De a német megszállás alatt is a lány csenden segített a szegényeknek. Búzát csent ki a raktárukból, hátára vette, elvitte a malomba, megőröltette és szét osztotta szegény családok között. Egyszer rajtakapta az anyja, mit szenvedett szegény! Akkor megfogadta: „Istenem, adjál nekem egy munkát és az egész fizetségemet a szegényeknek fogom adni”.Másnap felvették egy alapítványhoz. Ó, hogy mennyire örült! És megtartotta fogadalmát, még egy pár zoknit se vett a fizetéséből magának, mindet eladományozta. Hányan mondják most: „Istenem add meg, hogy megszentelődjenek még a szüleinek csontjai is!”. Ezért később az Isten gondoskodott az Anyjáról is.”

Részlet Athoszi Jerondasz Paisziosz, Igék, 4.kötet, 160-161.o.

2020. november 20. – Az Istenszülő templombavezetése (Alkonyati Istentisztelet)

Ünnepi sztihirák és olvasmányok

Uram tehozzád sztihirái: 1. hang Mintája: Ó, felséges csoda…

Ma örvendezzünk, ó hívek, / zsoltárokban dicsőítvén az Urat, / és tisztelvén az ő megszentelt hajlékát, / az élő frigyszekrényt, / ki a befogadhatatlan / Igét méhébe fogadta, / ki az Úr elé vezettetik, / mint testileg harmatgyenge leányka, // és Zakariás nagy főpap által / örvendve fogadtatik, /’ mint Istennek lakhelye. Kétszer.

Ma Krisztus Istenünk / szent dicsőségének élő hajléka, / a nők közt egyedül áldott és tisztaságos, / bevezettetik törvényszerűleg a templomba, / hogy a szentélyben éljen; / s lelkileg vele együtt örvend Joákim és Anna, / és a szüzek karai / zsolozsmát zengenek az Úrnak, // zsoltárilag énekelvén /’ és az ő Anyját dicsőítvén.

Te vagy a próféták jövenlése, / apostolok dicsősége, / a vértanúk dicsekvése / és minden földi szülöttek megújulása, / Istennek szűz Anyja, / ki által kiengesztelődtünk az Istennel. / Azért tiszteljük / az Úr házába való bejöveteledet, // és az angyallal énekben / kiáltjuk néked tisztaságos: üdvözlégy, /’ kik a te könyörgéseid által üdzülünk.

4. hang. Mintája: Mint a vértanúk…

A szentek között szent és szeplőtelen / a Szentlélek által vezettetik be, / és angyal által tápláltatik, / lévén ő legszentebb hajléka / a mi Istenünknek, / ki mindeneket megszentel / az ő bepése által, / és malaszttal tölti el /’ az elesett emberi természetet. Kétszer.

A szüzek örvendezve / s gyertyával kezükben / mennek ma a lelki Szövétnek előtt, / és áhítattal bevezetik őt / a szentek szentélyébe, / előhirdetni akarván a bele / kifejezhetetlen módon kisugárzan fényességet, / mellyel a lelki tudatlanság homálya /’ meg fog világíttatni.

Vigadva fogadd el ma, / ó Zakariás, / és lelkesülten dicsérd ma te, Anna, azt, / kit jövendölve hirdettek az istenes próféták, / és vezesd be a szent hajlékba, / hogy szentségben nevelkedU fel, / s hogy legyen a mindenek Királyának isteni trónja, / palotája és nyughelye /’ és tündöklő lakása.

Dicsőség. Most és. 8. hang.

Ifjú fiatalságodban Isten jegyese, Királynőnk, / eljöttél az Úr hajlékába, / hogy mint megszentelt Szűz, / a szentek szentélyében nevelkedjél fel. / Akkor küldetett hozzád, ó tisztaságos, Gábor arkangyal is, / égi eledelt hozvánked. / A mennyeiek elcsodálkoztak, / látván a Szentlelket reád szállani. / Azért ó tisztaságos és szeptelen, / ki a mennyben és a földön dicsőíttetel, /’ üdvözítsd a mi nemünket!

Olvasmányok

Kivonulás könyvének olvasása (40,1-5. 9-10. 16. 32-33):

Szólt az Úr Mózeshez, mondván: az első hónapban, a hó első napján, állítsd fel a bizonyság hajlékát, és helyezd el benne a bizonyság ládáját, és född be azt a függönnyel! Azután vidd be az asztalt és a gyertyatartót, és tedd rá az arany tömjénezőt, hadd füstöljön csak a bizonyság ládája előtt! Tedd fel a leplet is a hajlék bejáratára! Aztán vedd a kenet olaját, és kend fel a hajlékot felszerelésével együtt, hogy szentté legyen, és szenteld meg az oltárt is, és az lesz a szentek szentje. Mózes pedig mindent úgy vitt végbe, amint az Úr parancsolta. Befedte a felhő a bizonyság sátrát, és betöltötte azt az Úr dicsősége. Mózes nem is tudott bemenni a szövetség sátrába, mert a felhő beárnyékolta azt, és a hajlékot az Úr dicsősége töltötte be.

Királyok III. könyvének olvasása (1 Kir 8,1; 3-7; 9-11):

Történt, hogy mikor befejezte Salamon az Úr házának építését, egybegyűjtötte Izrael vénjeit a Sionon, hogy elhozzák az Úr szövetségének ládáját Dávid-városából, vagyis Sionról. Akkor a papok fölvették a ládát és a bizonyság sátorát s a szent hely minden eszközét, amely a sátorban volt. A király és Izrael egész sokasága a láda előtt haladt. Aztán bevitték a papok az Úr szövetségének ládáját a helyére, a templom debir-helyére, a kerubok szárnya alá. A kerubok ugyanis kiterjesztették szárnyukat a láda fölött, és befödték a ládát és rúdjait fölülről. A ládában nem volt semmi egyéb, mint a két kőtábla, a szövetség táblái, amelyeket Mózes tett bele a Hórebnél, ahol az Úr adta azokat. Történt pedig, hogy mikor a papok kijöttek a szentélyből, a felhő betöltötte az Úr házát, úgy hogy a papok nem állhattak szolgálatba a felhő miatt, mert az Úr dicsősége betöltötte az Úr házát.

Ezekiel próféta jövendölésének olvasása (43,27–44,4):

Ezeket mondja az Úr: Eme napok elmúltával, a nyolcadik napon és azon túl is készítsék el a papok az oltáron egészen elégő áldozataitokat és békeáldozataitokat: és én kegyes leszek hozzátok, úgymond az Úr Isten. Aztán visszavitt engem a szentély külső kapujának irányában, mely kelet felé nézett: és az zárva volt. És az Úr így szólt hozzám: Emberfia! Ez a kapu zárva marad: ne nyissák ki és senki se menjen rajta be, mert az Úr, Izrael Istene vonul majd be rajta: azért zárva legyen! Csak maga a fejedelem ülhet majd benne, hogy megegye a kenyerét az Úr előtt: a csarnok kapujának irányából vonuljon be, és annak irányában távozzék! Majd elvitt engem az északi kapun keresztül a ház elé, és láttam, hogy íme az Úr dicsősége betöltötte az Úr házát.

Lítiai sztichirák

1. hang. Bolgár dallam

Örvendezzen ma a magasságos mennyország, / a felhők örömet harmatozzanak, / a mi Istenünk fölötte dicsőséges nagyvolta miatt, / mert íme, a napkelet felé tekintő ajtó, / ki terméketlenségből ígéret folytán született, / és isteni hajlékul ajánltatott föl, / ma szeplőtelen áldozatul az Úr templomába vezettetik. / Hárfát pengetve örvendezzen ma vid, s mondja: / „Utána szüzek vitetnek a Királyhoz, / az ő társai hozzád vitetnek” / az Isten sátraiba, az ő megtisztításának helyére, / hogy annak hajlékában nevelkedjék, / ki az Atyától örök idő előtt sérülés nélkül született, /’ a mi lelkünk üdvösgére.

Dicsőség. Most és. 5. hang.

Örvendetes nap ragyogott föl ma, / mert ma az Úr templomába vezetik be azt, / ki szülés előtt és szülés után is szűz maradt. / Örvendezik az öreg Zakariás, / az Előhírnöknek atyja, / és vígan zengedezi: / A szorongatottak közbenrója, / mint szent, a szent templomhoz közeleg, / a mindenek Királyának sátra megszenteltetik! / Vigadozzon Joákim, az istenős, / Anna örvendezzen, / mert mint hároméves Jerkét, / a szeplőtelen Királynőt áldozzák föl Istennek! / Anyák vigadozzatok, / szüzek ujjongjatok, / magtalanok örvendezzetek, / mert az előre megjövendölt nagy Királynő / a menny ajtajait megnyitotta: /’ Örvendjetek népek és vigadjatok!

Előverses sztichirák

5. hang. Mintája: Üdvözlégy…

Örvend az ég és a föld / a lelki eget látván jönni, / hogy az Úr hajlékában felnevelkedjék, / az egy és szeplőtelen Szüzet, / kihez csodálkozva kiáltott föl Zakariás: / Ó az Úrnak szentélye, / megnyitom előtted a hajlék ajtaját, / örvendve vigadozzál abban, / mert reád ismertem és hiszem, / hogy Izrael megígért szabadulása már zeleg, / s tőled születik az Isten Ige, /’ ki hoz a világnak bőséges kegyelmet.

Elővers: Szüzek vezettetnek a királyhoz, az ő társai hozzád vitetnek.

Az Istent / fé Anna / isteni kegyelmet mutatott, / midőn a kegyelem ajándékát, / a szeplőtelen örök Szüzet / örömmel vezeti az Isten zába, / gyertyákat vivő szüzeket állítván eléje és mondván: / Jer gyermekem, / a téged Alkotónak légy áldozati ajánlata / és jó illatú tömjénje. / Lépj be a szentélybe, / lásd a titkokat és készülj, / hogy Jézus vidám és ékes hajkává légy, /’ ki ad a világnak bőséges kegyelmet.

Elővers: Megszenteli hajlékát a Fölges.

Az Isten / hajlékának belsejébe helyeztetik / az Istent befogadó hajlék, / a tisztagos Szűz, / és gyertyavivő szüzek járulnak előtte. / Vigadoz a boldog házaspár, Joákim és Anna, / hogy a Teremtő Nemjét szülték, / ki a szentek szentélyében lakozik, / és angyal által tápláltatik, / mint Krisztusnak anyja, /’ ki ad a világnak gazdag kegyelmet.

Dicsőség. Most és. 6. hang

Ma a hívők gyülekezetei összejöttek, / hogy lelkileg ünnepeljünk, / és az Isten házában bemutatott Istenszülő Szüzet / áhítattal dicsérjük, / ki minden nemzetekből előre kilasztatott / a mindenek Királya, Krisztus Istenlakhelyéül. / Jertek gyertyavi Szüzek, / dicsérjétek az örök Szűznek szármasát. / Anyák, minden gondotfélretéve / kövessétek a jövendő Isten Anyját / és a világ örömének eszközjét. / És mindnyájan az angyallal együtt / „Üdvözlégy” kiáltsuk a Malaszttalteljesnek, /’ ki szüntelenül könyörög a mi lelkünkért.

Forrás:https://hd.gorogkatolikus.hu/A-zsolozsma-az-egyhaz-imadsaga—2020-november-16-22-2020-november-15

„Boldognak kell mondani azokat, akiknek minden vihar ellenére sikerül az utazás a széles óceánon.”

Biztos vezetés az imán keresztül

„A kormányos útja alatt szemeit a csillagokra szegezi, és ezek szerint kormányozza hajóját. Nagyon figyel, hogy mutassák neki az utat a kikötőhöz. A szerzetes szemét az ima csillagaira irányítja. Ez mutatja neki a vágyott kikötőhöz vezető utat. A szerzetes az imádságra tekint. Ez mutat neki egy szigetdarabot, ahová élete hajójának horgonyát irányíthatja, hogy megrakja tartalékkal, mielőtt a sziget mellett elindulna egy másik sziget felé. A különböző felismerések, amelyeket szerez, megannyi sziget, amelyeknél megáll, míg végül kiköt az igazság városánál. Lakóinak nem kell többé kereskedő utakat tenni, mert mindegyik el van halmozva saját gazdagságával. Boldognak kell mondani azokat, akiknek minden vihar ellenére sikerül az utazás a széles óceánon.

Részlet a Kis Filokáliából, Ninivei Izsák, 7.sz.