A Keleti Egyház szerzetesatyáinak tanításai az imádságról
Isten jelenlétének gyakorlása
Gondoljatok az Istenre, hogy ő is mindig gondoljon rátok. Ha az Isten gondol rátok, megment benneteket és megkaptok minden jót. Ne feledkezzetek meg Róla szétszórtságotok miatt, ha azt akarjátok, hogy Ô se felejtsen el titeket, kísértésetek órájában. A boldogságban maradjatok hűségesek Hozzá engedelmességetek által. Úgy számíthattok majd szavára, ha szükségben szenvedtek, és imátok meg fogja őrizni a jelenlétét. Színe előtt szüntelenül gondoljatok Rá, és szívetekben ne feledkezzetek meg Róla. Ha nem gyakoroljátok ezt, abba a veszélybe kerültök, hogy mindig messzebb és messzebb látjátok Ôt, és határozatlanságotok következtében elveszítitek a Vele való biztos kapcsolatot. Aztán az állandó érintkezés Vele a bizalom magas fokára vezet. Az emberek állandó érintkezése testi jelenléttel történik. Az imában való elmélyülés és odaadás pedig az Istennel való állandó érintkezés.
Ha a bor ereje az erekben kering, az értelem elveszti azt a képességét, hogy meglássa a részleteket és megkülönböztesse a dolgokat. Ha az Istenre való emlékezés átjárja a lelket, akkor a lélekben eltűnik a földi dolgokra való emlékezés.
Aki minden pillanatban lelke bensejében elmélyül, az mély megismerésnek örvend. Aki gondolatait a bensőre koncentrálja, megőrzi a Szentlélek ragyogását. Aki a szétszórtságot megveti, meglátja az Urat lelke mélyén. Aki az Urat látni akarja, lelkét meg kell tisztítania az Istenre való állandó emlékezéssel. Így minden pillanatban értelmének fényében látni fogja az Urat. Amilyen a hal sorsa víz nélkül, olyan az értelem sorsa az Istenre való emlékezés nélkül, ha hagyja magát a világ emlékképeivel sodortatni.