Bibliai gondolatok -Kereszthódoló vasárnap (2020.03.15.)

Apostoli szakasz: Zsidókhoz írt levél 4,14 -5,6

Jézus az Újszövetség főpapja.

14Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, legyünk állhatatosak a hitvallásban. 15Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban mentes maradt. 16Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk.

5 1Mert minden főpapot az emberek közül választanak, és arra rendelik, hogy az Isten tiszteletében képviselje az embereket, ajándékokat és áldozatot mutasson be a bűnökért, 2mint olyan valaki, aki megértő tud lenni a tudatlanok és a tévelygők iránt, hiszen őrá is gyöngeség nehezedik. 3Ezért a népért is, saját vétkeiért is áldozatot kell bemutatnia. 4A tisztséget magától senki sem vállalhatja, csak akit az Isten meghív, mint Áront. 5Így Krisztus sem önmagát emelte főpapi méltóságra, hanem az, aki így szólt hozzá: „A Fiam vagy, ma szültelek.” 6Másutt meg ezt mondja: „Pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint.”

Evangéliumi szakasz: Márk evangéliuma 8,34 -9,1

Az önmegtagadás.

34Összehívta a népet és tanítványait, s így szólt hozzájuk: „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen. 35Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti. Aki elveszíti értem és az evangéliumért, az megmenti életét. 36Mit ér az embernek, hogy megszerzi az egész világot, ha a lélek kárát vallja? 37Mert mit adhat cserébe az ember a lelkéért? 38Aki ez előtt a házasságtörő, bűnös nemzedék előtt szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.”

9 1Aztán még hozzáfűzte: „Bizony mondom nektek, hogy a jelenlevők közül lesznek, akik nem halnak meg, míg meg nem látják Isten hatalomban eljövő országát.”