Lukács evangéliuma 10,25-37

Az irgalmas szamaritánus.

²⁵Egy törvénytudó felállt, hogy próbára tegye. „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy eljussak az örök életre?” ²⁶Megkérdezte tőle: „Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod?” ²⁷Így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” ²⁸„Helyesen feleltél. Tégy így, és élni fogsz!” – válaszolta neki. ²⁹De az igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „Kit tekintsek felebarátomnak?” ³⁰Erre Jézus átvette a szót: „Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták. ³¹Történetesen egy pap tartott lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. ³²Ugyanígy közeledett egy levita is. Látta, de továbbment. ³³Végül egy szamariainak is arra vitt az útja. Amikor meglátta, megesett rajta a szíve. ³⁴Odament hozzá, olajat és bort öntött a sebeire és bekötözte, magát az embert pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta. ³⁵Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél, visszatérve megadom neked. ³⁶Mit gondolsz, e három közül ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” ³⁷„Aki irgalmas szívű volt iránta” – felelte. Jézus így folytatta: „Menj és tégy te is hasonlóképpen.”

Apostoli szakasz: Szent Pál apostol Efezusiakhoz írt levele 4,1-7.

Intés egyetértésre.

4 ¹Kérlek benneteket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, ²teljes alázatban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. ³Törekedjetek rá, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a Lélek egységét. ⁴Egy a Test és egy a Lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól. ⁵Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. ⁶Egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki mindennek fölötte áll, mindent áthat és mindenben benne van. ⁷Mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint részesült a kegyelemben.

Jézus, mint az irgalmas szamaritánus, az egyház, mint „fogadó” és mi keresztények pedig mint “fogadósok”, akik az irgalmas szamaritánus ápolása után átvesszük a beteget, a sebesültet. Ha viszont hosszúra nyúlna az ápolás és az előre megfizetett “két dénár” nem lenne elegendő, Ő visszatér és bőségesen kifizeti nekünk majd a többletfáradozásainkat!

Részlet Kronstadti Szent János: Életem Krisztusban című könyvéből, 50.oldal

„Akadnak olyan pillanatok, amikor az emberen teljesen eluralkodik a rossz és a harag; amikor a rossz, akárcsak a víz, elönti és fojtogatja a lelket, s egyre jobban szétárad, hacsak időben meg nem állítjuk őszinte bűnbánattal és a legbuzgóbb imával. Mégis mit kell tenni ez ellen az áradat ellen? Erős védőbástyát, támaszt kell vele szembeállítani a lélekben: az Istenbe vetett hitet és a szilárd, képmutatás nélküli szeretetet, amely „hosszan tűrő, jóságos; ….nem gerjed haragra, nem gondol rosszra;…soha meg nem szűnik” (vö. 1Kor 13,4.5.8). Csakhogy sok bennünk az önszeretet, a magunknak kedvezés, a nyugalom és az élvezetek szeretete, a felebaráti szeretet azonban igen kevés: felfalja az önzés. Az önző ember viszont nem keresztény; a keresztény ugyanis nem a magáét, hanem a felebarátja javát keresi.”

Részlet Kronstadti Szent János: Életem Krisztusban című könyvéből, 34.oldal

„Mennyire megsebzett a bűn! Valamiféle gonosz, rossz, tisztátalan gondolat támad hirtelen, és máris érzékelhető a szívben; a jó, a helyes, a tiszta, a szent pedig gyakran eszünkbe ötlik és beszélünk róla, de nem érezzük. Ó, jaj nekem! Sőt a rossz közelebb van a szívemhez, mint a jó. Ráadásul az ember alighogy kigondolja vagy megérzi a rosszat, máris készen áll arra, hogy megtegye, és alkalmasint csakhamar meg is teszi, ha nincs benne istenfélelem; „mert megvan bennem az akarat a jóra, de megtenni nem tudom” (Róm 7,18), vagyis nem talál magában erőt. Az eltervezett jót pedig gyakran félrerakja egy hosszú, nagyon hosszú fiókba.”

Részlet Kronstadti Szent János: Életem Krisztusban című könyvéből, 40.oldal

„Az ellenség gyakran sebet ejt gonoszságával a lelkünkön, és éget bennünket. Ez a sebzettség azután továbbterjed a szívben, mint Szent Antal tüze (A gangréna, üszkösödés nevű betegség régies, a népi gyógyászatban ismert elnevezése), hacsak a hit őszinte imájával meg nem állítjuk.

Isten ellenben a szeretetével sebzi meg a lelkünket, de ez a sebzettség könnyű és édes, nem éget, inkább melengető, megelevenítő.”

Részlet Kronstadti Szent János: Életem Krisztusban című könyvéből, 105.oldal

„Nincs annál fontosabb a világon, mint az emberi lelkek megmentése, és nincs méltóbb tárgya a szüntelen, folytonos megemlékezésnek, mint a világ megváltása az Isten Fia által a bűntől, az átoktól és az örök haláltól. A szent egyház kitörölhetetlen vonásokkal, ikonokkal és szertartásokkal rajzolta bele mindörökre a saját istentiszteleteibe az üdvözülés egész építményét azért, hogy az emberek, akik hajlamosak elfeledkezni Istenről s a lelki üdvösségükről, állandóan -úgyszólván – a szemük előtt tartsák azt, és mintegy a kezük ügyében legyen Isten mindnyájunkat érintő, valamennyi hatalmas, bölcs és jóságos cselekedete, hogy szüntelenül bűnbánatra, megjavulásra és üdvösségre indítsa őket, s kerüljék az enyésző, gyorsan múló világ hívságait.”