Bibliai gondolatok Pünkösd u. 24. vasárnap
Apostoli szakasz: Ef 2,14-22
“Atyámfiai! Ő a mi békességünk, aki a két népet eggyé tette, és a közbeeső válaszfalat, az ellenségeskedést, lebontotta a saját testében. A tételes parancsokból álló törvényt megszüntette, hogy mint békeszerző a kettőt egy új emberré teremtse önmagában, és mindkettőt egy testben engesztelje ki Istennel a keresztfa által, megölve az ellenségeskedést saját magában. Eljött, hogy békét hirdessen nektek, akik távollevők voltatok, s békét a közellevőknek; mert általa van mindkettőnknek szabad utunk egy Lélekben az Atyához Így tehát most már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten házanépe, az apostolok és próféták alapjára rakott épület, melynek szegletköve maga Krisztus Jézus. Benne illeszkedik egybe az egész építmény, és az Úr szent templomává növekszik. Ti is benne épültök egybe az Isten lakóhelyévé a Lélekben.“
Evangéliumi szakasz: Lk 8,41-56
“Abban az időben odament Jézushoz egy Jairus nevű férfi, aki a zsinagóga elöljárója volt. Jézus lábához borulva kérte őt, jöjjön a házába, mert egyetlen lánya, aki mintegy tizenkét esztendős volt, haldoklott. Útközben a tömeg majdnem agyonnyomta őt. Közben egy asszony, aki tizenkét éve vérfolyásban szenvedett és az orvosokra költötte minden vagyonát, de egyik sem tudta meggyógyítani, odament hozzá hátulról, és megérintette a ruhája szegélyét. Azonnal megállt a vérfolyása. Jézus így szólt: „Ki érintett meg engem?” Amikor pedig mindnyájan tagadták, Péter és akik vele voltak, így szóltak: „Mester, a tömeg szorongat és lökdös téged, és azt mondod: »Ki érintett meg engem?«” Jézus azonban ezt mondta: „Valaki megérintett, mert éreztem, hogy erő ment ki belőlem.” Ekkor az asszony látta, hogy nem maradt titokban, remegve előlépett, a lába elé borult, és az egész nép előtt bevallotta, hogy miért érintette meg őt, és hogyan gyógyult meg azonnal. Ő erre ezt mondta neki: „Bízzál, leányom, a hited meggyógyított téged. Menj békével!” Még beszélt, amikor odajött valaki a zsinagóga vezetőjének házából, és ezt mondta neki: „Meghalt a lányod. Ne fáraszd a Mestert!” Ennek hallatára Jézus így szólt hozzá: „Ne félj, csak higgy, és megmenekül!” Amikor a házhoz érkezett, senki másnak nem engedte meg, hogy bemenjen vele, csak Péternek, Jánosnak és Jakabnak, meg a lány apjának és anyjának. Mindenki sírt és gyászolta a leányt. Ő pedig ezt mondta: „Ne sírjatok! Nem halt meg, csak alszik.” Azok kinevették őt, mert tudták, hogy meghalt. De ő, miután kiűzött mindenkit, megfogta a kezét, és felkiáltott: „Leány, kelj föl!” Erre visszatért a lelke, és rögtön fölkelt. Ekkor meghagyta, hogy adjanak neki enni. A szülei ámulatba estek. Ő pedig megparancsolta nekik, hogy senkinek se szóljanak a történtekről.”
„Akik hisznek, azokat ezek a jelek fogják kísérni: Nevemben ördögöt űznek, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik, ha pedig betegekre teszik a kezüket, azok meggyógyulnak.” (Mk 16.17-18)
“Higgy és reménykedj abban..”
„Higgy abban, hogy minden ima és könyörgés, kiváltképpen a templomi istentiszteletek, főként pedig a liturgia közben az Úr haladéktalanul kiárasztja áldását imád nyomán minden őszintén imádkozó emberre, és irgalmaz nekik isteni, fenséges irgalmával.”
„Feltétlenül higgy és reménykedj abban, hogy Istentől megkapsz minden jót felebarátod épülésére, megadja mindazt, ami az üdvösséghez szükséges. Egy pillanatra se töprengj, s ne is kételkedj annak lehetőségében, hogy megkapod, amit csak kérsz. „Minden lehetséges az Úrnak, és minden lehetséges a hívőknek, s reményében nem szégyenül meg.” (vö. Mt 19,26;Mk 9,23; Róm 5,4). Csakis a hitetlenség, szívünk reménytelen érzése szégyeníthet meg bennünket.”
„A hitbeli kevélység abban nyilvánul meg, hogy a gőgös ember magát merészeli megtenni a hit és az egyház bírájának, mondván: „Ebben nem hiszek, ezt nem fogadom el; ezt feleslegesnek, szükségtelennek tartom, emezt pedig különösnek vagy nevetségesnek gondolom,” Ugyancsak a hitbeli kevélység mutatkozik meg a vélt mindentudásban. „Ezt nem érdemes elolvasni – mondja-, már ismerem; ezeket a prédikációkat nem érdemes elolvasni: mindegyik ugyanarról szól, amit már ismerek.” Az emberi gőg magas foka nyilvánul meg abban, amikor egy egyszerű földi halandó Isten szentjeivel merészeli összehasonlítani magát. Így szól: „Ugyan miért tisztelném őket, s főként minek imádkozzak hozzájuk? Ők is ugyanúgy emberek, én pedig egyedül Istenhez imádkozom.” Ez az ember még azt sem tudja, hogy maga Isten parancsolja: kérjük az igazakat, könyörögjenek értünk. „Csak az ő személyére tekintek…” (vö. Jób 42,8)
Részletek Kronstadti Szent János: Életem Krisztusban, 79-81.o.