Luk 12,32-40
„32Ne félj, te
kisded nyáj, hisz Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja
országát.
A kincsgyűjtés.
33Adjátok el, amitek van, adjátok oda a
rászorulóknak. Készítsetek magatoknak kimeríthetetlen erszényt,
elfogyhatatlan kincset a mennyben, ahol nem fér hozzá tolvaj, és
nem rágja szét a moly. 34Ahol a kincsetek, ott a
szívetek is.
Az éberség.
35Csípőtök legyen felövezve és égjen a lámpásotok. 36Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. 37Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, és megy, hogy kiszolgálja őket. 38És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák. 39Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. 40Legyetek ti is készen, mert olyan órában, amikor nem is gondoljátok, eljön az Emberfia.”
Részlet Hészükhaszta József: Az Isten megismeréséről című könyvéből, 66-69.oldal
10.levél
„A kisértéseket mindig megelőzi a kegyelem,
figyelmeztetésképpen, hogy felkészülhess
Gyakorlatnak nem azt nevezzük, amikor kipróbálunk valamit,
azután meghátrálunk. Gyakorlaton azt értjük, ha valaki
keményen küzd, párviadalt vív, győz és vereséget szenved, nyer
és veszít, elesik és újra föláll, mindent megmozgat, s
legutolsó leheletéig elfogadja a tusát és a harcot.
Viszont soha ne bízzon az ember saját magában, egészen addig,
amíg csak ki nem leheli lekét. Ha felemelkedik a mennybe, számítson
arra, hogy azt a pokolba való levettetés követi. Ezúttal hagyjuk
figyelmen kívül azt, hogy a felemelkedés pillanatában is
megtörténhet a levettetés. Ezért tehát ne lepődjön meg
senki az állapotok változásain, hanem tekintsen mindkettőre úgy,
mint az emberi lét velejárója.
Tudd meg, hogy a kegyelem mindig megelőzi a kisértéseket, figyelmeztetésképpen, hogy felkészülhess. Mihelyt tehát megtapasztalod a kegyelmet, övezd fel magad, és mondd ezt magadban: „Hadüzenet érkezett! Készülődj, porhüvely, figyeld, honnan támad a gonosz!” Sokszor igen gyorsan be is következik, gyakran viszont csak két-három nap múlva. De hogy eljön, abban biztos lehetsz, és szilárd sáncokkal kell körülvenned magad, amilyenek a minden este végzett gyónás, a lelkiatyának való engedelmesség, az alázat és a mindenki iránt tanusított szeretet. Ilyen módon könnyíthetsz a megpróbáltatáson.
Ami pedig azt a kegyelmet illeti, amely a megtisztulás előtt
jön, és más hasonló dolgok, mindenhez jól figyelj ide, és őrizd
meg világosan elmédet. A kegyelem három rendbe sorolható:
megtisztító, megvilágosító és beteljesító. Az ember
életmódja is háromfajta lehet: természet szerinti,
természetfeletti, valamint természetellenes. Az ember ennek a három
csoportnak valamelyikébe jut föl vagy esik vissza. Egyuttal
három nagy kegyelmi ajándékot nyerünk el: a szemlélődést,
a szeretetet és a szenvedélymentességet.
A „gyakorlat” esetében tehát a megtisztító kegyelem
működik közre, azaz olyan, amelyik elősegíti a megtisztulást.
Ha pedig bűnbánatot gyakorol valaki, a kegyelem az, amely előzőleg
bűnbánatra ösztönözte őt. Bármit tesz is ilyenkor az ember, a
kegyelemtől van, még ha nem is ismerte fel, aki ennek birtokába
került. Mindenképpen a kegyelem táplálja és vezeti.
Előrehaladásának mértéke szerint, amelyben részesült,
felemelkedik vagy alászáll, de lehet, hogy ugyanabban az állapotban
marad. Ha van benne igyekezet, és megtagadja önmagát, eljut a
szemlélődésre, amelyet az isteni tudás általi megvilágosítás
és a „részleges” szenvedélymentesség követ. Ha az
igyekezet és az odaadás alábbhagy, a kegyelem ereje is gyengül.
Kérdéseddel kapcsolatban, hogy ki is az, aki ismeretben
imádkozik, annyit mondhatok, hogy az ilyen ember tudatában
van annak, amit Istentől kér. Aki ismeretben imámádkozik, az nem
bőbeszédű, nem könyörög felesleges dolgokért, hanem ismeri a
helyet, a módot és az időt, lelkéhez illő és hasznos dolgokat
kér. Gondolatban Krisztussal beszélget. Megragadja őt, s
magánál tartja: „Nem engedlek el soha!”
Aki tehát imádkozik, a bűnök elengedését kéri, az Úr
kegyelméért könyörög. Ha idő előtt kér nagy dolgokat, az
Úr nem adja meg számára. Mert Isten mindent rendre ad. Ha
pedig megterheled a kéréseiddel, megengedi a megtévesztés
lelkének, hogy kegyelmet szimulálva becsapjon úgy, hogy mást
mutat neked, mint ami ő valójában. Ezért haszontalan az, amikor
mértéken felül kérünk valamit. Még ha meghallgatásra találnak
is a megtisztulás előtt, azok a dolgok, amelyeket így elnyerünk,
kígyókká változnak, és ártalmunkra lesznek. Bűnbánatod legyen
tiszta, légy engedelmes mindenkinek, és a kegyelem maga jön
el, anélkül hogy kérnéd.
Az ember, mint egy csecsemő, gügyögve kéri Istentől, hogy cselekedjen szent akarata szerint. Isten pedig, legjóságosabb Atyaként, megadja neki a kegyelmet, de kisértéseket is ad mellé.
Ha zúgolódás nélkül elviseli a kisértéseket, még további
kegyelmet kap valaki, annál nagyobb lesz a kisértés is.
A démonok, amikor harcra készen hozzád közelítenek, nem oda mennek, ahol zúgolódás nélkül, türelemben kitartva legyőzheted őket, hanem kipróbálják, melyik a gyenge pontod. Ahol egyáltalán nem várod őket, ott ostromolják a várat. Amikor pedig beteg lélekre vagy gyenge pontra lelnek, mindig legyőzi az embert, a felelősséget pedig reá hárítják.
Kegyelmet kérsz Istentől? Kegyelem helyett rád engedi a
kisértést. Nem vagy képes elviselni a háborút, hanem elbuksz?
Nem lesz részed a kegyelem növekedésében. Újból kérsz? Megint
csak a kisértés jön. Ismét vereséget szenvedsz? Újra csak
nélkülözés jön, s ez az egész életen át tart. Győztesként
kell tehát elhagynod a csatateret! Állj ellen a
kisértéseknek mindhalálig! Hullj a földre a csatában, akár egy
halott, megnyomorodottan is kiálltva: „Nem engedlek el, legédesebb
Jézusom, sem el nem hagylak! (vö. Zsid 13,5) Örök időkre
elválaszthatatlan maradok tőled, és szeretetedért meghalok a
küzdőtéren.” Ő pedig azonnal megjelenik a küzdőtéren, és
szélviharként hallod a hangját: „Itt vagyok! Férfihoz méltóan
övezd fel derekadat, és kövess engem!” (Jób 38,3) Te pedig
fénnyel és örömmel eltelve mondod: „Jaj nekem, nyomorultnak!
Jaj nekem, gonosznak és haszontalannak! Előbb hallomásból
hallottam felőled, most pedig megláttak téged szemeim, így hát
megvetem, pornak és hamunka tekintem magamat” (vö. Jób 42,5-6)
Akkor isteni szeretet tölt majd el téged. A lelked pedig lángol,
akár Kleofásé (Lk 24,32). A kisértés idején pedig már nem
hagyod el azután gyolcs ingedet, hogy mezitelenül menekülj
(vö.Mk14,52), hanem nyomorúságaidban is kitartasz, ezeket
gondolva: „Ahogy ez vagy az a kísértés eltávozott, így fog
majd eltávozni a jelenlegi is.”
Amikor azonban elcsüggedsz, zúgolódsz, és nem viseled el a kísértéseket, akkor ahelyett hogy győznél, folyamatosan bűnbánatot kell tartanod a nappal elkövetett hibákért s az éjszakai gondatlanságért. És ahelyett, hogy a kegyelem által még több kegyelmet nyernél, csak nyomorúságaidat növeled.
Amikor pedig együttműködve a kegyelemmel, amely megtisztít minden szenvedélytől, elvégzed mindazt, amit „gyakorlatnak” nevezünk, akkor értelmed megízleli a világosságot, és a szemlélődés felé halad.”
Részlet Marco La Loggia -Émille Pécheul: Ezek ám a
terapeuták! A sivatagi atyák lelkivezetése című könyvől,,
Sarutlan Kármelita Nővérek, 15.oldal
„Ha nem látsz, miért tartasz egy égő lámpát magad
mellett?” -kérdezte néhány testvér egy öregtől, aki vak volt,
és az út szélén üldögélt. Az abba így válaszolt: „Hogy az
éjszaka erre járók belém ne ütközzenek.”