„Legalább őrizd meg lelkiismertedet minden gonosztól felebarátoddal szemben”

„Egy testvér megkédezte József abbát: „Mit tegyek? Hiszen sem a bajt nem tudom elviselni, sem pedig munkálkodni nem tudok és szeretetet adni.”

Erre azt mondta az öreg: „Ha ezek közül egyet sem tudsz megtenni, legalább őrizd meg lelkiismertedet minden gonosztól felebarátoddal szemben, és üdvözülni fogsz!”

Részlet A szent öregek könyve, Panephói József abba, 163.o.

„Az Üdvözítő pedig, hogy mindenkinek megmutassa az asszony hitének az állhatatosságát, úgy tett, mintha nem hallaná.”

„Amikor hozzád a kegyelem, tiszta imádságot érzel; az elme, a szív imáját érzed. Amikor a Szent Lélek elhagy büszkeséged és lustaságod miatt, megint elesel, elméd ismét a világban kószál nyugtalanul. Aztán ismét felemel, egészen addig, amíg megtanulsz ezen az úton járni, és megállsz saját lábadon. És így látva Isten, hogy a lelkünk imádkozni akar, lassan-lassan vezeti az ima különböző fokaira. Amikor az ember már tud imádkozni, nincsen szükség arra, hogy valaki kézen fogja. Ekkor már nem tudja az ember, hogy az igazi ima, szívében található, Jézus Krisztussal egyesülve.

Tehát illik, hogy úgy imádkozzunk, ahogy csak tudunk. Egyszer szájjal, máskor elmével, ismét máskor szívvel, vagy még a szív imáját is felülmúlva. Akit az ima többi fokozatára is méltóvá tesz Isten Kegyelme, ahogyan már mondottam, – az önmagától működő ima, a látó, az elragadtatás, vagy ámulat imája, egészen a lelki imáig – nagy kegyelmet kap Istentől; azt azonban nem tudom, hogy valaki nemzetségünkből eljut-e erre a szintre. Ezt egyedül csak Isten tudja. Lehet, hogy létezik ilyen ember, egy elrejtett barlangban, vagy valahol a hegyek között, vagy ki tudja merre, ez egyedül az Úr titka. Az ilyen ember, egy tűzoszlop, amikor imádkozik, olyanná válik, mint az öreg remete az Az Atyák könyvében: tűzoszloppá!

De mi, csak imádkozzunk úgy, ahogyan tudunk, mert láttuk, hogy az Üdvözítő nem felejtkezett meg a kánaáni asszony imájáról sem (Mt 15,22-28). Ő, szegény, még csak zsidó sem volt. Főníciai származású volt, Tírusz és Szidon környékéről. A főníciaiakról pedig tudjuk, hogy pogányok voltak. De ő is hallotta, hogy az Üdvözítő csodákat tesz, ezért eljött hozzá. Mikor látta, hogy sok ember áll Krisztus körül, kiabálni kezdett hozzá: Könyörülj rajtam, Dávid Fia; leányom ördöngős!

Mert megtanulta a pogány asszony a zsidóktól, hogy hogyan kiáltson Krisztushoz. Még azt sem tudta, hogy mi a neve Jézusnak. „Kiálts bátran, asszony!” De ő szegény úgy kiáltott, mint egy bánatos anya. Leányát már sok éve kínozták az ördögök, mert leánya ördöngős volt. Magára vette leánya szenvedését, mert hallod mit kiáltott: Irgalmazz nekem Uram, mert leányom ördöngős! Nem azt kiáltotta, hogy: „Irgalmazz Uram, az én leányomnak!” Azaz, ha leányomnak irgalmazol, akkor nekem irgalmazol.

Tehát teljesen leánya bőrábe bújt, és tiszta szívvel imádkozott gyermekéért. Az Üdvözítő pedig, hogy mindenkinek megmutassa az asszony hitének az állhatatosságát, úgy tett, mintha nem hallaná. Hallottad mit mondott először: Nem küldettem, csak Izrael háza elveszett juhaihoz. Mintha azt mondaná: „Te főníciai, te pogány; nem érted jöttem a világra!” Ekkor az asszony még hangosabban kiáltotta, mire az apostolok megsajnálták őt: Uram, szabadítsd meg őt, mert utánunk kiáltozik! Látták ugyan is, hogy szíve mélyéből fakadó könnyekkel kiált. De az Üdvözítő még egyszer próbára teszi: Nem jó elvenni a fiak kenyerét, és a kutyáknak adni.

Kutyává tette! Érttitek? De az asszony ezt nem vette rossz néven. Ő imája forróságában, mindenen túltette magát. Ezért azt mondta: „ Uram, igaz, hogy én kutya vagyok – azaz nem izraelita, hanem pogány vagyok – de a kutyák is esznek a morzsákból, melyek lehullanak gazdáik asztaláról.

Azaz, „még ha kutya is vagyok, de legalább egy morzsát adj nekem, mert nem nyújtom ki kezem az urak asztala felé.” Akkor azt mondta neki az Üdvözítő: Ó, asszony, nagy a te hited! Legyen úgy, ahogy akarod! És még abban az órában meggyógyult leánya. Láttátok az imáját? Láttátok a hitét? Nem sok szóval imádkozott, de szívből tette azt!”

Részlet Cleopa Atya szól hozzánk című könyvből, 76-78.oldal

„Nehéz próbatétel részesei lettünk”

Kocsis Fülöp: Jobban oda kell figyelnünk az Úristenre, hátha ez a mostani helyzet jobban megtanít minket arra, hogy fölismerjük és értékeljük nekünk küldött ajándékait.

Lázin Miklós András
2020. december 1. kedd. 4:49

Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20201201-nehez-probatetel-reszesei-lettunk


“Nagy- és dédszüleink ezerszer rosszabb helyzetben éltek – és haltak – a világháborúk és országvesztések idején, mégsem a félelem volt a lelkükben az úr, a bombazáporban is bizalommal tekintettek Istenre – mondta lapunknak Kocsis Fülöp görögkatolikus püspök, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája.

Az igazi baj az, ha a reményt veszítjük el – hangsúlyozta a görögkatolikus püspök.

– Tavasszal azt mondta nekünk, a járvány Isten üzenete. Ez ügyben számított ilyen hosszú kommunikációra?

– Szerintem nem vagyok egyedül, aki reménykedett abban, hogy nem lesz ennyire hosszan tartó ez az üzenet. Akkor jobban meg voltunk rémülve, és általánosságban abban bíztunk, hogy a sokkon hamar túljutunk. Most meg azt látjuk, hogy a nyakunkon maradt. Minél jobban ráébred az ember a saját esendőségére és kiszolgáltatottságára, annál világosabb lesz számára, hogy függ valakitől. Ezért is volna ez jó lehetőség az Istenhez fordulásra, de úgy tűnik, továbbra is kevesen ébrednek föl.

– Miként látja a hívek megértési és tűrőképességét?

– Szomorú, de szerintem a templomba járó keresztények jó része is még mindig csekélységeken problémázik. Kellemetlen a maszk viselése, belefáradtam a képernyőkapcsolatokba, be vagyok zárva a lakásomba, mi lesz a munkahelyemmel – ilyen kérdésekkel bajlódunk. Tehát nem az Istenre figyelve élünk, hanem a világ dolgai lebegnek a szemünk előtt, ezek állnak figyelmünk középpontjában. Méltatlankodunk, ha nem úgy halad a sorsunk, ahogy mi azt korábban szépen elképzeltük. Pedig a helyzet fordulhat akár sokkal rosszabbra is. De nem ez a baj, hanem az, ha a reményt veszítjük el. Hiszen éppen a remény és a bizalom erősíthet meg minket abban, hogy nincs mitől félni.

– De van mitől félni…

– Sokan azt hiszik. Nagy- és dédszüleink ezerszer rosszabb helyzetben éltek – és haltak – a világháborúk és országvesztések idején, mégsem a félelem volt a lelkükben az úr. Azzal nem jutottak volna előre. A bombazáporban is bizalommal tekintettek Istenre. Ma sok ember gondolkodásában mi az első? Kellemetlen a maszk? Igaz. Sokan meghalnak? Ez is fájdalmas valóság! Az orvosok és az ápolók rettentően leterheltek? Igen, leginkább ők állnak a frontvonalban. De ez még nem a világ vége! Egy nehéz próbatétel részesei lettünk, mi azonban az élet kényelmeihez ragaszkodva még mindig nem merünk Istenre hagyatkozni.

– A vírusidőszak felfogható egyfajta böjtnek?

– Pontosan. A karácsonyi böjti időszak kicsiben ezt jeleníti meg. Önként lemondok a számomra kedves javakról és ételekről, ezáltal még jobban megnyílok Isten felé. Ez a lelki nyitottság, belső szabadság kell ahhoz, hogy lássam, mi a feladatom a világban. Ennek eredménye az is, hogy világosan látom, nincs mitől félnem.

– Ön szerint a jelenlegi válság összerántja vagy szétzilálja a görögkatolikus egyház híveit?

– Azért vagyok, hogy a rám bízott népes nyájat még inkább Istenhez vezessem.

– Elnézést, de ez eléggé dodonai feleletnek tűnik.

– Arra céloztam, hogy azt nem tudom, mi lesz, csak azt, hogy mit kell tennem. Nemrég tartottunk egy részben személyes, részben virtuális összejövetelt az egyházmegye papjaival. Öröm volt látni a papjaim lelkesedését, hogy ők is érzik, van feladatunk bőven. Sok szempont alapján összegeztük, mit kell tennünk azért, hogy a ránk bízott evangéliumi üzenet eljusson a hívekhez. Azt remélem, hogy erőteljesebbé váló hangunkat meghallja, ha nem is a tízmillió magyar, de a háromszázezer görögkatolikus mindenképp. Mindent megteszünk azért, hogy ne a szétzilálás, hanem a megerősödés korszaka következzék.

– Többen „járnak” online templomba, mint tavasszal?

– Nehéz ezt számszerűsíteni. Elég sokan követik a szertartásainkat. Ugyanakkor az, hogy egy főpapi üzenetet vagy egy online liturgiát hányan követnek és lájkolnak, nem ugyanaz, mint hogy az otthonokban hányan imádkoznak.

– Mennyire érinti a papságot a fertőzés?

– Sajnos a napokban két idős atya is elhunyt, és az egyházmegyénkben további atyák is érintettek a fertőzéssel. Mivel sok papfeleség iskolában tanít, óhatatlanul hazaviszik a koronavírust, így e pillanatban is többen vannak karanténban. Jelenleg még képesek vagyunk helyettesítéssel vagy az interneten végzett liturgiákkal rendezni a helyzetet. A szabályok ránk is vonatkoznak, be is tartjuk azokat, de nem az az egyetlen célunk, hogy betartsuk és betartassuk az egészségügyi szabályokat.

– Pontosabban?

– Az is rossz, ha elkapjuk a betegséget, de még rosszabb, ha nem kapjuk meg a szentségeket, ha a híveink nem részesülhetnek az Istentől nekünk nyújtott megerősítésekben.

– Mi a helyzet a betegek kenetével? Az személyes kontaktust kíván.

– A pap természetesen nem teheti meg, hogy magára hagyja a beteg embert. Azt mindig tudnunk kell, ha koronavírusos beteghez kell mennünk, de őket is el kell látnunk a megerősítő szentségekkel. Persze ebben is vannak sajátos megoldások. A betegek szentségében a beteg testét szentelt olajjal kell megkenni. Minthogy azonban a fizikai érintést kerülni kell, erre most más megoldást kell találnunk. Volt olyan eset, hogy az intenzív osztályon fekvő betegnél a pap az üvegfal mögött énekelte a szertartást, a szentelt olajjal való megkenést pedig egy pálcára tett vattával az ápolónővér végezte el.

– Többen kérik mostanában a betegek kenetét?

– Év végén lesz statisztikai összesítés, de szerintem nem nőtt lényegesen ez a mutató.

– Gondolkodott már a karácsonyi és adventi szentbeszédek tartalmán?

– A bizalmat és a figyelmet mindenképpen meg fogom említeni. Óriási az arányeltolódás! Hiszen számtalan egyéb dolog is van, nem csak a koronavírus, mégis ez uralja az életünket. Naponta követjük, hogy a járványban hányan hunytak el, de az abortált magzatok hatalmas számát senki sem jegyzi – számomra ez is mutatja, hogy még mindig nem sikerült megragadnunk Istennek a jelenlegi válsághelyzet révén küldött üzenetét. Úgy nem lehet imádkozni, azaz Istenre figyelni, hogy közben az ember agya folyton másfelé kalandozik. Jobban oda kell figyelnünk az Úristenre. Ezt az imádságban gyakorolhatjuk leginkább. Mert ha az imám szétcsúszik, akkor a világ dolgaiban is elveszek. A karácsonyi készület fontos része lesz a figyelem–fegyelem–kegyelem hármassága. Ahhoz, hogy figyelni tudjak Istenre és a világba küldött üzeneteire, fegyelem kell. Ezt az összeszedettségemet áldja meg majd az Isten gazdag kegyelemmel. Karácsonykor sok ajándék van, de valójában maga a karácsony az ajándék. Ingyenes ajándék, mégis sokat kell tennem érte, hogy valóban az enyém lehessen. Hátha ez a mostani, nehéz helyzet jobban megtanít minket arra, hogy fölismerjük és értékeljük Isten nekünk küldött ajándékait.”

Kántorok lelkigyakorlata ismét a virtuális térben

Forrás: https://hd.gorogkatolikus.hu/Kantorok-lelkigyakorlata-ismet-a-virtualis-terben-2020-december-01

“A november 27-29-ére tervezett kántori találkozót újfent csak a virtuális térben lehetett megtartani a koronavírus-járvány miatt. A márciusi lelkigyakorlat tapasztalatait kamatoztatva és azt továbbfejlesztve újra a virtuális tér adott otthont a találkozásnak. Idaházi Magdolna írta meg tapasztalatait a rendhagyó eseményről.

Szombaton reggel 8-kor minden résztvevő a Kegytemplomban „találta magát”, ahol közösen végezhettük az utrenyét. Egymástól fizikailag távol voltunk, nem együtt gyakoroltunk, nem is így készültünk rá, nem csiszolhattuk saját és egymás tudását, de ez határokat nem vont közénk. A messenger-üzenetek által jelen voltunk egymásnak. Megbeszéltük a nem közvetített reggelit és a nap további alakulását is.

Az első tanítás ismétléssel kezdődött 11-kor, majd az Uram, irgalmazz éneklésének módjait részletezte Fülöp metropolita atya és vitattuk meg mi a monitorok előtt, hogy hogyan is fog ez a Szent Liturgiákon átmenni a hívők felé. A tanítás a parlando fontosságát hangsúlyozta.

Délben és 3 órakor újra a kegytemplomba vezetett a virtuális út, ahol a VI. és a IX. imaórákat imádkoztuk el Fülöp atyával. Az élő közvetítés segítségével többen vehettünk részt rajta az utazás fáradalmai nélkül.

Fél 4-kor a második tanítást hallgathattuk meg, ahol a temetés szertartásának részleteit magyarázta és énekelte Fülöp metropolita atya, míg lehetőséget kaptunk mi is gyakorolni a képernyők előtt. Itt hallhattunk a zenei munkacsoport megalakulásáról és munkájáról a három egyházmegye területéről. Cél a minél kisebb változtatás, de a dallamvilág tisztogatása, csiszolgatása az indokolt mértékig. A főpásztorral „együtt” énekelhettük végig a szertartás elemeit. Persze a délelőtti tanításban elhangzott Uram, irgalmazz új formáit is gyakorolhattuk.

A tanítások alkalmával újdonság volt, hogy a monitorokon / kijelzőkön most megjelentek a kották és szövegek is, miközben Fülöp atya énekelte és magyarázta a változásokat.

Vacsora előtt még „visszatértünk” a kegytemplomba vecsernyét imádkozni, amit nagy közös zoom-os beszélgetés, ismerkedés zárt le. Most virtuálisan, mégis élőben beszélgethettünk. A már ismert vagy még új arcokhoz hangok és tapasztalatok, élmények is társulhattak. Itt már tényleg megvolt a találkozó hangulata. Ha csak virtuálisan is, de megkaptuk az együtt érzés élményét! Hála és köszönet ezért!

Ezt a szép napot zsolozsmával zártuk a sokunk számára kedves fatemplomban. Útravalóul Fülöp atya elmondta gondolatait az éneklésről. Nem mindegy, hogy ki mit énekelget, mi lakik a lelkében. Ha már gyermekkorban zsolozsmázunk, a felnövekvő nemzedék lelkében ezek a dallamok zúgnak majd, ide térnek vissza, ez zsong majd bennünk felnőttként is.

Mennyire igaz is minden szava, hiszen ebből táplálkozunk, ezt lükteti a bensőnk mind a mai napig. Ezért is ragaszkodunk hitünkhöz, liturgiánkhoz, énekeinkhez ennyire! Ez él bennünk a nap minden szakában. A vasárnap sem kezdődött lustálkodással, hiszen 7.30-kor már a kegytemplomból közvetített utrenyébe kapcsolódtunk be. A szertartás a magasba emelt minket, hogy onnan tovább szárnyalhassunk majd a későbbi Szent Liturgiával és vihessük haza a saját liturgiánkra a megszerzett élményeket.

Természetesen a felkészítés sem maradhatott el. Fülöp atya nem hagyott minket sodródni. Hiteles tanítása nagy hasznunkra vált ismét.

Hálásan köszönjük a lehetőség megteremtőinek szorgos és pontos munkáját! A technikai személyzet ismét kimagasló munkát végzett annak érdekében, hogy ez a találkozó élményekben gazdag legyen számunkra!

Reményeink szerint tavasszal már újra személyesen találkozhatunk!”