Görögkatolikus lelki és családi nap Vonyarcvashegyen 2019.10.26-27.

Lelkes 41 fő vett részt a kétnapos programon, amelyet mindenki lakhelyétől távol, Vonyarcvashegyen szerveztünk meg a Hotel Teréziába és a Szent Mihály kápolnában. Ez volt az első olyan közös programunk, ahol a zalaegerszegi, a szombathelyi és a soproni görögkatolikus közösségeink együtt valósítottak meg. Egyszerre voltak ezek lelki napok, mert Krisztus követéséről elmélkedhettük három alkalommal, ill. a szertartásokon, másrészt családi nap is, mert közös kirándulások, közös főzés és beszélgetések tették élménnyé ezt a két napot.

A férfiak magunk gondoskodtak az ételek elkészítéséről, a hölgyek pedig mint jó házigazdák a konyhában finom kávéról, teáról. Nem volt hiány a finom süteményekből sem, melyet a szorgos háziasszonyok még otthon készítettek el.

A tervezett feszes programot sikerült maradéktalanul teljesíteni, így mindenki jó élményekkel térhetett haza.

A két nap alatt kellő ötletet és véleményt tudtunk összegyűjteni a folytatáshoz, amire mindenki örömmel készül.

A csatolt fotók adjanak mindenkinek némi betekintést a megvalósult tartalmas programból. Mindenkinek köszönjük a részvételt és a tevékeny szervezést és a segítséget.

Kirándulása Ausztriába a Medveszurdokba 2019.10.12.

Minden kezdet nehéz”. Egy soproni görögkatolikus kis csapat úgy döntött, hogy együtt tölt egy napot, egy nem olyan egyszerűnek vélt terepen, Soprontól alig 150 km-re lévő Medveszurdokban. A túrát „hősiesen” teljesítette mind a hat fő, és megfogadtuk, hogy folytatás következik……A lelki töltekezést a a csodálatos környezet és a természet adta.

2019.09.21. Családfesztivál Zalaegerszeg

Paksámé Szentgyörgyi Éva néni meghívására néhányan részt vettünk 2019.09.21-én a 2019-es családfesztiválon, melyet 26 évvel ezelőtt heted magával hoztak létre a családokért. A rendezvény maga nem csak keresztényeknek szól, de csak kereszténység mellett elkötelezett emberek készítik elő és valósítják meg. A mi Éva nénink, akinek a nagypapáját Szmandray Jánosnak hívták, görögkatolikus pap volt, Bélyen (ma Biel,SK) született 1892. december 16-án és 1976. november 4-én halt meg Miskolcon. 1916-ban került a Hajdúdorogi Egyházmegye kötelékébe tanulmányvégzett papnövendékként. Budapesten, Sátoraljaújhelyen, Nyírgelsén, majd Sajószögeden szolgát nyugdíjazása előtt 36 évig.

Az idei évben a Családfesztivál témája a modern apaság volt. A rendezvény példáját követendőnek találtuk és sokat merítettünk a 26 év tapasztalataiból Éva néninek köszönhetően.

Fülöp atya a görögkatolikusságról

Szeretettel ajánljuk egy régebbi interjú megtekintését, melyet Kocsis Fülöp érsek, metropolitával folytattak a görögkatolikusságról egy pomázi keresztelő kapcsán.

Áthosz-hegyi Paisziosz atya tanításai az imádságról (1924-1994)

„Az imafüzér olyan zsinór, ami egy gépezet motorját indítja be. Általa bemelegítjük, s aztán saját maga elkezd dolgozni. Valami hasonló történik az imafüzérrel imádkozáskor is. Amikor elmondunk egy imát, lelkünk felenged.” Egy másik alkalommal ezt mondta ezzel kapcsolatban: „Ujjaitok folytonosan pergessék az imafüzért, ameddig a lélek jege meg nem olvad, hogy beinduljon a lelki működés, s akkor a szív is elkezd magától imádkozni.”

Az imádkozást előkészület kell, hogy megelőzze. A Jerondasz tanácsa: „Mielőtt elkezdenél imádkozni, olvassál el néhány sort az Evangéliumból vagy a Paterikonból; ennek során felengednek a gondolataid és átkerülnek a lelki tartományba.”

A Jerondász ezt mondta: „Az imádkozást szabotálja és legyengíti a lelki-szellemi fagy és szárazság. Ezek ellen rövid imákat kell alkalmazni, legfőképpen a Jézus-imát, s rendszeresen kell olvasni a Szentírást és lelki olvasmányokat.

Áthoszi Porfíriosz atya tanításaiból (1906 -1991)

Az éberség Isten szenvedélyes szeretete

Mindig gondoljatok Istenre! Így elmétek hajlékonnyá válik. Az elme hajlékonysága az éberségből fakad. Az éberség Isten szenvedélyes szeretete. Azt jelenti, hogy mindig az elmédben és a szívedben tartod Krisztust, még akkor is, ha más dolgokkal foglalkozol. Ehhez Krisztus iránti szerelemre, vágyakozásra van szükség. Az Istenre való szakadatlan emlékezésre a Jézus-ima révén tehetünk szert: „Uram, Jézus Krsztus…”, valamint az egyház imái és himnuszai által, illetve azzal, ha felidézzük Isten műveit és a Szentírás vagy más lelki könyvek különböző helyeit. Természetesen ehhez jó szándék kell; kényszerítéssel nem lehetséges, csakis az isteni kegyelem által. Az isteni kegyelem elnyeréséhez azonban szeretet és alázat szükséges.

Amikor az isteni kegyelemben éltek, nem támad rátok a rossz. Ha nem élitek át az istenit, a rossz bekerít benneteket, eluralkodik rajtatok a hanyagság, és szenvedni fogtok. Ha azt látod, hogy valaki hanyagul él, annak nem egészséges a lelke. Amikor nyugodt, megfontolt és körültekintő embert látunk, sokszor ezt mondjuk: „Nagyon jó ember, szent ember.” De még az ilyen is lehet hanyag. A hanyagok, restek és lusták nem kedvesek Isten előtt. A lustaság nagyon rossz dolog. A hanyagság betegség, a hanyagság bűn. Isten nem akarja, hogy hanyagok legyünk. Naplopóként akartok élni? „Elfelejtettem elvégezni ezt a feladatot, például, hogy becsukja az ajtót, amikor kijövök a szobából.” Mit jelent az, hogy „elfelejtettem”? Emlékezz!Figyelj! Az erőfeszítés, mozgás, fáradozás és cselekvés viszont erényt jelent. A testi erőfeszítés küzdelem, lelki küzdelem. Minél könnyelműbbek vagytok, annál inkább kinlódtok. Ámde minél istenfélőbbek és figyelmesebbek vagytok, annál boldogabbak lesztek.