Bibliai gondolatok
Pünkösd utáni 6. hét péntek:
Apostoli szakasz: 1Kor 4,5-8
Ne ítélkezzetek hát időnap előtt, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és földeríti a szívek szándékait. Akkor majd mindenki megkapja az elismerést az Istentől. Ezeket, testvérek, miattatok alkalmaztam magamra és Apollóra, hogy rajtunk tanuljátok meg: Ne többet annál, ami írva van! Senki se kérkedjék az egyikkel a másik rovására! Ki mond különbnek másoknál? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna? Lám, már jóllaktatok, már meggazdagodtatok, nélkülünk is uralomra jutottatok! Bárcsak uralomra jutottatok volna, hogy veletek uralkodhatnánk!
Evangéliumi szakasz: Mt 13,44-54a
Mondta az Úr ezt a példabeszédet: „A mennyek országa hasonlít a szántóföldben elrejtett kincshez. Amikor egy ember megtalálta, újra elrejtette, aztán örömében elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette azt a szántóföldet. A mennyek országa hasonlít a kereskedőhöz is, aki szép gyöngyöket keresett. Amikor egy nagyon értékes gyöngyöt talált, fogta magát, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette. Továbbá hasonlít a mennyek országa a tengerbe vetett hálóhoz, amely mindenféle halat összefog. Amikor megtelik, partra húzzák, nekiülnek, és a javát edényekbe válogatják, a hitványát pedig kiszórják. Így lesz a világ végén is: elmennek az angyalok, aztán kiválogatják a gonoszokat az igazak közül, és tüzes kemencébe vetik őket. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.” Jézus megkérdezte tőlük: „Megértettétek-e mindezeket?” „Igen, Uram” – mondták neki. Ő pedig folytatta: „Így hát minden írástudó, aki jártas a mennyek országának tanításában, hasonlít a házigazdához, aki kincseiből újat és régit hoz elő.” Amikor Jézus ezeket a példabeszédeket befejezte, eltávozott onnan. Hazatért, és az ottaniakat tanította zsinagógájukban.
- „A mennyek országa hasonlít a szántóföldben elrejtett kincshez.“
Részletek Monin abbé: Szól az arsi Szent című könyvéből
Az Arsi Plébános a szentmiseáldozatról:
„Minden jócselekedet együttvéve sem ér föl a szentmiseáldozattal; mert a jócselekedet az ember műve, a mise pedig Isten műve. Ehhez hasonlítva a vértanúság semmi. A vértanúság az ember áldozata, amelyet élete árán készít Istennek, a mise Isten áldozata, amelyet saját testéből és véréből készít az embernek.” (66.oldal)
Az arsi Plébános a szenvedésről:
„Jól jegyezzétek meg, gyermekeim: aki elébemegy a keresztnek, az előle megy. Lehet, hogy összetalálkozik vele, de akkor is megelégedett, mert szereti a keresztet, és bátran viseli. Egyesül Krisztus Urunkkal, megtisztul, fölszabadul a világtól, eltávolít szívéből minden akadályt, és a kereszt átsegíti őt az életen, mint híd a víz fölött.
Nézzétek a szenteket! Amikor mások nem üldözték őket, önmagukat üldözték…Egy jó szerzetes panaszkodott Krisztus Urunknak, hogy üldözik őket az emberek:
- Uram, hát mit tettem én – mondotta-, hogy így bánnak velem?
Krisztus Urunk azt felelte:
- És én mit tettem, amikor a Kálváriára vittek? …
Ekkor a szerzetesnek megnyílt a szeme, bocsánatot kért, és nem mert többé panaszkodni.
A világ fiai szomorúak, ha van keresztjük, a jó keresztények meg szomorúak, ha nincs. A keresztény úgy él a keresztek között, mint hal a vízben.
Nézzétek Szent Katalint, két koronája is van: egyik szüzességéért, másik a vértanúságért. Milyen boldog most ez a kedves kis szent, hogy inkább szenvedett, mintsem hogy beleegyezzék a bűnbe.!” (104.oldal)
2. “A mennyek országa hasonlít a kereskedőhöz is, aki szép gyöngyöket keresett. Amikor egy nagyon értékes gyöngyöt talált, fogta magát, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette.”
Részletek Áthoszi Porfíriosz atya élete című könyvből
„Arra törekedtem, hogy ne engedjem szabdjára a gondolataimat, és az értelmem megtisztuljon
Ahol dolgoztam, ahol fát faragtam, mindig velem volt a Szentírás. Kinyitottam és olvasgattam. Benne volt a négy evangélium, és az elejétől, Máté evangéliumától kezdtem olvasni: „Jézus Krisztusnak, a Dávid fiának, az Ábrahám fiának nemzetségkönyve” (Mt 1,1). Olvastam, azután munka közben elismételtem magamban, amit olvastam. Számtalanszor ismételgettem így az evangélium szavait, és még ma is emlékszem rájuk. Fontos volt számomra, hogy szent szavak töltsék meg az értelmemet. Nem fáradtam bele, hogy újra meg újra ugyanazt elismételjem. Szerettem az isteni szavakat, átéreztem őket, elmélyültem bennük. Egész nap ismételgettem, nem tudtam betelni velük. Soha nem fáradtam bele, pedig mindennap ismételgettem.” (44.oldal)
„Ahogy telt az idő, és kicsit nagyobb, illetve erősebb lettem, az atyák kezdtek külső feladatokat is rám bízni. Kafszokalíviában, a remetelakunk környékén nem volt termőföld, ezért messziről, a vállunkon kellett azt odahordani. Valahányszor a kiszabott munkámat végeztem, és földért mentem, az utam pedig Szent Nífon barlangja felé vitt, arra törekedtem, hogy ne engedjem szabadjára a gondolataimat, így a Szentírásból, a zsoltároskönyvből és a hajnali kánonokból mondtam fel magamban részleteket. Azért csináltam, hogy az értelmem megtisztuljon. Sohasem gondoltam arra, hogy valamikor hasznát veszem annak, amit kívülről megtanulok, és átadom másoknak, ahogyan az igehírdetők teszik, amikor szentbeszédet, prédikációt tartanak. El sem tudtam képzelni, hogy valamikor ott kell majd hagynom a pusztát. Még a gondolata sem fordult meg a fejemben. Biztos voltam abban, hogy ott fogom leélni az életemet és ott is fogok meghalni. Ámde végül, anélkül hogy felfogtam vagy akartam volna, mégiscsak a Szent Hegyen kívül találtam magamat.” (45.oldal)