ApCsel 16,16-34
Azon
időben történt, hogy amikor az imádságra mentünk, egy jósoló
szellemtől megszállott leánnyal találkoztunk, aki jövendöléseivel
nagy hasznot hajtott gazdáinak. Ez nyomon követte Pált és
minket és így kiáltozott: »Ezek az emberek a magasságbeli
Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek.« És
ezt tette több napon át. Pált bántotta ez, azért hátrafordult s
azt mondta a léleknek: »Jézus Krisztus nevében parancsolom,
menj ki belőle.« Ki is ment belőle abban az órában. Mikor
azonban a gazdái látták, hogy oda van reményük a bevételre,
megragadták Pált és Szilást, s elvitték a piacra az
elöljárókhoz. A bírák elé állították őket és azt mondták:
»Ezek a zsidó emberek zavart keltenek városunkban, és olyan
életmódot hirdetnek, amelyet nekünk nem szabad elfogadnunk, sem
cselekedetben követnünk, mivel rómaiak vagyunk.« A nép is
összecsődült ellenük, a bírák pedig letépették a ruháikat és
megvesszőztették őket. Sok ütést mértek rájuk, aztán börtönbe
vetették őket. Az őrnek pedig megparancsolták, hogy szigorúan
őrizze őket. Miután ilyen parancsot kapott, a belső tömlöcbe
vitte őket s lábukat kalodába zárta. Éjféltájban Pál és
Szilás imádkozva dicsérték Istent, a foglyok pedig hallgatták
őket. Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, s a börtön alapjai
meginogtak. Egyszerre minden ajtó kinyílt és mindnyájuk bilincsei
leoldódtak. Amikor a börtönőr felriadt és azt látta, hogy a
börtön ajtajai nyitva vannak, kirántotta a kardját s meg akarta
magát ölni abban a hitben, hogy a foglyok megszöktek. Pál azonban
fennhangon így kiáltott: »Ne tégy magadban semmi kárt, mert
mindannyian itt vagyunk.« Az erre világosságot kért, beljebb ment
és remegve borult Pál és Szilás lábához. Azután kivezette őket
és így szólt: »Uraim, mit kell tennem, hogy üdvösséget
nyerjek?« Azok azt felelték: »Higgy az Úr Jézusban és üdvözülni
fogsz, te és házad népe.« S hirdették neki az Úr igéjét, és
mindazoknak, akik a házában voltak. Ő pedig még abban az éjjeli
órában elvitte őket, megmosta sebeiket, és mindjárt
megkeresztelkedett ő és övéi mindnyájan. Aztán bevezette őket
otthonába, asztalt terített nekik és örvendezett házanépével
együtt, hogy híve lett az Istennek.
Jn 9,1-38
Abban
az időben Jézus útközben látott egy születésétől vak
embert. Tanítványai pedig megkérdezték tőle: „Rabbi, ki
vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?” Jézus
így válaszolt: „Sem ez nem vétkezett, sem a szülei, hanem az
Isten tetteinek kell nyilvánvalóvá válniuk benne. Nekem addig
kell végbevinnem annak tetteit, aki küldött, amíg nappal van.
Eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. Amíg e világban
vagyok, világossága vagyok a világnak.” Ezt mondva a
földre köpött, sarat csinált a nyálból, a sarat pedig a vak
szemére kente, és azt mondta neki: „Menj el, mosakodj meg a Siloe
tavában”, ami annyit jelent: „küldött”. Elment tehát,
megmosdott, és amikor visszatért, már látott. A szomszédok
tehát, és akik azelőtt, mint vakot látták őt, megkérdezték:
„Nem ez-e az, aki itt ült és koldult?” Némelyek azt
állították, hogy ő az, mások pedig, hogy „hasonló hozzá.”
Ő pedig azt mondta, hogy „Én vagyok”. Erre megkérdezték tőle:
„Hogyan nyílt meg a szemed?” Elmondta nekik: „Az az ember,
akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, megkente a szememet, és azt
mondta nekem: Menj a Siloe tavához, és mosakodj meg! Elmentem
tehát, megmosdottam, és látok.” Erre megkérdezték tőle: „Hol
van ő?” Azt felelte: „Nem tudom.” Elvitték a farizeusokhoz
azt, aki egykor vak volt. Szombat volt pedig, amikor a sarat csinálta
Jézus, és megnyitotta a szemét. Ismét megkérdezték tehát tőle
a farizeusok, hogyan nyerte vissza a látását. Ő pedig elmondta
nekik: „Sarat tett a szememre, megmosdottam, és látok.” Azt
mondták erre a farizeusok közül némelyek: „Ez az ember nem
Istentől való, hiszen nem tartja meg a szombatot.” Mások azt
mondták: „Hogyan tehet bűnös ember ilyen csodajelet?” Így
szakadás támadt közöttük. Azért hát tovább faggatták a
vakot: „Mit tartasz arról, aki megnyitotta a szemedet?” Ő pedig
azt felelte, hogy próféta. De a zsidók sehogy se hitték el róla,
hogy vak volt, és hogy visszanyerte a szeme világát, amíg oda nem
hívták az újra látó ember szüleit, és megkérdezték őket:
„Ez-e a ti fiatok, akiről azt mondjátok, hogy vakon született?
Hogyan lát tehát most?” A szülei ezt válaszolták: „Azt
tudjuk, hogy ez a mi fiunk, és hogy vakon született. Azt viszont,
hogy most miképpen lát, nem tudjuk. Vagy, hogy ki nyitotta meg a
szemét, azt sem tudjuk. Kérdezzétek meg őt, hisz megvan a kora,
beszéljen ő magáról!” A szülők azért beszéltek így, mert
féltek a zsidóktól. A zsidók ugyanis már elhatározták, hogy ha
valaki Őt Krisztusnak vallja, ki kell zárni a zsinagógából.
Ezért mondták a szülei: „Megvan a kora, őt kérdezzétek.”
Másodszor is hívatták tehát azt az embert, aki vak volt, és azt
mondták neki: „Adj dicsőséget az Istennek! Mi tudjuk, hogy ez az
ember bűnös.” Ő ezt felelte tehát nekik: „Hogy bűnös-e, nem
tudom. Egyet tudok, hogy vak voltam, és most látok.” Erre újra
faggatni kezdték: „Mit csinált veled? Hogyan nyitotta meg a
szemed?” Ezt válaszolta nekik: „Mondottam már nektek, de nem
hallgattátok meg. Miért akarjátok újra hallani? Csak nem akartok
ti is az ő tanítványai lenni?” Erre becsmérelték, és azt
mondták neki: „Te vagy az ő tanítványa! Mi viszont Mózes
tanítványai vagyunk. Mi tudjuk, hogy Mózeshez szólt az Isten, de
hogy ez honnét való, nem tudjuk.” Az ember így felelt nekik:
„Éppen az a csodálatos, hogy nem tudjátok, honnét való, mégis
megnyitotta a szememet. Tudjuk viszont, hogy Isten nem hallgatja
meg a bűnösöket, hanem aki istenfélő és teljesíti akaratát,
azt meghallgatja. A világ kezdetétől sem lehetett hallani, hogy
valaki megnyitotta volna egy vakon születettnek a szemét. Ha ő nem
Istentől való volna, nem tehetett volna semmit.” Azt felelték
neki: „Mindenestül bűnökben születtél, és te oktatsz ki
minket?” És kitaszították őt. Jézus meghallotta, hogy
kitaszították, és amikor találkozott vele, megkérdezte tőle:
„Hiszel-e az Isten Fiában?” Ő így felelt: „Ki az, Uram, hogy
higgyek benne?” Ezt mondta neki Jézus: „Hiszen láttad is őt,
és aki beszél veled, ő az.” Ő pedig így szólt: „Hiszek,
Uram!”, és leborult előtte.
A vakonszületett ember nem rendelkezett a látással, ugyanígy mi sem rendelkezünk születésünkkor ezzel a két “látással” (a figyelemmel és a lelki látással sem), amiről Szent Porfíriosz beszél a következő részletekben!
Részlet: Áthoszi
Porfíriosz atya tanításai című könyből, a A
lelki harcról szóló fejezetből. 94-96.oldal)
Az éberség Isten
szenvedélyes szeretete
Mindig gondoljatok Istenre! Így elmétek hajlékonnyá válik. Az elme hajlékonysága az éberségből fakad. Az éberség Isten szenvedélyes szeretete. Azt jelenti, hogy mindig az elmédben és a szívedben tartod Krisztust, még akkor is, ha más dolgokkal foglalkozol. Ehhez Krisztus iránti szerelemre, vágyakozásra van szükség. Az Istenre való szakadatlan emlékezésre a Jézus-ima révén tehetünk szert: „Uram, Jézus Krisztus…”, valamint az egyház imái és himnuszai által, illetve azzal, ha felidézzük Isten műveit és a Szentírás vagy más lelki könyvek különböző helyeit. Természetesen ehhez jó szándék kell; kényszerítéssel nem lehetséges, csakis az isteni kegyelem által. Az isteni kegyelem elnyeréséhez azonban szeretet és alázat szükséges.
Amikor az isteni
kegyelemben éltek, nem támad rátok a rossz. Ha nem élitek át az
istenit, a rossz bekerít benneteket, eluralkodik rajtatok a
hanyagság, és szenvedni fogtok. Ha azt látod, hogy valaki
hanyagul él, annak nem egészséges a lelke. Amikor nyugodt,
megfontolt és körültekintő embert látunk, sokszor ezt mondjuk:
„Nagyon jó ember, szent ember.” De még az ilyen is lehet
hanyag. A hanyagok, restek és lusták nem kedvesek Isten előtt. A
lustaság nagyon rossz dolog. A hanyagság betegség, a hanyagság
bűn. Isten nem akarja, hogy hanyagok legyünk. Naplopóként
akartok élni? „Elfelejtettem elvégezni ezt a feladatot, például,
hogy becsukjam az ajtót, amikor kijövök a szobából.” Mit
jelent az, hogy „elfelejtettem”? Emlékezz! Figyelj! Az
erőfeszítés, mozgás, fáradozás és cselekvés viszont erényt
jelent. A testi erőfeszítés küzdelem, lelki küzdelem. Minél
könnyelműbbek vagytok, annál inkább kinlódtok. Ámde minél
istenfélőbbek és figyelmesebbek vagytok, annál boldogabbak
lesztek.
A Szent Hegyen a
cellámban, az ajtómon volt egy régi kilincs. Ahhoz, hogy valaki
kinyissa, le kellett nyomnia, s akkor a zár hangosan csikorgott.
Minden alkalommal, amikor valaki odajött és lenyomta, a kilincs
„kraak” hangot hallatott. Száz méterre is elhallattszott. Senki
sem tudta kinyitni anélkül, hogy az ajtó ne ezt a hangot hallatta
volna. Holott könnyű volt csendben kinyitni, meg is mutattam nekik,
de amikor legközelebb megpróbálták, az ajtó újra csak
nyikorgott.
Ezek a dolgok egyszerűnek
tűnnek, mégis egész életünkre kihatással vannak. Minél
közelebb vagytok Istenhez, annál figyelmesebbek lesztek mindenben,
különösen a lelkiekben, anélkül hogy törekednétek rá.
Miközben a lelketekre figyeltek, az isteni kegyelem által egyre
éberebbek lesztek. Dolgoztatok valaha szétszórt gondolatok
nélkül? Akkor nem hibáztok. Isten kegyelme oltalmaz benneteket.
A keresztény ember nem
lehet hanyag, nem aludhat. Bárhová megy, az imádságával és
a képzeletével szárnyalnia kell. Valóban, az istenszerető
keresztény ember képes szárnyalni a képzeletével. Képes arra,
hogy a csillagokban, a végtelenben, a misztériumban, az öröklétben,
Istenben szárnyaljon. Hogy „magasröptű” legyen, imádkozzon, s
érezze: maga is Istenné válik a kegyelem által.Szárnnyá lesz,
és gondolatban repül. S ez a gondolat nem képzelgés. Ha azt
mondjuk:”szárnyal”, az nem pusztán kép, hanem maga a valóság,
nem pedig álmodozás. A keresztény ember nem a fellegekben jár,
ahogy azt mondani szokás. A valóságot ragadja meg, s azt éli meg.
Mindazt, amit az evangéliumban és az atyáknál olvas, a szívébe
zárja, megéli, mélyére hatol és elmélyül benne, életének
részévé teszi. Finom érzékelője lesz Isten jeleinek.”
Részlet:
Áthoszi Porfíriosz atya tanításai című könyből,
a lelki éleslátás
kegyelméről. 236-238.oldal)
„A
Szentírás megvilágosít bennünket, és képesek leszünk a lelkek
megkülönböztetésére
Napjainkban sokszor látunk szent embereket, de megtévedt embereket is. Elmész egy remetéhez, egy aszkétához, s amikor meglát, azt mondja: „Isten hozott, fiam! Miért nem voltál óvatosabb, hogyan keveredtél bele ebbe a dologba?” Neveden szólított anélkül, hogy ismert volna, és felfedte egy titkodat. Így szólsz: „Ez egy szent ember! Nevemen szólított, megmondta a titkomat.” Ha azonban egy médiumhoz mégy – tudnotok kell, hogy a világ tele van médiumokkal, szélhámosokkal, akik rajtatok akarnak meggazdagodni-, a médium is megmondja, honnan jössz és hová mégy. Akkor habozni kezdesz, nem tudod, mitévő legyél. Azt kérdezed magadtól: „Mi történik itt? Hol az igazság? Az a szent is igazat mondott, és a médium is. A nevemen szólított…. Hát ez az ember is szent?” Sokan vannak, akik így esnek tévedésbe.
A Szentírás megvilágosít bennünket, és képesek leszünk a lelkek megkülönböztetésére. Ezért kell ismernünk a Szentírást, s ezért kell alaposan elmélyednünk benne. Mást jelent az apostolok isteni kegyelemtől és Szentlélektől származó ihletettsége, más a Korübaszok örjöngése, akiken félreérthetetlenül kiütközik a Sátán lelke. Ami a médiummal történik: az illúzió, lelki hiba. Az ellenség úgy jelenik meg, mint a „világosság angyala” (2Kor 11,14). Ha nem ismered mesterkedéseit, nem tudod megmondani, hogy nem a Szentlélektől származik, és talán félre is vezet, s azt gondolod, ez a lelkesedés jó. Sokan estek már ebbe a csapdába.
Az ilyen helyzetekben két dolog létezik: a jó meg a rossz. A jó és a rossz angyal, vagyis a démon, a gonosz lélek. Ugyanígy bennünk is megtalálható a jó meg a rossz, vagyis az óember és a Krisztus szerint való ember. Az óember az, aki enged régi önmagának. A gonosz lélek befolyása alatt áll, és maga is gonosszá válik. Az egész világot rossz szemmel nézi, mindenkinek rosszat akar, s folyton átkozódik. Olyan, mint Papadiamándisz művében Haduló anyó, aki rengeteg szenvedésen ment keresztül életében, és lelke ezer sebet szerzett.
Ugyanígy, ha valaki a gonosz lélek befolyása alatt áll, például egy médium, folyton káromkodik. Lehet, hogy jövendől, megmondja a jövőt, de mindent csak gonoszságból tesz. Lefelé tart, gonoszul régi énje alantas cselekedeteit teszi. Démoni állapotba, nem pedig a felemelkedés állapotába kerül. S abban az állapotban nincs Isten. Ő mégis azt hangoztatja, hogy Krisztusé. Látszólag talán még az egyházhoz is tartozik, meg van keresztelve, ismeri az evangéliumot. Ámde a gonosz tartja megszállva, s megbetegítette gondolatait, képzeletét, lelkét. Az ilyen ember másokat is illúzióba vezet. Ezt mondja: „Láttam Krisztust, láttam a Szűzanyát. Azt mondta nekem: háború, öldöklés vagy ehhez hasonló történik majd…” És valóban úgy lesz. Úgy lesz, mert az ördög így tervelte ki, éppen ezért tud erről az ilyen ember. Értitek már? Az ilyesmi azonban mindig zavaros. Azt mondja ugyan, hogy látta a Szűzanyát vagy a Szentháromságot, vagy Szent Szerafimot, aki azt mondta neki, hogy így meg úgy lesz, valójában pedig lehet, hogy médium. Értitek már? Földre rogy, eszméletét veszti, habzik a szája és sír. Akkor kiderül, hogy az ilyen ember nem Krisztusé. Lehet, hogy azt gondolja: Krisztus sugalmazza ezeket neki, vagy a Szűzanya, vagy a szentek, csakhogy nem igaz.
Ha egyszer valaki olyan embert keres fel, akit a gonosz lélek tart megszállva, s ezt mondja neki: „Csaló vagy!”, akkor az talán pofon is üti, szidni kezdi, és káromolja az isteni dolgokat. Ördögi állapotban van, amely szép lassan az őrületbe kergeti. Más szóval az olyan állapotok, mint a spiritizmus és más effélék – betegségek.”
