Erzsébet II. Endre magyar király dédunokája,
Árpádházi Szent Erzsébet másodfokú unokahúga. Apja III.
Péter aragóniai király, anyja Konstanza, Manfréd szicíliai
király leánya. A keresztségben a harmincöt évvel korábban
szentté avatott nagynénjéről, Erzsébetről kapta a nevét.
Tizenkét éves volt, amikor férjhez adták
Déneshez, Portugália királyához. Két gyermekük született:
Alfonz, aki trónörökös lett, és Konstanza, akit később IV.
Ferdinánd, Kasztília királya vett feleségül.
A házasság
politikai meggondolások alapján jött létre, és Erzsébetet nem
tette boldoggá. Dénes király, a férje kicsapongó életet élt,
több gyermeke is született a házasságán kívül. Erzsébet
azonban mindent türelemmel viselt, és úgy imádkozott és vezekelt
férje megtéréséért, mintha szerzetesnő lett volna.Önmagáról teljesen megfeledkezve csak férje bűneit siratta,
melyekkel Istent bántja. Jóságában odáig elment, hogy férje
törvénytelen gyermekeit is anyai szeretettel nevelte.
Mikor utódlásra került a sor, Alfonz föllázadt,
mert atyja egyik törvénytelen fiát helyezte előtérbe vele
szemben. Erzsébet ekkor a béke angyala lett a viszálykodó apa
és fia között. A férje megneheztelt emiatt, sőt azzal
vádolta, hogy Alfonz pártjára állt, ezért száműzte egy
faluba. Csak később látta be tévedését, és hívta vissza
maga mellé Erzsébetet. Dénes súlyos betegsége idején
Erzsébet végig mellette volt, és a legnagyobb szeretettel ápolta.
Nem engedte át másnak a férje halálos ágya melletti szolgálatot.
És elérte, hogy a férje 1325-ben megtérve, szentként halt meg.
Özvegyen maradva Erzsébet teljesen az irgalmasság
cselekedeteinek szentelte életét. Vagyonát és ékszereit eladta,
és az árát szétosztotta a szegények és a kolostorok között.
Magára öltötte a ferences harmadrendiek ruháját, és
zarándoklatokra indult. Gyalog ment el Szent Jakab sírjához,
Compostellába, majd visszavonult Coimbrába, az általa alapított
klarissza kolostorba. Fogadalmat csak a halálos ágyán tett,
hogy a jótékonyságban ne akadályozza a szegénységi fogadalom.
A kolostort utoljára akkor hagyta el, amikor békét
közvetíteni ment a fia, IV. Alfonz és a veje, kasztíliai
Ferdinánd között. Az út és a testvérháború miatt érzett
fájdalom felőrölte maradék erejét. Estremozba érve magas láza
lett, és itt érte a halál 1336. július 4- én, lánya és menye
karjai között. Holttestét Coimbrába vitték, és sírja
hamarosan zarándokhellyé vált, mert ereklyéi körül csodák
történtek. Szentté avatását 1576-ban indították el.
1612-ben nyitották fel a sírt, és épségben találták a
testét! VIII. Orbán pápa 1626-ban avatta szentté. Ünnepét
még ebben az évben felvették a római naptárba, július 4-re.
1694-ben áthelyezték július 8-ra, hogy kivegyék Szent Péter és
Pál ünnepének oktávájából. Mivel az oktáva megszűnt,
1969-ben visszahelyezték július 4-re.
A hagyomány úgy tudja, hogy Dénes király
megtérésében jelentős szerepe volt a következő esetnek:
Erzsébetet az irgalmasság gyakorlása közben egy
apród szokta kísérni, aki szükség esetén a segítségére volt.
A király meggyanúsította azzal, hogy bűnös viszonya van a
királynővel, ezért halálra ítélte. Elküldte mészégetők
ellenőrzésére az apródot, a kemencénél dolgozóknak pedig
megüzente, hogy egy meghatározott órában érkezik majd egy apród,
azt fogják meg, és vessék a kemencébe.
Az apród el is indult a királyi megbízatással, de
útja közben betért egy templomba, misére. Ez a késedelem
mentette meg az életét. A király ugyanis majdnem vele egy időben
útnak indított egy másik udvari embert, hogy nézze meg,
végrehajtották-e ítéletét. Ám a kemencéhez az előre jelzett
órában csak az ellenőr érkezett meg, akit a munkások
megragadtak, s abban a hiszemben, hogy ő a kiszemelt áldozat,
bevetették a tüzes kemencébe. A király megértette a jelet,
amellyel Isten megmentette az ártatlan apródot, és bűnbánatot
tartva megtért.
Istenünk, ki a béke forrása és a szeretet kedvelője vagy, és Szent Erzsébetet a viszálykodók megbékítésének csodálatos kegyelmével ékesítetted, add meg nekünk az ő közbenjárására, hogy békét teremtsünk magunk körül, s ezért Isten fiainak hívhassanak minket.
„A Szentírás, a szentek élete és az atyák írásai jelentik a fényt, amely elűzi a lélek sötétségét.”Porfíriosz atya (1906-1991) Részlet Dioníszosz Tácisz: „Légy elrejtett ember!” című könyvéből, 70.oldal, A szent olvasásról szóló fejezetben
Azon időben mondá Péter: Izraelita férfiak, halljátok ezeket a szavakat: ti a Názáreti Jézust, azt a férfiút, akit az Isten igazolt előttetek erőkkel, csodákkal és jelekkel, amelyeket – mint ti is tudjátok – Isten általa művelt közöttetek, ezt az embert istentelenek keze által felszegezve megöltétek, miután Isten elhatározott terve és előretudása szerint átadatott. Isten azonban föloldozta a halál bilincseit és föltámasztotta őt, aminthogy lehetetlen is volt, hogy abban fogva maradjon, mert Dávid róla mondja: „Magam előtt látom az Urat mindenkor, mert jobbomon áll ő, hogy meg ne inogjak. Ezért örvend a szívem és ujjong a nyelvem, sőt testem is békében nyugszik el, mert nem hagyod lelkemet az alvilágban s nem engeded, hogy a te Szented rothadást lásson. Megmutatod nekem az élet útját s jelenléted gyönyörűségével töltesz el engem.” Férfiak, testvérek! Hadd szóljak hozzátok bátran Dávid ősatyáról. Ő meghalt, eltemették, és sírja a mai napig itt van nálunk. Mivel azonban ő próféta volt és tudta, hogy Isten esküvel fogadta meg neki, hogy az ő utódaiból ül majd valaki a trónjára A jövőbe látva beszélt Krisztus feltámadásáról: hogy sem az alvilágban nem marad, sem a teste nem lát rothadást. Ezt a Jézust Isten feltámasztotta, s ennek mi mindannyian tanúi vagyunk. Miután tehát Istennek jobbja felmagasztalta őt, és elnyerte az Atyától a Szentlélek igéretét, ő kiárasztotta azt, akit ti láttok és hallotok. Mert nem Dávid ment fel az égbe, hiszen ő azt mondta: „Azt mondja az Úr az én Uramnak: ülj a jobbomra, amíg lábad zsámolyává teszem ellenségeidet.” Tudja meg tehát Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy az Isten Úrrá és Krisztussá tette őt, azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek.« Mikor ezeket hallották, szívükben megrendültek. Így szóltak Péterhez és a többi apostolhoz: »Mit tegyünk, férfiak, testvérek?«Péter pedig azt felelte nekik: »Tartsatok bűnbánatot, és mindegyiktek keresztelkedjék meg Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára.
Jn 1,35-51
Abban az időben megállt János két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Íme, az Isten Báránya!” E szavak hallatára a két tanítvány Jézus nyomába szegődött. Amikor Jézus megfordult, és látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kerestek?” Így feleltek: „Rabbi – ami annyit jelent, mint Mester –, hol laksz?” „Gyertek, és nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hol lakik, és aznap nála is maradtak. A tizedik óra körül járhatott. A kettő közül, aki János szavára követte, az egyik András volt, Simon Péter testvére. Elsőként testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Krisztust”. Elvezette őt Jézushoz. Jézus rátekintve így szólt hozzá: „Te Simon vagy, Jónás fia, de Kéfás, azaz Péter lesz a neved.” Másnap Jézus Galileába akart menni. Találkozott Fülöppel, és mondta neki: „Kövess engem!” Fülöp Betszaidából, András és Péter városából való volt. Fülöp találkozott Natanaellel és elmondta neki: „Megtaláltuk, akiről Mózes írt a Törvényben és a próféták: a názáreti Jézust, József fiát.” „Jöhet-e valami jó Názáretből?” – kérdezte Natanael. „Gyere és lásd!” – felelte Fülöp. Amikor Jézus meglátta Natanaelt, amint feléje tartott, ezt mondta róla: „Lám, egy igazi izraelita, akiben nincs semmi álnokság.” Natanael megkérdezte tőle: „Honnét ismersz?” Jézus így válaszolt: „Mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak, a fügefa alatt voltál.” Natanael erre felkiáltott: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!” Jézus ezt felelte neki: „Mivel megmondtam, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel. De nagyobb dolgokat is fogsz látni ezeknél.” Majd hozzátette: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mostantól látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és az Isten angyalai föl- és leszállnakaz Emberfia fölött.”
Artemon vértanú
Laodicea és Szíria papja. Diocletianus alatt
szenvedett vártanúságot 303-ban. Mondják, hogy először
Laodiceában tartóztatták le, mint keresztényt, mert megtagadta az
áldozat bemutatását. Csodálatos módon megszabadult, és
Kisázsiában folytatta szolgálatát. Itt fejezték le.
Szent Kreszcensz (Crescens) vértanú
A likiai Műra városában született és élt. Amikor idős korában azt tapasztalta, hogy a pogány vallás kezd diadalmaskodni a kereszténység fölött, fellépett a pogányok előtt, s a keresztény hit igazságát hirdette. A pogányok elfogták, és kiléte felől faggatták. Ő azonban csak annyit vallott be, hogy keresztény. Tüzes kemencébe vettetve halt vértanúhalált – melynek időpontja ma már ismeretlen.
Részlet Jeruzsálemi Szent Kürillosz (313-386) összes művei című könyvből, Budapest, 1995., 151.oldal
„Tizennegyedik katekézis
a megkeresztelkedők számára élő szóban Jeruzsálemben
magtartva arról: és harmadnapra feltámadt halottaiból, és
felment a mennybe, és ül az Atya jobbján. És az olvasmány a
korithusiakhoz írt első levélből: Tudtotokra adom, testvérek,
az evangéliumot (1Kor 15,1) stb., hogy feltámadt harmadnapra
az Írások szerint stb.
„Örvendezz Jeruzsálem (Iz 66,10), gyülekezzetek az ünneplésre mind, akik szeretitek Jézust, mert feltámadt! Ujjongjatok mind, akik korábban gyászoltátok a zsidók vakmerőségét és hallottátok törvényszegő tetteit! Mert akit ők megaláztak, az ismét feltámadt. Ha elszomorító volt hallani a keresztről, úgy a feltámadásról szóló örömhír hírdetése derítse örömre a hallgatókat. A gyász változzon örömre, a szomorúság vidámságra, az öröm és ujjongás töltse be ajkunkat őmiatta, aki feltámadása után ezt mondta: „Örvendjetek!”Hiszen tudom, hogy az elmúlt napokban a Krisztus szeretőknek bánata volt, mert mondanivalónkat ott hagytuk abba, ahol elérkeztünk a halálig és a temetésig, de nem hirdettük meg még a feltámadás örömhírét, az elmét az foglalkoztatta, amit még hallani kívánt. Feltámadt tehát a halott, aki szabad volt a holtak között, és a holtak megszabadítója volt. Eltűrte, hogy meggyalázásaként töviskoszorút rakjanak rá, az támadt fel és fejére tette a halálon aratott győzelem diadalának diadémját.”
Részletek Jean
Daniélou: Az angyalok és küldetésük az egyházatyák szerint
című könyvéből, Paris, 1997, 59-63.oldal
6. fejezet: Az angyalok és a szentségek
Ha az üdvösség
misztériuma lényegében beteljesedett a mennybemenetellel, amikor
az Ige a magával egyesített emberséget az angyalok ujjongása
közepette bevezette az Atya házába, akkor ki kell fejteni ennek
hatásait a második eljöveteléig az Egyház építésére nézve.
Ehhez az építkezéshez társulnak az angyalok. A legősibb
keresztény hagyományok azt mutatják, hogy az Egyház rá van bízva
egy angyalra, ahogyan Isten népe volt az Ószövetségben. Az
„Izajás menybemenetele” c. írás beszél „a keresztény
Egyház angyaláról” (3,15). Hermasz, Mihály angyalt nevezi
meg, mint „akinek hatalma van az Egyház fölött, és azt
kormányozza.” Legyen bármilyen az Egyház angyalának
kérdése, mely láthatóan a judaizmus öröksége, és egészében
nem egyezik Krisztus egyetlen elsőségével, az biztos, hogy van
általánosabb jellegű hagyomány, mely bizonyítja az Egyház
fölött őrködő és az azt szolgáló angyalok létét. Már a
Zsidókhoz írt levél 1,14-nek ez az értelme. Hippolütosz írja,
egyik allegóriájában hajóhoz hasonlítva az Egyházat: „Az
Egyháznak is megvannak a hajósai, a babordok és a tribordok, azaz
a segítő angyalok (paredrusz). Soha meg nem szűnik, hogy
irányítsák és védelmezzék.
Az angyaloknak ez a szerepe a keresztelésnél kezdődik. A keresztelés Isten nagy művének folytatása mindkét szövetségben. Új teremtés. Föltámadás. A végítélet elővételezése. Az angyalok is segédkeznek a Szentháromságnak, csodálatos működése teljesítésében. Egyúttal segítenek, mint csodálattal eltelt tanúk és buzgó szolgálók. Ez az, amit már Hermasz Pásztora mutat nekünk: dolgoznak a vízre épült tornyon, azaz az Egyházon, mely a keresztség által épül: „Atorony, amelyet látsz, az Egyház. A vízre épült, mert életetek víz által menekült meg. A hat ifjú azok a szent angyalok, akiket az Isten elsőnek teremtett. Rájuk bízta az egész teremtett világot, hogy felvirágoztassák, szervezzék és irányítsák. Tehát általuk valósul meg az Egyház építése.” Az angyalok Isten minden intézményéhez csatlakoznak. Hogyan ne lennének jelen annál a kiemelkedő műnél, ami az Egyház?
Ahogyan az angyalok egyszerre lehettek Krisztus misztériumai előkészületének eszközei és beteljesedésének tanúi, úgy megjelennek a keresztségnél is. Tevőleges szerepük van előkészületeiben. Ahogyan az apostolok láthatóan küldetést kaptak a pogány nemzetekhez, úgyanúgy láthatatlanul küldetést kaptak hozzájuk az angyalok, hogy az Egyházhoz vonzzák őket: „Vannak angyalok, akik összegyűjtik a hűségeseket minden nemzetben.Valóban gondolj arra, hogy ugyanúgy, ahogyan egy városban ahol még nincs született keresztény, váratlanul jönne valaki, és ott egyszerre tanítani, dolgozni, kiképezni, vezetni kezdené őket, uralkodója és püspöke lenne azoknak, akiket tanított, ugyanígy a szent angyalok is fejedelmek lesznek azok között, akiket összegyűjtöttek a nemzetek között, és akik másokat előléptetnek szolgálatuk munkájával.” Ismét megtaláljuk a nemzetek angyalait és missziós szerepüket. Mióta Krisztus eljött, keresik a hűséges lelkeket, hogy hozzá vezessék. A nemzetek angyalai az Egyház angyalai lettek.
Valójában nagyon ősi hagyomány, amely a részegyházak elöljáró angyalaiban azokat látja, akiket építésükre és kormányzásukra rendeltek. Alapja János Jelenések könyvének első fejezeteiben van, ahol szó van Kis-Ázsia hét Egyházának angyalairól. Ennek nyomán írhatja Órigenész: „A szentírás alapján mondhatjuk, hogy Egyházanként két püspök van, az egyik a látható, a másik a láthatatlan. Ugyanabban a föladatban van részük.” A 4. század egyházatyái folytatják ezt a hagyományt. Szent Baszileosz beszél szent angyalokról, akikre rábízták az Egyházak gondját. Nazianzoszi Szent Gergely osztja gondolatait: „ Ennek az Egyháznak gondját rábízták egy angyalra. Mások más Egyházakon őrködnek, ahogyan Szent János tanítja a Jelenések könyvében.” Tudjuk, hogyan búcsúzott Nazioanzosz Egyházának angyalától, mikor elhagyta egyházmegyéjét. Kérte, járja ki, „hogy ne legyen senki, aki megakadályozná népének útját a mennyei Jeruzsálem felé.”
Az
Egyházak angyalainak szerepe az ősidőkkel, a pogány lelkekhez
való küldetésükkel kezdődik. Ez a szerep sokkal
közvetlenebbül a keresztségre készüléssel, a hittanulással
nyeri el teljes jelentőségét.Az angyalok előkészülethez
való viszonyát szintén megtaláljuk. Aranyszájú Szent János
(Krüzosztomosz) tanítja, hogy „a diakónus felszólítja a
hittanulókat, hogy imádkozzanak a béke angyalához.” A
Sacramentarium Gelasianumban imádságot találunk a hittanulókért.
Abban arra kéri az Istent, „hogy méltóztassék elküldeni szent
angyalát: Őrizze szolgáit, és vezesse őket a keresztség
kegyelméhez.” Órigenész a maga élénk stílusában
fejti ki ezt a gondolatot: „Angyal, jöjj, fogadd vissza a
szó által azt, aki megtért a démon tanításának ősi
tévedéséből. Fogadd vissza, mint jó orvos! Melengesd, vidd
magaddal, hogy megadd neki a második születés fürdőjét.”
„Más szövegek – például Jeruzsálemi Kürillosz – még mélyebben magasztalják az angyalok örömét a keresztség idején. Előre leírja a hittanulók számára a húsvét éjszaka ragyogását, amikor megkeresztelkednek. Miután fölidézi a ragyogó éjszakát és az újra megnyílt Paradicsomot, azt írja: „Immár emeljétek fel lelki szemeiteket. Már az angyali karokra gondoljatok, a mindenség trónoló Urára, és a velük jelen lévő Szent Lélekre, a trónusokra, és szolgálattevő uraságokra, és mindannyiotokra, férfiakra és asszonyokra, akik üdvözültek lesztek.Már szinte betölti fületeket a dallam hangja, amikor fölöttetek, üdvözültek fölött, rázendítenek az angyalok: Boldogok, akiknek bocsánatot nyernek bűneik (Zsolt 31,1), amikor ti, mint az Egyház csillagai, ragyogó testtel és fényes lélekkel beléptek.” Ez a húsvét éjjelének ünnepi pillanata, melyet itt fölidéz, amikor az újonnan megkereszteltek zsoltáréneklés közepette, fehér tunikájukban beléptek az Egyházba.”
Azon
időben Péter, aki a tizeneggyel ott állt, felemelte szavát és
beszédet intézett hozzájuk: »Zsidó férfiak és Jeruzsálem
összes lakói! Vegyétek tudomásul és halljátok fületekkel
szavaimat. Nem részegek ezek, ahogy gondoljátok, hiszen a nappalnak
még csak a harmadik órája van, hanem ez az, amit Joel próféta
megmondott: És ez lesz az utolsó napokban, mondja az Úr:
kiárasztom Lelkemet minden emberre, akkor fiaitok és
leányaitok prófétálni fognak, ifjaitok látomásokat látnak,
öregjeiteknek pedig álomlátásaik lesznek. És szolgáimra s
szolgálóimra kiöntöm ama napokban Lelkemet, s prófétálni
fognak. Csodákat fogok tenni
odafönn az égen és jeleket lenn a földön, vért, tüzet
és füstpárát. A nap sötétséggé fog változni, a hold pedig
vérré, mielőtt eljön az Úrnak nagy és nyilvánvaló napja. És
ez lesz: mindaz, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.
Lk
24,12-35
Abban az időben Péter fölkelt, és a sírhoz
futott. Behajolt, de csak az ott levő lepleket látta. Hazament, és
csodálkozott a történteken. És íme, ketten közülük aznap egy
Emmausz nevű helységbe mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádium
távolságra volt. Közben egymással beszélgettek mindarról, ami
történt. Ahogy beszélgettek és tanakodtak, maga Jézus
közeledett, és csatlakozott hozzájuk. De a szemük
akadályoztatva volt, hogy fel ne ismerjék őt. Így szólt
hozzájuk: „Miről beszélgettek egymással útközben, hogy ilyen
szomorúak vagytok?” Az egyik, akit Kleofásnak hívtak, ezt mondta
neki: „Te vagy-e az egyetlen jövevény Jeruzsálemben, aki nem
tudod, mi történt ott ezekben a napokban?” És mondta nekik:
„Micsoda?” Ők pedig ezt felelték: „A názáreti Jézus esete,
aki próféta férfiú volt, hatalmas tettben és szóban az Isten és
az egész nép előtt, és miként adták főpapjaink és főembereink
halálos ítéletre, és hogyan feszítették keresztre őt. Pedig mi
azt reméltük, hogy ő fogja megváltani Izraelt. Ráadásul ma már
harmadik napja, hogy ezek történtek. De néhány közülünk való
asszony is felkavart bennünket, akik hajnalban a sírnál jártak.
Mivel nem találták a testét, eljöttek, és azt mondták, hogy
angyalok jelenését is látták, akik azt állították, hogy él.
Közülünk is néhányan elmentek a sírhoz, és úgy találták,
ahogy az asszonyok mondták, de őt magát nem látták.” Erre ő
így szólt hozzájuk: „Ó, ti balgák, késedelmes szívűek
vagytok arra, hogy elhiggyétek mindazt, amit a próféták
jövendöltek! Vajon nem ezeket kellett elszenvednie a
Krisztusnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Aztán Mózestől és
az összes prófétától kezdve minden írásban megmagyarázta
nekik, ami róla szólt. Közben odaértek a faluhoz, ahová
tartottak, ám ő úgy tett, mintha tovább akarna menni. De erőnek
erejével marasztalták: „Maradj velünk, mert esteledik, és
hanyatlik a nap.” Betért hát, és velük maradt. Amikor aztán
letelepedett velük, kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte
és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük és felismerték,
de ő eltűnt előlük. Ekkor így szóltak egymáshoz: „Nemde
lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton és
kifejtette nekünk az Írásokat?” Még abban az órában
fölkeltek, és visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve
találták a tizenegyet és a velük levőket, akik azzal fogadták
őket, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent
Simonnak. Erre ők is beszámoltak az úton történtekről, és
arról, hogyan ismerték fel őt a kenyértörésben.
Arisztarkosz, Pudensz és Trofimosz apostolok
A hetvenkét tanítvány közé tartoztak. Az első kettő Szent Pál kísérője, tesszaloniki illetve efezusi származású tanítvány volt. Pudensz, akiről a 2 Tim. 6,21 tesz említést, a hagyomány szerint római szenátor volt,aki a városban szállást adott az apostoloknak és házát imahelyiséggé alakította át. 68-ban Rómában szenvedhetett vértanúságot. Trofimosz apostol Efezusból származott. Szent Pállal együtt szenvedhetett vértanúhalált 67 körül.
Részlet Perendy László: Antiokhiai katekézis a II. század végén című könyvéből, 62-63.oldal
„A
hitről, kitartásról és mindenféle másról szólnak,
ilyen
dolgokról, melyek a mi Urunkban való épüléstekre szolgálnak”
„Most kezdek tanítvány lenni. A látható és a láthatatlan dolgok közül senki se féltékenykedjék rám, hogy Jézus Krisztust elnyerjem. Jöjjön tűz, kereszt, harc a vadállatokkal, szétszabdaltatás, feldarabolás, a csontok összetöretése, a test tagjainak levágása, az egész test felőrlése, a Sátán gonosz kínzásai, csak Jézus Krisztushoz érjek.”
Ezt még az
említett városról írta a felsorolt egyházaknak, amikor pedig már
távol volt Szmirnától, Troászból ismét levél útján fordult a
philadelphiaiakhoz, a szmirnai egyházhoz és különösen annak
vezetőjéhez, Polükarposzhoz. Mivel nagyon jól ismerte, hogy
milyen apostoli férfi, mint igazi és jó pásztor, rá bízta az
antióchiai nyájat, és arra kérte, hogy buzgón viselje gondját.
Ugyanő pedig, amikor a szmirnaiaknak írt, nem tudom, honnan
kölcsönzött olyan mondásokat, amik Krisztusról szólnak, és azt
mondta: „Én tudom és hiszem, hogy a feltámadás után is
testben van. Mikor eljött Péterhez és társaihoz, ezt mondta
nekik: ‘Fogjatok meg, tapintsatok meg, és lássatok, nem vagyok
testetlen démon’. Tüstént meg is tapintották és hittek.”
Ireneusz is
ismerte vértanúságát, és így emlékezik meg leveleiről: „Amint
egyikünk mondta, akit Isten mellett tett tanúsága miatt ítéltek
arra, hogy a vadállatok elé vessék, hogy ‘Isten gabonája vagyok,
akit a vadállatok fogai őrölnek meg, hogy tiszta kenyérnek
bizonyuljak’.” Polükarposz is ugyanezekről emlékezik meg a
filippiekhez címzett levelében, amikor szó szerint ezt mondja:
„Kérlek mindannyiótokat, engedelmeskedjetek, legyetek kitartóak
minden tűrésben, ezt a kitartást saját szemetekkel láttátok,
nemcsak a boldog Ignatioszban, Rufoszban és Zoszimoszban, de
másokban is, akik közületek valók voltak, sőt magában pálban
és a többi apostolban. Meg vagytok győződve róla, hogy mindezek
nem hiába futottak, hanem a hitben és igazságosságban, s hogy a
nekik kijáró hely megvan az Úrnál, akivel együtt szenvedtek.Bizony nem ezt a világot szerették, hanem Őt, aki miattunk
halt meg, és akit értünk Isten feltámasztott.” Utána pedig
hozzáfűzi: „ Ti is írtatok nekem és Ignatiosz is, hogy ha
valaki Szíriába menne, vigye el a nálatok levő írásokat, amiről
gondoskodni is fogok, mihelyst alkalmas idő mutatkozik rá, vagy én,
vagy pedig egy futár, akit nevetekben is küldeni fogok. Ignátiosz
leveleit, s más írásokat is, melyek itt vannak nálunk, el fogunk
küldeni nektek, nagy hasznotok lehet belőlük. A hitről,
kitartásról és mindenféle másról szólnak, ilyen dolgokról,
melyek a mi Urunkban való épüléstekre szolgálnak”
a Szombathelyi Görögkatolikus Szervezőlelkészségben
(Szombathely,
Zalaegerszeg és Sopron vonzáskörzetében)
élő görögkatolikus hívek és hozzátartozóik számára,
hogy a járvány ideje alatt a görögkatolikus szertartásaink mind a három városban, az általunk használt templomokban és kápolnákban, az eddig megszokott rendben, mint az elmúlt két hétben is, látogathatók a megfelelő higiéniai előírások betartásával (pl. maszk használata mellett, padok előzetes és utáni fertőtlenítése mellett, hívenként egy áldoztató kanál használatával).
A hívek bevonásával végzett szertartások végzését egyrészt a 2020.március 18-án megjelent Metropóliai rendelkezések teszik lehetővé a Budapesten kívüli településeken, a parókusok ill. szervezőlelkészek döntésétől függően,
másrészt a 71/2020. (III. 27.) Korm. rendelet a
kijárási korlátozásról,
amely szerint alapos kijárási indoknak számít a lakóhely elhagyására az u). pontjában szereplőhitéleti tevékenység, a munkavégzés, a mezőgazdasági és erdészeti tevékenység, az élelmiszerüzletben történő vásárlás, a helyi termelői piacon történő vásárlás, a dohányboltban történő vásárlás, az egyéni szabadidős sporttevékenység, a fodrász, a manikűrös szolgáltatások igénybevétele mellett (a lista nem teljes!).
Megjelent a következő oldalakon: http://www.mariamagdolna.hu/misc/news/1180/harangszo-2020-apr..pdf és a https://hd.gorogkatolikus.hu/Elso-alkalommal-vegeznek-feltamadasi-szertartast-Zalabesenyon-a-keleti-ritusuak-szamara-2020-aprilis-11
Köszönjük a közzétételt! Áldott húsvéti ünnepeket kívánok Mindenkinek!
Elek Antal szervezőlelkész
Föltámadt Krisztus!
Valóban föltámadt!
„Föltámadt
Krisztus halottaiból, legyőzte halállal a halált és a sírban
lévőknek életet ajándékozott!”
Ezzel a
feltámadási énekkel fogjuk nagyszombat este 18 órakor
Zalaegerszeg-Zalabesenyőn az Alexandriai Szent Katalin templomban
hírül adni, hogy Krisztus feltámadt! Abban a tudatban
tesszük ennek a nagy örömnek a hírül adását, hogy azon
kevesekkel, akik részt vesznek ezen az örömteli szertartáson,
a jelenlétünkkel és imádságunkkal képviseljük az egész
szervezőlelkészség területén élő híveket, keresztényeket és
nem keresztényeket, hisz ebben az imádságban benne vannak ők
mindnyájan, ahogy minden
könyörgéssorunkban őket is imáinkba foglaljuk.
Ezzel az imával és dicsőítéssel kapcsolódunk be abba az állandó mennyei dicsőítésbe, ami „most” történik a föltámadt Krisztus előtt, angyali seregek, szeráfok, trónusok előtt, szentek, vértanúk, apostolok társaságában, az Istenszülő és a mennyei Atya előtt, ahogy a keleti liturgiai értelmezés ezt nekünk tanítja (1.kép. Szeráfok).
Nagy Szent Bazil atyánk szerint ezeknek a szeráfoknak hat szárnya van, „kettővel elfödik arcukat, kettővel lábaikat és kettővel fennlebegve egymáshoz viszontkiáltanak sohasem szünetelő ajkakkal s el nem némuló dicsőítésekkel”.
Úgy tesszük ezt szerény és esendő énekünkkel, hogy Krisztus, a Feltámadott, Főpapként az egész szertartásunkon láthatatlanul jelen van, ahogy azt Aranyszájú Szent János atyánk is tanította, és valamennyi szent életű atya áthagyományozta azt nekünk mind a mai napig. (2. kép: Az Atyák Liturgiája)
Kronstadti
Szent János atya szerint: „Az isteni liturgia csakugyan mennyei
szolgálat a földön, amikor
Isten különösen, egészen közel, a legszorosabb módon van jelen
és együtt az emberekkel, miközben ő maga láthatatlanul végzi a
szent papi szertartást:ő a felajánló és a felajánlott. A
földön semmi sem szentebb, magasztosabb, fenségesebb,
ünnepélyesebb és éltetőbb, mint a liturgia!”
A szent liturgiák alatt olyan eseménynek vagyunk „részesei”, amelyet testi szemeinkkel nem láthatunk, viszont lelki szemeinkkel annál inkább. Ugyanígy Krisztus pokolraszállását sem láthatta ember, mégis ennek a pillanatnak az ábrázolása előtt hódolunk, Krisztus föltámadása előtt, és valljuk meg a feltámadásban való hitünket. (3.kép: Krisztus pokolra szállása)
De ismer a keleti egyház egy másik ikont is, amikor a csendben Mária Magdolna találkozik a feltámadott Jézus Krisztussal. Ez nem egy erőt és a halál feletti győzelmet hírdető ikon, hanem egy bűnbánó, az Isten Fiát felismerő asszony találkozása a Feltámadottal. Ebben a találkozásban benne van Mária Magdolna részéről a felismerés és a hódolat, de még nincs benne az emberek Krisztus feltámadásában való hitvallása. (4.kép:Mária Magdolna és a Feltámadott)
Erre
a felismerése mindannyiunknak a bűnbánat által kell eljutnia,
csak a bűnbánat által leszünk képesek Isten kegyelmét lehívni
magunkra, ami felnyithatja a szemünket, hogy lássuk a mi Urunkat,
Jézus Krisztust!
Ez egy találkozás, ahogy minden imában, liturgiában Vele
találkozhatunk, őt ismerhetjük fel „lelki szemeinkkel” mint
gyógyítónk, mint oltalmazónk, mint tanítónk. Ha őt nem
tévesztenénk el soha „lelki szemeink” elől, akkor nem éreznénk
félelmet veszély idején, és bátran megtennénk mindazt, amit
állapotbeli kötelességünkben önként vállaltunk bármely
szentség felvételével. „Az ima
kiesdi a hitet”, vallotta Szent II. János Pál pápa, a
feltámadásban való hitünket is imával kell kiesdenünk. Nagy
„könnyebbséget jelent, ha ezt egy XIII. század óta használt,
felszentelt helyen tehetjük meg, mert az azóta eltelt századok
üldöztetéseiben és nehézségeiben a keresztények itt elhangzott
fohászai is imára sarkallnak bennünket.
2020-ban
is a feltámadási szertartás végzésével teszünk tanúságot
hitünkről, tanúságot teszünk a Feltámadott mellett és egyben
tanúságot teszünk a Benne való reményünkről is, hogy Ő képes
akár egy gondolatával is bármely fenyegetésnek határt szabni ,
képes azokat megszünteti!
Elek
Antal görögkatolikus szervezőlelkész
„Ha
pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak,
s nincs
értelme a ti hiteteknek sem
(1 Kor 15,14).
2 1Ha tehát van vigasztalás Krisztusban, ha van szeretetből fakadó figyelmeztetés, ha van közösség a Lélekben, ha van irgalom és könyörület, 2akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek. 3Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; 4és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. 5Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: 6aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, 7hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; 8megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.9Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, 10hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; 11és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.
Részletek Áthoszi Porfíriosz atya élete
című könyvből, 56-59.oldal
„A lelki élet titka: az
engedelmesség
„A Szent Hegyen sokan éltek titkos elvonultságban.
Anélkül haltak meg, hogy bárki ismerte volna őket. Én is így,
titokban akartam élni. Nem akartam igehirdető vagy ehhez hasonló
lenni. Az sem fordult meg soha a fejemben, hogy elhagyjam a Szent
Hegyet. Egy kisgyermek a valódi pusztaságban! Azért, hogy átéljem
a pusztai életet és a teljes magányt, fölmentem a hegyre, és
hosszú órákra ott maradtam, mivel úgy akartam élni, mint egy
remete. Vadon termő növényeket gyűjtöttem, és ez volt a
táplálékom. Ezzel is az aszkézist gyakoroltam. Teljes magányban
akartam élni, mint Kunyhós Szent János, az a Szent, akit
már kiskoromban megszerettem. Ő volt a legkedvesebb szentem. Ő
volt az, akit követtem. Mély benyomást tett rám, hogy ott
tudott élni a szülei közelében, a kunyhóját is mellettük
építette föl anélkül, hogy fölfedte volna magát előttük, és
közben szüntelenül erősítette őket: „Kunyhódat szüleid
kapuja elé emelted,”
„A lelkiatyámnak mindent elmondtam. Igen, mindent,
amit a fejemben megfordult, ő pedig valahányszor azt látta,
hogy valamit túlzásba viszek, csak ennyit mondott:
llúzió, gyermekem.
Az életem maga volt a Paradicsom. Ima,
istentiszteletek, kézműves munka és engedelmesség az atyáknak.
Ám az engedelmességem nem kényszerűségből, hanem
szeretetből fakad. Ez az áldott engedelmesség nagy lelki
hasznomra vált. Megváltoztatott. Éber lettem, gyors,
testileg-lelkileg erősebb. Hozzásegített ahhoz, hogy mindent
megismerjek. Éjjel-nappal dicsőítenem kell Istent, mivel arra
méltatott, hogy így élhessek itt a földön.
Az engedelmességet tanulmányoztam, az
engedelmességben merültem el.Minden más magától jött, amelyben
Isten az életem során részesített. A lelki éleslátás
karizmáját is az engedelmesség miatt kaptam. Az engedelmesség a
Krisztus iránti szeretetről árulkodik. Krisztus pedig külnösen
szereti az engedelmes szívűeket. Ezért mondja az írás:
„Szeretem azokat, akik szeretnek engem, akik virradatkor
keresnek, meg is találnak” (Péld 8,17).A Szentírásban
minden meg van írva, csak rejtett módon.
Nagy buzgóság volt bennem a lelki dolgok iránt
Az atyák sohasem írták elő, hogy mit tegyek. Kezembe adták az imafüzért, és csak ennyit mondtak:
Végezd az imát!
Semmi többet. Látták, mennyire fanatikus vagyok,
ezért nem beszéltek sokat, azt sem mondták meg, mit olvassak. A
nagy egyházatyáktól, akik szigorúságukról voltak híresek,
semmit sem engedtek olvasni. Így nem volt szabad olvasnom Szent
Efrémet, Szent Ízsákot, Létrás Szent Jánost, Új Teológus
Szent Simeont, az Evergetinoszt és így tovább. Ezeket mind
megtiltották. Így történt, hogy engedelmességből csak A
szentek életét, a zsoltároskönyvet, a könyörgő kánonokat, az
Oktoihoszt és a Minea szövegeit olvastam, és ezekből tanultam
meg olvasni. Korábban ugyanis nem tudtam. De nagy buzgóság volt
bennem a lelki dolgok iránt. Időnként bementem a Szent
György-templomba, amelynek az építésében magam is részt vettem,
és sok mindent énekeltem az énekes részekből. Legjobban a
Szentháromság kánonjait szerettem, s minden olyan éneket, amelyet
átjár az Isten utáni forró vágy, a szeretet. Ezek siratóénekek
voltak, szerelmes dalok, nem is tudom, minek nevezzem őket. Közben
patkokban folytak a könnyeim, ámde nem a bánat, hanem az öröm,
az isteni öröm könnyei voltak. Meg voltam hatva. Mindent szépen
énekeltem! Ez volt az életem! Az Úr kegyelme, nem a saját erőm
éltetett. Mindez az Úr kegyelmének, nem pedig az én okosságomnak
vagy tanulmányomnak volt köszönhető, hiszen nekem semmi ilyesmim
nem volt. Az égvilágon semmim sem. Minden Isten kegyelmének
ajándéka volt.
Ámde olykor-olykor letértem az útról.
Bizonyos dolgokba az atyák megkérdezése nélkül fogtam bele.
Képzeljétek el, azért, hogy az értelmem megtisztuljon,
nekiálltam kívülről megtanulni a Szentírást. Az elején
kezdtem, Szent Máté evangéliumával. Egyik nap alkalom nyílt
arra, hogy elmondjam fejből János evangéliumának első fejezetét
az atyáknak. Amikor befejeztem, leszidtak, mivel anélkül
tanultam meg, hogy áldást kértem volna rá.”
Részlet Beáta nővér OCD: Avilai Szent
Terézzel a bensőnkbe vezető úton című kiskönyvéből, 39.oldal
„Teréz tanácsa a harmadik lakás végén: a
készséges engedelmesség, lelki vezető választása:
„Azt hiszem, nagy hasznára lenne azoknak, akik az
Úr jóságánál fogva ebben az állapotban vannak (ami – mint
modntam – nem kis irgalom, mert igen közel vannak ahhoz, hogy
magasabbra jussanak), ha sokat fejlődnének az engedelmességre
való készségben. És, még ha nem is lennének szerzetesek,
nagyszerű dolog lenne, ha volna, akihez fordulhatnának – ahogy
sokan teszik -, hogy semmiben se a maguk akaratát kövessék,
mert rendszerint ez az, amivel kárt okoznak maguknak. De nem egy
másik magunkfajtához, ahogy mondani szokás, aki mindenben csak
tapogatózik, hanem olyanhoz, aki már nagyon elszakadt a világ
dolgaitól, mert nagymérttékben segít az olyannal való
érintkezés, aki már ismeri ezeket, hogy megismerhessük magunkat.Mivel bizonyos dolgok, amelyeket lehetetlennek tartunk, másnál
látva lehetségesnek tűnnek, és az egyszerűség, amellyel teszik
azokat, nagyon lelkesítő, s az ő repülésük mindket is repülésre
bátorít, ahogy a madarak fiókái teszik, amikor tanulnak, mert
ha nem is azonnal indulnak nagy repülésre, de fokról fokra
utánozzák szüleiket”.
Mt 28,16-20 „én veletek vagyok minden napon a
világ végezetéig”
Az apostolok kiküldése
16A tizenegy tanítvány pedig elment Galileába arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. 17És amikor meglátták őt, leborultak előtte, némelyek azonban kételkedtek. 18Jézus pedig hozzájuk lépett, és így szólt: Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. 19Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, 20tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.
János evangéliuma 16,23-33
Jézus az imádság meghallgatását
ígéri
23Bizony, bizony, mondom nektek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. 24Eddig nem kértetek semmit az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen. 25Ezeket példázatokban mondom nektek, de eljön az óra, amikor többé nem példázatokban szólok hozzátok, hanem nyíltan beszélek nektek az Atyáról. 26Azon a napon az én nevemben kértek, és nem mondom nektek, hogy én kérem majd az Atyát értetek, 27mert maga az Atya szeret titeket, mivel ti szerettek engem, és hiszitek, hogy én az Istentől jöttem. 28Én az Atyától jöttem, és eljöttem a világba, de most elhagyom a világot, és az Atyához megyek. 29Ekkor így szóltak hozzá tanítványai: Íme, most nyíltan beszélsz, és nem példázatot mondasz. 30Most már tudjuk, hogy mindent tudsz, és nincs szükséged arra, hogy valaki megkérdezzen téged: ezért hisszük, hogy Istentől jöttél. 31Jézus így válaszolt: Most hiszitek? 32Íme, eljön az óra, sőt már el is jött, amikor elszéledtek, mindenki a maga otthonába, és engem egyedül hagytok: de én mégsem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. 33Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem.A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.
