Részlet Kronstadti Szent János (1829-1908): Életem Krisztusban című könyvéből, 49-50.oldal

„Mielőtt az ember nyíltan bűnt követne el, titokban erjed, forrong benne a bűn vagy valamilyen szenvedély: ellenszenv, paráznaság, irigység, engedetlenség; és annak érdekében, hogy ne vétkezzen nyíltan, küzdenie kell titokban a bűnök ellen, s imával és Isten segítségével kell legyőznie őket. Ha mindig legyőznénk a szenvedélyeinket már a kialakulásuk pillanatában, nem volna lehetőségük a nyilvános megjelenésre, nem nyugtalanítanák és nem zavarnák a többi embert, s béke uralkodna a földön.”

„Kelletlenül, kishitűen, lázongva, az Úr ellen szitkozódva – így tűrjük szívünk gyötrő fájdalmait, és nem látjuk meg bennük a hasznot, amelynek a lelki nyugalommal és alázatossággal történő elviseléséből kellene származnia. Nem akarjuk észrevenni, hogy a szívünk elnehezült és megfertőződött a különféle szenvedélyektől, ez a szív gőgös, házasságtörő, haragos és rossz; szenvedélyek fűzik a földi dolgokhoz, s nem lehet megtisztítani, alázatossá, jóságossá és Isten iránt engedelmessé tenni másként, mint a gyötrő, égető fájdalmak, a nagy szorongattatás által.”

Részlet Dioníszosz Tácisz: „Légy elrejtett ember!” című könyvéből, 69-73.

A szent olvasás

1. Jerónimosz atya (1883-1966) hangsúlyozta az evangélium olvasásának szükségességét: „Egy teljesen elreteszelt ház sötétségben van. Ha kinyitod az ablakot, látod a nagyobb tárgyakat, ha jobban kinyitod, a fény beáramlik, és az apróbb dolgokat is világosan ki tudod venni. Ha pedig a nap bevilágít oda, még a levegőben lebegő port is látod. Ez történik a lélekkel is, amely befogadja az evangélium fényét: a legkisebb bűneit is látja.”
2. Porfíriosz atya (1906-1991) így szólt egy látogatójához: „Sokat olvass, hogy Isten megvilágosítsa értelmedet. Tudod, én sokat olvastam, s hogy a többiek ne zavarjanak, felmásztam egy fa tetejére a magam készítette létra segítségével, azután felhúztam a létrát, hogy mások ne lássanak meg, és ne zavarjanak. Így olvastam órákon át.
3. Ugyanaz az atya gyakran használta a következő képet: „Egy sötét szobában vagy, és hadonászol, hogy elűzd a sötétséget, ami természetesen nem tűnik el. Ha kinyitod az ablakot, a fény beárad, a sötétség eltűnik. Ugyanígy van az olvasással is. A Szentírás, a szentek élete és az atyák írásai jelentik a fényt, amely elűzi a lélek sötétségét.”
4. A lelki haszon nem az evangélium egyszerű olvasásából származik. Efszéviosz atya (1849-1929) mondta erről: „Bármennyit tudjon is az ember, ha a Szentlélek kegyelme nem látogatja meg, semmi haszna sincs belőle. Az ember hasonlít egy házhoz: ha be van zárva, haszontalan. Kulcs szükséges hozzá. Ugyanígy van az emberi elmével: ha nem nyitja meg a kegyelem, az embernek semmi haszna nincs belőle. Egy egyetemi tanár mondta nekem, hogy sokféle filozófiai munkát olvasott, és értette is őket, ám az evangélium olvasásakor érti ugyan a szavakat, de a mélyebb értelmüket nem.”
5. Joíl atya (1901 -1966), aki sokat olvasott és írt, hangsúlyozta azt a tényt, hogy a szent olvasást össze kell kapcsolni az aszkézissel: „Ha az atyákat olvasod, meglátod, hogy sok dologban megvannak a maguk sajátosságai, olykor nézeteltéréseik. Az Írás egy szakaszát egyikük így kommentálja, a másik meg amúgy. Ha azonban van valami, amiben az atyák közül senkinek sincs eltérő véleménye, akkor az az aszkézis. Ebben általános egyetértés van az atyák között. Mindnyájan magasztalják a böjtöt, a virrasztást, az önkéntes szegénységet, a testtel való kemény bánásmódot, és általában a nehézségek elviselését.” Hozzátette még: „Tanulmányozzuk, amit az atyák mondtak és írtak, de azt már nem, miként éltek. Ahelyett, hogy kommentárokat fűzünk az atyák írásaihoz, jobban tennénk, ha az életüket követnénk. A szent atyák sokat imádkoztak, sokat virrasztottak, sokat bőjtöltek, szerették a szegénységet s az egyszerűséget, gyűlölték a világ szellemét, harcoltak a tévhitek ellen, visszautasították az élet nyújtotta kényelmeket, kerülték a rangot, a dicsőséget, a megtiszteltetéseket, és szerették a vértanúságot. Vajon mi is ezt tesszük? Kezünkben tartjuk az atyák könyveit, és az életünk az ő életük megtagadása. Az atyák: élet, nem pedig filológia!”
6. Amfilóhiosz atya (1889-1970) így buzdított: „Hagyjátok, hogy lelketek egyszerűségben fogadja be a kincset, amit egyházunk éberséget tanító atyáinak írásai nyújthatnak nekünk, és próbáljátok megőrizni azt az alázat erényével. Ha olvasmányaitokhoz istenfélelem társul, megérzitek majd az isteni kegyelmet.”
7. Az atyák különösen szerették Szír Szent Izsákot (640-700). Jerónimosz atya (1883-1966) buzdította lelki gyermekeit, hogy olvassák aszketikus értekezéseit: „Olvassatok naponta egy oldalt Szír Izsák atyától. Ő tükör; általa meglátjátok, hol tartotok. Izsák atya hőmérő. Nagyon szeretem az áldott Izsák atyát. Ő a lekiatyám.” Teljesen egyedül szerette olvasni, annak ellenére, hogy rövidlátó volt, mert: „aki olvas, olyan, mint az arató, aki pedig hallgatja azt, amit mások felolvasnak, olyan, mint aki a földre hullott kalászokat gyűjti össze.”
8. Az olvasmányokat illetően Porfíriosz atya (1906-1991) ezt magyarázta: „Egy rossz könyv árt neked. Egy jó könyv hasznodra van. S ha nem is állsz készen, hogy átültesd a gyakorlatba, mivel bensőleg vágyódsz utána, idővel lassanként, anélkül hogy erőltetned vagy kényszerítened kellene, megérik benned a jóra való igény, és végül alkalmazod is.” Egyeseknek az a gyenge pontja, hogy elfelejtik, amit olvastak; erről mondta: „Tudnotok kell, hogy az emlékezetünkben minden elraktározódik, és Krisztus, ha úgy ítéli, hogy itt az ideje, fel is fedi majd számunkra.” Buzdította az embereket az evangélium olvasására, „amely kincseket rejt, s minden gondot megold. Ez az igazi filozófia, a kinyilatkoztatott filozófia. Isten igazságai, ahogy kezdettől fogva ki lettek jelentve. Nincs más igazság, újabb, még ha a világ előrehalad is, ha a tudomány az embereket a csillagokba repítette is.”
9. Paisziosz atya (1924-1994) hangsúlyozta, hogy olvasnunk kell az evangéliumot, az atyákat és a szentek életét. Hozzáfűzte azonban, hogy az olvasmányok célja „az, hogy saját magunkra alkalmazzuk mindazt, amit olvasunk. Nem az, hogy kívülről megtanuljuk őket, hanem hogy bensővé tegyük. Nem azért, hogy elsajátítsuk a nyelvet, hanem hogy képesek legyünk befogadni a lángnyelveket, és megéljük Isten titkait. Ha valaki sokat tanul, ismeretekre tesz szert, majd másoknak játssza a tanárt, miközben mindezt ő maga nem tartja meg, s egyebet sem tesz, mint felfuvalkodik, és legfeljebb gépeket épít, hogy a Holdra menjen. A keresztény célja azonban, hogy gépek nélül jusson fel Istenhez.”

12.levél

Hészükhaszta József (1898 -1959): Az Isten megismeréséről, 12. levél, 74-77.oldal

Így lesz az értelem csupa fény, csupa ragyogás

„Ami az imádságot illeti, amiről írsz, gyermekem, ha egyszer a lelkiatyád ismeri az imádságot, nem kell félned, hogy eltévelyedsz. Te csak tedd azt, amit a lelkiatyád mond, és ne aggódj, ha a kegyelem hol megjelenik, hol pedig eltávozik, mert így edzi az embert, hogy alázatos legyen, és ne bízza el magát.

Kezdetben így tesz a kisgyermek. „Jaj néked, te város, mert ifjú még a te királyod!” (Préd 10,16) – írja a Szentírás. „Jaj néked, te lélek, hiszen az értelmed kezdő még mindezekben!”

Gyermekem, az értelem nem tud megmaradni egyfajta állapotban, különösen olyan valakié, aki gyenge a szellemi dolgokban. Egyik órában olvasásra van szüksége, máskor arra, hogy zsoltározzon, megint máskor pedig arra, hogy csöndben maradjon. Ha az ember hallgat, az értelem alkalmat talál arra, hogy a Szentírás különböző tanításaiban gyönyörködjön, amelyeket korábban tanulmányozott. Amikor tehát azt adod neki, ami hasznára és kedvére való, erőt merít belőle, ahogyan a test is az egészséges táplálékból. Amikor azonban válogatás nélkül adsz neki dolgokat, ahelyett hogy megvilágosodna, elsötétül. Ugyanígy, amikor elfárad, pihenésre van szüksége.

Így tanulja meg a jót megkülönböztetni a rossztól. Így lesz az értelem csupa fény, csupa ragyogás. Látja a lélek tisztaságát. Látja a töviseket. Elviseli a kisértéseket. Így növekszik benne a kgyelem, amely megtisztítja a testet a szenvedélyektől. A lélek békére lel. Végül pedig mindez úgy jön el, az egyik a másik után, mint szorosan egymásba kapcsolódó szemekből álló lánc, különösebb fáradozás nélkül, hiszen a tökéletes engedelmesség szüli őket. Most pedig jól figyelj!

Aki maradéktalanul engedelmes, annak az értelme is teljesen mentes a gondoktól.

Az értelem tehát a lélek gondviselője, aki táplálja őt, természetesen azzal, amit te adsz neki. Amikor békesség van az értelemben, s azt kapja tőled, ami hasznos, levezeti azt a szívbe. Először saját magát tisztitja meg a világból hozott hajlamoktól (prolépszisz). Elűzi az életből az aggodalmakat, és mialatt szüntelenül ismétli az imát, végleg megszűnik szétszórtsága. Ekkor pedig felismered, hogy megtisztult. Többé már nem hajlik a világban látott bűnök és tisztátalan dolgok felé. Majd pedig az ima révén, amely ki-be jár a szívben, az értelem megtisztítja az utat magának, és kivet onnan minden ocsmányságot, gonoszságot vagy tisztátalanságot. Mert az értelem háborút hirdet a szenvedélyek és az azokat életre hívó démonok ellen, akik olyan sok éve élnek a szívbe beleágyazódva anélkül, hogy bárki is felismerte vagy látta volna őket. Most hogy az értelem megtisztult, észreveszi a démonokat, és akár egy jó házőrző kutya, morog, csahol, megküzd velük, mint a lélek legfőbb védelmezője. Jézus Nevével mint fegyverrel addig ostorozza az ellenséget, amíg ki nem űzi mind egy szálig a szív körüli területre, ahonnan ezek ismét csak ugatni kezdenek, akár a megvadult kutyák. Az éretelem pedig nekilát, hogy letörölje a mocskot és mindazt a tisztátalanságot, amivel a démonok beszennyeztek bennünket, valahányszor sugallatukra magunk is befogadtuk azt, ami rossz és bűnös. Az éretelem a továbbiakban is folytatja a küzdelmet a démonokkal, kivetve és messzire űzve őket, hogy soha többé ne zaklathassák. Folyamatosan küzd, hogy kivesse a sok tisztátalanságot, amivel amazok folyton elárasztják. A későbbiekben pedig, miként egy jóságos gondviselő, olyan eledelt ad, amely a lélek megvilágosodására és egészségére szolgál.

Mindezekben a megtisztító kegyelem működik közre. Az imádkozó embert mint hűsítő árnyék takarja be az engedelmesség oltalma. Annak a kegyelme vigyáz rá, aki a lelkéért felelősséget vállalt Isten színe előtt. Lassanként átéli a Legmagasabb elváltozást” (vö. Zsolt 76,11). Rövid idővel azt követően, hogy a démonok végleg kiűzettek, a szív pedig belülről megtisztul, a szennyeződés is abbamarad. Az értelem uralkodóként a szív trónusára emelkedik, s úgy örvendezik, miként a vőlegény a mennyasszonnyal együtt a nászteremben. Szent, békés és szeplőtelen boldogságban ünnepel. Fáradalom nélkül mondja az imát. Ekkor pedig a kegyelem szabadon működni kezd, és megmutatja az értelemnek azokat a megígért javakat, amelyek jutalmul tűzettek ki számára, ha maradéktalanul elvégzi kötelességeit. Ezután nyugodttá és békéssé válik, ahogy megjelenik a kegyelem, amely Isten szemléléséhez emeli őt, olyan mértékben, amennyire saját alapjai megengedik.

Legfőképpen tehát az istenfélelelm, a hit, a tökéletes engedelmesség és az önmegtagadás hozza el mindezeket. Az ember pedig eljut a boldogító szeretetre, végül pedig a szenvedélymentességre. Semmiképpen se engedje, hogy a rossz szabadon működjön az értelemben, hanem kiáltson fel a mélységből: Utánad szomjúhozik a lelkem, én Istenem! Mikor méltatsz arra, hogy megpillanthassam a te szent színedet?” (vö. Zsolt 41, 2-3). A halált pedig mint a legnagyobb örömet várja már. Mikor csukódnak már be ezek a szemek, és nyílnak meg amazok, amelyek boldogságban szemlélődnek majd mindörökké?

Siess tehát, fiam, igyekezzetek mindnyájan, hogy eljussatok a boldog engedelmességhez, amelyben mindezek a javak benne rejlenek, és legyetek olyanok, mintha egy lélek volnátok több testben. Akkor megkönnyebbülhet majd lelkiatyátok, és nyugodtan tud majd imádkozni értetek teljes lelkéből, örömmel és boldogsággal eltelve. Ha azonban engedetlenek vagytok, és kudarcot vallotok mindezekben, akkor az ő lelke is elnehezül, s a bánat okozta betegségtől lassan-lassan a halál felé halad.

Mindezekt tapasztalatból tudom, hiszen megpróbáltam, és gyümölcsét is fogyasztottam; mily édes is az! Nem ismerek nagyobb nyugalmat, mint amit a tökéletes engedelmesség hoz. Eltemettem az én jóságos lelkiatyámat, imái által végül is megleltem a nyugalmat.

Amíg fiatalok vagytok, addig munkálkodjatok, hogy öreg napjaitokban a szenvedélymentesség gyümölcsét szüretelhessétek. Nem feltétlenül előrehaladott korra gondolok, ha igyekeztek, húsz év múlva meglátjátok, amiről beszélek. Ha viszont nem igyekeztek, még ha matuzsálemi kort érnétek is meg, nem örvendhettek majd ezeknek a karizmáknak.

Igyekezzetek azért, és vetélkedjetek lekiatyátokkal és egymással is a jóban. Akkor meg fogjátok tapasztalni, hogy a szenvedélyek olyannyira mozdulatlanná válnak, a lélek olyan nyugalomba kerül, mintha a Paradicsomban lennétek.”

Pió atya, a lelkek vezetője

Hatmath Károly: Pietrelcinai Pio atya (1887 -1968), 59-61.oldal

„A lelki életben fontos szerepe van a békességnek, mert alapja az előrehaladásnak. Az atya ezért arra int, hogy vigyázva kell őrizni a lelki nyugalmat. „Üdvösségünk ellensége nagyon is jól tudja, hogy az isteni segítségnek a legbiztosabb jele a szív békéje, és ezért minden alkalmat megragad, hogy elveszíttesse velünk. Ezért legyünk mindig éberek. Jézus segíteni fog.” Az éberség annál is inkább fontos, mert az elveszett béke, a nyugtalanság nem vezethet az erényekhez. „Minél nyugtalanabb a szívünk, annál erősebbek az ellenség támadásai, aki kihasználja természetes gyengeségünket, amely megakadályozza az erények egyenes útját.” A lelki előrehaladás csak a békében lehetséges. „Ha sikerül minden pillanatban megőriznünk a szív nyugalmát és békéjét, nagy hasznunk lesz belőle az istenhez vezető úton. Ha ellenben elveszítjük a békét, minden gyakorlatunk, amely az örök élet megszerzésére irányul, kevés hasznot hoz, vagy egyáltalán nem terem gyümölcsöt.” A lelkiismeret-furdalás is gyakran nyugtalanságot okoz az emberben. Ez a nyugtalanság azonban nem mindig Istentől jön. Íme, mit ajánl Pió atya, hogy pontosan meg tudjuk különböztetni, mi honnan származik: „Óvakodjunk a különböző szemrehányásoktól és vádaktól önmagunk ellen. Ezek a vádak legtöbbször az ellenségtől jönnek, azzal a céllal, hogy megzavarják békességünket Istenben. Ha az ilyen szemrehányások és vádak mérsékeltebbé tesznek, és a jó cselekedetekre buzdítanak, anélkül, hogy eltörölnék bennünk az Istenbe vetett bizalmat, biztosak lehetünk, hogy Istentől számaznak. De ha felkavarják bensőnket, és félelelmmel töltenek el, biztosak lehetünk benne, hogy az ördögtől jönnek, és mint olyanokat kerülnünk kell, menedéket keresve az Istenbe vetett bizalomban.” A következő sorok elmondják azt is, hogyan fogalmazta meg ez a szerény kapucinus a békét: „A béke a szellem egyszerűsége, az értelem komolysága, a lélek nyugalma, a szeretet köteléke. A békesség a rend, a harmónia mindannyiunkban. A béke állandó öröm, amely a jó lelkiismeret tanúságából forrásozik. A béke annak a szívnek a szent öröme, amelyben Isten uralkodik. A béke út a tökeletesség felé, sőt még több: a tökéletesség a békében található. Az ördög pedig, aki mindezt jól tudja, minden erejét latba veti csakhogy felkavarja békénket.”

Az emberi életben a megpróbáltatások is sokszor nagy nehézségeket okoznak. Türelmetlenné válunk. A próbatétel elviselhetetlennek tűnik, kikerülhetetlenné válik. Az ilyen helyzetekben fontos szerepe van az alázatosságnak. „Alázzuk meg mindig magunkat Isten hatalmas jobbja alatt, és mindig a lélek komolyságával és a szív alázatosságával fogadjuk a szenvedéseket, amelyeket Isten azért küld, hogy látogatásának idejében felmagasztaljon bennünket kegyelmének ajándékával. Bízzuk rá minden gondunkat, mert ő jobban gondoskodik rólunk, mint az anya a gyermekéről.” Az alázatosság mellett fontos a kitartás. „Ne zavarja az a gondolat, hogy a próbatétel ideje hosszan tartó (…). Az üdvösség eléréséhez át kell jutnunk a hullámos tengeren, amely állandóan elnyeléssel fenyeget.” Nem kell visszariadni a próbatételektől, mert a lélek tisztulására szolgálnak. „Jézus tudatja magával, hogy a lelki szenvedéseket, amelyek felkavarták, közvetlenül ő akarta azért, hogy próbára tegye és nem pedig, hogy megbüntesse. E próbának az a célja, hogy jobban megtisztítsa és a lehetőségekhez mérten, hozzá hasonlóvá tegye, aki példaképe annak a léleknek, amely az isteni szolgálat jobbik részét választotta. Ő a halál jeléül, nagyobb tanulékonyságot kíván öntől az isteni tevékenységben.” Jézus megengedi a küzdelmeket a lélekben, de nem azért, hogy valakit megbüntessen, hanem hogy megtisztítson. „A próbatétel nem a halált jelenti, hanem az üdvösséget.”

Annak a kereszténynek az életében, aki teljes szívből törekszik Isten közelségére, igen nagy akadályokat jelenthet a visszaemlékezés életének arra a napjaira, amikor nemtörődömségben, illetve közömbösségben bűneivel megbántotta Istent. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy Isten irgalmas, és az őszinte bűnbánónak megbocsát. Ha ezt nem tudjuk elfogadni, Isten megbocsátásában és irgalmában kételkedünk. Mindenáron kerülni kell a kétségbeesést a múlt bűnei miatt. „ Ne engedje meg sohasem lelkének, hogy szomorkodjon, vagy hogy lelki keservekben, illetve aggályban éljen, mert az, aki szereti és aki azért halt meg érte, hogy élete legyen: kedves, jó és szeretetre méltó.”

Antal abba (251 -356)

„Néhány testvér Antal abbához ment, hogy elmondják neki, milyen képzeteket (phantaszisz) láttak, és megtudják tőle, vajon igazak-e azok, vagy pedig a démonoktól származnak. Volt egy szamaruk, amely azonban útközben elpusztult. Amikor pedig megérkeztek az öreghez, az őket megelőzve ezt a kérdést szegezte nekik: „Hogyan pusztult el útközben a kis szamár?” Ezt mondták neki: „Honnan tudod ezt, abba?” Ő így felelt nekik: „A démonok mutatták meg nekem.”

Azok azt mondták neki: „Hiszen épp azért jöttünk, hogy megkérdezzünk téged erről, mert képzeteket látunk, amelyek gyakran beigazolódnak, és nehogy eltévedjünk.” A szamár példáján világosította fel őket az öreg arról, hogy a képzetek a démonoktól származnak.”

A szent öregek könyve, 29.oldal