Részletek Anthony Bloom: Elmélkedések című könyvéből
„A hatodik században szíriai Szt. Izsák, a nagy aszkéta, ezt írta: „Soha ne mondjátok, hogy Isten igazságos. Ha igazságos lenne, a pokolban lennétek. Hagyatkozzatok csupán az Ő igazságtalanságára, ami irgalom, szeretet és megbocsátás.” (60.oldal)
„Nem elég azonban csak néznünk és látnunk, azt is meg kell tanulnunk, hogy figyeljünk és így halljunk is. Hányszor történik meg velünk, hogy valamilyen beszélgetés alkalmával, amikor a vélemények különböznek vagy összecsapnak – miközben partnerük próbálja megértetni velük nézeteit, megnyitva előttünk a szívét, lehetővé téve, hogy hozzáférjünk gondolatainak titkos és sokszor szent rejtekeihez -, ahelyett, hogy hallgatnánk amit mond, beszédéből, inkább anyagot gyűjtögetünk, hogy abban a pillanatban, amikor elhallgat (ha ezt ki tudjuk várni), készek legyünk ellentmondani neki. Ezt nevezzük tévesen párbeszédnek. Az egyik beszél, a másik meg nem figyel oda. Az első kör után aztán helycsere következik úgy, hogy végül is mindenki beszél, de senki nem hallott semmit.
Az odafigyelés tehát művészet, amelyet meg kell tanulnunk. Nemcsak az a dolgunk, hogy szavakat meghalljunk és névértékük szerint értékeljünk, nemcsak mondatokat kell felismernünk, hogy mi magunk is használjuk őket. Olyan megkülönböztető képességgel kell figyelnünk, hogy egy-egy mondatban, amely gyakran nem is megfelelő, megtaláljuk azt a gondolatot, amely küszködve akarja kifejezni magát, bármilyen homályosan, bármilyen puhatolózva; egy szív igazságát, amely igyekszik megérteni velünk kincseit és gyötrelmeit. Sajnos túlságosan is gyakran megelégszünk a szavak puszta meghallásával, s csupán azokra válaszolunk. Ha meg mernénk kockáztatni, hogy többet tegyünk, ha figyelnénk a hang tónusára, rájöhetnénk, hogy a legegyszerűbb szavak is szenvedéssel teliek voltak; akkor úgy éreznénk, hogy kötelességünk erre a szenvedésre együttérzéssel, szeretettel válaszolni. De mennyire veszélyes, hogy csak a szavakra figyelünk, és nem válaszolunk semmi másra. Süketek maradunk a lélek iránt, holott a „betű öl, a lélek az, ami éltet”. (68-69.oldal)