Bibliai gondolatok -Az ószövetségi szentatyák vasárnapján (Dec.22-én)

Mt 1,25

Jézus ősei.

1 1Jézus Krisztus, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségtáblája. 2Ábrahám nemzette Izsákot, Izsák nemzette Jákobot, Jákob nemzette Júdát és testvéreit. 3Júdának született Perec és Szerach, Támártól. Perec nemzette Hecromot, Hecrom nemzette Aramot. 4Aram nemzette Aminadabot, Aminadab nemzette Nachsont, Nachson nemzette Salmont. 5Salmonnak született Boász, Ráchábtól. Boásznak született Jobed, Ruttól. Jobed nemzette Izájt, 6Izáj nemzette Dávid királyt. Dávidnak született Salamon, Urija feleségétől. 7Salamon nemzette Rechabeámot, Rechabeám nemzette Abiját, Abija nemzette Azát. 8Aza nemzette Jozafátot, Jozafát nemzette Jorámot, Jorám nemzette Uziját. 9Uzija nemzette Jotámot, Jotám nemzette Acházt, Acház nemzette Hiszkiját. 10Hiszkija nemzette Manasszét, Manassze nemzette Amoszt, Amosz nemzette Joziját. 11Jozija nemzette Jechonját és testvéreit – a Babilonba való elhurcoláskor. 12A Babilonba hurcolás után: Jechonja nemzette Sealtielt, Sealtiel nemzette Zerubbábelt. 13Zerubbábel nemzette Abihudot, Abihud nemzette Eljákimot. Eljákim nemzette Acort. 14Acor nemzette Cádokot, Cádok nemzette Achimot, Achim nemzette Eliudot. 15Eliud nemzette Eleazárt, Eleazár nemzette Mattant, Mattan nemzette Jákobot. 16Jákob nemzette Józsefet, Máriának a férjét, aki a Krisztusnak nevezett Jézust szülte. 17Így a nemzedékek száma: Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék, Dávidtól a Babilonba való elhurcolásig tizennégy nemzedék, és a Babilonba való elhurcolástól Krisztusig tizennégy nemzedék.

Jézus születése.

18Jézus Krisztus születésének ez a története: Anyja, Mária, Józsefnek a jegyese, még mielőtt egybekeltek volna, úgy találtatott, hogy gyermeket fogant a Szentlélektől. 19Férje, József igaz ember volt, nem akarta a nyilvánosság előtt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. 20Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt hozzá: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van! 21Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.” 22Ezek azért történtek, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta szavával mondott: 23Íme, a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten. 24József erre fölébredt álmából és úgy tett, ahogy az Úr angyala parancsolta. Magához vette feleségét, 25de nem ismerte meg, míg világra nem hozta fiát, akinek a Jézus nevet adta.

Részlet Egy szerzetes a Keleti Egyházból: Jézus, az üdvözítő című könyvből, 7.oldal

Jézus Krisztus nemzetségtáblája: így kezdődik az Evangélium. Mit akar jelenteni a héber nevek ezen hosszú felsorolása? A zsidók szempontjából szükséges ahhoz, hogy kiemelje a Messiás dávidi származását. Más oldalról: ezen a listán gyilkosok, házasságtörők, vérfertőzők neve is szerepel. Ha Jézus megszületik az én lelkemben, akkor bűneim sokasága ellenére és rajtuk áttörve születik meg. Hibáim rengetegében is megtalálja a maga útját, sorra áthalad fölöttük. Ez az Ő nemzetségtálája bennem. Abban, ahogy utat tör magának, tükröződik irgalmassága, leereszkedése, de ereje is.”

Bibliai gondolatok-“Legyen a csípőtök felövezve, a lámpásotok pedig meggyújtva.”

Luk 12,32-40

„32Ne félj, te kisded nyáj, hisz Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja országát.

A kincsgyűjtés.

33Adjátok el, amitek van, adjátok oda a rászorulóknak. Készítsetek magatoknak kimeríthetetlen erszényt, elfogyhatatlan kincset a mennyben, ahol nem fér hozzá tolvaj, és nem rágja szét a moly. 34Ahol a kincsetek, ott a szívetek is.

Az éberség.

35Csípőtök legyen felövezve és égjen a lámpásotok. 36Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. 37Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, és megy, hogy kiszolgálja őket. 38És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák. 39Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. 40Legyetek ti is készen, mert olyan órában, amikor nem is gondoljátok, eljön az Emberfia.”

Részlet Hészükhaszta József: Az Isten megismeréséről című könyvéből, 66-69.oldal

10.levél

„A kisértéseket mindig megelőzi a kegyelem, figyelmeztetésképpen, hogy felkészülhess

Gyakorlatnak nem azt nevezzük, amikor kipróbálunk valamit, azután meghátrálunk. Gyakorlaton azt értjük, ha valaki keményen küzd, párviadalt vív, győz és vereséget szenved, nyer és veszít, elesik és újra föláll, mindent megmozgat, s legutolsó leheletéig elfogadja a tusát és a harcot.

Viszont soha ne bízzon az ember saját magában, egészen addig, amíg csak ki nem leheli lekét. Ha felemelkedik a mennybe, számítson arra, hogy azt a pokolba való levettetés követi. Ezúttal hagyjuk figyelmen kívül azt, hogy a felemelkedés pillanatában is megtörténhet a levettetés. Ezért tehát ne lepődjön meg senki az állapotok változásain, hanem tekintsen mindkettőre úgy, mint az emberi lét velejárója.

Tudd meg, hogy a kegyelem mindig megelőzi a kisértéseket, figyelmeztetésképpen, hogy felkészülhess. Mihelyt tehát megtapasztalod a kegyelmet, övezd fel magad, és mondd ezt magadban: „Hadüzenet érkezett! Készülődj, porhüvely, figyeld, honnan támad a gonosz!” Sokszor igen gyorsan be is következik, gyakran viszont csak két-három nap múlva. De hogy eljön, abban biztos lehetsz, és szilárd sáncokkal kell körülvenned magad, amilyenek a minden este végzett gyónás, a lelkiatyának való engedelmesség, az alázat és a mindenki iránt tanusított szeretet. Ilyen módon könnyíthetsz a megpróbáltatáson.

Ami pedig azt a kegyelmet illeti, amely a megtisztulás előtt jön, és más hasonló dolgok, mindenhez jól figyelj ide, és őrizd meg világosan elmédet. A kegyelem három rendbe sorolható: megtisztító, megvilágosító és beteljesító. Az ember életmódja is háromfajta lehet: természet szerinti, természetfeletti, valamint természetellenes. Az ember ennek a három csoportnak valamelyikébe jut föl vagy esik vissza. Egyuttal három nagy kegyelmi ajándékot nyerünk el: a szemlélődést, a szeretetet és a szenvedélymentességet.

A „gyakorlat” esetében tehát a megtisztító kegyelem működik közre, azaz olyan, amelyik elősegíti a megtisztulást. Ha pedig bűnbánatot gyakorol valaki, a kegyelem az, amely előzőleg bűnbánatra ösztönözte őt. Bármit tesz is ilyenkor az ember, a kegyelemtől van, még ha nem is ismerte fel, aki ennek birtokába került. Mindenképpen a kegyelem táplálja és vezeti. Előrehaladásának mértéke szerint, amelyben részesült, felemelkedik vagy alászáll, de lehet, hogy ugyanabban az állapotban marad. Ha van benne igyekezet, és megtagadja önmagát, eljut a szemlélődésre, amelyet az isteni tudás általi megvilágosítás és a „részleges” szenvedélymentesség követ. Ha az igyekezet és az odaadás alábbhagy, a kegyelem ereje is gyengül.

Kérdéseddel kapcsolatban, hogy ki is az, aki ismeretben imádkozik, annyit mondhatok, hogy az ilyen ember tudatában van annak, amit Istentől kér. Aki ismeretben imámádkozik, az nem bőbeszédű, nem könyörög felesleges dolgokért, hanem ismeri a helyet, a módot és az időt, lelkéhez illő és hasznos dolgokat kér. Gondolatban Krisztussal beszélget. Megragadja őt, s magánál tartja: „Nem engedlek el soha!”

Aki tehát imádkozik, a bűnök elengedését kéri, az Úr kegyelméért könyörög. Ha idő előtt kér nagy dolgokat, az Úr nem adja meg számára. Mert Isten mindent rendre ad. Ha pedig megterheled a kéréseiddel, megengedi a megtévesztés lelkének, hogy kegyelmet szimulálva becsapjon úgy, hogy mást mutat neked, mint ami ő valójában. Ezért haszontalan az, amikor mértéken felül kérünk valamit. Még ha meghallgatásra találnak is a megtisztulás előtt, azok a dolgok, amelyeket így elnyerünk, kígyókká változnak, és ártalmunkra lesznek. Bűnbánatod legyen tiszta, légy engedelmes mindenkinek, és a kegyelem maga jön el, anélkül hogy kérnéd.

Az ember, mint egy csecsemő, gügyögve kéri Istentől, hogy cselekedjen szent akarata szerint. Isten pedig, legjóságosabb Atyaként, megadja neki a kegyelmet, de kisértéseket is ad mellé.

Ha zúgolódás nélkül elviseli a kisértéseket, még további kegyelmet kap valaki, annál nagyobb lesz a kisértés is.

A démonok, amikor harcra készen hozzád közelítenek, nem oda mennek, ahol zúgolódás nélkül, türelemben kitartva legyőzheted őket, hanem kipróbálják, melyik a gyenge pontod. Ahol egyáltalán nem várod őket, ott ostromolják a várat. Amikor pedig beteg lélekre vagy gyenge pontra lelnek, mindig legyőzi az embert, a felelősséget pedig reá hárítják.

Kegyelmet kérsz Istentől? Kegyelem helyett rád engedi a kisértést. Nem vagy képes elviselni a háborút, hanem elbuksz? Nem lesz részed a kegyelem növekedésében. Újból kérsz? Megint csak a kisértés jön. Ismét vereséget szenvedsz? Újra csak nélkülözés jön, s ez az egész életen át tart. Győztesként kell tehát elhagynod a csatateret! Állj ellen a kisértéseknek mindhalálig! Hullj a földre a csatában, akár egy halott, megnyomorodottan is kiálltva: „Nem engedlek el, legédesebb Jézusom, sem el nem hagylak! (vö. Zsid 13,5) Örök időkre elválaszthatatlan maradok tőled, és szeretetedért meghalok a küzdőtéren.” Ő pedig azonnal megjelenik a küzdőtéren, és szélviharként hallod a hangját: „Itt vagyok! Férfihoz méltóan övezd fel derekadat, és kövess engem!” (Jób 38,3) Te pedig fénnyel és örömmel eltelve mondod: „Jaj nekem, nyomorultnak! Jaj nekem, gonosznak és haszontalannak! Előbb hallomásból hallottam felőled, most pedig megláttak téged szemeim, így hát megvetem, pornak és hamunka tekintem magamat” (vö. Jób 42,5-6)

Akkor isteni szeretet tölt majd el téged. A lelked pedig lángol, akár Kleofásé (Lk 24,32). A kisértés idején pedig már nem hagyod el azután gyolcs ingedet, hogy mezitelenül menekülj (vö.Mk14,52), hanem nyomorúságaidban is kitartasz, ezeket gondolva: „Ahogy ez vagy az a kísértés eltávozott, így fog majd eltávozni a jelenlegi is.”

Amikor azonban elcsüggedsz, zúgolódsz, és nem viseled el a kísértéseket, akkor ahelyett hogy győznél, folyamatosan bűnbánatot kell tartanod a nappal elkövetett hibákért s az éjszakai gondatlanságért. És ahelyett, hogy a kegyelem által még több kegyelmet nyernél, csak nyomorúságaidat növeled.

Amikor pedig együttműködve a kegyelemmel, amely megtisztít minden szenvedélytől, elvégzed mindazt, amit „gyakorlatnak” nevezünk, akkor értelmed megízleli a világosságot, és a szemlélődés felé halad.”

Részlet Marco La Loggia -Émille Pécheul: Ezek ám a terapeuták! A sivatagi atyák lelkivezetése című könyvől,, Sarutlan Kármelita Nővérek, 15.oldal

„Ha nem látsz, miért tartasz egy égő lámpát magad mellett?” -kérdezte néhány testvér egy öregtől, aki vak volt, és az út szélén üldögélt. Az abba így válaszolt: „Hogy az éjszaka erre járók belém ne ütközzenek.”

A kegyelmi állapotról

Egy fénykép történe

„1861. május 19-én, Pünkösd ünnepén Don Bosco elhatározta, hogy készíttet egy fényképet, amint éppen a fiúkat gyóntatja. Ez a fénykép a tanúja annak a különleges küldetésnek, amit Isten rábízott a gyónás területén, hogy üdvösségre legyen a fiuknak.

Don Bosco meggyőzésére Francesco Serra vállalkozott, aki aztán főszereplője lett így egy igen különös jelenetnek.

Amikor minden készen volt az exponáláshoz, Don Bosco így szólt Francescohoz:

  • Tudd meg, hogy már három vagy négy alkalommal hagytam, hogy lefényképezzenek, de még senkinek sem sikerült jól. Legutóbb elmentem néhány fiúval Torino legjobb fényképészéhez, de akármit csinált, nem lett belőle semmi. Az összes fiú magán kívül volt és azt mondták, hogy még soha nem jártak ilyen szerencsétlenül. Mondtam nekik, hogy ha akarnak készíttetni rólam egy arcképet, előbb menjenek, és végezzék el jól a szentgyónásukat. Ők meg elkezdtek nevetni, mintha valami szellemeset mondtam volna, de aztán egy óra próbálkozás után kénytelenek voltak minden eredmény nélkül abbahagyni. Ezért mondom most neked – fejezte be Serrához forulva Don Bosco -, ha kegyelmi állapotban vagy, folytasd nyugodtan. De ha nem, mondd meg őszintén, hogy ne próbálkozzunk hiába.

Már csak emiatt is, Serra úgy döntött, folytatja és csupán két próbálkozás után, tökéletesen sikerült a kép, ezért az összes fiú elkezdett hangosan kiabálni:

  • Serra kegyelmi állapotban van!

A lecke nemcsak neki szólt, hanem minden jelenlévőnek, és még azt is példázza, hogy mennyire akarjuk biztosítani magunknak a sikert, még az anyagi dolgokban is.”

Részlet Michele Molineris: Napról napra Don Boscóval című könyvéből, 85.oldal, (vö. Memorie Biografiche, VI.953.)

Részlet a Szentlélek megszerzése, Szárovi Szent Szerafim (Beszélgetése N.A. Motovilovval) című könyvéből

  • És mégis mit érzel?
  • Az egész szívemben rendkívüli örömöt.
  • Annyira kívánom, aranyoskám, hogy te is megszerezd az Isteni kegyelem e kimeríthetetlen forrását, s hogy mindig kérdezhesd magadtól:” Szentlélekbe vagyok- e vagy sem?” S ha már a Lélekben vagy, áldassék Isten!- Nincs mit búsulni. Hiszen így kész vagy azonnal megjeleni Krisztus rettenetes ítélőszéke előtt. Mivel” ahogyan talállak, úgy foglak megítélni”. Ám de, ha nem vagyunk a Lélekben, meg kell keresnünk, hogy miért és mi okból hagyott el minket a Szentlélek Úristen. Újra meg újra meg kell keresnünk Őt, jóságán keresztül, és le kel rohannunk az ellenséget, aki eltávolított tőle. Egészen addig hogy porából se maradjon semmi. Ahogy Dávid próféta is mondta:” Utolérem ellenségeimet, és megfogom őket és nem térek vissza, míg el nem pusztulnak. Összetöröm őket és föl nem kelhetnek: elhullnak lábaim alatt.”
  • Bizony, így van ez, aranyoskám. Így kell neked is lelkiekben- kereskednek az erénnyel. S szét kell osztani a Szentlélek kegyelmének ajándékait azoknak, akiknek szükségük van rá. Éppen úgy, ahogy a meggyújtott gyertya maga is ragyog és lángra gyújt más gyertyákat, hogy máshol is beragyogtassák minden anélkül, hogy az ő fénye kihunyna. És ha ez így van a földi tűzzel, mit mondjunk Isten Örök Szent Lelke kegyelmének tűzéről? Mivel Isten kegyelmének földi javai szétosztatnak, sokszorosan is növekednek abban, aki szétosztja őket. Maga az Úr volt az, aki azt mondta:” Mindaz, aki e vízből iszik ismét megszomjazik: aki pedig ama vízből, melyet én adok majd neki, nem fog megszomjazni sosem, hanem a víz, melyet én adok majd neki, örök életre buzgó víznek forrása lesz ő benne”
  • Atyám mondtam, egész idő alatt a Szentlélek kegyelmének megszerzéséről beszélsz mint a keresztény élet céljáról. De hol és hogyan láthatom meg ezt? A jócselekedetek láthatóak, de lehetséges- e a Szentlelket megpillantani? Miből tudom, hogy velem van- e vagy sem?
  • A mai időkben felelte a sztárec, a Krisztus Urunkba vettet hitünk általános elhidegülése miatt, és az Ő Isteni gondviselése iránti meg az Istennek emberrel való közössége iránti figyelmetlenségünk miatt- olyan messze kerültünk Tőle, hogy nyugodtan mondhatjuk: majdnem teljesen feladtuk a valódi keresztény életet. Az Szentírás bizonyságai ma már igen különösnek tűnnek számunkra. Mint Pl. amikor Mózes szájával mondta a Szentlélek:” És Ádám látta az Urat sétálni a Paradicsomba”, vagy amikor Pál apostol szavait olvassuk:” Ázsiába mentünk és Isten Lelke nem jött velünk: visszatértünk Macedóniába, és Isten Lelke velünk jött”. A szentírásban nem egyszer említik, hogy Isten többször is megjelent az embereknek.
  • Ez az, amiért néhányan azt mondják:” ezek a passzusok érthetetlenek. Mert lehetséges- e valóban, hogy az ember Istent szemtől szembe láthassa?”. De ebben nincsen semmi érthetetlen. Ez a megértési kudarc azért következet be, mert eltávolodtunk az eredeti keresztény ismerés egyszerűségétől. A tanulás látszata alatt a tudatlanság olyan sötétségét értük el, hogy amit a régiek világosan megértetek, az számunkra majdnem felfoghatatlannak tűnik. Hajdan még a hétköznapi beszélgetésekben sem tűnt különösnek Isten emberek közötti megjelenésének gondolata. Olyannyira nem, hogy mikor Jóbot barátai megdorgálták Isten káromlásért, Ő így felelt: Hogyan is lenne az lehetséges, hiszen érzem” az Isten leheletét az orromba”. Azaz, hogyan is káromolhatnám az Istent, mikor a Szentlélek bennem van. Ha káromoltam volna Istent a Szentlélek elhagyott volna. De lám! Leheletét érzem orromba.
  • Ugyan így mondják Ábrahámról és Jákobról is, hogy látták az Urat és beszélgetek vele. Sőt Jákob még küzdött is vele. Mózes és mindazok, akik vele voltak, látták Istent, amint a Sinai hegyen átvette Tőle Mózes a törvénytáblákat. Felhőoszlop és tűzoszlop vagy más szavakkal a Szentlélek nyilvánvaló kegyelme szolgált vezetőül Isten népe számára a pusztában. Az emberek látták Istent és a Szentlélek kegyelmét. Nem álmukban vagy zavart képzeletük izgalmában, hanem a valóságban és teljesen nyilvánvalóan.
  • Annyira figyelmetlenek lettünk az üdvözség munkálkodása iránt, hogy a Szentírásban megörökített többi dolgot is ugyan így félreértjük. Mindezt azért, mert nem keressük Isten kegyelmét, s elménk önhittsége nem engedi meg, hogy lelkünkben megtelepedjék. Azért van, hogy híján vagyunk az Urtól jövő igazi megvilágosításnak, amit azoknak a szívébe küld, akik éhezik és szómjuhozzák teljes szívükből Isten igazságosságát.

Így folytatta Szerafim atya:- Mikor Isten Lelke leereszkedik az embere és betölti az Ő ihletének teljességével, akkor az emberi lélek kicsordul- a kifejezhetetlen öröm hatására, mivel Isten lelke mindent örömmel tölt el: mindent, amit csak megérint. Ez azaz öröm amiről az Úr beszél az Írásban:” Az asszony midőn szül, szomorúsága vagyon, mert eljött az ő órája: miután pedig megszülte a gyermeket, már nem emlékszik szorongatásaira örömében, hogy ember született a világra. Így most ti is szomorúak vagytok, de ismét látlak titeket, és örvendezni fog szívetek és örömötöket senki sem veszi el tőletek”. És mégis, bármi vigasztaló is ez az öröm, amit most érzel a szívedben, semmi az ahhoz képest, melyet maga az Úr jelentet ki az Ő apostola szájával, hogy pedig ez az öröm az,” hogy szem nem látta, fül nem hallotta, sem az ember szívébe föl nem hatott, mit Isten azoknak készített, kik őt szeretik”. Most előízét kaptuk annak az örömnek, s ha azok ilyen édességgel, jóléttel és boldogsággal töltik el lelkünket, mit mondjunk arról az örömről, amely mennyben van előkészítve azok számára, akik itt a földön sírnak? És te, Gyermekem, eleget sírtál már e földi életedben, és lásd, az Úr már ebben az életben ekkora örömmel vigasztal meg. S most már csak rajtunk áll, hogy” erőről erőre haladjunk” és „ eljussunk a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére” és így az Úr szavai beteljesülnek bennünk:” akik pedig az Úrban bíznak, megifjodnak erejükben, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak és nem fáradnak el”; „erőről erőre haladnak, és megjelenik nekik az istenek Istene a Sionon „, a megvalósulás és a mennyei látomások Sionján. És csak akkor fog a mostani örömünk( amely most csak röviden és keveset jött hozzánk) megjelenni a maga teljességében, és senki sem fogja elvenni tőlünk, mert csordultig töltődtünk a megmagyarázhatatlan mennyei örömök által.

  • Még mi mást érzel, Barátocskám?
  • Rendkívüli melegséget- feleltem.
  • Hogyan érezhetsz melegséget, Gyermekem? Nézd csak, az erdőben ülünk. Kinn hideg van és lábunk alatt hó. Hüvelyknél is vastagabb hó borít mindkettőnket, és a hópelyhek még mindig hullnak. Miféle melegség lehet az?
  • Azt feleltem, olyasmi, mint a fürdőházakban, mikor vizet öntenek a forró köre s a gőz felhőkben gomolyog.
  • Nem is!- folytattam. Nincs a földön semmi, aminek ilyen jó illata lenne. Mikor még drága édesanyám élt, s én rajongtam a táncért, bálba és összejövetelekre járni, ő mindig Kazányból való illatszerekkel hintet be. De azok a szerek nem árasztottak ilyen csodás illatot. És Szerafim atya, még mindig mosolyogva azt mondta:
  • Én magam is ugyanúgy tudom, mint te Gyermekem. S csupán azért faggatlak, hogy vajon te is ugyanúgy érzed-e? Ez valóban létező, Barátocskám! A legédesebb földi illat sem hasonlítható ahhoz, amit most te érzel. Hisz mindkettőnket Isten Szent Lelkének illata borított be. Mi is lenne ehhez hasonló a földön? Jól jegyezd meg Barátocskám, azt mondtad nekem, hogy körülütünk olyan meleg van, mint a fürdőházban. De nézd csak, sem rajtad, sem rajtam nem olvadtak el a hópelyhek. Sem a lábunk alatt. Annak okáért ez a melegség nem a levegőben van hanem bennünk. Ez a melegség az, amelyről a Szentlélek késztett minket az imádság szavaival kiáltani az Úrhoz:” melegíts meg engem a Te Szent Lelked melegével!” Ettől tartották melegen magukat a remeték, és nem féltek a téli fagyoktól, mert általa úgy voltak öltözve, mint ha szőnyegruhájuk lett volna- a Szentlélek által szőtt, kegyelem adta ruházatban. Így ennek valóságnak kell lenni, hiszen Isten kegyelmének bennünk kell lakozni, a szívünkben, mivel az Úr mondta:” mert íme az Isten országa bennetek van”. Az Isten országa alatt a Szentlélek kegyelmét értette. Ez az Isten országa most mibennünk van és a Szentlélek kegyelme beragyog és kívülről is melegít. S rengeteg finom illattal tölti be köröttünk a levegőt, Mennyei örömmel édesíti meg érzékeinket, s szívünket kimondhatatlan boldogsággal tölti el. Ez a mi mostani állapotunk az amelyről az apostol szól:” mert az Isten országa nem étel és ital, hanem igazság, béke és öröm a Szentlélekben.” Hitünk nem emberi bölcsességnek meggyőző szavaiból áll, hanem a Léleknek és az erőnek megmutatásában. Erről az állapotról, amelyben most vagyunk mondja az Úr:” vannak némelyek az itt állók közül, akik nem ízlelik meg a halált, míg meg nem látják az Isten hatalommal jövő országát”. Látod már, Gyermekem, hogy milyen- szavakkal el nem mondható- örömöt adott az Úristen most nekünk! Ezt jelenti a Szentlélek teljességében való lakozás. Azt írja Egyiptomi Szent Makáriosz (+390):” Én a Szentlélek teljességében voltam.” Az Úr az Ő Szentlelkének e teljességével eltöltött minket, szegény teremtményeit- csordultig. Látod Barátocskám, már szükségtelen megkérdezni, hogy az ember hogyan is jut el a kimondhatatlan kegyelembe, ami most meglátogatott minket.
  • Nem tudom, atyám, mondtam, megadja e nekem az Úr, hogy később is oly élénken és tisztán emlékezzek Istenkegyelmére, amint most érzem?
  • Úgy gondolom, válaszolt Szerafim atya, hogy az Úr segítségedre lesz, hogy ezt örökre megőrizd. Másként az Ő jósága sosem hajlana meg így, az alázatos imának, s nem előzné meg ily gyorsan a szegény Szerafim kérését: annál is inkább, mivel nem egyedül neked adatott megérteni, hanem rajtad keresztül az egész világnak is, azért, hogy magad is megbizonyosodjál Isten munkálkodásáról és másoknak is használni tudjál. Az a tény,hogy én szerzetes vagyok te pedig világi ember, teljesen mellékes. Amint Isten kíván, az a Belé és egyszülött Fiába vetett igaz hit. Viszonzás képen- a magasságból- a Szentlélek kegyelmét kapjuk. Az Úr azt a szívet keresi, amely csordultig van telve Isten és a felebarát iránti szeretettől: ez az a trón, melyen ülni szeret és amelyen égi dicsőségének teljességében megjelenik. ” Fiam, add nekem a szíved!- Mondja- és a többit én magam teszem hozzá”. Isten országa befoglalható az emberi szívbe. Azt mondta az Úr tanítványainak: ” keressétek azért először az Isten országát és az Ő igazságát! Ezeket mind megkapjátok. Hisz tudja a ti Atyátok, hogy ezekre szükségetek van”. Az Úr nem dorgál meg azért, mert földi javakat is használunk, mivel Ő maga mondta azt, hogy földi életünk körülményeinek következtében szükségünk van mind ezekre a dolgokra. Mind arra, ami földi életünket békésebbé teszi, és utunkat a mennyei hazánkba megkönnyíti ez az amiért Szent Pál apostol azt mondta, véleménye szerint nincs jobb a földön a jámborságnál és az elégedettségnél. Szent Egyházunk pedig azért imádkozik, hogy az Úr által adassék ez meg nekünk. Ámbár baj, balsors és különféle szükség elválaszthatatlan földi életünktől még is az Úristen nem akarta és nem is akarja, hogy itt csak baj és nyomorúság legyen az osztályrészünkről. Ezért az apostol által úgy parancsolta, hogy” viseljétek egymás terhét, és így teljesítsétek a Krisztus törvényét”. Az Úr Jézus személyesen adta nekünk az egymás iránti szeretet parancsát, amivel megkönnyíthetjük- e kölcsönös szeretettel vigasztalva egymást- a mennyei haza felé vezető utazásunk siralmas és szűk ösvényét. Miért ereszkedet volna akkor le a menyből, ha nem azért, hogy silányságunkat magára vegye, s hogy végtelen jóságával és kimondhatatlan nagylelkűségével gazdaggá tegyen bennünket. Nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem azért, hogy Ő maga szolgáljon és sokak üdvözségéért adja oda életét. Te ugyanazt teszed, Gyermekem. S miután láttad Isten irgalmát, mely nyilvánvalóan megmutatkozott neked, meséld el mindenkinek, aki csak üdvözülni kíván!” És azt mondta nékik: az aratni való sok, de a munkás kevés”. Az Úristen vezet minket ebben a munkában. Kegyelmének ajándékait adta nekünk azért, hogy embertársaink üdvözülésén munkálkodjunk. A kalászokat learassuk és Isten országában gyűjtsük, amennyit csak lehet. Gyümölcsözünk neki- ki harmincszorost, ki hatvanszorost és ki százszorost! Fiam, legyünk éberek hogy ne kárhozzunk el ama bűnös szolgával együtt, aki a földbe ásta talentumát!”

Isten parancsainak gyakorlásáról

„A léleknek minden időben ki kell tartania az Isten parancsainak gyakorlásában és dicsőséges Urának élő jelenlétében.” Photikei Diadokhosz (Az 5. sz. közepén)

Isten tízparancsolata



I. Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!

II. Isten nevét hiába ne vedd!

III. Az Úr napját szenteld meg!

IV. Atyádat és anyádat tiszteld!

V. Ne ölj!

VI. Ne paráználkodj!

VII. Ne lopj!

VIlI. Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy!

IX. Felebarátod házastársát ne kívánd!

X. Mások tulajdonát ne kívánd!

Forrás: https://regi.katolikus.hu/lelkiseg.php?h=20

A főparancs



“És megkérdezte Jézust egy a törvénytudók közül: Mester, melyik a legfőbb parancs a Törvényben? Jézus azt mondta neki:
1. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!
2. Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” (Mk 12,30-31)


Búcsúbeszédében Jézus “új parancsot” adott nekünk:
“Úgy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!” (Jn 13,34)

Forrás: https://regi.katolikus.hu/lelkiseg.php?h=21

Elisabeth Lukas: A negyedik parancsolatról

Részlet Elisabeth Lukas logoterapeuta: Spirituális lélektan című könyvéből, (49-54.oldal)

Bocsásd meg szüleidnek azokat a hibákat, amelyeket elkövettek ellened.

A mélylélektan alapelve nagyjából így hangzik: ha a szülők „tisztelik” gyermekeiket (modern értelmezésben: pedagógiailag helyesen nevelik őket, és szeretetteljesen felelnek igényeikre), akkor azoknak jó dolguk van (modern értelmezésben: nem élnek át olyan traumákat, amelyeket el kellene fojtaniuk, nem alakul ki bennük neurózis és depresszió), és sokáig élnek (modern értelmezésben: sebezhetetlenné váltak a pszihoszomatikus panaszokkal szemben).

Hasonlóan értelmezhető a tétel megfordítása is: ha a felnőtt gyerekek „tisztelik” szüleiket (modern értelmezésben: nem harcolnak ellenük, nem hanyagolják el, hanem gyakrabban látogatják és szükség esetén támogatják őket), akkor azok jól vannak, és hosszú ideig élnek (modern értelmezésben: könnyebben bírkóznak meg az életközepi válsággal, az „üres fészek” szindrómával, a nyugdíjazs okozta sokkal és az öregkori nyavalyákkal). Ebből a megfontolásból kiindulva a legtöbbször félreértik a negyedik parancsolatot, és a korabeli öregkori ellátás biztosítékát látják benne – egy olyan korban, amikor még nem volt nyugdíjbiztosítás és betegellátás.

Ezzel ellentétben meglepően idegenné vált számunkra a negyedik parancsolat valódi „ha, akkor” viszonya. Ha a gyermekek tisztelik, becsülik és szeretik szüleiket, akkor jól érzik magukat – a gyermekek! A gyermekek, és nem az általuk „tisztelt” szülők! Logikai ellentmondás lenne ez? Vagy elfeledett bölcs felismerés? És ha így van, akkor hogyan egyeztethető össze az aktuális pszichológiai kutatások eredményeivel?

Utánajártam ennek a kérdésnek, és megdöbbentő egyezést találtam az ősi mondás valódi jelentése és a XX. század pszichológiai „beteganyagának” statisztikai adatai között. Ez az igazság csak akkor válik nyílvánvalóvá, ha az adottságokat mélylélektani perspektíva helyett „magaslélektani” nézőpontból közelítjük meg. Ehhez a következőket szeretném hozzáfűzni:

A lelkileg beteg emberek ijesztően nagy százaléka járja úgy az életútját, hogy szüleivel szemben haragot, viszályt, szemrehányásokat és vádakat táplál magában. Negyedszázados pszichoterápiás praxisomban – melynek során több ezer kliens kisebb és nagyobb tragédiáját hallgattam meg, hogy logoterápiás módszerekkel segítsek, amennyiben ez lehetséges – tízből kilenc kliens nyilatkozott kritikusan szüleivel kapcsolatban. Ezen a szakterületen dolgozó kollégáim szintén mindig ugyanezt figyelték meg. Ebből mindeddig azt a következtetést vonták le, hogy a kliens szülei a nevelés során annyi mindent csináltak rosszul, hogy gyermekeik lelki beteggé lettek.

De levonható egy ettől eltérő következtetés is, miszerint a lelki beteg emberek túlnyomó többsége elutasítja szüleit, nem tudja megbocsátani vele szemben elkövetett hibákat (amelyeket többé-kevésbé minden szülő elkövet), és alapvetően rájuk hárítja saját kudarcainak, mulasztásainak felelősségét. Nem tiszteli szüleit, és „nem lesz hosszú életű a földön”.

Közbevetés

Két olyan szempontot szeretnék megemlíteni, amely nagyszerűen alátámasztja a negyedik parancsolat logoterápiás értelmezését.

  1. A megbocsátás elbocsátó ereje. Az életben folyamatosan haladunk előre, óráról órára, életszakaszról életszakaszra, ezért állandóan búcsút kell vennünk valamitől, így vehetünk részt teljesen a következő órában és a következő életszakaszban. Aki hátraforulva lép a mindenkori jelenbe, annak lelki és testi energiái korlátozottak, és hamarosan sóbálvánnyá válik, mint a bibliai Lót felesége. Tehát folyamatosan szükség van a búcsúzásra, nem csak az életünk végén. De – legyen szó bármiről – vagy békességben válunk el, vagy sehogyan. Amivel nem békéltünk meg, az nem nyugodhat meg. Nehéz teherként hurcoljuk magunkkal a jelenben, és jövőnket is megmérgezi. „Állandóan ott van”, mindig a levegőben lóg, és nem engedi, hogy szabadon önmagunk lehessünk. Különösen a családi viszályok, konfliktusok és veszekedések nehezednek ránk ólomsúlyként, és teszik lehetetlenné, hogy saját dolgainkban előbbre jussunk. Nem segít, ha azon rágódunk, ki kit bántott meg először. A gyűlölet gyökerei túlságosan szerteágazóak ahhoz, hogy kihúzhassuk őket a történtek talajából. És ha bonyolúlt elemzéssel kiásnánk is a gyökereket, hatásuk akkor sem szűnne meg. Az sem használ, ha számolgatjuk, ki kinek tartozik és mennyivel, vagy ki milyenné vált a másik miatt. A szeretetlenséget alapvetően nem lehet mások szeretetlen tetteivel igazolni, és aki ezt mégis megteszi, csak becsapja önmagát. Nem, egyszerűbb és nagyszerűbb dolog segít: a megbocsátás. Az „egyszerűbb” ez esetben nem azt jelenti, hogy „könnyű”, legfeljebb azt, hogy „gyors megkönnyebbülést hozó”. Mert ha őszinte szívből és őszinte akarással megbocsátunk, akkor egy egész életszakaszt megtisztítunk a gyűlölet indáitól, és pontot teszünk a végére. Végre elbúcsúzhatunk tőle, és e terhektől megszabadulva járhatjuk tovább utunkat. A lerázott ólomsúlyok visszasüllyednek a jelentéktelenségbe, ahonnan egykor előjöttek. Ilyen megfontolás után nem meglepő, ha a lelkileg beteg emberek többsége gátlásos, fejlődésében visszamaradt, infantilis, és nem volt képes elbúcsúzni gyermekkorától, élete korábbi szakaszaitól. Nem azt gondoljuk, hogy olyan sok ellenük elkövetett dolgot kell megbocsátaniuk, hanem az, hogy senkinek sem készek megbocsátani (főképp nem szüleiknek)!
  2. Minden döntés saját döntés. Egy bibliai mondás szerint „nem az tesz tisztátalanná, ami a szádon bemegy, hanem az, ami elhagyja a szádat” (vö. Mt 15,17; Mk 7,1-23). A pszichológia nyelvén ezt úgy mondanánk: az ember identitása szempontjából nem az a döntő, hogyan döntenek róla mások, hanem az, hogy miként dönt ő maga. Az az ember, akit szeretnek -épp ezért, vagy ennek ellenére – bármi lehet, ami csak akar lenni. Aki szeret, az szerető emberré válik. Az az ember, akit gyűlölnek, szintén lehet még bármi, ami csak akar lenni. De aki gyűlöl, az gyűlölködő emberré válik. Egy beszélgetés során azt mondta egyik kliensem: „Az anyám ugyanabban a házban lakik, ahol én a családommal, de teljesen külön élünk. Nem kell, hogy lássuk.” „És nem is akarja látni?” – kérdeztem tőle. „Hát, tudja – válaszolt -, nem kedvelem az anyámat. Korábban, amikor még jó erőben volt, ő gondoskodott a gyerekeinkről, főzött, mosott és vasalt ránk, amíg a feleségem dolgozott. Ha most lihegve csoszog a lépcsőn, csak bűntudatot ébreszt bennem.” Szegény anya? Egyáltalán nem! Szegény férfi! Hálátlan fiú lett belőle. Károsítja saját identitását. Nem kell az anyjával találkoznia, hogy ezt érezze: elég egyetlen pillantást vetnie a lelkiismeret tükrébe. Hogy fog majd annak idején megállni – nemcsak az anyja sírja, hanem önmaga előtt is? Úgy, mint aki öregkorára cserbenhagyta az anyját. És hogyan áll majd előtte az anyja? Úgy, mint aki szeretett, segített és szolgált. Aki a bajban nem hagyta cserben gyermekeit és unokáit. Gazdagon learatta az élet áldását, és elégedett lehet identitásával. Fia hálátlan viselkedése ebből semmit sem tud elvenni, egyáltalán semmit. Vannak persze ellentétes példák is: veszekedős, zsörtölődő, birtokló, uralkodó stb. apák-anyák. A gyermekek hozzáállása szüleikhez mégis mindig döntő szerepet játszik saját boldogulásukban. Ha a gyerekek meghunyászkodnak, akkor anyámasszony katonái lesznek, ha hozzájárulnak a zsarnoksághoz, akkor zsarnokok támogatóivá válnak, ha pedig belül megerősödnek, és kifelé könyörületesek maradnak, akkor szilárd és jóságos emberekké lesznek. Itt megint elhangozhat a kifogás, hogy ez nem könnyű. Így van. Éppen ezért a lelki betegség sok esetben azt jelenti, hogy az ember egy olyan könnyű és túlságosan is kényelmes út végéhez ért, amelynek során minden kihívás, akadály és felelősség elől kitért, éppúgy, mint a fent említett kliens, aki még a lépcsőházban is elmenekült az anyjával való találkozás elől, hogy ezáltal megkímélje magát a bűnbánattól. És pszichoterápiás segítségre van szüksége, mert nincs megelégedve magával és identitásával. Milyen végkövetkeztetés vonható le mindebből? Sokéves tapasztalattal rendelkező pszichoterapeutaként azt állítom, hogy a negyedik parancsolat igazi szeretetparancs a gyerekek számára. Rájuk érvényes, a gyermekekre, a felnövekvő nemzedékre, hogy jó életük legyen, hogy elkerülje őket a felesleges bánat és fájdalom, és megszabadulhassanak származásuk terheitől. Mindezt azonban a gyermekek csakis egy „kettős aktus” által érhetik el: ha őszintén megköszönik szüleiknek mindazt, amit a nevelési folyamat során ajándékba kaptak tőlük, és legalább ilyen őszintén megbocsátják nekik mindazt, amit elrontottak. Nemigen találunk olyan gyűjtőfogalmat, amely ezt a két aktust szerencsésebben egyesítené, mint a „tisztelet”, amelynek dimenziója magasan a „törlesztés” és a „megtorlás” fogalma fölött áll. Ahol az emberek hajlandók erre, ott „egyéni” és „új” lehetőségek nyílnak előttük, és végleg megválhatnak néhány szomorú emléktől, hogy megmutatkozhassék számukra a világ a maga valóságában: ahogyan átjárja, eltölti a szellem.

Az ötödik parancsolatról

Feltétel nélkül mondj igent az élet értelmes voltára.

…………

Rembrandt, Harmensz van Rijn: A tékozló fiú hazaérkezése
1668, Olaj, vászon, 206×262 cm, Ermitázs, Leningrád

„Templom a szívben”

„Nem érdekes, hol vagyunk, az imádság által szívünkben, bárhol oltárt emelhetünk Istennek. „Aranyszájú Szent János 344-407”

„Jézus nevében imádkozni annyit jelent, mint imádkozni Jézus közösségében. Jézusba vetett hitben, alázatosságban és bizalomban. A Jézus-imát a szívünkben lévő templom oltáráról imádkozni sajátos értelemben azt jelenti: hívni, kérni Őt, hogy jöjjön el és könyörüljön rajtam. Magától senki sem imádkozhat ily módon, mert senki sem talál Jézusra magától. Azonban a Lélek hív és vezet bennünket hozzá, megmutatja az utat hozzá. A Lélek a nyelv, amely mondja a szót (Igét) szívemben, hagyja megszületni ott, megformálja, életté (hússá) válik ott. Ezért senki sem imádkozhatja: „Jézus az Úr”, kivéve a Lélekben, a Lélektől buzdított imádkozót.

„Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk, szavakba nem önthető sóhajtozásokkal” Róm 8,26)

A „szavakba nem önthető sóhajtozások” olyan sóhajokat jelentenek, amelyekre az ember maga nem képes, vagy amelyeket nem tud szavakba önteni. A Lélek megmondja azokat nekünk. Így a szívünk szentélyében, mint minden igazi istentiszteletben, a „lélekben és igazságban való imádás” (Jn 4,24) a cél. A Lélek az, aki könyörög a szívben.

Lényeges itt megemlíteni a név és a személy közötti kapcsolatot. Bibliai vonatkozásban a név sohasem választható el a személytől. Isten nevének említése Isten hívását jelenti. Imádkozni, hogy „szenteltessék meg a te neved”, jelenti, hogy kérjük az Istent, mutasa meg magát az Ő szentségében. Bízni az Úr nevében ugyanaz, mint bízni magában az Úrban. Jézus nevében imádkozni ugyanaz, mint könyörögni Jézusban, Jézus követésében, egységben vele.

Felemlíteni az Ő nevét – „Jézus Krisztus, Isten Fia” – azt jelenti, hogy hívjuk a személyt magát, ugyanúgy, ahogy egy barátot vagy ismerőst hívunk, használva a nevét. Így a név nemcsak egy személyt azonosító és másoktól megkülönböztető eszköz. Egyuttal egy kulcs is magához a személyhez, a személyiségéhez, a szívéhez. Amikor szívünkben Istennel beszélünk, akkor mindig szívtől szívhez beszélgetésről van szó, az imádkozó egyén szíve és Isten szíve között, ahogyan ez kinyílvánult Jézus Krisztusban való beszélgetésről.

Ez nagyon fontos, mert ez azt jelenti, hogy a Jézus-ima nemcsak egy hívás Krisztushoz, hanem hívás Krisztusért is. A szükségben lévő ember segítségért kiált, hívja Őt, hogy jöjjön. Egy bűnös azért imádkozza a Jézus-imát, hogy Jézus jöjjön a szívbe, könyörüljön rajta, töltse el. A Jézus-ima célja, hogy az Úr legyen az ő szent templomában, „hogy a ti örömötök teljes legyen” (Jn 16,24). Akkor Jézus örömmel tölt el és igérete megtalálja a beteljesedést. Ez nem azt jelenti, hogy megkapjuk mindazt, amit kértünk – noha gyakrabban elég sok meghallgatásra vonatkozó Jézus-igéretet fogtak így fel -, akik az Ő nevében imádkoztunk és feltéve, hogy „technikailag” használtuk a „Jézus nevében” kifejezést. Az örömteliség nem abból áll, hogy minden kívánságunk teljesül. Nem érjük el ezt még a legkifinomultabb imamódszerrel sem, a legkevésbé sem úgy, hogy a kívánságlistánkat „Jézus nevében” formulával zárjuk.

Sokkal inkább jelenti az örömteliség azt, hogy Jézust a szívünkben birtokoljuk. Azután nincs is szükségünk semmi másra. Akkor a boldogság pohara is tele van.

Röviden, amikor valaki tanulmányozza az Írásokat, szentáldozáshoz járul Krisztus egyházának tagjaként, akkor a Szentlélek belép a szívébe, és azt az Úr templomává formálja. Szívében Krisztus tanúságát hordozza, és Krisztust élővé teszi. Szívéből belülről kiált Krisztus után, és ez a kiáltás imádság, amelyet az Úr meghallgat és válaszol rá. Jön és birtokába veszi templomát.

Részletek a Per-Olof Sjörgren (1919-2005): A Jézus-ima című könyvéből, 34-36.oldal, Nexus-Verdes, Budapest, 1991.

„Isten tűz, ami lángra gyújtja a szívet, mint a parázs.”

Részletek Matta el Meszkin, Isten megtapasztalása az imában című könyvéből

Isten tűz, ami lángra gyújtja a szívet, mint a parázs. Így, ha azt érezzük, hogy a hideg elárasztja szívünket, akkor az ellenfél nincs messze, mert a gonoszlélek hideg. Imádkoznunk kell az Úrhoz, hogy jöjjön és hozzon tüzet a szívünkbe, az iránta való szeretet tüzét, és a felebarát szeretetének tüzét. Isten teljesen forró valója elől elmenekül a gonoszlélek, és hidegsége szertefoszlik a szívben.”

(Szárovi Szent Szerafim 1754-1833) 175.oldal

„Szeresd a bűnösöket, de utasítsd el a tetteiket. Ne nézd le őket a vétkeik miatt, nehogy te is hasonló kisértésbe ess. (Szír vagy Ninivei Szent Izsák 640-700) 178.oldal

Részletek Dionísziosz Tácisz, „Légy elrejtett ember!” című könyvéből

A lelki életben azok haladnak előre, akik szeretik Krisztust. Jerónimosz atya a következő példával élt, hogy megvilágítsa ezt az igazságot: „Ha egy maroknyi szened van, és hozzá két három kiló babod, hogy megfőzd, egy év sem volna elegendő, hogy végezz a munkával. A kicsiny tűz nem elég. Ugyanígy van a lelki életben is. Ha kevéssé szereted Krisztust, nincs előmenetel. Növelni kell a szeretetet.” (Jeronimosz Aposztolídisz, éjinai atya, 1883-1966) 67.oldal

„Porfíriosz atya tanácsolta a kisértésekkel való szembeszállásról: „Haladjatok a magatok útján! Az ördög eljön majd, hogy -gondolatok- által kisértsen, s az orrotoknál fogva vezessen, hogy irányt tévesszetek. De ti ne engedjetek neki, és szóba se álljatok vele, se vitát ne kezdjetek! Így az ördög majd rátok ún, és eltávozik.””(Porfíriosz atya, attikai atya, 1906-1991) 77.oldal

Interjú dr. Obbágy Veronika pulmonológussal

December 8-án, a Szent Miklós-székesegyház búcsúján Szocska A. Ábel püspök Szent Miklós-díjat adott át dr. Obbágy Veronika tüdőgyógyásznak az egyházmegyéért végzett munkájának elismeréseként. A nemrégiben megjelent 2020-as Görögkatolikus Kalendáriumban nyomtatásban olvasható interjúval gratulálunk a doktornőnek kitüntetéséhez.

Részlet az interjúból: Forrás: https://www.nyirgorkat.hu/?q=hir&id=3448

„Korábban így nyilatkozott egy interjúban: a hitét inkább megerősítette a tudomány, minthogy szkeptikussá tette volna. Hogyan?

Két csalódás volt életemben. Az egyik a rendszerváltás után, mert azt hittem, ha már nem tiltott, mindenki menni fog templomba, de az emberek mégsem kezdtek tömegesen járni.

A másik, hogy amikor valaki elvégez egy orvosi egyetemet, belelát az emberi test működésének csodájába, hogy lehet az, hogy mégsem veszi észre az Alkotót. Pedig már Szophoklész is megmondta: „Sok van, mi csodálatos,
de az embernél nincs semmi csodálatosabb.”

A konferenciákon még mindig tudnak újabb és újabb felfedezéseket bemutatni pl. a sejten belüli szerveződéről. Hogyan állhatott volna össze ez a rend magától? Ezek a csodálatos felfedezések számomra a hitemet erősítik, s mindig azt élem meg, hogy a Jóisten teremtő tevékenységének eredményei vagyunk. Én a rendet látom, melyet, ha megsérül, nehéz helyrebillenteni.

És hogyan látja Isten akaratát a betegségekben, gyógyulásokban?

Édesanyám a vége felé folyamatosan imádkozott. Úgy tapasztaltam, van három, négy kedvenc imája. Az egyik a Mélységes bölcsességgel kezdetű, a temetési szertartás egyik tropárja. Az első fele nem is a halottakról szól, hanem az embert szerető Isten bölcsességéről, mellyel az üdvösségünkhöz hasznos dolgokat megadja számunkra.

Mélységes bölcsességgel mindeneket intéző egyetlen Teremtőnk, * ki mindnyájunknak azt, ami hasznos, emberszeretőleg megadod, * nyugtasd meg a te elhunyt szolgáidnak lelkét, *’ mert benned helyezték bizodalmukat, Alkotó Urunkban és Istenünkben.

A keresztekre ugyanez érvényes. Az Isten olykor megengedi, olykor nem, hogy megtörténjen velünk a baj, de akármilyen keresztet is ad, szeret minket. A betegséget is hasznosnak tartja: van oka annak is, ha hamarabb elvesz egy életet. Működik a szabad akarat, de az Isten tervez velünk.

Úgy veszem ki szavaiból, hogy ha történetesen nem tud meggyógyítani egy beteget, akkor is van vigasza. Hogyan éli meg kudarcait a munkában?

Mivel empatikus vagyok a betegekkel, magam is sokszor elérzékenyülök. De én csak eszköz vagyok a Jóisten kezében. Mindenki tegye a dolgát: én is teszem a dolgom, minden tudásomat latba vetve gyógyítok, de az Isten terve valósul meg életünkben.

Apám azért lett pap és nem orvos, mert hallotta egyszer, amint az orvos kijött egy betegtől és ezt mondta a papnak: „én már nem tudok többet tenni, te jössz”.

Olyan rákos betegekkel is találkoztam, akiknek emberi számítások szerint egy év sem jutott volna, mégis maradtak még két, három vagy öt évet velünk: ajándékba kaptak még időt az Úrtól. Ezt tartotta számukra „hasznosnak” a Teremtő.

Böjte Csaba atya egyszer azt mondta: „nem rinyálunk, imádkozunk.” Kereszteket csak úgy hordozhatunk, ha kőkeményen imádkozunk és nem rinyálunk.

Van egy pont, amikor már az orvos sem tud segíteni, ám ön a baj megelőzésére is nagy figyelmet fordít munkája során. Hogyan próbálja az embereket az egészségmegőrzésre buzdítani?

Valóban sokkal könnyebb megelőzni, mint betegség után gyógyítani. Annak idején, mikor Magyarországon már nem volt tovább kötelező a tüdőszűrés, én azért küzdöttem, hogy legalább itt, a keleti régióban maradjon meg ez a szűrővizsgálat. Ezt el is tudtam érni, a mai napig működik a stabil és mobil tüdőszűrő szolgálat is.

A magam területén mindent elkövetek, hogy megelőzzük a komolyabb betegségeket: dohányzásról való leszokást támogató csoportos és egyéni tanácsadással; nem engedek ki egy dohányost sem úgy a rendelőmből, hogy el ne mondanék neki egyet-kettőt a bajokból, amit ez a káros szenvedély okoz.

S mindig belecsempészem a Jóistent a beszélgetésbe mondván: „úgy teremtett meg a Jóisten, hogy ha nem bántanánk a szervezetünket, akkor a tüdőnk magától tisztulna”.

Volt-e olyan gyógyulás, amelyben Isten jelenvalóságát látta, esetleg csodaként élt meg orvosi mivoltában is?

Egy biztosan van. A nő minden előkészület nélkül azt mondta a kollégáinak: „na most átmegyek Verához, hogy megvizsgáljon”. Valóban súlyos volt a helyzet: inoperabilis. Mondtam neki, hogy nagy a baj, sürgős kivizsgálás, kezelés szükséges és valószínűleg nem is lehet megoperálni. A válasza így hangzott: „nem baj, én meg fogok gyógyulni”. Akkor megismételtem neki az elmondottakat más szavakkal, hátha nem értette meg. Ennek már több, mint tíz éve. Kapott kemoterápiát, amely műthetővé tette a daganatot. Rengetegen imádkoztak érte, ezt tudom. És az is segíthetett neki, hogy húzott maga köré egy kerítést – persze nem bántva másokat: csak azokkal beszélgetett, azoknak vette fel a telefont, akik pozitív hatással voltak rá. Ma is jól van.

Nem tudhatjuk, kinek, mennyi adatik. Vannak túlélések, amikor időt kap valaki magára, a családjára és alkalmat a fohászkodásra, hiszen ahogy a pócsi kilencedben imádkozzuk: „Aki Őhozzá fordul segítségért, az biztos helyen zörget. A Pócsi Szűzanya nem engedi, hogy egyetlenegy „Mária Segíts!” is hiába szálljon le ajkainkról.” „