“41Amikor Jézus megtudta, hogy a farizeusok úgy értesültek, hogy ő több tanítványt szerez és keresztel, mint János – 2noha Jézus maga nem keresztelt, csak a tanítványai –, 3elhagyta Júdeát és visszatért Galileába, 4így keresztül kellett mennie Szamárián. 5Odaért Szamária egyik városához, Szikarhoz; ez annak a földnek a közelében volt, amelyet Jákob fiának, Józsefnek adott. 6Ott volt Jákob kútja. Jézus elfáradt az úton, azért leült a kútnál. A hatodik óra felé járt az idő. 7Egy szamáriai asszony odament vizet meríteni. Jézus megszólította: „Adj innom!” 8Tanítványai ugyanis bementek a városba, hogy élelmet szerezzenek. 9A szamáriai asszony így válaszolt: „Hogyan? Zsidó létedre tőlem, szamáriai asszonytól kérsz inni?” [A zsidók ugyanis nem érintkeztek a szamáriaiakkal.] 10Jézus ezt felelte neki: „Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked.” 11„Uram – mondta erre az asszony –, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vehetnél hát élő vizet? 12Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki ezt a kutat adta nekünk, s maga is ebből ivott a fiaival és állataival együtt?” 13Jézus azt mondta neki feleletül: „Aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. 14De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” 15Erre az asszony kérte: „Uram, adj nekem ilyen vizet, hogy ne szomjazzam többé, s ne kelljen idejárnom meríteni.” 16Jézus így válaszolt: „Menj, hívd el a férjedet, és gyere vissza!” 17„Nincs férjem” – felelte az asszony. Jézus erre azt mondta neki: „Jól mondtad, hogy nincs férjed, 18mert volt ugyan öt férjed, de akid most van, az nem férjed. Így igazat mondtál.” 19„Uram – válaszolta az asszony –, látom, próféta vagy. 20Atyáink ezen a hegyen imádták az Istent, ti meg azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben kell imádni.” 21„Hidd el nekem, asszony – mondta Jézus –, elérkezik az óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogják imádni az Atyát. 22Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidóktól ered. 23De elérkezik az óra, s már itt is van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat akar. 24Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.” 25Az asszony azt felelte rá: „Tudom, hogy eljön a Messiás, azaz a Fölkent, s amikor eljön, mindent tudtunkra ad.” 26Jézus erre kijelentette: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” 27Közben visszatértek tanítványai, s meglepődtek rajta, hogy asszonnyal beszélget. De egyikük sem mondta: „Mit akarsz tőle?” Vagy: „Miért beszélgetsz vele?” 28Az asszony otthagyta a korsóját, sietve visszatért a városba, és azt mondta az embereknek: 29„Gyertek, van itt egy ember, aki mindent elsorolt, amit csak tettem. Ő volna a Messiás?” 30Az emberek kitódultak a városból, és odasereglettek hozzá. 31Közben a tanítványok kérték: „Mester, egyél!” 32De ő azt felelte: „Van eledelem, csak nem tudtok róla.” 33A tanítványok erre tanakodni kezdtek egymás közt: „Csak nem hozott neki valaki enni?” 34Jézus erre megmagyarázta: „Az én eledelem, hogy annak akaratát teljesítsem, aki küldött, s elvégezzem, amit rám bízott. 35Vagy nem így beszéltek: Még négy hónap, és itt az aratás? Nos, azt mondom nektek: Emeljétek fel szemeteket, és nézzétek meg a szántóföldeket: már megértek az aratásra. 36Az arató már most megkapja bérét, s termést gyűjt az örök életre, hogy együtt örüljön, aki vet, azzal, aki arat. 37Mert igaza van a szólásmondásnak: Más vet és más arat. 38Nos, azért küldtelek benneteket, hogy learassátok, amit nem ti munkáltatok. Mások fáradoztak, s ti az ő munkájukba álltatok bele.” 39Abból a városból sokan hittek benne a szamáriaiak közül, az asszony szavára, aki tanúsította: „Mindent elsorolt, amit csak tettem.” 40Amikor a szamáriaiak odaértek hozzá, kérték, hogy maradjon náluk. Két napig ott is maradt. 41S az ő szavát hallva még többen hittek benne. 42Meg is mondták az asszonynak: „Most már nem a te szavaidra hiszünk, mert magunk is hallottuk, és most már tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője.”
A királyi tisztviselő fiának meggyógyítása.
43A két nap elteltével folytatta útját Galilea felé. 44Jézus maga állapította meg, hogy saját hazájában nincs a prófétának becsülete. 45Mégis, amikor Galileába ért, a galileaiak szívesen fogadták, mert mind látták, amit az ünnep alkalmával Jeruzsálemben tett, hisz ott voltak az ünnepen. 46Így újra a galileai Kánába ment, ahol a vizet borrá változtatta. Kafarnaumban volt egy királyi tisztviselő, akinek a fia beteg volt. 47Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, fölkereste, és arra kérte, menjen el, gyógyítsa meg a fiát, aki már a halálán volt. 48Jézus azonban így szólt: „Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” 49De a királyi tisztviselő tovább kérlelte: „Gyere, Uram, mielőtt még meghalna a fiam!” 50Jézus megnyugtatta: „Menj csak, él a fiad!” Az ember hitt Jézus szavának, amelyet hozzá intézett, és elindult haza. 51Útközben elé jöttek szolgái és jelentették, hogy él a fia. 52Megkérdezte tőlük, hogy melyik órában lett jobban. „Tegnap, a hetedik óra körül hagyta el a láz” – felelték. 53Akkor az apa ráeszmélt, hogy épp ebben az órában történt, hogy Jézus azt mondta neki: „Él a fiad.” És hívő lett egész házanépével egyetemben. 54Ez volt Jézus második csodajele, amikor Júdeából Galilea felé tartott.”
Testvéreim! Mint Isten szent és szeretett választottai, öltsetek magatokra könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget és türelmet! Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van valaki ellen! Ahogy az Úr is megbocsátott nektek, ti is úgy tegyetek! Mindezek fölé pedig öltsétek magatokra a szeretetet, mert ez a tökéletes kötelék! Krisztus békéje uralkodjék szívetekben, hiszen erre kaptatok meghívást az egy testben. Legyetek hálásak! Krisztus igéjének teljes gazdagsága találjon otthonra közöttetek: tanítsátok és intsétek egymást nagy bölcsességgel; hálatelt szívvel énekeljetek zsoltárokat, himnuszokat és ihletett dalokat Istennek!
Olvasmány: Zsid 11,9-10.32-40
Testvéreim! Ábrahám hit által költözött át az ígéret földjére mint idegen földre, és sátrakban lakott csakúgy, mint Izsák és Jákob, ugyanannak az ígéretnek az örökösei. És mit mondjak még? Hiszen kifogynék az időből, ha szólnék Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról. Ezek a hit által országokat győztek le, igazságot szolgáltattak, ígéreteket nyertek el, oroszlánok száját zárták be, tűz hevét oltották ki, kard élétől menekültek meg, betegségből épültek fel, háborúban lettek hősökké, és idegenek seregeit futamították meg. Asszonyok kapták vissza halottaikat feltámadás révén. Megkínoztak viszont másokat, akik nem fogadták el a szabadulást, hogy jobb feltámadásban legyen részük. Mások a megszégyenítés és a megkorbácsoltatás próbáját állták ki, sőt még bilincseket és börtönt is. Megkövezték, szétfűrészelték, karddal megölték őket. Juhok és kecskék bőrében bujdostak nélkülözve, nyomorogva, gyötrődve, sínylődve azok, akikre nem volt méltó a világ. Bolyongtak pusztákban és hegyeken, barlangokban és a föld hasadékaiban. És mindezeken – noha hitük okán jó tanúbizonyság szólt mellettük – nem teljesült be az ígéret. Isten ugyanis számunkra valami jobbról gondoskodott: azt akarta, hogy ők ne nélkülünk jussanak el a teljességre.
Evangélium: Lk 18,18-27
Abban az időben egy ember jött Jézushoz,kísértvén őt és mondván: „Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus pedig ezt mondta neki: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egyedül az Isten. Ismered a parancsokat: ne törj házasságot, ne ölj, ne lopj, ne tégy hamis tanúságot, tiszteld apádat és anyádat.” Az így szólt: „Ezeket mind megtartottam ifjúkorom óta.” Ennek hallatára Jézus ezt mondta neki: „Egy valami hiányzik még neked. Mindenedet, amid csak van, add el, és oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben! Aztán jöjj, és kövess engem!” Ennek hallatára az igen elszomorodott, mert nagyon gazdag volt. Amikor Jézus látta, hogy elszomorodott, így szólt: „Milyen nehezen jutnak be az Isten országába azok, akiknek vagyonuk van! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” Erre, akik hallották, így szóltak: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Ő pedig ezt mondta: „Ami lehetetlen az embereknek, lehetséges az Istennek.”
Evangélium: Mt 1,1-25
Jézus Krisztus, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségtáblája. Ábrahám nemzette Izsákot, Izsák nemzette Jákobot, Jákob nemzette Júdát és testvéreit. Júda nemzette Fáreszt és Zárát Támártól. Fáresz nemzette Ezront, Ezron nemzette Árámot. Árám nemzette Aminadábot, Aminadáb nemzette Nászont, Nászon nemzette Szalmont. Szalmon nemzette Boászt, Ráchábtól. Boász nemzette Obedet, Ruttól. Obed nemzette Jesszét, Jessze pedig nemzette Dávid királyt. Dávid király nemzette Salamont Uriás feleségétől. Salamon nemzette Roboámot, Roboám nemzette Abiját, Abija nemzette Ázát. Áza nemzette Jozafátot, Jozafát nemzette Jórámot, Jórám nemzette Oziást. Oziás nemzette Jotámot, Jotám nemzette Áházt, Áház nemzette Ezekiást. Ezekiás nemzette Manasszét, Manassze nemzette Ámónt, Ámón nemzette Joziját. Jozija nemzette Jehoniját és testvéreit a Babilonba való elhurcoláskor. A Babilonba hurcolás után Jehonija nemzette Sealtielt, Sealtiel nemzette Zorobábelt. Zorobábel nemzette Abihudot, Abihud nemzette Eljakimot. Eljakim nemzette Ázort. Ázor nemzette Szádokot, Szádok nemzette Áhimot, Áhim nemzette Eliudot. Eliud nemzette Eleázárt, Eleázár nemzette Mattánt, Mattán nemzette Jákobot. Jákob nemzette Józsefet, a férjét Máriának, akitől a Krisztusnak nevezett Jézus született. Az összes nemzedék tehát Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék, Dávidtól a Babilonba való elhurcolásig tizennégy nemzedék, és a Babilonba hurcolástól Krisztusig tizennégy nemzedék. Jézus Krisztus születésének ez a története: Anyja, Mária, el volt jegyezve Józseffel. Még mielőtt egybekeltek volna, úgy találtatott, hogy méhében fogant a Szentlélektől. Férje, József pedig igaz ember volt, nem akarta megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, íme, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt hozzá: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát! A benne fogant élet ugyanis a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.” Mindez azért történt, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott: „Íme, a szűz méhében fogan és fiat szül, és annak nevét Emmánuelnek hívják.” Ez azt jelenti: „Velünk az Isten.” József erre fölébredt álmából, és úgy tett, ahogy az Úr angyala parancsolta neki. Magához vette feleségét, de nem ismerte meg őt, míg meg nem szülte elsőszülött fiát, akinek a Jézus nevet adta.
Szent Eugenia vértanúnő emlékezete
Az Istennek szentelt szüzességben élő Eugenia férfinak öltözve élt szerzetesi életet. Kereszténysége miatt sok kínzás után Rómában a császár egy temetőben kivégeztette. 262 körül szenvedett vértanúságot.
Evangélium-magyarázat
Az ószövetségi szentatyák vasárnapján felolvasott szentírási szakaszban egy gazdag ember jött Jézushoz kísértvén őt kérdésével. „Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”
Egy ilyen kérdésnek minden Istenben hívő ember örülne, mert a legfontosabbra irányítja a figyelmet e földi életünkben. Mit jelenthet ez a „kísértvén” kifejezés? Ha ez a gazdag ember azt mondta volna például: „ Már régóta igyekszem megtartani az Isten parancsait legjobb tudásom szerint, sokszor elbuktam, de most, jó Mester, segíts nekem, hogy mire van még szükségem az örök élet elnyeréséhez” – akkor alázatosan és nem kísértvén kérdezett volna.
Ahogyan ebben az evangéliumi szakaszban is láthatjuk, ha kísértvén teszünk fel egy kérdést Istennek bármivel kapcsolatban, akkor pontos választ kapunk Tőle, de nem igazán fogjuk megtudni az odavezető utat. Ez a gazdag ember Jézustól személyre szabott választ kapott és a biztatást is megkapta, hogy Istennel ez neki is lehetséges.
A „kísértvén” szó mögött ott rejlik az a büszkeség is, hogy „nekem már szinte minden sikerült eddig, na lássuk, van-e még valami, ami nekem szükséges”. Az Istennek engedelmeskedő ember, amikor reggel felébred, úgy kezdi a napot, hogy ha tegnap estig mindent meg is tett az üdvösségéért, ami még hiányzik, az a mai nap teljesítése. Ez az egyvalami még hiányzik neki. Mindig azt lesz a legnehezebb megtennünk, amit nekünk kellene még aznap megtennünk az Istennel együtt.
Nincs a nagy gazdagságról való lemondásnak teljes mértékben való üdvözítő ereje, de az evangéliumban említett embernek az lett volna. Gondoljunk csak az Athosz- hegyi szerzetesekre, ott mindenki a teljes anyagi birtoklásról való lemondással kezdi a szerzetesi életet, mégsem biztosak életük végéig, hogy elnyerik az örök életet.
Hészükhaszta József atya Az Isten megismeréséről című munkájában ezt írja: „Ameddig szegények vagyunk, gazdagságra vágyunk. Miután meggazdagodunk, még nagyobb bennünk a félelem, nehogy elaludjunk vagy figyelmetlenekké váljunk, így a tolvajok bejussanak, és ellopják kincseinket.(IV. fejezet)”
Számomra nagyon sokat segített és segít a nap elindításában Bosco Szent János egyik mondata, amely sokat segíthet azoknak is , akiknek valami nagyon teljesíthetetlent kellene megtenniük. “Sokat tesz, aki keveset tesz, de azt teszi, amit tennie kell; nem tesz semmit, aki sokat tesz, de nem azt teszi, amit tennie kell.” (MB 1.325) . Ez a tanítás ébren fog bennünket tartani és a figyelmünket is állandó kereső állapotba helyezi. Ha mindennap legalább azt megteszem, amit tennem kell, akkor kis lépésekben eljuthatok egyszer annak az „egyvalaminek” a teljesítéséhez, ami még az üdvösségünkhöz szükséges. Ha tartósan sikerül mindennap az Istennel való beszélgetést az első helyre tennem például, mint amit „tennem kell”, akkor az egész napomon áldás van, és így az Isten segítségével eljutunk majd ahhoz az egy szükségeshez is, ami még hiányzik, bármi legyen is az.
Nem olyan könnyű a sok sürgős és megszokott napi teendő mellett kiválasztani azt, amit aznap meg kell tennünk. Az ószövetségi szentatyák vasárnapján hallottunk Szent Józsefről, aki az Úr angyalának figyelmeztetésére azt tette, ahogy felébredt álmából, amit tennie kellett: magához vette Máriát. Mi lett volna, ha ezt nem tette volna meg és hetekig-hónapokig halogatta volna? És mi lett volna, ha Betlehemben az Úr angyalának másik figyelmeztetésére József nem indul el még aznap Máriával és a gyermek Jézussal Heródes haragja elől Egyiptomba?
Az imádságban szoros kötelékben lehetünk Istennel, ami éberséget és figyelmet próbáló feladat minden nap minden órájában. Ezért is fogalmazott az egyik szent így: „minél figyelmesebb az imádságban valaki, annál közelebb van Istenhez”.
Az év végéhez érve szeretném megköszönni az olvasók egész éves figyelmét, legyen rajtuk Isten áldása és segítsége!
Elek Antal atya
Megjelent a Görögkatolikus Szemle című újságban, (XXXIV. Évfolyam 12. szám. 2023. december)
A korábbi evangélium-magyarázatok a www.sopronigorogkatolikus.hu oldalon olvashatók!
“Augusztus 4./17. – A Hét Szent Alvó Efezusi Ifjú („Hétalvók”), Maximilianosz, Jamblikosz, Martinianosz, János, Dionysziosz, Konstantin és Antal[1]
250-ben Decius császár Konstantinápolyból Keletre utazott. Efezusban szállt meg, és megparancsolta a városlakóknak, hogy gyűljenek össze a pogány templomokban és végezzenek áldozatbemutatást az istenségeknek. Az esemény kapcsán tartott ünnepségek harmadik napján a császár megparancsolta a keresztények letartóztatását. A zsidók és a pogányok segítették a katonákat, hogy felismerjék a hívőket, és akiket az utcákon és tereken lefogtak, arra akarták rávenni, hogy áldozzanak a bálványoknak. Sokan engedtek a kínzások hatására, azokat pedig, akik visszautasították az engedelmességet, kíméletlenül meggyilkolták.
Maximilianosz, a város prefektusának fia és hat másik előkelő családból származó, a hadseregben szolgáló[2] fiatalember gyászolták őket és könnyeket ontottak a vértanúk szenvedései, de még inkább a hitehagyók elkárhozó lelkei miatt. Minden alkalommal, amikor hírt kaptak arról, hogy valaki áldozatot mutatott be az idolok előtt, elmentek a templomba és imádkoztak. Ezen viselkedésük nem maradt rejtve a pogányok előtt, akik feljelentették őket. A hét megkötözött, még könnyes szemű ifjút, a császár elé vezették. Az engedetlenségük okáról feltett kérdésre Maximilianosz válaszolt mindnyájuk nevében: „Mi azt az Istent ismerjük, Aki betölti az eget és a földet, és Őnéki hozunk titokzatos áldozatot a hit megvallásával és a szüntelen imával!” A feldühödött Decius megparancsolta, hogy vegyék le róluk az öveket – a katonai méltóság jelét, majd irgalmasnak mutatkozva megparancsolta, hogy oldozzák el őket és adott nekik néhány nap gondolkodási időt, míg vissza nem tér a városba.
A hét ifjú, miután tanácskoztak, úgy határoztak, hogy elrejtőznek egy nagy barlangban a várostól keletre, ahol csendben és imádságban fognak készülni a tirannussal való újabb találkozásra. Míg a barlang menedékében voltak, Jamblikosz – aki közülük a legfiatalabb volt – hozta számukra az élelmiszert, amiért időről időre le kellett mennie a városba.
Efezusba visszatérvén, Decius megparancsolta, hogy vezessék elé a keresztény foglyokat, hogy lehetőséget kapjanak a bálványok előtti áldozat bemutatására. Amikor erről tudomást szereztek, az ifjak még buzgóbban imádkoztak. Oly forrón könyörögtek Istenhez, hogy amikor este leültek a Jamblikosz által hozott kenyér elfogyasztásához, elaludtak. Isten Gondviseléséből mindannyian imával a szájukon szenderedtek el.
Az ifjakat hiányoló sértett Decius az ifjak szüleit faggatta, akik megmutatták gyerekeik menedékhelyét. Ekkor embereket küldött oda, akiknek megparancsolta, hogy falazzák be a barlang bejáratát, hogy így a szentek megfulladjanak. Theodorosz és Varvosz, a császári szolgák, akiket a feladattal megbíztak, maguk is titkos keresztények voltak, de megkeményítvén szívüket, teljesítették a parancsot, majd egy ólomtáblára felvésték a hét ifjú vértanúságának történetét, amit a közelben rejtettek el.
Nagyjából kétszáz évvel később, Ifjabb Theodosziosz császár (kb. 446) idején az Egyházban eretnekség támadt, amit Theodorosz égei püspök terjesztett. Tanítása tagadta a holtak feltámadását és sok lélek pusztulásához vezetett. Ezt látván, a jámbor Theodosziosz császár könnyek között imádkozott Istenhez, hogy mutassa fel az igazságot. Ekkoriban egy bizonyos Adatius, azon föld birtokosa, ahol a hét ifjú barlangja volt, úgy határozott, hogy istállót épít itt. Az építkezéshez a köveket a barlangnál fejtette ki, ahol elbontották a bejárat elé húzott falat. Ebben a pillanatban a hét ifjú felébredt, mintha csak az imént aludtak volna el. Egyből eszükbe jutottak az üldöztetések és Deciusnak a nyilvános áldozatbemutatást elrendelő parancsa. Maximilianosz így szólt: „Menjünk, jelenjünk meg Decius előtt! Ne féljünk az üldözőktől és ne áruljuk el gyávaságból a hitünket. Te, Jamblikosz, fogd a pénzt, menj be a városba és vegyél kenyeret. Többet vegyél, mint szoktál, mivel nagyon éhesek vagyunk, valamint tudd meg, nem keres-e minket a császár”.
Amikor Jamblikosz a városhoz közeledett, nagyon elcsodálkozott, mikor minden kapun a kereszt jelét látta. Nem ismerte meg sem az embereket, sem a házakat, nem tudta, vajon alszik-e, vagy eltévedt és egy másik városba érkezett. A piacon kenyeret kért, de amikor átadta az érméket a péknek, az gyanakvóan kérdezte tőle, hogy nem talált-e valamilyen régi kincset, mivel az érme egy olyan császárt ábrázolt, aki már nagyon régen uralkodott. E szavak hallatán Jamblikosz megremegett a félelemtől, el akart futni, de a kereskedők megragadták, és azzal fenyegették, hogy megölik, ha nem osztja meg velük a talált kincset. Kötelet helyeztek az ifjú nyakára és a piactérre vezették.
Ekkor a tömeg szembetalálkozott a prokonzullal, aki éppen István püspökhöz tartott. Miután megtudta, hogy mi a nép izgalmának oka, megkérdezte Jamblikoszt, hogy hol találta a kincset és hol rejtette el. Az ifjú azt felelte, hogy nem talált semmit, a pénzt pedig a szüleitől kapta. Arra a kérdésre, hogy honnan származik, Jamblikosz így felelt: „Itt születtem, ha ez a város valóban Efezus”, majd megnevezte a szüleit. A nevek ismeretlenek voltak a prokonzul számára, sőt szokatlanul hatottak. Zavarba jött, majd hazugsággal vádolta meg Jamblikoszt, mivel a legalább kétszáz éves érmék arra utalnak, hogy kincset talált. Jamblikosz leborult a lábai elé és megkérdezte, hol tartózkodik Decius császár. Amikor megmondták neki, hogy már sok éve halott, Jamblikosz azt javasolta a prokonzulnak, hogy kísérje el a barlanghoz és győződjön meg róla: a társaival együtt Decius üldöztetése elől rejtőztek el.
A prokonzul a püspök és nagy tömeg kíséretében elindult a barlang felé, ahol megtalálták a szent ifjak neveit tartalmazó ólomtáblákat. A prokonzul és a püspök megírták a császárnak, hogy a sok évvel ezelőtt elhunyt hét ifjú csodás megjelenése a testi feltámadás lehetőségének nyilvánvaló bizonyítéka. A császár Efezusba sietett, ahol találkozott a szentekkel és könnyeivel öntözte a lábaikat. Maximilianusz és társai részletesen elmesélték történetüket a császárnak és a jelenlévő püspököknek, majd csendesen leereszkedtek a földre és végleg elszenderedtek.
Theodosziosz megparancsolta, hogy készítsenek hét arany szarkofágot, az ifjakat pedig ünnepélyesen temessék el, amelyre meghívta Efezus minden lakóját, a szegényeket és a gazdagokat is. Másnap éjjel az ifjak megjelentek a császárnak és kérték, hogy testeik az általános feltámadásra várva a barlangban maradhassanak.
A hét alvó ifjú barlangja, amelyet hagyományosan azzal a barlanggal azonosítják, ahol Szent Mária Magdolna is elhunyt, ismert zarándokhellyé vált. A szentek tisztelete elterjedt az egész keresztény világban.[3]
[1] A Mineákban az istentiszteletüket tartalmazó ünnepük október 22-én is megtalálható. Egyes forrásokban Jánost (néha Exakusztodianosz) Konstantinnak nevezik.
[2] Életírásaik legősibb változataiban ifjú katonáknak nevezik őket, de később, különösen az ikonográfiai hagyományban, gyermekekként kezdték őket ábrázolni.
Hét Szent Alvó ünnepe már a Szelepchényi-kódexben föltűnik. Különösen pálos misekönyveink tartották számon. Tudomásunk szerint egyetlen hazai ábrázolásunk Székesfehérvár görögkeleti szerb templomának XVIII. századi freskója.
Szent Alvóink szír eredetű legendájuk szerint Efezusban éltek, Decius császár idejében barlangba falazták őket. Kétszáz év múlva feltámadtak, és az eretnekeknek hirdették a test föltámadását. Sírjukhoz egészen a török terjeszkedésig nyugati zarándoklatok indultak Efezusba. Ünnepük Nyugatra is átkerült, a frankoknál, majd az ő misenaptárukat átvéve, hazánkban is meghonosodott.
Kódexirodalmunkban nem tűnnek föl, sem későbbi jámborsági iratainkban. Emlékezetük azonban nyilván a régi magyar évszázadokban is élt. Így a jezsuita diákság Zágráb (1724) és Kassa(1748) városában legendájukat előadja. Talán az élőszavas hagyomány is megőrizte őket, mert Varga Lajos járokszállási népköltő, egyébként olvasott ember századunk fordulóján a legendát „Metafratesz Simon és Turoniai Gergely egykorú írók nyomán versekbe foglalta,” hogy a jámbor nép legendaéhes kíváncsiságát kielégítse.’
„hét szent alvó (lat. septem dormientes): a föltámadás dogmáját illusztráló szentek. – Legendájuk 449 k. Efezusban tűnt föl gör. nyelven, majd hamarosan K-en és Ny-on is nagyon népszerű lett, még a →Koránba is bekerült. E legenda szerint Decius cs. (ur. 249-51) K-i útján, Efezusban bírói széke elé idézte a ker-eket, köztük 7 ifjút, akik a kihallgatás után kimenekültek a városból és egy közeli barlangba rejtőztek el. A cs. rendeletére a barlangot befalazták. II. Theodósziosz idejében (ur. 408-50), mintha tegnap aludtak volna el, fölébredtek, tanúskodtak a föltámadásról, majd meghaltak és uabban a barlangban temették őket el. Efezusban és Arabisszoszban (Kappadókia) zarándokhelyek alakultak ki. 1935 k. Efezusban osztrák régészek tártak föl egy földalatti temetőt, s megtalálták a ~ tiszt-ének nyomait. – Ü.: K-en okt. 22, 23, 24, Ny-on: jún. 27., júl. 27. – Mo-on a ~ ünnepe már a Szelepcsényi-kódexben föltűnik. Különösen pálos misekv-eink tartották számon. Egyetlen hazai ábrázolásunk Székesfehérvár g.k. szerb tp-ának 18. sz. freskója. Kódexirod-unkban nem tűnnek föl, sem későbbi jámborsági iratainkban. Emlékezetük a régi m. évsz-okban élt. A jezsuita diákság Zágrábban (1724) és Kassán (1748) legendájukat előadta. Az élőszavas hagyomány is megőrizhette őket, mert Varga Lajos jászárokszállási népköltő (olvasott ember) a 20. sz. fordulóján a legendát „Metafratesz Simon és Turoniai Gergely egykorú írók nyomán versekbe foglalta”. **
BS XI:900. – Bálint II:118. – Schölzhorn, Leo Maria: Szűz Mária Efezusban. Ford. Búzás József. Bécs-Pozsony-Bp., 1990.””
Augusztus 4. előestélyén végzendnő: Az efezusi hét szent ifjú és Eudokia szentéletű vértanú anya emléke.
A CSÜTÖRTÖK ESTI ALKONYATI ZSOLOZSMÁN
„Uram, tehozzád” után:
8. hang
A törvényszegő nép törvényszegők között keresztrefeszítésre ítélt * téged, Jézusom, * a világmindenség Uralkodóját és Urát. * Amint a föld e merészséget meglátta, * teljes egészében megrendült, * és a mindenség Teremtőjének *’ hirdetett, téged, Uralkodónk!
A törvény átkától és áthágásától * megszabadultunk mindannyian, * mert az Úr, hogy a törvényt megszüntesse, * a tiszteletreméltó keresztre fölemelkedett, * és onnan szüntelenül áldást, kegyelmet és irgalmat áraszt reánk, *’ kik magasztaljuk az ő szenvedéseit.
Hogy meggyógyíthasd sebeinket, Emberszerető, * megsebesítetted kezedet. * Hogy az üdvösség útján járass, Urunk, mindnyájunkat, * átlyuggaszttattad a kereszten lábadat, * melyet mikor az ősszülő a Paradicsomban meglátott, *’ akkor elrejtezkedett.
4. hang. Minta: Mint a vértanúk…
Az Istennek engedelmeskedő * boldog gyermekek * megvetették a törvényszegő rendelkezést, * megbilincselten feloldozták az eltévelyedés bilincsét, * a világ kitüntetéseit elutasították, * s olyan kitüntetést nyertek, * mely őket dicsőségessé tette, *’ és megszerezte nekik a mennyország boldogságát.
A bajvívás mérkőzésére * keményen edzettétek magatokat, * a barlangban rejtőzködtetek, ó szentek, * szüntelen imádsággal könyörögtetek az Úrhoz, * hogy adjon nektek bátorságot és erőt. * Az Emberszerető az ítélet után elaltatott benneteket * és isteni hatalommal úgy rendelkezett, *’ hogy mindnyájan békében megmaradjatok.
Titok titkot ér a szentek életében. * Életüket befejezték és többé nem érzékeltek, * azután fölébredtek és megdöbbentek. * A holtak föltámadásának hihetőbbé tételére történtek mindezek. * Látva ezt a föltámadás tagadói, *’ az igaz hitben megerősödtek és dicsőítették a vértanúkat.
Dicsőség… most és… 4. hang
Mint kereszten függő Bárányt és Pásztort, megpillantott téged, * a Bárányka, a te Édesanyád, * jajongott és felkiáltott anyai fájdalmában: * Ó, szerelmetes Fiam, * hogy feszíthettek téged, Hosszútürelmű, a kereszt fájára? * Ó, hogy szegezhették oda kezedet és lábadat a törvényszegők, Istenige? *’ Hogyan onthatták, Uralkodó, véredet?
Előverses sztihirák:
8. hang
Krisztus Isten, fölemeltek a keresztre, * és üdvözítetted az emberi nemet. *’ Dicsőítjük a te szenvedésedet!
Krisztus Isten, fölfeszítettek a keresztre, * és megnyitottad az Édenkert ajtaját. *’ Dicsőítünk téged, ó Megváltónk!
Urunknak vértanúi, * kik minden helyet megszenteltek * és minden betegséget meggyógyíttok, * most is kérünk titeket: * hogy imádkozzatok érettünk, *’ lelkünk az ellenség cselvetéseitől megmeneküljön!
Dicsőség… most és…
Meglátott az Istenszülő a kereszten haldokolva és fölkiáltott: * Ó jaj, hogyan viselheted a fájdalmat, legédesebb Fiam! * A te lándzsád szívemet szúrja át, * szenvedésed bensőmet égeti! * De egyszersmind énekekben magasztallak téged, * mert mindezeket önként szenveded, *’ hogy üdvözítsd az emberi nemet.
Tropár(ok):
4. hang
A te szent vértanúid, Uram, * az ő szenvedéseikért hervadhatatlan koszorúkat nyertek tőled, Istenünk, * mert a te erődet bírván, * kínzóikat megszégyenítették * és az ördögök tehetetlen vakmerőségeit megtörték. * Az ő imádságaik által *’ üdvözítsd, Jóságos, a mi lelkünket!
Dicsőség… most és…
Legszeplőtelenebb Szűz, * Krisztus Istenünknek anyja, * tőr járta át a Te legszentebb lelkedet, * mikor Fiadat és Istenedet önként megfeszítve láttad. * Ne szűnjél, ó áldott, Őt imádni, * hogy ajándékozza nekünk *’ vétkeink bocsánatát.
SOUBIROUS SZENT BERNADETT
*Lourdes, 1844. február 17. +Nevers, 1879. április 16.
A világ Teremtője egy kis alagsorban kialakított nyugat-magyarországi kápolnában nyugszik..
„RETTENETES ÉS KÜLÖNÖS TITOK történik ma szemeink előtt: * az Érinthetetlent elfogták, * ki Ádámot az átok kötelékeiből feloldozta, azt megkötözik; * aki a szíveket és veséket vizsgálja, * igazságtalan vizsgálat alá vetik, * azt, aki a feneketlen mélységet betölté, * a tömlöcbe taszítják; * s aki előtt a mennyei erők rettegve állanak, * azt Pilátus elé állítják, * a Teremtő arcát teremtmény veri, * az élők és holtak bíráját keresztfára ítélik, * a pokol legyőzőjét sírba teszik. * Ki mindezeket kegyesen elszenvedted * és az átoktól mindnyájunkat megszabadítottál, *’ ártatlanul szenvedő Urunk, dicsőség néked!”
„Az orvos reggel látogatja a betegeket, a fásultság meg délben az aszkétákat. Vendéglátást ajánl a fásultság, és rávesz, hogy kétkezi munkából alamizsnálkodjunk. Lelkesen buzdít a beteglátogatásra, eszünkbe juttatva azt, aki így szólt: „Beteg voltam és meglátogattatok.” Rávesz, hogy elmenjünk a csüggedőkhöz, a kishitűekhez: „Bátorítsátok a kislelkűeket!” – javasolja a kishitű. Amikor imádkozunk, halaszthatatlan teendőket juttat eszünkbe, és mindent elkövet az esztelen, hogy minket onnan, mint valami kötőfékkel, ésszerű módon elvonjon.”
Részlet Létrás Szent János: Mennyekbe vezető létra, Görögkatolikus Szemle füzetek, 13. fejezet, 103.oldal
„Utána a pap kiáltja: Emeljétek fel szíveteket! Mert valóban, ebben az órában, amelybe beleremegünk, fel kell emelni szívünket Istenhez és nem hagyhatjuk itt lenn a földön, és a földies dolgok közepette. Hatalommal parancsolja tehát a pap abban az órában, hogy tegyünk félre minden földi gondot, a házunkkal való törődést, és legyen szívünk a mennyben az emberszerető Istennel.
Erre válaszoljátok: Fölemeltük az Úrhoz! Ezzel elismeritek, hogy egyetértetek vele. Egyetlen egy se legyen jelen olyan, hogy csak szájával mondja, Fölemeltük az Úrhoz!, gondolatai gondjai azonban a mindennapos dolgok körül forognak. Mert mindig Istenre kell gondolnunk. Ha pedig ez az emberi gyöngeség miatt nem lehetséges, akkor legalább arra az egy órára tartsuk tiszteletben.”
Részlet az ötödik müsztagógikus katekézisből, Jeruzsálemi Szent Kürillosz összes művei, 238.oldal
Kirillosz vagy Cirill jeruzsálemi főpap
“Szent Kirillosz Jeruzsálemben született 313-ban. Pappá szentelése után tehetségének köszönhetően feladatul kapta a keresztségre jelentkezettek nagyböjti oktatását. Mindmáig híresek a „keresztségi katekézisei”, amelyeket még püspöki működése előtt (vagy kezdetén) mondhatott el. 350-ben Kirilloszt Jeruzsálem püspökévé választották, bár természete szerint kerülte volna a viszályokat, mégis hamar összetűzésbe került Caesarea metropolitájával, az ariánus Akakiosszal, aki folyton áskálódott ellene. Ennek az lett a következménye, hogy a püspököt több ízben száműzték. 378-ban, Valens császár halála évében véglegesen visszafoglalhatta püspöki székét, ám Jeruzsálemben egy lelkileg teljesen lepusztult várost talált. Minden erejét arra fordította, hogy rendezze az egyház helyzetét, és megszilárdítsa az igaz hitet. 381-ben a II. Egyetemes Zsinaton az igaz hit védelmezői között volt mindvégig. Élete utolsó éveiben igyekezett helyreállítani a békét városában. 387-ben halt meg.” Forrás:Hajdúdorogi Főegyházmegye (gorogkatolikus.hu)
“Uram, tehozzád kiáltok, / hallgass meg engem; / figyelmezz imádságom hangjára, / midőn tehozzád kiáltok; /’ hallgass meg engem, Uram!
Igazodjék fel az én imádságom, / mint a tömjénfüst a te színed elé; / kezeimnek fölemelése / esti áldozat gyanánt. /’ Hallgass meg engem, Uram!
1. hang
“A mi esti imádságainkat / fogadd el, szent Uram, / és add meg bűneink bocsánatát, / ki a feltámadást /’ kinyilatkoztattad nékünk.
Kerüljétek meg népek a Siont, / és vegyétek körül falait, / és dicsérjétek az ottan halottaiból föltámadott Üdvözítőt, / mert ő a mi Istenünk, /’ aki bűneinkből megváltott minket!
Jertek, ó népek, / énekeljük és buzgón imádjuk Krisztust, / dicsőítvén az ő halottaiból való föltámadását, / mert ő a mi Istenünk, /’ ki a világot megmenté a gonosznak álnokságától!
Egek örvendezzetek, / harsogjatok a föld alapjai, / hegyi bércek vigadjatok: / Mert íme, Emmánuel vétkeinket a keresztre szegezé, / s megtörvén a halált, életet adott nekünk, / s Ádámot sírjából föltámasztotta, /’ mint emberszerető!
A keresztre testileg önszántából megfeszített / kínszenvedett, eltemetett / és halottaiból föltámadott Üdvözítőt énekeljük mondván: / Az igaz hitben erősítsd meg a te Egyházadat Krisztus, / és adj békés életet nekünk, /’ mint jóságos és emberszerető!
A te éltető sírod előtt állván mi méltatlanok, / dicsőítjük a te kimondhatatlan kegyességedet Krisztus Istenünk, / mert ártatlanul a keresztet és a halált elviselted, / hogy a világnak feltámadást ajándékozz, /’ mint emberszerető.
Az Atyával egyenlően kezdet nélkül való / és egyenlő örökéletű Igét, / aki magára kifejezhetetlen módon, / szűzi testből testet vett, / s érettünk önként kereszthalált szenvedett, / és dicsőséggel föltámadt, / énekeljük mondván: / Életadó Urunk, /’ lelkünk Üdvözítője, dicsőség néked!
1. hang
A vámszedő és a farizeus közötti különbséget / megértvén, én lelkem, / a farizeus kevélységét gyűlöld, / és a bűnbánó vámos alázatos imájához ragaszkodjál, mondván: / Istenem, tisztítsd meg bűnös lelkemet, /’ és könyörülj rajtam!
A farizeus dicsekvő hangját, / ó hívek megvetve, / és a vámszedő töredelmes imádságát követve, / ne fuvalkodjunk fel elménkben, / hanem megalázva magunkat / töredelmes szívvel kiáltsuk: /’ Isten, tisztíts meg bűneinkből!
8. hang
A tetteivel dicsekvő, / és önmagát igaznak valló farizeust elítélted Uram, / az alázatos vámost pedig, / ki bűneinek elengedéséért fohászkodott, / kegyelmedbe fogadtad, / mert te nem a bölcselkedők kevély szavára figyelsz, / hanem a töredelmes szívet tekinted. / Azért mi is alázattal leborulunk / az érettünk kínokat szenvedő előtt / kérvén őt, adjon nekünk bűnbocsánatot /’ és gazdag kegyelmet.
Dicsőség… 8. hang
Mindenható Uram! / Tudom mily nagy hatással bírnak a könnyek, / Ezekiást a halál torkából szabadították ki, / a bűnös asszonyt sok évi vétkezéseitől oldották fel, / a vámszedőt pedig a farizeus fölött igazolták. / Kérlek, számíts engem is ezekhez, /’ és könyörülj rajtam!
Most és… 1. hang
Az emberi nemből kisarjadzott dicsőségét e világnak, / az Istennek szülőjét, / a mennynek ajtaját, / az angyalok dicséretét és a hívek büszkeségét, / Szűz Máriát énekeljük, / mert ő lett az Istenség ege és hajléka. / Ő törte meg a régi ellenkezést, / ő hozott békét nekünk, / és a mennyek országát megnyitá előttünk. / A hit ezen erősségét bírván, / védelmezőnk van a tőle született Urunkban. / Bízzatok tehát, bízzatok Isten népei, /’ mert ő legyőzi az ellenséget, mint erőteljes!”
