“Anjou Lajos a későbbi nápolyi király, II. Anjou Károly második fia és V. István magyar király unokája volt. 1288-ban két testvérével együtt túszként III. Alfonz aragóniai király udvarába került, s hét évet töltött ott.
Fogsága első évét a moncadai várban töltötte,
1289–93-ig Ciurana várában őrizték. Ezután Castile, Barcelona,
majd ismét Ciurana volt a börtöne. Fogságukban két ferences,
Francesco Brun (későbbi gaetai püspök) és Pietro Scarier
(későbbi rapollai püspök) volt mellettük. Leveleztek Olivi Péter
ferencessel, aki vigasztalta és bátorította őket. A fogság alatt
Lajosban megérlelődött a papi hivatás, a ferencesekkel való
kapcsolat pedig a rend felé irányította. 1294-ben V. Celesztin
engedélyével fölvette a tonzúrát, s a pápa októberben rábízta
a lyoni érsekséget: ,,annak ellenére, hogy még kiskorú vagy, s
hogy túszként ellenségeid fogságában élsz”. E kinevezést 1295
áprilisában VIII. Bonifác semmisnek nyilvánította.
1295-ben meghalt II. Károly elsőszülött fia,
Martell Károly, s a trónöröklés Lajosra szállt, ő azonban ez
év októberében kiszabadulva a fogságból, Montpellier-ben be
akart lépni a ferencesekhez. A rendfőnök, félve a király
haragjától, nem engedélyezte a belépést. Lajos tehát Rómába
ment, ahol VIII. Bonifác karácsonykor szubdiákonussá szentelte.
Ezután Nápolyba ment és lemondott a trónról testvére, Róbert
javára. Az érsek május 19-én pappá szentelte.
Már a katalóniai fogság idején föltűnt Lajos
egyszerűsége, alázatossága és jámborsága, melyekben szentelése
után tovább tökéletesedett. Vágya, hogy ferences lehessen, nem
csökkent. Ezért mikor a pápa 1296 decemberében Toulouse püspökévé
akarta kinevezni, csak úgy fogadta el, ha ferences lehet. December
24-én tett fogadalmat (a ferences ruhát azonban a pápa parancsára
nyilvánosan nem viselhette), 30-án pedig megkapta a püspöki
kinevezést. 1297. február 5-én, miután a római Ara
Coeli-templomban ünnepélyes misét pontifikált, levetette püspöki
ruháit, és nyilvánosan magára öltötte a ferences habitust.
Atyja emiatt nagyon megharagudott rá.
1297 májusában érkezett Toulouse-ba, s már
júniusban elindult Katalóniába, hogy békét teremtsen II. Jakab
és Foix hercege között. Útjáról visszatérőben augusztus
folyamán megállt szülővárosában, Brignoles-ban, ahol váratlanul
megbetegedett, és augusztus 19-én meghalt. A hagyomány úgy tudja,
hogy csak a halál akadályozta meg, hogy lemondjon püspökségéről.
A marseilles-i ferences templomban temették el. Testét itt őrizték
1423-ig, amikor V. Alfonz aragóniai király ereklyéit átvitette
Valenciába, ahol a katedrálisban helyezték el.
Temetése után a sírjánál csodák történtek. Boldoggá avatását 1300- ban indították el, és 1317-ben avatták szentté. Ünnepét a rendben augusztus 19-én ülik.
Hevenesi Gábor a 17. század végén így ír róla:
Lajos, a szicíliai királynak, Károlynak és V.
István leányának, Máriának fia 1274-ben született. Atyját
Péter aragóniai király egy tengeri csatában legyőzte, és a 14
éves Lajost atyjáért cserébe túszként Katalóniába vitte. Hét
évvel később Lajos, megutálván a földi kincseket, s
megtanulván, hogy elméjével és vágyaival többre törekedjék,
elhatározta, hogy belép a ferencesek közé. Oly gyorsan haladt a
tudományokban, hogy a teológiában való jártasságáért a
,,csodálatos” melléknevet kapta. Rómában szubdiákonussá,
Nápolyban diákonussá és pappá szentelték. Bonifác pápa
kinevezte Toulouse püspökévé, de a kinevezést csak úgy fogadta
el, ha továbbra is megtarthatja a Szent Ferenc szerzetében tett
fogadalmakat. Püspökként is megfeledkezve királyi származásáról,
minden világi pompát távol tartott házától, de még inkább
szeretetétől és érzületétől. A legszükségesebb javain kívül
mindent a szegényeknek adott. Hogy szűzi tisztaságban tudhassa
gyenge testét, különféle módokon sanyargatta: szigorú
böjtöléssel, virrasztásokkal, durva ruhákkal, az Isten kedvéért
vállalt gondokkal s fáradozásokkal törte meg testének erejét.
Derekán kötelet viselt sok csomóval, hogy testét alávesse a
léleknek. E kemény élet megtörte egészségét, és a megtört
test utat nyitott a léleknek az ég felé. Míg teste lázban égett,
1299-ben lelke boldogan szárnyalt az ég felé. Szent testét
Marseilles-ben, a ferencesek templomában temették el. Sírjánál a
sántákkal, vakokkal és süketekkel történt sok csoda mellett a
szájából kivirágzott rózsa tanúskodott szentségéről.
1317-ben történt szentté avatása után unokaöccse, Károly,
Magyarország királya, Lippán ferences templomot és kolostort
épített a tiszteletére.
Istenünk, örök dicsőség királya, aki Szent Lajos püspöködnek megadtad, hogy a földi királyságnál többre tartsa a mennyek országát, szűzi tisztaságban éljen és szeretettel szolgálja a szegényeket, kérünk, segíts minket, hogy példáját követve mindenben a Te országodat keressük, és elnyerjük az élet koronáját! “
Forrás:https://archiv.katolikus.hu/szentek/1113-220.html