„Az Isten tetteinek kell nyilvánvalóvá válniuk benne” (Jn 9.3)

Az Ötvened hatodik, vakonszületettről elnevezett vasárnapja. – 2020. május 17.

ApCsel 16,16-34

Azon időben történt, hogy amikor az imádságra mentünk, egy jósoló szellemtől megszállott leánnyal találkoztunk, aki jövendöléseivel nagy hasznot hajtott gazdáinak. Ez nyomon követte Pált és minket és így kiáltozott: »Ezek az emberek a magasságbeli Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek.« És ezt tette több napon át. Pált bántotta ez, azért hátrafordult s azt mondta a léleknek: »Jézus Krisztus nevében parancsolom, menj ki belőle.« Ki is ment belőle abban az órában. Mikor azonban a gazdái látták, hogy oda van reményük a bevételre, megragadták Pált és Szilást, s elvitték a piacra az elöljárókhoz. A bírák elé állították őket és azt mondták: »Ezek a zsidó emberek zavart keltenek városunkban, és olyan életmódot hirdetnek, amelyet nekünk nem szabad elfogadnunk, sem cselekedetben követnünk, mivel rómaiak vagyunk.« A nép is összecsődült ellenük, a bírák pedig letépették a ruháikat és megvesszőztették őket. Sok ütést mértek rájuk, aztán börtönbe vetették őket. Az őrnek pedig megparancsolták, hogy szigorúan őrizze őket. Miután ilyen parancsot kapott, a belső tömlöcbe vitte őket s lábukat kalodába zárta. Éjféltájban Pál és Szilás imádkozva dicsérték Istent, a foglyok pedig hallgatták őket. Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, s a börtön alapjai meginogtak. Egyszerre minden ajtó kinyílt és mindnyájuk bilincsei leoldódtak. Amikor a börtönőr felriadt és azt látta, hogy a börtön ajtajai nyitva vannak, kirántotta a kardját s meg akarta magát ölni abban a hitben, hogy a foglyok megszöktek. Pál azonban fennhangon így kiáltott: »Ne tégy magadban semmi kárt, mert mindannyian itt vagyunk.« Az erre világosságot kért, beljebb ment és remegve borult Pál és Szilás lábához. Azután kivezette őket és így szólt: »Uraim, mit kell tennem, hogy üdvösséget nyerjek?« Azok azt felelték: »Higgy az Úr Jézusban és üdvözülni fogsz, te és házad népe.« S hirdették neki az Úr igéjét, és mindazoknak, akik a házában voltak. Ő pedig még abban az éjjeli órában elvitte őket, megmosta sebeiket, és mindjárt megkeresztelkedett ő és övéi mindnyájan. Aztán bevezette őket otthonába, asztalt terített nekik és örvendezett házanépével együtt, hogy híve lett az Istennek.

Jn 9,1-38

Abban az időben Jézus útközben látott egy születésétől vak embert. Tanítványai pedig megkérdezték tőle: „Rabbi, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?” Jézus így válaszolt: „Sem ez nem vétkezett, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell nyilvánvalóvá válniuk benne. Nekem addig kell végbevinnem annak tetteit, aki küldött, amíg nappal van. Eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. Amíg e világban vagyok, világossága vagyok a világnak.” Ezt mondva a földre köpött, sarat csinált a nyálból, a sarat pedig a vak szemére kente, és azt mondta neki: „Menj el, mosakodj meg a Siloe tavában”, ami annyit jelent: „küldött”. Elment tehát, megmosdott, és amikor visszatért, már látott. A szomszédok tehát, és akik azelőtt, mint vakot látták őt, megkérdezték: „Nem ez-e az, aki itt ült és koldult?” Némelyek azt állították, hogy ő az, mások pedig, hogy „hasonló hozzá.” Ő pedig azt mondta, hogy „Én vagyok”. Erre megkérdezték tőle: „Hogyan nyílt meg a szemed?” Elmondta nekik: „Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, megkente a szememet, és azt mondta nekem: Menj a Siloe tavához, és mosakodj meg! Elmentem tehát, megmosdottam, és látok.” Erre megkérdezték tőle: „Hol van ő?” Azt felelte: „Nem tudom.” Elvitték a farizeusokhoz azt, aki egykor vak volt. Szombat volt pedig, amikor a sarat csinálta Jézus, és megnyitotta a szemét. Ismét megkérdezték tehát tőle a farizeusok, hogyan nyerte vissza a látását. Ő pedig elmondta nekik: „Sarat tett a szememre, megmosdottam, és látok.” Azt mondták erre a farizeusok közül némelyek: „Ez az ember nem Istentől való, hiszen nem tartja meg a szombatot.” Mások azt mondták: „Hogyan tehet bűnös ember ilyen csodajelet?” Így szakadás támadt közöttük. Azért hát tovább faggatták a vakot: „Mit tartasz arról, aki megnyitotta a szemedet?” Ő pedig azt felelte, hogy próféta. De a zsidók sehogy se hitték el róla, hogy vak volt, és hogy visszanyerte a szeme világát, amíg oda nem hívták az újra látó ember szüleit, és megkérdezték őket: „Ez-e a ti fiatok, akiről azt mondjátok, hogy vakon született? Hogyan lát tehát most?” A szülei ezt válaszolták: „Azt tudjuk, hogy ez a mi fiunk, és hogy vakon született. Azt viszont, hogy most miképpen lát, nem tudjuk. Vagy, hogy ki nyitotta meg a szemét, azt sem tudjuk. Kérdezzétek meg őt, hisz megvan a kora, beszéljen ő magáról!” A szülők azért beszéltek így, mert féltek a zsidóktól. A zsidók ugyanis már elhatározták, hogy ha valaki Őt Krisztusnak vallja, ki kell zárni a zsinagógából. Ezért mondták a szülei: „Megvan a kora, őt kérdezzétek.” Másodszor is hívatták tehát azt az embert, aki vak volt, és azt mondták neki: „Adj dicsőséget az Istennek! Mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös.” Ő ezt felelte tehát nekik: „Hogy bűnös-e, nem tudom. Egyet tudok, hogy vak voltam, és most látok.” Erre újra faggatni kezdték: „Mit csinált veled? Hogyan nyitotta meg a szemed?” Ezt válaszolta nekik: „Mondottam már nektek, de nem hallgattátok meg. Miért akarjátok újra hallani? Csak nem akartok ti is az ő tanítványai lenni?” Erre becsmérelték, és azt mondták neki: „Te vagy az ő tanítványa! Mi viszont Mózes tanítványai vagyunk. Mi tudjuk, hogy Mózeshez szólt az Isten, de hogy ez honnét való, nem tudjuk.” Az ember így felelt nekik: „Éppen az a csodálatos, hogy nem tudjátok, honnét való, mégis megnyitotta a szememet. Tudjuk viszont, hogy Isten nem hallgatja meg a bűnösöket, hanem aki istenfélő és teljesíti akaratát, azt meghallgatja. A világ kezdetétől sem lehetett hallani, hogy valaki megnyitotta volna egy vakon születettnek a szemét. Ha ő nem Istentől való volna, nem tehetett volna semmit.” Azt felelték neki: „Mindenestül bűnökben születtél, és te oktatsz ki minket?” És kitaszították őt. Jézus meghallotta, hogy kitaszították, és amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel-e az Isten Fiában?” Ő így felelt: „Ki az, Uram, hogy higgyek benne?” Ezt mondta neki Jézus: „Hiszen láttad is őt, és aki beszél veled, ő az.” Ő pedig így szólt: „Hiszek, Uram!”, és leborult előtte.

A vakonszületett ember nem rendelkezett a látással, ugyanígy mi sem rendelkezünk születésünkkor ezzel a két “látással” (a figyelemmel és a lelki látással sem), amiről Szent Porfíriosz beszél a következő részletekben!

Részlet: Áthoszi Porfíriosz atya tanításai című könyből, a A lelki harcról szóló fejezetből. 94-96.oldal)

Az éberség Isten szenvedélyes szeretete

Mindig gondoljatok Istenre! Így elmétek hajlékonnyá válik. Az elme hajlékonysága az éberségből fakad. Az éberség Isten szenvedélyes szeretete. Azt jelenti, hogy mindig az elmédben és a szívedben tartod Krisztust, még akkor is, ha más dolgokkal foglalkozol. Ehhez Krisztus iránti szerelemre, vágyakozásra van szükség. Az Istenre való szakadatlan emlékezésre a Jézus-ima révén tehetünk szert: „Uram, Jézus Krisztus…”, valamint az egyház imái és himnuszai által, illetve azzal, ha felidézzük Isten műveit és a Szentírás vagy más lelki könyvek különböző helyeit. Természetesen ehhez jó szándék kell; kényszerítéssel nem lehetséges, csakis az isteni kegyelem által. Az isteni kegyelem elnyeréséhez azonban szeretet és alázat szükséges.

Amikor az isteni kegyelemben éltek, nem támad rátok a rossz. Ha nem élitek át az istenit, a rossz bekerít benneteket, eluralkodik rajtatok a hanyagság, és szenvedni fogtok. Ha azt látod, hogy valaki hanyagul él, annak nem egészséges a lelke. Amikor nyugodt, megfontolt és körültekintő embert látunk, sokszor ezt mondjuk: „Nagyon jó ember, szent ember.” De még az ilyen is lehet hanyag. A hanyagok, restek és lusták nem kedvesek Isten előtt. A lustaság nagyon rossz dolog. A hanyagság betegség, a hanyagság bűn. Isten nem akarja, hogy hanyagok legyünk. Naplopóként akartok élni? „Elfelejtettem elvégezni ezt a feladatot, például, hogy becsukjam az ajtót, amikor kijövök a szobából.” Mit jelent az, hogy „elfelejtettem”? Emlékezz! Figyelj! Az erőfeszítés, mozgás, fáradozás és cselekvés viszont erényt jelent. A testi erőfeszítés küzdelem, lelki küzdelem. Minél könnyelműbbek vagytok, annál inkább kinlódtok. Ámde minél istenfélőbbek és figyelmesebbek vagytok, annál boldogabbak lesztek.

A Szent Hegyen a cellámban, az ajtómon volt egy régi kilincs. Ahhoz, hogy valaki kinyissa, le kellett nyomnia, s akkor a zár hangosan csikorgott. Minden alkalommal, amikor valaki odajött és lenyomta, a kilincs „kraak” hangot hallatott. Száz méterre is elhallattszott. Senki sem tudta kinyitni anélkül, hogy az ajtó ne ezt a hangot hallatta volna. Holott könnyű volt csendben kinyitni, meg is mutattam nekik, de amikor legközelebb megpróbálták, az ajtó újra csak nyikorgott.

Ezek a dolgok egyszerűnek tűnnek, mégis egész életünkre kihatással vannak. Minél közelebb vagytok Istenhez, annál figyelmesebbek lesztek mindenben, különösen a lelkiekben, anélkül hogy törekednétek rá. Miközben a lelketekre figyeltek, az isteni kegyelem által egyre éberebbek lesztek. Dolgoztatok valaha szétszórt gondolatok nélkül? Akkor nem hibáztok. Isten kegyelme oltalmaz benneteket.

A keresztény ember nem lehet hanyag, nem aludhat. Bárhová megy, az imádságával és a képzeletével szárnyalnia kell. Valóban, az istenszerető keresztény ember képes szárnyalni a képzeletével. Képes arra, hogy a csillagokban, a végtelenben, a misztériumban, az öröklétben, Istenben szárnyaljon. Hogy „magasröptű” legyen, imádkozzon, s érezze: maga is Istenné válik a kegyelem által.Szárnnyá lesz, és gondolatban repül. S ez a gondolat nem képzelgés. Ha azt mondjuk:”szárnyal”, az nem pusztán kép, hanem maga a valóság, nem pedig álmodozás. A keresztény ember nem a fellegekben jár, ahogy azt mondani szokás. A valóságot ragadja meg, s azt éli meg. Mindazt, amit az evangéliumban és az atyáknál olvas, a szívébe zárja, megéli, mélyére hatol és elmélyül benne, életének részévé teszi. Finom érzékelője lesz Isten jeleinek.”

Részlet: Áthoszi Porfíriosz atya tanításai című könyből, a lelki éleslátás kegyelméről. 236-238.oldal)

„A Szentírás megvilágosít bennünket, és képesek leszünk a lelkek megkülönböztetésére

Napjainkban sokszor látunk szent embereket, de megtévedt embereket is. Elmész egy remetéhez, egy aszkétához, s amikor meglát, azt mondja: „Isten hozott, fiam! Miért nem voltál óvatosabb, hogyan keveredtél bele ebbe a dologba?” Neveden szólított anélkül, hogy ismert volna, és felfedte egy titkodat. Így szólsz: „Ez egy szent ember! Nevemen szólított, megmondta a titkomat.” Ha azonban egy médiumhoz mégy – tudnotok kell, hogy a világ tele van médiumokkal, szélhámosokkal, akik rajtatok akarnak meggazdagodni-, a médium is megmondja, honnan jössz és hová mégy. Akkor habozni kezdesz, nem tudod, mitévő legyél. Azt kérdezed magadtól: „Mi történik itt? Hol az igazság? Az a szent is igazat mondott, és a médium is. A nevemen szólított…. Hát ez az ember is szent?” Sokan vannak, akik így esnek tévedésbe.

A Szentírás megvilágosít bennünket, és képesek leszünk a lelkek megkülönböztetésére. Ezért kell ismernünk a Szentírást, s ezért kell alaposan elmélyednünk benne. Mást jelent az apostolok isteni kegyelemtől és Szentlélektől származó ihletettsége, más a Korübaszok örjöngése, akiken félreérthetetlenül kiütközik a Sátán lelke. Ami a médiummal történik: az illúzió, lelki hiba. Az ellenség úgy jelenik meg, mint a „világosság angyala” (2Kor 11,14). Ha nem ismered mesterkedéseit, nem tudod megmondani, hogy nem a Szentlélektől származik, és talán félre is vezet, s azt gondolod, ez a lelkesedés jó. Sokan estek már ebbe a csapdába.

Az ilyen helyzetekben két dolog létezik: a jó meg a rossz. A jó és a rossz angyal, vagyis a démon, a gonosz lélek. Ugyanígy bennünk is megtalálható a jó meg a rossz, vagyis az óember és a Krisztus szerint való ember. Az óember az, aki enged régi önmagának. A gonosz lélek befolyása alatt áll, és maga is gonosszá válik. Az egész világot rossz szemmel nézi, mindenkinek rosszat akar, s folyton átkozódik. Olyan, mint Papadiamándisz művében Haduló anyó, aki rengeteg szenvedésen ment keresztül életében, és lelke ezer sebet szerzett.

Ugyanígy, ha valaki a gonosz lélek befolyása alatt áll, például egy médium, folyton káromkodik. Lehet, hogy jövendől, megmondja a jövőt, de mindent csak gonoszságból tesz. Lefelé tart, gonoszul régi énje alantas cselekedeteit teszi. Démoni állapotba, nem pedig a felemelkedés állapotába kerül. S abban az állapotban nincs Isten. Ő mégis azt hangoztatja, hogy Krisztusé. Látszólag talán még az egyházhoz is tartozik, meg van keresztelve, ismeri az evangéliumot. Ámde a gonosz tartja megszállva, s megbetegítette gondolatait, képzeletét, lelkét. Az ilyen ember másokat is illúzióba vezet. Ezt mondja: „Láttam Krisztust, láttam a Szűzanyát. Azt mondta nekem: háború, öldöklés vagy ehhez hasonló történik majd…” És valóban úgy lesz. Úgy lesz, mert az ördög így tervelte ki, éppen ezért tud erről az ilyen ember. Értitek már? Az ilyesmi azonban mindig zavaros. Azt mondja ugyan, hogy látta a Szűzanyát vagy a Szentháromságot, vagy Szent Szerafimot, aki azt mondta neki, hogy így meg úgy lesz, valójában pedig lehet, hogy médium. Értitek már? Földre rogy, eszméletét veszti, habzik a szája és sír. Akkor kiderül, hogy az ilyen ember nem Krisztusé. Lehet, hogy azt gondolja: Krisztus sugalmazza ezeket neki, vagy a Szűzanya, vagy a szentek, csakhogy nem igaz.

Ha egyszer valaki olyan embert keres fel, akit a gonosz lélek tart megszállva, s ezt mondja neki: „Csaló vagy!”, akkor az talán pofon is üti, szidni kezdi, és káromolja az isteni dolgokat. Ördögi állapotban van, amely szép lassan az őrületbe kergeti. Más szóval az olyan állapotok, mint a spiritizmus és más effélék – betegségek.”