Gondolatok
- december 3, 2019 - Házas életstílus- előadás
- január 23, 2020 - "A cél meghatározásának hiánya egyike a változás legnagyobb akadályainak"
- A Szent Anyák gondolatai
- november 25, 2019 - Az Istenszülő üzenete
- április 30, 2020 - "Ha hibázik, ti nem követtek el hibát, ha engedelmeskedtek neki."
- május 25, 2020 - „Az alázatosság folyton dolgozik, ahogyan a méhkasban a méh, hiszen enélkül minden hiábavaló”
- június 22, 2020 - „Rajtatok áll, hogy valami csoda szépet hoztok-e létre az életetetkben Isten számára...”
- július 27, 2020 - „Isten azt kérdi majd, megtettünk-e minden tőlünk telhetőt az iránta való szeretetünkben.”
- augusztus 24, 2020 - „Ha valaki haszontalan, értéktelen dolgokkal, bűnökkel táplálkozott egész életében, nem képes Isten dolgait ízlelni.”
- Bibliai gondolatok
- szeptember 30, 2019 - Bibliai gondolatok – Szent Pál apostol gondolatai
- október 5, 2019 - Bibliai gondolatok szent Pál apostoltól- Az Egyház Krisztus teste
- október 12, 2019 - Bibliai gondolatok szent Pál apostoltól- A keresztény éberségről
- október 23, 2019 - Bibliai gondolatok – Szent Pál apostol gondolatai
- november 4, 2019 - Bibliai gondolatok - Pünkösd utáni 21. Vasárnap
- november 5, 2019 - Szent Pál Apostol: „Legyetek hát állhatatosak, testvérek, és ragaszkodjatok a hagyományokhoz”
- november 8, 2019 - November 8. Szent Mihály és Gábor Főangyalok ünnepe
- november 11, 2019 - Bibliai gondolatok - P.u. 22.vasárnapi evangélium
- november 14, 2019 - Szent Fülöp Apostol emléknapja - November 14.
- november 18, 2019 - Bibliai gondolatok – P.u. 23.vasárnapi apostoli és evangélium szakasz
- november 22, 2019 - "Tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek"
- november 25, 2019 - Pünkösd utáni 24.vasárnapi olvasmányok -2019.11.24.
- november 29, 2019 - Napi evangélium a karácsony előtti bőjt 14. napján- 2019.11.28.
- december 2, 2019 - Bibliai gondolatok - Pünkösd utáni 25.vasárnap (2019.11.02.)
- december 9, 2019 - Bibliai gondolatok - Pünkösd után 26. vasárnap – 2019.12.07.
- december 13, 2019 - Szent Pál: "Éljetek úgy, mint a világosság fiai!"
- december 13, 2019 - Szent Pál Apostol: „A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz”
- december 23, 2019 - Bibliai gondolatok-"Legyen a csípőtök felövezve, a lámpásotok pedig meggyújtva."
- december 23, 2019 - Bibliai gondolatok -Az ószövetségi szentatyák vasárnapján (Dec.22-én)
- december 29, 2019 - Bibliai gondolatok - Szent István első vértanú emléknapján (Dec.27.)
- január 13, 2020 - Bibliai gondolatok-Vízkereszt utáni vasárnap (Jan.12.)
- január 20, 2020 - Bibliai gondolatok - Pünkösd utáni 31. vasárnap (2020.01.19.)
- január 27, 2020 - Bibliai gondolatok -(Zakeus) vasárnapja, (P.u. 32. vasárnap, 2020.01.26)
- február 3, 2020 - Bibliai gondolatok- Vámos és farizeus vasárnapja (2020.02.02.)
- február 17, 2020 - Bibliai gondolatok – Húshagyó vasárnap (2020.02.16.)
- február 24, 2020 - Bibliai gondolatok - Vajhagyó vasárnap, Keresztelő János próféta fejének I. és II. megtalálása (2020.02.23)
- február 26, 2020 - Egy sztihira és egy ószövetségi olvásmány az előszenteltek liturgiájából – Nagyböjt 1. szerdája
- február 26, 2020 - Egy sztihira és egy ószövetségi olvásmány az előszenteltek Liturgiájából – Nagyböjt 1. péntek
- február 28, 2020 - „Ha tettek nélkül megmutatod nekem a hitedet, tetteim alapján én is bebizonyítom neked a hitemet.”
- március 4, 2020 - Bibliai gondolatok - Szt. Jakab levél
- március 16, 2020 - Bibliai gondolatok -Kereszthódoló vasárnap (2020.03.15.)
- március 23, 2020 - „Ha tudsz hinni, minden lehetséges annak, aki hisz!” Mk (9,17-31) - Nagyböjt 4. vasárnapja
- március 30, 2020 - Bibliai gondolatok -Nagyböjt 5. vasárnapja, Egyiptomi Mária szentéletű anya (2020.03.29.)
- április 6, 2020 - "A száraz tönk kihajt" -Virágvasárnap (április 5.)
- április 10, 2020 - „Engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.”
- április 14, 2020 - „Késedelmes szívűek vagytok arra, hogy elhiggyétek mindazt, amit a próféták jövendöltek!
- április 15, 2020 - „A Szentírás, a szentek élete és az atyák írásai jelentik a fényt, amely elűzi a lélek sötétségét.” - Fényes szerda
- április 23, 2020 - „Atyám mindmáig munkálkodik, azért én is munkálkodom.” (Jn 5,17)
- április 24, 2020 - "Ha a világból valók volnátok, mint övéit szeretne benneteket a világ." (Jn 15,19)
- április 30, 2020 - „Aki hozzám jön, nem taszítom el” (Jn 6,37 b.)
- május 1, 2020 - „Senki sem jöhet hozzám, ha az Atya, aki engem küldött, nem vonzza őt” (Jn 6,44)
- május 11, 2020 - „Lelkem szomját enyhítsd, Üdvözítőm, a vallásosság vizeivel”
- május 25, 2020 - „A reményben legyetek derűsek, a nyomorúságban béketűrők, az imádságban állhatatosak.” (Róm 12,11)
- június 2, 2020 - "Keressétek azt, ami az Úrnak tetszik, és ne vegyetek részt a sötétség meddő cselekedeteiben, sőt inkább korholjátok azokat."
- június 8, 2020 - „Tegyünk le minden terhet és a minket környező bűnt, kitartással fussuk végig az előttünk álló küzdőteret”
- június 11, 2020 - "Nem kételkedett hitetlenül Isten ígéretében, hanem erőt merített hitéből, és magasztalta az Istent"
- június 11, 2020 - „Kormányos az, aki nemcsak a viharból, hanem még magából a mélységből is szárazra bírja vontatni a hajót. ”
- június 13, 2020 - „Vajon búsulhat-e a násznép, míg vele a vőlegény?”
- július 11, 2020 - "Aki elébemegy a keresztnek, az előle megy."
- július 16, 2020 - „A szív, amikor a földi dolgokkal, különösen a haszontalanokkal törődik, elhagyja az Urat”
- augusztus 10, 2020 - „Mi miért nem tudtuk kiűzni?” Ezt felelte: „Mert gyenge a hitetek.”
- szeptember 9, 2020 - „A bűnbánó szív elérése nem egy nap alatt történik”
- október 28, 2020 - „Egy ideig hisznek, a kísértés idején azonban elpártolnak.”
- november 13, 2020 - „Uram, még az ördögök is engedelmeskednek nekünk a te nevedre.”
- november 19, 2020 - „Bízzál, leányom, a hited meggyógyított téged. Menj békével!”
- november 20, 2020 - „Szerencsétlen bűnösök!”
- november 25, 2020 - „Vele áldjuk az Urat és az Atyát, és vele átkozzuk az embereket, akik az Isten hasonlóságára vannak teremtve.”
- január 11, 2021 - „Világosság támadt azoknak, akik a halál országában és árnyékában ültek.”
- február 3, 2021 - „Ebben a szeretetben, ebben a vágyakozásban azonban vannak fokozatok.”
- március 18, 2021 - „A hite működött tetteiben és tettei tették teljessé a hitét.”
- március 30, 2021 - "Örüljetek az Úrban mindig. Újra mondom: Örüljetek!"
- április 13, 2021 - „Óvd szívedet minden gonddal, mert az élet ebből fakad”
- április 22, 2021 - „Bár láttok engem, mégsem hisztek”
- július 18, 2021 - Az első hat egyetemes zsinat igazhitű atyáinak emléke
- március 9, 2022 - "Jaj azoknak, akik a rosszat jónak mondják és a jót rossznak!"
- június 24, 2022 - "Aki hallgatja szavamat, és tettekre is váltja"
- december 25, 2023 - Ószövetségi Szentatyák vasárnapja - 2023.12.24.
- június 4, 2024 - Bibliai gondolatok- János evangéliuma, 4. fejezet
- Gondolatok a gyereknevelésről
- december 7, 2019 - A gyereknevelésről 1. - A Piazza del Popolo fiataljai
- december 9, 2019 - A gyereknevelésről 2. - Áthoszi Porfíriosz atya tanítása (1906-1991)
- december 19, 2019 - Isten parancsainak gyakorlásáról
- december 20, 2019 - A kegyelmi állapotról
- január 2, 2020 - "Néha-néha tekintettel kell lenni a testvérek gyengéire is"
- január 15, 2020 - „Az elért célkitűzések problémája”
- június 15, 2020 - „A fiatalok barátja” lebukott
- november 19, 2020 - „Az amit az ember akar, nem mindig az Isten akarata is.”
- november 23, 2020 - „Ők még nem értették meg az erejét és az értékét az imádságnak.”
- január 8, 2021 - „Akik nem vizsgálják önnön lelkiismeretüket, nem forgathatják haszonnal a lelki írásokat”
- Szent Atyák gondolatai
- október 7, 2019 - Gondolatok a kis filokáliából
- október 9, 2019 - A Szent Atyák gondolatai a fájdalomról és szenvedésről
- október 12, 2019 - Gondolatok a kis filokáliából
- október 22, 2019 - Gondolatok a kis filokáliából A Keleti Egyház szerzetesatyáinak tanításai az imádságról
- október 23, 2019 - Áthoszi Porfíriosz atya tanításaiból (1906 -1991)
- október 23, 2019 - Áthosz-hegyi Paisziosz atya tanításai az imádságról (1924-1994)
- november 1, 2019 - Gondolatok a kis filokáliából -Isten jelenlétének gyakorlása (Ninivei Szent Izsák, VII.sz.)
- november 2, 2019 - Gondolatok a kis filokáliából
- november 4, 2019 - Áthoszi Porfíriosz atya tanítása (1906-1991) A lelki harcról
- november 8, 2019 - November 8. Szent Mihály és Gábor Főangyalok ünnepe
- november 8, 2019 - November 8. Szent Mihály és Gábor Főangyalok ünnepe
- november 13, 2019 - Aranyszájú Szent János főpap emléknapja a keleti egyházban – November 13
- november 13, 2019 - Aranyszájú Szent János főpap emléknapja a keleti egyházban – November 13
- november 14, 2019 - Előesti alkonyati zsolozsma változó részei Szent Fülöp Apostol tiszteletére - Nov.14.
- november 16, 2019 - Az Atyák tanításai a tisztaságról
- november 19, 2019 - Don Bosco mondta...
- november 23, 2019 - "A fiatalok ritkán járnak templomba"
- november 25, 2019 - Pünkösd utáni 24.vasárnapi olvasmányok -2019.11.24.
- november 27, 2019 - „Az Istenben elmerült ember imája”
- november 29, 2019 - "A gyónás után az illúzió veszít hatásából, majd jóllehet nem azonnal, a teljes gyógyulás is bekövetkezik"
- november 30, 2019 - "A gyónással Isten mindent megbocsát"- Szent Porfíriosz
- december 2, 2019 - Bibliai gondolatok - Pünkösd utáni 25.vasárnap (2019.11.02.)
- december 4, 2019 - "Óvakodj a haragtól, mint a tűztől!"
- december 6, 2019 - "Ha az igaz ember meghal, ez még nem vet véget a reménynek" Bölcsesség könyve
- december 6, 2019 - Gondolatok a kis filokáliából
- december 6, 2019 - Don Bosco a távolba is lát
- december 11, 2019 - Szárovi Szent Szerafim (1754-1833) - A Szentlélek megszerzése (részlet)
- december 18, 2019 - „Isten tűz, ami lángra gyújtja a szívet, mint a parázs."
- december 18, 2019 - „Templom a szívben”
- december 20, 2019 - A kegyelmi állapotról
- december 23, 2019 - Bibliai gondolatok-"Legyen a csípőtök felövezve, a lámpásotok pedig meggyújtva."
- december 29, 2019 - Bibliai gondolatok - Szent István első vértanú emléknapján (Dec.27.)
- január 1, 2020 - "Ügyelj önmagadra, vagyis lelkedre!" -Szent Bazileosz (i.sz.330-379) emléknapja (Január 1.)
- január 2, 2020 - "Néha-néha tekintettel kell lenni a testvérek gyengéire is"
- január 3, 2020 - "Imádságra van szükség.” - Remete szent Antal
- január 4, 2020 - Vízkereszt előünnepe. A hetven szent apostol tisztelete. -Január 4.
- január 6, 2020 - "Folyamatosan mond az imádságot"
- január 9, 2020 - Harcmódok a szenvedélyeink ellen
- január 9, 2020 - Az imádság és a munka kapcsolata
- január 13, 2020 - Bibliai gondolatok-Vízkereszt utáni vasárnap (Jan.12.)
- január 17, 2020 - "Életmódoddal a buzgólkodó Illést utánozván"- Remete szent Antal emléknapja (Jan.17.)
- január 31, 2020 - "Aki tehát imádsága révén uralkodó lelket ajánl fel Istennek, az befogadja és önmagában szemlélheti a tiszta szíveknek ígért kegyelmet."
- február 5, 2020 - "Rosszért rosszal ne fizess!" (1Tesz 5,15)
- február 8, 2020 - „BŰNTELEN ÉS TERMÉKENY VIDÉK VOLT RÁM BÍZVA, ÁM BŰNT VETETTEM ODA”
- február 12, 2020 - "Aki Istent szereti, gondot fordít a tiszta imára" -Szent Maximos (i.sz.:580-662)
- február 13, 2020 - "Az ima viszi lelkünkbe a legnagyobb jócselekedetet: az Isten és a felebarát iránti szeretetet" -Cleopa Ilie Atya (1912-1988)
- február 14, 2020 - "A KEZDETTŐL FOGVA ELHUNYTAKRÓL, * kik hittel és vallásosan éltek, * név szerint emlékezzünk meg ma, hívek, * és magasztaljuk Üdvözítő Urunkat"
- február 17, 2020 - Bibliai gondolatok – Húshagyó vasárnap (2020.02.16.)
- február 24, 2020 - „Az ellenség... erőt vesz az akaraton, s a harcképtelen embert fogságba ejti, amelyből az Úr szabadíthatja ki.”
- február 28, 2020 - „Az ima által ismerjük meg Isten akaratát egy bennünket foglalkoztató kérdésben.”
- március 5, 2020 - 11.levél
- március 6, 2020 - „Az imát szükségletként kell megélnünk”
- március 9, 2020 - "A képzetek (phantaszisz) a démonoktól származnak"
- március 9, 2020 - A nyugalom és a béke a lelki életben...a Szent Atyák szerint!
- március 16, 2020 - A szent olvasásról
- március 17, 2020 - "Mielőtt az ember nyíltan bűnt követne el, titokban erjed, forrong benne a bűn vagy valamilyen szenvedély"
- március 18, 2020 - "Aki legyőzi a gyávaságot, az nyíltan Istennek ajánlja lelkét is, életét is."
- március 19, 2020 - Szentek virágoskertje - Március 20.
- március 20, 2020 - Március 21. Szent Jakab hitvalló püspök atyánk emléke.
- március 26, 2020 - A Legszentebb Istenszülő örömhírvétele, Az angyalok fővezérének, Gábornak ünnepe.(Március 25.)
- március 26, 2020 - Tesszalonikai Szent Matróna vértanúnő emléke. -Március 26.
- április 2, 2020 - „Minden a hit miatt történik,... mindent a hit tart meg”
- április 4, 2020 - Április 4.
- április 15, 2020 - „A Szentírás, a szentek élete és az atyák írásai jelentik a fényt, amely elűzi a lélek sötétségét.” - Fényes szerda
- április 27, 2020 - "Nagyon engedelmes volt"
- április 27, 2020 - „Az ember, kellő alázat híján saját maga gördít akadályokat az isteni segítség útjába!”
- május 1, 2020 - "Hinnünk kell-e az álmokban és értelmeznünk kell-e őket?"
- május 5, 2020 - „Főpap”, „Húsvét”, „Engesztelés a lelkekért”
- május 11, 2020 - „Egyetlen szót kiáltott, de szívből mondta, amíg le nem győzte Isten jóságát"
- május 17, 2020 - Az Ötvened hatodik, vakonszületettről elnevezett vasárnapja. szombat – 2020. május 16.
- május 20, 2020 - „Az Isten tetteinek kell nyilvánvalóvá válniuk benne” (Jn 9.3)
- május 25, 2020 - „Amilyennek az Úr akar látni, hogy az ő kegyelmének legyen helye és módja benned lakozni.”
- május 28, 2020 - „Arra teremtetett, hogy lássa és megvilágosodjék őáltala”
- június 2, 2020 - „Amikor a Szentlélek meglátogat bennünket...”
- június 2, 2020 - Szent öregek mondásai
- június 4, 2020 - „Hagyatkozzatok csupán az Ő igazságtalanságára, ami irgalom, szeretet és megbocsátás.”
- június 5, 2020 - „Szent ember volt, imája a kősziklát is megtörte.”
- június 8, 2020 - „A bűn az emberben lelki zavart okoz. A zavar sehogyan sem tűnik el. A gyógyulás csakis Krisztus világossága által lehetséges.”
- június 8, 2020 - „Ha maradéktalanul elvégzi kötelességeit.”
- június 13, 2020 - „A gyengék is el kell hogy érjék a teljes szeretet állapotát”
- június 22, 2020 - „Ámulj el istenszerető és okos lelkületének láttán.”
- június 24, 2020 - „A Boldog Szent Előhírnök nem hagyja el!”
- július 2, 2020 - „Kérd, hogy adja meg neked mindazt, amire szükséged van!”
- július 15, 2020 - "A kísértéseket a jó Isten akkor rendeli ki, amikor..."
- július 16, 2020 - „A Szentlélek melegséggel töltötte el a lelkét, hogy szeresse Istent, és rajta keresztül ugyanaz a Lélek hatott az emberekre.”
- július 23, 2020 - „Ebben a világban sem lesz nyílvánvalóvá az igazak és a bűnösök közötti különbség"
- július 23, 2020 - „A lélek minden Isten dicsőségére végzett cselekedet és gondolat által Istennél van.”
- július 25, 2020 - "A szenvedélymentesség nem más, mint az elme belső mennyországa"
- augusztus 4, 2020 - „Az ördögnek semmi ereje és hatalma nincs a hívő, templomba járó, bűnbánatot tartó és a Szent Adományokhoz járuló ember felett.”
- augusztus 4, 2020 - "Mit tegyünk, ha eluralkodik rajtunk a szorongás, bánat és a csüggedés?"
- augusztus 14, 2020 - "Az értelemnek a szívvel való egyesülését bármely hívő megtapasztalhatja."
- augusztus 15, 2020 - "Aki egy jó könyvet ad valakinek, Isten egy gondolatát éleszti fel." (Don Bosco)"
- augusztus 18, 2020 - „Amikor az isteni kegyelem belép az emberbe és uralkodik benne, akkor az embert Isten irányítja.”
- augusztus 27, 2020 - „Ha az ember győz ebben a csatában, akkor már nem nehéz elvetnie e szenvedélyt, nem nehéz hátat fordítani neki.”
- augusztus 29, 2020 - "Miért engedi meg Isten..."
- augusztus 29, 2020 - „Ezek nagyon kifinomult dolgok.”
- augusztus 31, 2020 - „Az erények gyakorlásakor gyakran az azokkal összefonódó hibákat is vakon elkövetjük”.
- szeptember 4, 2020 - „Ez marad a feladatunk mindaddig, míg szentélyünkbe nem hatol Isten tüze.”
- szeptember 21, 2020 - "A gyermeknek arra van szüksége, hogy olyanok vegyék körül, akik forrón imádkoznak."
- szeptember 26, 2020 - „A szenvedélyek voltaképpen kisebb-nagyobb intenzitású „megszállottságot” jelentenek.”
- október 13, 2020 - „A legjobb és egyetlen eszköze annak, hogy hűségesek maradjunk Istenhez...”
- november 2, 2020 - „A Sátán nem tudja, melyik szenvedély győzi le a lelket.”
- november 13, 2020 - „Menj el, testvérem, imádkozz értem, s Krisztus kegyelméből majd látni foglak a mennyek országában!”
- november 17, 2020 - „Boldognak kell mondani azokat, akiknek minden vihar ellenére sikerül az utazás a széles óceánon.”
- november 20, 2020 - 2020. november 20. – Az Istenszülő templombavezetése (Alkonyati Istentisztelet)
- november 27, 2020 - „Gondoskodik róla az Isten, hogy családonként legalább egy valakinek legyen hite, jóravalósága, hogy többiek is segítséget nyerjenek!
- december 2, 2020 - „Az Üdvözítő pedig, hogy mindenkinek megmutassa az asszony hitének az állhatatosságát, úgy tett, mintha nem hallaná.”
- december 3, 2020 - „Legalább őrizd meg lelkiismertedet minden gonosztól felebarátoddal szemben”
- január 1, 2021 - Jézus Krisztus körülmetélésének ünnepe és Nagy Szent Bazíl főpap emlékezete – Január 1.
- január 13, 2021 - „Nem a legnagyobb hanyatlás korszakait kell mintának venni a történelemből.”
- január 21, 2021 - „Az tudja gyakorolni az állandó imádságot, akinek összes lelki erejét megszenteli a bölcsesség.”
- január 25, 2021 - „Az erénynek nincs csengettyűje a figyelmed felkeltésére, hogy visszafordulj és rátekints.”
- február 19, 2021 - „Aki szíve mélyéből meg van győződve arról, hogy Isten színe előtt áll, mikor imádkozik, az megingathatatlan oszlopnak bizonyul majd.”
- május 14, 2021 - „Sokkal több minden vonul el elméje előtt, mint amennyit felfogni vélt.”
- május 24, 2021 - "Amikor veled van a kegyelem, minden örömmel történik, fáradság nélkül."
- június 4, 2021 - „Az első lépés az elhidegülés felé a felejtés.”
- június 22, 2021 - "Imádkozzatok, hogy Isten feltárja előttetek a rejtett dolgokat."
- június 29, 2021 - „A nevelés pedig az istenfélelem”
- november 10, 2021 - Don Bosco mondta
- január 14, 2022 - A szentek között élő Thébai Pál atyánknak és Kunyhós János atyánknak emléke. (Január 15.)
- február 18, 2022 - "Bölcs Leó, kérjed Krisztus Istent, hogy üdvözítse a mi lelkünket!"
- január 28, 2023 - „A vámszedő és a farizeus közötti különbséget megértvén, én lelkem”
- március 18, 2023 - Jeruzsálemi Szent Kürillosz emléknapja -március 18
- március 21, 2023 - A fásultság -írta Lépcsős Szent János
- április 8, 2023 - Nagypéntek - "Rettenetes és különös titok történik ma a szemeink előtt"
- augusztus 4, 2023 - Augusztus 4. – A Hét Szent Alvó Efezusi Ifjú („Hétalvók”) emléknapja
Helységek
- november 25, 2019 - Egy évvel ezelőtt Vasváron
- december 2, 2019 - Meghívó óévbúcsúztató túrára -2019.12.28.
- Kőszeg
- március 21, 2020 - Görögkatolikus szertartások Szombathelyen, Zalaegerszegen és Sopronban 2020.03.21-től
- április 13, 2020 - Tájékoztatás a görögkatolikus szertartások végzéséről a húsvét utáni időszakra (2020.04.12-től)
- július 16, 2020 - Őrségi közösségi program -2020.07.17-19.
- július 23, 2020 - Egy maroknyi görögkatolikus az Őrségben
- Petőháza
- december 26, 2019 - Meghívó -Szent Liturgia Fertőszentmiklóson (2019.12.27. 16 óra)
- január 4, 2020 - Meghívó - 2020. január 17. - Fertőszentmiklós
- február 1, 2020 - Meghívó - Fertőszentmiklós (2020.02.07. este fél 7)
- március 21, 2020 - Görögkatolikus szertartások Szombathelyen, Zalaegerszegen és Sopronban 2020.03.21-től
- április 13, 2020 - Tájékoztatás a görögkatolikus szertartások végzéséről a húsvét utáni időszakra (2020.04.12-től)
- május 19, 2020 - Meghívó -Fertőszentmiklósra 2020.05.22. Péntek este 5 órára
- június 4, 2020 - Meghívó - Szt. Liturgia Fertőszentmiklóson
- július 16, 2020 - Őrségi közösségi program -2020.07.17-19.
- július 23, 2020 - Egy maroknyi görögkatolikus az Őrségben
- Rönök
- október 31, 2019 - Meghívó emlékműavatásra – a 24 Magyar Szent tiszteletére
- november 11, 2019 - Emlékműszentelés Rönökön
- november 19, 2019 - A magyar szentek tisztelete
- január 2, 2020 - Magyar szentek -SKÓCIAI SZENT MARGIT
- január 31, 2020 - Meghívó -családi kirándulásra (2020.02.15.)
- március 6, 2020 - Nagymihályi Géza: Az idegen szent – Árpád-házi Szent Piroska élete és kora
- március 21, 2020 - Görögkatolikus szertartások Szombathelyen, Zalaegerszegen és Sopronban 2020.03.21-től
- április 2, 2020 - Árpád-házi Szent Margit szűz
- április 8, 2020 - PRÁGAI SZENT ÁGNES +1282.
- április 13, 2020 - Tájékoztatás a görögkatolikus szertartások végzéséről a húsvét utáni időszakra (2020.04.12-től)
- április 17, 2020 - PORTUGÁLIAI SZENT ERZSÉBET -1277. +Estremoz, 1336. július 4
- július 16, 2020 - Őrségi közösségi program -2020.07.17-19.
- július 23, 2020 - Egy maroknyi görögkatolikus az Őrségben
- július 29, 2020 - TOULOUSE-I SZENT LAJOS +Brignoles, 1297. augusztus 19.
- július 30, 2020 - Meghívó - Görögkatolikus szent liturgia az Apáti templomban (Tihany) -2020.08.05-én, 11 órakor
- július 30, 2020 - "Keleti és nyugati katolikus fiatalok közös táborozása a nyugati végeken" -2020.08.03-12.
- augusztus 15, 2020 - Képes beszámoló – “Keleti és nyugati katolikus fiatalok közös táborozása a nyugati végeken” -2020.08.03-12.
- augusztus 21, 2020 - "Keleti és nyugati katolikus fiatalok közös táborozása a nyugati végeken" -2020.08.03-12.
- december 30, 2021 - Keleti lelkülettel a nyugati végeken (2021-es tábori beszámoló)
- szeptember 28, 2022 - Tábori beszámoló - 2022.08.21 -27.
- január 23, 2024 - Beszámoló a 2023-as rönöki nyári táborozásról
- Sopron
- szeptember 21, 2019 - Szeptemberi görögkatolikus körlevél
- szeptember 28, 2019 - Sopronban helyettesítés és kórházkápolna-felújítás
- október 7, 2019 - A Szent Liturgia időpontja változott Sopronban
- október 30, 2019 - Kirándulása Ausztriába a Medveszurdokba 2019.10.12.
- október 30, 2019 - Görögkatolikus lelki és családi nap Vonyarcvashegyen 2019.10.26-27.
- november 8, 2019 - 2019. november 16. A karácsony előtti 40 napos böjti futás kezdeteként - Hohe Wand (Ausztria) , körtúra
- november 8, 2019 - Kápolnafelújítás - Soproni szertartások helyszíne
- november 18, 2019 - A karácsony előtti 40 napos böjti futás kezdeteként - képes beszámoló
- december 4, 2019 - Meghívó családoknak
- december 30, 2019 - "Tekintetem a hegyek felé emelem: honnan jön segítség számomra?" 121.zsoltár
- január 15, 2020 - "A növekedést az Isten adta" (1Kor 3,6)
- január 15, 2020 - Imahét a Krisztus-hívők egységéért Sopronban
- január 29, 2020 - "Csapatjáték szerelemmel"-Házasság Hete soproni programjai
- január 31, 2020 - Meghívó -családi kirándulásra (2020.02.15.)
- február 3, 2020 - Elmarad! - Közös részvétel a bakonybéli geozarándoktúrán (2020.03.21. szombat)
- február 26, 2020 - Előszenteltek liturgiája a Szombathelyi Szervezőlelkészség területén 2020-ban
- március 2, 2020 - Ikonok szentelése nagyböjt 1. vasárnapján (2020.03.01.)
- március 19, 2020 - Tájékoztatás -2020.03.19.
- március 21, 2020 - Görögkatolikus szertartások Szombathelyen, Zalaegerszegen és Sopronban 2020.03.21-től
- április 13, 2020 - Rólunk jelent meg! - Görögkatolikus Szemlélet Magazin 2020 tavaszi számában a 42-43.oldalakon
- április 13, 2020 - Tájékoztatás a görögkatolikus szertartások végzéséről a húsvét utáni időszakra (2020.04.12-től)
- június 23, 2020 - Meghívó nyugdíjasoknak-Sopron/Görbehalom -2020.07.01.
- július 11, 2020 - 2. alkalom: Meghívó nyugdíjasoknak-Sopron/Görbehalom -2020.07.13.
- július 16, 2020 - Változások a szertartásokban!
- július 16, 2020 - 3. alkalom: Meghívó nyugdíjasoknak-Sopron/Görbehalom -2020.08.24..
- július 16, 2020 - Őrségi közösségi program -2020.07.17-19.
- július 23, 2020 - Egy maroknyi görögkatolikus az Őrségben
- augusztus 1, 2020 - Változások a soproni görögkatolikus szertartásokban
- október 30, 2020 - Beszámolóink a lelki- és családi napokról. (Pannonhalma, 2020.10.23-24.)
- július 13, 2021 - Megalakult a Soproni és a Zalai Görögkatolikus Szervezőlelkészség -2021.07.01.
- november 3, 2021 - Beszámoló a nyugat-dunántúli görögkatolikusok lelki és családi hétvégéjéről -2021.10.16-17.
- Szombathely
- szeptember 21, 2019 - Szeptemberi görögkatolikus körlevél
- szeptember 28, 2019 - Szombathelyen hittanóra, Szent Liturgia és agapé
- október 30, 2019 - Görögkatolikus lelki és családi nap Vonyarcvashegyen 2019.10.26-27.
- november 8, 2019 - 2019. november 16. A karácsony előtti 40 napos böjti futás kezdeteként - Hohe Wand (Ausztria) , körtúra
- november 11, 2019 - Tours-i Szent Márton emléknapja- november 11
- november 19, 2019 - A magyar szentek tisztelete
- november 19, 2019 - Meghívó Alexandriai Szent Katalin ünnepének előestéjére -2019.11.24.
- november 25, 2019 - Meghívó - Dr.Janka Ferenc előadása
- november 27, 2019 - Liturgikus ruhákat szenteltünk gyerekek számára
- december 2, 2019 - Meghívó -akolitusavatásra 2019.12.08.
- december 9, 2019 - Akolitusokat avattak a szombathelyi Székesegyházban
- január 9, 2020 - Szombathelyen koncertezik a Szent Efrém férfikar -2020.01.10-én, 19 órakor
- január 13, 2020 - Gratulálunk!
- január 15, 2020 - "A növekedést az Isten adta" (1Kor 3,6)
- január 27, 2020 - Programajánló -Házasság Hete programjai Szombathelyen
- január 31, 2020 - Meghívó -családi kirándulásra (2020.02.15.)
- február 3, 2020 - Elmarad! - Közös részvétel a bakonybéli geozarándoktúrán (2020.03.21. szombat)
- február 26, 2020 - Előszenteltek liturgiája a Szombathelyi Szervezőlelkészség területén 2020-ban
- március 6, 2020 - Új hírdetőtábla jelzi a görögkatolikusok imádságos jelenlétét Szombathelyen
- március 6, 2020 - Meghívó -Szent Márton Köpenye Alapítvány (2020.03.20. péntek, du. 5 óra)
- március 21, 2020 - Görögkatolikus szertartások Szombathelyen, Zalaegerszegen és Sopronban 2020.03.21-től
- április 13, 2020 - Rólunk jelent meg! - Görögkatolikus Szemlélet Magazin 2020 tavaszi számában a 42-43.oldalakon
- április 13, 2020 - Tájékoztatás a görögkatolikus szertartások végzéséről a húsvét utáni időszakra (2020.04.12-től)
- július 16, 2020 - Változások a szertartásokban!
- július 16, 2020 - Őrségi közösségi program -2020.07.17-19.
- július 23, 2020 - Egy maroknyi görögkatolikus az Őrségben
- október 30, 2020 - Beszámolóink a lelki- és családi napokról. (Pannonhalma, 2020.10.23-24.)
- február 23, 2021 - „Az Egyház mint ikon” -Ikonszentelés az Igazhitűség vasárnapján, 2021.02.21.
- július 13, 2021 - Megalakult a Soproni és a Zalai Görögkatolikus Szervezőlelkészség -2021.07.01.
- augusztus 15, 2021 - Az új szombathelyi görögkatolikus kápolna megáldása
- szeptember 5, 2021 - Beszámoló a kápolna megáldásáról
- november 3, 2021 - Beszámoló a nyugat-dunántúli görögkatolikusok lelki és családi hétvégéjéről -2021.10.16-17.
- március 18, 2023 - Szombathelyi Szent Pál kamarakórus 2023
- január 18, 2024 - Az elmúlt év egyik szép emléke..
- február 27, 2024 - Egyházmegyei liturgikus énekverseny 2024
- április 16, 2024 - Liturgikus hétvége püspöki liturgiával-2024.04.26-28.
- Vasvár
- november 25, 2019 - Egy évvel ezelőtt Vasváron
- február 26, 2020 - Előszenteltek liturgiája a Szombathelyi Szervezőlelkészség területén 2020-ban
- március 6, 2020 - Meghívó 2020.03.19-én, csütörtökön este 6 órára
- március 20, 2020 - Előre megszentelt áldozatok liturgiája Vasvár, 2020.03.19.
- március 21, 2020 - "Imádságom, mint a tömjénfüst..." Vasvári beszámoló (2020.03.19.)
- március 21, 2020 - Görögkatolikus szertartások Szombathelyen, Zalaegerszegen és Sopronban 2020.03.21-től
- április 13, 2020 - Tájékoztatás a görögkatolikus szertartások végzéséről a húsvét utáni időszakra (2020.04.12-től)
- július 16, 2020 - Őrségi közösségi program -2020.07.17-19.
- július 23, 2020 - Egy maroknyi görögkatolikus az Őrségben
- augusztus 4, 2020 - Mindszenty-zarándoklat Vasvárra-2020.08.15.
- augusztus 4, 2020 - Virrasztás Vasváron 2020. augusztus 15-én 24.00
- augusztus 21, 2020 - Vasvári búcsú 2020.08.15-16.
- február 23, 2021 - Előszenteltek Liturgiája Vasváron 2021.03.03. 17.30
- március 30, 2021 - Emlékezzünk! (Előszenteltek Liturgiája Vasváron-2021.03.03)
- június 15, 2021 - A templom szentségéről
- október 24, 2021 - Meghívó Vasvárra -2021.10.27.
- augusztus 13, 2022 - Akathisztosz Vasváron 2022.08.13.
- március 24, 2023 - Akathisztosz Vasváron
- május 26, 2023 - Vecsernye Vasváron -2023.05.29. 18.00
- augusztus 1, 2023 - Vasvári búcsú -2023.08.12.
- szeptember 7, 2023 - Akathisztosz Vasváron-2023.09.09.
- augusztus 8, 2024 - Akathisztosz Vasváron -2024. augusztus 10-én este 10 órakor
- Zala
- szeptember 21, 2019 - Szeptemberi görögkatolikus körlevél
- szeptember 28, 2019 - Zalaegerszegen Szent Liturgia és agapé
- október 7, 2019 - Ikonszentelés paraklisszal Zalaegerszeg-Zalabesenyőn
- október 30, 2019 - 2019.09.21. Családfesztivál Zalaegerszeg
- október 30, 2019 - Görögkatolikus lelki és családi nap Vonyarcvashegyen 2019.10.26-27.
- november 8, 2019 - Görögkatolikus szertartások 2019. novemberében Zalaegerszeg-Zalabesenyőn a Szent Anna templomban
- november 8, 2019 - 2019. november 16. A karácsony előtti 40 napos böjti futás kezdeteként - Hohe Wand (Ausztria) , körtúra
- november 19, 2019 - Meghívó Alexandriai Szent Katalin tiszteletére felszentelt temetőkápolnába - 2019.11.23.
- november 22, 2019 - Alexandriai Szent Katalin temetőkápolna Zalaegerszeg -Zalabesenyőn
- november 25, 2019 - "Minden az imával kezdődik" -Kalkuttai Szent Teréz anya
- december 2, 2019 - Meghívó -akolitusavatásra 2019.12.08.
- december 2, 2019 - Decemberi görögkatolikus szertartások Zalaegerszegen
- december 9, 2019 - Akolitusokat avattak a szombathelyi Székesegyházban
- január 4, 2020 - Zalaegerszegi szertartások Januárban
- január 8, 2020 - "Híd két vallás között"
- január 27, 2020 - "Csapatjáték szerelemmel" - Házasság hete programja Zalaegerszegen (2020.február 14. 17 óra, helyszín: Belga söröző és étterem különterme)
- január 31, 2020 - Meghívó - zalai szertartások februárban
- január 31, 2020 - Meghívó -családi kirándulásra (2020.02.15.)
- február 3, 2020 - Elmarad! - Közös részvétel a bakonybéli geozarándoktúrán (2020.03.21. szombat)
- február 19, 2020 - Zalai élménybeszámoló (2020.02.14-15)
- február 26, 2020 - Előszenteltek liturgiája a Szombathelyi Szervezőlelkészség területén 2020-ban
- március 21, 2020 - Görögkatolikus szertartások Szombathelyen, Zalaegerszegen és Sopronban 2020.03.21-től
- március 26, 2020 - A Legszentebb Istenszülő örömhírvétele, Az angyalok fővezérének, Gábornak ünnepe.(Március 25.)
- március 28, 2020 - Vízszentelés -Zalabesenyőn (2020.03.25-én)
- április 13, 2020 - "Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága." Jn 1,4
- április 13, 2020 - Rólunk jelent meg! - Görögkatolikus Szemlélet Magazin 2020 tavaszi számában a 42-43.oldalakon
- április 13, 2020 - Tájékoztatás a görögkatolikus szertartások végzéséről a húsvét utáni időszakra (2020.04.12-től)
- április 28, 2020 - Rólunk jelent meg...
- május 30, 2020 - Meghívó - Zalai szertartások júniusban
- július 16, 2020 - Változások a szertartásokban!
- július 16, 2020 - Őrségi közösségi program -2020.07.17-19.
- július 25, 2020 - Meghívó -Zalai görögkatolikus szertartások augusztusban
- július 30, 2020 - Diakónusi látogatás Zalabesenyőn -2020.07.25.
- október 30, 2020 - Beszámolóink a lelki- és családi napokról. (Pannonhalma, 2020.10.23-24.)
- november 19, 2020 - "Jöjjetek, Atyám áldottai!"
- július 13, 2021 - Megalakult a Soproni és a Zalai Görögkatolikus Szervezőlelkészség -2021.07.01.
- november 3, 2021 - Beszámoló a nyugat-dunántúli görögkatolikusok lelki és családi hétvégéjéről -2021.10.16-17.
Hírek
- szeptember 21, 2019 - Szeptemberi görögkatolikus körlevél
- szeptember 28, 2019 - Meghívó
- szeptember 28, 2019 - Elindult az új honlapunk!
- szeptember 30, 2019 - A LEGSZENTEBB ISTENSZÜLŐ OLTALMÁNAK ÜNNEPE
- október 7, 2019 - Ikonszentelés paraklisszal Zalaegerszeg-Zalabesenyőn
- október 7, 2019 - A Szent Liturgia időpontja változott Sopronban
- október 12, 2019 - KÉSZ előadás KÖRMENDEN
- október 22, 2019 - Görögkatolikus lelki és családi nap 2019.10.26-27. Vonyarcvashegyi program
- október 30, 2019 - Görögkatolikus lelki és családi nap Vonyarcvashegyen 2019.10.26-27.
- október 31, 2019 - Meghívó emlékműavatásra – a 24 Magyar Szent tiszteletére
- október 31, 2019 - "HODĒGĒTRIA" MEGHÍVÓ
- november 2, 2019 - "Mikor jössz el hozzám?" - Görögkatolikus Ifjúsági Lelkigyakorlat lesz Máriapócson
- november 2, 2019 - Megnyílt a Görögkatolikus Kegytárgybolt Budapesten
- november 8, 2019 - November 8. Szent Mihály és Gábor Főangyalok ünnepe
- november 8, 2019 - Görögkatolikus szertartások 2019. novemberében Zalaegerszeg-Zalabesenyőn a Szent Anna templomban
- november 8, 2019 - 2019. november 16. A karácsony előtti 40 napos böjti futás kezdeteként - Hohe Wand (Ausztria) , körtúra
- november 8, 2019 - Kápolnafelújítás - Soproni szertartások helyszíne
- november 11, 2019 - Emlékműszentelés Rönökön
- november 11, 2019 - Tours-i Szent Márton emléknapja- november 11
- november 11, 2019 - Sacra Manna Bariból - újabb Szent Miklós ereklye érkezett a Nyíregyházi görögkatolikus Egyházmegyébe
- november 13, 2019 - Aranyszájú Szent János főpap emléknapja a keleti egyházban - November 13
- november 14, 2019 - Szent Fülöp Apostol emléknapja - November 14.
- november 15, 2019 - Görögkatolikus lelkiség: Karácsonyi böjt -November 15-től
- november 18, 2019 - A karácsony előtti 40 napos böjti futás kezdeteként - képes beszámoló
- november 19, 2019 - A magyar szentek tisztelete
- november 19, 2019 - Meghívó Alexandriai Szent Katalin tiszteletére felszentelt temetőkápolnába - 2019.11.23.
- november 19, 2019 - Meghívó Alexandriai Szent Katalin ünnepének előestéjére -2019.11.24.
- november 25, 2019 - "Minden az imával kezdődik" -Kalkuttai Szent Teréz anya
- november 25, 2019 - Meghívó - Dr.Janka Ferenc előadása
- november 27, 2019 - Liturgikus ruhákat szenteltünk gyerekek számára
- november 30, 2019 - Az elsőként meghívott, dicsőséges és nagyhírű Szent András apostol emléke -November 30.
- december 2, 2019 - Meghívó -akolitusavatásra 2019.12.08.
- december 2, 2019 - Decemberi görögkatolikus szertartások Zalaegerszegen
- december 4, 2019 - Meghívó családoknak
- december 25, 2019 - "Velünk az Isten, értsétek meg nemzetek, * és térjetek meg, mert velünk az Isten!"
- december 26, 2019 - Meghívó -Szent Liturgia Fertőszentmiklóson (2019.12.27. 16 óra)
- december 30, 2019 - "Tekintetem a hegyek felé emelem: honnan jön segítség számomra?" 121.zsoltár
- január 4, 2020 - Vízkereszt előünnepe. A hetven szent apostol tisztelete. -Január 4.
- január 9, 2020 - Szombathelyen koncertezik a Szent Efrém férfikar -2020.01.10-én, 19 órakor
- január 13, 2020 - Gratulálunk!
- január 15, 2020 - "A növekedést az Isten adta" (1Kor 3,6)
- január 15, 2020 - Imahét a Krisztus-hívők egységéért Sopronban
- január 17, 2020 - Ökümenikus imahét Szombathelyen 2020-ban - az imalkalmak 18.00 órakor kezdődnek!
- január 27, 2020 - "Csapatjáték szerelemmel" - Házasság hete programja Zalaegerszegen (2020.február 14. 17 óra, helyszín: Belga söröző és étterem különterme)
- február 26, 2020 - Előszenteltek liturgiája a Szombathelyi Szervezőlelkészség területén 2020-ban
- március 2, 2020 - Hírek - Rólunk is szól, nekünk is szól!
- március 2, 2020 - Ismét Szombathelyen a Szent Efrém Férfikar 2020.március 5-én csütörtökön
- március 6, 2020 - Új hírdetőtábla jelzi a görögkatolikusok imádságos jelenlétét Szombathelyen
- március 6, 2020 - Meghívó -Szent Márton Köpenye Alapítvány (2020.03.20. péntek, du. 5 óra)
- március 6, 2020 - Meghívó 2020.03.19-én, csütörtökön este 6 órára
- március 18, 2020 - Koronavírus tünetek és egyéni óvintézkedések
- március 21, 2020 - Görögkatolikus szertartások Szombathelyen, Zalaegerszegen és Sopronban 2020.03.21-től
- április 1, 2020 - Április 1.
- április 8, 2020 - "Az Úristennek van humora!"
- április 13, 2020 - Tájékoztatás a görögkatolikus szertartások végzéséről a húsvét utáni időszakra (2020.04.12-től)
- május 26, 2020 - „Most Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk” (1 Jn 3,2)
- május 28, 2020 - A papi hivatásról
- június 2, 2020 - Közlemény: Szóljanak a harangok!
- július 23, 2020 - Miért menjek kirándulni az egyházközségemmel?
- július 30, 2020 - Meghívó - Görögkatolikus szent liturgia az Apáti templomban (Tihany) -2020.08.05-én, 11 órakor
- augusztus 29, 2020 - Meghívó- (2020.09.19. 10 óra)
- augusztus 29, 2020 - Meghívó lelkinapra -2020.09.05.
- szeptember 30, 2020 - Meghívó -Lelki és családi napra (2020.10.23-24.)
- december 1, 2020 - „Nehéz próbatétel részesei lettünk”
- március 6, 2021 - A szertartások rendje változatlan!
- október 12, 2021 - II. Pannonhalmi lelki-és családi napok programja (2021.10.16-17.)
- január 1, 2022 - Köszönjük!
- március 18, 2023 - Szombathelyi Szent Pál kamarakórus 2023
- március 21, 2023 - Időpontváltozás - nagyböjt 5. vasárnapja
- március 24, 2023 - Akathisztosz Vasváron
- március 31, 2023 - Ünnepi szertartásrend -2023 április
- április 5, 2023 - Szombathelyi Szent Pál kamarakórus -döntő
- április 13, 2023 - Liturgikus zenei nap Győrben -2023.május 12.
- május 2, 2023 - Változás!
- május 26, 2023 - Vecsernye Vasváron -2023.05.29. 18.00
- május 31, 2023 - Családi nap Szombathelyen -2023.06.03.
- január 17, 2024 - Fülöp érsek atya előadása Szentgotthárdon-2024.01.17. 18 óra
- február 27, 2024 - Egyházmegyei liturgikus énekverseny 2024
- október 10, 2024 - Kerka - parti kalandozás
Keleti lelkiség
- október 23, 2019 - Fülöp atya a görögkatolikusságról
- október 30, 2019 - Akathisztosz Himnusz az Istenszülő Szűz tiszteletére
- október 30, 2019 - Megszentelt ételek - Az áldozati kenyér 1.rész
- október 30, 2019 - Megszentelt ételek - Az áldozati kenyér 2. rész
- október 30, 2019 - Halottak szombatjai (napjai) a keleti egyházban
- október 31, 2019 - Liturgia az élet 4. rész – A proszkomídia (az előkészület)
- október 31, 2019 - A keresztvetés történelmi fejlődése
- november 2, 2019 - Panachida - Megemlékezés az elhunytakról
- november 4, 2019 - Áthoszi Porfíriosz atya tanítása (1906-1991) A lelki harcról
- november 4, 2019 - Liturgia az élet 2. rész – A tömjén
- november 8, 2019 - November 8. Szent Mihály és Gábor Főangyalok ünnepe
- november 8, 2019 - November 8. Szent Mihály és Gábor Főangyalok ünnepe
- november 11, 2019 - Boldogságok /orosz dallam/ - Görögkatolikus kispapok kamarakórusának előadásában
- november 11, 2019 - Enyhe világossága éneke az alkonyati zsolozsmából /athoszi dallam/ - Görögkatolikus kispapok kamarakórusának előadásában
- november 13, 2019 - Aranyszájú Szent János főpap emléknapja a keleti egyházban – November 13
- november 13, 2019 - Aranyszájú Szent János főpap emléknapja a keleti egyházban – November 13
- november 15, 2019 - Görögkatolikus lelkiség: Karácsonyi böjt -November 15-től
- november 16, 2019 - Szombat esti alkonyati zsolozsma - 6. hang, Csodatevő Gergely főpap emléknapja (2019.11.16.)
- november 16, 2019 - Nagybemenet Aranyszájú Szent János Liturgiájából
- november 18, 2019 - Bibliai gondolatok – P.u. 23.vasárnapi apostoli és evangélium szakasz
- november 21, 2019 - Istenszülő "enyhítsd az én fájdalmamat" ikon - Oroszország, 19.sz.
- november 22, 2019 - "Tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek"
- november 23, 2019 - "A fiatalok ritkán járnak templomba"
- november 25, 2019 - "Isten Országába indulunk"
- november 25, 2019 - "Minden az imával kezdődik" -Kalkuttai Szent Teréz anya
- november 27, 2019 - Liturgia az élet 3. rész – A liturgikus öltözet
- november 29, 2019 - "A gyónás után az illúzió veszít hatásából, majd jóllehet nem azonnal, a teljes gyógyulás is bekövetkezik"
- november 29, 2019 - Liturgia az élet 8. rész – A nagy bemenet
- december 2, 2019 - "A Titkos Vacsora"
- december 4, 2019 - "Óvakodj a haragtól, mint a tűztől!"
- december 6, 2019 - "Ha az igaz ember meghal, ez még nem vet véget a reménynek" Bölcsesség könyve
- december 10, 2019 - Ikon és Etika – A születés ikonja
- december 11, 2019 - Szárovi Szent Szerafim (1754-1833) - A Szentlélek megszerzése (részlet)
- december 25, 2019 - Izaiás próféta jövendölése 6. hang, görögkatolikus ének
- december 26, 2019 - 2019. december 26. – Az Istenszülő Istenanyaságának tisztelete
- január 3, 2020 - "Imádkozzál többet és bensőségesebben, s majd maga az imádság tárja föl előtted, hogyan válhat szünetnélkülivé."
- január 27, 2020 - "A világ a szentek imái által marad fenn."
- január 29, 2020 - "Ez, kedves testvérem, a sötétség világának a harca ellened."
- január 31, 2020 - "Aki tehát imádsága révén uralkodó lelket ajánl fel Istennek, az befogadja és önmagában szemlélheti a tiszta szíveknek ígért kegyelmet."
- március 3, 2020 - 15 perc elmélkedés a reggeli zsolozsma egyes szövegei alapján - Nagyböjt 2. kedd
- március 9, 2020 - A szevasztei 40 vértanú emlékezete
- április 2, 2020 - Előszenteltek Liturgiája Zalaegerszeg-Zalabesenyőn, (2020.04.01.)
- április 3, 2020 - “Jézus Krisztus, Isten fia”
- április 8, 2020 - "Az Úristennek van humora!"
- május 30, 2020 - „Ne várjuk meg otthon ülve azt, hogy ő lépjen be házunkba, hanem menjünk eléje hálaadással, vagyis dicsőítéssel.”
- június 4, 2020 - „A keleti kereszténység történelmi emlékezete ma is kifogstalanul működik”
- június 15, 2020 - „A lelki arculat önmagában szemlélve is az Ősikonról tesz tanúságot.”
- június 15, 2020 - „Az ikon hamisan létezik a múzeumban, mert ki van szakítva természetes, istentiszteleti kontextusából”
- július 27, 2020 - "Szentéletű (Magyar) Mózes, a szüzesség vértanúja"-Emléknapja: Július 26
- augusztus 7, 2020 - „Az, aki megdicsőül a kegyelem által..."
- augusztus 29, 2020 - „De ki fogja tudni elviselni jövetele napját?” - Augusztus 29.
- augusztus 31, 2020 - Filmajánló: A sziget (Ostrov) - Teljes film magyarul
- október 5, 2020 - „Az elmélkedés lassan-lassan leválik az olvasásról”
- december 1, 2020 - Kántorok lelkigyakorlata ismét a virtuális térben
- február 21, 2021 - „Ennek az emberiségnek, melynek öröktől fogva az a hivatása, hogy felemelkedjék Isten Országába, és részesedjen a Bárány húsvéti lakomájában,”
- március 9, 2021 - ,,Urunk, negyvenen kezdtük el a harcot; ne engedd, hogy negyvennél kevesebben kapjuk meg a győzelmi koszorút!”
- március 17, 2021 - „Te vagy a mi megszentelésünk”
- március 31, 2021 - „Ne hagyjuk, hogy a nap ima nélkül teljen el.”
Kórházlelkészség
- október 9, 2019 - A Szent Atyák gondolatai a fájdalomról és szenvedésről
- november 25, 2019 - Pünkösd utáni 24.vasárnapi olvasmányok -2019.11.24.
- november 25, 2019 - Szombathelyi Kórházlelkészség
- november 27, 2019 - „Az Istenben elmerült ember imája”
- december 2, 2019 - Bibliai gondolatok - Pünkösd utáni 25.vasárnap (2019.11.02.)
- december 9, 2019 - A betegség értéke – Gyógyítók Máriapócson
- december 13, 2019 - A Keresztút - Pénteken 12 órakor
- december 14, 2019 - Interjú dr. Obbágy Veronika pulmonológussal
- december 19, 2019 - Isten parancsainak gyakorlásáról
- december 20, 2019 - A kegyelmi állapotról
- december 30, 2019 - Csodás gyógyulás Szt. II.János Pál közbenjárására
- január 2, 2020 - A kórházkápolna Szombathelyen
- január 15, 2020 - "Akkor imádkozzék a gyógyulásért, ha felépülése valóban Isten nagyobb dicsőségét szolgálja".
- január 23, 2020 - "A cél meghatározásának hiánya egyike a változás legnagyobb akadályainak"
- január 29, 2020 - "Ez, kedves testvérem, a sötétség világának a harca ellened."
- március 21, 2020 - Halottak emlékezete -nagyböjt 4. szombatja (2020.03.21.)
- március 30, 2020 - A koronavírus -megbetegedés (német videó)
- április 30, 2020 - "A betegséget választottam"
- május 23, 2020 - "Munkád apránként halad előre, és te nem csüggedsz el."
- május 30, 2020 - „Aki felvette a szolgaalakot, az nem nézi le a szolgákat”
- június 4, 2020 - „Ez az egyedül autentikus keresztény öröm.”
- június 5, 2020 - „Szent ember volt, imája a kősziklát is megtörte.”
- június 8, 2020 - „A fájdalom nagy tanítómester”
- június 16, 2020 - „Akkor bizonyítjuk be Istennek szeretetünket, ha ellenállunk a kisértésnek.”
- július 6, 2020 - „Senki sem fog gonosszá válni a jó miatt.”
- július 27, 2020 - "Krisztus szeretete mindig másokon keresztül adatik meg és jár át.”
- augusztus 7, 2020 - „Úgy kell keresni, kutatni, mint valami teljesen újat”
- szeptember 1, 2020 - „A testi betegség idején ugyancsak szükségünk van önuralomra”
- szeptember 23, 2020 - "Súlyos betegségeink – bűneink következménye"
- október 12, 2020 - „Mennyi minden fölött elsiklik a figyelmünk!”
- április 20, 2021 - „Ki lehet bírni.”