1858-ban történt, hogy Don Bosco Tosti bíboros meghívására, életében először, Rómába látogatott. A találkozó azzal a céllal szerveződött, hogy néhány szót ejtsenek a Szent Mihály Intézet diákjairól, valamint megvitassák a fiatalság számára legjobb oktatási rendszer kidolgozására vonatkozó kérdéseket. Don Bosco sajnálattal jegyezte meg, hogy a Szent Mihály Intézetben a represszív, büntető-elnyomó nevelést alkalmazzák, majd nyíltan e szavakkal fordult a bíboroshoz:
- Lehetetlen nevelni a gyerekeket, ha azoknak nincsen bizalmuk elöljáróik iránt.
- És miként szerezhető meg ez a bizalom? -kérdezte a bíboros.
- Meg kell találni a szívükhöz vezető utat – mondta Don Bosco.
- És hogyan lelhetek rá erre az útra?
- Legyünk nyitottak feléjük azzal, hogy megpróbálunk alkalmazkodni az ízlésükhöz, igyekszünk megtalálni velük a közös hangot. Kívánja, hogy tegyek egy próbát? Mondja meg, hogy Róma mely pontján találok egy jókora gyereksereget.
- A Piazza del Popolon.
Azzal elindultak a térre. Don Bosco kiszállt a kocsiból, a bíboros pedig figyelte. Valóban volt ott egy jókora csapat fiatal, akikhez Don Bosco megpróbált közel kerülni, ám a gyerekek elfutottak. Aztán szép szóval mégis sikerült magához csalogatnia az ifjakat, akik némi ingadozás után odaléptek hozzá. Ekkor Don Bosco kicsiny ajándékokat adott a gyerekeknek, érdeklődött a családjuk felől, és megkérdezte, milyen játékot szeretnek játszani. Ezután a játék folytatását javasolta nekik, majd ő maga is beállt közéjük, időnként megpihent, figyelte és bátorította őket.
Don Bosco szeretettel maga köré gyűjtötte az eseményeket távolról szemlélő gyerekeket is, akikhez szintén volt néhány jó szava vagy épp egy aprócska ajándéka. Távozáskor egészen a kocsiig kísérték őt az ifjak, és el sem akarták engedni.
(vö. Lemoyne, Vita, II.310)
Részlet Michele Molineris: Napról napra Don Boscóval című könyvből, 149.oldal
Don Bosco Kiadó, Budapest 2008