A Legszentebb Istenszülő örömhírvétele, Az angyalok fővezérének, Gábornak ünnepe.(Március 25.)

Nagyböjt V. szerda esti nagy alkonyati zsolozsmán, Aranyszájú Szent János Liturgiájával (18.00 -Zalaegerszeg-Zalabesenyő, Alexandriai Szent Katalin templom)

Pap: Áldott az Atya és Fiú és Szentléleknek országa most és mindenkor s örökkön örökké.

Nép: Ámen.

Jertek imádjuk a mi királyunkat és Istenünket!

Jertek imádjuk Krisztust, a mi királyunkat és Istenünket!

Jertek boruljunk le és imádjuk magát Jézus Krisztust, a mi királyunkat, Urunkat és Istenünket!

103. zsoltár

Áldjad én lelkem az Urat, / Uram Istenem! fölötte fölséges vagy, dicsőségbe és ékességbe öltöztél, – világossággal, mint köntössel körül vagy öltve, / kiterjesztvén az eget, mint sátorfödelet; – ki befödöd vizekkel annak felső részeit, / ki a felhőt szekereddé teszed, ki a szelek szárnyain jársz; – ki angyalaidat szélvésszé teszed, / és szolgáidat égető tűzzé; – ki a földet állandóságra alapítottad, / hogy nem fog ingadozni örökkön-örökké. – A vízmélység öltözet gyanánt födte azt; / a hegyeken vizek állottak. – A te feddésed elől elfutottak; / mennydörgésed szavától megijedtek. – A hegyek fölemelkedtek, a völgyek alászállottak / azon helyre, melyet nekik alapítottál. – Határt vontál, melyet nem fognak átlépni, / s nem térnek vissza a földet elborítani. – Ki forrásokat fakasztasz a völgyekben, / a hegyek között folynak a vizek. – Iszik azokból minden mezei vad; / azok után lihegnek szomjúságukban a vadszamarak. – Azok mellett lakoznak az égi madarak; / a kősziklák közül szózatot adnak. – Ki megöntözöd a hegyeket onnan felől; / a te műveid gyümölcséből megelégíttetik a föld. – Ki szénát teremtesz a barmoknak, / és veteményt az emberek szolgálatára, – hogy kenyeret termessz a földből, / és bor vidámítsa föl az ember szívét; – hogy olajjal derítse föl orcáját, / és a kenyér erősítse meg az ember szívét. – Jóllaknak a mező fái, és a Libanon cédrusai; / melyeket ültetett. – Ott fészkelnek a madarak, / a gólya háza fő azok között. – A magas hegy a szarvasok, / a kőszikla a sündisznók menedéke. – A holdat időmértékül teremté; / a nap tudja lenyugvását. – Sötétséget parancsolsz és éj van, / mely alatt mind kimennek az erdei vadak, – az oroszlán ordító kölykei, / hogy ragadozzanak, és az Istentől magoknak eledelt keressenek. – Fölkel a nap és összegyűlnek, / és hajlékaikba helyezkednek. – Kimegy az ember munkájára / és dolgára napestig. – Mely igen fölségesek a te műveid, Uram! / mindeneket bölcsességgel cselekedtél; mi a földet betölti, mind a te jószágod. – Ez a nagy és tágas öblű tenger, ott az úszók, melyeknek száma nincs, / a kicsiny állatok a nagyokkal; – Ott járnak a hajók, / a cethal, melyet alkottál, hogy játsszék abban. – Mindnyájan tőled várják, / hogy eledelt adj nekik idejében. – Te adván nekik, gyűjtenek; / fölnyitván kezedet, minden betelik jóval. – De ha elfordítod arcodat, megrémülnek; / ha elveszed lélegzetüket, elfogynak és a porba visszatérnek. – Beléjük bocsátván leheletedet, fölélednek; / és megújítod a föld színét. – Legyen az Úré a dicsőség mindörökké. / Az Úr örülni fog alkotmányaiban; – ki letekint a földre, és megrendíti azt; / ki a hegyeket megérinti és füstölögnek. – Énekelni fogok az Úrnak életemben, / dicséretet mondok az én Istenemnek, valamíg leszek. – Legyen kellemes neki az én beszédem; / én pedig az Úrban fogok gyönyörködni. – Fogyjanak el a bűnösök a földről és a gonoszok, úgy, hogy ne legyenek; / áldjad én lelkem az Urat.

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek, most és mindenkor és örökkön-örökké! Amen

Alleluja, Alleluja, Alleluja, dicsőség néked, Isten. (Kétszer recitálva, harmadszor énekelve)

Békesség ekténia

Békességben könyörögjünk az Úrhoz!

Uram, irgalmazz!

A mennyei békéért és lelkünk üdvösségéért könyörögjünk az Úrhoz!

Uram, irgalmazz!

Az egész világ békességéért, Isten szentegyházainak jólétéért és mindnyájunk egyesítéséért könyörögjünk az Úrhoz!

Uram, irgalmazz!

Ezen szent hajlékért s mindazokért, kik ide hittel, buzgósággal és istenfélelemmel járnak, könyörögjünk az Úrhoz!

Uram, irgalmazz!

Szentséges főpásztorunk, N. római pápáért, Istenszerető N. (érsek-) metropolitánkért (és N. püspökünkért), a tisztes áldozópapságért, a Krisztus-szerinti segédlő papságért, az egész egyházi rendért és a népért könyörögjünk az Úrhoz!

Uram, irgalmazz!

Szeretett magyar hazánkért, országunk vezetőiért és népünkért könyörögjünk az Úrhoz.

Uram irgalmaz!

Ezen városért (községért), minden városért, községért és vidékért, s az azokban lakó hívekért könyörögjünk az Úrhoz!

Uram, irgalmazz!

A levegőnek kedvező mérsékletéért, a föld terményeinek bőségéért és békességes időkért könyörögjünk az Úrhoz!

Uram, irgalmazz!

A hajózókért, utazókért, betegekért, fáradozókért, foglyokért s ezek szabadulásáért könyörögjünk az Úrhoz!

Uram, irgalmazz!

Hogy mentsen meg minket minden aggódástól, haragtól és szükségtől, könyörögjünk az Úrhoz!

Uram, irgalmazz!

Oltalmazz, ments meg, könyörülj és őrizz meg minket, Isten, a te kegyelmeddel!

Uram, irgalmazz!

Legszentebb, legtisztább, legáldottabb dicső királynénkat, az Istenszülő és mindenkorszűz Máriát minden szentekkel együtt említvén, önmagunkat, egymást s egész életünket Krisztus Istenünknek ajánljuk!

Néked Uram!

Mert téged illet minden dicsőség, tisztelet és imádás, Atya és Fiú és Szentlélek, most és mindenkor és örökkön-örökké.

Amen.

Uram, tehozzád

8. hang

Uram, tehozzád kiáltok, / hallgass meg engem; / figyelmezz imádságom hangjára, / midőn tehozzád kiáltok; /’ hallgass meg engem, Uram!

Igazodjék fel az én imádságom, / mint a tömjénfüst a te színed elé; / kezeimnek fölemelése / esti áldozat gyanánt. /’ Hallgass meg engem, Uram!

Uram, tehozzád…” után: Tömjénezés!

8. hang

Rossz gondolataim rabjává válván * nyomorult elmémet kifosztották, * és most kegyetlenül megverve * lelkem tele van sebhelyekkel, * és az erények ruhája nélkül fekszem az élet útján. * Egy átmenő pap látott ugyan vérbefagyva, * de gyógyíthatatlannak tartva nem állt meg mellettem. * Egy levita is elment, * mert nem bírta elviselni lélekölő gyötrelmem látványát. * Te viszont, Krisztus, én Istenem, * ki nem Szamariából jöttél, * hanem Máriától kegyeskedtél megtestesülni, * a te emberszereteted folytán * adj nekem gyógyulást, *’ s áraszd reám a te nagy irgalmadat!

Ami erény, ami dicséret, * az mél a szentekhez. * Mert ők pallos alá hajtották fejüket érted, * ki meghajlítottad az egeket és leszálltál; * vérüket ontották teérted, * ki magadat üresítetted ki * és szolgai alakot vettél fel. * Ők is mindhalálig megalázva * a te szegénységedet unozták. * Az ő imádgaik által, * a te nagy irgalmasságod szerint *’ Istenünk, könyörülj rajtunk!

Uram, ki szent tanítványaidat szellemi mennybolttá tetted, * az ő szent közbenrásuk által * válts meg engem is a földi gonoszgoktól, * gondolataimat önmegtartóztatás által emelvén föl * a szenvedélyes hajlamok fölé, *’ mint irgalmas és emberszerető!

Kik a böjt idejét a kegyelem alkalmának tartjuk, * siránkozzunk mindnyájan tiszta szívből, * és az Üdvözítőnek kiáltsuk: * nagyirgalmú Urunk, * tanítványaid kedvéért * üdvözítsd azokat, kik félelemmel dicsérnek, *’ mint irgalmas és emberszerető!

Minden dicséretre mél apostolok, * a világ pártfogói, * betegek gyógyítói, * egészség megóvói, * mindkét oldalról őrizzetek meg bennünket, * hogy a böjt idejének lefutása alatt * egymással Isten szándéka szerint, békességben éljünk, * és értelmünket a szenvedélyek zaklatától megóvjuk * hogy majd a győztesen feltámadó Krisztusnak *’ mindnyájan szent éneket zenghessünk.

4. hang

A hatodik hónapban * leküldetett a főangyal a tisztagos Szűzhöz. * Elmondta az üdvözletet, * és hírül adta neki az örömhírt: * hogy tőle fog születni a világ Megváltója. * Ez pedig fogadta a szöntést, * és méhében foganta az örök Istent, * aki kimondhatatlan módon emberré lenni kegyeskedett *’ a mi lelkünk üdvözítésére.

Az értelmet felülló beszédet * meghallgatta az Istenszülő. * A főangyal az örömhír szavát intézte hozzá, * kitől elfogadván hittel az üdvözletet, * méhében fogant téged, az örökvaló Istent. * Azért mi is örvendezve kiáltjuk néked: * Istenünk, ki tőle változás nélkül megtestesültél, * ajándékozz a világnak békességet *’ és a mi lelkünknek gazdag kegyelmet!

Íme, eljött ma a mi szabadusunk órája, * felfoghatatlan módon egyesül az emberekkel Isten. * A főangyal szavára az eltévelyedés elapad, * a Szűz méhében foganja az örömet, * a föld éggé változik, * a világ az ősi átoktól megszabadul. * Örvendjen tehát minden teremtmény, * és énekben hangoztassa: *’ Teremtőnk és megváltó Urunk, dicsőség néked!

1. hang. Minta: Dicséretes vértanúk…

A nagy Gábor angyal, * kinek elméjét Isten világosítja meg, * úgyhogy az üdvösséges, égi fényben ragyog, * s ki a hármas fényű isteni világosságot színről-színre látja, * és azt a magasságbeli erőkkel félelemmel dicsőíti, * a Szűzhöz érkezik * és hirdeti az isteni és fönges titkot *’ és közbenjár a mi lelkünkért.

A mélységes titkot, * mely korábban az angyalok előtt is ismeretlen volt, * de öröktől fogva létezett, * egyedül terád bízták, Gábor, * és te Názáretbe jöttél, * hogy azt az egyedül Tisztaságossal közöld, * kivel együtt imádd érettünk Istent, * hogy ajándékozzon a mi lelkünknek *’ békességet és gazdag kegyelmet!

Elővers: Essenek a bűnösök saját csapdájukba, én pedig magam vagyok, míg átmegyek rajta.

Ki mindenkor telve vagy vigossággal, * és teljesíted a Mindenható akaratát * valamint végbeviszed rendelkezéseit, * ó angyalok fejedelme, Gábor főangyal, * a te hűséges tisztelőidet mogasd, * esedezzél szüntelenül érettünk az Úrhoz, * hogy ajándékozzon a mi lelkünknek *’ békességet és gazdag kegyelmet!

Dicsőség… most és… 6. hang

Leküldetett Gábor főangyal az égből, * hogy hírül adja a Szűznek a fogantatást, * és elmenvén Názáretbe, * elámulva a csodán, azon töprengett magában, * hogy miként szüli meg a Szűz azt, * aki a magasságban megfoghatatlan? * Akinek királyi széke az ég * és lábainak zsámolya a föld, * az egy nő méhében körülhatárolódik. * Akire a hatszárnyúak és sokszeműek föl nem nézhetnek, * a Szűz egyetlen szavára megtestesülni kegyeskedik. * Az Isten Igéje megjelenik! * Miért késlekedem és miért nem mondom a Szűznek: * Üdvözlégy, Malaszttalteljes, * az Úr van teveled! * Üdvözlégy, tisztagos Szűz! * Üdvözlégy, férfit nem ismerő Ara, * Üdvözlégy, élet Anyja! *’ Áldott a te hednek gyümölcse!

Körmenet az evangéliumos könyvvel és a tönjénezővel!

Bölcsesség igazhívők!

Enyhe világossága, / a szent és boldog, / és halhatatlan / mennyei Atya isteni dicsőségének, / Jézus Krisztus! / Eljövén a Napnak lenyugvásához / és látván az esteli fényt; / áldjuk az Atyát / s a Fiút, és a Szentlélek Istent! / Mert te méltó vagy, / hogy minden időben, / szent hangon énekeljünk tenéked, / Isten fia, / ki éltet adsz a világnak; /’ miért is ez a világ dicsőít téged.

Figyelmezzünk! Békesség † mindnyájatoknak! Bölcsesség, figyelmezzünk!

Prokimen:

Vers: Mert megtekintette szolgálójának alázatosságát,
íme, mostantól boldognak hirdet engem minden nemzedék.

A heti nap olvasmányai (a Nagyböjti Énektárból).

Majd az ünnep két olvasmánya.

Példabeszédek könyvének olvasása (15,20-16,9)

20A bölcs fiú örömet szerez az apjának, az ostoba ember megveti az anyját. 21Akinek nincsen esze, az a balgaságnak örül, az okos ember egyenes úton jár. 22Megbuknak a tervek, ha nem vitatják meg őket, sok tanácsadóval létrejön a dolog. 23Öröm az embernek, ha meg tud felelni, az idejében kiejtett szó milyen sokat érhet! 24Az értelmes ember útja fölfelé visz, hogy az alvilágot ott lent elkerülje. 25A kevélyek házát lerombolja az Úr, az özvegy mezsgyéjét meg helyreállítja. 26A gonosz terve iszonyat az Úrnak, de a barátságos szavak tiszták (előtte). 27Aki gazdagságra tör, lerombolja házát, aki megveti az ajándékot, az élni fog. 28Az igaz elméje tisztes dolgokon jár, a gonosz szájahitványságot buzog. 29A gonoszoktól távol marad az Úr, de az igazak imáját meghallgatja. 30A ragyogó szem öröm a szívnek, a jó hír felüdíti a testet. 31Az életre intő szóra figyelő fül éjnek idején is a bölcsek körében van. 32Eldobja életét, aki szélnek ereszti az intést, aki hallgat a feddésre, okosságra tesz szert. 33Az Úr félelme a bölcsesség iskolája, az alázatosság megelőzi a dicsőséget.

16 1A szívben meghányni-vetni – ez az emberek dolga, de a felelet az Úrtól jön a nyelvre. 2A férfi útja tiszta a maga szemében, ám a lelket az Úr veti latra. 3Bízd az Úrra, ami tennivalód akad, akkor a terveid valósággá válnak. 4Az Úr mindent a maga céljára teremtett, magát a gonoszt is, a balsors napjára. 5Utálat az Úrnak minden gőgös ember, kezemet adom rá: nem marad büntetlen! 6Szeretet és hűség jóváteszi a bűnt, s az Úr félelme távol tart a rossztól. 7Ha egy férfi útja kedves az Úr előtt, ellenségeit is kibékíti vele. 8Jobb az igazságos úton szerzett kevés, mint a nagy haszon becstelenség árán. 9A szív megtervezi az embernek az útját, de a lépéseit az Úr irányítja.

Kivonulás könyvének olvasása (3,2-13)

Mózes eljutott Isten hegyéhez, a Hórebre. Itt megjelent neki az Úr angyala a tűz lángjában egy bokorból, és mikor odanézett, látta, hogy a bokor ég, de nem enyészik el. Mózes így szólt magában: „Odamegyek, és megnézem ezt a nagy csodát, miért nem ég el a bokor.” Amikor pedig az Úr látta, hogy vizsgálódva közeledik, Isten megszólította a csipkebokorból: „Mózes, Mózes!” Erre az így felelt: „Mi az, Uram?” Ő pedig így szólt: „Ne közelíts! Vedd le sarudat a lábadról, mert a hely, ahol állasz, szent föld.” Azután így folytatta: „Én vagyok az Isten, atyáid Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákob Istene.” Erre Mózes eltakarta arcát, mert félt Istenre tekinteni. Az Úr ezt mondta Mózesnek: „Láttam Egyiptomban élő népem sanyargatását, és hallottam a munkafelügyelők miatt elhangzott panaszukat. Igenis, ismerem szenvedésüket, és leszálltam, hogy kiszabadítsam őket az egyiptomiak kezéből, és hogy kivezessem őket erről a földről, s elvezessem őket egy szép, tágas földre, a tejjel mézzel folyó országba.”

Példabeszédek könyvének olvasása (8,22-31)

Az Úr alkotott engem útjai kezdetén az ő műveire, minden idő előtt erősített meg engem kezdő alapként, mielőtt a földet teremtette volna, mielőtt a mélységeket megalkotta volna, mielőtt feltörtek volna a vizek forrásai, s mielőtt megszilárdította volna a hegyeket, minden halmok előtt nemzett engem. Az Úr alkotta a mezőségeket és a lakatlan vidékeket, és az ég alatt lakott földkerekség minden határvidékét. Amikor az eget elkészítette, én vele voltam, s amikor székhelyét kijelölte a szeleken, amikor a felhőket fölerősítette s az ősforrásokat szilárdan kijelölte az ég alatt, amikor erőssé tette a föld határát, én voltam mellette, mint a kedvence, én voltam, akinek örvendezett, nap mint nap én örvendeztem a színe előtt mindenkor, amikor örült annak, hogy befejezte a földkerekséget, s örült az emberek fiai között.

Kis ekténia, majd a Háromszorszent éneklésével áttérünk a Szent Liturgiára.

Figyelmezzünk! Békesség † mindnyájatoknak! Bölcsesség, figyelmezzünk!

Pap: Bölcsesség!

Felolvasó: Szent Pál apostol zsidókhoz írott levelének olvasása

Pap: Figyelmezzünk!

Testvéreim! Mert ugyanattól az egytől valók mind: a megszentelő és azok, akiket megszentelt. Ezért nem szégyelli testvérnek nevezni őket, 12amikor ezt mondja: Hirdetni foglak testvéreimnek, zengem dicséreted az egybegyűltek előtt. 13Majd: Bizalommal ráhagyatkozom. Aztán: Nézd, én és gyermekeim, az Úr adta nekem őket. 14Minthogy a gyermekeknek közös a testük és a vérük, ő is részt kapott belőle, hogy így halálával legyőzze azt, aki a halálon uralkodott, tudniillik az ördögöt, 15és felszabadítsa azokat, akiket a haláltól való félelem egész életükre rabszolgává tett. 16Hiszen nem az angyalokat, hanem Ábrahám leszármazottait karolta fel. 17Ezért minden tekintetben hasonlóvá kellett válnia testvéreihez, hogy irgalmas és Istenhez hűséges főpap legyen, és kiengesztelje a nép bűneit. 18Így, mivel maga is kísértést szenvedett, tud segíteni azokon, akik a kísértéssel küzdenek.

Pap: Békesség néked, Bölcsesség figyelmezzünk!

Evangélium (Lk. 1,24-38)

24E napok után felesége, Erzsébet, gyermeket fogant, és öt hónapon át eltitkolta. 25„Ezt tette hát nekem az Úr – mondta – azokban a napokban, amikor rám tekintett, és ami az emberek előtt szégyenemre volt, attól megszabadított.” 26A hatodik hónapban az Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába 27egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták. 28Az angyal belépett hozzá és megszólította: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.” 29E szavak hallatára Mária zavarba jött, és gondolkozni kezdett rajta, miféle köszöntés ez. 30Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. 31Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. 32Nagy lesz ő és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, 33és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége.” 34Mária megkérdezte az angyalt: „Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?” 35Az angyal ezt válaszolta és mondta neki: „A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni. 36Íme, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében, s már a hatodik hónapban van, noha meddőnek mondták, 37mert Istennél semmi sem lehetetlen.” 38Mária így válaszolt: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” Erre az angyal eltávozott.

Pap: Mondjuk mindnyájan, teljes lelkünkből és teljes elménkből mondjuk!
Nép: Uram, irgalmazz!

Pap: Mindenható Urunk, atyáinknak Istene, kérünk téged, hallgass meg minket és könyörülj!
Nép: Uram, irgalmazz!

Pap: Könyörülj rajtunk, Isten, a te nagy irgalmasságod szerint, kérünk téged, hallgass meg minket és könyörülj!
Nép: Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz!

A pap csendesen mondja:
Urunk, Istenünk, fogadd ezen buzgó fohászkodást a te szolgáidtól, és könyörülj rajtunk könyörületed sokasága szerint! Küldd irgalmasságaidat reánk és minden népedre, amely bő kegyelmeidet várja!

Pap: Könyörögjünk még istenszerető N. püspökünkért, lelkiatyáinkért s Krisztusban minden atyánkfiáért!
Nép: Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz!

Pap: Emlékezzél meg, Urunk, hogy test vagyunk, elenyésző és vissza nem térő lehelet. Esengve kérünk, szüntesd meg a betegséget. Csillapítsd le a gyorsan terjedő járványt, mert nem a holtak dicsérnek téged, Urunk, sem azok, kik a föld alá szállnak, hanem mi, élők dicsőítünk és szívünk keservében sóhajtozva kérünk téged, hallgass meg minket és könyörülj.

Nép: Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz!

Mindenkinél többet vétkeztünk ellened és gonoszul cselekedtünk, Urunk, és ha valódi bűnbánatra el nem jutottunk, szándékunkat bűnbánat gyanánt fogadd tőlünk. Légy irgalmas és szabadítsd meg szolgáidat a halálhozó betegségtől és gyötrő fájdalmaktól. Siránkozva kérünk téged, Mindenható, gyorsan hallgass meg minket és könyörülj.

Nép: Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz!

Pap: Könyörögjünk még az itt jelenlévő s tőled nagy és bő kegyelmeket váró népért, a mi jótevőinkért és minden igazhitű keresztényért!
Nép: Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz!

Pap: Mert irgalmas és emberszerető Isten vagy, és téged dicsőítünk, Atya és Fiú és Szentlélek, most és mindenkor s örökkön-örökké.
Nép: Ámen.

Valóban méltó helyett: Hirdesd, ó föld, Elbocsátó!

Görögkatolikus szertartások Szombathelyen, Zalaegerszegen és Sopronban 2020.03.21-től

Dicsőség a Jézus Krisztusnak!

A Görögkatolikus Metropólia Közleményt adott ki a járvány idejére a szertartások végzéséhez, mely adta lehetőségemmel élve szeretném a hozzám tartozó területeken, az előírások pontos betartásával a szertartások végzését a hívek bevonásával folytatni. Fontos, hogy minimum 2 méterre helyezkedjenk el a hívek egymástól, így a résztvevők száma korlátozott. Az áldoztatás hívőkként más-más kanállal történik, a kilincsek, korlátok és a padok fertőtlenítését magam fogom szertartás előtt és után elvégezni, mivel a felelősség is az enyém. Napról napra felülvizsgálom ezt a döntésemet, amennyiben nem tudnám kivitelezni ezt a feladatot, változtatni fogok.

A jövőben is naprakészen vezetem a tervezett szertartások helyét és idejét a honlapunkon, de csak azt a szertartást tudom elkezdeni, ahol a fertőzés terjedésének lehetőségét minimalizáltuk. A szertartások alatt nem történhet érintkezés az idegenek (a nem egy háztartásban élők) között, ha betartjuk ezeket az előírásokat.

A szertartások számát a korlátozott befogadóképesség miatt növelem, függetlenül attól, hogy mennyien lesznek a résztvevők. Mi itt a nyugati végeken már hozzászoktunk a néhány emberes szertartásokhoz….

Kérek mindenkit, hogy olvassa el az eredeti közleményeket is!

Elek Antal szervezőlelkész 2020.03.21.

A Görögkatolikus Metropólia közleménye 2020. március 18.

Forrás: https://hd.gorogkatolikus.hu/A-Gorogkatolikus-Metropolia-kozlemenye-2020-marcius-18-2020-marcius-18

A Magyarországi Sajátjogú Metropolitai Egyház a keleti rítusból fakadó különbségek miatt saját, de a Magyar Katolikus Püspöki Karhoz hasonló tartalmú rendelkezést tesz közzé. A rendelkezés általános érvényű, amelytől az illetékes megyéspüspök saját hatáskörében eltérhet. A mostani szöveg az állami rendelkezésekhez igazodik, azok változása esetén ezen is módosítani kell.

  1. A templomok mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak, ezért templomainkat nem zárjuk be, ám az abba betérő híveknek különösen ügyelniük kell az előírt óvintézkedések megtartására. Egymástól lehetőleg nagyobb távolságban helyezkedjenek el. A templomi mozgás során is kerüljék a fizikai érintkezést más személyekkel. Különösen a bűnbánati leborulások után ügyeljenek arra, hogy kezük ne érintse a szájnyílást, orrot, szemet. Használják akár szertartás közben is a kihelyezett fertőtlenítő eszközöket. A szent kereszt és ikonok csókolásától ideiglenesen tartózkodjanak.
  1. Az idősebb, gyengébb immunrendszerrel rendelkező illetve más betegségben szenvedő híveinket saját érdekükben arra kérjük, hogy most egy ideig ne jöjjenek el a szertartásokra. Az otthon maradott hívek legyenek tudatában annak, hogy az Egyház nem hagyja abba az imádságot, a lakóhelyükről vagy ahol éppen tartózkodnak, onnan is bekapcsolódhatnak ebbe a szüntelen imádságba. Ezt egyébként ma már egyre több helyen a technikai lehetőségek is segítik. A fővárosban a hívek nagy száma miatt nem tudunk nyilvános szertartásokat végezni. Más parókiákon az illetékes parókus ismerve a közösségéhez tartozó hívek lelki szükségleteit, életkorának összetételét és egészségügyi állapotát, a Szent Liturgia megtartásáról szabadon dönthet.
  1. A Keleti Kódex előírásai szerint a megyéspüspök, ha úgy ítéli meg, felmentést adhat a vasárnapi Szent Liturgián való részvétel kötelezettsége alól. Ezt a felmentést – a fertőzés elkerülése céljából – a Görögkatolikus Metropólia megyéspüspökei is megadják.
  1. A felmentés azonban nem jelenti azt, hogy a vasárnapot nem kellene megszentelni. A vasárnapi szertartáson való részvétel helyett igen ajánlatos, hogy a hívek kiemelt időt töltsenek imádsággal – a Szentírás olvasásával, zsolozsma végzésével vagy más imával – lehetőleg együtt a családdal, de akár egyénileg is. Hamarosan új imakönyvek fognak megjelenni, ezzel is segítve mind a közösségi, családi, mind az egyéni imákat. A Görögkatolikus Médiaközpont több helyszínről, de leginkább Máriapócsról közvetít szertartásokat. Ezek is nagy segítséget jelentenek abban, hogy az egyházzal együtt imádkozzunk. A közvetítések rendjéről a görögkatolikus honlapok felületein adunk tájékoztatást. Ezeken kívül ilyen módon a római katolikus szertartásokba is bekapcsolódhatunk.
  1. A betegellátás, a gyóntatás, a rendkívüli áldoztatások esetén fokozottan ügyeljünk arra, hogy tevékenységünk ne adjon lehetőséget a vírusfertőzésre. Ha szükséges, végezhetjük, végezzük védőkesztyűben, védőruházatban ezeket a szent cselekményeket.

Római katolikus testvéreinkkel együtt valljuk: a járvány időszaka rámutat törékenységünkre és arra, hogy a saját és mások életére vigyáznunk kell. Imáinkkal és példánkkal erősítsük a bizalmat Istenben és egymásban. Gyakoroljuk a nagylelkűség erényét, és ebben a helyzetben különösen is figyeljünk egymásra, főleg beteg és idős embertársainkra. Idős paptestvéreinket tisztelettel kérjük, hogy ebben a helyzetben különösen vigyázzanak egészségükre.

Rendelkezések a hívek számára a koronavírus okozta vészhelyzetben

A rendkívüli helyzetre való tekintettel a Magyarországi Sajátjogú Metropolitai Egyház főpásztorai a következő, liturgikus cselekményekhez kapcsolódó előírásokat rendelik el.

  1. Magatartás a templomban.

Törekedjünk arra, hogy templomaink minél többet legyenek nyitva, hogy oda egyesével betérhessenek az imádkozni vágyók, hiszen sok ember nem juthat el a közösségi szertartásokra. Ugyanakkor a templomba belépőknek szigorúan be kell tartaniuk a közösségi terekre vonatkozó előírásokat. A templomokban rendszeresen fertőtlenítő takarítást kell végezni, különösen a padokat kell gyakran, továbbá közvetlenül a szertartások előtt és után fertőtlenítővel alaposan áttörölni.

A templomajtókat lehetőség szerint teljesen nyitva kell tartani, hogy oda kilincs érintése nélkül be lehessen lépni. A templomi tárgyakat a hívek ne érintsék, az ikoncsókolástól tartózkodjanak. A tetrapodra kihelyezett ikonokat ideiglenesen bevesszük.

A templomtérben úgy helyezkedjünk el, hogy a személyek vagy családok egymástól legalább 2 m távolságra legyenek. Több személy nem léphet be a templomba. Bármennyire fájdalmas, ezt el kell fogadnunk.

  1. Szentgyónás.

A gyóntatás alkalmával a közvetlen, közeli érintkezést mindenképpen kerülni kell. A gyóntatószék csak akkor használható, ha a gyónó és a gyóntató pap között fóliával is ellátott rács van. E nélkül tilos használni a gyóntatószéket.

Gyóntató szobát csak akkor használhatjuk, ha megoldható, hogy gyóntatás alatt annak ajtaja és ablaka nyitva legyen, de a gyónást más ne hallhassa. Ilyenkor a gyónó és a gyóntató nem nézhet egymás felé, egymástól legalább egy-másfél méter távolságban kell lenniük. Ha ezek a feltételek nem oldhatók meg, akkor a gyóntató szoba nem használható.

Ajánlott a szentgyónást arra külön kijelölt időben a nagyobb templomtérben vagy szabadtéren megszervezni. Ekkor is meg kell tartani a legalább egy-másfél méter távolságot és a gyónó és a gyóntató nem nézhetnek egymás felé. A védőmaszk használata ajánlott, mivel az még nagyobb biztonságot nyújt.

Természetesen minden egyes esetben szigorúan ügyelni kell arra, hogy a gyóntatásból más, idegen személy semmit se hallhasson meg.

Telefonon és más elektronikus eszközön keresztül nem lehet feloldozást adni.

  1. Eucharisztia

Azokban a templomokban, ahol nyilvános szertartás folyik, a szentáldozáshoz sorban álló hívek se álljanak közel egymáshoz, ekkor is tartsák meg a 2 méter távolságot.

A pap elé érve már ne vessenek keresztet – ezt korábban tegyék meg – és két kezüket a mellükön összetéve álljanak oda a szentáldozáshoz. Az áldozó hátrahajtott fejjel, fölfelé tekintve és nagyra nyitott szájjal fogadja a Szentséget.

Minden egyes hívőt külön kanállal áldoztatunk meg. Aki már részesült az Eucharisztiában, az nyomban lépjen oldalra, és úgy helyezkedjen el, hogy más személyektől továbbra is a lehető legnagyobb távolságot tartsa.

  1. Szent Liturgián kívüli áldoztatás.

A rendkívüli időszakban kérésre vagy gyóntatás után a Szent Liturgiához kötve külön is megáldozhatunk, a fentebb említett szabályok szigorú betartásával.

Ha templomon kívül, házban vagy kórházban is áldozhatunk, ilyenkor fokozott figyelemmel kell betartani minden egészségügyi előírásokat. Ezt a szertartást főként a beteg és környezetében lévő személyek érdekében védőruházatban kell végezni.

  1. Keresztelés.

Ha nem lehetséges későbbi alkalomra halasztani, akkor ebben az időszakban a keresztelést csak szűk körben szabad elvégezni. Bemerítéses keresztelést az átmeneti időben nem megengedett.

  1. Házasságkötés.

Ha Húsvét után is fennállnak az állami óvintézkedések, és nem lehetséges későbbi alkalomra halasztani az esküvőt, akkor a házasságkötés szertartását is csak szűk körben szabad elvégezni, teljes mértékben betartva a zárt térre vonatkozó előírásokat.

  1. Betegek kenete.

Ebben az időszakban különösen is figyeljünk oda a betegekre, ne hagyjuk magukra őket! Az áldozópapok, diakónusok elsősorban telefonon tartsák velük a kapcsolatot, legyenek lelki segítségükre. A betegek kenetének föladásakor minden esetben úgy kell eljárnunk, hogy a fertőzés átadásának minden lehetséges módját elkerüljük. Ilyenkor a papnak mind a maga, mind mások érdekében szájmaszkot, gumikesztyűt, védőköpenyt kell használnia.

  1. Temetés.

A temetéseket is csak szűk körben lehet megtartani, a közvetlen hozzátartozók jelenlétében. Zárt terű ravatalozóban nem lehet végezni temetési szertartást. A búcsúztatók elhagyandók, annál sokkal fontosabb, hogy a gyászolók kapjanak néhány erőt adó, vigasztaló szót. Keresztcsókolás természetesen, az erre szóló ének alatt indulhatunk a sírhoz.

  1. Egyéb szentelmények.

Ebben az időszakban, amíg az állami rendelkezések a tilalmakat föl nem oldják, nem tudjuk megtartani a húsvéti lelkigyakorlatokat. Ugyanakkor ez elmaradt lelki támasz nélkül is törekedjünk arra, hogy húsvéthoz közeledve bűnbánattal, böjttel, még több imádsággal készüljünk a föltámadásra. A rendkívüli helyzetben is végezzük el a szentgyónásunkat a fentebb sorolt óvintézkedések megtartásával. A virágvasárnapi barkaszentelésről, nagyheti, húsvéti szertartásokról, pászkaszentelésről később rendelkezünk.

Krisztus mentett meg minket a halálos veszedelemből, és a jövőben is meg fog menteni. Benne van reményünk, hogy ezután is megszabadít. (vö. 1Kor 1,10) 

Előszenteltek liturgiája a Szombathelyi Szervezőlelkészség területén 2020-ban

Előszenteltek liturgiája

A bizánci egyház sajátos nagyböjti szertartása. Ősi előírás szerint nagyböjtben szombat és vasárnap vagy ünnep kivételével Szent Liturgiát nem végeztek, az egyház hetente kétszer mégis meg akarta áldoztatni a híveket, hogy a böjti harcban el ne csüggedjenek. Ezért jött létre az Előszenteltek liturgiája, mely ünnepélyes áldoztatási szertartásnak tekinthető.

Első része a nagy alkonyati istentisztelet menetét követi, szentírási olvasmányokkal. A sztihirál alatt a pap az előző vasárnapon álváltoztatott szentséget az előkészületi asztalra viszi, majd később ünnepélyes menetben visszahozza az oltárra.

A második rész a kérő ekténiától a Szent Liturgia rendjét követi, szentáldozással. Átlényegülés tehát nincs benne. – Nagybőjt szerdáin, péntekjein és a nagyhét első három napján van előírva a végzése.” (Forrás: Ivancsó István: Görög Katolikus Liturgikus kislexikon, 21.oldal)

Az előszenteltek Liturgiáról Fülöp metropolita atya gondolatait olvashatjuk az egyházmegyei honlapon: https://hd.gorogkatolikus.hu/Az-Eloszenteltek-Liturgiajarol-2020-februar-25

A Szombathelyi Görögkatolikus Szervezőlelkészség területén (Szombathelyen, Zalaegerszegen és Sopronban) nem végeztek még előszenteltek liturgiáját, de szeretnénk ezt a speciális nagyböjti szertartást bevezetni és megismertetni. Nehéz úgy bevezetni egy szertartást, ahol a vecsernye (alkonyati zsolozsma) végzése is nehézségekbe ütközik. Külön nehézséget okoz, hogy a „szórványban” a hétköznapi szertartásokon való részvétel sincs gyakorlatban, nehezen megoldható a hívek számára (pl. este mindenki a gyerekeit szedi össze az iskolából és velük kell tanulni, készülni.) Újabb nehézséget okoz számunkra a hétköznap esti időpontok pl. Szombathelyen, ahol saját kápolna hiányában esténként a római katolikus közösség használja a kápolnát. Szerencsére ebben hamarosan lesz változás.

Éppen ezért 2020-ban az első nagyböjti időszakra a következőt tűztük ki célul a közösségeink (szombathelyi, zalaegerszegi és soproni közösségeink) esetében:

Rendszeres felkészülés az előszenteltek liturgiájára énekpróbák formájában (pl. vasárnapi szertartások előtt ill. után), mivel ennek a szertartásnak mind a papi, mind a hívek által énekelt énekei is más dallamokon énekelendők. A sztihirák dallamai is minden alkalommal változnak, ezeket is gyakorolnunk kell.

Sopronban heti rendszerességgel vesznek részt a hívek csütörtökönként az esti liturgiákon, ezért itt csütörtök esténként fogunk végezni előszenteltek liturgiáját. Kivételt csak az első nagybőjti hét csütörtöke (2020.02.27) és a vasvári előszenteltek liturgiája (2020.03.19) miatt lesz csak.

A szombathelyi és a zalaegerszegi közösség számára egy időpont már fix Vasváron, 2020.03.19-én csütörtökön 18 órakor, mivel péntekenként este végeznek római misét a templomban. További időpontokat akkor tudunk megadni, ha a jelenleg zajló „saját” görög kápolna kialakítása a volt Annunciáta kolostor alagsorában elkészül.

Addig is, a friss kántorjelöltjeinkkel és friss 4-6 tagú „kórusunkkal” tanulgatjuk az előszenteltek liturgiájának énekeit, a Bazil liturgia énekeit és a még speciálisabb nagyheti énekeket. Ezen felül a kis csapattal egységesen részt veszünk áprilisban Máriapócson a kántorok lelkigyakorlatán, ahol Fülöp metropolita atya fogja vezetni az előszenteltek liturgiáját.

Kérjük Jézus Krisztust, hogy adjon nekünk türelmet és következetességet ezen céljaink „bevégzésére” is! Tisztában vagyunk azzal, ahogyan a heti rendszerességel történő szertartásokhoz az erőt és a résztvevőket megadta, ezen terveinket is támogatni fogja, még ha nem is lesznek művészileg és más szempontból olyan tökéletesek. Szeretettel ajánljuk fel Istennek ezeket az órákat a szabadidőnkre fordítható időnkból, hogy tovább haladjunk a keleti lelkiség megismerésében az ország nyugati részében is.

Elek Antal szervezőlelkész

Zalai élménybeszámoló (2020.02.14-15)

Egy zalaegerszegi görögkatolikus élménybeszámolója

Mi, itt Zalaegerszegen és környékén élő görögkatolikusok nap mint nap tapasztaljuk, hogy Nyugat-Magyarországon nagyon kevesen ismerik a keleti rítust, mégis megtörténhetett, hogy a zalaegerszegi Házasság Hete alkalmából meghívták szervezőlelkészünket, Elek Antal atyát a „Kérdezd a papot!”, febr.14-i, péntek délutáni programjába. A házasságról szóló beszélgetésen részt vett még Hodánics Péter zalaegerszegi református lelkész és Kovács József római katolikus káplán a helyi Mária Magdolna Plébániáról.

A többféle témakört körüljáró beszélgetésből (pl. válságban van-e házasság, házastársi és Istenkapcsolat, gyermeknevelés, fiatalok és az internet, rekreáció) egy szó maradt meg bennem a házassággal kapcsolatban: az engedelmesség, ami az élet minden területén kiemelkedően fontos. A házassági fogadalmunk megtartásával Isten parancsának engedelmeskedünk, ezáltal nyerjük el Isten kegyelmét. Mivel két ember szabadon és önként tett fogadalma nagyon erős kötelék, a Kísértő mindent megtesz, hogy ez a kötelék ne maradhasson fenn.

Mindenki jókedvre derült, amikor elhangzott Szent Porfíriosz atya tanítása, amelyet egy olyan embernek mondott, aki félt megházasodni, hátha rossz asszonyt talál:

„Egy rossz asszony jó alkalom lehet számodra arra, hogy elnyerd a Paradicsomot!”

A fórum végén aztán jöttek a kérdések elsősorban a görögkatolikus és a római katolikus vallás hasonlóságairól, különbözőségeiről, köszöntésekről.

Tudnánk örülni annak, ha minden héten lenne hasonló alkalom itt Zalaegerszegen!

Másnap délelőtt, febr.15-én szombaton rövid, kb. 8 km-es, görögkatolikus családi kirándulást szerveztünk a város környékére. A zarándoklatra kis csapatunk a zalabesenyői Szent Anna templomtól indult rövid imádság után, majd meredek kaptatókon értünk fel a hegygerincre, a 13 éve épült Szent Péter és Szent Pál kápolnához. Miután a kápolnát megcsodáltuk, elénekeltük a „Mennyei király, vigasztaló” kezdetű Szentlélek-hívó éneket, majd folytattuk utunkat a Luka- és Jánka-hegyen, gyönyörködve a zalaegerszegi panorámában. Napsütéses kirándulásunk során érintettük a jánka-hegyi haranglábat és keresztutat, majd a kedvelt Gyuri Csárdában elköltött bőséges ebéd után a csárda kilátójából beláthattuk az egész várost. Innen lesétálva indultunk vissza Zalabesenyőbe, az Alexandriai Szent Katalin titulusát viselő, XIII. században épült kápolnához, ahol Szent Liturgián vehettünk részt, ezzel koronázva meg a napot és ünnepelve a halottak szombatját.

A hosszú út során volt lehetőség a személyes kapcsolatok építésére, egymás életének, gondjainak megismerésére; tervezgettünk, álmodoztunk a megkezdett görögkatolikus közösségi életünk folytatásáról, a továbbfejlesztés lehetőségeiről is. Talán mind a tizenöt résztvevő nevében mondhatom, hogy ez a nap mindannyiunknak testi és lelki felüdülést nyújtott.

A következő két hónapban három programmal szeretnénk folytatni a hétvégi élményeinket : közös részvétel egy bakonybéli geotúrán, Vasváron előre megszentelt áldozatok liturgiáján, valamint a nagyheti szertartásokra való felkészülési alkalmakon Szombathelyen.

Többször elhangzott a számból ez a kis szlogen: kicsi a bors, de erős! Jó látni, hogy hónapról hónapra erősödik a kis közösségünk! Istennek legyen hála érte!

Írta: Molnár Lajos

Elmarad! – Közös részvétel a bakonybéli geozarándoktúrán (2020.03.21. szombat)

Egy egész napos közös túrán szeretnénk részt venni közösen, a Szombathelyi Görögkatolikus Szervezőlelkészség fiataljainak, családjainak bevonásával. De barátok, érdeklődők se habozzanak! Szombat reggel indul egy autó Sopronból és egy másik Zalaegerszegről. Közösen jelentkeznénk be és vennénk részt a túrán közösségépítés, kikapcsolódás céljából. Az indulás és érkezés részleteit a jelentkezőknek megadjuk.

A jelentkezéseket szívesen várom! Elek Antal szervezőlelkész

Bakonybéli geozarándok túra medvehagymával és a Pannon Csillagda kedvezményes látogatásával

Időpont: 2020. március 21.

Helyszín: Bakonybél

Ár: felnőtt: 850 Ft/fő, gyerek: 400 Ft/fő

Találkozó időpontja: 10.00 óra

Találkozó helye: Bakonybél, Borostyán-kút (Szentkút) melletti füves parkoló

Távolság: 8 km

Túra ideje: 5 óra

Előzetes bejelentkezés szükséges: előző nap 16 óráig!

A túra legalább 10 fő jelentkezése esetén indul! A túrára maximum 45 főt tudunk fogadni.

Forrás:https://www.bfnp.hu/hu/programok/bakonybeli-geozarandok-tura-medvehagymaval-es-a-pannon-csillagda-kedvezmenyes-latogatasaval