Napi evangélium a karácsony előtti bőjt 14. napján- 2019.11.28.

Lukács evangéliumából 13,1-9.

A bűnbánat szükségessége.

„13 1Épp jött néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus áldozatuk vérével vegyítette. 2Erre ezt mondta: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, azért, hogy így jártak? 3Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mind. 4Vagy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony, és agyonzúzta őket, azt hiszitek, hogy bűnösebbek voltak, mint Jeruzsálem lakói közül bárki? 5Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.”

A terméketlen fügefa.

6Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek a szőlejében volt egy fügefa. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. 7Erre így szólt vincellérjéhez: Három év óta mindig jövök, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? 8De az így válaszolt: Uram, hagyd még egy évig! Körülásom és megtrágyázom, 9hátha terem jövőre? Ha mégsem, akkor majd kivágod.” „

Részlet Ladocsi Gáspár: Keresztényüldözés a Római Birodalomban című könyvből, 176-177.oldal

A Liciniustól elrendelt keresztényüldözés

„Licinius 313-ban Perintusnál teljes győzelmet aratott Maximinus Daia felett, így a Kelet-Római Birodalom tejhatalmú ura lett. A béke mégsem jött el. Közte, és sógora, Konstantin között polgárháború robbant ki, mely az utóbbi győzelmével végződött. 324-ben Licinius lemondásra kényszerült. A megelőző rövid „békeéveket” arra használta, hogy újabb összecsapásra készülődött, és felélesztette a keresztényüldözést; a keresztények támaszából üldözőjük lett. Magáról addig ugyan azt híresztelte, hogy Philippus Arabs leszármazottja, akiről kezdték terjeszteni, hogy keresztény volt. Licinius keresztényellenes rendelkezései kegyetlenséget mutatnak, és módszeresen felépítettek voltak. Üldözése a császári palotában vette kezdetét.

Először saját házából űzte el a keresztényeket, és a szerencsétlen ezzel megfosztotta magát attól az imádságtól, amelyet ezek az ő érdekében intéztek Istenhez, attól az imától, amit a hagyományos tanítás szerint mindenki érdekében mondanunk kell. Azután megparancsolta, hogy minden városban különítsék el a katonákat és fosszák meg rendfokozatuktól, ha nem hajlandók áldozatot bemutatni a démonoknak. És ezek még kis dolgok voltak a súlyosabb intézkedésekhez képest. (…) Büntetés is sújtotta azokat, akik megkönyörültek a foglyokon, vagyis ugyanazt kellett elszenvedniük, mint azoknak, akiken megkönyörültek: bilincsbe verték és börtönbe csukták őket, és ugyanazt a büntetést állták ki az emberszeretetet gyakorlók, mint az elitéltek. (…)

(Euszebiosz, Historia Ecclesiae, X,8-10-16; ford.Baán istván).”

” A katonaszentek közül a szebasztei 40 vértanú lett a leghíresebb. Mindannyian a híres 12. légióhoz (Legio fulminata) tartoztak, amely évszázadokon át Örményországban tevékenykedett. Az egyik tiszt, Szent Polieuktosz még Decius uralma alatt lett vértanú. Már egy második századi apologéta beszámol arról, hogy egy keresztény katonákból álló kis csoport annak idején Marcus Aureliusszal tartott, s imájukkal az egész hadsereget megmentő esőt sikerült kikönyörögniük. Ez az évszázadokon át továbbadott hagyomány lelkesíttette a keresztény katonákat, de csak élesebé tehette Licinius caesar tisztjeinek szigorúságát és a keresztények iránti bizalmatlanságát. A szent katonák Licinius uralma alatt harcoltak és Kr.u. 320 körül megtagadták a bálványok előtti áldozatbemutatást. Ezért arra lettek ítélve, hogy egy befagyott tó jegén töltsék az éjszakát. Nem messze Tőlük felmelegítettek egy fürdőt. Az egyik katona, aki már nem bírta a hideget, a fürdőhöz rohant fölmelegedni, de azonnal meghalt. Ekkor helyébe az Aglaiosz nevű porkoláb állt be a vértanúk közzé. Másnap aztán eltörték végtagjaikat és elégették holttestüket. Ereklyéit Péter, a város püspöke összegyűjtötte és tisztességgel eltemette. Végrendelet is maradt tőlük, amely egészen hitelesnek tűnik. Nevüket ennek alapján számba vehetjük, és egyik vecsernyei sztihidában el is énekeljük: Kürion, Kandidosz, Domnosz, Vivianosz, Angiasz, Hészükhiosz, Eunoikosz, Melitón, Iliádész, Alexandrosz, Szakedon, Bálész, Priszkosz, Khudion, Hérakliosz, Ekdikliosz, János, Filoktimon, Fláviusz, Xantiosz, Velerius, Miklós, Athanásziosz, Theofilosz, Lüszimakhosz, Gaiosz, Klaudiosz, Szmaragdosz, Sziszinniosz, Leontiosz, Aetiosz, Akákiosz, Dometianosz, Gorgoniosz, Julianosz, Agliaiosz. Már Szent Bazil, Szent Efrém és Nüsszai Szent Gergely is dicsőítő beszédet mondtak Róluk, s tiszteletük a nyugati egyházban is elterjedt. Ünnepük március 9-én van.” Forrás:https://sztojkaliceumiskolankrol.blogspot.com/2017/08/kapolna_14.html