„Bár láttok engem, mégsem hisztek”

Bibliai gondolatok szent Januáriusz vértanú és társai, ill. szent Tivadar vértanú emléknapján (2021.04.21.)

Apostoli szakasz: ApCsel 8,18-25

Azon időben amikor Simon látta, hogy az apostolok kézrátétellel megadják a Szentlelket, pénzt kínált nekik, és azt mondta: »Adjátok meg nekem is ezt a hatalmat, hogy akire ráteszem a kezemet, megkapja a Szentlelket.« Péter azonban így szólt hozzá: »Vesszen a pénzed veled együtt, mivel azt gondoltad, hogy az Isten ajándékát pénzért lehet megszerezni. Sem részed nincs ebben, sem jussod nincs hozzá, mert a szíved nem igaz az Isten előtt. Térj meg tehát ebből a gonoszságodból: s kérd az Istent, hogy szívednek ez a gondolata bocsánatot nyerjen. Mert azt látom, hogy a keserűség epéjében és a gonoszság kötelékében vagy.« Erre Simon azt felelte: »Könyörögjetek értem az Úrhoz, hogy semmi se érjen engem abból, amit mondtatok.« Ők pedig, miután tanúságot tettek és az Úr igéjét hirdették, visszatértek Jeruzsálembe. Közben a szamaritánusok sok helységének hirdették az evangéliumot.

Evangéliumi szakasz: Jn 6,35-39

Mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik, és aki bennem hisz, nem szomjazik soha. De megmondtam, hogy bár láttok engem, mégsem hisztek. Mindaz, akit nekem ad az Atya, hozzám jön. És aki hozzám jön, nem taszítom el. Mert nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem meg, hanem annak akaratát, aki küldött. Atyámnak, aki küldött engem, az az akarata, hogy amit nekem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam az utolsó napon.”

Szent Január fölszentel vértanú és társai

A közép-itáliai Beneventum püspöke volt, társait pedig a szinaxárionok diakónusokként említik. Diocletianus császár keresztényüldözése idején, valószínűleg 305-ben szent Januáriuszt elfogták, és Timotheus campaniai kormányzó elé vezették. Mivel a püspök keményen kitartott keresztény hite mellett, a kormányzó tüzes kemencébe vettette, azonban a főpap sértetlenül került ki onnan. Amikor ezután a kormányzó parancsára kikötve vas vesszőkel verték, úgy, hogy már a csontjai is kilátszottak, a tömegben jelenlévő egyházi férfiak és a két világi elárulták magukat együttérzésükkel, mire őket is elfogták, s Puteoli város börtönébe vetették, majd a püspökkel együtt a cirkuszban vadállatok elé dobták. Januáriusz és társai onnan is bántatlanul kerültek ki, úgyhogy a kormányzó végül is valamennyiüket lefejeztette.

Forrás: https://hd.gorogkatolikus.hu/napi-evangelium/%C3%A1prilis-21

Szent Januáriosz vér és csont ereklyéje fennmaradt az utókor számára. Az elmúlt egy évben a következő két bejegyzést olvashattuk magyarul róluk:

1.”Ismét cseppfolyóssá vált San Gennaro vére – Megáldották az ereklyével Nápoly városát (2020. május 6.)

Szent Januáriusz († 305) vérereklyéje május 2-án ismét cseppfolyóssá vált Nápolyban, ahol a koronavírus-járvány miatt továbbra sincsenek nyilvános szentmisék. Az esemény arra ösztönözte Crescenzio Sepe bíborost, nápolyi érseket, hogy a vértanú ereklyéjével megáldja a várost.

„Kedves barátaim, nagy bejelentést teszek: az Úr még most, a koronavírus-járvány idején is folyékonnyá tette Szent Januáriusz vérereklyéjét a szent közbenjárására!” Egy interneten élőben közvetített szentmisén jelentette be ezt a nápolyi érsek a Mária mennybemenetele-székesegyházban, majd megáldotta a várost az ereklyével.

„Hányszor járt közben értünk a mi szentünk, hogy megmentsen minket a pestistől, a kolerától. Szent Januáriusz Nápoly igazi lelke” – hangzott el a főpásztor homíliájában.

Szent Januáriusz, vagy ahogy az olaszok mondják: San Gennaro, Nápoly védőszentje a 3. században volt a város püspöke. A Diocletianus-féle keresztényüldözés során szenvedett mártírhalált. Csontját és vérét ereklyeként őrizték meg a székesegyházban.

A vérereklye cseppfolyóssá válása helyileg ismert és elfogadott csoda, bár az Egyház hivatalosan nem ismerte el. A vértanú relikviája a beszámolók szerint évente legalább háromszor cseppfolyóssá válik: szeptember 19-én, a szent emlékünnepén, a május első vasárnapja előtti szombaton és december 6-án, a Vezúv 1631-es kitörésének évfordulóján. A csoda idején a megszáradt, vörös színű vérrög cseppfolyós vérré változik és betölti az üveg tartóedényt. A helyi legenda szerint ha elmarad a vér cseppfolyóssá válása, az háborút, éhínséget, betegséget és más katasztrófát jelez.

Forrás: Magyar Kurir

2. “Rossz előjel” – Szent Januáriusz vére nem vált folyékonnyá, ami sokak szerint baljós eseményeket vetít előre (2020.12.17.)

“Az állítólag Nápoly védőszentjének tartott egykori püspök megszáradt vérét tartalmazó üveget évente háromszor állítják ki a város székesegyházában, miközben az emberek imádkoznak és tanúi lehetnek annak, ahogy folyadékká alakul át.

Az esemény a “nápolyi vércsoda” néven ismert, de ez szerdán nem történt meg annak ellenére, hogy órákon át imádkoztak az emberek és délután különleges szentmisét tartottak.

Ezúttal a megszokottnál kevesebb embert engedtek be a katedrálisba a korlátozások miatt. (1)

Sok ember Nápolyban és általában a babonás Dél-Itáliában megnyugtató jelként tekint a “csodára“.

Az emberek különösen idegessé válnak, ha a vér nem válik cseppfolyóssá a szent ünnepén, szeptember 19-én. Bár rossz jelnek tartják, a másik két alkalommal, december 16-án és a május első vasárnapját megelőző szombaton kevésbé gondolják komolynak.

Néhány korábbi alkalommal, de nem mindig, amikor a vér nem cseppfolyósodott, hamarosan rossz dolgok következtek be Nápolyban és Olaszország többi részén.

1980 szeptemberében a csoda nem történt meg, és két hónappal később a Nápolytól keletre található Irpinia környékét pusztító földrengés sújtotta, amely csaknem 3000 ember halálát okozta”.

Forrás: https://ujvilagtudat.blogspot.com/2020/12/rossz-elojel-szent-januariusz-vere-nem.html

„Óvd szívedet minden gonddal, mert az élet ebből fakad”

A szív megtisztítása

„Bibliai értelemben a szív a központja annak, ahonnan a lelki és fizikai élet minden reakciója fakad: „Óvd szívedet minden gonddal, mert az élet ebből fakad” (Péld 4,23). Nem csak a jók, hanem a rosszak is: „Mert a szívből származnak a rossz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, erkölcstelenségek, lopások, hamis tanuskodások, káromkodások” (Mt 15,19).

Így a szív az ember helyzetének kifejezőjévé válik, legyen az jó, vagy rossz: „A jó ember jót hoz elő szívének jó kincséből, és a gonosz ember a gonoszból gonoszat hoz elő” (Lk 6,45), ami azt jelenti, hogy az, ami az ember szívében zajlik, az hatással van az ember egész belsejére, gondolataira, szavaira és tetteire. Akár akarja, akár nem, nem tud úgy beszélni, hogy közben a szíve meg ne nyílatkozna: „Mert a szív bőségéből szól a száj” (Lk6,45). Az ember szava kifejezi a szíve belső valóságát, és következésképpen igazzá tudja tenni vagy elitélni: Mert szavaid alapján fognak felmenteni, vagy szavaid alapján fognak elítélni.” (Mt 12,37).

A szív és a száj közötti kapcsolatról ezt mondja Szent Pál: „A szív hite megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál.” (Róm 10,10). Tehát azt, amit a szív hisz, a szájnak kell megvallania.

De az evangélium arról a lehetőségről beszél nekünk, hogy olyat is lehet látni, hogy az emberben együtt létezik két szív: Az egyik, ami a valóságos állapotról beszél és a másik, ezzel ellentétben, nem az ember tényleges állapotáról, hanem színlelt gondolatokról, szavakról és tettekről beszél. Úgy beszél és tesz-vesz, hogy elhitesse hogy egy erényes ember, miközben gonosz: „Viperák fajzata! Hogyan tudnátok jó dolgokat mondani, mikor gonoszak vagytok? Hiszen a szív bőségéből szól a száj.” (Mt 12,34).”

Részlet Matta el Meszkin: Isten megtapasztalása az imában, 167-168.o.

“Örüljetek az Úrban mindig. Újra mondom: Örüljetek!”

Bibliai gondolatok – Az Úr bevonulása Jerzuzsálembe (Virágvasárnap)

Fil 4,4-9

Atyámfiai! Örüljetek az Úrban mindig. Újra mondom: Örüljetek! Ismerje meg mindenki a szelídségeteket. Az Úr közel van. Ne legyetek semmiben sem aggodalmaskodók, hanem minden helyzetben hálaadással kísért imádságban és könyörgésben terjesszétek a kéréseiteket Isten elé. És Isten békéje, amely meghalad minden értelmet, megőrzi szíveteket és elméteket Krisztus Jézusban. Egyébként, testvérek, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami dicséretes, erényes és magasztos. Amit tanultatok és elfogadtatok, hallottatok és láttatok tőlem: ezt tegyétek; és veletek lesz a békesség Istene.

Jn 12,1-18

Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment, ahol Lázár lakott, akit feltámasztott a halálból. Ott vacsorát rendeztek neki. Márta felszolgált és Lázár is a vendégek közt volt. Mária vett egy font valódi nárduszból készült, drága olajat, megkente vele Jézus lábát és megtörölte a hajával, a ház betelt az olaj illatával. Az egyik tanítvány, az áruló Júdás, aki elárulta, méltatlankodott miatta: „Miért nem adták el inkább az olajat 300 dénárért, s miért nem osztották szét a szegények közt?” De nem azért beszélt így, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem mert tolvaj volt: ő kezelte a pénzt és eltulajdonította, amit rábíztak. Jézus így szólt: „Hagyd békén! Hadd tegye, hiszen temetésem napjára teszi. Szegények mindig vannak veletek, de én nem leszek mindig veletek.” Amikor megtudták, hogy ott tartózkodik, a zsidók közül sokan elmentek, nemcsak Jézus kedvéért, hanem hogy Lázárt is lássák, akit feltámasztott a halálból. Erre a főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mert miatta sok zsidó elment oda, és hitt Jézusban. Másnap az ünnepre felzarándokolt tömérdek nép hírét vette, hogy Jézus Jeruzsálembe érkezik. Pálmaágakat szedtek, kivonultak eléje, és így köszöntötték: „Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön, Izrael királya!” Jézus talált ott egy szamárcsikót s felült rá, ahogy az Írás mondja: „Ne félj, Sion leánya! Nézd, királyod jön, nőstényszamár csikóján.” Tanítványai először nem értették, de amikor Jézus megdicsőült, ráeszméltek, hogy ami történt vele, azt megírták róla. S a nép, amely ott volt, amikor Lázárt előhívta a sírból és feltámasztotta a halálból, tanúságot tett mellette. Azért is vonult ki eléje a tömérdek nép, mert hallották, hogy ezt a csodát művelte.”

Forrás: https://hd.gorogkatolikus.hu/napi-evangelium/m%C3%A1rcius-28

A boldogságban maradjatok hűségesek Hozzá engedelmességetek által.”

Isten jelenlétének gyakorlása

Gondoljatok az Istenre, hogy ő is mindig gondoljon rátok. Ha az Isten gondol rátok, megment benneteket és megkaptok minden jót. Ne feledkezzetek meg Róla szétszórtságotok miatt, ha azt akarjátok, hogy Ô se felejtsen el titeket, kísértésetek órájában. A boldogságban maradjatok hűségesek Hozzá engedelmességetek által. Úgy számíthattok majd szavára, ha szükségben szenvedtek, és imátok meg fogja őrizni a jelenlétét. Színe előtt szüntelenül gondoljatok Rá, és szívetekben ne feledkezzetek meg Róla. Ha nem gyakoroljátok ezt, abba a veszélybe kerültök, hogy mindig messzebb és messzebb látjátok Ôt, és határozatlanságotok következtében elveszítitek a Vele való biztos kapcsolatot. Aztán az állandó érintkezés Vele a bizalom magas fokára vezet. Az emberek állandó érintkezése testi jelenléttel történik. Az imában való elmélyülés és odaadás pedig az Istennel való állandó érintkezés.

Ha a bor ereje az erekben kering, az értelem elveszti azt a képességét, hogy meglássa a részleteket és megkülönböztesse a dolgokat. Ha az Istenre való emlékezés átjárja a lelket, akkor a lélekben eltűnik a földi dolgokra való emlékezés.”

Részlet a Kis Filokáliából, Ninivei Szt. Izsák (7.sz.)

„A hite működött tetteiben és tettei tették teljessé a hitét.”

Tett nélkül a hit nem élő.

„14Testvéreim, mit használ, ha valaki azt állítja, hogy van hite, tettei azonban nincsenek? Üdvözítheti a hite? 15Ha valamelyik testvérnek nincs ruhája és nincs meg a mindennapi tápláléka, 16és egyiketek így szólna hozzá: „Menj békében, melegedj, és lakjál jól!”, de nem adnátok meg neki, amire testének szüksége van, mit használna? 17Ugyanígy a hit is, ha tettei nincsenek, magában holt dolog. 18Azt is mondhatja valaki: „Neked hited van, nekem meg tetteim.” Ha tettek nélkül megmutatod nekem a hitedet, tetteim alapján én is bebizonyítom neked a hitemet. 19Hiszed, hogy csak egy Isten van, s jól is teszed. Ám ezt a gonosz lelkek is hiszik, mégis remegnek. 20Akarod-e tudni, balga ember, hogy a hit tettek nélkül mennyire meddő? 21Ábrahám, a mi atyánk, nem a tettei alapján igazult meg, amikor odatette fiát, Izsákot, áldozatul az oltárra? 22Láthatod, hogy hite működött tetteiben és tettei tették teljessé a hitét. 23Így teljesült az Írás szava: „Ábrahám hitt Istennek, ez megigazulására vált” és: „Isten barátjának” nevezték. 24Látjátok tehát, hogy az embert a tettek teszik igazzá, nem a hit egymagában. 25Ugyanígy a parázna Rácháb is nem a tettek által igazult-e meg, amikor menedéket adott a hírszerzőknek, s aztán más úton engedte őket tovább? 26Mert ahogy lélek nélkül halott a test, a hit is halott tettek nélkül.” (Jak 2, 14-26)

Mi a hit? Joil atya mondta, hogy „minden ellenvetést kizáró tapasztalat. Isten ugyanis nem csupán egy létező, ő az, aki „Van”. Isten léte kétségtelenebb, mint a matematikában a szám. Sem ábrándozni, sem a levegőbe beszélni nem lehet. Tartozunk azzal, hogy logikusan is gondolkodjunk. Szárnyaljunk, meg talpaljunk is! Mert ha csupáncsak repülünk, de a talpunk nem éri a földet, felkap bennünket a szél; bennünket is, meg érveinket is.”

Részlet Dionísziosz Tácisz, „Légy elrejtett ember!”, 96.o.

„Aki szíve mélyéből meg van győződve arról, hogy Isten színe előtt áll, mikor imádkozik, az megingathatatlan oszlopnak bizonyul majd.”

18. fejezet: Az alvás, az ima és a közös zsolozsma

  • Az alvás bizonyos mértékben természetünk támasza, a halál képmása, az érzékek pihenője. Az alvás ugyan egy, de annak is, mint a vágynak, sok előzménye és oka van: pl. természetünk, némely ételek, démonok, vagy talán a túlzott és tartós böjt is, amelytől a testünk elgyöngül, az alvással kívánja magát felüdíteni.
  • Ahogy az iszákosság megszokás dolga, úgy a túl sok alvás is. Küzdjünk hát ellene főleg a világról való lemondásunk kezdetén, mert az erősen berögződött szokást már nehéz orvosolni.
  • Figyeljük meg, és meglátjuk, hogy a szellemi kürtjelre látható módon a testvérek gyülekeznek, láthatatlanul pedig ellenségeink gyűlnek egybe; úgyhogy némelyek fölébredésünk után ágyunk mellé állva unszolnak, hogy feküdjünk vissza. „Maradj még –mondják – a szokásos kezdet énekeinek befejezéséig, majd csak azután menj a templomba!”
  • Egyesek álomba ringatják az imádkozókat, mások szokatlanul heves gyomorgörcsöt okoznak, ismét mások arra biztatnak, hogy az Úr házában beszélgessünk. Mások ocsmány gondolatokra csábítgatják az elmét, megint mások arra vesznek rá, hogy mintegy kimerültségtől a falnak támaszkodjunk. Néha aztán sűrű ásítozássak ostromolnak.
  • Némelyek közülük ima közben is olykor-olykor megnevettetnek, hogy ezáltal ingereljék haragra ellenünk Istent. Mások arra biztatnak, hogy a zsoltározáskor hanyagságból siessünk. S vannak, amelyek arra biztatnak, hogy puszta élvezetből kényelmesebben zsolozsmázzunk; néha még a szánkra is rátelepednek, és azt csukva tartják, vagy éppen megnehezítik a kinyitását.
  • Aki szíve mélyéből meg van győződve arról, hogy Isten színe előtt áll, mikor imádkozik, az megingathatatlan oszlopnak bizonyul majd, s az ilyen embert az előbb említett démonok közül egyik sem játssza ki. Aki valóban engedelmes, azt mihelyt feláll imádkozni, világosság és öröm árasztja el, mert kötelességének őszinte teljesítésével már fölkészült és bemelegített a bajnok.
  • Mindenki tud nagyobb közösséggel imádkozni, sok kereszténynek mégis az egyetlen vele azonos felfogású társsal együtt végzett ima való. Nagyon kevesen képesek a magányos imára. Mikor közösséggel énekelsz, olyankor nem tudsz szellemi módon imádkozni. Foglalkozzon hát elméd az elmondott szavak megfontolásával, vagy pedig, mikor társad zsoltrversére vársz, valamelyik meghatározott imádsággal!
  • Nem való, hogy ima közben bárki is mellékesen mással, mint például a rá váró kötelességeivel foglalkozzon: ezt ugyanis világosan tanítja az angyal, aki annak idején megjelent a nagy Antalnak.
  • Az aranyat a kemence próbálja meg, a szerzetes buzgóságát és Isten iránti szeretetét pedig az imádsághoz való hozzáállása.

Szép feladat. Aki teljesíti Istenhez is közelebb kerül, a démonokat is elűzi.”

Részlet Létrás szent János: Mennyekbe vezető létra, 135-136.o.

„Ebben a szeretetben, ebben a vágyakozásban azonban vannak fokozatok.”

Bibliai gondolatok a tékozló fiú vasárnapján

Apostoli szakasz: 1Kor 6,12-20

Atyámfiai! Minden szabad nekem, de nem minden hasznos. Minden szabad, csak ne váljak semminek rabjává. Az étel a gyomorért van, a gyomor az ételért, de Isten mindkettőt elpusztítja. A test azonban nem a kicsapongásért van, hanem az Úrért, az Úr pedig a testért. Isten ugyanis feltámasztotta az Urat, és hatalmával minket is feltámaszt. Nem tudjátok, hogy testetek Krisztus tagja? Leválasszam tehát Krisztus tagját, és a feslett nő tagjává tegyem? Isten mentsen! Nem tudjátok, hogy aki tisztátalannal egyesül, az egy testté lesz vele? Az Írásban ugyanis ez áll: Ketten egy testté lesznek. Aki azonban az Úrral egyesül, egy lélek vele. Kerüljétek az erkölcstelenséget! Minden bűn, amelyet az ember elkövet, a testén kívül van, de a kicsapongó a tulajdon teste ellen vét. Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi? Nagy volt a váltságdíjatok! Dicsőítsétek meg tehát Istent testetekben!

Evamgéliumi szakasz: Lk 15,11-32

Mondta az Úr ezt a példabeszédet: „Egy embernek volt két fia. A fiatalabb így szólt apjához: »Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét!« Erre szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabb fiú összeszedte mindenét, elment egy távoli országba és ott kicsapongó életet élve eltékozolta vagyonát. Miután mindenét elpazarolta, nagy éhínség támadt azon a vidéken, és nélkülözni kezdett. Erre elment, és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte őt a tanyájára disznókat legeltetni. Szeretett volna jóllakni abból a vadgyümölcsből, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki. Ekkor magába szállt, és ezt mondta: »Atyámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én meg éhen halok. Fölkelek, elmegyek atyámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak neveztessem, csak béreseid közé fogadj be engem!« Csakugyan felkelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje futott, a nyakába borult és megcsókolta. Erre a fiú ezt mondta neki: »Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz.« Az apa azonban odaszólt a szolgáknak: »Hozzátok elő a legelső ruhát, és adjátok rá! Húzzatok gyűrűt az ujjára, és sarut a lábára! Hozzátok elő a hizlalt borjút, és vágjátok le! Együnk és vigadjunk, mert ez a fiam halott volt, és életre kelt, elveszett, és megkerült.« Erre vigadozni kezdtek. Az idősebb fia pedig kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Odahívott egyet a szolgák közül, és megkérdezte, hogy mi történt. Ő pedig ezt mondta neki: »Megjött az öcséd, és apád levágatta a hizlalt borjút, mivel egészségben kapta őt vissza.« Erre megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte. Ő azonban feleletül ezt mondta az apának: »Íme, hány éve szolgálok neked, és sohasem szegtem meg parancsodat, nekem mégsem adtál soha egy kecskét sem, hogy mulathassak a barátaimmal. De amikor megjött ez a te fiad, aki vagyonodat paráznákra pazarolta, levágattad neki a hizlalt borjút.« Ő azonban ezt mondta neki: »Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied. De vigadozni és örvendezni kellett, mert ez az öcséd halott volt, és életre kelt, elveszett, és megkerült.«”

„Csak az isteni kegyelem által vagyunk képesek imádkozni. Isteni kegyelem nélkül semmiféle ima sem lehetséges. Emlékezzetek Sírák fia könyvére: „Mert a bölcsesség mondja ki a dicséretet és az Úr teszi azt jó szerencséssé” (Sir 15,10). Vagyis csak az tudja valóban dicsőíteni az Urat, akinek birtokában van az isteni bölcsesség. Az Úr pedig csak annak ad kegyelmet. Ha eljön a kegyelem, ha eljön a szeretet, Krisztus Nevét mondod, s akkor eltelik az értelem, és eltelik a szív is. Ebben a szeretetben, ebben a vágyakozásban azonban vannak fokozatok. Amikor átéled ezt a szeretetet, arra vágysz, hogy lelki dolgokra tegyél szert, nemcsak éberen, de még álmodban is ugyanezeket látod. Arra vágysz, hogy mindent szeretetben tegyél, a szeretetben mozogj, és Isten iránti szeretetből erőfeszítést tégy, bármiféle erőfeszítést. Azt kívánod, hogy szeretetet érezz, hálát adhass Istennek anélkül, hogy arra gondolnál, bármit is elérsz ezzel. Az a fontos, hogy az imát a lélek gyengédségével mondd, szeretettel, vágyakozással, s akkor nem tűnik majd fárasztónak. Éppen úgy, mint amikor azt mondod: „Édesanyám!…, Édesapám!…”, és teljes megnyugvást érzel.”

Részlet Áthoszi Porfíriosz atya tanításai, 62-63.o.

„A következő példák megerősítik: a gonosz léleknek szüntelenül meg kell harcolnia Mária értünk végzett közbenjárásával, amikor rosszat próbál művelni ellenünk.

Ördögűzésből vett példák

Egyik nap a démon – egy tomboló dühkitörés után, mivel nem akarta magát alávetni egy láthatatlan jelenlét parancsának (később megértettük, hogy a Szent Szűz volt az) -, hirtelen így fejezte ki magát: „Ő szüntelenül imádkozik mindnyájatokért; minden egyes imája kín nekünk”.

Egy másik napon a gonosz lélek, akit a Szent Szűzet dicsőitő imák egyértelműen elgyengítettek, alig hallható hangon ezt mondta: „Ő azt kéri, hogy minden bűnösért imádkozzanak, sőt még a reménytelennek látszókért is, mert Ő olvas a szívekben és kimenti őket Isten előőőőtt!”

Részlet Francesco Bamonte: Szűz Mária harca, A gonosszal az ördögűzések alatt, 115,o.

„Az erénynek nincs csengettyűje a figyelmed felkeltésére, hogy visszafordulj és rátekints.”

„Ha le akarnám írni egytől egyig az összes szenvedélyt és kísértést, akkor egész könyvet írhatnék. Mert azokon kívül, amelyek ellenük harcolnak, s melyek ellen az ember küzd, vannak olyan kísértések, amelyeket Isten küld ránk próbaképpen. Az ilyenek, mivel nem a saját akaratunkból törnek ránk, igen nagy fáradsággal járnak, és nehéz ellenük harcolni. Tudod, milyen az, amikor nem ártasz másoknak, miközben ők ártanak neked? Amikor te nem lopsz, de téged meglopnak? Vagy amikor áldást mondasz, téged pedig átkoznak? Amikor könyörületes vagy, veled szemben pedig igaztalanok? Amikor te dicsérsz, fölötted pedig ítélkeznek? Tudod, milyen, amikor ok nélkül jönnek hozzád, hogy ellenőrizzenek, és folyton eltévelyedettnek neveznek, pedig tudod, hogy nem így van? Miközben látod a kísértést, ami mozgatja őket, mégis bűnbánatot tartasz és sírsz, mintha vétkes lennél abban, hogy ilyen vagy?

Ezek a legerősebb kisértések, hiszen miközben mások szidalmaznak, saját magaddal harcolsz, és próbálod magad meggyőzni, hogy úgy van, ahogy az emberek mondják, anélkül hogy valóban így lenne. S bár látod, hogy teljes mértékben igazad van, mégis meggyőzöd magad arról, hogy nincs igazad!

Nővérem, ez a művészetek művészete, a tudományok tudománya!

Bottal kényszerítsd magad arra, hogy a világosságot sötétségnek lásd, a sötétséget pedig világosságnak! Szűnjék meg minden önigazolás, és semmisüljön meg minden gőg, te pedig teljes tudatodat megőrizve válj bolonddá! Láss mindenkit, anélkül hogy téged bárki is látna! A lelki ember mindent megítél, de ő senkitől sem ítéltetik meg (1Kor 2,15). Mindent lát, mert szemei fentről származnak, míg őt senki sem látja.

Az erénynek nincs csengettyűje a figyelmed felkeltésére, hogy visszafordulj és rátekints. Az erény: Isten anyagtalan ajándéka. Vajon miért nevezték el kegyelemnek? Mert nem látszik, nem szabályozható, elképzelhetetlen, körülírhatatlan, Isten ajándéka. Kifejezhetetlen és felfoghatatlan csoda, kimeríthetetlen gazdagsággal.

Ezért tűnt az Úr olyannak, mint a többi ember, amikor az úton haladt, annak ellenére, hogy ő: a valóságos Isten. „Eszik és iszik!” – mondták róla. Csalónak és megszállottnak nevezték.

Ma is így van ez: aki a kegyelemről és a belső ember megtisztulásáról beszél, azt szemfényvesztőnek tartják. „Eltévelyedett!” -rögtön ezt hallod. Az emberek értelméből teljesen kiveszett az a gondolat, hogy törődniük kell a pohár belsejének megtisztításával, ahogy az Úr modta.

Részlet Hészükhaszta József: Az Isten megismeréséről, 190-191.o.