Gratulálunk!

Kitüntették Szabó M. Gyulát a szombathelyi közösségünk tagját. Kicsit megkésve, de gratulálunk Neki, sok erőt és áldást kívánunk az egész családjának!

Az ELTE kutatóprofesszora, a Gothard Asztrofizikai Obszervatórium igazgatója Szombathely városától Gothard Jenő-díjat kapott.

Több évtizedes hagyomány, hogy a Szent Márton-napi ünnepségen Szombathely vezetése szakmai és életmű-díjakkal ismeri el a város meghatározó embereinek munkáját. Az önkormányzat idén is kitüntette azokat, akik a saját területükön hosszú éveken át sokat tettek a közösségért, a városért.

Gothard Jenő-díj annak adományozható, aki a gazdaságkutatás, a környezetvédelem, vagy a műszaki fejlesztés területén végzett kiemelkedő szakmai munkát. A díjat évente egy személy kaphatja. meg. 2019-ben a díjat Szabó M. Gyula kutatóprofesszor, az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium MKK igazgatója vehette át

a bolygórendszerek kutatása terén kifejtett több évtizedes munkássága elismeréseként.

Szabó M. Gyula 2013 óta irányítja igazgatóként Eötvös Loránd Tudományegyetem önálló szervezeti egységeként működő, 130 éves múltra visszatekintő, nagy hagyományú szombathelyi obszervatóriumot. Szakmai tapasztalatát a Szegedi Tudományegyetem munkatársaként és az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főmunkatársaként szerezte meg. Posztdoktori vendégkutató volt számos neves külföldi egyetemen (Princeton, JohnsHopkins, Harvard, University of Texas, University of Sydney). Kutatásai a bolygórendszerek keletkezésével, fejlődésével, különösen a kisebb égitestekkel, holdakkal, üstökösökkel, planetezimálokkal kapcsolatosak. A jövő európai exobolygókutatásának három legjelentősebb űrtávcsöves programjaiban képviseli Magyarország és Szombathely tudományos életét. Vezeti az európai-amerikai Mauna Keaspektroszkópiai felmérés exobolygó csoportját. Vezetője a Kozmikus Hatások és Kockázatok GINOP pályázatnak, melynek keretében a meteorok Holdba csapódását figyelik meg az erre a célra kialakított új műszeregyüttessel. Alapítója az ELTE-MTA-NKTH Exobolygó kutatócsoportnak. Több mint 150 idegen nyelvű tudományos közlemény és több mint 300 magyar nyelvű oktató és ismeretterjesztő munka, cikkek, tanulmányok, könyvfejezetek, könyvek szerzője.

Forrás:https://www.elte.hu/content/kituntettek-szabo-m-gyulat.t.19948