„Arról, hogy mi a tömjénezés jelentése a szertartások folyamán, már szóltunk. Az elmondottakhoz csak annyi fűzünk hozzá, hogy az adományok felajánlásának idején, vagyis azok Krisztus testévé és vérévé változtatása előtt végzett tömjénezés, és az , hogy az adományokat a liturgia kezdetétől fogva szentnek és isteninek nevezik, ugyanazt az előretudást fejezi ki, amelyről a proszkomédiának szentelt részben beszéltünk: az átváltoztatás előtt is Krisztus áldozatát ismerjük fel bennük. Az adományok szentek és isteniek, mint ahogy Krisztus embersége is szent és isteni, hiszen az „új teremtés”, az új élet kezdete és ajándéka. Abban az új életben, amit az Egyház megjeleníteni és beteljesíteni hivatott „ebben a világban”, a teremtés ajándékká és áldozattá változott, s csak így emelhető fel a mennybe, csak így válhat az isteni élet ajándékává, és a Krisztus testében és vérében való részesüléssé. Ezért nem a mulandó „anyagot”, nem a halandó emberek „testét és vérét” tiszteljük meg a tömjénezéssel, hanem az „élő és Istennek tetsző” ajándékot és áldozatot, hiszen az isteni megtestesülés erre rendelte őket, az Egyház pedig ezt látja meg előre bennük. Ez az, amiért a diszkoszon sem pusztán „közönséges” kenyér található. Isten teremtésének egésze van rajta, amely Krisztusban új teremtésként nyilvánult meg, Isten dicsőségének beteljesedéseképp. Akik itt vannak a gyülekezetben, ők sem „egyszerűen” emberek, hanem a Teremtője „kimondhatatlan dicsőségének” képére újjáteremtett új emberiség. Ennek az emberiségnek, melynek öröktől fogva az a hivatása, hogy felemelkedjék Isten Országába, és részesedjen a Bárány húsvéti lakomájában, mutatjuk ki a tömjénezés által tiszteletadásunkat, az előkészületnek, a megszentelődésnek és megtisztulásnak ezzel az ősi rítusával is jelezzük, hogy ez az emberiség „élő, Istennek tetsző áldozattá” lett. „
Részlet Alexander Schmemann: Az Eucharisztia, 159-160.o.