A dúsgazdag és a szegény Lázár.
Lukács Evangéliuma 16. fejezet 19-31. vers
19Volt egy gazdag ember. Bíborban és patyolatban járt, és mindennap nagy lakomát rendezett. 20Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a kapuja előtt, tele fekéllyel. 21Örült volna, ha jóllakhat abból, ami a gazdag ember asztaláról hulladékként lekerült. De csak a kutyák jöttek és nyalogatták a sebeit. 22Történt, hogy a koldus meghalt, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. Meghalt a gazdag ember is, és eltemették. 23Amikor a pokolban kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és kebelén Lázárt. 24Felkiáltott: Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban. 25Fiam – felelte Ábrahám –, emlékezzél csak vissza, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg hogy kijutott a rosszból. Most tehát neki itt vigasztalásban van része, a te osztályrészed pedig a gyötrelem. 26Ráadásul köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy akik innét át akarnának menni hozzátok, ne tudjanak, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki. 27Akkor arra kérlek, atyám – mondta újra –, küldd el legalább az atyai házba. 28Van még öt testvérem, hadd figyelmeztesse őket, nehogy ők is ide jussanak a gyötrelmek helyére. 29Ábrahám ezt felelte: Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak. 30De az erősködött: Nem hallgatnak, atyám, Ábrahám! De ha a halottak közül megy el valaki, bűnbánatot tartanak. 31Ő azonban így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, ha a halottak közül támad fel valaki, annak sem hisznek.”
Részlet Szent Faustyna Kowalska nővér naplójából:
Napló (Az Isteni irgalmasság üzenetei című könyvből)
/Magyar kiadás: Egri főegyházmegyei engedéllyel,
Seregély István érsek, a MKPK elnöke, 207-208. oldal/
Szent Faustyna Kowalska nővér a következő naplóbejegyzést teszi a pokolról:
„Ma egy angyal levitt a pokol mélyére. Ez nagy kínok helye. Hatalmas nagy a térsége. A szenvedések fajtái, melyeket láttam, a következők: az első kín, mely a poklot alkotja –Isten elveszítése, a második –szüntelen lelkiismeret-furdalás, a harmadik az, hogy a lelkek sorsa itt már sohasem változik meg. A negyedik kín –a tűz, amely átjárja a lelket anélkül, hogy elpusztítaná. E szörnyű szenvedés tisztán lelki tűz, amit Isten haragja gyújtott lángra. Az ötödik – az állandó sötétség és az iszonyú, fullasztó szag. Bár sötét van, az ördögök és az elkárhozott lelkek kölcsönösen látják egymást, látják mások és a maguk gonoszságát. A hatodik fajta szenvedés – a sátán szüntelen társasága, a hetedik – a szörnyű kétségbeesés, a gyűlölet Isten ellen, istenkáromlások, átkok, gyalázkodások. Ezek azok a fájdalmak, melyeket az összes kárhozott lélek közösen szenved. De ezzel nincs vége. Különleges lelki fájdalmak is léteznek, nevezeteen az érzékek kínjai. Amivel az egyes lelkek vétkeztek, az által szenvednek leírhatatlanul irtózatos módon. Rettenetes barlangjai és mélységei vannak a gyötrelemnek, ahol az egyik fájdalom különbözik a másiktól. Látva ezeket a szörnyű gyötrelmeket, meghaltam volna, ha Isten mindenhatósága nem tart fenn. A bűnösöknek tudniuk kell, hogy az egész örökkévalóságon át az által az érzékünk által fognak gyötrődni, amellyel vétkeztek. Isten parancsára írok ezekről a dolgokról, hogy egyetlen lélek se mentegethesse magát azzal, hogy nincs pokol, és nem volt ott senki, nem lehet tudni, mi van ott.
Én, Fausztina nővér, Isten parancsára jártam a pokol szakadékaiban, hogy hirdessem és tanusítsam a lelkeknek, létezik a pokol. Most nem beszélhetek róla, mert Istentől azt a parancsot kaptam, hogy írásban hagyjamhátra ezeket. Az ördögök nagyon gyűlöltek, de Isten parancsára engedelmeskedniük kellett nekem. Amit leírtam, az csak gyenge árnyéka a valóságnak, amit láttam. Egyet megjegyeztem: a legtöbb ott szenvedő lélek olyan, aki nem hitte el, hogy van pokol. Midőn magamhoz tértem, nem tudtam a rémülettől rendbe jönni, annyira lesújtott a lelkek szenvedése. Ezért még buzgóbban imádkozom a bűnösök megtéréséért. Szünet nélkül könyörgök értük Isten irgalmához. Ó, Jézusom, inkább haldokolnék a legnagyobb kínok között a világ végezetéig, mintsem megbántsalak a legkisebb vétséggel!”
Szent Pál apostol így ír az ő elragadtatásairól:
Különleges kegyelmi adományok.
„II. Korintusi levél 12 1
”Ha dicsekednem kell, bár az mit sem ér, rátérek a látomásokra és az Úr kinyilatkoztatásaira. 2Tudok egy emberről Krisztusban, aki tizennégy évvel ezelőtt – testben-e, nem tudom, testetlenül-e, nem tudom, csak az Isten tudja – elragadtatott a harmadik égig. 3És tudom, hogy ez az ember – testben-e vagy testetlenül, nem tudom, csak az Isten tudja – 4elragadtatott a mennybe, és titokzatos szavakat hallott, amelyeket embernek nem szabad kimondania. 5Ilyen dolgokkal dicsekszem, de magammal nem dicsekszem, hacsak gyöngeségeimmel nem. 6Pedig ha (valóban) dicsekedni akarnék, nem volnék balga kérkedő, hiszen igazat mondanék. De óvakodom tőle, nehogy valaki többre értékeljen engem annál, amit bennem lát vagy tőlem hall. 7De hogy a nagyszerű kinyilatkoztatás elbizakodottá ne tegyen, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy arcul csapkodjon, és el ne bízzam magam. 8Háromszor kértem ezért az Urat, hogy szabadítson meg tőle, de azt felelte: 9„Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.” Ezért a legszívesebben a gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje költözzön belém. 10Kedvem telik a Krisztusért való gyöngeségben, gyalázatban, nélkülözésben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős. „
István diakónus védőbeszédében is beszél a látomásáról, amelyben a mennybe tekinthetett:A
Apostolok cselekedetei 7. fejezet 51-60. vers:
„Ti vastagnyakúak, ti körülmetéletlen szívűek és fülűek, mindig ellenálltatok a Szentléleknek, s mint atyáitok, olyanok vagytok ti is. 52Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Mind megölték azokat, akik az Igaz eljöveteléről jövendöltek. S most ti lettetek árulói és gyilkosai, 53ti, akik az angyalok közreműködésével átvettétek a törvényt, de nem tartottátok meg.” 54Amikor ezt hallották, haragra gyulladtak, és fogukat vicsorgatták ellene. 55Ő azonban a Szentlélekkel eltelve fölnézett az égre és látta az Isten dicsőségét és Jézust az Isten jobbján. 56Felkiáltott: „Látom, hogy nyitva az ég, és az Emberfia ott áll az Isten jobbján.” 57Erre ordítozni kezdtek, befogták fülüket, s egy akarattal rárontottak, 58kivonszolták a városból és megkövezték. A tanúk egy Saul nevű ifjú lábához rakták le ruhájukat. 59Míg kövezték Istvánt, így imádkozott: „Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” 60Majd térdre esett és hangosan felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik bűnül!” Ezekkel a szavakkal elszenderült.”
A feltámadási ikon is, melyet a keleti egyház hitvallását fogalmazza meg, Krisztus pokolraszállását ábrázolja.