Bibliai gondolatok
Pünkösd
utáni 6. hét péntek:
Apostoli szakasz: 1Kor 4,5-8
Ne ítélkezzetek hát időnap előtt, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és földeríti a szívek szándékait. Akkor majd mindenki megkapja az elismerést az Istentől. Ezeket, testvérek, miattatok alkalmaztam magamra és Apollóra, hogy rajtunk tanuljátok meg: Ne többet annál, ami írva van! Senki se kérkedjék az egyikkel a másik rovására! Ki mond különbnek másoknál? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna? Lám, már jóllaktatok, már meggazdagodtatok, nélkülünk is uralomra jutottatok! Bárcsak uralomra jutottatok volna, hogy veletek uralkodhatnánk!
Evangéliumi szakasz: Mt 13,44-54a
Mondta az Úr ezt a példabeszédet: „A mennyek országa hasonlít a szántóföldben elrejtett kincshez. Amikor egy ember megtalálta, újra elrejtette, aztán örömében elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette azt a szántóföldet. A mennyek országa hasonlít a kereskedőhöz is, aki szép gyöngyöket keresett. Amikor egy nagyon értékes gyöngyöt talált, fogta magát, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette. Továbbá hasonlít a mennyek országa a tengerbe vetett hálóhoz, amely mindenféle halat összefog. Amikor megtelik, partra húzzák, nekiülnek, és a javát edényekbe válogatják, a hitványát pedig kiszórják. Így lesz a világ végén is: elmennek az angyalok, aztán kiválogatják a gonoszokat az igazak közül, és tüzes kemencébe vetik őket. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.” Jézus megkérdezte tőlük: „Megértettétek-e mindezeket?” „Igen, Uram” – mondták neki. Ő pedig folytatta: „Így hát minden írástudó, aki jártas a mennyek országának tanításában, hasonlít a házigazdához, aki kincseiből újat és régit hoz elő.” Amikor Jézus ezeket a példabeszédeket befejezte, eltávozott onnan. Hazatért, és az ottaniakat tanította zsinagógájukban.
- „A mennyek országa hasonlít a szántóföldben elrejtett kincshez.“
Részletek Monin abbé: Szól az arsi Szent című könyvéből
Az Arsi Plébános a szentmiseáldozatról:
„Minden jócselekedet
együttvéve sem ér föl a szentmiseáldozattal; mert a jócselekedet
az ember műve, a mise pedig Isten műve.
Ehhez hasonlítva a vértanúság semmi.
A vértanúság az ember áldozata, amelyet élete árán készít
Istennek, a mise Isten áldozata, amelyet
saját testéből és véréből készít az embernek.”
(66.oldal)
Az arsi Plébános a szenvedésről:
„Jól jegyezzétek meg,
gyermekeim: aki elébemegy a keresztnek, az
előle megy. Lehet,
hogy összetalálkozik vele, de akkor is
megelégedett, mert szereti a keresztet, és bátran viseli. Egyesül
Krisztus Urunkkal, megtisztul, fölszabadul a világtól, eltávolít
szívéből minden akadályt, és a kereszt átsegíti őt az életen,
mint híd a víz fölött.
Nézzétek a szenteket!
Amikor mások nem üldözték őket,
önmagukat üldözték…Egy jó szerzetes panaszkodott Krisztus
Urunknak, hogy üldözik őket az emberek:
- Uram, hát mit tettem
én – mondotta-, hogy így bánnak velem?
Krisztus Urunk azt
felelte:
- És én mit tettem, amikor a Kálváriára vittek? …
Ekkor a szerzetesnek
megnyílt a szeme, bocsánatot kért, és nem mert többé
panaszkodni.
A világ fiai szomorúak,
ha van keresztjük, a jó keresztények meg szomorúak, ha nincs. A
keresztény úgy él a keresztek között, mint hal a vízben.
Nézzétek Szent
Katalint, két koronája is van: egyik
szüzességéért, másik a vértanúságért. Milyen boldog most ez
a kedves kis szent, hogy inkább szenvedett, mintsem hogy
beleegyezzék a bűnbe.!” (104.oldal)
2. “A mennyek országa hasonlít a kereskedőhöz is, aki szép gyöngyöket keresett. Amikor egy nagyon értékes gyöngyöt talált, fogta magát, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette.”
Részletek Áthoszi
Porfíriosz atya élete című könyvből
„Arra törekedtem, hogy
ne engedjem szabdjára a gondolataimat, és az értelmem
megtisztuljon
Ahol dolgoztam, ahol fát
faragtam, mindig velem volt a Szentírás. Kinyitottam és
olvasgattam. Benne volt a négy evangélium, és az elejétől, Máté
evangéliumától kezdtem olvasni: „Jézus Krisztusnak, a Dávid
fiának, az Ábrahám fiának nemzetségkönyve” (Mt 1,1).
Olvastam, azután munka közben elismételtem
magamban, amit olvastam. Számtalanszor
ismételgettem így az evangélium szavait, és még ma is emlékszem
rájuk. Fontos volt számomra, hogy szent
szavak töltsék meg az értelmemet. Nem
fáradtam bele, hogy újra meg újra ugyanazt elismételjem.
Szerettem az isteni szavakat, átéreztem
őket, elmélyültem bennük. Egész nap
ismételgettem, nem tudtam betelni velük. Soha nem fáradtam bele,
pedig mindennap ismételgettem.” (44.oldal)
„Ahogy telt az idő, és
kicsit nagyobb, illetve erősebb lettem, az atyák kezdtek külső
feladatokat is rám bízni. Kafszokalíviában, a
remetelakunk környékén nem volt termőföld, ezért messziről, a
vállunkon kellett azt odahordani. Valahányszor
a kiszabott munkámat végeztem, és földért mentem, az utam pedig
Szent Nífon barlangja felé vitt, arra
törekedtem, hogy ne engedjem szabadjára a gondolataimat, így a
Szentírásból, a zsoltároskönyvből és a hajnali kánonokból
mondtam fel magamban részleteket. Azért
csináltam, hogy az értelmem megtisztuljon.
Sohasem gondoltam arra, hogy valamikor hasznát
veszem annak, amit kívülről megtanulok, és átadom másoknak,
ahogyan az igehírdetők teszik, amikor szentbeszédet, prédikációt
tartanak. El sem
tudtam képzelni, hogy valamikor ott kell majd hagynom a pusztát.
Még a gondolata sem fordult meg a fejemben. Biztos voltam abban,
hogy ott fogom leélni az életemet és ott is fogok meghalni. Ámde
végül, anélkül hogy felfogtam vagy akartam
volna, mégiscsak a Szent Hegyen kívül találtam magamat.”
(45.oldal)