Részlet a Létrás Szent János: Mennyekbe vezető létra című lelki művéből, 139-140.oldal
Született: 575 -ben Szíriában
Meghalt: 649-ben a Sínai hegyen
20. Fejezet (lépcsőfok)
A gyerekes gyávaság
- “Azt, aki monostorban vagy közösségben járja az erény útját, nemigen szokta gyötörni a gyávaság. Aki azonban csöndes magányban él, küzdjön, hogy úrrá ne legyen rajta a gyávaság, a hiúság kölyke, a hitetlenség leánya!
- A gyávaság gyerekes magatartás megvénült, hiú lélekben. A gyávaság a hit hiánya, ami a váratlan elővételezésére vonatkozik.
- A félelem előre elképzelt veszély. Vagy pedig: a félelem a szív rettegő érzése, amint az szorong és gyötrődik talán még nem is nyilvánvaló csapások miatt. A félelem a teljes bizonyosság hiánya. A kevély lélek a gyávaság rabszolgája. Önmagában bízik, tehát fél a teremtmények zajától és árnyékától.
- A bűnbánatot tartókban és szenvtelenekben nincs gyávaság. A gyávák nemegyszer meg is zavarodnak, és méltán. Igazságos ugyanis az Úr, aki elhagyja a kevélyeket, hogy mi, a többiek is okuljunk belőle, és föl ne fuvalkodjunk.
- Aki gyáva, az mind hiú. Ellenben aki nem gyáva, még nem mind alázatos, hisz a gonosztevők vagy a sírrablók se egykönnyen ijednek meg.
- Haladéktalanul merj akár az éj közepén is azokra a helyekre menni, ahol meg szoktál rémülni, mert ha egy kicsit engedsz, veled öregszik meg ez a gyerekes, nevetséges szenvedély. Út közben imával fegyverkezz föl, odaérve pedig tárd ki a karodat, és Jézus nevével korbácsold az ellenséget, mert nincs annál hatalmasabb fegyver a mennyben és a földön. Miután megszabadultál nyavalyádtól, zengd szabadítód dicséretét, mert ha hálás vagy, örökké megoltalmaz.
- A gyomrodat soha egyszerre meg nem töltheted. A gyávaságot sem győzheted le rögtön egy csapásra. Minél inkább bűnbánatot tartunk, annál hamarabb enged, amennyiben viszont azt elmulasztjuk, gyávák maradunk.
- „Felborzad minden hajszál a testemen” – mondta Elifáz, mikor ennek a démonnak a gonoszságáról szólt. Mert hol a lélek, hol a test lesz előbb gyáva, és adja át a másiknak ezt a szenvedélyt. Mikor a test gyávasága ellenére sem szállja meg indokolatlan félelem a lelket, közel a szabadulás ettől a nyavalyától. Ha pedig minden váratlan dolgot szívbeli töredelemből készséggel fogadunk, már meg is szabadultunk a gyávaságtól.
- Nem a helyek sötétsége és elhagyatottsága erősíti meg ellenünk a démonokat, hanem az, hogy meddő a lelkünk. Ám néha maga a Gondviselés intézi úgy, hogy megfenyítsen vele.
- Aki Isten szolgája lett, az csupán a saját Urát féli. Aki viszont őt még nem féli, az gyakran a saját árnyékától is megijed.
- Gonosz szellem láthatatlan közeledtére testi félelem lesz rajtunk úrrá, angyal közeledtére viszont alázatos örömet érez a lélek. Ezért ha hatásából fölismertük az utóbbi jelenlétét, fogjunk azonnal imába, hiszen jóságos őrzőnk jött meg, hogy velünk együtt imádkozzék.
Aki legyőzi a gyávaságot, az nyíltan Istennek ajánlja lelkét is, életét is.”
Szinaxárion (Nagyböjt 4. vasárnapján)
Ezen a napon, nagyböjt negyedik vasárnapján szentéletű János atyánknak, a mennyekbe vezető lépcsőről szóló írás szerzőjének emlékét tartjuk.
János, aki testét életében halálra adta, örökké él, még ha élettelen halottnak is látszik. Ránk hagyta ugyanis írását a fölfelé vezető Lépcsőről, s megmutatja az azon való feljutás módját.
Éles eszű fiatalemberként tizenhat éves korában Istennek ajánlotta föl magát igen szent áldozatként, s belépett a Sínai hegyi monostorba. Aztán tizenkilenc év múlva innen továbbment a csöndes nyugalom küzdőhelyére: mintegy öt mérföldnyire onnan egy Thóla nevű helyen telepedett le, ahol negyven esztendőt töltött el heves szeretetben, mert állandóan az isteni szeretet tüzétől izzott. Mindenféle eledellel táplálkozott, amit tisztán megengednek a törvények: de mindig csak egy keveset, s nem a jóllakásig. Ezzel szerintem egészen bölcsen vetett gátat a felfuvalkodottság elé. Azt pedig ugyan kinek az elméje tudná egyáltalán számon tartani is, hogy mennyi könnyet hullatott? Az álomra annyi időt szánt, amennyi megóvhatta elméjét attól, hogy a túlfeszített virrasztástól összeroppanjon. Egyébként folytonosan imádkozott, és az Isten iránti mérhetetlen nagy szeretete hajtotta mindvégig előre életpályáján. Az erényeket Istennek tetszőén gyakorolva írta meg a „Létra” című művét és több tanító beszédét, majd pedig jósággal telve nyolcvanéves korában méltó módon megpihent az Úrban. Több más írást is hagyott ránk. Emlékét március harmincadikán tartjuk, ma pedig valószínűleg azért emlékezünk meg róla, mert a monostorokban nagyböjt kezdete óta rendszeresen fölolvassák a „Létra” című könyvét.
Az ő közbenjárására irgalmazz nekünk és üdvözíts minket, Istenünk. Ámen.