„A nevelés pedig az istenfélelem”

Ki a nevelő, és miben áll az ő nevelése

„Miután kimutattuk, hogy az Írás nem csupán gyermekeknek hív bennünket mindannyiunkat, hanem allegorizál is gyermekeknek, akik Krisztus követői vagyunk, ugyanakkor a mindenek Atyja tökéletes egyedül – benne ugyanis a Fiú van, és a Fiúban az Atya -, itt az ideje, hogy sorjában haladva szóljunk arról, ki is a mi Nevelőnk. Jézusnak hívják. Van, amikor pásztornak mondja magát, és így szól: „Én vagyok a jó Pásztor” (Jn 10,11); s ez alatt a juhokat terelő pásztorokról vett hasonlat alapján a gyermekeket vezetgető nevelőt érti, aki gondoskodó pásztora a gyermekeknek. A gyermekek ugyanis egyszerűek, és ezért allegorizálja a bárányokat. „És egy akol lesz – úgymond – és egy pásztor” (Jn 10,16). Kétségkívül nevelő hát az Ige, mert bennünket, gyermekeket az üdvösségre vezet. Igencsak világosan mondta magáról az Ige Ozeás által: „De én majd megnevellek mindnyájatokat”” (Oz 5,2). A nevelés pedig az istenfélelem, mely Isten tiszteletének megtanulása, ránevelés az igazság megismerésére, valamint helyes iránymutatás, mely felvezet a mennybe.

Részlet Alexandriai Kelemen: Paidagógosz, A nevelő, Ókeresztény Örökségünk sorozat, 18.kötet, 80-81.o.

“Imádkozzatok, hogy Isten feltárja előttetek a rejtett dolgokat.”

“Ne feledjétek, hogy az ellenség irigy! Az is a felkészülés része, hogy megtanuljátok Isten parancsait megtartani: megtanuljátok szelídséggel elűzni a szenvedélyeket, az ítélkezést, a haragot és a többit. Vagyis ne szálljatok szembe a rosszal, hanem megvetve a szenvedélyt, forduljatok szeretettel Isten felé! Foglalkozzatok a himnuszokkal, a szentek és a mártírok tropárionjaival, illetve Dávid zsoltáraival! Tanulmányozzátok a Szentírást és az egyházatyákat! Így lelketek megenyhül, megszentelődik, átistenül, és készen áll arra, hogy meghallgassa Isten kinyilatkoztatásait.

Szép lassan meglátogat majd a kegyelem. Öröm tölt el benneteket. Békében fogtok élni, és megerősödtök az isteni kegyelem által. Nem lesztek indulatosak, nem lesztek idegesek, nem haragudtok egymásra, nem ítélkeztek majd egymás felett; mindenkit szeretettel fogadtok.Meglesz bennetek, amit Pál apostol mondott: “A szeretet nem kérkedik…. Nem viselkedik bántóan… Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik”. (1 Kor 13,4-8). Az imádság megtisztítja a lelket, és megőrzi az értelmet. A legtökéletesebb mű az ember lelkének szentélyében jön létre, amely hermetikusan zárt, és egyedül csak Isten ismeri. Megrendítő dolog tanúi vagyunk: embereket látunk, akik Isten gyermekeivé lesznek, annak ellenére, hogy az önpusztítás legmélyebb bugyraiba ereszkedtek le. Én nyomorult, bár emberi roncs vagyok, én is erre törekszem. Nem zengek imákat nyíltan, hanem titokban imádkozom. Értitek? Isten kegyelme eljön, s benneteket is beárnyékol. Enyhülést és örömet ad nektek is, mivel együtt lakunk, együtt eszünk, beszélgetünk, imádkozunk, egyszerűen egymás felé fordulunk. Értitek? Csak egy gondolat nélkül, “durva” lélek lehet az, akire az imádság nincs hatással, és érzéketlen marad a kegyelemre. Imádkozzatok, hogy Isten feltárja előttetek a rejtett dolgokat. Sok minden van, amit nem tudunk. Mondjátok ezt Krisztusnak: “Amit te akarsz, amit a te szereteted akar, Uram!” Ő vezet majd benneteket. Őrá tekintsetek!

Részlet Áthoszi Porfíriosz atya tanításai: 68-69.o.

A templom szentségéről

Miért jó hely a templom?

Úgy vélem, a templom szent hely, a liturgia szent alkalom.  Alkalom, elkülönített, nem profán, hanem az öröklétbe kapaszkodó esemény, arra való, hogy Istennel és Istennél legyünk. Nem csak úgy, mint az imádságban, ami bárhol és bármikor lehet, hanem valóságosan, kézzelfoghatóan. Istennek szentelt és elkülönített személyek (a fölszentelt pap) és a megszentelt tárgyak jelenlétében, közelében. Isten az Eucharisztiában, a szent cselekmények (szeretem ezt a szót) végzésében (a keresztvetéstől kezdve a füstölésen át az orgonálásig, éneklésig) valóságosan jelen van. Ami ott zajlik, az az Övé. Elkülönül a hétköznapi élettől, az időben és térben való létezéstől.  Jár Neki a legmagasabb minőség, az aranykehely, a legszebb terítő, a legáhítatosabb zene, a mi ünnepi ruhánk, stb. Persze ezek nélkül is lehet részt venni a misén, csak az a kérdés, hogy méltó-e. Istenhez emel-e, vagy csak rólunk szól, arról, hogy kellemesebben érezzük magunkat a templomban. 

Persze jól tudjuk, hogy gyarló és halandó emberek teremtik meg, jelenítik meg az Istennek szentelt tárgyi dolgokat: a pap lehet részeges vagy álmos, a liturgia kiüresedett és unalmas, a kántor hamis. De ettől a liturgia még szent, ami ott zajlik, az az örökkévalóság része, és éppen ezért minden erőnkkel arra kell törekedni, hogy méltóak legyünk ehhez.  A papnak akkor is vizet kell prédikálnia, ha ő bort iszik, ha emberileg gyarló és méltatlan, hogy ilyen kézzelfogható példával éljek. 

Ezért vagyok boldog, hogy katolikus lehetek. (ráadásul görögkatolikus). Nem csak duma és hókuszpókusz az,  ami a templomban zajlik, a szertartások gazdag virágoskertje: a mise, imaórák, litánia, vesperás, szentségimádás a római katolikusoknál, a görögkatolikusoknál az utrenye, vecsernye, Jézus-ima, a csodálatos temetési szertartás, a királyokhoz méltóan szép esküvői szertartás, ahol koronát kap a menyasszony és a vőlegény, vagy a megrázóan szép keresztelő, amikor a keresztelő pap magasra emeli a gyermeket és körbe viszi az oltár körül) stb stb. Mert ez mind mind Istené. A gyermek, a halál, az ének.  

Boldogok lehetünk, hogy részt vehetünk ezekben a mennyre rést nyitó szertartásokban, hogy hívők, hogy katolikusok lehetünk, mert Isten megmutatja magát bennük.

Írta: Kocsis Márta

„Az első lépés az elhidegülés felé a felejtés.”

„A lélek három részre osztható: racionális, indulati és vágyakozó részekre -Teológus Szent Gergely tanítása szerint. Így jönnek ezek egymás után a Pidalionban (Kánonok gyűjteménye, egyházi törvénykezések, amelyeket Athos-on írtak össze). Ő pontosan kanonizálja a bűnt a lélek három része szerint.

A lélek racionális részének az első bűne a felejtés. Azután a tudatlanság, majd az igazságtalan számadás, meggondolatlanság, hálátlanság Isten és a felebarát jótéteményei iránt, megkülönböztetés hiánya, torz hit, káromlás, bolondság, eretnekség és a többi. De az első lépés az elhidegülés felé, jegyezd meg, a felejtés.

Mikor elfelejtjük Isten jótéteményeit, mikor megfeletkezünk Isten jelenlétéről, beleesünk az úgynevezett „elsavanyodásba”. Az elsavanyodás a lélek és az elme ellankadása. Az elsavanyodás – egyes Szent Atyák, mint Nagy Szent Vazul is – még a lélek polipjának is nevezik. Mikor lehorgonyoz az ember az elsavanyodásban, az ellankadásban, akkor mindenféle szenvedély és rosszaság támad az ő lelkében.

Részlet Cleopa Atya szól hozzánk című könyvéből, 43-44.o.