A szemlélődés felé
„Látjuk, hogy haladó szintjén az elmélkedés lassan-lassan leválik az olvasásról, hogy egészen annak szentelje magát, amit az isteni igazságok megfontolása, a parancsok, és az isteni életbe való bekapcsolódás megkívánnak. Ekkor az elmélkedés elkezd átmenni a szemlélódés elsó fokaiba, az Igében való elmélyülésen át az igazságban való elmélyülésbe, melyet az Ige rejt magában.
Az elmélkedésben való állhatatosság Isten élő Igéjéről szent gondolatokkal tölti meg a szívet és a lelket, és ezt aztán a szemlélődésben hasznára fordítja. Egy idő után ezek a szent gondolatok szárnyakat adnak neki, és lehetővé teszik számára, hogy a lélek az olvasmányon való elmélkedés nélkül rögtön az égbe szárnyaljon
Az Isten Igéjén, az Úr parancsain és az ő igéretein való kitartó elmélkedés nélkül azonban lehetetlen, hogy szent gondolatok és megfontolások szülessenek bennünk, amelyek csordultig megtöltik szívünket, lelkünket.
Az ezzel járó boldogságon, a gondolatokon és megfontolásokon kívül, amelyek mérhetetlen kegyelmi kincset szereznek a szent könyvekről való állhatatos elmélkedéssel, az Isten Igéjén, az Úr parancsain és az ő ígéretein való kitartó elmélkedés a Szentlélek gazdagságát is megszerzi az ember számára. Eltávolít belőle minden rossz gondolatot, s ezen kívül Istennek tetsző adományt hoz létre az emberben: „Hadd legyen kedves előtted szám beszéde, és szívem elmélkedése mindenkor, Uram, én segítőm, én üdvözítőm!”(Zsolt 19,15)
Részlet Matta el Meszkin: Isten megtapasztalása az imában, 55.o.