2020. július 25-én meglepetés érte a zalaegerszegi görögkatolikus közösséget. Baráti meghívásra vidékünkön járt Haramura Béla görögkatolikus diakónus a családjával. Így a helyi közösségünk vecsernyéjén és szent liturgiáján, a besenyői Szent Katalin templomban szolgált a mi Tóni atyánkkal. A vecsernye és a szent liturgia mindannyiunknak nagyon felemelő volt. A kis templomunk megtelt imádkozó emberekkel, barátokkal, legfőképpen énekhanggal és imával.
Egy kicsit eljátszottam a gondolattal, milyen jó volna Kelet-Magyarországon lakni, ahol a legtöbb görögkatolikus él, és milyen szerencsések az ott élő görögkatolikusok, hogy a saját rítusukban, együtt dicsérhetik az Istent.
A költözés számomra már nem kivitelezhető, de isteni csoda folytán, körülbelül két éve utolért görögkatolikus rítusom, amikor megalakult a Szombathelyi Görögkatolikus Szervezőlelkészség.
Igaz, Zalaegerszegen kis létszámú a közösség (mint a mustármag), de hetente van vecsernye és szent liturgia, dicsőség érte a Mindenhatónak.
A diakónusszolgálat által a szertartásokon, azt éreztem, hogy a metropólia kinyújtotta felém a kezét és átölelt. Nagyon éreztem ebben az ölelésben az egybetartozást, sok görögkatolikus testvérem szeretetét.
Írta: Molnár Lajos, Zalabesenyő
Haramura Béla családjával régi barátunk. Meghívtuk őket, hogy nyáron
töltsenek pár napot Zalaegerszegen. Nem titkolt szándékunk volt az is, hogy az
egyik liturgiánkon szerpapként jelen legyen, és szolgálatával Antal atya mellett
emelhetné a szertartás fényét. Kicsiny közösségünk távol van a magyar
görögkatolikus országrésztől, Debrecentől, Máriapócstól, így nagyon ritkán van
lehetőségünk más hívekkel és papokkal találkozni.
Mindig nagy öröm a
liturgián részt venni, de most július 25-én megtapasztalhattuk, milyen az,
amikor többen vannak az oltár körül. Nálunk mindig vecsernye előzi meg a
liturgiát. Béla fia, Máté vállalta a ministráns szerepét, felesége, Mónika és lánya,
Anna pedig kitűntek gyakorlott, szép énekükkel. Nem véletlenül tagjai a
debreceni székesegyház kórusának. Béla atya erőteljes hangja betöltötte a
kicsiny kápolnánkat. Antal atya prédikációjában kihangsúlyozta, a kereszthordozáshoz is a Szentlélek segítsége kell, általa igazán Isten dicsőségére történik.
Közösségünk tagjainak különleges élményben volt része, hálásak vagyunk a
Haramura családnak, hogy elvállalták ezt a szolgálatot, reméljük, máskor is
vendégül láthatjuk őket.
Írta: Megyeri Zoltán Róbert, Zalaegerszeg
„A diakonus az ambonon áll, arccal a királyi ajtó felé. Az ő szerepe az embereket imára hívó angyalé, miközben jobbjának három ujjával tartva magasra emeli a keskeny szalagot (az oráriont), amely az angyal szárnyát jelképezi. Felszólítja az egybegyűlt népet azoknak az imáknak mondására, melyeket az Egyház megszakítás nélkül imádkozik az apostoli idők óta, kezdve a békéért szóló könyörgéssel, amely nélkül nem lehet imádkozni. A hívők keresztet vetnek, és felkészítik szívük hangszerének húrjait, hogy a diakonus minden egyes felhívására megpendüljenek. Lélekben együtt kiáltják az énekesek kórusával:
„Uram, irgalmazz!”
Az ambonon állva a diakonus magasra tartja az oráriont, mely az embereket imára szólító angyal szárnyát jelképezi. Könyörgő imára hív: a fentről való békességért, lelkünk üdvösségéért,, az egész világ békéjéért, Isten szent egyházának további fennmaradásáért, a mindenek egyesüléséért, a szent hajlékért, és azokért, akik abba hittel, áhitattal és isteni félelemmel járnak; az Uralkodókért, a szinódusért, az egyházi és világi elöljárókért, a bírákért, a hadseregért, a városért, a hajlékért, melyben a liturgiát ünnepelik; a levegő kedvező mérsékletéért, a föld gyümölcseinek bőségéért, békességes időkért, a hajózókért, utazókért, a betegekért, szomorkodókért, a foglyokért és az ő szabadulásukért; azért, hogy mentsen meg minden bánattól, haragtól, veszedelemtől és szükségtől. A hívők közössége az énekesekkel együtt ezen kérések mindegyikére – melyek ezzel a mindent felölelő könyörgésláncolattal mindent magukba foglalnak, melyeket nagy ekténiának neveznek-, az énekesek kórusával együtt válaszol:
„Uram, irgalmazz!”
Részlet Gogol: Az isteni liturgiáról, 34-35.o.