„Az Egyház mint ikon” -Ikonszentelés az Igazhitűség vasárnapján, 2021.02.21.

Nagyböjt első vasárnapján a keleti egyház a képtisztelet visszaállítására emlékezik. Ezen a vasárnapon megszenteltük a négy új alapképet, melyet Vajda Mihály görögkatolikus szerpap festett.

„Az Egyház mint ikon”

Az Egyház – Pál apostol szerint – Krisztus teste (Ef 1,23), aki egyuttal feje is a testnek (Kol 1,18). Hitvalló Szent Maximosz „Misztagógiá”-jában, amely a Liturgia magyarázatát tartalmazza, a következőképpen ír az Egyházról, mint ikonról: „A Szent Egyház Isten képe és ikonja. Mint ahogyan Isten határtalan erejével és bölcsességével megteremti minden létező oszthatatlan egységét, és Teremtőként szoros kötelékkel Magához fűzi őket, ugyanúgy az Egyház, a hit kegyelme és megvallása által egyként kapcsolja össze a hívőket egymással”. Tehát, Szent Maximosz szerint, az Egyház ikon abban az értelemben, hogy egyrészt az Ősképhez, Krisztushoz, alapítójához és fejéhez kapcsolódik, másrészt az Egyház, Krisztusban mindenkit egyesítve, úgy van jelen a világban, mint a krisztusi test misztikus ikonja.”

Részlet Lepahin Valerij: Az óorosz kultúra ikonarcúsága, 68.o.