Szent öregek mondásai

A nagy Makáriosz abba meglátogatta Antal abbát a hegyen. Amikor kopogtatott az ajtón, kiment hozzá, és így szólt: „Te ki vagy?” Ő pedig azt mondta: „Makáriosz vagyok.” Erre az becsukta az ajtót, bement és otthagyta. Amikor látta türelmét, mégis ajtót nyitott, és tréfálkozva azt mondta: „Hosszú ideje vágyom rá, hogy megismerjelek, mert hallottam viselt dolgaidról.” Megvendégelte és felüdítette, mert nagyon elfáradt. Amikor beesteledett, Antal abba pálmaágakat nedvesített be magának. Makáriosz abba azt mondta neki: „Parancsold meg, hogy én is nedvesítsek be magamnak!” Antal atya így szólt: „Nedvesítsd be!” Erre nagy köteggel áztatott be. Leültek tehát, és estétől kezdve fontak, miközben a lelkek üdvösségéről beszélgettek, a kötél pedig az ajtón keresztül a barlangba ereszkedett le. Amikor lement reggel a boldog Antal, és meglátta, milyen halom kötelet font Makáriosz abba, azt mondta: „Hatalmas erő (dünamisz) rejlik ezekben a kezekben!” A szent öregek könyve – JEL Könyvkiadó, 2010

Forrás: https://hd.gorogkatolikus.hu/, 2020.06.02.