„A Szentírás, a szentek élete és az atyák írásai jelentik a fényt, amely elűzi a lélek sötétségét.” Porfíriosz atya (1906-1991) Részlet Dioníszosz Tácisz: „Légy elrejtett ember!” című könyvéből, 70.oldal, A szent olvasásról szóló fejezetben
Pol. Fényes szerda
Forrás: https://hd.gorogkatolikus.hu/napi-evangelium/%C3%A1prilis-15
ApCsel 2,22-38a
Azon időben mondá Péter: Izraelita férfiak, halljátok ezeket a szavakat: ti a Názáreti Jézust, azt a férfiút, akit az Isten igazolt előttetek erőkkel, csodákkal és jelekkel, amelyeket – mint ti is tudjátok – Isten általa művelt közöttetek, ezt az embert istentelenek keze által felszegezve megöltétek, miután Isten elhatározott terve és előretudása szerint átadatott. Isten azonban föloldozta a halál bilincseit és föltámasztotta őt, aminthogy lehetetlen is volt, hogy abban fogva maradjon, mert Dávid róla mondja: „Magam előtt látom az Urat mindenkor, mert jobbomon áll ő, hogy meg ne inogjak. Ezért örvend a szívem és ujjong a nyelvem, sőt testem is békében nyugszik el, mert nem hagyod lelkemet az alvilágban s nem engeded, hogy a te Szented rothadást lásson. Megmutatod nekem az élet útját s jelenléted gyönyörűségével töltesz el engem.” Férfiak, testvérek! Hadd szóljak hozzátok bátran Dávid ősatyáról. Ő meghalt, eltemették, és sírja a mai napig itt van nálunk. Mivel azonban ő próféta volt és tudta, hogy Isten esküvel fogadta meg neki, hogy az ő utódaiból ül majd valaki a trónjára A jövőbe látva beszélt Krisztus feltámadásáról: hogy sem az alvilágban nem marad, sem a teste nem lát rothadást. Ezt a Jézust Isten feltámasztotta, s ennek mi mindannyian tanúi vagyunk. Miután tehát Istennek jobbja felmagasztalta őt, és elnyerte az Atyától a Szentlélek igéretét, ő kiárasztotta azt, akit ti láttok és hallotok. Mert nem Dávid ment fel az égbe, hiszen ő azt mondta: „Azt mondja az Úr az én Uramnak: ülj a jobbomra, amíg lábad zsámolyává teszem ellenségeidet.” Tudja meg tehát Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy az Isten Úrrá és Krisztussá tette őt, azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek.« Mikor ezeket hallották, szívükben megrendültek. Így szóltak Péterhez és a többi apostolhoz: »Mit tegyünk, férfiak, testvérek?« Péter pedig azt felelte nekik: »Tartsatok bűnbánatot, és mindegyiktek keresztelkedjék meg Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára.
Jn 1,35-51
Abban az időben megállt János két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Íme, az Isten Báránya!” E szavak hallatára a két tanítvány Jézus nyomába szegődött. Amikor Jézus megfordult, és látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kerestek?” Így feleltek: „Rabbi – ami annyit jelent, mint Mester –, hol laksz?” „Gyertek, és nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hol lakik, és aznap nála is maradtak. A tizedik óra körül járhatott. A kettő közül, aki János szavára követte, az egyik András volt, Simon Péter testvére. Elsőként testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Krisztust”. Elvezette őt Jézushoz. Jézus rátekintve így szólt hozzá: „Te Simon vagy, Jónás fia, de Kéfás, azaz Péter lesz a neved.” Másnap Jézus Galileába akart menni. Találkozott Fülöppel, és mondta neki: „Kövess engem!” Fülöp Betszaidából, András és Péter városából való volt. Fülöp találkozott Natanaellel és elmondta neki: „Megtaláltuk, akiről Mózes írt a Törvényben és a próféták: a názáreti Jézust, József fiát.” „Jöhet-e valami jó Názáretből?” – kérdezte Natanael. „Gyere és lásd!” – felelte Fülöp. Amikor Jézus meglátta Natanaelt, amint feléje tartott, ezt mondta róla: „Lám, egy igazi izraelita, akiben nincs semmi álnokság.” Natanael megkérdezte tőle: „Honnét ismersz?” Jézus így válaszolt: „Mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak, a fügefa alatt voltál.” Natanael erre felkiáltott: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!” Jézus ezt felelte neki: „Mivel megmondtam, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel. De nagyobb dolgokat is fogsz látni ezeknél.” Majd hozzátette: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mostantól látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és az Isten angyalai föl- és leszállnak az Emberfia fölött.”
Artemon vértanú
Laodicea és Szíria papja. Diocletianus alatt szenvedett vártanúságot 303-ban. Mondják, hogy először Laodiceában tartóztatták le, mint keresztényt, mert megtagadta az áldozat bemutatását. Csodálatos módon megszabadult, és Kisázsiában folytatta szolgálatát. Itt fejezték le.
Szent Kreszcensz (Crescens) vértanú
A likiai Műra városában született és élt. Amikor idős korában azt tapasztalta, hogy a pogány vallás kezd diadalmaskodni a kereszténység fölött, fellépett a pogányok előtt, s a keresztény hit igazságát hirdette. A pogányok elfogták, és kiléte felől faggatták. Ő azonban csak annyit vallott be, hogy keresztény. Tüzes kemencébe vettetve halt vértanúhalált – melynek időpontja ma már ismeretlen.
Részlet Jeruzsálemi Szent Kürillosz (313-386) összes művei című könyvből, Budapest, 1995., 151.oldal
„Tizennegyedik katekézis a megkeresztelkedők számára élő szóban Jeruzsálemben magtartva arról: és harmadnapra feltámadt halottaiból, és felment a mennybe, és ül az Atya jobbján. És az olvasmány a korithusiakhoz írt első levélből: Tudtotokra adom, testvérek, az evangéliumot (1Kor 15,1) stb., hogy feltámadt harmadnapra az Írások szerint stb.
„Örvendezz Jeruzsálem (Iz 66,10), gyülekezzetek az ünneplésre mind, akik szeretitek Jézust, mert feltámadt! Ujjongjatok mind, akik korábban gyászoltátok a zsidók vakmerőségét és hallottátok törvényszegő tetteit! Mert akit ők megaláztak, az ismét feltámadt. Ha elszomorító volt hallani a keresztről, úgy a feltámadásról szóló örömhír hírdetése derítse örömre a hallgatókat. A gyász változzon örömre, a szomorúság vidámságra, az öröm és ujjongás töltse be ajkunkat őmiatta, aki feltámadása után ezt mondta: „Örvendjetek!” Hiszen tudom, hogy az elmúlt napokban a Krisztus szeretőknek bánata volt, mert mondanivalónkat ott hagytuk abba, ahol elérkeztünk a halálig és a temetésig, de nem hirdettük meg még a feltámadás örömhírét, az elmét az foglalkoztatta, amit még hallani kívánt. Feltámadt tehát a halott, aki szabad volt a holtak között, és a holtak megszabadítója volt. Eltűrte, hogy meggyalázásaként töviskoszorút rakjanak rá, az támadt fel és fejére tette a halálon aratott győzelem diadalának diadémját.”
Részletek Jean Daniélou: Az angyalok és küldetésük az egyházatyák szerint című könyvéből, Paris, 1997, 59-63.oldal
6. fejezet : Az angyalok és a szentségek
Ha az üdvösség misztériuma lényegében beteljesedett a mennybemenetellel, amikor az Ige a magával egyesített emberséget az angyalok ujjongása közepette bevezette az Atya házába, akkor ki kell fejteni ennek hatásait a második eljöveteléig az Egyház építésére nézve. Ehhez az építkezéshez társulnak az angyalok. A legősibb keresztény hagyományok azt mutatják, hogy az Egyház rá van bízva egy angyalra, ahogyan Isten népe volt az Ószövetségben. Az „Izajás menybemenetele” c. írás beszél „a keresztény Egyház angyaláról” (3,15). Hermasz, Mihály angyalt nevezi meg, mint „akinek hatalma van az Egyház fölött, és azt kormányozza.” Legyen bármilyen az Egyház angyalának kérdése, mely láthatóan a judaizmus öröksége, és egészében nem egyezik Krisztus egyetlen elsőségével, az biztos, hogy van általánosabb jellegű hagyomány, mely bizonyítja az Egyház fölött őrködő és az azt szolgáló angyalok létét. Már a Zsidókhoz írt levél 1,14-nek ez az értelme. Hippolütosz írja, egyik allegóriájában hajóhoz hasonlítva az Egyházat: „Az Egyháznak is megvannak a hajósai, a babordok és a tribordok, azaz a segítő angyalok (paredrusz). Soha meg nem szűnik, hogy irányítsák és védelmezzék.
Az angyaloknak ez a szerepe a keresztelésnél kezdődik. A keresztelés Isten nagy művének folytatása mindkét szövetségben. Új teremtés. Föltámadás. A végítélet elővételezése. Az angyalok is segédkeznek a Szentháromságnak, csodálatos működése teljesítésében. Egyúttal segítenek, mint csodálattal eltelt tanúk és buzgó szolgálók. Ez az, amit már Hermasz Pásztora mutat nekünk: dolgoznak a vízre épült tornyon, azaz az Egyházon, mely a keresztség által épül: „Atorony, amelyet látsz, az Egyház. A vízre épült, mert életetek víz által menekült meg. A hat ifjú azok a szent angyalok, akiket az Isten elsőnek teremtett. Rájuk bízta az egész teremtett világot, hogy felvirágoztassák, szervezzék és irányítsák. Tehát általuk valósul meg az Egyház építése.” Az angyalok Isten minden intézményéhez csatlakoznak. Hogyan ne lennének jelen annál a kiemelkedő műnél, ami az Egyház?
Ahogyan az angyalok egyszerre lehettek Krisztus misztériumai előkészületének eszközei és beteljesedésének tanúi, úgy megjelennek a keresztségnél is. Tevőleges szerepük van előkészületeiben. Ahogyan az apostolok láthatóan küldetést kaptak a pogány nemzetekhez, úgyanúgy láthatatlanul küldetést kaptak hozzájuk az angyalok, hogy az Egyházhoz vonzzák őket: „Vannak angyalok, akik összegyűjtik a hűségeseket minden nemzetben. Valóban gondolj arra, hogy ugyanúgy, ahogyan egy városban ahol még nincs született keresztény, váratlanul jönne valaki, és ott egyszerre tanítani, dolgozni, kiképezni, vezetni kezdené őket, uralkodója és püspöke lenne azoknak, akiket tanított, ugyanígy a szent angyalok is fejedelmek lesznek azok között, akiket összegyűjtöttek a nemzetek között, és akik másokat előléptetnek szolgálatuk munkájával.” Ismét megtaláljuk a nemzetek angyalait és missziós szerepüket. Mióta Krisztus eljött, keresik a hűséges lelkeket, hogy hozzá vezessék. A nemzetek angyalai az Egyház angyalai lettek.
Valójában nagyon ősi hagyomány, amely a részegyházak elöljáró angyalaiban azokat látja, akiket építésükre és kormányzásukra rendeltek. Alapja János Jelenések könyvének első fejezeteiben van, ahol szó van Kis-Ázsia hét Egyházának angyalairól. Ennek nyomán írhatja Órigenész: „A szentírás alapján mondhatjuk, hogy Egyházanként két püspök van, az egyik a látható, a másik a láthatatlan. Ugyanabban a föladatban van részük.” A 4. század egyházatyái folytatják ezt a hagyományt. Szent Baszileosz beszél szent angyalokról, akikre rábízták az Egyházak gondját. Nazianzoszi Szent Gergely osztja gondolatait: „ Ennek az Egyháznak gondját rábízták egy angyalra. Mások más Egyházakon őrködnek, ahogyan Szent János tanítja a Jelenések könyvében.” Tudjuk, hogyan búcsúzott Nazioanzosz Egyházának angyalától, mikor elhagyta egyházmegyéjét. Kérte, járja ki, „hogy ne legyen senki, aki megakadályozná népének útját a mennyei Jeruzsálem felé.”
Az Egyházak angyalainak szerepe az ősidőkkel, a pogány lelkekhez való küldetésükkel kezdődik. Ez a szerep sokkal közvetlenebbül a keresztségre készüléssel, a hittanulással nyeri el teljes jelentőségét.Az angyalok előkészülethez való viszonyát szintén megtaláljuk. Aranyszájú Szent János (Krüzosztomosz) tanítja, hogy „a diakónus felszólítja a hittanulókat, hogy imádkozzanak a béke angyalához.” A Sacramentarium Gelasianumban imádságot találunk a hittanulókért. Abban arra kéri az Istent, „hogy méltóztassék elküldeni szent angyalát: Őrizze szolgáit, és vezesse őket a keresztség kegyelméhez.” Órigenész a maga élénk stílusában fejti ki ezt a gondolatot: „Angyal, jöjj, fogadd vissza a szó által azt, aki megtért a démon tanításának ősi tévedéséből. Fogadd vissza, mint jó orvos! Melengesd, vidd magaddal, hogy megadd neki a második születés fürdőjét.”
„Más szövegek – például Jeruzsálemi Kürillosz – még mélyebben magasztalják az angyalok örömét a keresztség idején. Előre leírja a hittanulók számára a húsvét éjszaka ragyogását, amikor megkeresztelkednek. Miután fölidézi a ragyogó éjszakát és az újra megnyílt Paradicsomot, azt írja: „Immár emeljétek fel lelki szemeiteket. Már az angyali karokra gondoljatok, a mindenség trónoló Urára, és a velük jelen lévő Szent Lélekre, a trónusokra, és szolgálattevő uraságokra, és mindannyiotokra, férfiakra és asszonyokra, akik üdvözültek lesztek. Már szinte betölti fületeket a dallam hangja, amikor fölöttetek, üdvözültek fölött, rázendítenek az angyalok: Boldogok, akiknek bocsánatot nyernek bűneik (Zsolt 31,1), amikor ti, mint az Egyház csillagai, ragyogó testtel és fényes lélekkel beléptek.” Ez a húsvét éjjelének ünnepi pillanata, melyet itt fölidéz, amikor az újonnan megkereszteltek zsoltáréneklés közepette, fehér tunikájukban beléptek az Egyházba.”