“A növekedést az Isten adta” (1Kor 3,6)

Időnként nem árt a korábban rólunk megjelent cikkeket újraolvasni és tudatosítani, hogy mindaz ami most van, az honnan kezdődött és kik fáradoztak érte. 2017 tavaszán jelent meg a nyugati határszélen élő görögkatolikusokról a Görögkatolikus Szemléletben egy cikk ezzel a Szentírási idézettel: “A növekedést az Isten adta” (1Kor 3,6). A további növekedést is Ő fogja adni. De az Isten mindent rendre ad, ahogy azt Hészüchaszta József tanítja:

“Aki tehát imádkozik, a bűnök elengedését kéri, az Úr kegyelméért könyörög. Ha idő előtt kér nagy dolgokat, az Úr nem adja meg számára. Mert Isten mindent rendre ad. Ha pedig megterheled a kéréseiddel, megengedi a megtévesztés lelkének, hogy kegyelmet szimulálva becsapjon úgy, hogy mást mutat neked, mint ami ő valójában. Ezért haszontalan az, amikor mértéken felül kérünk valamit. Még ha meghallgatásra találnak is a megtisztulás előtt, azok a dolgok, amelyeket így elnyerünk, kígyókká változnak, és ártalmunkra lesznek. Bűnbánatod legyen tiszta, légy engedelmes mindenkinek, és a kegyelem maga jön el, anélkül hogy kérnéd. Az ember, mint egy csecsemő, gügyögve kéri Istentől, hogy cselekedjen szent akarata szerint. Isten pedig, legjóságosabb Atyaként, megadja neki a kegyelmet, de kisértéseket is ad mellé.” A teljes levél itt olvasható: http://www.szombathelyigorogkatolikus.hu/gondolatok/bibliai-gondolatok/bibliai-gondolatok/

Ezen az új közösségi oldalunkon is szeretettel köszönjük Elődeinknek a fáradozásait és szeretettel adjuk közre ezt a 2017-es cikket.

Elek Antal Szombathelyi szervezőlelkész

Forrás: https://epa.oszk.hu/03300/03313/00001/pdf/EPA03313_gorogkatolikus_szemlelet_2017_1_062-064.pdf