Kategória: Gondolatok

„A hite működött tetteiben és tettei tették teljessé a hitét.”

március 18, 2021

Tett nélkül a hit nem élő.

„14Testvéreim, mit használ, ha valaki azt állítja, hogy van hite, tettei azonban nincsenek? Üdvözítheti a hite? 15Ha valamelyik testvérnek nincs ruhája és nincs meg a mindennapi tápláléka, 16és egyiketek így szólna hozzá: „Menj békében, melegedj, és lakjál jól!”, de nem adnátok meg neki, amire testének szüksége van, mit használna? 17Ugyanígy a hit is, ha tettei nincsenek, magában holt dolog. 18Azt is mondhatja valaki: „Neked hited van, nekem meg tetteim.” Ha tettek nélkül megmutatod nekem a hitedet, tetteim alapján én is bebizonyítom neked a hitemet. 19Hiszed, hogy csak egy Isten van, s jól is teszed. Ám ezt a gonosz lelkek is hiszik, mégis remegnek. 20Akarod-e tudni, balga ember, hogy a hit tettek nélkül mennyire meddő? 21Ábrahám, a mi atyánk, nem a tettei alapján igazult meg, amikor odatette fiát, Izsákot, áldozatul az oltárra? 22Láthatod, hogy hite működött tetteiben és tettei tették teljessé a hitét. 23Így teljesült az Írás szava: „Ábrahám hitt Istennek, ez megigazulására vált” és: „Isten barátjának” nevezték. 24Látjátok tehát, hogy az embert a tettek teszik igazzá, nem a hit egymagában. 25Ugyanígy a parázna Rácháb is nem a tettek által igazult-e meg, amikor menedéket adott a hírszerzőknek, s aztán más úton engedte őket tovább? 26Mert ahogy lélek nélkül halott a test, a hit is halott tettek nélkül.” (Jak 2, 14-26)

„Mi a hit? Joil atya mondta, hogy „minden ellenvetést kizáró tapasztalat. Isten ugyanis nem csupán egy létező, ő az, aki „Van”. Isten léte kétségtelenebb, mint a matematikában a szám. Sem ábrándozni, sem a levegőbe beszélni nem lehet. Tartozunk azzal, hogy logikusan is gondolkodjunk. Szárnyaljunk, meg talpaljunk is! Mert ha csupáncsak repülünk, de a talpunk nem éri a földet, felkap bennünket a szél; bennünket is, meg érveinket is.”

Részlet Dionísziosz Tácisz, „Légy elrejtett ember!”, 96.o.

„Aki szíve mélyéből meg van győződve arról, hogy Isten színe előtt áll, mikor imádkozik, az megingathatatlan oszlopnak bizonyul majd.”

február 19, 2021

18. fejezet: Az alvás, az ima és a közös zsolozsma

  • Az alvás bizonyos mértékben természetünk támasza, a halál képmása, az érzékek pihenője. Az alvás ugyan egy, de annak is, mint a vágynak, sok előzménye és oka van: pl. természetünk, némely ételek, démonok, vagy talán a túlzott és tartós böjt is, amelytől a testünk elgyöngül, az alvással kívánja magát felüdíteni.
  • Ahogy az iszákosság megszokás dolga, úgy a túl sok alvás is. Küzdjünk hát ellene főleg a világról való lemondásunk kezdetén, mert az erősen berögződött szokást már nehéz orvosolni.
  • Figyeljük meg, és meglátjuk, hogy a szellemi kürtjelre látható módon a testvérek gyülekeznek, láthatatlanul pedig ellenségeink gyűlnek egybe; úgyhogy némelyek fölébredésünk után ágyunk mellé állva unszolnak, hogy feküdjünk vissza. „Maradj még –mondják – a szokásos kezdet énekeinek befejezéséig, majd csak azután menj a templomba!”
  • Egyesek álomba ringatják az imádkozókat, mások szokatlanul heves gyomorgörcsöt okoznak, ismét mások arra biztatnak, hogy az Úr házában beszélgessünk. Mások ocsmány gondolatokra csábítgatják az elmét, megint mások arra vesznek rá, hogy mintegy kimerültségtől a falnak támaszkodjunk. Néha aztán sűrű ásítozássak ostromolnak.
  • Némelyek közülük ima közben is olykor-olykor megnevettetnek, hogy ezáltal ingereljék haragra ellenünk Istent. Mások arra biztatnak, hogy a zsoltározáskor hanyagságból siessünk. S vannak, amelyek arra biztatnak, hogy puszta élvezetből kényelmesebben zsolozsmázzunk; néha még a szánkra is rátelepednek, és azt csukva tartják, vagy éppen megnehezítik a kinyitását.
  • Aki szíve mélyéből meg van győződve arról, hogy Isten színe előtt áll, mikor imádkozik, az megingathatatlan oszlopnak bizonyul majd, s az ilyen embert az előbb említett démonok közül egyik sem játssza ki. Aki valóban engedelmes, azt mihelyt feláll imádkozni, világosság és öröm árasztja el, mert kötelességének őszinte teljesítésével már fölkészült és bemelegített a bajnok.
  • Mindenki tud nagyobb közösséggel imádkozni, sok kereszténynek mégis az egyetlen vele azonos felfogású társsal együtt végzett ima való. Nagyon kevesen képesek a magányos imára. Mikor közösséggel énekelsz, olyankor nem tudsz szellemi módon imádkozni. Foglalkozzon hát elméd az elmondott szavak megfontolásával, vagy pedig, mikor társad zsoltrversére vársz, valamelyik meghatározott imádsággal!
  • Nem való, hogy ima közben bárki is mellékesen mással, mint például a rá váró kötelességeivel foglalkozzon: ezt ugyanis világosan tanítja az angyal, aki annak idején megjelent a nagy Antalnak.
  • Az aranyat a kemence próbálja meg, a szerzetes buzgóságát és Isten iránti szeretetét pedig az imádsághoz való hozzáállása.

Szép feladat. Aki teljesíti Istenhez is közelebb kerül, a démonokat is elűzi.”

Részlet Létrás szent János: Mennyekbe vezető létra, 135-136.o.

„Ebben a szeretetben, ebben a vágyakozásban azonban vannak fokozatok.”

február 3, 2021

Bibliai gondolatok a tékozló fiú vasárnapján

Apostoli szakasz: 1Kor 6,12-20

Atyámfiai! Minden szabad nekem, de nem minden hasznos. Minden szabad, csak ne váljak semminek rabjává. Az étel a gyomorért van, a gyomor az ételért, de Isten mindkettőt elpusztítja. A test azonban nem a kicsapongásért van, hanem az Úrért, az Úr pedig a testért. Isten ugyanis feltámasztotta az Urat, és hatalmával minket is feltámaszt. Nem tudjátok, hogy testetek Krisztus tagja? Leválasszam tehát Krisztus tagját, és a feslett nő tagjává tegyem? Isten mentsen! Nem tudjátok, hogy aki tisztátalannal egyesül, az egy testté lesz vele? Az Írásban ugyanis ez áll: Ketten egy testté lesznek. Aki azonban az Úrral egyesül, egy lélek vele. Kerüljétek az erkölcstelenséget! Minden bűn, amelyet az ember elkövet, a testén kívül van, de a kicsapongó a tulajdon teste ellen vét. Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi? Nagy volt a váltságdíjatok! Dicsőítsétek meg tehát Istent testetekben!

Evamgéliumi szakasz: Lk 15,11-32

Mondta az Úr ezt a példabeszédet: „Egy embernek volt két fia. A fiatalabb így szólt apjához: »Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét!« Erre szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabb fiú összeszedte mindenét, elment egy távoli országba és ott kicsapongó életet élve eltékozolta vagyonát. Miután mindenét elpazarolta, nagy éhínség támadt azon a vidéken, és nélkülözni kezdett. Erre elment, és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte őt a tanyájára disznókat legeltetni. Szeretett volna jóllakni abból a vadgyümölcsből, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki. Ekkor magába szállt, és ezt mondta: »Atyámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én meg éhen halok. Fölkelek, elmegyek atyámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak neveztessem, csak béreseid közé fogadj be engem!« Csakugyan felkelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje futott, a nyakába borult és megcsókolta. Erre a fiú ezt mondta neki: »Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz.« Az apa azonban odaszólt a szolgáknak: »Hozzátok elő a legelső ruhát, és adjátok rá! Húzzatok gyűrűt az ujjára, és sarut a lábára! Hozzátok elő a hizlalt borjút, és vágjátok le! Együnk és vigadjunk, mert ez a fiam halott volt, és életre kelt, elveszett, és megkerült.« Erre vigadozni kezdtek. Az idősebb fia pedig kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Odahívott egyet a szolgák közül, és megkérdezte, hogy mi történt. Ő pedig ezt mondta neki: »Megjött az öcséd, és apád levágatta a hizlalt borjút, mivel egészségben kapta őt vissza.« Erre megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte. Ő azonban feleletül ezt mondta az apának: »Íme, hány éve szolgálok neked, és sohasem szegtem meg parancsodat, nekem mégsem adtál soha egy kecskét sem, hogy mulathassak a barátaimmal. De amikor megjött ez a te fiad, aki vagyonodat paráznákra pazarolta, levágattad neki a hizlalt borjút.« Ő azonban ezt mondta neki: »Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied. De vigadozni és örvendezni kellett, mert ez az öcséd halott volt, és életre kelt, elveszett, és megkerült.«”

„Csak az isteni kegyelem által vagyunk képesek imádkozni. Isteni kegyelem nélkül semmiféle ima sem lehetséges. Emlékezzetek Sírák fia könyvére: „Mert a bölcsesség mondja ki a dicséretet és az Úr teszi azt jó szerencséssé” (Sir 15,10). Vagyis csak az tudja valóban dicsőíteni az Urat, akinek birtokában van az isteni bölcsesség. Az Úr pedig csak annak ad kegyelmet. Ha eljön a kegyelem, ha eljön a szeretet, Krisztus Nevét mondod, s akkor eltelik az értelem, és eltelik a szív is. Ebben a szeretetben, ebben a vágyakozásban azonban vannak fokozatok. Amikor átéled ezt a szeretetet, arra vágysz, hogy lelki dolgokra tegyél szert, nemcsak éberen, de még álmodban is ugyanezeket látod. Arra vágysz, hogy mindent szeretetben tegyél, a szeretetben mozogj, és Isten iránti szeretetből erőfeszítést tégy, bármiféle erőfeszítést. Azt kívánod, hogy szeretetet érezz, hálát adhass Istennek anélkül, hogy arra gondolnál, bármit is elérsz ezzel. Az a fontos, hogy az imát a lélek gyengédségével mondd, szeretettel, vágyakozással, s akkor nem tűnik majd fárasztónak. Éppen úgy, mint amikor azt mondod: „Édesanyám!…, Édesapám!…”, és teljes megnyugvást érzel.”

Részlet Áthoszi Porfíriosz atya tanításai, 62-63.o.

„A következő példák megerősítik: a gonosz léleknek szüntelenül meg kell harcolnia Mária értünk végzett közbenjárásával, amikor rosszat próbál művelni ellenünk.

Ördögűzésből vett példák

Egyik nap a démon – egy tomboló dühkitörés után, mivel nem akarta magát alávetni egy láthatatlan jelenlét parancsának (később megértettük, hogy a Szent Szűz volt az) -, hirtelen így fejezte ki magát: „Ő szüntelenül imádkozik mindnyájatokért; minden egyes imája kín nekünk”.

Egy másik napon a gonosz lélek, akit a Szent Szűzet dicsőitő imák egyértelműen elgyengítettek, alig hallható hangon ezt mondta: „Ő azt kéri, hogy minden bűnösért imádkozzanak, sőt még a reménytelennek látszókért is, mert Ő olvas a szívekben és kimenti őket Isten előőőőtt!”

Részlet Francesco Bamonte: Szűz Mária harca, A gonosszal az ördögűzések alatt, 115,o.

„Az erénynek nincs csengettyűje a figyelmed felkeltésére, hogy visszafordulj és rátekints.”

január 25, 2021

„Ha le akarnám írni egytől egyig az összes szenvedélyt és kísértést, akkor egész könyvet írhatnék. Mert azokon kívül, amelyek ellenük harcolnak, s melyek ellen az ember küzd, vannak olyan kísértések, amelyeket Isten küld ránk próbaképpen. Az ilyenek, mivel nem a saját akaratunkból törnek ránk, igen nagy fáradsággal járnak, és nehéz ellenük harcolni. Tudod, milyen az, amikor nem ártasz másoknak, miközben ők ártanak neked? Amikor te nem lopsz, de téged meglopnak? Vagy amikor áldást mondasz, téged pedig átkoznak? Amikor könyörületes vagy, veled szemben pedig igaztalanok? Amikor te dicsérsz, fölötted pedig ítélkeznek? Tudod, milyen, amikor ok nélkül jönnek hozzád, hogy ellenőrizzenek, és folyton eltévelyedettnek neveznek, pedig tudod, hogy nem így van? Miközben látod a kísértést, ami mozgatja őket, mégis bűnbánatot tartasz és sírsz, mintha vétkes lennél abban, hogy ilyen vagy?

Ezek a legerősebb kisértések, hiszen miközben mások szidalmaznak, saját magaddal harcolsz, és próbálod magad meggyőzni, hogy úgy van, ahogy az emberek mondják, anélkül hogy valóban így lenne. S bár látod, hogy teljes mértékben igazad van, mégis meggyőzöd magad arról, hogy nincs igazad!

Nővérem, ez a művészetek művészete, a tudományok tudománya!

Bottal kényszerítsd magad arra, hogy a világosságot sötétségnek lásd, a sötétséget pedig világosságnak! Szűnjék meg minden önigazolás, és semmisüljön meg minden gőg, te pedig teljes tudatodat megőrizve válj bolonddá! Láss mindenkit, anélkül hogy téged bárki is látna! A lelki ember mindent megítél, de ő senkitől sem ítéltetik meg (1Kor 2,15). Mindent lát, mert szemei fentről származnak, míg őt senki sem látja.

Az erénynek nincs csengettyűje a figyelmed felkeltésére, hogy visszafordulj és rátekints. Az erény: Isten anyagtalan ajándéka. Vajon miért nevezték el kegyelemnek? Mert nem látszik, nem szabályozható, elképzelhetetlen, körülírhatatlan, Isten ajándéka. Kifejezhetetlen és felfoghatatlan csoda, kimeríthetetlen gazdagsággal.

Ezért tűnt az Úr olyannak, mint a többi ember, amikor az úton haladt, annak ellenére, hogy ő: a valóságos Isten. „Eszik és iszik!” – mondták róla. Csalónak és megszállottnak nevezték.

Ma is így van ez: aki a kegyelemről és a belső ember megtisztulásáról beszél, azt szemfényvesztőnek tartják. „Eltévelyedett!” -rögtön ezt hallod. Az emberek értelméből teljesen kiveszett az a gondolat, hogy törődniük kell a pohár belsejének megtisztításával, ahogy az Úr modta.”

Részlet Hészükhaszta József: Az Isten megismeréséről, 190-191.o.

„Az tudja gyakorolni az állandó imádságot, akinek összes lelki erejét megszenteli a bölcsesség.”

január 21, 2021

Niketasz Sztethatosz (11.sz.): A második száz bölcs mondásból

„Az állandó imádságot akkor gyakoroljuk, ha gondolatainkat nyugalomban és mértéktartásban összegyűjtve, az értelem irányítása alatt tartjuk, hogy kikutassuk az Istenség mélységeit, és megízleljük az Istenbe merülés üdítő forrását. Az tudja gyakorolni az állandó imádságot, akinek összes lelki erejét megszenteli a bölcsesség.

Nincs hely és meghatározott idő az imádság misztériumának ünneplésére. Ha órákat, pillanatokat vagy helyeket állapítotok meg az imádság számára, akkor a többi időt, bár soha ne történne meg, könnyen hiábavaló foglalatosságokra pazaroljátok el. Ha meg akarjuk határozni az imádságot, akkor azt kell mondanunk, hogy az a léleknek az Istenhez való elszakíthatatlan kötődése. Tevékenysége: a gondolkodó léleknek az istenes dolgokra irányítása. Célja, hogy az értelem elmerüljön Istenben, hogy szinte egy lélek legyen Vele, ahogyan az apostol is mondja.”

Részlet a Kis Filokáliából, 115.o.

„Nem a legnagyobb hanyatlás korszakait kell mintának venni a történelemből.”

január 13, 2021

Beszélgetés (1988-ban) athoszi Paisziosz atyával arról, hogy a bűn divattá vált.

Az embernek az a gazda fizet, akinek szolgált. Ha a bűnnek szolgálunk, akkor az ördög fog velünk elszámolni. Ha a jót tesszük, a jónak szolgálunk, akkor Krisztus fizet meg nekünk.

– Atya, azt hallottuk, hogy valakinek azt mondta, hogy háború lesz. Ez igaz?

– Én magam nem mondtam semmit, de az emberek mondanak mindenfélét, ami az eszükbe jut. De még ha tudnék is valamit – kinek beszélhetnék erről?…

– Atya, a háború nagy barbárság!…

– Ha az emberek nem éltetnék a bűnt, akkor nem jutnának el ilyen barbárságig. De még nagyobb barbárság az erkölcsi katasztrófa. Az emberek lélekben és testben is szétesnek. Egy ember ezt mondta nekem: „Az emberek Athént dzsungelnek nevezték el, de senki nem távozik ebből a dzsungelből. Mindenki csak beszél: dzsungel! De mindenki ebbe a dzsungelbe igyekszik”. Hogy hova jutottak az emberek! Az állatok szintjére. Tudja, mint az állatoknál: először bemennek az istállóba, ürítenek, vizelnek, majd a trágya kezd felbomlani, meleg, és az állatok ettől felmelegednek. Jó nekik az istállóban és nem akarnak sehová sem távozni onnan.

Azt akarom mondani, hogy az emberek is így élik mega bűn „melegségét” és nem akarnak kilépni belőle. Érzik a bűzt, de nem akarják elhagyni a meleget. Ha az istállóba kívülről lép be valaki, akkor nem bírja elviselni a bűzt. A másik azonban már megszokta, állandóan az ólban él, a bűz már nem nyugtalanítja.

– Atya, egyesek azzal mentik fel magukat, hogy ez a bűnös élet nem napjainkban kezdődött.

Nézd meg, – mondják – hogyan éltek az antik Rómában!…”

– No persze, de Rómában bálványoknak hódoltak, pogányok voltak. Pál apostol a rómaiaknak írt levelében azokhoz a pogányokhoz fordul, akik már megkeresztelkedtek, de még nem hagytak fel a rossz szokásaikkal (vö. Róm. 1, 24-32). Nem a legnagyobb hanyatlás korszakait kell mintának venni a történelemből. Ma a bűn divattá vált. Csak gondoljunk bele – hiszen orthodox nép vagyunk, – hogy hová süllyedtünk! Más népekről nem is szólva… De a legrosszabb, hogy a mai emberek, akik tömegesen csábulnak el a bűn által, látván, hogy valaki nem követi az idők szellemét, nem bűnözik, él még benne a jámborság, azt maradinak, retrográdnak nevezik. Ezeket az embereket dühíti, ha valaki nem követi őket a bűnben. A bűnt fejlődésnek tartják. Ez pedig a legrosszabb. Ha a mai, bűnben élőemberek legalább elismernék ezt, akkor Isten kegyelmezne nekik. De ők igazolni akarják azt, amit nem lehet igazolni és dicshimnuszokat zengenek a bűnnek. A bűnt fejlődésnek tartani és azt mondani, hogy az erkölcsnek már lejárt az ideje – ez mindenek előtt a Szent Lélek elleni legnagyobb bűn. Ezért ha valaki a világban él, és törekszik a jóra, védelmezi élete tisztaságát, annak nagyon nagy értéke van. Az ilyen emberekre nagy jutalom vár.

A régi időkben a romlott vagy részeges ember még a piacra is szégyellt kimenni, mert az emberek kinevették volna. Ha az asszony félrelépett volna, akkor még az orrát is félt volna kidugni a házból. Elmondhatjuk, hogy ez a bűnt visszatartó valamiféle erő volt. Ma pedig ha az ember helyesen él, mondjuk egy leány tisztaságban él, akkor azt mondják róla: „Hogy kerül ez ide? A holdról?” Egyáltalán: régen ha a világi ember bűnt követett el, akkor szegény szenvedett, bűntudata volt, átélte bűnös voltának érzését, és egy kicsit alázatosabbá vált. Nem nevették ki azokat, akik szellemi életet éltek, ellenkezőleg: szerették őket. Napjainkban pedig azok, akik bűnöznek, nem érzik át bűnös voltukat. Hiányzik a másik iránti tisztelet is. Minden le lett tarolva. Ha az ember nem a világ szerint él, akkor a bűnösök nevetség tárgyává teszik, gúnyt űznek belőle. Az embereket kínozza a lelkiismeretük. Franciaország – ez nem valamiféle fejlődőország, számos más ország előtt jár. Ennek ellenére az elmúlt években (A beszélgetés 1988-ban hangzott el) nyolcvanezer francia tért át az iszlámra. Miért? Azért mert divattá vált náluk a bűn, de kínozza őket a lelkiismeretük, és szeretnék azt megnyugtatni. Az ókori görögök, hogy igazolják szenvedélyeiket, kitalálták az isteneket. Ugyanezt teszik a franciák is: olyan vallást keresnek maguknak, amely igazolná a szenvedélyeiket, hogy ne kínozza őket tovább ez a kérdés. Az iszlám, mondhatjuk, kielégítőa számukra: annyi feleséget vehetsz, amennyit akarsz,a másvilágon ez a hit pedig gyönyöröket ígér – érintetlen természet, tej – amennyit akarsz, méz – mint a tenger. Ha pedig az elhunytat halála után meleg vízzel lemossák, akkor mintegy megtisztul a bűneitől, bármennyi és bármilyen nagyok legyenek is azok. Tisztán mennek Allahhoz! Hát mi kell még ide? Hiszen minden olyan egyszerű! De a franciák még sem találják meg a nyugalmat. A belsővilág felé törekednek, de nem találják meg, mert a szenvedélyeket nem lehet igazolni.”

Forrás:https://adoc.tips/boldog-emlek-paisziosz-sztarec-bneinkkel-jogot-adunk-az-rdgn.html

„Világosság támadt azoknak, akik a halál országában és árnyékában ültek.”

január 11, 2021

Bibliai gondolatok vízkereszt utáni vasárnap (Január 10.)

Ef 4,7-13

Atyámfiai! A kegyelmet mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint kapta. Ezért mondja az Írás: »Felment a magasba, foglyokat vitt magával, s ajándékokat adott az embereknek.« Az pedig, hogy »felment«, mi mást jelent, minthogy le is szállt a föld alsó részeire? Aki leszállt, ő az, aki felment, feljebb minden égnél, hogy betöltsön mindent. És ő maga tett meg némelyeket apostolnak, némelyeket pedig prófétának, másokat meg evangélistának, ismét másokat pedig pásztornak és tanítónak, hogy alkalmassá tegye a szenteket a szolgálat végzésére Krisztus testének felépítése végett, amíg mindnyájan eljutunk a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, az emberi érettségre, olyan életkorra, melynek mértéke Krisztus teljessége.

Mt 4,12-17

Abban az időben, amikor Jézus meghallotta, hogy Jánost börtönbe vetették, visszavonult Galileába. Elhagyta Názáretet, elment, és letelepedett a tenger melletti Kafarnaumba, Zebulun és Naftali vidékére, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit Izajás próféta által mondott: „Zebulun földje és Naftali földje, a tenger menti út a Jordánon túl, a pogányok Galileája, a nép, mely sötétségben ült, nagy világosságot látott. Világosság támadt azoknak, akik a halál országában és árnyékában ültek.” Ettől fogva kezdte Jézus hirdetni és mondani: „Térjetek meg, mert közel van a mennyek országa!”

Nisszai Szent Gergely főpap emlékezetére (Jan.10)

Mt 5,25c-5,12

„Csapatostul kísérték, Galileából, Dekapoliszból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról. 5 1A tömeg láttára fölment a hegyre és leült. Tanítványai köréje gyűltek, 2ő pedig szólásra nyitotta ajkát. Így tanította őket:

3„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. 4Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket. 5Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld. 6Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele. 7Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak. 8Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent. 9Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket. 10Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. 11Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. 12Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok! Így üldözték előttetek a prófétákat is.”

„Az ima megvilágosítja az embert. Porfíriosz atya hangsúlyozta ezt a következő példával: „Van valahol egy elektromos generátor, és van egy lámpa a szobában, ha azonban nem használjuk a kapcsolót, sötétben maradunk. Ezzel azt akarom mondani, hogy létezik Krisztus és van a lelkünk. De ha nem fordítjuk el az imádság kapcsolóját, a lelkünk nem látja majd Krisztus világosságát, és az ördög sötétségében maradunk.”

Részlet Dionísziosz Tácisz: „Légy elrejtett ember!”, 33.o.