Egy felejthetetlen táborozás a nyugati határszélén
Szálláshelyünk egy Rönök nevű kis falu volt, az Őrség szélén. Sátrakban aludtunk, amelyek a nap és az eső elől kiváló menedéket nyújtottak. Táborunk 10 fős volt, amiben 16-21 éves görögkatolikus fiatalok vettek részt Hajdúdorogról és Kecskemétről.
Táborunk első napján csapatunk, elindult Budapestre. Első megállónk a 301-es parcella volt. Itt 1956 hősei előtt tisztelegtünk. Meglátogattuk a Terror Házát is, ahol láthattuk a múltszázad diktatórikus rendszereinek borzalmait. Utunkat ezután a Szent István Bazilika felé vettük, ahol az augusztus 20-hoz tartozó rendezvénsorozat még javában zajlott. Elmentünk az országház felé is. Mellette pedig megkerestük Magyarország települései között településeink dísztégláit. Ezután megtekintettük az Aranyvonatot is, ahol a Szent Jobb és a koronázási ékszerek élethű másolata volt kiállítva, köztük a Szent Korona is. Érdekessége az, hogy a korona alsó részét Rómától, felső részét pedig Bizánctól kapta Szent István királyunk. Első királyunk ebben is helyesen járt el, amikor a nyugati és a keleti katolicizmust is képviselte.
2. napon számos kulturális programban vehettünk részt, amely mindannyiunknak maradandó élményt nyújtott. Körmenden megnéztük a Batthany-Strattmann kastélyt, amely korszakokon átívelő építészete lenyűgöző volt.
Ezt követő napon a celldömöki Nagyboldogasszony kegytemplomot csodálhattuk meg, ahol Németh Zoltán Plébános Úr körbevezetett minket a templomban és betekintést nyújtott a kegyhely történelmi hátterébe is.
A negyedik napot a Mjus Fürdőben töltöttük Körmenden, ahol a meleg elől a hűsítő vízbe csobbantunk.
5. nap. Mivel az osztrák határ nagyon közel volt táborunkhoz, ezért ellátogattunk Güssingbe, ahol egy rövid gyalogtúra után megtekintettük a hegy tetején lévő festői szépségű kastélyt, amely a Batthany-Strattmann családhoz tartozik évszázadok óta. A túra okozta fáradalmainkat a Hársas-tó hűs vízében pihentük ki.
6. nap. Ellátogattunk Jákra is, ahol a híres Árpádkori templomot néztük meg, amelyet az elmúlt években kezdtek el restaurálni. Szombathelyet is fölkerestük, ahol Elek Antal atya teljesít szervezőlelkészségi szolgálatot és korházlelkészként is helytáll. A városban a történelmi karneválon vettünk részt. Láthattuk Szombathely majdnem ezeréves történelmi múltjának lenyomatait: a színes vásárt, a korai- és késő római kori hagyományőrzők sokaságát és a gladiátorokat. Délután pedig egy rendhagyó boksz edzésesen vehettünk részt.
7. nap. A hazafelé vezető úton sem tétlenkedtünk. Veszprémben megcsodáltuk az érseki palotát és a Szent István völgyhidat, amit a király halálának 900. évfordulóján keresztelték el 1938-ban. Utunkat Székesfehérvár felé vettük, ahol a Bory-várat kerestük fel. Utolsó állomásunk Érden volt, ahol a kommunista diktatúra szobrait tekintettük meg, az 5 méteres úgynevezett „rémszobrokat.”
Hálásan köszönjük a Rönöki Árpádházi Szent Imre Herceg Templom Alapítványának, hogy az Őrség szélén táborozhattunk, ahol a táj szépsége teljesen elvarázsolt bennünket és ilyen sok élménnyel gazdagodhattunk.
Orbán Áron
A görögkatolikus csapat egy tagja